Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-22 / 299. szám
A bizalmat már megszerezték Öt évvel a tanácsi egyesülés után Iharosberényben Jó kéttucatnyi munkás birkózik a keményre fagyott, járdaszéli talajjal: csákánnyal, ásóval, lapáttal mélyítik, alakítják a már odakészített csövek ágyát. Vízvezetékrendszert építenek. E látványos munka nemcsak az ide tévedő idegennek ötlik a szemébe: erről esik a legtöbb szó, amikor a község vezetőitől vagy egyszerű lakosától érdeklődik bárki Iharosberény fejlődéséről. Igaz, a második mondatban már a két társközség: Iharos és Pogányszentpéter neve is szóba kerül. Hárman alkotnak — immár fél évtizede — egy nagy közösséget. Ahogy hivatalosan mondják: közigazgatási egységet Iharosberényben működik a tanács, a fél éve alakult községi pártbizottság, itt a tsz-központ, az általános iskola felső tagozata, no meg a környék legfontosabb munkahelye, a MEZŐGÉP helyi gyára. Közös a pénz, minden a nagy kalapba kerül. A három, nemrég még önálló tanáccsal működő település tehát megteremtette az együttélés gazdasági, igazgatási kereteit. Ezeket azonban az itt lakó embereknek kell tartalommal megtölteniük. A megváltozott körülmények újfajta magatartást, magasabb erkölcsiségű gondolkodást feltételeznék és követelnek. Különösen azoktól, akik a körzet és egyszersmind a községek élén állnak. Kettős, de egységes feladatot kell megoldaniuk: úgy irányítani az egész és benne a részek mindennapjainak életét, kialakítani a közelebbi és távolabbi célokat, ezekhez meghatározni a feladatokat, hogy mindinkább erősödjék a körzet magva, de vele együtt — jellegének megfelelően — fejlődjön a két társközség is. A legfontosabb célnak kell mindent alárendelni: mindhárom községben éljenek jobban, kulturáltabb körülmények között az emberek, vegyenek részt egyre aktívabban a közéletben, politikánk megvalósításában. Persze, ez így nagyon szépen hangzik. De amikor a tanácstagi beszámolókon — mondjuk — több járdát kérnek a pogányszentpéteriek, ugyanakkor az anyagi erők jelentős részét a másik két község — Iharosberény és Iharos — közös vízmüvének megépítése köti le, vajon milyen álláspontot foglaljon el a társközség képviselője? — A közös tanácsnak úgy kell ellátni feladatát, hogy egy percig se érezhesse magát mostohagyermeknek egyik község sem — mondja Noi'ák József, a pogányszentpéteri tanácstagi csoport és egyben a kirendeltség vezetője. — A példánál maradva: igaz, hogy sok pénzbe kerül a vízmű megépítése, de a nálunk eddig végzett járdaépítéshez 4—5 évi községfejlesztési alapunkra lett volna szükség, ha a magunk erejéből akarjuk megcsinálni. Ezt tudják is az emberek, tehát közvetlenül, meg- foghatóan érzik a körzetesítés előnyét — Ügy hallottam, azért né- hányan irigykednek a két község jó ivóvízellátása miatt — Persze, nekünk is jó lenne. Nem is mondtunk le róla. De el kell ismernünk, hogy a másik két község szerencsés helyzetben van, együtt tudta megépíteni. Mi távolabb esünk, és kedvezőtlenebbek a terep- viszonyok is. Nekünk majd külön kell vízmüvet építenünk. Novák József a beszélgetés során még elmondta, hogy a szenipéteriek szívesen látják a központi község gyarapodását, hiszen az új orvosi rendelő, a hozzá épített szolgálati lakás, a korszerűbb általános iskola előnyeit mindkét társközség élvezi Még a körzeti könyvtárról is kedvezően nyilatkozott. Hanem amikor a művelődési otthonok állapotára terelődött a szó, zsákutcába jutottunk. Elmondta, hogy a minap a koordinációs bizottság ülésén is ez váltotta ki a