Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-04 / 283. szám

Tanulmányúton Szibériában Tánc a karácsonyfa körül — október végén Martyn Ferenc grafikái , Petőfi olvasása közben Háromhetes moszkvai tartózkodás után elérkezett a nagy nap, s a magyar ifjúsági küldöttséggel — amelynek tag­jaként csaknem öt hetet töl­töttem a Szovjetunióban — Szibériába utazhattam a Kom- szomol gyakorlati munkájának, tanulmányozására. Ez kiegé­szítette mindazt, amit a Kom- szomol Főiskolán tanultunk. Kemerovo megye volt a kö­zelebbi úticélunk. Az IL 18-as repülőgép a háromezerötszáz kilométeres úton több mint öt órán át .xepült velünk. A rossz időjárás miatt azonban nem Kemerovóban, hanem Novo- szibirszkben szálltunk le, s onnan egy negyvenszemélyes kis géppel utaztunk tovább. A repülőtér főépületén szov­jet és magyar zászlók, magyar nyelvű feliratok üdvözöltek bennünket: »Köszöntjük ma­gyar barátainkat a kuznyecki földön.-«. Kemerovo (Kuznyeck) me­gye a szibériaiak közül a leg­kisebb. Ez a szó persze a szovjetúnióbeli hatalmas mé­retek szerint értendő, hiszen Kemerovo megye a kilencven­ötezer négyzetkilométernyi ke­rületével nagyobb, mint Ma­gyarország. Hárommillióan él­nek itt, közülük háromszáz­húszezer fiatal komszomolis- ta. Hatalmas ipari központok, modern városok épülnek Szi­bériának e megyéjében is. A korábban lakatlan területeken modem városok, új ipari cent­rumok emelkednek. Nincs még egy ilyen gazdag szénforrás a földön, mint Kemerovo megyé­ben, ugyanis ezt 900 milliárd tonnára becsülik Az arany-, vasérc-, bauxitbányászat igen jelentős. A IX. ötéves terv első két évében tizenegy százalék­kal növekedett az ipari terme­lés. Itt épül a Szovjetunió há­rom legnagyobb fémkohászati központja. Kettőt meg is láto­gattunk közülük. A Komszo- mol kitűnően helytáll az épít­kezéseken az össz-szövetségi ifjúsági védnökség jegyében. Évente több ezer szakmunkást mozgósítanak az építkezésekre. Kemerovo, af megyeszékhely a vegyipar fellegvára. Jelleg­zetes szibériai város. Minde­nütt új és korszerű létesítmé­nyek, sok-sok építkezés. A te­rületnek Nógráddal van test­vérmegyei kapcsolata. Éreztük, hogy a magyar nép eredmé­nyeit jól ismerik, nagyra be­csülik barátságunkat. Bár a terület kimondottan ipari jellegű, meglátogattunk egy kolhozt is a kuznyecki já­rásban. Azt tapasztaltuk, hogy a kolhoz elismerésre méltó szerepet tölt be a község éle­tében, például iskolát, orvosi rendelőt, művelődési házat, könyvtárat épített, s ő tartja fenn. Prokofjesz bányászvárosba is ellátogattunk. A lakosság negyven százaléka fiatal. Á városban tizenhét szénbánya van, az egyik, amelybe elju­tottam, évente egymillió-négy­százezer tonna szenet ad, s nem is akármilyet, kilenc-, tízezer kalóriaértékűt! A Kom­szomol itt sokat tesz a munka­versenyért, például ifjúsági brigádokat szervez, azután fel­karolja az egyéni felajánláso­kat, Nagy érdeklődést váltott ki mindnyájunkban, hogy mi­lyen változatos módszerekkel .i.épszerűsítik a kiemelkedően dolgozó ifjúmunkások eredmé­nyeit, példaként állítják őket a többi dolgozó elé. A bányában tett látogatás után több órán át beszélget­tünk az idősebb és fiatalabb bányásznemzedék képviselői­vel. Itt értettem meg igazán hogy a munkásemberek meny­nyire jól ismerik, hogyan fej­lődik a bánya, a város, az or­szág, mi hol épül. S mennyire szívből tudnak örülni mások sikerének is. Felejthetetlen él­mény ez a látogatás. Azt kí­vánták nekünk tréfásan: egész­ségünk legyen olyan, mint a szibériaiaké, életkorunk pedig mint a