Somogyi Néplap, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-09 / 6. szám

Fénnyé vált világ

Képek, Idézetek, tényközlő mondatok, számok. Megállásra, figyelemre késztetők, elgondolkodtatok, beszédesek. A három millió koldus országától indul a történelem ezeken a tablókon, és sajátos, megkapó tömörséggel befut a mába. A kaposvári Mezőgazdasági Főiskola aulájában tegnap délután Papp János, a városi párt- bizottság titkára ünnepélyesen megnyitotta a A falu a szocializmus útján című kiállítást.

Ennek a kiállításnak — amely rövidesen útnak indul a megyében —, az a célja, hogy Somogy lakói átfogó képet kapjanak a magyar parasztság, a magyar falu életében a fel- szabadulás óta — különösképpen a mezőgazdaság szocialista átszervezése óta — végbement változásokról. Mielőtt az ünnepélyes megnyitóra sor került volna, egy megjegyzés megütötte a fülemet. A tablók előtt állova, a kiadott prospektust lapozgatva egy asszony azt mondta a társának: »Látod, ilyen házban laktak falun régen, és ilyenben ma.« Később megtudtam róluk, hogy

Az olyannyira megszokott utcasarki kép modernizált változata fogad: a kocsmák előtt »parkoló« fuvaroskocsik, és a lógó fejű, mélabús paripák helyett fának támasztott kézikocsik sorakoznak. Rúdjaik az égnek merednek, s rakományuk, a glédá- i ba állított olajoskannák vastagon, vörösen simulnak egymás mellé. Gazdáik, ahogy megtöltötték a kannák kerek, '"'literekben mérhető bendőjét, betértek egy kis toroköblítésre a szemközti italboltba.

Qe ettől alig ritkul a sor. Tíz, húsz, olykor még ennél is több ember várakozik türelmesen, némán a hasas olajtartály előtt, a ragadós pocsolyában. Sűrű, fekete lekvár ez, alattomosabb a többinél, hiszen a fűtőolaj hónapok óta már alaposan átitatta a földet, s ettől ragacsossá, egyszersmind eltávolithatat- lanná válik a sár.

Kannabemutató. Van itt kis ötliteres, zömök, kerek tízliteres, hosszú testű, ormótlan hűszliteres, sőt még ennél is nagyobb űrméretű, mohó, széles szájú jószág. S lám, még a kannák is árulkodnak ügyességről, státusról, szemfü- lességről, jólértesültségtől. A sztár — mindenki megbámulja — kétségkívül' az a karcsú, Cianid feliratot viselő, csillogó, fekete jószág, amely — a bolond is látja — »importból maradt vissza«, miután tartalmát elhasználták. Ilyen itt senkinek sincs, megszerzése a tulajdonos kiterjedt ismeretségi körét dicséri. Dicsekszik is vele: hangosan meséli. De akad itt a Kefe- és Műanyagipari Vállalattól szerzett kis, henger alakú lá- dika és Budalakk feliratú, sárga, ibrikforma edény is. Akinek viszont semmiféle ismerőse, a »tűzhöz közeli« szomszédja sincs, sőt még a lelemény is hiányzik belőle, hogy a padlásról előkaparjon mindenféle rissz-rossz festé- kes tartályt, az a cseppet sem feltűnő, az unalomig ismert, viszont rendkívül praktikus marmonkannát cipeli. De ez mindenképp az utolsó megoldás, hiszen pénzbe kerül (!), és semmi feltűnő sincs rajta.

A sor nem akar fogyni. Kis, görnyedt hátú asszonyka vesződik két, nagy húszliteres kannával, amelyből szüntelen vörös, habos folyadék csurog alá. Térde meg-megroggyan. hátán egyetlen nagy púppá ugrik össze a kabát. A sorban előttem széles vállú. atlétatermetű férfi áll, elegánsan, unatkozva, hatalmas lapát- markaiban két nevetségesen apró kannácska.

keség. Valójában ez az érzés tölthet el mindenkit, aki így, egy csokorba összegyűjtve megtekinti a sorsformáló fejKét kamasz pakolja fel kocsiját szinte rogyásig. A kútkezelő fásult kezét rázogatja szaporán: belefáradt, míg

megtöltötte az edényeket. 130 liter 195 forint. Két százast kap, a többi borravaló. Mögöttem apró kislány tipeg, elhozta a nagypapa, hogy valamivel agyonüsse a várakozásban lassan múló időt.

