Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-24 / 301. szám
Főiskolások — őszintén Az igazi karácsony — A karácsonyfa valami csodálatos dolog volt a számomra. Csak néztem szótlanul, percekig, még az ajándékról is megfeledkeztem. Talán ötéves lehettem, mikor szüleim nagy csalódást okoztak azzal, hogy behívtak a szobába díszítés közben. Űk is látták csalódottságomat, és talán meg is bánták, hogy elárulták a titkot. Kisfiú koromban gipszhuszárokat és madzagon húzható fateherautót kaptam ajándékba ... Én sem fogok villany - vasutat venni hatéves fiamnak. Inkább olyat, ami fejleszti ügyességét, gondolkodásra készteti, olyat, aminek meg lehet nézni a belsejét... Nálunk karácsonykor mindig összejön a család. Olyankor tilos a hangos szó. az ingerültség. Talán ez az íratlan szabály tette mindig olyan meghitté az ünnepet. Menyasszonyom? Nincs. Az idén végeztem a fonyódi gimnáziumban, azután a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolára jelentkeztem. Régebbi ismeretségeim abbamaradtak, itt még nem találtam új barátokat. Így csak szüléimét és a húgomat fogom megajándékozni. Halkan beszél. Talán már bánja, hogy kimondta: egy kicsit egyedül van és várja, hogy otthon legyen, ahol majd megint . Tónikának becézik. Otthon, ő a »kis« Szabó. Gaáí Erzsi és Kollmann Feri már megtalálták egymást. Hogy mi hogy lesz azt nem tudják, csak azt, hogy hogyan lenne jó Régi »igazi« karácsonyokról beszélnek, egymás mondatait foltozgatva. — Legelőször, hatéves koromban, színes papírokból kivágott kartonlapra ragaszt /ti fenyőfát ajándékoztam. A kép alatt ákom-bákom gyerekbetűkkel a felirat: Édesapámnak szeretettel, 1956 karácsony, Ferike. Azóta eltelt tizenhét év, és jövő augusztusban már össze is házasodunk. Erzsi, a menyasszonyom, évfolyamtársam a főiskolán. — Legalább hár^m gvereket szeretnék, vagy még tó 'óét. Olyan jó lehet, ha vala .i.iek több testvére van. Ezzel kapcsolatban nem szeretem az »ész . eket« vagy »anyagi meg': ntolásokat«. Éppen a karács my estéken éreztem leginkább, milyen jó az, ha van kivel együtt örülni. A közös öröm mindig nagyobb. — Vannak, akik azi n >nd ják: »én nem ünnep ü. agyén veszek valamit, hanem ha szükség van rá«. Ügy gondolom, a felnőtteknek is szükségük van meglepetésre, az ajándék adta örömre. Sajnálom azt, aki a fenyőfa alatt zoknit és alsónadrágot talál... — Mi jóelőre megbeszéltük, hogy harminc forintért veszünk egymásnak ajándékot. Hogy mit, az titok. Nem, egész biztosan nem érezzük a »csak«-ot a harminc előtt. Majd ha már mindketten keresünk, lesz lakásunk, nálunk is máshogyan lesz — így Erzsi. — Emlékszem apám a legkülönfélébb trükkökkel »játszotta el«, hogy megérkezett a télapó. Láncot zörgetett a konyhában, máskor meg a fölöttünk laké szomszéd ablakán kihajolva partvissal verte meg az ablakot. És akkor mi, gyerekek bemenetiünk a szobába .. Nem kaptunk drága játékokat, de karácsonyért íj én apánk mindig játszott' velünk és az olyan jó volt... Mikor már belefáradtunk a játékba, asztalhoz ültünk és anyánk feltálalta az ilyenkor szokásos töltöttkáposztát — mondja Feri, ezután még hozzáteszi: — Csoda rossz gyerekek voltunk. — Az iskolában a másodika- soknak le kellett rajzolniuk, hogy mit szeretnének kapni karácsonyra. Az egyik kislány rajzolt: egy ötszáz forintost, egy száz forintost, egy labdát, egy rollert, egy kisebb és egy nagyobb babát. Amikor elkészült, a tanító tettetett komolysággal megkérdezte tőle: »Mást nem is szeretnél?