Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-11 / 289. szám
MAGASABB KÖVETELMÉNYEK Tapasztalatcsere Nádudvaron T ársadalmi, gazdasági fejlődésünk széles körű elismerést kivívó sikerei — a szocialista országok testvéri összefogása mellett — népünk szorgalmának ás alkotó tehetségének eredménye. Ugyanakkor az is tény, hogy gazdasági, politikai és kulturális előrehaladásunk fő letéteményesei, mondhatni első számú teherviselői a vezető posztokon szolgáló tisztségviselők. A közfunkciókat betöltő emberek politikai és szakmai fel- készültsége, jellembeli alkalmassága, vezetői rátermettsége, kommunista embersége és tömegkapcsolata az egyik legnagyobb erőtartaléka, alkotó tényezője társadalmunknak. A vezető politikai és erkölcsi magatartása, felkészültsége, egészsége — közügy! —, tehetsége, irányítói és szervezői tudása, tapasztalata köztulajdon! »Az ország fejlődésének alapvető követelménye a kádermunka javítása« — állapította meg a párt X. kongresszusának határozata. A vezetők magatartása, forradalmi szelleme, állhatatossága és közösségi elkötelezettsége nemcsak a hatalom megragadásakor volt elengedhetetlen, hanem szocialista társadalmunk mai időszakának is alapvető körülménye. A párt abból indul ki, hogy a kádermunka lényege: a különböző posztokon szolgáló vezetők munkájának folyamatos figyelemmel kísérése, ezenkívül segítése, tökéletesítése, új és nagyobb feladatokra történő felkészítése. A helyes politikai elvek érvényre juttatásának, a felelős döntések következetes helyi végrehajtásának feltétele a káderek helytállása. A mindennapi élet kicsi és nagy kérdéseit, a népgazdaság átfogó tendenciáit — éppen úgy, mint a munkahelyi demokrácia érvényesülését — a helyi A Kaposvári Vasipari és Műszaki Ktsz tevékenységében jelentős helyet foglal el a lakossági szolgáltatás. Több részlegük dolgozik ezért: a legnagyobb a járműjavító. A növekvő igények miatt határozta el a szövetkezet vezetése, hogy bővítik a részleget. — Ez esetben szó szerint értem: pénzt és fáradságot nem kímélve — mondta Sipos Kálmán műszaki vezető. — Ez a részleg ugyanis az elmúlt években nem a legjobb eredménnyel dolgozott. »Köszönhető« ez mintegy húszéves múltjának, annak, hogy elsősorban a motorkerékpárok javítására specializálódott. — Az utóbbi évtizedben körülbelül meghússzorozódott a gépkocsik száma Somogy megyében. Minden bizonnyal ez is okként szerepelt a bővítésnél. — Természetesen. Tekintettel voltunk arra is, hogy rajtunk kívül egyetlen nagyobb autójavító dolgozik csak a mesében: az AFIT. Nem titkol- uk szándékunkat sem; kon- turrenciát akarunk teremteni, 's versenyre kelünk velük. En- ' ck érdekében egy kiváló szak- : rabért bíztunk meg augusztusban a részleg vezetésével. Vzóta két-háromszorosára nőtt a forgalom. A tervezett fej'sztéshez a megyei tanácstól '■30 ezer forintot kaptunk, s :.t a KISZÖV segítségével és aj át erőből kiegészítettük 1 úllió 200 ezer forintra. —- Mire fordítják ezt az ösz- szeget? — Megrendeltünk egy négyoszlopos emelőkompresszoros zsírzófalat. Mintegy félmillió ' Tiniért beszerzőnk és ter1 ík szerint 1974 első félében’ okába állítunk egy főten- .yköszörűt (jelenleg ilyen rincs a megyében), egy hen- "úrót és hónolót. részlegét végigjárva félik a zsúfo.tság. A műsze- ; helyiséget, festő- és szerelőműhelyt, az autóvillamos1 sági és motorszerelő műhelyeket már kinőtte a ktsz. tapasztalatok, a közvetlen vezetők példája alapján ítélik meg az emberek. Nagyon nehéz szót érteni a szocialista demokrácia, vagy