Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-08 / 287. szám

Primőröket szállítanak karácsonyra

A kakucsi Lenin Mg. Tsz 1973-ban 13 ezer négyzetméterre növelte fűthető fóliasátrait. Té len elsősorban palántákat, ma,id kora tavaszi primőröket nevelnek. Jelenleg petrezselymet és hagymát hajtatnak. Nagy mennyiségű zöld petrezselymet és mintegy 30-13 ezer csomó újhagymát karácsony tájékán szállítanak a piacokra. Képünkön: Szedik a megfelelően fejlett zöld petrezselyem levelét az ágyúsokban.

Az utánpótlás

Rákóczi Attila édesanyja 19G2 óta dolgozik az Elektroncsőgyárban. Az alapítók közé számít. Attila 1937-ben érettségizett, és 'ugyanabban a gyárban, a rádió csőüzem anyagelőkészítésénél kezdett dolgozni. A továbbiakról ő beszél:

— Egy év sem telt el, megkeresett a munkaügyi osztály- vezető. és elmondta, hogy a Kandó Kálmán Villamosipari és Műszaki Főiskola ebben az évben először indít a gyengeáramú karon izzos alkatrész- gyártó szakot. Megkérdezte, hogy miután jól érettségiztem, nem lenne-e kedvem oda felvételezni. Tetszett a dolog. A felvételi is sikerült. A vállalattal társadalmi ösztöndíjszerződést kötöttem, így tanultam három évig Pesten.

— Valamit nem értek. Ügy hallottam, hogy épp ma egy hónapja állt munkába. Itt két év hiányzik.

— Katonai szolgálat.

— És az eltelt egy hónap alatt milyen benyomásokra tett szert?

— Tudja, nagyon fontos, ha az ember érzi: szükség van a munkájára. Hát velem is így van. A szivattyúmérő üzem technológusa vagyok. Szép feladat. Most már végre ott tartok, hogy a tanulás után a termelésben dolgozom. A munka- területem olyan, ahol sok szép és »rázós« feladat vár. És szakmailag is fejlődhetek.

— Rákóczi Attila a többi társával együtt tudatos kádernevelési munkánk eredményeként dolgozik ma nálunk — mondja Molnár Lászlóné, az

elektroncsőgyár személyzeti osztályának vezetője. — A gyár alakulásától kezdve öt évre előre meghatározzuk, kidolgozzuk kádernevelési tervünket a fejlesztési elképzelések alapján. Ezt évenként felülvizsgáljuk. 1970. január 1- től csatlakoztunk az Egyesült Izzóhoz; akkor 18 művezetőnk volt, ma 37 van, és továbbá három főművezető. Ma már ott tartunk, hogy 67 a középvezetőink száma. Három osztályvezetőnk és két művezetőnk nő.

Andrikó Ferencné szakoktatási előadó bekapcsolódik beszélgetésünkbe:

— Én magam szintén gyári ösztöndíjasként szereztem villamosüzemmérnöki végzettséget. Egyébként a gyári dolgozók többsége fiatal. Nincs sok olyan dolgozónk, akinek akkora lenne a gyereke, hogy már a gyárunknak taníttathatnánk. Ezért a vidéki ipartelepítésre való tekintettel olyan kedvezményt kaptunk a nagyvállalattól, hogy nem a gyári dolgozó gyerekével is köthetünk ösztöndíjszerződést.

Az osztályvezetőnő dossziékat nyit ki.

— Tervszerű munka eredménye, hogy évenként átlag húsz új szakember lép be hozzánk. Évente tíz termelési gya- korlatosunk van. Az idén profilunknak megfelelő végzettséggel tizenegy fiatal érkezett hozzánk. Közülük egyetemre négy, főiskolára hét járt.

— Pillanatnyilag öt ösztöndíjasunk tanul, s közülük hárman ebben az oktatási évben végeznek. Így Gyánó József

villamosmérnök-hallgató is, akinek édesanyja a fénycső- üzem többszörös kiváló dolgozója.

— A frissen végzett szakemberek részére egyéves időtartamra az illetékes vezetők feladattervet dolgoznak ki. Ezeknek a feladatterveknek az a célja, hogy a fiatal a szakterületét alaposan megismerje. A feladattervek végrehajtását é: azt,1 hogy az új szakember szakmailag mit fejlődött, negyedévenként megvizsgálják.

— Szakembereink továbbképzésére az MTSZ szervezési és vezetéstudományi társasága városunk négy KGM vállalatának bevonásával a gyárunkban rendszeres középvezetői képzést tart a termelésirányítók, üzemi művezetők, főművezetők részére. Most a második csoport oktatása folyik. Ezen szervezési, vezetéstudományi kérdések (munkajog, emberismeret, munkalélektan stb.) kerülnek sorra.

— Az első tanfolyam értékelése azt mutatja, hogy ez a továbbképzés hasznos. Mert. ha már annyi gondot fordítunk káderutánpótlásunk biztosítására, tudatos kinevelésére, akkor továbbképzésük, megtartásuk is szívügyünk — fejezi be a beszélgetést Molnár Lász- lóné.

Nekünk csak annyi hozzáfűznivalónk maradt, hogy nyilván ez a tevékenység is egyik magyarázata a gyár eredményeinek.

Gombos Jolán

SOMOGYI GÉZA

Jégkoporsó

120

Nagy ritkán egy-egy repülőgép ha feltűnt a7 hideg kék felhőtlen égbolton, nagy magasságban, hosszú, fehér csíkot húzva maga után. Apró, csillogó üvegként ható testét hunyorgó szemmel követve találgatták: saját vagy ellenséges felderítő?

— Nem mindegy?

A hideg is enyhült. A tartós napsütésben a fák ágain lassan híztak — szemkápráztató csillogással — a jégcsapok. Apróbb-nagyobb ékszerekkel díszítették föl így az egyhangú hómezőket. A szemlélőben érzéki csalódást keltve csilingeltek, csengve-bong- va.

A hosszú, szakadozott menet közepe táján keshedt, hosszú szőrű, apró lovacska által vont szánon feküdt Kozák. Körülötte haladt hűséges társasága. Ellentétben a többiekkel, a hangulat itt vidám volt. Salamon és Szénási gondoskodtak a kis csoport hangulatáról, néha fantasztikusnak tűnő vidám történeteket mesélve.

Dobos, Benkő, Tolnai és

Kohári voltak a gerince a kompániának, felváltva hajtva a lovacskát. Időnként hozzájuk csapódott egy-egy ember, nagy nevetések után azonban, mert nem találta meg velük a közös hangot, inkább elmaradt.

Vízivel csak esténként találkoztak, miután a szálláshelyen ellátta gazdáját. Juhos volt az egyetlen tiszt. A többiek majd egy nappal előbbre jártak, hogy Sumiban bevárják a legénységet, amelyet a (tiszthelyettesek irányítottak. '

Gyiásnak minden perce foglalt volt.

Juhos mindent Mogyoróssy törzsőrmesterre bízott, aki mindent meg is tett, hogy az a néhány gépkocsi, amelyik átvészelte az eseményeket, rendben legyen. Fogcsikorgatva dolgozott. Bizonyítani akart. Valósággal ette-marta az embereit.

— Ha megdöglök, ami a legjobb lenne, akkor is rendben lesz minden! Dögöljenek meg maguk is! — ordította.

— Mit tehetetlenkednek ... adja ide, a szentségit a hülyéinek ! Ilyenekkel vagyok körülvéve — üvöltött néha egy nehezebb probléma esetén — és már maga csinálta határozott, biztos mozdulatokkal. Félelmetes energia szorult beléje. Szinte minden porcikáját a fronttól való félelem mozgatta. Minél jobban távolodtak tőle. annál erősebben. A leváltás gondolata majd megőrjítette. Lázasan, ködös, elborult aggyal és mégis precízen dolgozott, még az éjszakai pihenőkön is. Az utolsó útszakasz előtt — Sufnitól 22 kilométerre — az

Az integráció hétköznapjai

Lépést tartanak a műszergyártók is

Az újságíró is elcsodálko- j esetén büntetőárat számolva zik néha: hány szállal is kö- föl.

tődünk már a baráti szocia- Ráadásul mindezt úgyis lista országok gazdaságához, képes produkálni ez a konst- pedig az újságírónak hivatal- I rukció — a megrendelő óha- ból illik tájékozottnak lennie. ”rfl — hnav híznnvos maxi- A leghétköznapibb terméknél is rábukkanhat az ember váratlanul az együttműködés nyomára, hiszen például a villanyóra — szakszerűen: fogyasztásmérő — már igazán csak hétköznapi cikknek számít, s nem is újnak ... Azaz ] — és ez még egy meglepetés — ma már egy villanyóra is ! tud meghökkentően új »ké- [ oességekkel« kirukkolni. Ám- 1 de tartsunk sorrendet1

1 mindentudó villanyóra

A Ganz Műszerművek nem ..irtózik a KGST kapcsolatairól ismert magyar gyárak sorába, mint amilyen mondjuk a Videoton, az Ikarus, a Beloiannisz vagy a Mechanikai Művek és az Elzett. Sem a 'ármű-, sem a számítógép-, sem a Zsiguli-programban — hogy csak a legismertebbeket emlegessem — nem érdekelt. Különösebb hírverés nélkül, sok-sok »aprómunkával« építette . ki együttműködési kapcsolatait a KGST tagországok iparával, s nem is látványos termékek sorával, hanem csupa kisebb-nagyobb műszerrel. Igaz, ezekkel is lépést kellett tartani a fejlődéssel: az automatizálással, a miniatürizálással, a távvezérléssel, a teljesítmények növekedésével — ott, ahova ezek a műszercsaládok és sorozatok beépülnek. A lépéstartás az utóbbi években sikerült, ezt igazolja a gyár nagy exportja és több különböző szakosodási szerződés lengyel, szovjet, csehszlovák és NDK-beli vállalattal, ágazattal.

A szakosodási szerződések közül a legértékesebb a szovjet iparral született. Ennek 1 értelmében a vállalat úgynevezett 3 fázisú fogyasztás- mérőket szállít a szovjet rendelőknek — gondoskodik a termékcsalád további fejlesztéséről is —, ellentételként pedig a magyar ipar kohászati és olajipari műszereket kap.

Ez a 3 fázisú fogyasztás- mérő, köznapian — tulajdonképp — egy ipari villanyóra. Mégis, ezek a gyártmányok a speciális jelzőt viselik, mert sok olyasmit tudnak, amit egy hagyományos villanyórától nem várna el az ember. Például több ársávban mérik a fogyasztást (több tarifások — ahogyan a szakemberek emlegetik), aszerint, hogy hajnalban, délben vagy este működnek-e valahol a berendezések: önműködően állnak át a megfelelő árra. Képesek külön mérni és érzékelni a maximális fogyasztást, s akár eszerint is változtatni az egységárat; a maximum túllépés

jára —, hogy bizonyos maxi mális határ elérése esetén nem tűri a túlfogyasztást, hanem kikapcsolja az elektromos áramot. Nem durván és figyelmetlenül szakítja meg azonban az áramszolgáltatást — hiszen ebből a vegyiparban vagy a kohászatban hatalmas károk keletkezhetnének, egy tartály vagy egy martinkemence nem állhat le a technológiai folyamat közben. Ez a fogyasztásmérő válogatni is képes (persze program alapján), s lekapcsolja a fűtést, a világítást, (megállít egy-egy kevésbé fontos gépet, amíg le nem vitte az áram fogyasztását a maximum alá.