« »De igen« vágta rá sietve a kis szalagos, még egy biciklit is, csak azt nem tudom lerajzolni, s... és ... — Nem szeretném rászoktatni a gyerekemet, hogy mindent megkaphat, amit csak akar. Ha ezt tenném, soha nem taHázak a dombokon Hogyan, mitől szeretnek itt élni az emberek? Az út fa- gyottan is nehezen járható. A GAZ meg-megcsúszik, fészke- lődik. Erdő, egy darabka szőlő, azután megint erdő. Szürke léckerítés, körülöleli a Pali betyár sírját. Mellettünk jobbról és balról két-három méter magas földiái kísér. Amott föl— bukkan egy ház. Közelről látjuk: romba dőlt lak'Ízület. A dombtetőn megállunk, "isnye- szénlak. Ml 'rt szeret iek itt élni az emberek? Bárány Tibor, a vis- nyei Néphadsereg Tsz föngro- nómusa nem vd’r.V, 1. Kísérőnk az úton, mag .'.ráz. mindent és. mindenkit ismer. A házak laka, a magukra hagyott porták szomszédai feleljenek — mondja. Az első ház Visnye központja felől, amely fogadja a Szép- lakra érkezőt, idős Márkovics Istvánéké. A kutyaugatásra elénk jön az öreg: bottal, előregörnyedve, döcögősen. Hajadonfővel köszön ránk. Mondja, hogy korábban kopaszra nyi- ratta magát, hogy később ezzel se legyen gondja. Hív, menjünk beljebb, oda, ahol az asz- szonyával él. Nem az első épületbe kísér, ahol még viszonylag tartja magát a szoba, a konyha, hanem hátra, egy szűk melegedőbe. Itt élnek. Az asztalon telepes rádió, odébb petróleumlámpa. Villany nincs. Mindkét öreg a szövetkezet nyugdíjasa. Hétszáz forint fölött van havonta, s a tsz kiegészíti száz-száz forinttal. — Nem panaszkodunk, gondoskodik rólunk a szövetkezet Házak — arccal a völgy fele fordulva — nézik a telet nulná meg a dolgok értékét és i meg a két gyerekünk — mond később már semminek sem ja az öregember aki a hatvankilencedik evet tapossa. tudna örülni. Az asszony keveset szól, in. — Arra külön mindig 'fog kapni tőlem egy húszast, hogy az édesanyját meglepje valamivel. Jó volna, ha már kisgyermekként átélné azt az örömet is, amit az érez, aki adja az ajándékot. — Hogy mivel töltjük a karácsonyt? Muszáj lesz tanulni is, hiszen már elkezdődött a téli vizsgaidőszak. Lehet, hogy két-három napra a nagymamához is elmegyünk a hegyekbe. Ott lehet ám jókat síelni. Talán disznóvágás is lesz. Akkor maid megint megkapjuk a farkát, mint gyerekkorunkban. A nagyinak most is gyerekek vagyunk. Egy kicsit ezért is szeretünk elmenni hozzá. — Mint a legtöbb fiatalnak, nekünk is sok gondunk van. Karácsony este. csak néhány órára, szeretnénk megfeledkezni ezekről. Bíró Ferenc Az öregember, akinek a szíve fáj. kább a családról beszél. Arról, hogy két gyerekük van, az egyik Kaposváron él, a másik’ Xőkúton Az unokák közül néhány már középiskolás. Rendes gyerek mind. Eljönnek, meglátogatják őket, segítenek. Karácsonykor is itt lesznek. — Jó így kettesben, itt élni? Hallgatnak, azután megint