Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-20 / 297. szám
MARÓSOK Sok a gép a műhelyben. Egymás mögött állnak, kis dobogón. Az ember csak beállítja a munkadarabot, azután a gép — pontos műszer — szép lassan lefarag belőle egy részt. Az ember forgatja a kezében a megmunkált vasat, a fény felé tartja, s figyeld a simaságát. Tolómérővel méricskél, azután újra a gép alá helyezi a munkadarabot Az ember ura a gépnek. Beállítja, hogy milyen munkafolyamatot végezzen. Közben jut idő egy cigarettára is. Az elkészült acéldarabot a lába mellé teszi, fadobozba, és sötét kendőbe törli olajos kezét. Az embernek beszélgetni is jut ideje, csak fél szemmel ellenőrzi a gépet, melyet úgy ismer már évek múltán, mint önmagát. Munka után letörölgeti, megtisztítja a portól, szennyeződéstál, a keményre száradt olajtol. Az ember szereti a gépet, szívesen jön vissza dolgozni másnap reggel. Ezeket a pillanatokat a VBK.M Kaposvári Villamossági Gyárának szerszámkészítő műhelyében lestük el, ahol a férfiak mellett meglepően sok lány is dolgozik. Fiatalok. Közöttük többen már hosszú évek óta ezen a helyen vannak. Mások még csak most ízlelgeti a marósszakmát. Csongor Zsuzsanna két éve dolgozik a gyárban. Mezőcso- konyáról jár be, korán kel. télen még sötétben, nyáron épp akkor világosodik. — Miért ezt a szakmát választotta? — Az általános iskolában két lehetőséget kellett megjelölni. Elsőként a kereskedelmi szakközépiskolát jelöltem, de nem vettek föL Többen ajánlották ezt a szakmát, és az édesapám is a gyár dolgozója. Ezért jelentkeztem ide. — Megbánta? — Nem. Az idén végzek. — Mennyi a »keresete«? — Egy hónapban hatszáz- húsz forint társadalmi ösztöndíj. Nem sok, de mások ennél kevesebbet kapnak, mivel ez a tanulmányi előmeneteltől függ. — Melyek a legnehezebb elméleti tárgyak? — Az elektrotechnika, a szakrajz, de nehéz a matematika is. Kővári Mária marós szakmunkás 1967 óta dolgozik a gyárban. — Gép mellett állni nyolc órán át, ez nem leányálom. Az is igaz, hogy a nők nem szívesen vállalnak fizikai munkát, hanem íróasztalt szeretnének, telefont, színes szőnyeget, fényes asztalt. De be kell látni, hogy erre nem mindig adódik lehetőség. Szakma, képesítés nélkül nehéz megélni 1973-ban, hátha még tovább is akar tanulni. — Lehetőség van erre? — Természetesen. Jövőre iratkozom be a gépipari szak- középiskolába. Amikor még én végeztem az iparitanulóiskolát, egy nap jártunk iskolába, a hét többi napját a gép mellett töltöttük. Ma már A Delta Magazin legújabb számából Emlékező növények A NÖVÉNYEKNEK memó- . riájuk van, és képesek az álla tokihoz hasonló feltételes reflexek kiépítésére — ez a meghökkentő következtetés vonható la Inam. Gunnar professzornak, a szovjet Tyimir- jazev Mezőgazdasági Akadémia tagjának legújabb kísér- leteiből. A fiatal árpahajtás egyszerre »kiabálni« kezd, ha gyökereit forró vízbe merítik. Hang természetesen nem hallható, de a növényhez csatolt elektronikus detektor regisztráló csúcsa hevesen mozogni kezd a papíron. Vitalij Gorcsakov szovjet kutatónak sikerült áramvezető szálköteget elkülöníteni a tök szárából, s ehhez a köteglbez mikroeletotródpkat csatlakoztatni. Ezután különböző módszerekkel ingerelve a növény gyökerét, például egyszerűen elvágta a gyökeret. Bizonyos