Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-01 / 281. szám
Mai táplálékaink — mai betegségeink Kaposváron tanácskozik a Táplálkozástudományi Társaság Az Utóbbi egy-két évtizedben gyökeresen megváltoztak életkörülményeink, s megváltozott tápanyagszükségletünk is. Ezzel szemben a jelenlegi körülmények között ezek az elavult szokások kórossá is válhatnak. E kóros változások megelőzéséről tanácskoztak tegnap Kaposváron, a városi tanács nagytermében, - a Táplálkozástudományi Tudományos Társaság országos ülésén, melyet Vác és Esztergom után most megyénk székhelyén rendeztek meg, a centenáriumi ünnepségek sorában. A rendkívül intenzív és mély változásoknak e külö- I nősen bonyolult kérdéskörét lényegileg megismerni csak sokoldalú megközelítéssel lehetséges. Tegnap három szekcióban folyt a munka, s e szekciók előadásainak programja felölelte a táplálkozástudomány és a vele szoros kapcsolatban álló orvostudomány legalapvetőbb, legfontosabb kérdéseit. Az első szekcióban került sor mai táplálékaink megváltozott összetétele és annak okai vizsgálatára. Hiszen az élelmiszereket a közvetlen környezetből szerzi be az ember, s ez a környezet is alaposan megváltozott az agrotechnika fejlődésével. A növénytermesztésben például az utóbbi tíz évben rohamosan nőtt egyes fontos, alapvető növények termésátlaga: az őszi búzáé, a kukoricáé és a cukorrépáé egyenesen a duplájára. A terméseredmények változását azonban nem kísérte a növények minőségének változása — hallottuk dr. Bocz Emii egyetemi tanártól. Ezenkívül a fehérjebázist — a legfontosabb emberi táplálékot — szolgáló növényeknél (burgonya) lényegesen kisebb volt a növekedés, mint a szénhidrátgazdag növényi szervezeteknél. A növények fehérje-, aminosav-, vitamin- és ásványanyagtartalma pedig az agrotechnikától és a tí'xtÍWi nemesftésj, munkától függ, ''V úgy tűnik, hogy mezőgazdaságunk fejlődésében ebből a szempontból még vannak fehér foltok, vagy legalább is kevésbé fejlett területek. A megváltozott minőség és tápanyagösszetétel káros hatással lehet egész táplálkozásunkra: ha megbomlik a nitrogén és az ásványi anyag egyensúlya, a táplálkozási lánc »új« sajátosságait az állati és az emberi szervezet egyaránt asszimilálja. S a következmények az esetben beláthatatlanok. Egészen másról számolhatunk be — bizonyos jóleső elégedettséggel — az állattenyésztés területéről. Dr. Guba Sándor, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola főigazgatója, az állati termékek minőségének és a genetikai munkának az összefüggéseiről szólva beszámolt azokról a kísérletekről, melyek során az élelmezéstudomány szempontjából fontos tulajdonságok örökölhetőségét kutatták. Elkelt 4,5 millió forint értékű áru Csak a teljes értékű cikkek Elkészültek az összesített ban. Ezek iránt a kereslet a adatok a napokban befejeződött engedményes áruvásárról a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalatnál. A .két hétig tartó. vásár elsősorban a felső kötöttárukat, férfi- és kamaszölfö- nyöket, valamint műanyagcsizmákat érintette. Az iparcikk-kiskereskedelmi vállalat boltjaiban hathét millió forint értékű cikk várt eladásra. Két hét alatt • több mint négy és fél millió forintot forgalmaztak. A lakosság megtakarítása megközelítette az 1 millió 350 ezer forintot. — Sok vásárlóban él az a hit, hogy az engedményes vásárokat a minőségileg vagy esztétikailag kifogásolható árukból rendezik. — Ez tévedés, csak a teljes értékű árukat hozzuk forgalomba, a hibás termékek a csökkent értékű áruk csoportjába tartoznak és nem az engedményesek közé. Ezt most is tapasztalhatták a vevők: minőségileg kifogástalan terméket kaptak az engedményes vásár ideje alatt — válaszolta Dömötör József kereskedelmi osztály- vezető. — Elég csak a trevi- ra és a többi, korszerű anyagokból készült cikkekre utalni. Kötöttáruból 10—11 ezer darab várt vásárlóra. A mintegy ezer férfiöltöny mind jó minőségű anyagból készült. Legnagyobb sikerük a kötöttáruknak volt, a rendelkezésre álló készlet 80 százaléka fogyott el. A Divatsarok 670 ezer, a Csibi, 500 ezer forintot forgalmazott ezekből a cikkekből. — Mi készteti a vállalatot az engedményes vásárra? — Egyrészt az általános árpolitikánkból következik ez, másrészt alkalmazkodni kell a re- .......... • "" ' d ÍYÍ?