Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-05 / 284. szám
Jobba Gabi estje Petőfi—rítus © Tisztelet a Könyv Házának, mely szentélyévé vált a XIX. század makrancos, makacs, lánggal égő hitű fia, Petőfi Sándor emlékének, idézve benne nemcsak verseit, de öt magát, az egyedülváló megismételhetetlent. lélekemelő esték rendjének végére érve világol bennünk a remény: nem voltak hiábavalók, visszük a^zikrát magunkban tovább, s óva, melengetve leszünk továbbadó!, terjesztői. »őrzők, vigyázzatok!« Piros betűvel nem írták, mégis ünnep-est volt a hétfői ott, a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtárban. Az ősz hajú, gyermeki tisztasággal ragyogó arcú képzőművész kiállításának megnyitását követve egy ifjú színművésznő Petőfi- műsora: »Én használni, s nem / ragyogni akarok«. Mi volt ez? Egy rajongó »diáklány« Petőfibe szerelmesedé- sének bizonysága? Rekviem egy költőért, akinek életében oly sokan jósoltak szellemi halált? Kemény figyelmeztetés elalvásra hajlamos emberségünkhöz? Alázatos szolgálata »a« gondolatnak? Kik ott voltunk, tudjuk: minden kérdésre igennel felelhetünk. Hisz végigkísértük útján az ezerévenként csak egyszer születőt, aki föltette a kérdést: »Használ-e a világnak, aki érte / Föláldozná magát?« S életével felelt a kérdésre. »Ugratták, harapták«, de ő hetykén szembeszállt velük: »Úgy kapkodjatok felém: / A természetnek tövises / Vadvirága vagyok én.« És dörömbölt, mert úgy érezte, hogy megfullad a levegőtlen korban: »Igazság! Alszol?« »Ha majd a bőség kosarából j Mindenki egyaránt vehet** — hirdette, nemcsak várva, cselekedve is ezért. S aztán lobogva, forradalmasán: »Még kér a nép, most adjatok neki!** Cigánykodni, koldusként kunyerálni is hajlandó, ha népéért teszi: »Tekints reánk, tekints, szabadság / Ismerd meg mostan népedet**. A katona, aki megölte, nem tudta, hogy »órjást« küld a háláiba. fi Jobba Gabi Petőfi-rí- tusa kinyitotta a szíveket. De ne az érzelmekről, az észről előbb! Műsorának szerkezetét mesterien tervezte meg. Naplórészletek, szigorú és üres hivatalos iratok, levelek, acsarkodó hangú »kritikák« kötötték össze a versekben kifejezhető gondolati egységeket. S egy-egy népdal. Hány hangja van egy embernek? Nem tudni. Qe Jobba Gábinak sokkal több van, mint nekünk, akik hallgattuk — vele melegedve, vagy sár- gasápadtrá válva — Petőfi verseit. Halkan dalol ez a hang, mint távoli furulya, melyet havasok zöld oldalában pásztor fúj. Viharként tombol ez a hang, ha a költő dühe célt talál. Elektromosság fűti, ha lelkesít. Csilingel, mormol, gúnyt fröcsköl, dobhártyát szaggat, hegycsúcson jár, álomba énekel, vért pezs- dít, lantként peng, harangként kong, suttog, belevág a földbe, mint a villám. És, amikor már menekülnél, egyszerre fölzeng mély torokhangon, ezernyi apró hajlítás- sal a dal, mely béklyóba ver, nem lehet szabadulni... A Nemzeti dal soha nem hallott, kürtjel-riadású előadása, az Európa csendes, újra csendes... fájdalma, A nép nevében elsuttogása. a Világosságot önmarcangolása, a Nem sírok én ... rezigná- ciója, A XIX. század költői próféciája, mind, mind élmény volt Jobba Gabi interpretálásában. Tükörtiszta, nagy szemei, nyüt homloka, lobogó haja, fiatalsága mind elhalványult, ahogy ebben a szent rítusban részesekké avatott bennünket. Petőfi él. Leskó László Emléktábla-avatás, színvonalas kultúrműsor Emlékünnepély a kaposvári Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskolában Több mint ötven év telt el azóta, hogy Móricz Zsigmond Somogy megyében járt. A Magyar Táncsköztársaság idején alakult első termelőszövetkezetet látogatta meg. Eljutott akkor Dénes-majorba is, ahonnan a cselédek gyermekei napi két órát gyalogoltak vgßBzentjakabra az iskolába. Ma azon a helyen, ahol akkor még egy kis vályogépület sem szolgálta az oktatást, mezőgazda- sági főiskola, és mellette korszerűen fölszerelt mezőgazda- sági szakiskola működik. Ahol régen néhány cselédlakás állt, ott ma a megye mezőgazdasági szakembereit képezik. Az író tegnap újra »megjelent« a róla elnevezett szakiskolában. Az ő szavait idézték a szónokok, az ő szavai csengtek a hallgatóság fülében, akik azért jöttek össze, hogy megemlékezzenek az intézet névadójáról, leleplezzék az ő portréjával ékesített emléktáblát, melynek alkotója Weeber Klára, városunk művésze. Az ünnepség részvevőit — a MÉM, a tanácsi és pártszervek, a gazdaságok, az iskolák képviselőit, valamint az intézet tanárait és diákjait — Beregszászi Ilona, a szakközépiskola igazgatónője köszöntötte. A modern nagyüzem megfelelő szakképzettségű dolgozók, vezetők nélkül nem termelhet. Az intézet feladata, hogy minél több szakembert adjon ezeknek az üzemeknek, illetve minél több fiatalt ösztönözzön arra, hogy az itt eltöltött négy év után főiskolákon, egyetemeken szerezzen még magasabb szakképzettséget. A példa azt mutatja, hogy a fiatalok a múlt hagyományaihoz kötődve készülnek a jövőre, melynek ők lesznek egyedüli formálói. Ezután dr. Szűcs Kálmán, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a MÉM szakoktatási főosztályvezetője mondott ünnepi beszédet. »A föld azé, aki megműveli** — idézte az iskola névadójának szavait, aki ebben az egy mondatba sűrítette a megoldást. Ez csak 1945 után válhatott valóra. Azóta — különösen a termelőszövetkezeték megalakulásával — egyre jobban nőnek a feladatok, a termelés egyre nagyobb szaktudást, hozzáértést igényel. A fejlesztés lehetősége a szakgárda képzettségi szintjétől is függ. így az oktatási intézményekre, köztük a kaposvári szakiskolára is az eddiginél nehezebb feladatok várnak. Ezeknek a követelményeknek az intézet eddig is eleget tett, és a jövőben — a modern tantermek, oktatási eszközök segítségével — még inkább megfelel majd. Kocsis László, a megyei ta- náps elnökhelyettese Móricz Zsigmondról beszélt, aki életművével állított példát a tanulóifjúság elé. Ezután az emléktábla felavatása következett. Az emléktábla avatása után került sor az intézet irodalmi színpadának Élet az írásban című műsorára. Az ötletesen összeállított, színvonalas műsorban Móricz önéletrajzi írásaival, novelláival, riportjaival emlékeztek a diákok intézetük névadójára. Az ügyesen közbeékelt Ady-, Juhász Gyula-versek még teljesebbé tették az íróról és koráról alkotott képet. D. T. AFRIKÁBAN /ÁRTUNK Az utazás ' i "Wl Losonczi Pál Nigériában, a kodawai kísérleti gazdaságban. A gazdaság területén 4000 hektárt öntöznek. BUDAPEST, a Ferihegyi repülőtér fölött sűrű köd ül. A nemzetközi járatok repülőgépei sorra késnek az indulással és az érkezéssel. Azért is, mert számos más országban viharos, szeles az időjárás. Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének és kíséretének gépe azonban semmiképpen sem késhet a fontos, percre kidolgozott afrikai program miatt. Az II—18-as különre- pülőgép tehát késés nélkül startol, s hamarosan a felhők fölé emelkedik. A Balaton fölött már nincsen köd. A tó pontosan olyan odaföntről, amilyennek térképeink ábrázolják. Utána Nagykanizsa, Zágráb ... Losonczi Pál, a magyar küldöttség tagjai, szakértői beszélgetnek, vagy inkább tárgyalnak, dolgoznak a repülőgépén. Azután Losonczi Pál az újságírók közé vegyül. Utazásának célja valamennyiünk előtt világos, hogy küldöttségünk szót értsen a meglátogatott országok vezetőivel, népeivel a nemzetközi politika nagy kérdéseiben. Működjünk együtt a nemzetközi enyhülés tartósságáért, tendenciájának további erősödéséért, a közel-keleti válság politikai rendezéséért, a fegyverzet csökkentéséért, az európai békéért és biztonságért, amely ugyancsak érdekük a gyarmati sorból kiemelkedett afrikai országoknak is. Értsünk szót Afrika haladó regionális és nemzeti törekvéseinek