Sőt, ez a mérő a haszontalan és a hasznos energiafelvételt is képes külön kimutatni — az energiafelhasználást elemzők számára. Legfőbb erénye pedig ennek a mérőcsaládnak az, hogy legfejlettebb változatait távmérő rendszerré lehet összekapcsolni. A »villanyszámlás« akár több ezer kilométeres távolságból is leolvashatja a fogyasztást. A jelzéseknek megfelelően beavatkozni is tud szükség esetén ez a központi leolvasó, — akár egy országrész energetikus diszpécsere.

A Szovjetunió hatalmas területein jól használható egy ilyen távmérő rendszer. S ez a konkrét szükséglet — a szakosodási megállanodás a szovjet féllel — kétségtelenül fölgyorsította a magyar fogyasztásmérő-fejlesztést és gyártást. Nemzetközi együttműködés nélkül ilyen »képességű« villanyórák kifejlesztésére Magyarország kis területe miatt aligha gondolhattunk volna. A magyar igények — ebben a témában — aligha inspirálták volna a tervezőket, konstruktőröket.

Műszerért autó

A gyár másik igen jelentős szakosodási együttműködése a lengyel iparral szerveződött. Programjuk közös fejlesztéssel indult: egy precíziós ellenőrző műszercsalád szerkesztésével. A családból két tagot a lengyel gyár, egyet a Ganz készít. A közös fejlesztési és termékszakosítási programot alkatrészgyártó kooperációval is kiegészítették: a műszerekhez szükséges optikai rendszert, a transzformátort a magyar vállalat, a tokot, a forgató gombokat a lengyel vállalat gyártja. _

Most folynak a kiegészítő tárgyalások azért, hogy a gyártó szerszámokat is a lengyelek készítsék. A GMM-nél ugyanis az utóbbi két évben a fejlesztők igen sok új műszert tettek a gyártók asztalára, s a gyár szerszámműhelye már nem győzi az új konstrukciókkal kapcsolatos igényeket kielégíteni.

Két nagy program áll most még kidolgozás alatt: a lengyel Fiat 12670shoz a , műszerfalat a Ganz Műszerművek szállítja majd, és a sorozatgyártásnak rövidesen meg kell indulni. A másik feladat a közös Wartburg— Skoda kocsihoz műszerfalat szerkeszteni. Most ezeken dolgoznak a konstruktőrök.

Előzetes elképzelés az ötödik ötéyes tervidőszakra: műszerfal-konstruálás és »gyártás a kámai teherautó kombinátban készülő 10 tonnás kamionokhoz.

íme: a GMM, bár nem tartozik a KGST kapcsolataikról híres vállalatok közé, mégis: hány értékes szállal kapcsolódik — kapcsolódhat — a baráti országok gazdaságaihoz.

G. F,

Csak érzi az utat

alá húzza.

— Nem, elég messze, az utegyik teherkocsi motorja bedöglött. Reménytelennek lát-| szott az ügy. Alkatrészpótlást! lehetetlen beszerezni. Az ed- _ ^

dig precíz tiszthelyettes idegei! ^tL^Xz^hittem1 itt lakik kezdték fölmondani a sZolgá-i _ N»n ’ latot. Kapkodóvá vált. Egész! „ vA„,-n éjjel dolgozott, kínozva em- 8

bereit s önmagát. Reggel, mikor a menet elindult, Juhosnak ígéretet tett, hogy legkésőbb estére készen lesz. Az! oap' emberei bámulva hallgatták.! Persze.

Juhos méltóságának vélt maradékával nyugtázta:

— Jól van, barátom, csak# igyekezzen! Sumiban találkozunk. — Nehézkesen fölmászott az ülésre, és elhajtatott.

A törzsőrmester álmatlanságtól gyulladt szemmel bámult utána. Az arca elkínzott volt, és időnként furcsa rán- gás vonult végig rajta.

Dögölj meg te is,

meg

KEMÉNYRE taposott hótól, jégfoltoktól tarkáll a kihalt esti utca. Egy prémgalléros, kucsmás fiatalember megy át előttem a másik sorra. Kezében vékony sétapálca. Apró koppintásokkal kitapogatja a járdaszegélyt, fellép, s biztonsággal halad tovább. Azt találgatom, fehér-e a botja. Mert a járásán alig lehetett észrevenni, hogy nem látja, csak érzi az utat.