távolságra a vágás helyétől másodpercek múltán villamos impulzus jelent mag. Mai tudományos felfogásunk szerint a növényeknek nincs idegrendszerük és nincsenek érzékszerveik. Hogyan reagálnak hát a környezeti ingerekre? Hogyan hatnak rájuk a fizikai ingerek? Az édő ' szervezetek villamos folyamatait tanulmányozó elektrofizioló- gia próbál választ keresni ezekre a kérdésekre. Válaszként a környezeti ingerekre villamos jelek keletkeznek az állatok idegsejtjeiben, s ezek a jelek azután később elérik a központi ideg- rendszert, az agyat. Jelenlegi műszereinkkel már nemcsak az állatok és az ember szívének, agyának viilamostevé- kenységét elemezhetjük. Az egyre nagyobb érzékenységű műszerek hozzásegítik a tudósokat, hogy felkutassák a növények, fák, bokrok villamos »■hangjait«. Immár laboratóriumi kísérletek százai bizonyítják, hogy az idegimpulzu- sokhoz hasonló impulzusok találhatók a növényekben is. Mi több, belső folyamataik koordinálását és a környezette1, való egyensúlyukat olyan komplex válaszadó-rendszer segítségével valósítják meg a növények, amely valamennyi életfolyamatukat ellenőrzi. Régóta tudjuk már, hogy ha a napsütéses órák számát jelentősen meghosszabbítják, a növény »elfárad« — vagyis a növényeknek is pontos életritmusuk van, mint az állatoknak. A legújabb elektronikus vizsgálatok nemcsak megerősítették ezeket a megfigyeléseket, hanem azt is kimutatták, hogy a gyökerek funkciója a szívére emlékeztet: ösíszehúzódnak, gerjesztett és gátolt működési fázisaik váltakoznak. A növények olyannyira érzékenyek a fényre, hogy megfelelő visszacsatoló rendszert alkalmazva felhasználhatók a növényházak világításának kiás bekapcsolására. De még meghökkentőbb, hogy a növények rendelkeznek mind rövid, mind pedig hosszú távú memória elemeivel. Ha a bab gyökerét nulla fokra hűtik le, majd ezután meleg vízbe merítik, a hidegre adott reakció jelei nem tűnnek el azonnal az oszcilloszkóp ernyőjéről. A növény még mindig »emlékezik« a hidegre — azt mondhatnánk, résen van. Az uborka, bab, búza, burgonya és boglárka esetében is tapasztalták, hogy emlékeznek a Xenonlámpa felvillanásainak frekvenciájára. Bizonyos fényimpulzus- sorozat után a növények rendkívüli pontossággal reprodukálták az előre meghatározott ritmust. Az e>gyes növényfajok különböző ideig emlékeznek az Ingerre — a boglárka 18 óráig »emlékezett« a fény- ritmusra. A TÜDŐSÖK azzal is megpróbálkoztak, hogy feltételes reflexet építsenek ki a növényekben. Egy filodendron közelébe bizonyos ásványt helyeztek. és villamos áramütést mértek a növényre. Ezt a leckét sokáig ismételték. Bizonyos idő elteltével a filodendron akkor is reagált az ásvány közelítésére, ha nem mértek rá áramütést. A növényi »idegrendszer- kutatásának nagy elméleti és gyakorlati jelentősége van. Ha sikerül feltárni a növényi »idegrendszer« alapjául szolgáló folyamatokat, talán mesterséges rendszereket is tervezhetünk majd növekedésük fejlődésük vezérlésére. a hatból hármat az elméleti oktatás tesz ki. — Hogyan hasznosítják a tanultakat? — A tapasztaltabb munkatársak sokat segítenek. Előfordul, hogy valamelyik rajz nem elég világos, nem értjük minden részletét. Bátran fordulhatunk olyankor segítségért a művezetőhöz. — Két műszakban dolgoznak. Nem megerőltető ez? — Megszoktuk. Eleinte furcsa volt, azután észre sem vettük. Kéthetenként van a váltás. Somogygeszti messze esik Kaposvártól, képtelenség lenne onnan naponta bejárni. Szárnyast Irén kaposvári rokonainál él. Hat éve gyári dolgozó, a szakmát maga választotta. — Szakmunkás-bizonyítvány nélkül is el lehetne végezni ezt a munkát? — Nem. A rajzok nagyon fontosak, hiszen azok után dolgozunk. Aki nem ismeri a munkafolyamatok ábrázolását, a gépet sem ismeri. Tized-, századmilliméterek rendkívül sokat jelentenek, és a selejt- re bizony nincs szükség. — Mondják, nem nőnek való ez a munka... — Lehet, de nem hiszem, hogy ne tudnák ugyanolyan kifogástalanul elvégezni, mini a férfiak. Nem egyszer bebizonyítottuk, hogy ránk bízhatnak, komoly, összetett feladatot is, nem vallunk szégyent ... A szerszámműhelyben huszonötén dolgoznak. Halkan zümmögnek a gépek, néha hatalmasat csattan a vasajtó. A marósok közül talán Farkas Anna az, akinek a legváltozatosabb az életútja. Az általános Iskola után a Pécsi Építőipari Technikumba jelentkezett, két év után félbehagyta a középiskolát. Kitűnőre végzett az iparitanuló-iskolán. — Ügy gondolja, érti a szakmáját? — Szeretném kiválóan elsajátítani. A szakmunkás-bizonyítvány megszerzése nem azt jelenti, hogy utána az ember már mindent tud a mesterségről. — Ajánlja ezt a szakmát a fiataloknak? — Igen. Szép ez a szakma, izgalmas, érdekes. Szinte naponta más-más munkadarabon dolgozunk, újabb és újabb feladatokkal bíznak meg bennünket. Bohrig Gábor Könyvek a karácsonyfa alatt A fenyőfa alatt — az ajándékok halmában — már szinte elképzelhetetlen, hogy ne legyen könyv is. A könyvesboltok karácsonyi ajánlatából válogattunk műveket. Valamennyi az Európa Kiadónál jelent meg, tehát idegen nyelvből lefordított regényekről, elbeszélésekről lesz szó. Máskor általában pontosan karácsonyra, most valamivel előbb látott napvilágot az Égtájak című évente kiadott novellaantológia, öt világrész íróinak elbeszéléseit tartalmazza. Avval tehát nem lehet bajunk, hagy nem elég széles körből válogatott a könyvkiadó szerkesztősége, s Karig Sára személyesen. A témák is változatosak. Az évek óta visszatérő panaszt azonban újra el lehet mondani: a novellák színvonala nem indokolja mindig a be- válogatást. Sok a közepes, vagy annál is gyengébb mű ebben a kötetben. Ebből a szürkeségből — jó értelemben — »kirí« Henri Cornelius A kulcs című kesernyés »bűnügyi« novellája, a bolgár Vaszil Conev írása: Giordano Bruno halálának igaz története, és egy igazán megrendítő elbeszélés, Lizandro Chavez Alfaro nicaraguai író A San Telmó-i majmok-ja, mely egy majom vadászatról szól. Az embertelenséget, a fehér faj felsőbbrendűségét hirdetőket állítja pellengérre. Roger Vailland Gonosz játékok című néhány íves regényét egyetlen »nekifutással« lehet végigolvasni. Azok közé a könyvek közé tartozik, amelyek »olvastatják« magukat. Akik szeretik Edward Albee Nem félünk a farkastól című drámáját, azok ismerősnek érzik a Gonosz játékok világát. (A regényt egyébként 1947—48-ban írta Vailland.) Ha ez az anyag például Dürrenmatt kezébe kerül, aki Az ígéretben és több hosszabb novellájában igazi irodalmi remekeket alkotott bűnügyi történetekből; akkor talán ez a regény is nagyobb élményt