matuzsálem kaukázus-' embereké. Szibériai látogatásunk utol­só állomása Novokuznyeck, a kohászváros volt. Az itteni Komszomol-bizottságot Lenin- renddel tüntették ki, s ez igen ritka. Aki megismeri a mun­kájukat, láthatja, hogy jó hely­re került a magas kitüntetés. Két gigantikus méretű kohó­műve, tizenhat bányája van Novokuzríyecknek. Ä Kom- szomol háromszáznegyven if­júsági brigádja közül hatvan-* nyolc már egy hónappal az időarányos terve előtt jár, sőt mi több, huszonnyolc már az egész évi tervét is befejezte. Martyn Ferenc, kaposvári származású Kossuth-díjas fes­tőművész aktív befogadója e legnemesebb, legveretesebb irodalmi alkotásoknak. Csodá­latos Berzsenyi-sorozatának nagy volt a visszhangja; So­mogy és Vas megye közös ki­adásában emlékkönyv is ké­szül, s ebben megtalálhatók lesznek ezek a rajzok, melyek bizonyítják, hogy nemcsak a műveket engedi közel magá­hoz Martyn Ferenc, hanem szinte azonosul a szerzőikkel, mintegy »-társbérletben« élve múlt századokban honos írók­kal, költőkkel is, világukat új­ra álmodva, teremtve. A Képzőművészeti Alap Ki­adóvállalata albumba gyűjtöt­te Petőfi Sándor verseihez asszociált grafikáit. Ez az anyag látható december har­madikétól tizenötödikéig a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtárban. A Petőfi olva­dása közben című kiállítás ün­nepélyes megnyitására tegnap este került sor a művész je­lenlétében. Idősebbek, fiatalok gyönyörködtek az illusztráci­ókban, melyek nagyobb része a legismertebb költemények­hez készült, hangulatában azo­nosulva a Petőfi-verssorokkal. A kiállítást Takács László, a Képzőművészeti Alap Kiadó­vállalatának megbízott igazga­tója nyitotta meg. A látottak értékelésére visszatérünk. L. L. A háború hűseinek emlékműve Prokofjeszben. Láncz Sándor könyve Egry Józsefről A jövő század szakmunkásai Egry József munkássága iránt az 1972, 73-as nemzeti ga­lériabeli kiállítása óta megnőtt az , érdeklődés. Nyilvánvaló lett, hogy ő a század magyar festészetének egyik legnagyobb alakja, akit a művészettörté­net még nem tett méltó helyé­re. E mulasztást igyekezett pó­tolni a közelmúltban megje­lentetett Egry-breviárium s a badacsonyi Egry Emlékmúze­um is. A most kiadott album szintén hiánypótló, de hiány­érzetet is keltő mű. Hiánypót­ló, mert gazdag és szép kivi­telű produkció sorozatával egy, a megszokottól eltérő vá­logatást ad az Egry-életműből. /égigkísérhetjük a századdal -zülető és a két világháború Ital meghatározott művészi ilya alakulását, a műveiben ifejeződő társadalmi elkötele­zettséget. (Éjjeli menhely előtt, Vörös Krisztus, önarckép rács mögött.) A minden értéket kockára tevő kor új mítosz teremtésére ösztönözte a mű­vészeket Európában. Egry ké­peinek biblikus alakjai (Ke­resztelő Szent János, Tövisko­szorús Krisztus, Krisztus a pri­békek között, Káin és Abel) éppúgy része ennek a mitikus világnak, mint a balatoni em­berek (Halászok, Szegény halá­szok) és a balatoni fény (Aranykapu, Szivárvány). A kötet reprodukciói között ta­lálható önarcképek bizonyít­ják, hogy Egry magányossága tiltakozás volt, nem pedig kí­vülállás (Ajtó mögött, Önarc­kép jács mögötti-önarckép táj­jal, Befejezetlen önarckép). Hiányérzetet okoz viszont a könyv bevezető tanulmánya, mert az életrajzi adatokon, a pálya fordulóin túl a művész emberi magatartásának elem­zésével, szimbólumainak megfejtésével adós marad. (Corvina Kiadó, 1973J Minden évben megünneplik itt a »Komszomol karácso­nyát«, mégpedig október 29- én. Ez nemcsak ünneplés, ha­nem ilyenkor értékelik a gaz­daságsegítő munkát, ilyenkor teszik mérlegre a közös és az egyéni vállalásokat. Nem hiányzik a vidámság, a kará­csonyfa körüli tánc sem. Kedves emlékként őrzöm a rokonszenves fémkohász la­kásában tett látogatást, s fiatal internacionalisták városi klub­jában eltöltött felejthetetlen órákat. Hazánktól ötezer-öt­száz kilométerre ugyancsak meghatott bennünket a ma­gyar nyelvű felirat. Himnu­szunk. Mint somogyit büszke­séggel töltött el, hogy a Bala- tonboglári Állami Gazdaság Semillon borával kedvesked­tek nekünk vendéglátóink. Jártunk úttörőtáborban, nyírfaerdőben tábortűz mellett énekeltük a legszebb orosz és magyar népdalokat. Nem volt könnyű elbúcsúzni szibériai — Igazán jobban törődhet­nél magaddal — mondom részvevőén Kenderes Karcsi­nak, akiről tudvalei'ő, hogy már nagyon a végét járja. Állítólag rákja van szegény­nek, de őt azzal szédítik, hogy múló gyomorfekély az egész. — Hagyjál békén — vála­szol Kenderes ingerülten, majd megenyhül: — Nézd, te a haverom vagy, veled őszin­tén beszélhetek. Nincs nekem kutyabajom sem... — Persze, hogy nincs ... — hagyom rá, hisz így még­is jobb szegénykének. — Te most azt hiszed, hogy nekem rákom van, és kíméleteskedsz. Hát vedd. tu­domásul, hogy az egész rák­mesét én terjesztettem el magamról. — Te? Nem értelek?! — Hát figyelj ide, te agy­tröszt! Kis képességű pasas vagyok. A modorom sem olyan, hogy barátokat . tud­jak magamnak szerezni. Ál­talában utáltak, vagy leg­jobb esetben közönyösek vol­tak velem az emberek. A munkahelyemen a telkemet is kitehettem volna, a kutya sem figyelt rám. Érted? — Nem! ' — Szerettem volna felhív­ni magamra az emberek fi­A FIATALSÁG sziporkázó tüzénél melegedtem nemrégi­ben. Az ifjú szakmunkások közötti vita lényegében — mint általában — valami semmiségből indult el. Azt hi­szem, az egyik fiú állapította meg nevetve, hogy éppen 2014-ben megy nyugdíjba — gondoljunk csak bele: 2014- ben?! — és rákérdeztem: ugyanebből a szakmából? A ma végző szakmunkások valamennyien a jövő század­ba mennek nyugdíjba, abban a században, amelynek lehe­leté már kezd elérni hozzánk, és annak ellenére, hogy a tu­dományos-technikai forrada­lom kora nem szűkölködik a meglepetésekben, azért már — Verne Gyula képzelőtehet­sége nélkül is — sejthetjük, mivel kecsegtet az új évezred. Aki a technikai haladás tem­pójától — függetlenül életko­rától — nem akar lemarad­gyelmét. És azt is tudom, hogy az emberek alapjában jók. Csak irigyek a másikra, minden jót, amit egy kolléga kap, úgy érzik, hogy tőlük vettek el. De egy halálra­ítéltre senki sem irigykedik. Velem szemben mindenki fö­lényben érezheti magát. Ha én igazgató lennék, az sem fájna senkinek, és még a portás is sajnálattal nézne rám... — Sajnáltatni akarod ma­gad! — Egy frászt! Azt akarom, hogy jobb dolgom legyen. Amióta úgy tudják, hogy rá­kom van, minden kedvez­ményt megkapok. Ha elké- sek, ha egy-két nap nem megyek be, 'senki sem szól. Fölemelték a fizetésem. Gon­dolták, hogy a béralap úgyis a vállalatra száll vissza, de legalább szegény özvegyem magasabb nyugdíjat kap. —De hiszen te nőtlen vagy! — Voltam, kérlek. Micike, akinek a kezéért évek óta törtem magam, végre igent mondott. — Gyenge vigasz. Sajná­latból hozzád ment. Vagy számításból... — Nézd, öregem, te lehet, hogy okos vagy, de én bölcs! Mit gondolsz, neked miért mondott igent a feleséged? ni, annak lépést kell igazíta­nia. Pontosabban »fejet« kell igazítania. Az egykori »ezer­mester« kézügyességű szak­munkások megoecsülése mel­lett egyre