Terefere nincs a várakozók között, az emberek hallgatagok, de nem morcosak vagy dühösek, inkább unottak. Vadidegen emberek ők, akik legföljebb csak látásból ismerik egymást, ez a lehető legalkalmibb közösség. A kis társaságnak csak két állandó tagja van: a töltőállomás kezelője és egy félszeg kis bácsi, aki magaeszkábálta kocsijával alkalmanként a tele kannák házhoz szállítását vállalja. Őket viszont mindenki névről ismeri.

A helyzet ura kétségkívül a kútkezelő. Előírásos magas szárú bakancsában, kék uniformisában, s a fölé vett bekeccsel bizonyára befészkelte

vetkezetek fejlesztési programjának megvalósítása? A kérdésre Bartolák Mihály, a SZŐ VOSZ elnökhel yetese elmondta az MTI munkatársának, hogy a fő súlyt a belkereskedelmi és vendéglátóhálózat gyors ütemű bővítésére helyezték. Noha — a lehetőségekhez igazodva — némileg csökkentették az eredeti előirányzatot. a szövetkezetek a negyedik ötéves tervben így is várhatóan mintegy 300 000 négyzetméternyi alapterülettel bővítik a kiskereskedelmi üzlethálózatot. Az utóbbi három év alatt összesen 190 000 négyzetméter alapterületnyi kereskedelmi létesítményt helyeztek üzemibe; ezen belül 181 jelentősebb, nagyobb üz- Letházat, ABC-áruházát, éttermet.

— 1074—-75-ben még további 106 nagy egység kapcsolódik a hálózatba — mondta a SZÖVOSZ elnökhelyettese. — 1975-ben előreláthatólag 11 olyan beruházás — áruház- énítéfi — kezdődik, amelynek

vetkezeteinek történelmi" múltjáról is, a mozgalom fejlődésének főbb állomásairól. Emlékezett és emlékeztetett arra.

zeletebe. Bizonyos, hogy a sok kis buksi fejében a »Mi leszel, ha* megnősz?« obiigát kérdésre a benzinkutas férfiú makulátlan kék ruhája tűnik elő a még csak nehezen körvonalazható álmok, vágyak közül. Ezzel szemben a félszeg kis öreg úr legföljebb a görnyedt hátú néni rövid távú vágyaiban szerepel, de mire hazaér (beesik a kiskapun) két telt kannájával, rögtön el is felejti a bácsit zörgő, kacsázó kerekű kocsijával együtt.

Délfele ritkul a várakozók sora, a kútkezelő addig kimér csaknem 500 liter olajat — 5, 10, 20 literes tételekben —, s egyre több ideje marad, hogy a végletesen egyhangú munkában, a megállás nélküli olajpumpálásban kőkeménnyé merevedett, zsibbadt karját megpihentesse. De délután majd jön a következő roham.

Hiába, szabad szombat van.

Cs. T.

át.

Az utóbbi három év során nagyot léptek, előre az áfész- efc a helyi árualapokat bővítő ipari tevékenység fejlesztésében is. Egyebek között 16 húsfeldolgozó üzemet adtak át rendeltetésének; több régit korszerűsítettek, illetve bővítettek. Az áfész-ek jelenleg mintegy 160—170 ezer darab sertés és egyéb vágóállat feldolgozására alkalmas kapacitással rendelkeznek. A működő 54 korszerű szövetkezeti sütőipari üzemből 22 a mostani ötéves terv idején' kezdett munkáihoz. A szövetkezeti sütőüzemek évi teljesítménye ma már 350 000 mázsa kenyér és péksütemény.

Nagy erőfeszítéseket tettek az áfész-ek a hűtőtér növelésére, amihez állami támogatást is kaptak. Ennek köszönhető, hogy a múlt évben 568 darab nagy kapacitású, összesen 20,8 millió forintot érő hűtőgéphez jutottak. Ezek 50 százaléka mélyhűtő berendezés. ami lehetővé teszi, hogy a falvak lakosságát újfajta élelmiszerekkel,

gazdálkodás formája. Helyet kért a mezőgazdasági termelésben a tudomány; a kulturált gazdálkodás magával hozta a parasztság jólétének, szociális ellátottságának javulását, s a falu rohamléptekkel hozta be történelmi elmaradottságát.

Az, hogy a jelentős kiállítás megyei megnyitójára éppen a mezőgazdasági főiskolán —Somogy első főiskoláján — került sor, egy kicsit jelképes is. A mezőgazdasági termelésben végbemenő tudományos-technikai forradalom, az itt dolgozók élet- és munkakörülményeinek megváltozása, az új módszerek gyors terjedése mind több jól képzett szakmunkást, technikust, agrár- szakembert igényel. A kiállítás házigazdája, a főiskola mind nagyobb feladatokat vállal magára az igények kielégítésében. Másrészről pedig — ahogy ez a megnyitóban elhangzott — felemelő érzés, hogy az egykor szellemi sötétségéről hírhedt Somogy főiskoláján nyílhat meg a parasztság, a falu étatét, fejlődését bemutató kiállítás.

Beszédes, szép összegezés ez életünkről, fénnyé vált világunkról. Érdemes megtekinteni. Tükörbe nézünk; az ezer arcú, szép magyar falu mai életét látjuk.

cikkekkel láthassák el. Saját beszerzésként még további 1400 diarab különböző hűtő-, valamint fagylaltgép »állt munkába«, összértékük meghaladja a 26 millió forintot. Kifejezetten az áfész-ek külterületi és tanyai 'boltjai számára készült a Leihel Hűtőgépgyárban több mint kétezer darab kis méretű hűtőgép. Ilyenformán a múlt évben 2460 tanyai és külterületi boltban teremthették meg a tej és tejtermékek , az alkoholmentes üdítő italok, felvágottak stb. árusításának minimális technikai feltételeit. Több millió forintot fordítanak arra, hogy továbbfejleszthessék a hűtőapparátusok és fagylaltgépek kölcsönzésére a múlt évben indított akciót.

Általában arra törekszünk, hogy bővítsük a tagságnak és a terület lakosságának nyújtott szolgáltatásokat. A szövetkezetek számára ezen a területen az 1974-es esztendő a trrság és a lakosság érdekeinek fokozottabb szolgálatát jelenti — fejezte be nyilatkozatát Bartolák Mihály, a SZÖVOSZ elnökhelyettese.

szövetkezetben dolgoznak, állattenyésztők, továbbképzési tanfolyamon vannak most a főiskolán. A megjegyzésben volt valami szavakkal nehezen leírható öröm, békesség, büszlődést beszédes-szépen summázó kiállítást.

Papp János ünnepi megnyitójában megemlékezett szűketíb hazánk, Somogy termelőszöhogy mezőgazdaságunk egy évtized alatt többet fejlődött, mint azelőtt bármikor; hogy gyökeresen megváltozott és korunkban is egyre változik a

Egy óra as olajkútnál

magát «léhány iskolásfiú képV. M.

Tovább bővül az áfész-ek kereskedelmi hálózata

Bartolák Mihály nyilatkozata

Hol tart a fogyasztási sző- megvalósulása 1976-ra húzódik

mélyhűtött I

Táptalaj

K

ispolgáriság? Hűha! Már megint kezdődik a »prédikáció«. És csakugyan ezt hallom, valahányszor — nerp kell tűi nagy erőfeszítés hozzá — előbányászunk valamit ebből a sokat emlegetett témakörből. Valószínű azért van ez így, mert a hiúság még csak odakényszerít bennünket a tükör elé, saját hibáinkra azonban kevésbé vagyunk kiváncsiak. Hajiunk rá, hogy bizonyos — társadalmi méreteimen is észlelt — negatív jelenségek, emberi hibák gyökerét és okát valamiféle »külső erőnek«, a múltnak, de mindenképpen másoknak tulajdonítsuk.

