Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-14 / 37. szám
Jugoszlávia a 16-os döotőbeo Jugoszlávia—Spanyolország 1:0 (1:0) Tegnap este Frankfurtban hatalmas érdeklődéstől kísérve játszották a Labdarúgó VB utolsó selejtező mérkőzését. A jugoszláv Katolinszky gólja azt jelentette, hogy csapata a VB 16. részvevője. Wem int. fö'iebb a bo<nok Tizenhatos létszámú lesz ezután is a megyei labdarúgó-bajnokság FEBRUAR Milyen lesz az időjárás? Atlétika Háromcsoportos marad a területi mezőny Biztató eredmények Budapesten Korábban beszámoltunk arról, hogy Hirt Mihály, a K. Dózsa fiatal versenyzője fedettpályás ifjúsági bajnokságot nyert Budapesten. Hirt mellett több somogyi atléta is rajthoz állt az Olimpiai Csarnokban, s eredményeik igencsak reményt keltőek az idénykezdet előtt. Ugyancsak a 400 méteren rajtolt Szőke Zoltán, aki egy hét alatt egy másodpercet javított egyéni csúcsán. 53, mp- cel futamgyőztes lett. Osszesí-1 tésben a 32 középtávfutó között, a hatodik. A magasugró Király László 185 cm-re javította egyéni csúcsát. Gergely László a súlylökésben 12,05-tel ért el új egyéni rekordot a fedett pályán. A 400-on győztes Hirt a 60 m-es síkfutásban 7.20-at teljesített. Női versenyzőink közül Szendy Éva szerepelt a legjobban; a 60 méteren 7.90-et futott. A verseny 3. helyezettje ugyanilyen eredménnyel került dobogóra. A női 400-on Kocsis Anikó 64.6-ot ért el. (Itt említjük meg, hogy Kocsis Anikó a 800-on a legjobbak futamában indult, s minden bizonnyal új rekordjáról róhattunk volna számot, ha 'em történik egy kis tévedés. V mezőny ugyanis 180 méterrel többet futott. Ezt a bajnoki ■zámot megismétlik.) Hét közben az Ű. Dózsa és a Ip. Honvéd közös rendezéséin nemzetközi fedett pályás atlétikai viadal volt, ezen Hirt a 400-on 50.92-t ért el. Rajthoz állt Ácsné is a 800 m-es síkfutásban, időeredménye 2:18.4. Ezzel futamában a 4. ett. Megkezdődött a Boglár kézilabda-teremkupa A fonyódi járási kézilabda- szövetség az idén is kiírta a Boglár teremkupa-küzdelme- ket. A Balaton menti sportkörök .szakosztályai éltek is a lehetőséggel. Siófok. Somogy- vár, Balatonszemes, Fonyód, meg Balatonboglár küldte el legjobb férfi- és női csapatait a tornára, melynek keretében a női együttesek már kupagyőztest is avattak. A férficsapatoknál február 17-én és 24-én lesznek az újabb fordulók, s ezek befejezésével kerül sor az ünnepélyes eredményhirdetésre. A nők versenyében a várakozásnak megfelelően a Siófoki Bányász csapata bizonyult a legjobbnak. A siófokiak valamennyi ellenfelüket fölényes biztonsággal győzték le. A férfiaknál két győzelemmel rajtolt Siófok csapata, de ugyanúgy a két fonyódi együttes is. A női torna eredményei: Siófok—Balatonboglár 19:4, Siófok—Balatonszemes 6:2, Siófok—Fonyódi Gimnázium 12:6. Balatonszemes—Fonyódi Gimnázium 11:3, Fonyódi Gimnázium—Balatonboglár 12:6, Balatonboglár—Balatonszemes 5:0. A női teremkupa végeredménye: 1. Siófoki Bányász 6, 2. Fonyódi Gimnázium 2, 3. Balaton bogiári MEDOSZ 2, 4. Balatonszemes 1 pont (egy büntetőpont levonva). Férfiak: Siófok—Somogyvár 26:9, Siófok—Balatonszemes 18:16. Fonyódi Gimn.—Siófoki ifi 21:13, Fonyódi Gimn.—Somogyvár 24:13, Fonyód—Balatonszemes 24:9. Fonyód—Ba- | latonboglár 23:20. A magyar labdarúgó-bajnokság átszervezése természetesen érzékenyen érinti a »piramis alján-« elhelyezkedő megyei csapatokat is. Van olyan megyénk (például Győr), ahol várhatóan tizenhárom NB inas csapat kerül majd az őszi idénytől kezdve egy osztállyá1 lejjebb, azaz a megyeiek k'izé. Nálunk, Somogybán nem hoc ilyen nagy vá-'tozást az átszervezés, de kétségkívül érzékenyen érinti a megyei csapatokat már most, a tavaszi fordulóban is. Ügy mondják a megyei baj nokság legjobbjai, hogy »ni a teremtésben vesztes, csak ők«. Az 1973 74. évi labdarúgó- idény végén ugyanis a megyei