Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-02 / 282. szám
EGY HÉT a világpolitikában Se m könnyű, se nem rövid A szovjet—indiai barátság nyoleszáz millió .embert fűz össze — ezekkel a szavakkal üdvözölte Delhiben a felsőház elnöke Brezsnyevet, amikor az SZKP főtitkára látogatást tett a parlamentben. A megnövekedett számú emberiség csaknem negyedét tehát közvetlenül érinti a világ második és harmadik legnagyobb lélekszámú országának kapcsolata, ám túl ezen is, a szovjet—indiai viszony fontos építőköve Ázsia és a világ biztonságának. Az aláírt dokumentumok híven tükrözik a két ország alapvető egyetértésének kedvező tényét, és törekvésüket a sokoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésére. Az indiai parlament szószékéről elhangzott Brezsnyev- beszédet természetesen megkülönböztetett figyelemmel tanulmányozza a világ. Egy hónappal azután, hogy a szovjet pártvezető két és fél órás nemzetközi áttekintést adott az emlékezetes moszkvai béke-világkongresszuson (éppen azokban a napokban, amikor tetőpontján volt a közel-keleti válság) — most ismét alkalom kínálkozott több jelentős megállapításra. Brezsnyev szólt földrészünk ügyeiről és többek között kiRZ ESEMÉNYEK KRurti. flJjl Hétfő: Leonyid Brezsnyev megkezdi indiai látogatását. —1 Pompidou és Brandt találkozója. — Zárt ajtók mögött •_ángyainak s öt nyugat-európai ország ' pénzügyminiszterei. — Cedenbal Iránban. Kedd: Winzer, az NDK külügyminisztere Brüsszelbe utazik. — Pártplénum Szófiában, Prágában és Bukarestben. Szerda: Az MSZMP KB. ülésének állásfoglalása nemzetközi kérdésekben. — Algírban befejeződik az arab országok csúcsértekezlete. Csütörtök: öt szovjet—indiai dokumentum aláírása. Brezsnyev be-< széde az indiai parlamentben. — Géniben az európai biztonsági konferencia második szakaszának koordinációs bizottsága tanácskozott. — Tito ünnepi beszéde. Péntek: Elmarad a két dél-vietnami fél Párizsban tervezett talál kozója, DIFK- tiltakozás a saigoni légiakciók ellen. — Kairó felfüggeszti a 101. kilométerkőnél folytatott tárgyalásokat, izraeli riadó-, készültség. Szombat: Winzer Luxemburgban. — Parlamenti ülésszak kezdődik Japánban. Ab olajválság miatt Olaszországban Is korlátozásokat rendeltek el a forgalomban, egyebek közt a vasárnapi autóstopot. Azonnal fellendült a római és más Városokbeli kerékpárkereskedők üzlete. (Telefotó: AP—MTI—KS) jelentette: »A háborút, beleértve a nukleáris háborút, mint az európai problémák megoldásának eszközét, teljesen kizártnak kell tekintenünk.«' Kontinensünk új politikai arculatát ’ alátámaszthatták a héten érkező hírek is. Géniben tanácskozott az európai biztonsági értekezlet második szakaszának koordinációs bizottsága, s lényegében felállította a szeptember óta tartó előkészítő munkálatok befejezésének menetrendjét. Az igazsághoz tartozik, hogy az ütem gyorsabb is lehetne — a halogatás különben nem a szocialista országokon, hanem néhány nyugati kormányon múlik —, de a haladás így is kétségtelen. A mindennapossá vált európai kormányfői és külügyminiszteri találkozók közül is kiemelésre méltó egy jelentős mozzanat: Otto Winzer belgiumi és luxemburgi látogatása. Az NDK külügyminisztere első ízbpn érkezett hivatalos keretek között egy NATO tagállam fővárosába. Az európai biztonság szi- lárdulása érthetően biztatást jelent az ázsiai biztonság kialakítására is. Brezsnyev fogalmazása (»időszerűnek tartom a kollektív ázsiai biztonság eszméjének alapos és sokoldalú megvitatását, mert ez lehetővé tenné, hogy kipuhatoljuk annak együttes és valamennyi érdekelt állam számára elfogadható megközelítését...«) megfontolt realitást mutat. Az ázsiai eszmecsere egyelőre még kezdeti szakaszában van, nem vagyunk híjával a nehézségeknek, de a vitát meg kell indítani. A valamennyi érdekelt állam bevonásának előtérbe helyezése a szovjet szándékot mutatja, hogy Moszkva senkit nem akar kizárni, vagy elszigetelni. Kár, hogy a legnagyobb lélekszámú ázsiai ország, Kína nem mutat hajlandóságot a kapcsolatokra, s a minden konstruktivitást lélkü’öző pekingi álláspontot — a jelek szerint — belső, hatalmi harcok is terhelik. (A héten, érkezett hírek a Kínában indított új i kampányról, amelynek során a hajdani filozófus, Konfuciusz bírálatának ürügyén hangzottak el különböző megnyilatkozások, a kínai belpolitika szövevényességét mutatják.) Am Ázsia gazdasági éllovasa, Japán sem túlságosan aktív — energiagondjaival, s ugyancsak belső pártharcaival van elfoglalva. Tanaka miniszter- elnök e heti kormányalakítása során tizenegy minisztert váltott le huszonegy tagú kabinetjéből. Az ázsiai biztonság ügyét viszont jótékonyan mozdíthatták elő a Teheránban lezajlott mongol—iráni magas szintű tárgyalások, s a Bangladeshi amnesztia, amely megkönnyíti majd a Pakisztánnal kapcsolatos nézetelté : rések rendezését. Brezsnyev ismét érintette a szovjet—amerikai kapcsola tokát és azt a meggyőződését fejezte ki, hogy az ésszerű politika eddigi vívmányait senki sem másíthatja meg Megjegyzésének határozott sága nyilván nem függetleníthető a különböző amerikai körök és érdekes oortok heves belső tusá iától, mint hogy akadnak egyesek akik a Watergate-ügy viharai mögött a Fehér Ház realistább külpolitikáját is igyekeznek célba venni. Az SZKP főtitkárának nyomatékos szavai a szovjet—amerikai viszony fontosságának objektív jellegére hívták föl a figyelmet. A hét tényei ismét bebizonyíthatták, milyen nagy következetességei folytatódik az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogram végrehajtása, s az MSZMP KB nemzetközi kérdésekkel foglalkozó állásfoglalása Is kiemelte: a magunk részéről teljes mértékben támogatjuk a szovjet párt és kormány erőfeszítéseit e program teljes megvalósítására. A héten a DIFK kénytelen volt lemondani a két délvietnami fél párizsi megbeszéléseinek esedékes ülését, mivel a saigoni erők folytatták és fokozták területszerző akcióikat. Felfüggesztették a ►kilométerkő-tárgyalásokat-“ is: Kairó kénytelen volt így tiltakozni az izraeli szabotázs miatt. Miután egyiptomi részről végrehajtották az elsősorban Izrael által szorgalmazott kívánságokat (fogolycsere!), izraeli oldalról nem hajlandók teljesíteni a hatpontos kompromisszumos megegyezés alaptételét: a csapatok visszavonását az október 22-1 vonalakra. Nyilván az erőfitogtatás kedvéért, az Izraeli fegyveres erőket közben riadókészültségbe helyezték. Ezek a jelek máris arra vallanak, hogy a közel-keleti kibontakozás útja sem köny- nyűnek, sem rövidnek nem ígérkezik. Réti Ervin Kádár János nyilatkozata a Rabotnicseszko Deloban A Rabotnicseszko Delo, a Bolgár Kommunista Párt .központi lapja interjút kért Kádár Jánostól, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárától abból az alkalomból, hogy bolgár párt- és kormányküldöttség érkezik Magyarországra. Vendégek érkeznek Todor Zsivkov lazába lá’ojat trees.,g marsán A. A. Grecsko marsall, az jZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi mi - isztere, december második felében Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter meghívására, baráti látogatást tesz Magyarországon. Douglas-Home ma indui Moszkvába Sir Alec Douglas-Home személyében öt év óta először utazik angol külügyminiszter Moszkvába. Douglas-Home feleségével és körülbelül 25 tagú küldöttség — közöttük Sir Thomas Brimelow állandó kül- ügyminisztériumi államtitkár — társaságában vasárnap indul repülőgépen Moszkvába és december 5-ig tartózkodik a Szovjetunióban. Tartózkodásának utolsó két napját Lenin- grádi magánlátogatáson tölti. Az Izvesztyija szombat esti számában közölte Sir Alac Douglas-Home arcképét és rövid életrajzát. Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke 1911. szeptember 7-én született — szegényparaszti családból — Pravec faluban, Szófia megyében. 1928-ban lépett be a Komszomolba, 1932-től a BKP tagja. Az 1934—41-es időszakban a bolgár fővárosban különböző pártszervezetekben pártmunkás és a párt Szófia megyei bizottságának tagja, majd 1941—44-ben a szófiai pártszervezet vezetője volt. Aktívan részt vett a hitlerista megszállók és a bolgár fasiszták elleni harcban. 1943- ban az első (szófiai) partizán hadműveleti zóna egyik szervezője volt. 1944 szeptemberében a párt megbízta a Szófiában és környékén összpontosított partizánalakulatok és harci csoportok parancsnoki tisztségével. A népi hatalom megalapítása után számos felelős párt- és állami funkciót töltött be. 1948—49-ben a BKP szófiai városi bizottságának első titkára, a Hazafias Front városi bizottságának elnöke és a fővárosi tanács elnöke volt. A BKP KB Vili. plénumán (1945) megválasztották a BKP KB póttagjává, a BKP ' V. kongresszusán (1948) a BKP KB tagjává. 1950-ben a PB póttagja és a BKP KB titkára lett, s egyidejűleg a szófiai városi bizottság és Szófia megyei bizottság titkára is. 1951-tól a politikai bizottság tagja, a párt VI. kongresszusától (1954) a BKP KB első titkára. 1962 novemberében a minisztertanács elnöke lett. A BKP kongresszusa, 1971 áprilisában ismét a központi bizottság első titkárává választotta. 1971 júliusától a Bolgár Népköztársaság államtanácsának elnöke. A fasizmus és a kapitalizmus elleni harcban, a szocializmus építésében való aktív részvételéért többször kapott magas állami kitüntetéseket 1971-ben, 60. születésnapja alkalmából megkapta a »Bolgár Népköztársaság Hőse« kitüntetést. A Szovjetunió Heg- felsőbb Tanácsának elnöksége Todor Zsivkovot a Lenin- renddel tüntette ki. Sztanko Todorov Sztanko Todorov, a BKP PB tagja, a minisztertanács elnöke 1920-ban Klenovik faluban, Pemik megyében született. 1936-ban lett a Munkás Ifjúsági Szövetség tagja, 1943-tól a BKP tagja. 1943- ban megszökött a hadseregből és illegalitásba ment. A Munkás Ifjúsági Szövetség szófiai megyei bizottságában és Szófia megye harci csoportjainak parancsnokságában fejtett ki tevékenységet. 1944 februárjában a rendőrséggel vívott tűzharcban megsebesült, letartóztatták, de a börtönből sikerült megBetiltották az Uruguayi Kommunista Pártot Szombaton reggel az uruguayi kormány betiltotta a kommunista és a szocialista pártot, valamint több baloldali és ultrabaloldali diákszervezetet, köztük baloldali diákszervezeteket is. A kormány elkobozta a betiltott szervezetek összes javait és betiltotta a kommunista párt lapjait az el Populárt és a Chronicát. A betiltásokra öt hónappal a katonai államcsíny után került sor. Magyar felszólalás az ENSZ politikai bizottságában A magyar kormány megítélése szerint a nemzetközi feszültség viszonylagos enyhülésének a szakaszában vagyunk — jelentette ki Hollai Imre külügyminiszter-helyettes az ENSZ-közgyűlés 1, számú politikai bizottságának ülésén A nemzetközi biztonság erősítése című napirendi pont vitájában. Arról a nyilatkozatról van szó, amelyet három évvel ezelőtt, a 25. ülésszakon a Szovjetunió kezdeményezésére fogadtak el és amely évről évre jó alkalmat ad arra, hogy a tagállamok közösen elemezzék á nemzetközi biztonságra ható új jelenségeket. A magyar ENSZ-küldöttség vezetője felszólalásában tájékoztatta a tagállamokat kormányunk álláspontjáról a biztonsággal összefüggő kérdésekben. A nemzetközi helyzet ismertetésénél szándékosan