az öregember szól: — Addig leszünk csak így, amíg mindketten élünk. Ellátjuk egymást, gondoskodunk egymásról. A pénzből szépen újövünk. Csak akkor megyünk el innen, ha egyikünk meghal. Akkor a túlélő elmegy valamelyik gyerekhez. Hív az öreg nézzük meg a hízót. Téglából épült az ól, sok disznó elférne benne. — Volt több is, de eladtuk őket. Ez maradt, ni, ezt vágjuk le. Majd a gyerekek segítenek, én már nem bírom. Az óltól nem messze a kerekes kút. — Igen nagyon mély. Háromszor, négyszer megállók, amíg fölhúzok egy vödörrel. De jó víz ám! Az öregek valamikor onnan lentről, a rétről hordták a vizet, gyerekkoromban még én is oda jártam a vödörrel. Érdeklődöm a szomszédokról, merthogy itt kerítés nem választja el a portákat. — Vácon van, úgy tudom, most már talán a tizenötödik évét tölti. Elítélték. Pali betyár, csaknem Pécsig nyúló erdőség, fegyház, öregség ... Ha az alföldön lennénk, s nem volna ez a rengeteg erdő és domb, azt mondanám, tanyavilág ez. Lakóház — általában vályogból, tömésfallal ■— körülötte gazdasági épületek — többnyire téglából —, s a föld, amely mindezt átkarolja: egy-egy család mindene volt. A földön megtermett a gabona, a kukorica, a szőlő. A településnek az a középülete, ahol az emberek és a »szenzációk« összefutnak: a vegyesbolt. Itt van az egyetlen telefon, s itt már villany is világít. Fehér Józsefné boltvezető: — A kör átmérője, ahonnan Ide járnak az emberek vásárolni, majdnem húsz kilométer. A forgalom változó. Kenyérnap kétszer van egy héten, kedden és szombaton. Homok- szentgyörgyön sütik, onnan Visnyére hozzák, másnap lovas kocsi szállítja ki hozzánk. Nem friss a kenyér, de eltart az újig. Százkilencven kiló érIby András Karácsony Nagy ezüstgombon csillagok égnek, fekete sátra feszül az égnek. Tűlevelek közt szél szalad, árva csendben a csengő csengő szavára. Könnyez a gyertya, kondul az óra, fekete varjak ülnek a hóra. Lobban a láng már, csend a karéja, foszlik az éjjel fekete héjjá. Bronzsz.ínű hajnal dermed a tájon. Hófehér jégcsap barna faágon. Séta a karikagyűrű körűi Néplap HÄZASSÄGOT KÖTNI: nagyon komoly megfontolást kíván. A szóban forgó egyetemista pár azonban nem ismert türelmet: elhatározták, hogy az albérlet, a hosszú hetekig tartó, intenzív tanulást követelő vizsgaidőszakok, a leendő férj sok sörivó haverja ellenére nem várnak a diploma megszerzéséig, hanem örök hűséget esküsznek egymásnak. Közös nevezőre jutottak tehát. Aztán váratlan akadály bukkant föl a Királynak nevezett korzó ékszerboltjában: drága a karikagyűrű. Vagy kevés az ösztöndíj? A férj jelölt kegyes csalásra határozta el magát: elszaladt az ezer.apró cikk feliratú boltba, és három forintért két csillogó függönykarikát vett. Ezzel aranyszínű keretbe foglalták házasságkötési elhatározásukat, és a helyi járatú buszra szálltak. Megjelentek az anyakönyvvezető előtt. Az idén a Kaposvári Városi Tanács V. B. anyakönyvi hivatalának házasságkötő termében több mint hétszáz pár fogadott örök hűséget. A legtöbbjük kaposvári. Aki megjelent dr. Tarr Imre anyakönyvvezető előtt, kimondhatta a boldogító igent, ha a szükséges előfeltételek megvoltak. — Ilyen még nem