a népgazdaság tervszerű fejlődésének kérdésében olyan munkahelyen, ahol nem természetes a nyílt szókimondás, az egyenes beszéd, illetve ahol mindennapos a kapkodás, a szervezetlenség, vagy milliókat hagy elveszni 'a tehetetlenség. A vezetőknek a társadalom életében betöltött alapvető szerepéből indult ki a párt Központi Bizottsága, amikor legutóbbi ülésén átfogóan megvizsgálta a káder- és személyzeti munka helyzetét. A lényegi kérdésekre koncentráló, tényszerű elemzés megerősítette a párt káderpolitikájának bevált vonalát; megjelölte a magasabb színvonalú szocialista építőmunkához jobban igazodó kádermunka irányait és követelményeit. Megerősítette és bátorította a különböző posztokon szolgáló rátermett, alkalmas vezetők tíz- és százezreit, segítséget nyújtott a széles közvéleménynek a vezetők iránt támasztott követelmények egységes értelmezéséhez, munkájuk reális megítéléséhez. a közvélemény egyetemes tapasztalatával találkozik a Központi Bizottságnak az az értékelése, hogy: »a politikai megbízhatóság, a szakmai hozzáértés és a vezetői rátermettség hármas követelménye alapelvként bevált, egyre következetesebben érvényesül a vezetők kiválasztásában«. Mi olyan országban élünk, ahol biztonsággal és jó érzéssel tölti el a gyárak munkásainak és a szövetkezetek dolgozóinak millióit, hogy a soraikból kikerült vezetők százezrei — köztük mind nagyobb számban egyetemet és főiskolát végzett gyerekeink — »a küTerületfejlesztést nem terveznek? — Feltétlenül szükség van erre. Van mellettünk egy megfelelő térség, de ennek sorsáról még nincs döntés. A járműjavításhoz, a fejlesztéshez pedig terület kell. — Minden javítási munkát el tudnak végezni? — kérdeztük Horváth Józsefet, a részleg vezetőjét. — Igen, már felkészültünk a gépkocsikban előforduló minden hiba kijavítására. Szeretnénk elérni, hogy néhány autótípus, elsősorban az új Zsigulik átvizsgálásának, garanciális javításának jogát is megkapjuk. Ehhez megfelelő szakembereink vannak, akik jártak a felkészülés idején a Zsiguli-, a Skoda- és az MZ-gyár- ban is. Jelenleg 36-an dolgoznak a részlegben, de ha az igények oly gyorsan emelkednek, mint ennek az évnek a második felében, akkor növelni kell az autószerelők létszámát is. A részleg raktára ugyancsak zsúfolt, az alkatrészellátással mégis gondjaink vannak. Mindenekelőtt az, hogy például az AFIT nagykereskedelmi áron kapja az alkatrészeket, a szövetkezet pedig kiskereskedelmi áron. Néhány gépkocsitípushoz pedig nincs is mindig alkatrész. Mindig többen veszik igénybe a részleg szolgáltatásait, ezt a számok is bizonyítják. A múlt év novemberében a bevétel 166 ezer forint volt, az idén novemberben pedig már elérte a 375 ezret. Három éve 645 gépkocsit javítottak meg, 1973 végére pedig ez a szám megközelíti az 1300-at. S jövőre még többre számítanak. A ktsz-nek — egyedül itt, Somogybán — olyan részlege is van, ahol körfutózást végeznek. Az elhasznált, az elfőtt fut felületű gumik penyeket szinte újjávarázsolják a szakemberek, s így mintegy 70 százalékkal hosz- szabbítják meg a külsők élettartamát. Ezt a munkát — a lönböző területeken és beosztásokban .összességükben eredményesen dolgoznak. Döntő többségük a szocializmus odaadó híve, a reá bízott jogkörrel és hatalommal helyesen él; aktív a közéletben, magatartása, életmódja megfelel erkölcsi követelményeinknek.