használta a »viszonylagos enyhülés« kifejezést, hiszen az enyhülés még nem terjedt ki */. egész világra, még nem érezteti kedvező hatását minden területen. Ugyanakkor a magyar küldöttség megalapozatlannak tartja azok érvelését, akik tagadják a nemzetközi kapcsolatokban bekövetkezett kedvező változásokat és nem ért egyet azokkal, akik valamiféle ►nagyhatalmi enyhülést« emlegetnek és hátsó szándékokat keresgélnek a folyamat mögött. Hollai Imre ismertette a magyar kormány erőfeszítéseit az európai biztonság érdekében. Mint mondta, józan bizakodással vesszük ki részünket abból a bonyolult tárgyalássorozatból is, amely a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentésének lehetőségeit vizsgálja. A nemzetközi biztonság erősítése — a Magyar Népköz- társaság kormányának véleménye szerint — azon múlik, hogy ki tudjuk-e terjeszteni a nemzetközi viszonylatokban észlelt új, kedvező jelenségeket azokra a területekre is, ahol az ilyen hatás még nem érvényesül. Ellen tudunk-e állni az itt-ott még tevékenykedő hidegháborús körök feszültségeket szító kísérleteinek. E kettős feladat elválaszthatatlan egymástól. Hollai Imre külügyminiszter-helyettes befejezésül emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi helyzetben az ENSZ- nek lényegesen megnőttek a lehetőségei és ezzel együtt felelőssége is. Valamennyi tagállam együttes erőfeszítése révén további eredményeket kell elérnünk a némzetközi biztonság erősítésében. A 70 ezres taglétszámú Uruguayi Kommunista Párt, amely 1920-ban alakult a kubai és a Chilei Kommunista Párttal egyike La- tin-Amerika legjelentősebb kommunista pártjainak. 1971-ben részt vett a »Freute Amplio« (széles front) létrehozásában, amely az idei elnöki választásokon a szavazatok húsz százalékát szerezte meg, s ezzel az ország harmadik^ illetve Montevideo második legnagyobb politikai erejének bizonyult. A haladó pártok és szervezetek betiltását elrendelő kormánydokumentum azzal vádolja a baloldali szervezeteket, hogy »külső segítséget« fogadtak el, céljuk »a hatalom megragadása volt az alkotmány megsértésével« és »erőszakra ösztönző illegális propagandaanyagokat« terjesztettek. szöknie. Aktivan bekapcsolódott az 1944 szeptemberi népi antifasiszta felkelés előkészítésébe és végrehajtásába. 1944. szeptember 9. után felelős ifjúsági, párt- és állami funkciókat töltött be; volt a Dimitrovi Népi Ifjúsági Szövetség kb tagja, a BKP Szófia megyei bizottságáruik titkára, a Burgasz megyei párt- bizottság első titkára, a BKP KB osztályvezetője. 1952—57 között földművelésügyi miniszter. A BKP VI. kongresszusán (1954) a BKP KB tagjává, a kb 1957 júliusi plénumán a kb titkárává választották. A kb 1959 szeptemberi plénumán pb-póttagnak választották, kinevezték a miniszter- 1 tanács elnökhelyettesévé. | 1959-től 1962 szeptemberéig az állami tervbizottság elnöke volt és a BNK állandó képviselője a KGST-ben. A kb 1961 novemberi plénumán beválasztották a politikai bizottságba, a BKP IX. kongresszusa óta (1966) ismét a kb titkára. A párt X. kongresszusán pb-taggá és a kb titkárává választották. A nemzetgyűlés 1971 júliusában választotta meg a miniszter- tanács elnökévé. DNFF küldöttség utazott Varsóba Nguyen Huu Thónak, a DNFF elnökének vezetésével szombaton reggel dél-vietnami küldöttség indult Hanoiból Varsóba, a több országban teendő hivatalos látogatás első állomására. (MTI) MAGYAR ÁLLAMVASUTAK Kellemes, boldog ünnepeket kíván a vasút 144000 dolgozója! NE ÁLLJON SORBA! Az utazás kezdete előtt már 30 nappal, elővételben megválthatja vasúti menetjegyét a pályaudvarokon, állomásokon, a MÁV VÁROSI MENETJEGY-IRODAIBAN. Kaposvár, Berzsenyi D. u. 1. KÖSZÖNJÜK! JÓ UTAT! _______________________________ (13393) «