fordult élő Kaposváron az anyakönyvi í ' igazgatás történetében — mondta dr Tarr Imre. — Ez az eddigi maximum: december 8-ig 672 házasságot kötöttek. A bejelentkezettekkel együtt elérjük a 710—715-öt. Az ezt megelőző »rekord« 1919-ben volt: Kaposváron 704 párt jegyeztek be a »nagykönyvbe«. — Melyik évszakban kötik a legtöbb házasságot? — Nyáron, elsősorban augusztusban. Akkor végeznek az egyetemisták is, akik vártak a diploma kézhez vételére. Más szempontból is kedvezőek a nyári hónapok: a pedagógusok is nagy számban kötnek olyankor házasságot. A fiatal jegyesek, akik együtt akarnak menni üdülni vagy külföldi útra, szintén ebben az időben jönnek el az anyakönyvvezető elé. — Feltétele-e az érvényes házasságkötésnek a karikagyűrű ? — Nem. Én ugyan mindig felszólítom az ifjú párt, hogy tegyék a gyűrűt a kis bronztálba, de ha nincsen, nem okoz fennakadást a szertartásban ... De ilyet még nem is tapasztaltam. — Hogyhogy nem kap? — kérdez vissza meglepetten Pataki Istvánná, az Öra- és Ékszer-kereskedelmi Vállalat kaposvári boltjának vezetője. — Havonta 250—300 darabot adunk eL — És körülbelül hányán szeretnének venni? — Ezt nem tudom pontosan megmondani. Somogy megyében két ékszerbolt van. Az egyik Kaposváron, a másik Siófokon. Néhány kivételtől eltekintve — akik Pécsen vagy a fővárosban vásárolják a jegygyűrűt — mindenki erre a két boltra van utalva. Dr. Tarr Imre előtt az idén több mint ezernégyszázan kötöttek házasságot. A kaposvári ékszerboltba egy-egy évben — az eladott mennyiség alapján számolva — mintegy 3000 jegygyűrű érkezik. Csakhogy Somogybán nemcsak Kaposváron köttetnek a házasságok ... A bolt azonban nem rendelheti meg tetszés szerint az aranyárut. Ezt a vállalat központja osztja el, igazodva a pénzverdéből kikerülő meny- nyiséghez. Jegygyűrűből általában háromféle van: a sima keskeny, a sima széles és a mintás. Minden hónap közepén érkezik az áru, de két-három hét múlva már ismétlődő válasza az eladóknak: — Szíveskedjék benézni a hónap közepén, akkor már lesz jegygyűrű is... S bár a bolt vezetője szerint a mennyiséggel komolyabb probléma csak nagy ritkán van, inkább a méretek okoznak gondot, ottjártamkor is el kellett utasítani egy fiatalem- Ittert az előbb idézett időadattal. Pedig még mentegetőzött is a vásárló: — Nem nekem lett volna, hanem egyik kollégámnak. Közben fölszaladt — a világpiacihoz igazodva — az arany belföldi ára is: augusztustól negyven százalékkal drágább. Korábban egy tetszetős jegygyűrű 1000 forintba került, most ezernégyszázba. Ilyen árak mellett viszont gondolhatna a pénzverde a változatosabb típusskálára, illetve az óra- és Ékszer-kereskedelmi Vállalat elosztóközpontja arra, hogy a megyék néhány boltjába a teljes választékból szállítson. Minden fajtából, minden méretben és kellő mennyiségben. MÉRETE»*. A másik — példaként említett fiatal párnál elhatározott dolog, hogy összeházasodnak. — Leendő férjemnek nem veszünk karikagyűrűt. Munkahelyén nem viselheti, mert balesetveszéllyel jár. Ugyanakkor nem is találtunk megfelelő méretet. Széles, sima gyűrűt szeretnünk volna, de az ritkán kapható, és akkor is borsos áron. Csak