adna. így egy kissé elnagyoltnak tűnik. A témája pedig izgalmas: egy félzülött házaspár egy évre vidékre költözik, ahol a férfi — anélkül, hogy ez rábizonyítható lenne — közvetve a nő gyilkosává válik. Kétségtelen, hogy az írónak A törvény vagy a 325 000 frank című regénye sikeresebb alkotása a Gonosz játékoknál. A lengyel filmművészet remekei irodalmi - alkotásokból születtek. Ezt bizonyítja két novelláskötet is, melyet most kaphat kézhez az olvasó. Ja- roslaw Iwaszkiewicz Máter Johanna és más elbeszélések címen megjelent könyvéről és Wojciech Zukrowsky Ariadna éjszakái című kötetéről van szó. A lengyel filmművészet nagy megújulásának kezdetét jelentette. amikor Jerzy Kawalerovicz megrendezte a Máter Johannát. Olvastam a kisregény hosszúságú novella forgatókönyvét is. így tudom, hogy az utóbbi szerencsés kivonata az alao- műnek, mely kissé terjengős A témát sokan — példáu' Aldous Huxley is — feldolgozták. 1634-ben a franciaországi Loudun városában megégettek egy Grandin nevű papot, mert »megrontotta« egy zárda növendékeit. A feljelentő Johanna máter volt. A további fejleményekről szól Iwaszkiewicz műve. Erősebb, s egyben a kötet legjobb elbeszélésének tartom az Andrzej Wajda által film- szalagra vitt Nyíríaligetet. Költői szépsége magával ragadja az olvasót. Zukrowskv- nak a Lotna című novellájából rendezett filmet Wajda. Az 1939-es lengyel összeomlásról szól. a »lovashadiárat- ról«. A szerző — talán nem véletlen — Iwaszkiewicznek ajánlja írását. A könyv legszebb elbeszélése a címadó, mely egy tüdőbajos kislányról, annak világáról szól. íCgak érdekességként: Iwaszkiewicz Nyírfa- ligetének főhőse is hbsonló betegségben szenved, s ő is eldugott helyre vonul vissza.) Zukrowsky novellája életigenlő mű. Mindkét kötet fordításában részt vett Murányi Beatrix, aki nagy nyelvi leleménnyel ültette át magyarra az elbeszéléseket. Leskó László A sportkórházban Mit mond a szív? IN GYEN CI RKU Félhomály. Az utasok kis foltokat kapartak a jeges ablakon. Néha ki-kinéznek, hogy megtudják, hol vagyunk. Távolsági autóbusz, kalauz nélkül. A megállókban türelmetlenek az emberek. Hideg van. A busz öt-tíz perceket is áll egyegy faluban. Az utasok kiszámolják a pénzt, a kalauz-sofőr visszaad, lyukasztja a jegyet, kezeli a bérleteket. Mire elindul, teljesen kihűl a kocsi. Fázósan húzódnak össze az emberek. Maguk elé néznek. Látszik, tervezik az estét vagy a jövő hetet, hiszen vasárnap van. Itt-ott beszélgetnek, mások unatkoznak. Halk duruzsolás az egész kocsi. Egyszer csak keresztbe nyúl egy negyven-ötven közötti férfi a négyes ülésen. Megmarkolja az ablak melletti fiú kabátját, jól megrázza. — Hát ezt tanítják veled az iskolában, a kutya úristenét! Ki a tanárod? Rohadt fiatal' ság. Nem szégyelli magát. Itt ül, az idősebb meg állhat — s egy huszonéves férfira mutat, akivel együtt szállt fel. Ketten nem ültek csak a kocsiban. Egy fiatalember nem tágított a felesége mellől, a másik pedig — aki a férfihoz tartozott — a négyes ülés mellett átlt. Léphetett volna kettőt, hiszen hátrább akadt még ülőhely. Természetesen ez egy cseppet sem zavarta a férfit. — Hát anyád? Anyád erre tanított? Milyen anyád van? Ül csak, kinéz az ablakon, mintha nem is itt lenne. Ábrándozol, öregem? Ábrándozol, mikor