« A párt — abból az elvből indul ki: a vezető magatartása példa. * Felkészültsége közügy. Ezért munkájuk rendszeres figyelemmel kísérése, tehetségük kiteljesítése és az esetleges magatartásvagy életvitelbeli torzulások esetén az idejében történő félreérthetetlen figyelmeztetés az illetékesek fontos feladata. A tehetséges, rátermett vezető — dolgozzon bármilyen beosztásban — nagy értéke társadalmunknak. Kommunista jellemének, aktivitásának, közösségi magatartásának megőrzése pedig mindany- nyiunk érdeke. A párt határozata segítséget nyújt a káderek munkájának alaposabb megismeréséhez, a vezetők iránti bizalom elmélyítéséhez. A káderek döntő többségének munkájára jellemző a magas fokú felkészültség, emberség és felelősségtudat, amelynek alaposabb ismeretében világosan felismerhető az élettől elmaradt, ismeretei megújítására képtelen, a szakmai döntések emberi-politikai oldalával nem számoló vezető, akinek helyzete rendezésre szorul. S zocialista építőmunkánk egyre bonyolultabbá váló feladatai hatványozott követelményeket támasztanak a vezetők iránt: szaktudásban, szervezési és vezetési ismeretekben, de politikai felkészültségben, forradalmi szemléletben, ügyszeretetben és állhatatosságban is. lakossági szolgáltatások szempontjából — az egyik leghasznosabbnak ítélik a szövetkezet vezetői. És hogy teljes legyen a kör: az új kocsik felülvizsgálása, az elromlottak, karambolozottak megjavítása mellett arra is vállalkoznak, hogy előkészítik a műszaki vizsgára és arra el is viszik a gépkocsikat és motorkerékpárokat* ML A. (Tudósítónktól.) Megyénk legrégibb, az áfész-ek keretein belül működő méhész-szakcsoportjainak a képviselői, a megyei méhészszakbizottság tagjai jöttek el december 9-én Nagybajomba, hogy együtt ünnepeljenek a helyi méhészekkel. A nagyközségben ugyanis 30 éve alakult a méhészkor és 20 éve a méhészszakesoport. Megjelent az ünnepségen Kocsis Sándor, az Országos Méhészeti Szövetkezeti Vállalat igazgatója, dr. Kiss József, a MÉSZÖV elnőke és Nagybajom nagyközségi párt- és tanácsi vezetői is. A meghívottak először a művelődési otthon klubtermében rendezett kiállítást tekintették meg, amely dokumentumaival tükrözte azt a fejlődést, amelyet a nagybajomi méhészek 20 év alatt elértek. 1953-ban mindössze 11 taggal alakult a szakcsoport és összesen 7 mázsa mézet termeltek. Ebben az évben 520 mázsa mézet adtak el az áfész-nek. A nagybajomiak országos hírnévre tettek szert a mű" f-pCrc-■ nCP■';am5.yei ívek óta tovább fejlesztenek. 1973-ban már 160 mázsa mű- lépet állítottak elő, és ezt az ország egész területére szállították. Sonkolyfőző üzemük A somogyi hősprogram sikeres megvalósítása érdekében a kaposvári hibridsertéstenyésztő közös vállalkozás tapasztalatcserét rendezett Haj- dú-Bihar megyében. Több mint harminc somogyi állattenyésztési szakember vett részt őzen, köztük négy olyan nyugdíjas mezőgazdasági mérnök — Os- váth Károly, Hennel Béla, Győri József és Laki Béla —, akik korábban is sokat tettek a megye állattenyésztésének fellendítéséért Gondolovics Lajos, a KA- HYB igazgatóhelyettese és Köttő József főállattenyésztő kalauzolása mellett a nádudvari Vörös Csillag Tsz-be látogattak el. Itt Müller Imre fiatal mezőgazdasági mérnök, telepvezető és Tarsoly Sándor, a KA-HYB tenyésztési osztály- vezetője tájékoztatta a vendégeket — részletesen — a sertéstelep munkájáról. Bevezetőben többek között elmondták: a Hajdú-Bihár megyében működő 23 szakosított sertéstelep fele KA-HYB állománnyal van benépesítve, és a tapasztalatok igen kedvezőek. A nádudvariak ötszáz kocatelepén az elmúlt három- év átlagában ,az ellési szaporulat 10,24 volt, a választási átlag meghaladta