bajnokok nem kerülnek fel az NB III-ba, noha az eredeti kiírás ezt tartalmazta. Legjob' csapataink számára tehát nem lesz valami vonzó a tavaszi forduló. Ez azonban nem jelenti azt. hogy nem Issz érdekes a küzdelem, mert a jelenlegi tizenhat csapatból várhatóan hat búcsúzni kényszerül a megyei I. osztálytól. A kiesés elkerüléséért folyó harc feltétlenül érezteti majd a hatását a bajnoki táblázat elején helyet foglaló csapatok között is. Az a helyzet ugyanis, hogy a sok kieső miatt még a pillanatnyilag élmezőnyben tanyázol: sem érezhetik magukat biztonságban. — Miként alakul a Somogy megyei labdarúgó-bajnokság rendje a tavasszal, s hogyan lesz az új bajnokságban? — Kérdeztük Horváth Zoltántól, a megyei labdarúgó-szövetség főtitkárától. — Az MLSZ-ben már megkaptuk a területi (megyei) bajnokságok irányelveit. Ennek szellemében dolgozza ki a megyei.. szövetség, elnöksége. Is a tavaszi folytatás rendjét és a jövő évi bajnokság terveit. 3gy bizonyos: marad a tizenhatos létszám a megyei I. osztályban. Általános elv, hogy a megyeiek küzdelmét nem lehet kora tavasszal kezdeni és nagyon késő ősszel befejezni. Ezért tartunk ki a tizenhatos létszám mellett. Nem alakult ki teljesen a tavaszi folytatás. Minthogy a oajnokcsapat a mostani küzdelmek befejezésekor nem lép egy osztállyal előbbre, így az eredeti kiírásunk úgy módosul, hogy három csapat esik ki. Ez még nem okozna különösebb gondot. Az azonban igen, hogy .ovább növekszik a kiesők szama annyival, ahány csapatunk úcsúzik az NB III-túl. Tarsze az nem törvényszerű, hogy marad az jszi sirrend a jelen- ági NB III-asoknál, de a pil- anatnyi helyzet alapján a Kaposvári Vasas, a l'arcsi SC neg a ..a./atádi Kinitsi ki- : ta. magyarán ez annyit jenit, hogy hat csapat távozna i mostani I. osztályból. (Az jszi sorrend alapján a Bala- tonfenyves, a Lábod, a Marcali .3, a Somogy tarnóca, a K. . azdász és a K. V. Lobogó áll üssö helyen.) A megüresedő .clyekre' kerülnek a területi jaj nokság győztesei, azaz három csapat, és az NB III-bol kiesettek. Bizonyos, hogy lényeges változásokra kerül majd sor a megyei I-ben. Elkészült egy olyan tervezet is, hogy a bajnokságból kiesettek meg a három területi bajnok három csoportban osztályozó mérkőzéseket játszanának. .Ezzel esetleg azt érnénk el, hogy a pillanatnyilag legjobb csapatok mégis állva maradnának a megyei I-ben. A február 18-i elnökségi ülésünkön végleges döntés születik, hogy melyik változat szerint kezdődjön a tavaszi bajnokság. Ha ugyanis a szövetség vezetői meg a megyei sporthivatal elnöke az osztályozok mellett törnének lándzsát, akkor a megyei bajnokságban is előbbre kell hozni a tavaszkezdetet. Ez esetben nálunk is március 10-én indulna a tavaszi évad. Ha marad az egyenes .kiesés és feljutás, akkor semmi nem indokolja a terminusváltozást, azaz a már kész sorsolás alapján március 17-én kezdődnek a küzdelmek. Minden átszervezés nehézségekkel jár. Bizonyos, hogy a mostani is helyenként fájó sebeket ejt. Összességében azonban el kell fogadnunk a legfőbb sporthatóság ezzel kapcsolatos döntését. Minden lépés az egyetemes magyar labdarúgás érdekében történik — mondta a megyei labdarúgószövetség főtitkára. K. S. Kézilabda-játékvezetői tanfolyamok indulnak Készülés a kézilabda VB-re Fiatal csapat, szerény remények A kézilabdázók nem panaszkodhatnak : három hónapon belül á iíiásodik világbajnokságot rendezik a sportágban. A decembéri női VB-t most február—márciusban az NDK- ban a VIII. férfi világbajnokság követi. A magyar válogatott új felállításban szerepel máj. a világ legjobb 16 csapatának tornáján. Az 1972-ben a müncheni olimpián 8. helyet szerzett csapatból mindössze hatan maradtak továbbra is a keret tagjai, az átlag életkor 27 évről 24,5 évre csökkent. A magyar együttes VB-n eddigi legjobb helyezését 1958- ban