az idősebb fárasztja a lábát melletted? — Az' után ismét a huszonéves ismerősére mutatott, majd újra elkapta o fiú kabátját, hogy néhányszori rángatással adjon nyomatékot mondandójának. A fiú — lehetett vagy tizenöt éves — majd sírva fakadt. Merevebben bámulta a tenyéryni foltot, mint korábban. Nem válaszolt, meg se moccant. A kabátot összefogta magán, látszott, hogy tanácstalan. Az utasok viszont felélénkültek. Legalábbis azok, akik a közelben ültek. A távolabbiak egy kicsit füleltek, aztán nem sokat hederítettek az egészre. A szomszédok izgatottan figyelték, mi fog törtépni. Nevettek. Akadt egykét utas, aki kommentálta is a történteket. A férfi pedig folytatta. — Kinyújtanálak, ha az én fiam lennél. Micsoda nevelés — és folytatta az iskola, a pedagógusok, a szülők, az egész ifjúság szidalmazását agresz- szív, durva hangon. Félő volt, hogy felpofozza. — Uram, hagyja abba! Nem bántotta magát az a gyerek. A fiú korábban szállt fel. Ha körülnéz a társa, talál helyet. S ha ennek ellenére mondanivalója lenne, beszéljen tisztességesen — szólalt meg a szomszédos négyesről egy harminc körüli férfi. A szomszédja próbálta leinteni. — Ugyan, hagyjad! Majd beléd köt, csak védelmezd. Hagyd, na, hagyd már! Nem tévedett. — Mit, még neked is jár a szád? Hány éves vagy? Gyerek vagy te hozzám képest. Te sem kaptál nevelést? Rohadt az egész világ. Pimasz! Gyere csak az én utcámba. Az utasok egyre jobban élvezték a helyzetet. Kiverte az álmosságot a szemükből a szitkozódás. Szólni senki sem szólt. Közben megállt a busz, néhányan leszálltak. Lett hely a négyesen is. A huszonéves ült szembe a még mindig háborgó idősebbel. A fiú, akit célba vettek a durva mondatok, egy kicsit összeszedte magát. Lopva a védelmezőjére sandított, a reklám- szatyrot, amelyből könyvek és befőttes üveg látszott ki, az ölébe fogta. Várt néhány percet, aztán felállt, odament az ajtóhoz. A legközelebbi megálló is messze volt még. Az idősebb morgott még, végül a kötözködésnek a harminc körüli vetett véget. Egyszerűen nem válaszolt. Elengedte a durvaságot a füle mellett. Végighordozta tekintetét az utasokon, akik alighogy vége lett a hercehurcának, ismét magukkal voltak elfoglalva. A férfi észrevehetően elhúzta a száját, azután hallgatott ő is, csak valamivel élénkebben vibrált a szeme, mint a többieké. Látszott, hogy nem nyugodott meg. Az idősebb is csak néhány percig ült már elterpeszkedve az ülésen. Legyintett egyet a szemben ülő felé, majd ösz- szegombolta a kabátját, és a másik ajtó mellé lépdelt. A buszból már látszottak a város fényei. A férfi, aki a védő szerepét vállalta, odafordult a szomszédjához. — Hallgassak? Egyebet se csinálunk, csak hallgatunk. Nézz körül! Megvárjuk az ingyencirkuszt. Láttam egy filmet. A tv-ben vagy a moziban. Nem tudom, mi volt a címe, régen volt már. Az egészre nem is emlékszem, csak az elejére. Négy-öt fickó kinyírt egy családot, mert nem tetszett a képük. Fényes nappal, egy sorompó előtt. Sokan vették körül őket, de mozdulatlanul ültek a motorokon. a kocsikban. Egy izmuk sem rándult. Igyekeztek nem venni tudomást semmiről, hátha ők kerülnek sorra. A busz eközben párszor megállt. A fiú is, a negyvenötven körüli férfi is a pályaudvaron szállt le. Hosszú Év» Somogyi Néplap