legnagyobb vitát. Itt ugyanis azt javasolták, hogy kezdjenek tartalékot képezni egy néhány év múlva megépítendő, nagyobb befogadóképességű művelődési intézmény építéséhez, amely alkalmas lenne hivatásos együttesek fellépésére és a helybeliek műsorának bemutatására is. Igen ám, csakhogy jelenleg éppen Pogányszent- péteren a legélénkebb a művelődési élet, a tekintélyes létszámmal működő honismereti szakkör széles körű kapcsolatokat épített ki múzeumokkal, néprajzosokkal, igazán megérdemelnek egy tisztességes helyiséget. És hozzátette: — Egyébként is ritka műsor az, amelyikre innen bemennének az emberek. Igaz, hogy van erre példa másutt, hiszen közben a közlekedés is fejlődik, de azért érdemes odafigyelni a másik társközség hasonló véleményére. Iharosban hasonló kérdésekről beszélgettünk a füstölgő szeneskályha mellett toporgó fiatalokkal. Kurucz Zoltán KISZ-tag így fogalmazott: — Este nincs közlekedés, legföljebb bálba megyünk el nagy ritkán. Inkább itt, helyben szeretnénk magunknak megfelelő helyiséget kialakítani. Szóval itt még megakadunk. Mert azt nem lehet vitatni, hogy a körzet központjának rangjához feltétlenül hozzátartozik a nagyobb művelődési objektum. De az is igaz, hogy a társközségek is jogosan törekednek klubéletükhöz egy szerényebb, de a fejlődő művelődési viszonyoknak megfelelő helyiségre. Mindenesetre ez az a — feltétlenül kisebb részt elfoglaló — terület, melyen a pillanatnyi részérdekek némileg eltérnek az egésztől, a központi törekvéstől. Természetes, hogy ilyen is van, de megnyugtató, hogy alárendelt arányban. Mert a meghatározó, ami összetartja a kis közösségeket: az arányos — ahogy Iharosban fogalmaztak: igazságos — fejlesztési politika. Itt keresendő a titka annak, hogy jól sikerülnek a különböző közéleti rendezvények: a falugyűlések, a tanácstagi beszámolók, de említhetjük a KlSZ-taggyűlése- ket is. Jó a megjelenési arány a tanácsüléseken, sok a hozzászólás — az utóbbi három ülésen harminchatan mondták el véleményüket, és huszonnégy Közélet — 1973 Képviselők önmagukról Az idén utolsó alkalommal gyűltek össze a képviselők az Országházban, s e téli ülésszakkal befejeződtek az 1973-as országgyűlési tanácskozások. Az év vége egy kicsit ok a visszatekintésre is. A parlament legutóbbi ülésén már a jövőt tervezték. Mit, mennyit s hová? — ezekre a kérdésekre adott választ a költségvetés vitája. Mi viszont arra kértük megyénk két országgyűlési képviselőjét: pergesse egy kicsit vissza az időt, értékelje saját, 1973-as közéleti munkáját. Mit könyvel el eredményként? És mi az, amit a tartozik rovatba írna, minek a megoldása megy át a következő évre? Radnóti László, a csurgói Napsugár Ipari Szövetkezet elnöke: — Három részre osztom képviselői tevékenységemet: az egyik a parlamenti törvényalkotó munkával kapcsolatos, a másik a választók által fölvetett kérdésekkel, a fogadóórákon hozzám intézett megoldatlan ügyekkel, panaszokkal; s ehhez jönnek — harmadikként — a választókerületemben fölmerült problémák. Ügy érzem, mindhárom területen sikerült tennem valamit, de korántsem annyit, mennyit szerettem vol- a. Radnóti László aíz országgyűlés több bizottságában is részt vett meghívottként. — Többször felszólaltam az ipari és kereskedelmi bizottság ülésén, különféle javaslatokat tettem. Mivel ez a terület áll a legközelebb érdeklődési körömhöz, tanulmányokat végzek a készülő külkereskedelmi törvény megalkotásához, amelyre a következő évben kerül sor. — Mit tett a csurgói körzetért? lókban sikerült elintézni a hozzám fordulók panaszait. Ezeknek a panaszoknak többsége egyébként nagyon jogos és indokolt. Sajnos, még sok van közülük »-folyamatban«, s intézésük áthúzódik a következő évre. Az év mérlegéhez tartozik, hogy a hatóságok, tanács, üzemek és egyéb szervek nagyon sok támogatást adnak nekem. Kosztoláczi Jánosnc, a Kaposvári Ruhagyár dolgozója: — Nekem az a véleményem, hogy akkor könnyű a képviselőnek, ha olyan ügyekkel fordulnak hozzá, amiknek megoldásához nem kell pénz. Mert amikor már kilincselni kell, plusz pénzt kérni ide vagy oda, akkor nehéz a dolgunk. Ennek ellenére sikerült néhányat ezek közül is elintézni. Tulajdonképpen kevés az az eredmény, amit elértem. A legnagyobb örömet azonban az okozza, amikor valakinek sikerül valamit elintézni. Ilyen volt egy nyugdíjügy, ami sok utánajárást igényelt, de sikerült. Amihez pénz kell, az nehezen megy. így a folyamatban levő, vagy el nem intézett kérések rovatába írnám például a kaposvári Május 1. utcai iskola felújításának ügyét. Eddig még nem sikerült rá pénzt szerezni. Van ilyen járdaépítés is... — A képviselőnő az egészségügyi bizottság tagja. Milyen munkát végzett ott? — Az egészségügyi törvény megvalósítása most a cél. Nemcsak a bizottságban, hanem itt, nálunk az üzemben is van ezzel kapcsolatban tennivaló. Nincs ebédlőnk, gyengén ellátottak a szociális helyiségek. — Miből szeretne többet? képviselő ugyanazt felelte: időt. Mert ezzel bizony szűkösen vannak. Pedig a közéleti munkához az is kell. Sok, sok idő. Simon Márta I interpelláció hangzott el —, és persze nemcsak egyetértőén nyilatkoztak. Erre utalt Horváth József, az iharosi tanácstagi csoport vezetője, amikor azt mondta: — Szépen megvagyunk a tanáccsal, igazán nem lehet panaszunk. Gondosan előkészíti az üléseket, megad mindent, amit jogosan kérünk, idefigyel ránk. Persze — tette hozzá — markos tanácstagjaink vannak. — Ami nyilván azt jelenti, ha kell, tudnak harcolni saját szűkebb érdekeikért is. Iharosban és Pogányszent- péteren tehát általában megelégedéssel szóltak a körzet politikai, közigazgatási irányításáról. Hogyan vélekednek az érintett vezetők a társközségek életéről? Rigó Ottó tanácselnök szerint mindkét községben jól működik a tanácstagi csoport, vezetőjük megfelelő munka- módszert alakított ki mind az igazgatási munka gyakorlatában, mind a közéleti tevékenység összefogásában. Pontosan, rendszeresen megtartják fogadóóráikat, nagy hozzáértéssel intézik a rájuk tartozó ügyeket, és tanácsokkal szolgálnak a hozzájuk fordulóknak, milyen dologban hol, hogyan kell eljárni. Mindig megtalálják őket, ha kell, a munkahelyen, a lakáson, napközben éppen úgy, mint az esti órákban vagy esetleg ünnepnapokon. Ihász Jenő, a községi párt- bizottság titkára így foglalja össze véleményét: — Politikailag is kezd ösz- szekovácsolódni a körzet, és ebben a kommunistáknak és az alig fél éve működő párt- bizottság szervező munkájának is fontos szerepe van. A pártbizottság titkára helyesnek tartja, hogy a társközségeket két községi vezető — ő maga Pogányszent- pétert, Pális József tanácstitkár pedig Iharost — képviseli a végrehajtó bizottságban. így azután a terület arányos fejlesztése még inkább biztosított. Azzal azonban ő is egyetért, hogy még sokat kell termi a cikk elején említett keretek megtöltéséért; igényesebb vendéglátó, kereskedelmi hálózatot, elsősorban azonban az asszonyoknak munkaalkalmat kell biztosítani a jövőben, hogy a központi község betölthesse szerepét. A legfontosabbat azonban — a lakosság bizalmát — már megszerezték. A további fejlesztés már erre épülhet. Paál László MAI KOMMENTÁRUNK Fapados vagy párnás? A fapadok — ha jól tudom — eltűntek a vonatokról. A fapados—párnás ösz- szehasonlítás, az alacsonyabb és magasabb osztályok szimbólumaként azonban megmaradt a köztudatban és a szóhasználatban Miért jutott ez eszembe? Mert a közelmúltban isméi találkoztam ezzel a szóhasználattal, mégpedig ott. ahol bizony nincs helye a hátrányos megkülönböztetésnek. Iskoláról, gyerekről, oktatásról esett szó a Siófoki Városi Tanács ülésén. Az egyik pedagógusnő fölállt, és arról beszélt, hogy az iskolában nagy különbség van a gyerekek elhelyezése között. Mert vannak kísérleti osztályok, amelyeknek párnás, minden kényelemmel ellátott termeket rendeztek be, mások pedig egy ebédlőben húzzák meg magukat És idézte a Köznevelés cikkét: az isJcolában nem lehet megkülönböztetés gyerek és gyerek között, nem lehet az egyik fapados, a másik párnás »fülkében«. Különösen akkor nem, ha megnézzük, kik ülnek a fapadosban. Az úgynevezett korrekciós osztály tanulói, akik ilyen vagy olyan ok miatt nem érték el az iskolaérettség szintjét. Vagyis, akik még nem igazi első osztályosok, hanem olyan hatévesek, akikkel sokat kell foglalkozni, hogy a következő évben együtt kezdhessenek más társaikkal, vagy ha és közben jól haladnak, akár második osztályba mehessenek. És éppen ezek a gyerekek vannak mostohább körülmények között, mint a többiek. Ehhez még azt is tudni kell, hogy a •>korrekciós« gyerekek zöme cigány. Velük nemcsak az a gond, hogy nem tudnak jól magyarul. Eddig a pedagógusnő véleménye. Ahogy ót hallgatta az ember, igazat adott neki, mert bizony hátrányos a megkülönböztetés. De vajon erői van-e szó? A művelődésügyi osztály vezetője elmondta, hogy nagy gond a tanteremhiány, egyszerűen nem tudnak annyit biztosítani, amennyire szükség van. Ezért van az ebédlő-tanterem, Egyelőre. Lenne ugyan olyan lehetőség, hogy a korrekciós osztályt másutt, az iskolán kívül helyezzék cl, de akkor igazán kiközösítenék ezeket a gyerekeket. Olvasszák be azt az osztályt a másik elsőbe? Egy idős pedagógus beszélt éppen az előbbi felszólalás előtt arról, hogy mekkora gondot okoznak ezek a gyerekek az egyes osztályokban. Miattuk nem tudnak haladni, mindenképpen külön kell foglalkozni velük. De hogyan? Ezért, óhatatlanul szükséges az elkülönítésük, hogy a nekik megjelelő szinten foglalkozhassanak velük. Az elkülönítés tehát nem hátrányos megkülönböztetés, hanem a gyerekek érdekét szolgálja. Hogy éppen nekik nem tudnak »párnás«• körülményeket biztosítani? Ez bizony baj. Éppen ezért a siófoki tanácsülés úgy határozott, hogy amint lehet, ezen a helyzeten is változtatnak. A gyerekekért. S. M. Hajtóművek Győrből A KGST-n belüli munkamegosztásban a Győri Mezőgazda- sági Gépgyárló és Szolgáltató Vállalat mezőgazdasági gépek részére készít különböző hajtóműveket. Ezeket a gépekbe beépítve szállítják a szocialista országokba. Képünkön: Kúpfogaskerekek gyártása. Körülbelül 60—70 száza- Ense kérdésre mindkét Népesedés és gazdasági fejlődés Jövőnket formáló következtetések A Minisztertanács 1973. október 11-i határozata az átfogó népesedéspolitikai intézkedésekről az egész társadalom előtt nyilvánvalóvá tette a kérdés fontosságát. A határozatba foglaltak legnagyobb részét egyetértéssel fogadta a közvélemény, néhány pont azonban, igy elsősorban a művi terheségmeg- szakítás jelenlegi rendszerének felülvizsgálata nem talált azonnal megértésre. Azt kérdezik: miért szól a társadalom abba, ami magánügy? Valóban, mibe