előmozdításában. Hogy küldöttségünk újabb kétoldalú, kölcsönösen előnyös gazdasági, kereskedelmi, kulturális, vízügyi, egészségügyi stb. egyezményeket, szerződéseket kössön és készítsen élő Nigériával, Ghánával és Sierra Leonéval. A Dráván túl Losonczi Pál a pilótafülkében meglátogatta és üdvözölte az .11—18-as gép személyzetét. Noha ismét sűrű felhőkben járt a gép, az Elnöki Tanács elnöke és a gép személyzete nagyon derűs hangulatban beszélgetett. A pilóták, navigátorok dolgoztak, a kapitány jelentette, hogy az időjárási viszonyok kedvezően alakulnak. Kis idő múlva kitisztult ismét az idő, s alattunk kéklett az Adria. Rézsút szeltpk át Olaszországot. Föntről lái- tuk Rómát, Itália innenső és túlsó partjait, hegyeit, völgyeit. Azután a Földközi-tenger következett. VISZONYLAG hosszú idő telt el addig, amíg ismét megpillantottuk a szárazföldet. Most már Észak-Afrikát. Nem csoda, hiszen Budapest és első, afrikai leszállási helyünk, Oran között mintegy 250p kilométer a távolság. Losonczi Pál és kísérete Oranban, Algériának ebben a nagy, nemzetközi kikötővárosában pihenőre tért. Előzőleg azonban — noha nem hivatalos látogatásra érkezett ide a magyar küldöttség — Elnöki Tanácsunk elnöke az oráni repülőtéren meleg, méltó fogadtatásban részesült, s miután a magyar küldöttség eltöltött egy estét, éjszakát Oránban, felüdülve indult tovább, az eddiginél még nagyobb repülőútra, Nigéria fővárosába, az Orantól majdnem 4000 kilométerre fekvő Lagosba. Ezen az úton hol felhős, hol felhőtlen volt az ég. Ahogy gépünk egyre délebbre haladt Afrikában, úgy változott lent á táj. Hosszú időn át vigasztalan sivatag fölött vitt át bennünket a gép. Vörösbarna táj, sima és hullámossá gyűrött homoktenger, kiszáradt folyók, nagyon ritkán oázisok fölött. A repülőgépen eközben egyre erőteljesebb levegőfrissítőre állítottuk kondicionáló készülékünket. A felhők között azért leláttunk olykor a sivatagra, a sivatagból néhol kiemelkedő hegyekre, kiszáradt folyókra, vízmosásokra. , Egy idő múlva gépünk ereszkedni kezdett. A vörös sivatagi homokot egyre inkább valami félsivatag, azután zöldellő övezet váltotta fel. Kigyulladt a jelzőszöveg: »Leszállás, tessék az öveket becsatolni!« Először az ablakokhoz tódultunk. Láttuk föntről, hogy nagy tömeg várakozik ránk a lagosi repülőtéren. AKIK FOTÓZTAK, filmeztek közülünk, alaposan megszegték az övék becsatolásáról szóló szabályt. Mindany- nyian ott akartunk lenni — a nigériai kollégák, más újságírók is így voltak —, ahol Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Yakobu Gowon hadseregtábornok, a nigériai államszövetség elnöke először találkozik. Itt vagyunk hát, az első hivatalos állomáson. Immár az Atlanti-óceán partján. Pozsgai Zoltán (Folytatjuk) Anonymus titkát kutatja Tíz motívum az iniciáléban Kovács Endre Magyarok és lengyelek a történelem sodrában Gyermekkorunkban szinte önfeledt lelkesedéssel énekeltük a lengyel szabadságharc dalait. Persze, fogalmunk sem volt róla, hogy ami nekünk magyaroknak Ausztria, az a lengyeleknek a cári Oroszország volt Később mint középiskolás diákok mindig nagy pátosszal szavaltuk A fogoly lengyel szavait, melyeket a hatalmas cárnak mondott: »Sirat engem lengyelek hazája, / Az én nevem Kosciusco, emlékszel-e rája?« Azt is kevesen tudtuk, hogy ez a Kosciusco Tádé a mace- jovicsi csata hőse, a lengyel hadtörténelem egyik legnagyobb alakja. A magyar—lengyel barátságról, kapcsolatokról sokat és sokszor hallottunk, de meg kell vallanunk, a dolgok lényegével nem mindig voltunk tisztában. Nagy szolgálatot tett most ezért Kovács Endre a két nép közötti viszonynak, a magyar kultúrának, hogy könyvet írt nemzeteink kapcsolatáról, barátságáról. Mindezekről kitűnő áttekintést ad ez a munka. Gazdag történelmi anyaga az Árpádoktól a második világháborúig terjed, és minden fontosabb