A másik sorról figyelem egy kissé nyújtott lépéseit. Ritmusából csak egy-egy apró csusz- szanás lendíti ki. Hirtelen átvág az úttesten. Alig néhány méterre előttem lép föl a járdára. — Biztosan itt lakik — gondolom.

De nem. Megáll, cigarettát kotor elő zsebéből. Rágyújt.

Mellé lépek.

— Segíthetek?

— Igen. .

Karon fogom.

Botját a hóna

Egyszerre lépünk.

— Miért jött át erre a sorra?

— Építkezés van az átjáróban.

a köz betorkollásá- nál hetek óta mély árkok zárják el a forgalmat! De hogyan tudja, hiszen ... Zavarban vagyok. Nem merem megkérdezni. Életemben először találkoztam vak emberrel. Inkább általánosággal kezdem.

— Biztonsággal közlekedik.

— Megszoktam. Elég jól tájékozódóm.

— Hány éves?

— Tizennyolc.

— Mióta nem lát?

az a gőgös fajtád is — mo-i _ így születtem. Illetve né- rogta 1 dühösen, majd rárivallti hány hónapos koromban kevégszerint emlékkéaz emberekre: — Mit bámul-Jzelték a szememet, de nak? Na, menjenek maguk isii képp elrontották.

Majdnem sírássá vált a# — Ezek hangja. A nagy darab e nber# pei... reszketett. Tétova mozdula-# — Nem. Nincsenek, tokkal topogott egy darabig,# Néhány másodpercre me« majd erőt vett magát. {akadunk «££

— Jöjjenek, próbáljuk meg,! nék még tudni róla' mit tudunk csinálni — szólt! _ Kaiv>íváH, enyhébben, és bemászott a! posvan.

kocsi alá. * — Egv hónapja vagyok itt.

Pesten jártam iskolába, az in- (Folytatjuk.) tezetben. De somogyi vagyok.

— Rokonoknál lakik?

— Albérletben. Négyszázért De nem ez a baj. Semmit nem lehet ott csinálni. Mosakodni is csak nehezen. Hetenként hazajárok a szüléimhez busz- szal, akkor tisztálkodom rendesen .

Szállásgondok. A tulajdonos és bérlő közti idegőrlő feszültség. De még itt is? Elkeserítő közlés. De talán a munkája, a mindennapok elfoglaltsága...

— Munkatársai? Hogyan fogadták ?

— Mint egy vakot, aki nem tartozik közéjük.

Mellbe vágnak az indulat nélküli, száraz, kemény szavak.

— Gondolom, ha majd megismerik ...

— Lehet. Ez az első munkahelyem.

Ahogy átmegyünk egy úttesten, mondja a keresztező utca nevét. Néhány házzal arrébb megáll.

— Át kell mennünk — mondja.

A kapu előtt búcsúzik. Kezét nyújtja, csak fölemeli, és szorosan teste mellett tartva kinyitja a tenyerét. Kezet fogunk.

MEGMONDTA a nevét. A

munkahelyét is, ahol telefon- központosként dolgozik. Mégsem írom le. Szállásának a címét is elhallgatom. Nem kérte, de tudom, minden szavából éreztem: nem szeretné sajnáltaiul magát. Meg aztán az is lehet, hogy érthető túlérzékenysége fölnagyítja az emberek kezdeti idegenkedésből, tartózkodásból eredő, nem rossz indulatú, de számára mégis bán tónak érezhető megnyilvánulásait.

A néptelen utcán hazafelé igyekezve nem tudtam szabadulni a kevés szavú beszélgetés hatása alól. De felülkerekedett bennem a feltétlen bizakodás: az, hogy munkatársai, elsősorban a fiatalok befogadják a fiút, teljes értékű embernek tekintve közelednek hozzá és viselkednek körülötte. S úgy segítenek rajta, hogy ez is természetesnek, egyszerűnek — emberinek tűnjön.

F. U