Somogyi Néplap, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-15 / 11. szám
Filmmosaik Csheidze átható tekintettel figyeli az életet. Mélyen beletekint az emberekbe, azt veszi észre, ami nem mindig nyilatkozik meg a felszínen. Filmjeiben nem a cselekmény kelti fel a néző érdeklődését, hanem az emberi sorsok, a hősök. Ezek az ő felfedezései. Rezo Csheidze szemével érdekes a világot nézni, valami újat láthatunk és tudhatunk meg így. Ilyen Csheidze új filmje is, a Szuliko Zsgenti forgatókönyve alapján készült Palánták (Szazsenci). A forgatókönyvíró neve sok néző előtt ismert, s mindenekelőtt A katona apja című filmmel kapcsolódik össze, amelynek rendezője ugyancsak Rezo Csheidze volt. Van bizonyos hasonlóság az említett két forgatókönyv szüzséjében. A grúz paraszt, a katona apja, Georgij Ma- harosvili, aki útnak indult, hogy a front melletti hadjkór- házban megkeresse fiát, a Nagy Honvédő Hábor hátországában és frontjain járja meg a maga »odüsszeáját«. Egyszerű, de örök igazságot vitt magával: a munkásember józan jóságát, amelyet nem ingathat meg semmiféle gonoszság. S ebben az embereknek megszámlálhatatlan bajt hozó háború tagadása rejlett. A Palántákban a forgatókönyvíró teremtette népi alak Egy a számok napjainkban él. Zsgenti új hőse, egy öreg paraszt, Luka apó szintén megjárja a maga útját, átéli a maga kalandjait, különféle emberekkel ütközik össze, megoldja problémáit, és ezek napjaink problémái. (Szovjetszkij Film) Lelouch százada Harminchat évesen Claude Lelouche elhatározta, hogy elmeséli századát. Következő filmje, az Egy egész élet, filmeposz 1900-tól napjainkig. Tizennyolc héten keresztül fogják forgatni, és pontosan három óra lesz a vetítési ideje. Kezdetben úgy vélte, hogy kutat a jövőben is, és forgatókönyvének komolysága érdekében, futurológusokhoz fordult. Tanácsukra Lelouch főhőse egy környezet- védelmi balettben táncol majd. Jelenleg mindenesetre a díszletműhelybe megy, ahol a tervbe vett 50 000 statiszta fog öltözködni, és egy füzetbe jegyzi a várható kiadásokat : »-Költségvetésem 30 millió, mások bizonyára a háromszorosát követelnék. Ezért az óráért az 1914— 1918-as és az 1939—45-ös háborút, Kennedy meggyilkolását, Izrael hat napját, Gilbert Bécaud Olympiáját rekonstruálom ...« (L. Expresz) év tükrében A New York-i tilinteeztivál Ez a fesztivál, amelyre minden évben sor kerül a Lincoln Centerben, továbbra is a legtekintélyesebb és a legjobb a mintegy féltucatnyi fesztivál között, amelyet az Egyesült Államokban rendeznek. A maratoni fesztivál tizenhat napig tartott, és ebben az esztendőben is bemutattak egy-két igen érdemes filmet, áttekintést adva arról, hogy mi az, ami éppen most érdekes vagy divat Európában. Ideiglenesen otthonra találtait e fesztiválon azok az alkotók is, akik egyébként a »számkivetettek« közé tartoznak. A Doll’s House (Babaház), Ibsen klasszikus művének, a Nórának ez a Joseph Losey- féle verziója fagyos és szigorú, a rendező számos nehézkes, korabeli megjegyzéssel övezte, amely mind azokról az igazságtalanságokról szól, amelyek a nőkre nehezedtek. Életteljesség és szenvedélyes elkötelezettség érezhető a filmből, a szereplő- gárda pedig nagyszerű. Jane Fonda jelenti a filmben a leghatározottabb eltérést a hagyományoktól. ö erőteljes és dacosan modern Nórát állít elénk. Nem nagyon árnyalt interpretációja, tán egy kicsit túl célratörő és agresszív, de sokkal érdekesebb és sokkal inkább betölti feladatát, mint Claire Bloom légies Nórája, amelyet egy színpadi előadáson nyújtott, és amelyet utóbb filmre vettek. Van egy dolog, amit Fonda nagyon kitűnően old meg, ez az a finom átalakulás, amely ott megy végbe a zárt hálószobaajtó mögött. Akárcsak a színpadon, itt sem látjuk Nórát a változás közben, de amikor újból kijön, hogy szembeálljon Torwald- dal és felkészüljön arra, hogy távozzék, a néző úgy érzi, szinte minden árnyalatában fel tudja mérni azt a fájdalmas elhatározást, amelyre a nő végül is jutott. Nóra tü- zessége és intelligenciája azt eredményezi, hogy ebben a pillanatban minden, ami me- lodramatikus lenne, szertefoszlik, és a kemény igazság tárul fel előttünk. (Time) Palánták A modern ember számára a világ, a világmindenség a maga teljességében tárul föl. Ez a világ az egyes művészek művészetében sajátos nézőpontból tükröződik. Rezo Csheidze grúz rendező a korszerűséget a tegnapi, történelmi és a holnapi, jövőbeli tartalmaknak a dinamikus ösz- szekapcsolódásként értelmezi. Az állandó öröklési folyamat gondolata izgatja őt, az a gondoskodás, ahogy az idősebb nemzedék átadja a fiatalabbaknak a szellemi és anyagi értékeket. Területi Statisztikai Évkönyv, 1973 címmel a napokban -adita ki összefoglaló gyűjteményét a Központi Statisztikai Hivatal. A kiadvány az általános adatokon kívül tartalmazza a tervezési-gazdasági körzetek mutatószámaii is. A lakónépesség számának alakulását, a népsűrűséget, a természetes népmozgalom adatait, a belföldi vándorlások irányát, a szocialista szektor teljesített beruházásainak megoszlását népgazdasági ágaik szerint, a főbb növények vetésterületének arányait, az értékesítés volumenét foglalják össze ebben a fejezetben többek között a KSH Területi Statisztikai Főosztályának munkatársai. Néhány érdekes adatot idézünk az évkönyvből. A lakó- népesség Somogybáin 1960-ba,n 368 258 volt, 1973 elején viszont csak 360 226. A házasságkötők száma 1972-ben 3060, a válóiké 553 volt. Lélekszámot tekintve is szépen fejlődtek a megye városai. Kaposvárt 1960-ban 48 144 ember lakta, 1973 elej én már 64 526. A siófokiak száma 13 006-ról 18 786- ra emelkedett ez alatt az idő alatt, míg a nagyatádi mutatószámok: 8494, illetve 11 085. A kötetben találhatók a ter- mélőerők és az anyagi termelés területi elhelyezkedésének adatai is. Ezefk foglalják magukba a szocialista ipar, a foglalkoztatottak, a tanácsi ipar, a magárukisipar és a fon- tosább termelt javak számait. Külön részt szenteltek a szerkesztők az építőiparnak és a mezőgazdaságnak. Az utóbbi rész néhány adatát idézzük: Somogybán a legutolsó felmérés szerint 238 542 hektár szántót kell megművelni. A kertek területe 8322 hektár, a gyümölcsösöké 2721. A búza vetésterülete az összhektárok 28,2, a kukoricáé a 33,1 százaléka volt. Pontos adatokat" találunk a kiadványban a lakosság életkörülményedről. Az egyes részek címei: Jövedelmek, Fogyasztás, Kiskereskedelmi hálózat és forgalom, Lakáshelyzet, Közműellátás, Lakossági szolgáltatások, Egészségügy, Oktatás' Népművelés. Külön fejezet foglalkozik a település- hálózattal. Információkat kap az érdeklődő a tanácsi fejlesztési, illetve a költségvetési adatokról is. Az Idegenforgalom című fejezetben olvashatjuk, hogy megyénkben 1970- hez viszonyítva nyolc és fé] százalékkal nőtt a vendégeik száma, s ezen belül a külföldről érkezetteké 21,1-gyel. A hasznos kiadványt