a kilenc és felet. A takarmányfelhasználásból kiderült, hogy 3,33 kiló abrak szükséges egy kiló hús előállításához. Tavaly például négymillió 900 000 forint volt a tiszta nyereségük, és az idén előreláthatólag egymillióval szárnyalják túl. Tervük, hogy nyolcszáz ko- cás telepükön évente 15 ezer kismalac szülessen és nevelhessenek belőlük hízósertést. Saját vágóhíddal rendelkeznek, ahol a nem értékesített állatokat levágják, feldolgozzák, és saját debreceni boltjukban hozzák forgalomba termékeiket. Keverőüzemükből kisvasúton zárt kocsikban továbbítják az eleséget az épületekbe. A telep sok meglepetést tartogatott a vendégek számára. A tisztaság, a rend, a fegyelmezett, céltudatos munka példás volt. Ami új és hasznosítható: az ellető. Itt o kocák a lehető leghigiénikusabb körülmények között élnek. Nem alomra és betonra szülik a kis utódokat, hanem úgynevezett higiénikus rácsra. Amint világra jönnek a kismalacok, azonnal az anyjuk mellett levő alacsony szegélyű deszkára rakják őket, s fölöttük lámpák vannak, melyek melegét sugároznak rájuk. Így az ellető mindig tiszta, és szárazok maradnak az állatok, mert a rostélyon át lehullik az ürülék és egyéb piszok, amit mosással i ez évben 138 mázsát állított elő. Az tfeemek fejlesztéséhez jelentős anyagi és erkölcsi segítséget kaptak a MESZöV- től, az áfész-től és az OMSZV-től. A kiállításiról a meghívottak a műlépüzembe látogattak, ahol megnézték a termékeket, a gépi berendezéseket. Az ünnepi szakcsoportülésre a tanács dísztermében került sor. Szigetvári Ferenc — aki a legtöbbet tette a méhészszakcsoport fölemelkedéséért — nyitotta meg az ülést. Pé- terfai Vince, a szakcsoport elnöke adott visszapillantást a méhészkedés fejlődéséről, a jövő feladatairól. Számokkal bizonyított. Sokat tettek a tagok szakmai fejlődéséért. Rendszeresek voltak a szakelőadások, tapasztalatcserék. Az áfész mindig biztosította a kedvezményes méhetető cukrot a tagoknak, a takarékszövetkezet kölcsönökkel segítette őket. Az utánpótlás érdekében méhészszakkör működik az általános iskolában. Aláhúzta Péterfai Vince azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a szakcsoport a méhmérgezé- , -v n' - őzése érdekében tett ' s~ak-söpört közös alapj 301 000 főrint. Felszólalt a tanácskozáson Kocsis Sándor, az OMSZV igazgató]«. Országos szemkönnyen él tudnak távolítani, illetve a levezető csatornába terelni. » Az egyforma, kellemes hőmérsékleten és a jó levegőjű épületben kitűnően érzik magukat az állatok. A választó rész ügy van kialakítva, hogy a kis malacok bármikor átmehetnek anyjukhoz, ha megéheznek. Ezzel jeléntősen csökken annak a veszélye, hogy agyonnyomja őket. 21 napos korig maradnak itt, majd innen egy másik helyiségbe kerülnek, kis ketrecekbe, tízes csoportokba. Ott szintén a. rácsos megoldást alkalmazzák, hogy á higiéniai követelményeket be tudják tartani. Innen kétszer 21 napos tartás után kerülnek a hizlalóba. A sertéstelep, megtekintése után Debrecenben a Nádudvari Vörös Csillag Tsz mintaboltját is meglátogatták. Az impozáns, gazdag áruválasztékot tartó üzlet a legnagyobb elismerést váltotta ki. Itt értékesítik a saját ; vág qhídj ükről kikerülő termékeiket. Ezzel nemcsak a várós lakosságának jobb ellátásához nyújtanak segítséget, hanem igen szép jövedelemhez is jutnák. Az üzlet alatt van a szintén ízlésesen berendezett éttermük, ahol finomabbnál finomabb ételekkel szolgálják ki a vendégeket. A A Sinus Finommechanikai Szövetkezetben elektronikus gyújtóberendezés