szólhat bele a társadalom, mibe kell beleszólnia a népesedési helyzettel kapcsolatban? Százéves rekord Csaknem száz esztendeje, 1876—1880 között hazánk ezer lakosára 46 élveszületett jutót. Ez volt a rekord. Azóta folytonos a csökkenés; ezt az árat fizetnénk a gazdasági haladásért? Nem a múlthoz hasonlítva, hanem a jövendő igényeihez mérve alacsony országunkban a népszaporodás! A régmúlt, az elmaradott agrárország, nem összehasonlítási alap. Ám az már figyelmeztető törvényszerűség, hogy a népesség »-eltartó képességének« — azaz az aktív keresők és az eltartottak arányának — megvannak a maga objektív határai. Népességünk számszerű fenntartásához legalább 16 ezrelékes élveszületésre, a lassú gyarapodáshoz 17 ezrelékesre lenne szükség. Arra, hogy évente a jelenlegi 150 ezer gyermek helyett legkevesebb 170 ezer szülessék. Azaz az átlagos gyermekszám családonként a statisztika nyelvén kifejezve — a mostani 1,87 helyett — 2,4 —2,5-re a valóságban háromra növekedjék. Nem nőkérdés Tévedés lenne a népesedést a nőkérdésre korlátozni. Ügy igaz, ahogy mondják: a népesedésben mindennek szerepe van. Az ország gazdasági fejlettségének éppúgy, mint az életszínvonalnak, a szociálpolitikának, a társadalmi közszellemnek, a nők, a gyermekek tiszteletének, megbecsülésének, az egészségügyi ismeretterjesztésnek, egészen odáig, hogy — önkényesen kiemelve egy példát — a mai, 53—55 négyzetméteres lakások nem kínálnak túl kedvező lehetőséget — az ideálisnak tekintett — három gyermek fölneveléséhez ... Húsz év alatt hatszor emelték a családi pótlékot — 1953-ban 718 millió forintot fizettek ki ilyen címen, tavaly 3,5 milliárdot — de sok másfajta segítség ellenére is tény, hogy az állam jelenleg a gyermeknevelés költségeinek mintegy negyedét viseli. A cél az anyagi terhek fele— fele alapon történő megosztása a szülők és az állam között, de ehhez csak a nemzeti jövedelem növekedése teremthet alapot. Szívesen vállalt kiadások Mindaz, amit az állam a közös pénztárból ilyen célokra fizet, a szívesen vállalt kiadások közé tartozik. A párt X. kongresszusa félreérthetetlenül leszögezte: -A családi jövedelmek közötti különbség csökkentését szolgáljak társadalmunk szociálpolitikai intézkedései, melyeknek fő célja továbbra is az, hogy a több gyermekes családok és az egyedülálló anyák fokozottabb támogatásban részesüljenek.« Az erkölcsi indi tékok éppúgy erre sarkallnak, mint a gazdaságiak. Az október végén Gyulán rendezett országos népesedés- politikai tanácskozáson joggal mutattak rá: a nő, amikor gyermeket szül, legnemesebb hivatását teljesíti; a társadalom reprodukálásáról gondoskodik. E hivatása teljesítéséért messzemenő tiszteletet, támogatást kell élveznie. A nő és a férfi közötti hagyományos munkamegosztás — családon belüli és kívüli dolgokban egyaránt — halaszthatatlan modernizálásával éppúgy, mint az üdültetésnél, a lakásépítésnél és a lakásbérlő kijelölésénél __aza z nemcsak össztársadalmi erőfeszítésekre van szükség, hanem a települések, a munkahelyek tanúsította nagyfokú törődésre is. Népszerűek manapság az ezredfordulót, a kétezredik esztendő világát kémlelő, előrejelző írások. Ez a jövő sok tekintetben már ma eldől; a most születők 2000-ben 26—27 évesek lesznek. Mekkorának bizonyul majd ez a korcsoport, miként változik majd a népesség, benne a munkaképes korúak száma, aránya? Sorozatunkban azért kíséreltük meg a szembenézést a tényekkel, hogy kimondatlanul is kézenfekvőek legyenek a jövőt, a jövőnket formáló következtetések. M. O. ni Somogyi Néplap Q