ábrák, grafikonok teszik szemlélte- tőbbé. — Nagyapám, tulajdonképpen ki ez az ember? Az öreg megpödörte huszáros hetykeséggel befelé kun- korodó bajuszcsücskeit, krá- kogott egyet és azt mondta: — Egy messzi rokon. Sokfelé megfordult már, hosszú ideig Pesten is lakott. Hogy ott mit csinált, ki tudja? Ritkán látogatott hozzánk, de akkor mindig urasan öltözött és úgy beszélt, hogy rossz volt a fülünknek ... De hát akkor ő pesti volt. Hallottam valami olyasfélét, hogy lóversenyezett is. Egy biztos, hogy amikor idejött, dsa.1: az a ruhája volt, amelyet magán viselt, meg egy bőröndre való ócska fehérnemű. Azt mondta, kosztért meg szállásért eldolgozik nálunk, amíg bírja. Egyik rokon se fogadta be, öreganyád pedig, az az áldott jó öregasszony, azt mondta, maradjon csak... Hát így ragadt itt. Akkor már jócskán túl volt a hatvanon. Folyton csak mesélt, régi történeteket Pestről meg máshonnan. Igazat mondott, vagy mindent csak kitalált? Hát nem mindegy? Ha nem mesélt, akkor evett. Nagyon sokat tudott enni, nem úgy, mint most... Ez az öregember — honnan szakadt ide? — ott feküdt az istálló egyik sarkában, alatta, vaságy, sodrony tartotta a lapos szalmazsákot. Sűrű pára, a gőzölgő jószág szagával, alombűzzel nehezített levegő telepedett mindenre. Pókhálók kuszi csipkefüggönye ereszkedett a mennyezettől csaknem a jászlakig. Az öregember már mozdulni is alig bírt olyan gyenge volt. Arca beesett. Tekintetével kísérte a mozdulataimat, amint letettem a levesestányért a fejőszékre. Alig észrevehetően ingatta a fejét, suttogva mondta: — Nekem már nem kell. .. De azért jó, hogy elhoztad. Majd megpróbálom. Segítettem, hogy fölülhessen, s a párnát a háta mögé gyűrtem. — Máma előremegyünk a konyhába — mondtam. — Majd öregapám hátrajön, vigyáz, hogy mikor indul a Manóinál a csikó. — Hagyd csak, árt az annak. Tudod, a tüdeje, az nem bírja ezt a levegőt. Majd figyelem én, és ha jön a csikó, előremegyek és szólok. Két kanál leves nagy kín- nal-keservvel lement, akkor a kanalat visszaejtette a tányérba. — Látod, hiába a jó tyúkleves ... Des ha már itt vagy, mondok én neked valamit. Nincs énnekem semmit, amit hátrahagyhatnék, ha elmegyek. Abban a szekrényben lóg a télikabátom, annak a zsebében egy buksza vari. Az a tied lehet. Délután már támogatni kellett, csak úgy jutott a Nemzetközi amatőr képzőművészeti seregszemle Budapesten A művész kedés tiszta örömét, az ösztönös-tudatos viharkorbácsolással .magnyugtató emberi létet, több százezer év élettapasztalatát, művészeti tradícióját érzékelteti Czene Jánosné Háborús emlék című, vegyes technikával készült alkotása, mely arról szól, aminek a kimondása oly fájó, de elhallgathatatlan, Jiogv: »Meghalt az én férjem, elemésztette a háború. Itt van a mi családi fényképünk, a kézzel kivarrt konyharuha, rajta Boldog új évet, meg az én virágos púdertokfedőm«. Ezzel leírtam a Háborús emlék című képet, melyet az 1.1nemzetközi amatőr képzőművészeti kiállításon láttam, az Ernst Múzeumban, ahol szombattól a nézők is megismerkedhetnek Bulgária, Csehszlovákia. Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság és Románia amatőr képzőművészeinek világra csodálkozó alkotásaival. Czene Jánosnénak akkor is hiszek, ha tudom róla, hogy a makói művelődési központ képzőművészeti körében tanult, hogy ott gyakorlati képzést kapott. De egyet nem: kész alkotást. Többek között ezt a szürrealista »esztétikus«, vegyes technikával készült Háborús emléket sem. Esztétikus. No igen, ez az amatőr képzőművészet egyik sarkalatos pontja, tudniillik, hogy tanulatlanul is lehet-e szépen kifejezni érzést, gondolatot, világról nyert benyomást? S ha valaki nem a főiskolán képezi magát, de tanul, amatőr-e vagy hivatásos? Nem kívánom a kérdést megkerülni, de én éppen ebben a kérdésben látom a problémát. Lehetne a témája ez egy képzőművészetpedagógiai, szociológiai, pszichológiai vitának, de csak részkérdésekre várhatnánk feleletet. Egyszerűbb dolog úgy kibővíteni fogalmi körünket, hogy abba — képzőművészet címszó alatt — minden olyan tevékenység beférjen, amelyet szemünkkel foghatunk fel. így aztán — miként Vitányi Iván, a Népművelési Intézet igazgatója megnyitó beszédében utalt is erre — nem »szükség- szerű«, hogy a hivatásos képzőművészek kétkedéssel, de legtöbb esetben bosszúsan nézzék, mit csinálnak az amatőrök ... De hiszen, ha alaposan átfésüljük a hivatásos képzőművészet berkeit, évtizedek óta föl is használják ott az amatőr, a naiv alkotók eredményeit. Szükséges megismételni, hogy eredményeit, mert a két rokon képzőművészeti tevékenységben még az is megegyezik, , hogy az amatőrök is csak eredménnyel dicsekedhetnek jogosan, nem általában azzal, hogy gyakorolják a festést, szobrászatot. Ezekből az eredményekből kapunk ízelítőt a Fővárosi Tanács V. B. művelődésügyi osztálya, a KISZ Budapesti Bizottsága, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa és a Népművelési Intézet gondozásában megrendezett I. nemzetközi Csikós Nagy Márton: Nemzedékeit. amatőr képzőművészeti kiállításon. A vállalkozásról talán még annyit, hogy nem a fölfedezés ovációjával készült ez a nemzetközi bemutató, hiszen tavaly például Zágrábban ennél [ is nagyobb »naiv kiállítást« ' rendeztek, hanem azárt kell megdífcsérnünk a budapesti bemutatót, mert kifejezi, hogy nem maradhatunk le mi sem ebben a »versenyben«. Elsősorban módszertani, elméleti kérdések tisztázását kellett itt is napirendre tűzni, ez történt 11-én, a Fővárosi Művelődési Házban is. A kiállítás nézője a vitában való részvétel nélkül is megtudhatta a legfontosabbat: jelentős képzőművészeti élményben volt része, s talán, akik eddig fanyalogtak az effajta tevékenységtől, most őszintén gyönyörködhettek. Némelyik emberben meg kiváltotta azt a hatást is, hogy érdemes vele megpróbálkozni, mert ki tudja, kiben lakozik a tehetség. Tengernyi élményről írhatnánk. S bár az a »szűrő«, amelyet az ember mégis kénytelen-kelletlen használni kezd beszámolójában, nem vetekszik a legpontosabb mérleggel, mégis megpróbálom érzékeltetni a magyar anyagon keresztül, hogy milyen változatos a mi amatőr képzőművészetünk. Az egyik első élmény Bertalan Sándor esztergályos, szekszárdi stúdiótag Nagy totemje, mely műanyagból készült és a modernek optikai találmányának az alkalmazását mutatja. Hajósy Mónika konyhába. Lefeküdt a vetett ágyra, csontos kezét összekulcsolta a hasán. Ezt a mozdulatlanságot már csak az öltöztető asszonyok törték meg... Egy hét is elmúlt, hogy belenyúltam az öreg kopott télikabátjának a zsebébe, és kiemeltem az örökségemet. Kezemben volt a sokat látott, ritkán vastagra tömött buksza. Olyan vékony volt, mintha kivasalták volna. Patentra járt, kinyitottam. Két forint volt benne, meg két papírlap, sokszor összehajtva. Az egyik kézírásos, a másik nyomtatott. Az előbbit bontottam szét elsőnek. Számok voltak rajta, sok-sok szám. Egyiket- másikat később áthúzták. Voltak ott bekarikázott és kipipált egy- és kétjegyű számok, s hogy megsejtettem, mit is jelentenek, ahhoz a másik, a nyomtatott papírlap segített hozzá. Ezt egy könyvből téphették ki, mert darabja volt csak egy oldalnak. Itt már szöveg is volt. így kezdődött: »Van még egy olyan peches ember, mint én, a világon? 