gyártását kezdték meg, melyek elsősorban Zsiguli személygépkocsikba szerelhetők be, de alkalmazhatók .minden olyan gépkocsinál, mélynek elektropontból bizonyította a méhészkedés népgazdasági jelentőségét. Kiemelte, hogy az áfész-ek jó gazdái a méhészeknek, ez évben, az export több millió dollárt hozott a népgazdaságnak. És 1974-ben továbbá fejlődés várható. Országos szinten a közös alap 62 millió forint. Részletes tájékoztatást adott az OMSZV igazgatója a jövő év kedvezőbb mézárairól és egyéb kedvezményekről is, amelyek a vándorolást, a szállítást, a méhcukorellátást segítik. A méhész szakcsoportok jövőre vándorlási tervet készítenek és a tél folyamán találkoznak az erdészetek vezetőivel, a méhésztanyák elhelyezése érdekében. Kányási Kálmán, az áfész elnöke is köszöntötte a részvevőket Kiemelte Szigetvári Ferenc érdemeit az alapítók közül, és további támogatást ígért a szakcsoportnak. Három alapítónak oklevelet adott át. Az ünnepi ülés befejezéseképpen Kocsis Sándor átadta a Kiváló Szövetkezeti Munkáért kitüntetést Szigetvári Ferencnek, a méhészjel- vény arany fokozatát pedig Noé Istvánnak, a Kaposvári Méh észszö vetkezet ügyvezetőjének. két üzlet havi forgalma meghaladja a hárommillió forintot. A látogatás, amely Hortobágyon ért véget, a részvevők legnagyobb elismerését váltotta ki. Hangsúlyozták, hogy a nádudvari példát megyénkben is el lehetne terjeszteni. Az ott látott technológiai rendszer a meglevő sertésépületeken kisebb átalakítással megvalósítható és az ott tapasztalt szervezési forma bevezethető. Több ilyen tapasztalatcserére volna szükség, még ha nagy is a távolság, mert megéri a már megszerzett hasznos módszerek gyors bevezetése. Szabó Zoltán, a Kaposvári Latinca Tsz főmezőgazdásza már szövögeti is a tervet: jövőre a Nádudvaron látottak alapján szeretnék átalakítani meglevő sertéstelepüket és KA-HYB- állománnyal benépesíteni. A debreceni mintabolt láttán pedig a lakosság jobb ellátása érdekében ugyancsak nyitnának egy boltot. A látottak és hallottak alapján valóban érdemes támogatni azokat a gazdaságokat, amelyek ezzel a gondolattal foglalkoznak; a szakemberek pedig a tapasztalatok birtokában több segítségét nyújthatnak a tervek sikeres megvalósításához. 1 nikus berendezése 12 voltos. A berendezés érdekessége és jelentősége abban van, hogy az üzemanyag-felhasználást mintegy 10 százalékkal csökkenti és .a kipufogógáz szén-1 monoxidtartalmát pedig 25 százalékra redukálja. Ezeket a gyújtóberendezéseket az AU- TÓKER hozza forgalomba. Képünkön: Bemérik a gyújtóberendezéseket. Megkezdték a próbagyártást az új tápszergyárban Megkezdődött a próbagyártás hétfőn az új körmendi Dacia Tápszergyárban. A 300 millió forintos költséggel fölszerelt üzem feladata a hazai tápszerszükséglet kielégítése, az utóbbi időben gyakran tapasztalható hiány teljes fel- számlása. Hazánkban a csecsemők 58 százalékát 2 hónapos koráig mesterségesen táplálják. A világszínvonalon álló dán. gépsorok naponta 41 000 liter tejből készítenek majd tápszert, ami kielégíti az igényeket. Az EGYT gyógyszerészeti gyár szakemberei — gyermekgyógyász professzorok bevonásával — háromfajta korszerű tápszert fejlesztettek ki, s ezeket állítják elő az új üzemben. A forgalomba »Ro- bébi A«, »Robébi B« tápszer és Probai acta gyógy tápszer ívén kerülnek. Somogyi NéplapI 3 A. L. Egyre többen veszik igénybe szolgáltatásaikat Feltűnő a zsúfoltság — Télen csak kifogástalan gumikkal Méhészünnep Nagybajomban k. j. Elektronikus gyújtóberendezés Zsigulihoz