többször találko-, zunk azzal a fogalommal,' hogy nemcsak a kezét, a fejét is használja... A numerikus vezérlésű szerszámgépek mel­lé általában kiváló és általá­ban ifjú esztergályosok ke­rülnek. Olyanok, akik isme­rik az esztergályos szakma hagyományos fogásait, szép­ségeit, sokrétűségét, de még ismernek valamit: a szám- jegyvezérlás elvét és lehető­ségét. Nem vitás, i hogy az új tech­nikához a fiatalok jobban vonzódnak, sőt könnyebben is megtanulják, »megszelídí­tik«, mint az idősebb szak­munkások. Az az érzésem vi­szont, hogy ezt túl sokszor mondtuk el, olyan gyakorta, hogy nagyon sokan úgy ér^ — Ezen már én is gon­dolkodtam. — Nyugodj meg, ha piaci árukihordó vagy, nem lesz a feleséged. — Persze, hogy nem. De nem is azért jött hozzám, hogy örökölje például a la­kásomat — mondom most már ingerülten. — Hát hol volt nekem la­kásom? Azóta kaptam. A tanácsnál is jó emberek ül­nek. — Akkor egyéb javaidat akarja örökölni! — Amink van, már közö­sen szereztük... — Akkor is borzalmas le­het úgy élni egy asszonnyal, hogy várja a halálodat. — Dehogy várja! — Azt akarod mondani, hogy azóta beléd szeretett... — Nem azóta. Mindig sze­retett. Azért nem akart hoz­zám jönni, mert látta, hogy csóró vagyok. Két évig lot­tóztunk, de még egy kette­sünk sem volt. Nem merte vállalni mellettem a nyo­mort, mondván, hogy az megöli a szerelmet... — Vagy talán öt is bele­avattad a turpisságba? — Dehogy avattam bele! Ö adta a tippet. Ez volt a * hozománya ... Ősz Ferenc zik, hogy csak azért, mert fiatalok, a legmodernebb, leg­újabb gépek mellett a he­lyük ... Megint csak azt keli mon­dani: micsoda különbség ki­érdemelni, vagy pedig elvár­ni valamit! Számomra örven­detesen meglepő volt a fiata­lok vitájából, amikor igenis — egymásra licitálva — bi­zonygatták, hogy: ezt ki kell érdemelni! A friss b,aaimn- kús-bizonyítvány önmagában még semmire sem jogosít Mint ahogyan a fiatalság sem érdem, hanem állapot. A leg­fejlettebb technika kezelését csak azokra szabad bízni, akik szakmai alkalmasságukról, a nagy értékű berendezések irányításához szükséges fe­gyelmezettségükről, lelkiis­meretességükről gyakorlatban is tanúbizonyságot adtak. Alig évtizede még újdon­ságként bámultuk azt, amivel ma már kisiskolások ismer­kednek az általánosban; tör­ténelmi távlatban még nem is olyan régen szenzáció volt a tranzisztor, most már »ki­lóra« mérik, és a szakkörök­ben a diákok azzal építik a világvevöt. S lehet, hogy holnap valami újjal kell is­merkedni — olyannal, amiről ma még fogalmuk sincs —, de ami holnapután már gye­rekjátékszámba megy. AZT SZOKTAK MONDANI, hogy egy mérnöknek 10—15 év után fejet kell cserélnie, ha a szakmájában otthon akar maradni, mert annak nagy része elévül, amit az egyetem padjaiban hallott... Mindez a szakmunkásokra is vonat­kozik. Nem lehet életük vé­géig megélni csak abból, amit a szakmunkásképző intézetek­ben elsajátítottak, és amit eh­hez az üzemben hozzátanul­tak. A mai fiatal szakmun­kásnak — a jövőben —, ha egyáltalán »felszínen« akar maradni, ugyanúgy »fejet kell cserélnie«, mint az értelmi­séginek. Örülök, hogy a vitá­ban az egyik fiatal mondta ki a következő szavakat: »Egyáltalán semmi biztosíték nincs arra, hogy abból a szakmából megyünk nyugdíj­ba 2014-ben, mint amelyik­ben 1973-ban dolgoztunk!« Tőlük függ, mennyire tud­nak igazodni a huszadik és a huszonegyedik század köve­telményeihez. B. J. Somogyi Néplap barátaidétól. Balázs Nándor Sajnáltatok tnaffam

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents