Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-24 / 301. szám

Baleset nélkül EGYMILLIÓ KILOMÉTER Tükörsima az úttest. Sűrű, tej fehér köd nehezíti a hala­dást. Zsúfolásig tele a Letenyé- ről Nagykani­zsán át Kapos­várra tartó autóbusz. Kani­zsai üzemekbe, hivatalokba já­ró, bérletes az utasok többsé­ge. Jó néhány olyan is van közöttük, aki Nagykanizsára vagy Kapos­várra igyekszik vásárolni. Csaknem száz ember. Mozdulni is alig lehet a ha­talmas kocsi­ban, amely a síkos út, a köd miatt nagyon óvatosan halad. A bérletesek, akik hosszú évek óta járnak ezzel a kocsi­val, meg az alkalmi utasok is látják, hogy biztos kezekben van a kormány. — Huszonegy esztendővel ezelőtt a honvédségnél sze­reztem jogosítványt. Dol­Sormás községnél egy, leg- górtam Keszthelyen a alább 70 kilométeres sebesség- MÁVAÜT-nál, azután jöt­gel haladó, megrakott teher- tem Somogyba, a Volán gépkocsi előzi meg az autó- ^ Sz. Vállalathoz. A Letenye buszt. A vezető önkéntelenül is lassít, hiszen ilyen úton, ebben a nagy ködben bármi történ­het, amit csak az utolsó pilla­natban vehet észre. Szerencsé­—Kaposvár közötti járatot ép­pen tizenkét esztendeje veze­tem. Naponta 370 kilométert teszek meg, s átlagosan 400— re nem történt baj, zavartaia­500 utasom van vgy-egy nap. nul folytathatják útjukat. Hajnali négy órakor kel, mert öt óra előtt tíz perccel in­dul a járat. Kaposvárról nap­közben megfordul egyszer Nagykanizsára, azután délután tér vissza állomáshelyére. Napi 12—13 óra telik el ezzel. Fele­ségével, gimnazista kislányával főként vasárnap és más ünne­peken találkozik. — Lancsalics Jánost úgy is­merjük, mint az egyik legmeg­bízhatóbb gépjárművezetőt. A járat olyan pontosan indul, ér­kezik, hogy az órát is hozzá le­hetne igazítani. Kevesen szere­tik, féltik, gondozzák annyira járművüket, mint ő. Ebben az autóbuszban 150 000 kilométer van. Előző kocsijával 450 000 kilométert tett meg nagyjaví­tás nélkül. Vállalatunktól pénzjutalmat kapott, s az Ika- rus-gyár tavaly meghívta Bu­dapestre, az ipari vásárra, ahol — megyénkből egyedül — ra diót kapott jutalmul. Kocsijá­val soha nem volt baj, a ki­sebb hibákat saját maga javít ja ki. A külföldre menő vagy onnan jövő társai tudják: ha valami hiba van, csak Lete - nyéig kell eljutniuk, mert Lan­csalics János segít nekik — mondja Kardos Gyula, a Vo­lán személyforgalmi üzemve zetője. Baleset nélkül, kulturáltan közlekedni — ezt fogadta meg társaival együtt, amikor meg­alakították a szocialista címért küzdő brigádjukat, melynek a Volán nevet adták. Ez egyéb­ként Lancsalics János fogadal- I ma is attól a perctől kezdve, amióta gépjármű kormányke­reke mellett ül. Utasai szere­tik, becsülik, s bíznak benne. Ezt jelzi az is, hogy amikor a napokban — a síkos út és a köd miatt — késett, bérletes utasai mind megvárták, noha elmehettek volna más járatok­kal. A brigád teljesítette foga­dalmát. Elnyerték már az aranykoszorús jelvényt is. Ép­pen a napokban teljesítették társadalmi munkavállalásukat: két szabadnapjukon dolgoztak, s 6000 forint keresetükön játé­kot vásároltak karácsonyra a nevelőotthonban családjuktól távol élő gyermekeknek. Lancsalics János szintén hű volt fogadalmához és a bri­gáddal együtt tett vállalásához is. A napokban tartották a vállalati szocialista brigádok tanácskozását. Dr. Bors István kereskedelmi igazgatóhelyet­tes átnyújtotta Lancsalics Já­nosnak az egymillió kilométer baleset nélküli vezetés után járó kitüntetést. Egymillió kilométer. Több mint egymillió utas, amióta a Letenye—Kaposvár közötti járatot vezeti. A Volán 13. sz. Vállalat első gépkocsi- vezetője, aki ezzel a nagyszerű eredménnyel büszkélkedhet. Az aranyozott kitüntetés mos­tantól kezdve ott díszeleg a GC 58—42 rendszámú autó­busz elején. Szalai László Négy évtized a pusztán Nyugdíjban — Nem szeretem az ilyen rohanó embereket, akik meg­gondolatlanságukkal nemcsak magukat, hanem másokat is veszélybe sodornak. Gépjár­művet vezetni nagy felelősség, különösen most, amikor egyre növekszik a járművek száma. A GC 58—42 rendszámú autóbusz vezetője Lancsalics János, a Volán 13. sz. Vállalat dolgozója e beosztását hivatás­nak tekinti, amelynek gyakor­lása közben utasok százainak biztonságáért, életéért felelős. Elnézést kér a reggeli ren­detlenségért, de nemrég kelt föl. Rendet tesz az asztalon, majd egy fotelra mutat, oda üljek. Azonnal jön, csak egy kicsit rendbe hozza magát, utána beszélgetünk. A sarok­ban zongora, tetején televízió, az ablak előtt telefon. Egy má­sik fal mellett modern heverő, régi festmények. Velem szem­ben ül le. Az első benyomás, hogy idős kora ellenére is tisztán, gyönyörűen beszél. 1894-ben született Gömérpéter- failván. Édesapja kántortanító volt, három gyermeket nevelt. — Nagy volt a kísértés, hogy , édesapám mesterségét folytatva, én is tanító legyek. Nagyon jól tudott bánni az emberekkel, szerette a gyere­keket. Nem telt el úgy a nap, hogy ne láttam volna csodála­tos szeretetét, türelmét, amely- lyel számtanra, olvasásra, írás­ra oktatta a kicsiket. Az egri tanítóképzőbe jártam, amikor elragadta a halál. Nehezen él­tünk akkor, kevés volt a pénz, alig tudtam befejezni a tanul­mányaimat. 1914-et mutatott a naptár, amikor az egri tanítóképzőben oklevelet szerzett. Édesanyja újból férjhez ment, s a mos­toha igazgató-tanító volt He- nész községben. A fiatal okleveles tanítónő őt helyettesítette, neki segített két éven keresztül. Rinyaszent- király kis település volt, kán- tcfbtanítóra volt szükség, hát elvállalta. — Fiatal voltam, remények­kel, élettel teli. Imádtam a foglalkozásom, kicsi gyereke­ket tanítottam a betűvetés rej­telmeire. Később a Tolna me­gyei Kecsege-pusztára kerül­tem tanítónőnek. Tudtam elő­re, hogy ezzel magamra vállal­tam a szegénységet, a tenger­nyi kínlódást, de bíztam ma­gamban. Kecsege háromszáz lakosú, elmaradott puszta volt. Még három tanya cselédeinek gye­reke is odajárt tanulni, meg­esett, hogy alig fértek el az egyetlen osztályteremben. — A nyomor nem volt új­ság. Ismertem olyan családot, ahol tizenhét gyerek lakott egy vályogból épült ház kis ab­lakos, egészségtélen szobájában a szüleivel. Több helyen három nemzedék lakott együtt. Uno­kák,. szülők, nagyszülők. Há­rom családnak volt egy kony­hája, középen volt az ajtó, jobbra és balra a szobák. Nyo­mor és nyomor mindenütt. A szülők korán keltek, sötétedés­kor feküdtek. A gyerekek ide­jük legnagyobb részét az isko- j Iában töltötték, hol máshol? A pirkadat már engem is a kert­ben talált Tanítás előtt min­dig ott dolgoztam. Sok volt a