nekem lesz karikagyűrűm. Nem mintha általánosítani akarnék ebből a példából, de minden bizonnyal sokan átveszik ezt az új »módit«. Képzeljék magukat a fiatal férjek helyébe: nem kell a karikagyűrűt a szivarzsebbe rejteniük, ha valahol fontos megbeszélnivalójuk akad... Mészáros Attila kezik egy-egy szállítmánnyal, meg kétszáz zsemle, kifli. Nyolc éve dolgozom itt. Fiatal házasok vagyunk a férjemmel. Költeni nem sokat lehet, visz- szafoghatjuk a pénzt. Ha összejön annyi, amennyi kell, nem maradunk itt tovább. A visnyeszéplakiakon kívül ide járnak vásárolni az öreghegyiek, a pacsérvisnyeiek is. Leülnek, beszélgetnek a legfrissebb hírekről. S minthogy kocsma nincs, innen viszik az italt. Jön egy néni, féldecis üveg pálinkát kér. Otthon jó lesz hajnali itókának. Ha gyerek jön, iskolafüzetet, ceruzát, golyóstollat kaphat a cukorka és a csokoládé mellett. De van itt minden, ami a háztartáshoz kell. Ha igény van rá — és van —, a boltosnő hűtőszekrényt, motorkerékpárt, mosógépet is rendel. — A település nagyobb része megkapta a villanyt. Ha korábban történik ez, kevesebben mennek el. Vannak üres házak, valahol máshol élnek a tulajdonosok, és ezt a házat pincének, présháznak használják. Cserélődnek a lakók. A televízión kívül nincs más szórakozás. Ha valaki elkívánkozik, nehezen jut ki Innen. Legtöbb az öreg ember, a termelőszövetkezet meg az erdészet nyugdíjasai ők. Zötykölődünk még egy darabon azután megállunk a harangláb tövében. Szép, gondozott lakóház a domb oldalában: mint fecskefészek az ereszalj védett falához, úgy simul ez az épület a szelíden aláereszkedő dombhoz. Ablakait a haranglábra nyitja. A lakóépület alatt nem pince van, hanem — istálló. Pobori Lőrincné — Erzsi néni — szép, mindig rendesen tartott lakásba kísér. A hetvenkét éves asszony elmondja, hogy tizenegyen voltak testvérek, közülük most már csak ketten élnek. Sok mindent megtudunk tőle a családról — és Visnyeszéplakról is. — Több mint félszáz család lakik itt, persze ezek között sok olyan van, amelyben csak egy ember képviseli ma már a családot. Itt szemben ez a harang a lélekharang. Akkor szól, ha valaki meghalt. Vagy ha tűz ütött ki. — Tessék már megmondani, Erzsi néni, jó itt élni? — Jó. Dolgozni mindenhol kell, ha az ember élni akar. Itt is lehet dolgozni. Sokáig éltem Dombóváron, de most megint itthon vagyok ... Az utolsó két szó vallomásnak is beillik. Az udvaron kacsák, pulykák, az istállóban jószág, a hordóban bor — méghozzá olyan, hogy igazi bortermő helyeken is rangosnak számítana —, egyszóval minden megvan ahhoz, hogy a »jól élünk« kijelentésnek alapja legyen. — Tessenek eljönni egyszer tavasszal, amikor a gyümölcsfák virágoznak, kinyílnak az orgonák, és zöld lesz a mező. Elhihetik, hogy olyan ez a táj, amilyennél szebbet nem is kívánhatna az ember. Kellem'!s karácsonyt Erzsi néni, Rózsika; szép ünnepeket és jó egészséget Már- kovicsék. Biztosan szép itt a tavasz, de a fenyők télen is zöldek. A csonttá fagyott földön, a kemény, télben is van melegség. Ha dombok közé rejtve, hóval befúvott öreg háztetők alatt is, de ott van az, s maradjon is meg még nagyon sokáig, Hernesz Fereac