az NDK-ban érte el, 7. volt. 1964-ben, 1967-ben és 1970-ben a világbajnokságokon pedig akárcsak a két évvel ezelőtti müncheni olimpián 8. — s így selejtező nélkül jutott a 16 közé, ahol a D csoportban Algériával, Jugoszláviával és Bulgáriával mérkőzik a nyolc közé jutásért. A selejtező mérkőzésekre Halléban és Dissau- ban kerül sor. Február 26-án utazik el a válogatott. Tizenöten mennek, a keret jelenleg 16 tagú: Bar- talos, Horváth, Verőczi, Buday, Demjén, Hunyadkürti, Kocsis Pál, Kovács Péter, Steller, Si- mó, Vass K.,. Vass S., Zuber, Szilágyi, Gubányi, Hertelendi. A kézilabda sportágban is egyre nagyobb gond a játékvezetők hiánya. A Somogy megyei Kézilabda-szakszövetség most nagy szervezésbe kezdett. A cél: új bírák kiképzése, a már minősítéssel rendelkező játékvezetőknek pedig a továbbképzés biztosítása. (Ez utóbbi tanfolyamon a részvétel minden kézilabdabíró számára kötelező.) A tanfolyam sikere érdekében a megyei szakszövetség a Magyar Kézilabda Szövetségtől is előadókat kér. Aztán ismét módot keresnek arra, hogy a vidéken levő játékvezetők — vagy aki kézilabdabíró akar lenni ■— az..illetékes sportfelügyelőségeknél bekapcsolódhassanak a tanfolyamokba. A kaposvári játékvezető- képző és -továbbképző tanfolyam február 16-án kezdődik. Erre még lehet jelentkezni a megyei TSH címén (Kaposvár. Május 1. utca 16.) vagy közvetlenül az első előadás megkezdése előtt, a tanfolyam színhelyén, az SZMT Kaposvár, Kossuth Lajos u. 1—9 szám alatti székházában. FIGYELEM! FIGYELEM! Képesítéssel és gyakorlottal rendelkező gépkocsielőadót fölveszünk. Ajánlatokat a 122567. számra, a Magyar Hirdető Somogy megyei Központjába kérőnk. (122567) Vetőmagboltunkat o Vósófcsornokban megnyitottuk. Vetőmagvak nagy választékban kaphatók. Somogy megyei M£K (13809) 14 CSÜTÖRTÖK Bálint A várható időjárás ma estig: Megnövekvő felhő» zet; elsősorban délen és nyugaton többfelé kisebb eső, egy-két helyen esetleg zivatar. Mérsékelt, a hajnali óráktól megélénkülő, napközben helyenként megerősödő délkeleti szélre számíthatunk. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön: 9—14 fok között lesz. A Duna vízállása Budapesten: 350 cm, 5 Celsius fok. — Zempléni pillanatok címmel fotókiállítás nyílt Kaposváron, a Latinca művelődési központban. Kanyó Ferenc fiatal debreceni fotós képeit láthatják az érdeklődők, a jövő hét végéig. — Szófiában kiállítás nyílt, amely a budapesti építészeti és archeológiái emlékeket mutatja be. Ezzel megkezdődött a bulgáriai Budapest- hét. — Zeneelméleti tanácskozást tartottak Győrben — három napon át — hazánk ezzel foglalkozó szakemberei. A szinpozion tegnap fejeződött be. — Megindul a kompjárat szombaton a Balatonon. Szántódrév és Tihanyrév között 7—17 óra között óránként jár a Széchenyi nevét viselő komp. — Vetitettképes élménybeszámolót tartott tegnap amerikai tanulmányútjáról a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán — a tanárok és diákok számára — dr. Németh Lajos, az OÁF főigazgatója. 40»i kö’vénv — ISO ezer forint Kedden megkezdték az I. békekölcsön kötvényének beváltását, illetve a legutóbbi húzás nyereményeinek és a korábban be nem váltott nyereményeknek a kifizetését. Kaposváron az első napon az OTP három fiókjában 400 kötvényt váltottak be s a tulajdonosoknak 150 ezer forintot fizettek ki. Kaposvári az a szerencsés nyertes is, akinek a legutóbbi húzáson egyik kötvényét 100 ezer forinttal húzták ki, s a 100 forintos kötvényre így több mint 40 ezen- forintot kapott. — Ugyelctct tartanak Kaposváron a vízvezeték-szerelő kisiparosok, hogy gyorsabban végezhessék el a lakásokban keletkezett hibák kijavítását. A kisiparosok szervezetének városi csoportja tartja nyilván, hogy melyik héten ki az ügyeletes. — Pisztrángtelepet létesít Zalahalápon a Balatoni Halgazdaság. Húszmillió forintot költenek rá, s keltetóház-, elő- és utónevelő-, valamint hizlalómedence épül. 1976-tól szállítják majd az itt nevelt pisztrángokat piacra. — Ezer szarvast, közte 240 bikát, 3100 őzet — köztük 760 bakot — és 850 vaddisznót ejtettek el 1973-ban a kisalföldi vadászok. 7200 nyúl is terítékre került, míg 17 500-at »befogtak«. Eltűnnek a hosszú sorok... Százhúsz millió forint értékű áruházi bútort gyárt az idén az amerikai Tyler-cég- től vásárolt licenc alapján a Jászberényi Hűtőgépgyár. Köztük újdonság a Tyler- család pénztárpultja, amelynek segítségével megszüntethető az áruházakban a pénztárak előtti sorbaállás, mivel a korábbinak háromszorosára növelhető a vásárlók »forgási sebessége«. A pénztárgéptől pedig blokkolás után kis futószalag szállítja el az árut, s így a vevők tolongás nélkül vehetik át az élelmiszereket. 9ű évvc özeiöti. 1881. február 14-én született Kosztasz Varnallsz görög költő és esszéista. Athénban, majd Párizsban tanult filológiát. Tanűr lett, de haladó eszméi ml'.tt 1925-ben a görög tanügyi hatóságok elmozdították állásából; azután is a következetes forradalmár életét élte. Többször bebörtönözték harcos publicisztikai tevékenységéért és kommunista meggyőződéséért. Első verses kötete Kaptárak cfmmel 1905-ben jelent meg. Az 1920-as években látott napvilágot két nagy költői alkotása (A fény, amely ég; Ostromlott szolgák), melyek a burzsoá demokrácia, valamint az Idealizmus kíméletlen kritikái. Szigorúan hagyományos költészete formai tökéletességével, nyelvi erejével és eszmei tisztaságával tűnt ki. Szókratész Igazi védü- beszéde című, nálunk is megjelent müvében miközben az ókori athéni demokráciát gúnyolja, leleplezi a burzsoá demokrácia hamis voltát Is, gyakran szándékos anakronizmusok beiktatásával. A költőt 1958-ban L,enln-dfJJál tüntették ki. — Ct korszerűsítés többlet bevételből. A balatonszemesí tanács 1,2 millió forint költséggel korszerűsíti az üdülőtelepen levő Táncsics utcát. Költségeit a többlet bevételből és községfejlesztési alapból fedezik. — Jól bevált a JAK 42-es a Szovjetunióban. Jelenlegi legkorszerűbb változata 32 személyes, és leszállás nélkül 1500 kilométert képes megtenni. Elkészült már a teherszállító változata is.-----------— — 118 657 személygépkocsit, mikrobuszt és kisebb szállító kocsit exportált tavaly öt világrész 45 államába Csehszlovákia. A legtöbb Skodát Jugoszláviának szállította (20 258). — Kisiklott, majd a levegőbe repült tegnapra virradóra az egyesült államokbeli New York államban egy tehervonat, amelyhez hét propángázzal töltött tartálykocsi volt kapcsolva. 50 ember súlyosan megsebesült. Os?tűl gvárt úk az elektromos gépkocsit Az ÉVI amerikai vállalat 70 kilométer hatósugarú, óránként 40 kilométeres sebességű, elektromos meghajtású személygépkocsi prototípusát hozta forgalomba. A kétüléses kocsi motorját 12 volt feszültségű telep táplálja. (A kőt telepet hálózati árammal hét óra alatt lehet feltölteni. 1 Sorozatgyártása az ősszel kezdődik meg, ára 1200 dollár lesz. — Éleslövészet. A Kaposvári Városi Tanács értesíti a lakosságot, hogy a néphadsereg alakulatai 1974, február 15-től február 28-ig éleslövészetet tartanak a sántosi katonai lőtéren. A fenti időben a lőtéren és annak biztonsági területén senki ne tartózkodjon, mert életveszélyes, a biztonsági őrök felszólításának pedig tegyen eleget. — 11 napos társasutazást szervez az Express Utazási Iroda 1974. augusztus 11—21. közötti időben repülőgéppel: Moszkva—No- voszibirszk—lrkutszk—Bratszk— a Bajkál-tó—Moszkva útvonalon. Irányár: 6500 Ft + költőpénz, 12 havi OTP részletfizetési kedvezménnyel. Jelentkezni lehet l»74. február 25-lg. Kaposvár, Ady E. U. 7. Tel.: 13-556. (13817) — Nagy választékban vásárolhat bútorvásznakat Kaposváron, az Ady Endre u. 1. szám n.latti Olcsó Aruk Boltjában. (13823)