gyerek, délelőtt, délután ok­tattam őket, addig, míg be nem sötétedett. A gyerekek hol kocsin, hol gyalog jöttek a szomszédos tanyákról. Rossz időben, télen otthon maradtak. Harminchat évig tanított Ke- csege-pusztán. A tanításon kí­vül nemigen maradt idő semmire, a csaknem négy évti­zed alatt egyszer járt moziban, Tamásiban. Az Orgonavirág­zást vetítették. — Sok volt az analfabéta, szívesen foglalkoztam velük, gyorsan tanultak. Sokszor éj­félig is fent voltunk. A kis mécses fényénél hangosan ol­vastuk a szavakat, írtuk a mondatokat. A szomszéd puszta gazda­tisztjéhez ment feleségül. Kis­lányuk született, de a férj két év. múlva meghalt. Ketten ma­radtak, ő újra ,egyedül. A nincstelen szegény emberek segítették. A juhászok, kaná­szok, cselédek gyermekeivel fát ültettek, nyolcvankét gyü­mölcsfáról szüretelték a ter­mést ősszel. Nagyobb részét a tanyasi gyerekek vitték haza esténként. — A tanyasi ember egyik leg­nagyobb ünnepe a karácsony volt. Már korán reggel meg­etették az állatokat, és úgy in­tézték, hogy kevesebb dolog maradjon estére. A sötét há­zakba ilyenkor került igazán fény, s az ajándékok között ott volt az alma, amelyet csil­logóra fényesítettek. Emlék­szem, negyedszázada dolgoz­tam már a pusztán, amikor kaptam egy rádiót, a faluban az első volt. Karácsonykor a fiatalok bejöttek az iskolába a nagy asztal köré gyűltek, és azt hallgattuk. Ötvenkilenc évi szolgá'ai után, 1957-ben ment nyugdíj­ba. Mondja, maradjak még egy kicsit. A konyhában matat, pi­ros kis könyvet vesz elő. amelyben ez áll: Özv. Fatér Józsefné Gál Mária okleveles tanítónőnek, áld az Angolkisasszonyok Egri Érseki Katholikus Tanítókép­ző Intézettben, 1914. év június hó 29. napján, ötven éve szer­zett oklevelet, közmegbecsülés­re méltóan teljesítette hivatá­sát. ezt az Aranyoklevelet ad­ja ki a Kaposvári Tanítóképző Intőiét 1968. augusztus 27-én«. Rőhrig Gábor ikAROLY FERENC Utolsó lisztből Anyám emlékének Az álmaimban százszor újra megnő. Az ágyú zúg és tigristorkú vég lapul az utcán, varangyszemű tankok — ö batyut cipel... áldott kenyerét. Dübörgő tankok, zúgó ágyúk ellen hol éhség riaszt gyermeket, anyát karácsonyt álmodik, utolsó lisztből és tiszta fényt, hol kilobban a láng. Ö, én láttam, hogy nem hull arra bomba akna se zúg, hol gyenge lába lép, ágyúk csapásán, romos pesti utcán két ráncos keze most a menedék! Ezt hozza anyám a romokból, lángból mint a katona győztes fegyverét... S lelke örömének szelíd szavait szép galambjait így röptesse szét. Így jön meg most is sárkányhadak ellen. Ajkán már csend ... de lázas szeme ég s ó, az a karácsony most is ott lebeg szép homlokán, mint kenyerén az ég! Nagy gyakorlattal és megfelelő képesítéssel rendelkező műszaki és termelési osztályvezetőt, tovább műszaki adminisztrátort és két anyagkezeio azonnali belépéssel fölveszünk. ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET KAPOSMÉRÖ (13453) Még mindig n mini — Ez egy blúzom volt, csak felhajtottam ruhának... Az öncsaló Mutatvány Lakáskultúra — Az is valami? . .. Képzelje ma­gát az én helyembe: a feleségem vett egy vaskos könyvet a szere­lem technikájáról. Szöveg nincs I n t e r j ú — Es pillanatnyilag milyen művön dolgozik, mester?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents