Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-08 / 287. szám

/ 'Tjhztdi Sterke sztőipg,! November 20-án vakbélgyulladással kerültem a kapos­vári kórház sebészeti osztályára. Hiába búcsúztak azzal a szüleim és kedves tanár nénim, hogy »csak férfiasán«, mégis kicsordult a könnyem, amikor megtudtam, hogy megoperál­nak. Nagyon féltem. A műtétet még aznap végrehajtották. Most már itthon vagyok, és jól érzem magam. Igaz, hogy iskolába még nem mehetek, de már sok osztálytársam meglátogatott. Napközben míg társaim tanulnak, nekem sok időm van pihenni, olvasni, gondolkodni. Újságot is szok­jam olvasni, és láttam, hogy sokan írnak levelet a tisztelt szerkesztőségnek. Amikor a kórházban azt mondták, haza­jöhetek, olyan boldog voltam, hogy elfelejtettem megkö­szönni a doktor bácsiknak a fájdalommentes műtétet, a kedves ápolónéniknek a gondoskodást, akik éjszaka is vi­gyáztak ránk. Most már remélem, hamarosan ryehetek is­kolába és együtt lehetek a pajtásaimmal. Nagf/on várom, hogy játszhassak velük. Kérem a szerkesztő bácsikat, közöljék le levelemet, hadd mondjak köszönetét mindazoknak, akik betegségem alatt olyan sok szeretettel, kedvességgel gondoztak és ápol­tak. Tisztelettel: í/j>. CJiclhgL 'Bálint VI. c osztályos tanuló Tisztelt Szerkesztőség! Nagyon szeretném, ha az egészségügyi szervek felfi­gyelnének panaszunkra. Hazánkban gyakran beszélünk a gyermek- és családvédelemről, szocialista államunk igen nagy erőfeszítéseket tesz a jövő nemzedékének érdekében. ' Éppen ezért nem értem, hogy ebben a téli, zord időben miért kell a gyerekeinket a Somodortól 12 kilométerre levő Toponárra vinni, csak azért, hogy az ott működő védőnő beadja nekik a szabincseppeket? Miért kell ezért a somo- dori szülőknek egy egész napot kiesniük a munkából? Ná­lunk is volna olyan helyiség, áltól ezt a 10—15 perces mún- kát el lehet végezni. Kérdésem: nem lenne-e ésszerűbb, ha a védőnő utazna Toponárról Somodorba? Tisztelettel: ÚDani jdáAzJóní Somodor, állomás Tisztelt Szerkesztőség! Még november 1-én vettem fűrészárut a böhönyei TÜZÉP-telepen. Aznap feladtam a böhönyei vasútállomá­son a 13. sz. Volán darabárus megbízottjánál. Az áru felvé­telénél közölték, hogy csak a következő héten fogom meg­kapni, ezt tudomásul is vettem. Azóta azonban több hét telt el, a fűrészáru azonban még mindig nem érkezett meg, pe­dig sürgettem is. Nem tudom megérteni, hogy miért kell egy hónap ahhoz, hogy 30 kilométer távolságról lebonyolítsanak egy egyszerű fuvart. Vagy miért vállalták, ha nem tudják tel­jesíteni? Tisztelettel: Balogh Q-ázif. 7500 Nagyatád, Rákóczi u. 84. Kiállítás és sajtóankét Kisdobosoknak a Kisdobosról ! Mas HON» (ONOGV HEOVEI BÍZOTT* AgAmAK LAPJA XXIX. évfolyam, 287. szám. Szombat, 1973. december 8. Operettbemutatő a színházban Tegnap délután a Magyar Üttörők Országos Szövetsége gyermeklapjának,, a Kis­dobosnak egyik munkatársá­val találkoztak a kaposvári gyerekek a Kilián György If­júsági és Űttörő Művelődési Központ nagytermében. Az No látják, semmi sem tart örökké! Ez a sorozat se, mert ma utoljára jelentkezem a sajtónapi ünnepségről meg a bálról szóló beszámolóval. Feltehetően akkor is abba kellene hagynom, ha történe­tesen nem ma délután négy órakor lenne a Somogyi Nép­lap ünnepi műsora a megyei könyvtár nagytermében. De természetesen semmi sem változott, a már két hete be­harangozott műsorra, aztán az esti, Kapos-béli bálra is szeretettel várjuk kedves ol­vasóikat. — akik néhány ‘ - ’ ‘--T-vyfli ggf] ti • ], esetleg megbánják' Nem, kérem, az szóba se jö­het. mivelhogy ez egy jó mű­tár ét hangulatos bál lesz. ankéttal egybekötve kiállítást is rendeztek az ifjúsági ház­ban: az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat kiadványait láthatták ötletes elrendezésben a rész­vevők. Ajándékba pedig Kis­dobost, Dörmögő Dömötört, színes naptárakat kaptak a legifjabb újságolvasók. Akiknek nem tetszik — ró­luk szólva csak pákosztos, gyomorbajos, kedélybeteg, vénséges vén embereket tu­dunk elképzelni —, azok se bánják meg, mert megerő­södnek hitükben: ezek már soha sem javulnak meg az újságnál. Hát nem is. Any- nyit dicsértek bennünket a sajtónap alkalmából, annyi jó szót, bátorítást kaptunk — ugye ma se rontják el a mulatságunkat? Ugye, ott­hon hagyják a hét fáradtsá­gát, búját? Mi már üldöző­be vettük a gondokat, s kü- "óvösen azóta, amióta kiosz- !’ V: i jutalmat, mást se ,eszünk, csak fölkészülünk hangulatilag az ünnepségre meg a bálra. Apró csopor­tokra szakadtunk.: az egyik a Offenbach nagyoperettjé­nek, a Gerolsieini nagyherceg­nőnek a bemutatóján készült felvételünk. Tegnap este Orosz György rendezésében életre keltek Meilhach és Ha- lévy szövegkönyvének hősei: többek között Anna nagy- hercegnő — Pálfy Alice ala­kítja a szerepét —, Bumm tábornok — Csorba István Elsősorban a színes, zenés, kalandos alkotások uralják a decemberi moziműsort. Jelen­tős filmművészeti alkotás a Halálgyár az őserdőben című, kétrészes, színes, szélesvász­nú szovjet produkció, amely a kémiai és a biológiai fegy­verek problémáival foglalko­zik. Világhírű rendező, Stan­ley Kramer alkotása az Áldd meg az állatokat és a gyer­mekeket! című színes, szink­ronizált amerikai film. Farkas Ferenc és Dékány András daljátéka nyomán Békefi István írta a Csínom Palkó című zenés magyar ka­landfilmet. A kuruc—labanc harcok idején játszódó törté­net sok derűvel mondja el Koháry gróf várának cseles elfoglalását, valamint az ifjú szerelmesek egymásra találá­sát. Verne Gyula művei nyo­mán készült a Nemo kapitány és A víz alatti város című színes angol film. Felszarvaz­zák őfelségét — ez a címe annak a színes francia—olasz Kapos étteremben, a másik az Ipar vendéglőben, a har­madik a restiben munkálko­dik. A tájékozatlanok persze most is téves következtetés­re juthatnak, mert dehogyis borozgatnak azok az újság­írók virradatig, dehogyis da- nolásznak, dehogyis lopják a napot! Készülődnek. hogy ma este is helyt állhassa­nak ... Nem, még nem sza­kadt rám a mennyezet, fö­löttünk egyébként se táncos lábú újságírók laknak. A bá­lon egyébként megtudják, ki hogyan ropja, s hogy melyi- '•ünk vem úgy táncd nbngy ' '■jják. A viszontlátásra ma dél­után és estére! Előre is jó szórakozástl 1.1. Jászai-díjas játssza a szere­pet —, Lapin rendőrfőnök — Komlós István alakítja. A to­vábbi szerepekben Rózsa Ti­bort, Imre Gabriellát, Papp Istvánt, Dánffy Sándort, Réti Erikát, Kiss Jenőt és Wágner Richardot láttuk. A zenekart Somoss István vezényli. Képünkön: Rózsa Tibor, —spanyol—nyugatnémet pro­dukciónak, amely Vidor Hugo egyik művének kalandos, hu­moros persziflázsa. Három humoros bűnügyi történetet dolgoz föl a Felesé­gem kalandja című csehszlo­vák film. Kalandos, izgalmas ám sikertelen csempészési kí­sérletről szól A sárga Fiat három utasa című színes len­gyel alkotás, míg a húszas évek végén játszódik a Twiggy a sztár című színes angol revüfilm. A decemberi műsor össze­állításakor a közelgő téli szü­netben gondoltak a gyerme­kekre is. Érdekesnek ígérke­zik a Három cimbora című színes rajzfilm-összeállítás, amelyben két csehszlovák és három lengyel báb-, illetve rajzfilmet láthatnak a legki­sebbek. Puskin nálunk is kedvelt meséjének látványos, szovjet filmváltozata, a Mese Szultán cárról című alkotás. A Pécsi Balett, amelyet méltán tartanak az újkori magyar táncművészet egyik legbátrabban újító műhelyé­nek, most egy országos érde­kű kezdeményezés megvalósí­tásából is részt vállal. Az or­szágban mintegy 70—80 kö­zépszintű képzettségű táncos­ra volna szükség, elsősorban a vidéki színházakban, hogy a közönség igényéhez mérten több musical kerüljön műsor­ra és látványosabbak legye­nek az operettek. A hiány pótlására született az az élet­revaló ötlet, hogy a muzsikát, táncot szerető Mecsek alji vá­rosban oldják meg az ilyen jellegű képzést, még nedig a ■ *««' mű"Aszetí szakvözéTvv kólában. A szövetség javas1 a tát a megyei és a városi ta­nács támogatta, és védnöksé­get is vállalt felette. Eszerint a már eddig is két — zenei I Dánffy Sándor és Imre Gab­I riella. Szocialista szerződés az óvodásokért Gazdag télapójuk volt Nagyatádon az Aradi utcai óvoda kis lakóinak. 6-án dél­előtt három brigád — a Fegy­veres Erők Klubjának X. Pártkongresszus brigádja és a Tyereskova nevét viselő szo­cialista brigád, valamint az Óra- és Ékszeripari Vállalat nagyatádi telepének a szocia­lista címért küzdő brigádja — képviselői vettek részt, az óvodai télapóünnepségen. A két szocialista brigád vezetői mintegy 3000 forint értékű játékot és szemléltető eszközt adtak át az apróságoknak. És ami még ennél is fonto­sabb: 1976-ig szóló szocialista szerződést kötöttek az óvodá­val, vállalva annak patronálá- sát. Ennek értelmében udvari játszóeszközöket, játékházat és mini KKESZ-pályát építe­nek az óvoda udvarán. Gon­doskodnak a játékok és szem­léltető eszközök folyamatos karbantartásáról. felújításá­ról és pótlásáról is. Ezenkívül részt vesznek a parkosítási munkában és az óvoda ren­dezvényein. Az Óra- és Ékszeripari Vál­lalat szocialista címért küzdő brigádjának tagjai játékokat, takarókat készítettek és aján­dékoztak a gyermekeknek. és képzőművészeti — tagozat­tal működő szakközépiskolá­ban a jövő szeptembertől mégindul a harmadik, a szín­házi táncos tagozat is. A mű­vészeti oktatók a Pécsi Ba- ’ett vezetői s tagjai lesznek. Az új tagozatra január 15-ig lehet jelentkezni; feb­ruárban kezdik a felvételi vizsgákat. Az ország minden részéből jelentkezhetnek az általános iskola 8. osztályába járó fiúk és leányok. A ta­gozatra 20—30 gyereket vesz­nek föl. Előképzettség nem szükséges, csupán az alkal­masságot vizsgálják. Érettségi bizonyítványt és »-színházi ‘áncos-“ oklevelet kanjainak lőj'1 - '-fy óv» rrv*’ *' T4|,'7 arm'; -.etesen nem ■ ;szne'-: még balettművészek: azokat — mint felső fokú intézmény — a Budapesti Állami Balett- intézet képezi ki továbbra ás. TAHM COEOIC Ravasz jós Egy pogány király ma­gához hívatta az udvari jóst, akinek tanácsa nélkül soha semmit nem tett. Így szólt hozzá: — Elhatároztam, hogy feleségül veszem Kostanza hercegnőt. Mondd meg, szeret-e és hűséges lesz-e hozzám? — Szeret, de egy napon meg fog csalni. — Ennek ellenére fele­ségül veszem — kiáltott fel vadul a király —, de azt akarom: senki se tudja meg, hogy m*rg fog csalni. Ezért téged ... Mondd csak, tudod mikor fogsz meghalni? — A pontos napot nem tudom megmondani — vá­laszolt a jós —, egyben azonban biztos vagyok: öt nappal előbb fogok meg­halni, mint te, királyom! Tekintély-védelem Az oroszlánketrec előtt az állatkert egyik alkal­mazottja így szólt a felesé­géhez: — Arra kérlek, drágám, legalább az oroszlánok előtt ne rendezz jelenetet! Hogyan legyen így tekin­télyem előttük? Kunyerálás A sarkon ácsorgó koldus így kunyerál: — Segítsenek egy sze­rencsétlenen, akinek szü­letésétől fogva falába van... Bíróságon — Maga tehát azt mond­ja, hogy három férfi meg­támadta, véresre verte, ronggyá tépte a ruháját és ellopta a pénztárcáját? De miért nem tanúsított ellen­állást? — Nem akartam beleke­veredni ebbe a piszkos ügybe. Nagyszerű Maliniak telefonon be­szél: — Szóval feleségül akar­ja venni a lányomat? Nagyszerű, beleegyezem. És kivel beszélek? Utolértek — Hallom, milyen ro­mantikus körülmények között nősült. Igaz, hogy megszöktette a feleségét? — Igaz bizony. — És a leány szülei? — Megpróbálták, hogy utolérjenek bennünket. — No és? — Most itt laknak ná­lunk ... Jó SZÓ A vendég tréfás kedvé­ben van, és így szól a pin­cérhez : — Pörköltet kérek és egy jó szót... A pincér térül-fordul és leteszi az asztalra a pör­költet. — Hát a jó szó hol ma­rad? — figyelmezteti a vendég. — Ne egye meg... Somogyi Néplap iSZMP Somog- negyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA. Szerkesztőség: Kaposvár, La tinea Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lankiadó Vállalat, Kaposvár, Latinén Sándor utca 2. Postacím:740l Kaposvár postafiók 31. Telefon; íi-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza! , Terjeszti a Magyar Posta. o hpjvj "ostahiva- ’-»—f**knéL ^ 'rn 20 Ft Index: 2: 367 Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinca Sándor u. f. Felelős vezető: Farkas Béla igazgaté. Ujjongva újságoljuk: újság van az újságnál! wü ínomáánotn hajnalit/ Halálgyár az őserdőben Tucatnyi úi film a mozik decemberi műsorán Középiskola Pécsen a színházi táncosok részére január 15-ig lehet jelentkezni

Next

/
Thumbnails
Contents