2-es! 7-es! Ezt tettem és visszafelé: 7-es, 2-es. Mi jött be? Bejön 7-es, 1-es. De nekem megvolt, az 1-es és 2- es is. És a 2-es és 1-es. Az előbbiben tettem 17-est, 3- ast, 14-est, azonkívül játszottam a 17-est. 5-öst és az 5—17-est is, bejön a 16-os, 2-es. Most gondoltam, hogyha megteszem a 14-est, 13-ast és vissza a 13-ast, 1^4-est...« Eddig a kitépett könyvlap egy darabkája, mely meghúzódott a másik cédula és a két forint, társaságában az öreg bukszában. Örökségként. A múlt év őszén a falu temetőjét járva próbáltam megkeresni a sírt,; ahova az öregembert annak idején temettük. Sehol sem találtam. Ez sincs, a buksza és tartalma sincs már — szertefoszlott az elmúlt csaknem negyedszázad alatt. Ami maradt: az öreg lóversenyző emléke. Hernesz Ferenc budapesti képzőművészeti köri tag, kirakatrendező Rafael Athéni iskolájának a parafrázisával arról vall, hogy mi az, amit megtanulhat az amatőr egy nagy elődtől. Pantl Mihály budapesti képzőművészeti kör tag Belváros című algra- fiája pedig egyenesen azt mondja ki, hogy jól érzi magát a világvárosi forgatagban is, nemcsak az »elvágyódás« érzése lehet őszinte. Dezső Györgyné háztartásbeli, deo- receni képzőművészeti kör- és stúdiótag olyan örökséghez fordul,' mint a század eleji szecesszió — őszinte a kapcsolata azzal a világgal (Virág kékkel). Mielőtt a somogyi részvevőkről szólnánk, hadd mond- i juk meg azt is, hogy nemcsak sokszínű képzőművészeti világot mutatnak be az amatőrök, hanem maguk is rendkívül széles területen helyezkednek el az életben. Szinte nincs olyan foglalkozás, amely nem képviseltetné magát. Orvostól munkáson át szerkesztőig terjed a skála. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy bizonyos életkori sajátosságokban megegyeznek az amatőrök, mármint, hogy többnyire idős emberek tevékenységéről van szó. A fiatal sem kevesebb körükben. Ezt mutatja a somogyi »helyzet« is. /imatőr képzőművészeink átlagéletkora harminc év körül mozog. Kertész Sándor tanár, Kiing József műszaki rajzoló, Kovács József muzeológus, Csikós Nagy Márton technikus, Rumi Attila nevelőtanár. A megyében helyesen látták és látják, hogy ők is szerves részét képezik a somogyi képzőművészetnek. Gyakran szerepelnek is a kiállításokon. Nem »hálátlanok« érte ők, magas színvonalú anyagukkal, szép eredményeikkel a nemzetközi kiállítás élvonalában vannak. Odafigyelnek a munkáikra. Csikós Nagy Márton Elmúlt idő, Nemzedékek, Olvasó parasztok című kis méretű, de élettől erős és tehetségesen megmunkált faszobraira; Kiing József Bika című alkotására; Rumi Attila Virágok című faragására; Kovács József Vénusz születése című éremsorozatára; Kertész Sándor Világítótorony őre című olajképére. A nemzetközi anyagot január 27-ig tekinthetik meg az érdeklődök. Ha van olyan kiállítás, amelyet vidéken is be kellene mutatni, akkor ez olyan. Ha nem is az egészet, elegendő lenne a magyar anyag is arra, hogy élményt nyújtson, kétkedést oszlasson el, bátorítólag hasson az eddig ismeretlen amatőrökre is. Horányi Barna Somogyi Néplap