^' ' rátartással rendelünk a nagykereskedelemtől és a terme-1 löktől, bizonyos készletek fölöslegessé válnak raktáraink- I néha negyedévenként is változó divat miatt megcsappant, így árleszállítással csinálunk kedvet a vásárláshoz. — Hozott-e valamilyen új tapasztalatot a legutóbbi vásár? — Igen. Ha megfelelően tálalva várja a vevőket az áru, meglepően nagy igény mutatkozik. M. A. A .tejfehérje kutatásában és a húsminőség javításában el árt sikerek — a zsírmennyiség csökkentése a vágottáruban, genetikai munkával — biztató lehetőséget jelentenek. Az élelmezés igen szerteágazó területein még mindig sok a megoldásra váró probléma. így például érdekes adat, s mindenképpen alaposabb vizsgálatra vár, hogy jelenleg 100 gramm megtermelt fehérjéből mindössze 20 gramm kerül az asztalra, a többi ma még elvész a táplálkozási láncban. S a magyar viszonyokra jellemző, hogy a biológiailag legmagasabb értékű fehérjék aránya ma még nem megfelelő táplálkozásunkban. Kralovánszky V. Pál, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság fehérje- program irodájának főosztályvezetője idézte azokat az adatokat, amelyek szerint kívánatos volna, hogy az ember kalóriaszüksegléténék 21—36 százalékát a fehérjékből nyerje. Ehhez naponta legalább 140 gramm fehérjére lenne szükség, s ezzel szemben nálunk legfeljebb 85—90 gramm jut az . asztalra. A helytelen táplálkozás az alapja a mai kor népbetegségeinek. Ezek sorában első helyen áll a kóros elhízás, a szívinfarktus és a cukorbaj. Az elhízás — mint dr. Zajkás Gábor, az Országos Diéteti- kai Intézet osztályvezetője összegezte — a civilizált közösségek legnagyobb táplájko- zási problémája. Oka a táplálkozásban szüntelenül növekvő kalória mennyisége és az ezzel fordított arányban csökkenő izomtevékenység. Szorosan összefügg ugyanezzel a két okkal a szívinfarktus növekedése is. Hazánk statisztikája igen »előkelő«: közvetlenül Svédország után következik. S ma már ez a betegség az első számú halált okozó kór. Végezetül dr. Angeli István, a kaposvári rendelő- intézet orvos-szaktanácsadója, nagy sikert aratott előadásában a cukorbajról beszélt, melynek közvetlen és első számú oka az elhízás és a túlzott cukorfogyasztás. A. konferencián vendégként előadást tartottak és felszólaltak a magyar szakemberek csehszlovák, jugoszláv és NDK-beli kollégái is. Cs. T. MAI KOMMENTÁRUNK Huszonöt éves a Néphadsereg című lap Negyedszázaddal ezelőtt, 1948. december 1-én hagyta el a nyomdát a Honvédelmi Minisztérium központi, politikai lapja, a Néphadsereg. »Feladataink« — címmel a lap első számának vezércikke arról a célról írt, amely ma is meghatározza a lap tevékenységét: szolgálni dolgozó népünk igaz ügyét, segíteni hadseregünk fejlesztését, korszerűsítését, a proletár internacionalizmus szellemében nevelni a hivatásos és tényleges szolgálatukat teljesítő katonáinkat. Hadseregünk fejlődése, s ezzel együtt a Néphadsereg fejlődése is jelzi, hogy a negyedszázados történelmi út során a Honvédelmi Minisztérium politikai lapja következetesen teljesítette azt a feladatát, amelyet elvártak tőle. Akkor is, amikor először hetilapként, majd napilapként, s most is, amikor újból hetilapként jelenik meg. A katonai élet, a korszerű hadi technika ismertetése mellett a Néphadsereg rendszeresen bemutatja a Varsói Szerződéshez tartozó szocialista országok hadseregeinek életét is. Amióta a Néphadsereg utcai árusítás révén bárkihez eljuthat, hazánk lakossága még jobban betekintést nyerhet hadseregünk életébe. Megismerheti a kiváló katonák, a kiváló egységek munkáját, azoknak a katonáknak az életét, akik nemcsak kötelességüknek, hanem legszentebb feladatuknak is tekintik népünk odaadó szolgálatát. Erősíteni a nép, a hadsereg kapcsolatát — ez is egyik fontos feladata a Néphadseregnek. Ezért rendszeresen olvasni lehet a lapban szocialista brigádokról, kiemelkedő teljesítményeket elérő munkásokról is. A Honvédelmi Minisztérium lapja nemcsak a katonákhoz szól. Szól mindazokhoz akiknek drága a szocializmust építő hazánk békéje, akik megértik, hogy békés épitömunkánk feltételeit erős, korszerű hadsereg, szakmailag és politikailag jól képzett katonák tudják csak biztosítani. Visszatekintve a negyed- százados útra, azt mondhatjuk, hogy a Néphadsereg teljesítette feladatát. A katonai ismeretek, az új harci technika ismertetése mellett következetesen harcol pártunk politikájának terjesztéséért, katonáink tudatának formálásáért is. Az ellenforradalom idején a néphatalom védelmére, a természeti csapások, az emlékezetes nagy árvizek idején pedig az életek, értékek megmentésére, a néppel való összefogásra mozgósította katonáinkat. Napjainkban pedig arra, hogy maradéktalanul hajtsák végre a X. párt- kongresszusnak a hadseregre és minden egyes katonára vonatkozó határozatait. Köszöntjük negyedszázados jubileumán a Néphadsereget. Kívánjuk, hogy a lap a jövőben is éppen olyan magas színvonalon lássa el sokrétű, nehéz feladatát, mint azt az elmúlt huszonöt év alatt tette. Sz. U Termelési rendszerek félmillió hektáron Hét újabb iparszerű termelési rendszer megalakulását engedélyezte a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium. Így az idén működő négy-négy, kukorica-, illetve cukorrépatermelési . rendszer mellé jövőre egy-egy búza- (Tiszaföldvár), napraforgó- (Bácsalmás), lucerna- (Be- senyszög), gyepgazdálkodási (Zagyvarékás), burgonya- (Állami Gazdaságok Országos Központja), két rizstermesztési rendszer (Szarvason és Karcagon) kezdi meg működését. ' Az új rendszereket — hasonlóan a régiekhez — egy-egy úgynevezett gesztorgazdaság vezeti, s egyebek között gondoskodik a legkorszerűbb gazdálkodási feltételekről, a gépek beszerzéséről, a szaktanácsadásról stb. A rendszerhez csatlakozó gazdaságok — vállalva a feltételeket — adaptálják a minden esetben világszínvonalon álló, vagy azt erősen megközelítő termesztési technológiát, amelyek általában 20—25 százalékos terméstöbbletet eredményeznek. Az új rendszerek bekapcsolásával, illetve a régiek bővítésével 1974-ben félmillió hektárra nő az iparszerűen művelt földterület. (Az idén 255 000 hektáron kukoricát, 16 000 hektáron pedig cukorrépát termeltek a különféle termelési rendszerekhez tartozó gazdaságok.) A MÉM véleménye szerint a BULGÁRIA MEZŐGAZDASÁGA Ipari meziiazdaság - mezíiazdasági ipar »BULGÁRIA a korszerű mezőgazdaság próbapadja.« Ezt a címet adta a bolgár mezőgazdaságról szóló cikkének a Figaro című francia lap munkatársa. Merész kísérletről beszél, mikor a bolgár mezőgazdaság jelenlegi helyzetét elemzi. Beszámol a gammasugaras vetőmagkezelésről, a mezőgazdasági repülőgépek. helikopterek széles körű alkalmazásáról, rácsodálkozik a lejtős területeken létesített rizsföldekre. A bolgár mezőgazdaság ma már valóban a legfejlettebb technika vívmányait állítja a termelés szolgálatába, de korántsem kísérleti jelleggel. -Az agráripari komplexumok, ezek az átlagosan 26 ezer' hektár területen gazdálkodó. 23 millió leva alaptőkével rendelkező, 10—15 ezer tagot számláló specializált óriásgazdaságok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A koncentráció, a spéci alizá- ció megteremtette a komplex gépesítés lehetőségét. Nem ritkák a 60 ezef hektáros sz5i«k. a 40 hektáros ’ o-.~' '-<*-!( a 4- R er hektáros búzatáblák. Bulgáriában soha nem látott fejlettséget ért el az öntözés színvonala. Igaz, hogy itt az öntözésnek hagyományai vannak, az első történelmi emlékek a XV. századból maradtak fent, de bizonyított tény, hogy a Marica völgyében már a X. században is öntöztek. Az első öntözőcsatorna 1470-ben épült, kora egyik legnagyobb vízi létesítménye volt. Az öntözés fejlesztésének virágkorát azonban kétségkívül az elmúlt 26 év jelentette, amikor 35 ezer hektárról több mint 1 millió hektárra növekedett az öntözhető terület. A 2014, több mint 5 millió köbméter vizet befogadó víztározó, a 2400 szivattyúállomás és a több millió kilométer csatornahálózat a bolgár mezőgazdaság fejlett vízgazdálkodásáról tanúskodik. Egyre előkelőbb helyre kerül a ranglistán Bulgária a /műtrágyatermelés és -fel- használás nemzetközi statisztikájában. A felszabadulás után a népgazdaság legintenzívebben fejlődő ágazata lett a vegyipar, melynek termékei között a műtrágyák az első helyen állnak. A múlt /ben minden hektárnyi területre 157 kilogramm kémiai hatóanyag jutott. A világpiacon is kivívott elismerések pedig a mezőgazdasági gépgyártás < fejlődését igazolják, az érdeklődés középpontjában az öntözőgépek, a kertészeti, állattenyésztési berendezések állnak. Mindezekre szükségük van a nagygazdaságoknak, hogy megfelelhessenek a kívánalmaknak, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy — ha csak körvonalaiban is — kialakulóban van a fejlődés következő állomása, az ipariagrár komplexumok létrehozása. Az agráripari komplexumok modern, ipari módszerek alkalmazásával termelő, de mégis elsősorban mezőgazda- sági jellegű nagyüzemek. Ezek megerősödésével megértek a feltételei a mezőgazdaság és a feldolgozóipar vertikális integrációjának. Ez az integráció — éppen a fejlettség magas színvonala miatt — nem mehet végbe a feldolgozóipar mezőgazdasági termeléshez való csatolásával, hanem éppen fordítva, a mezőgazdaság kapcsolódik az mari termeléshez. S már példa is van — ha csak kísérleti stádiumban is — az elképzelésre: az úgynevezett bolgár cukor program. Néhány hónapja született a tervezet, a feladat: az ország cukorszükségletének kielégítése hazai termelésből. A bázis hét cukorgyár, mindegyikhez akkora mezőgazdasági terület tartozik, amennyin a gyár feldolgozó kapacitásának megfelelő mennyiségű cukorrépa terem. Természetesen koncentrált, nagyüzemi, zárt konstrukciós cukorrépa-termesztésről van szó. A cukorrépa feldolgozásával egy időben melléktermékek is jelentkeznek: a leveles répafej, a répaszelet és a melasz. Mindezek a melléktermékek elsőrangú takarmányként hasznosíthatók az állattenyésztésben. így egy-egy gyárhoz állattenyésztő egység is kapcsolódik, ahol 25 ezres tehenészet található, továbbá 30 ezer hízómarhát és 100 ezer sertést tartanak. ÍGY MÁR VILÁGOSAN kirajzolódnak a vertikum vonalai : cukorrépatermesztés, cukorgyártás, hús- és tejtermelés. Olyan komplexum jön így létre, ahol az ipari feldolgozás az elsődleges tevékenység, s ehhez kapcsolódnak a mezőgazdasági ágazatok. mindez egyetlen központ irányításával, amelyre ráillik az elnevezés: ipariagrár komplexum. U. P Következik: Előrevetített kép az ezredfordulóról. nagyüzemek jórészt az iparszerű rendszerekben kialakuló technológia segítségével jutottak túl azon az időszakon, melyet a nagy területen folyó, de sok esetben kisüzemi termelés jellemzett. Ezekben a gazdaságokban nem az ötletszerű, vagy esetleg kényszerű »gépesíígetésben«, hanem az átgondolt, konstruktív terme-; lésfejlesztésen van a hangsúly. A termelési rendszerek megalapozásának anyagi feltételeiről a minisztériumban elmondták: a Nyugatról importált gépek vételárát devizahiteles konstrukcióban, három év alatt terményben — kukoricával — törlesztik a gazdaságok. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a továbbiakban lesz-e lehetőség a rendszerek műszaki színvonalának fejlesztésére, a szakemberek rámutattak: a gesztor gazdaságok rendszeresen figyelemmel kísérik a külföldi és a hazai technológiák alakulását, s ennek megfelelően korszerűsítési javaslatokat tesznek partnereiknek, illetve gondoskodnak az igényeket maximálisan kielégítő gépek beszerzéséről. A termeléshez szükséges gépek beszerzésénél például a CPS rendszer központja a szó szoros értelmében versenyezteti a legjobb világcégeket; azokat részesíti előnyben, melyek a legkedvezőbb ár mellett kínálják a legjobb gépeket és eszközöket, illetőleg lehetővé teszik a kooperációs gyártást. A MÉM a termelési rendszereket a továbbiakban is messzemenően támogatja. Ennek nem mond ellent az a tény, hogy az utóbbi időben egyes gazdaságok valamiféle divatnak tekintették a termelési rendszerek fogalmát, újabb és újabb »ötleteket« javasoltak. Ezek a törekvések azonban nélkülözik a megvalósításhoz szükséges feltételeket, s ezért a minisztérium nem támogatja az ilyenfajta kezdeményezéseket, annál is kevésbé, mert ezzel ártanának az egészségesen feilődő ipar-