Mert itt van például ez a kispolgáriság. Nem mindig a leglényegesebb bajok bírálatához jutunk el. Az anyagiasság, a harácsolás, az önzés gyakori téma, ámbár gyanítom: new sok vizet zavarunk bírálatával, hiszen hatását alig észleljük. De kevesebbet beszélünk olyan társadalmi jelenségekről, mint c politikai közömbösség, a befelé fordulás, megalkuvás és az ingadozás, a kényelmesség és a mindenáron nyugalom, az elvtelenség és a vitakészség hiánya — hogy másról ne is szóljak —. pedig ezek aztán kispolgári megnyilvánulások a javából. Egyáltalán tapasztalni ilyesmit nálunk? Hát persze. Csak nehezebb nyakoncsípni. mint a harácsolást. Ezért azután rendszerint a semmit ostorozzuk, a »megfoghatatlant«, mert előfordulhat: nem értjük pontosan, hogy miről van szó. Mindig valami nagy, valami — okvetlenül a múltban gyökerező — megfoghatatlan eredőket feltételezünk ahelyett, hogy mai, hétköznapi tetteinkben kutatnánk mondjuk a közömbösség, a befelé fordulás okait. Pedig — bármilven kínos megváltani — rendszerint mi magunk neveljük közömbösségre, kényelmességre az embereket.

Ennek bizonyítására elég annyi, hogy az egyén általában nem szokta elhatározni: »márpedig mától fogva kispolgári felfogás szerint élek«. Azt viszont gyakran hallani: »Ugyan már, miért menjek el valahová, miért foglaljak állást, miért adjak többet önszántamból, képességeimből, ha egyszer nem kell senkinek, ha nem mondják meg, hogy mit tegyek?« A környezet, a vezetés, a módszerek, a keserű tapasztalatok, a bizalmatlanság és sok más — ugyancsak társadalmi jelenség — teszi közömbössé az embereket.

Apró — látszólag semmitmondó — epizódokat szeretnék felsorakoztatni. A napokban pártmunkásokkal, ifjúsági vezetőkkel beszélgettünk erről a témáról az oktatási igazgatóságon. Érdekes, hogy a kezdeti tapogatózás után valamennyien »rátaláltak« saját területükön a közömbösségre nevelés módszereire. S ha már fölfedezték őket, valószínűbb, hogy tenni is tudnak ellenük.

Böhönyén a fiatalok társadalmi munkában vállalták a régi daráló lebontását. Mire azonban munkához láthattak volna, ezt mondták nekik: »Ügy se tudjátok magatok megcsinálni. Kell egy felelős ember közétek, az meg nincs«. Igaz, hogy a vállalkozók között volt kőműves is, ács is, de hát »■még fiatalok«. Tizennyolc éves korukban kapnak választójogot, párttagok lehetnek, fegyvert adnak a kezükbe, hogy védjék a hazát. A bontást azonban nem merték rájuk bízni. Hova vezet ez? Aligha erősödik bennük a közösségi tenni akarás. Mint ahogy kiábrándító minden, már a szervezésnél megrekedt felnőtt, óhaj, s a fiatalság képességének, értékeinek lebecsülése.

»Igen, mi KlSZ-vezetök érzünk egyfajta politikai közömbösséget a fiatalok körében. Nem arról van szó, hogy önmaguktól érdektelenek, befelé fordulók. Csak nem jó, hogy azokra bíztuk politikai nevelésüket is, akik amúgy is vezetik őket. Idősebb kommunistáknak kellene foglalkozniuk a fiatalokkal. Olyanoknak, akik nem »bezzeg« emberek, akik nem a múltjukból élnek, akik tisztelik és szeretik a fiatalokat, nagy élettapasztalatuk van, és csak életkorban öregebbek, gondolkodásukban frissek, fiatalosak, megértőéic ...« Miért nem hasznosítjuk ezt az észrevételt?