eseményt felölel. A könyvet a Gondolat adta ki. Gy. Z. Anonymus, a Gesta Hunga- rorum — a Magyarok története — szerzője immár 700 éve rejtőzik az ismeretlenség homályában. Hiteles személyének kiderítése évszázadok óta a magyar irodalomtörténeti kutatások egyik fő témája. Magának az Anonymus-kutatás- nak is külön irodalma van. Kiadtak egy olyan könyvet is, amely csak azt tartalmazza, hogy milyen művek foglalkoztak Anonymusszal. Dr. Karsay Géza főiskolai tanár, neves irodalomtörténészünk a több mint 300 ezer kötetes pannonhalmi vár főkönyvtárának vezetője 1947 óta foglalkozik Anonymus hiteles személyének kiderítésével. Nem is eredménytelenül. Húsz évig tartott, míg rájött a megoldásra, és további öt esztendőt a bizonyításnak szentelt. — Először a tartalomból vett belső érvek alapján próbáltam megoldáshoz jutni — mondja Karsay doktor. — Ilyen irányú kutatásaim* gzonban nem hozták meg a döntő eredményt. Ezért a külső érvek keresésére fordítottam a figyelmet. Tudni kell, hogy a mű, a Gesta Hungarorum első, úgynevezett 1/a oldala üres; a szöveg az 1/b oldalon kezdődik. Az 1/a oldalon a szöveget kikaparták. Nagyításokkal sikerült azonban megállapítanom, hogy ezen a kapart oldalon lényegében az a szöveg volt, mint az 1/b oldalon. A kódex 1/b oldalán látható díszes »P« betűről már korábban — amikor négyszeres nagyítást készítettem róla — észrevettem, hogy az iniciálé díszei nem öncélú tollrajzok, hanem valamit ki akarnak fejezni. Először a »P« betű to- jásdad ölében lévő nyitott könyv, majd a liliom, utána pedig két csillag tűnt fel. A díszítések halmazát apránként tíz motívumra sikerült felbontani. A motívumok a Domo- kos-rend hagyományos jelvé- /ei; a kutya fáklyával a szájában, csillagok, amelyek besugározzák a földet, a szüzességre célzó liliom stb. Ezek azt bizonyítják, hogy a Gesta Hungarorum Domokos-rendi kolostorban készült. Szerzője — a másoló tudomása szerint — »P« betűvel kezdődő nevű Domokos-rendi szerzetes volt. Vezető embernek kellett lennie rendjében, mert a legaprólékosabban ismerte a rend eseményeit, és azokat jelképesen is ki tudta fejezni. Az Országos Széchenyi Könyvtár, majd pedig a Párt- történeti 'Intézet ultraviola sugarakkal dolgozó átvilágító gépein több ízben is megvizsgáltattam a Ponnanhalmán őrzött eredeti kéziratot. Több, sokszorosan felnagyított felvétel készült a kivakart 1/a oldalról is. A felvételek mindent kihoztak, amit erre az oldalra eredetileg írtak, vagyis azt, amit kivakartak róla. Az 1/a oldalon is kifestették a szövegkezdő iniciálét, fej- és oldallécszerű díszekkel látták • el. Ebben az iniciáléban is megtaláltam a ÍDomokos-rend jellegzetes szimbólumait. Az iniciálé ölében előkerült magának a szerzőnek a mellképe is, püspöksüveggel a fején, és jobb oldalról mellette a pausa ! betűk. Pausa — mai kiejtéssel Pósa — djakovári püspök a ke- J resett szerző. Erről a püspök- 1 ről oklevelek bizonyítják, hogy 1238—1271 között a boszniai, majd később a djakovárinak nevezett egyházmegyét kormányozta, mint térítő püspök. A végső következtetés tehát, hogy a Gesta Hungarorum szerzője Pósa Domokos-rendi szerzetes. Királyi jegyző nem lehetett, mert IV. Béla jegyzői között ilyen név {nem szerepelt. Pósa püspök — feltehetően akkor már magas kora miatt — lemondott a terhes püspöki hivatalról, és egy Domokos-rendi kolostorba vonulva megírta Magyarország királyainak és főnemeseinek genealógiáját. Lehetséges az is, hogy még IV. Béla uralkodása alatt, 1273 előtt megírta művét, de közben Béla király meghalt, és IV. vagy Kun Lászlónak ajánlotta fel. Erre utal az 1/a oldal bal sarkában látható felajánlási kép. A pannonhalmi kutató felfedezéséről tudományos körökben már tartott előadást, és nyomdában van tanulmánya is, amely a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában jelenik meg. Cs. L Somogyi Néplap