H

allottam, hogy az egyik körzetben milyen visszahúzódást idézett elő a tanácsválasztás. Négy község választhatott egy megyei tanácstagot. De ezt csak egy falu« ban tudták előre. S a másikban is volt jelölt. Felzúdultak az emberek, amikor késve megtudták, hogy jelöltjüknek vissza kell lépnie. S amikor a megválasztott megyei tanácstag első beszámolóját tartotta, üresen találta a termet. Senki sem ment el a faluból. Ök voltak a hibásak? Nem. A göndatlan előkészítés tette közönyössé, érdektelenné az embereket. Hogy mégis miért választották meg a jelöltet? Azt hiszem, ez is a közömbösség egy sajátos megnyilvánulása volt.

Példák, epizódok — kifogyhatatlan mennyiségben. Hány olyan női vezetőt, választott embert említhetnék, akinek a személye csak a megbízatásig, csak a statisztika teljesítéséig volt fontos. Azután magára maradt. S bár jó szándékú, képességeivel sincs baj; csak a segítség, a tapasztalat hiányzik, ezért hibát hibára halmoz. Lassan elveszíti a bizalmat, de ö maga is csalódik, meghátrál és befelé fordul.

Egyik nagyközségünkben föl kellett mérni: mennyi a munkaerő-fölösleg, hány ember foglalkoztatásáról kell még gondoskodni. A párttitkár azt javasolta: bízzák ezt a tanácstagokra. Járják végig a körzetüket, legalább találkoznak választóikkal, s érzik, hogy a tanácsülésen való megjelenésen kívül is szükség van rájuk. Okos gondolat volt. És mi lett belőle? A tanács adminisztrátora végignézett egy listát, és »megállapította«: 115 a, munkaerő-fölösleg. Lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem. A baj az, hogy megfosztották a tanácstagokat egy konkrét tevékenységtől. Sok olyan hatás éri az embereket, mely a politikai aktivitás csökkenését idézheti elő.

Hányszor szóltunk például arról, hogy milyen visszahúzó erő, ha egy ember a szakszervezettől az önkéntes tűzoltótestületig mindenütt tisztséget visel, nyolcat, tizet is egyszerre. Képtelen közülük egyet is tisztességgel ellátni. Környezete látja ezt, el is fordul tőle. A másik következmény pedig az, hogy »miért vállaljak én bármit is, hiszen van ügyeletes funkciós a faluban«. Ö pedig csődöt mond a kilátástalan helyzetben. Nem feltűnő, hogy gyakran mi magunk neveljük közömbösségre az embereket?

Üttörőavatás. Az iskolában elhatározták, mindenki egyenruhát, nyakkendőt ölt, természetesen a pedagógus rajvezetők is. S a párttitkár — aki rajvezető is egyben — fölháborodott: »Én ugyan nem fogok bohóckodni azon az ünnepségen.« Milyen hatása van az effajta »állásfoglalásnak«? És figyelték-e az értekezleteken órájukat nézegető, unatkozó embereket? Az órára pillantgatás bizonyítja a legjobban, hogy a hallgatók ma már sem öntudatból, sem fegyelemből nem hajlandók elviselni az üres, érdektelen, hosszúra nyúlt frázispufogta- tást. Az unalom is kényelmességet, befelé fordulást, közömbösséget szül. Lehetséges, hogy a begyöpösödött módszerekkel, a formalizmussal is érdektelenné tehetjük az embereket? És miféle ösztönzést kap a közéletben sokat tevékenykedő ember, ha környezete nem csinál semmit, legfeljebb megmosolyogja őt. Csalódik, visszafordul, könnyen megeshet, hogy maga is a kényelmesebb megoldást választja.

A táptalaj — biológiai értelemben — a különböző mikroorganizmusok szaporodására, tenyésztésére alkalmas közeget jelenti. Társadalompolitikai szempontból most saját hibáink termékeny talaját értem alatta, ame'ven — ha nem vigyázunk — feltartóztathatatlanul tenyészik a közömbösség. S mert nem ez a célunk, okosabb önmagunkba nézni, mintsem a múltban kutatni a gyökerek után.

Jávori Bél»