Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-01 / 256. szám
Gondolatok a történelmi regényről Hőseink, álarc nélkül Ismét megjelent — a nyáron még szabadtéri színpadon 3, nemrég pedig' a képer- tyőn — Darvas József nagyterű történelmi regénye, A irökverö. Az író és Szabó B. stván beszélgetése a Nyitott :önyv adásában néhány lé- tyeges pontban érintette a ealista történelmi regény ka- egóriáját. Nagyon is termé- zetes, hogy az írók — így )arvas József is — nemigen edvelik az irodalomtörténet :S az esztétika szabályokat ke- eső, kategóriákat állító módszerét; Darvas is inkább a hit •egényét, az elkötelezettségre, i hazaszeretetre eszmálkedő lös históriáját említette, meg- íatározásképpen. A törökverő napjaink (és tegnapunk) kevés történelmi regényei közül való. (Írásunkban most nem foglalkozunk az egyébként rendkívül jelentős, ifjúsági-történelmi, romantikus vagy realista fogantatást népszerűsítő, ismeret- terjesztő művekkel. Ezek száma — hála az évfordulóknak — növekedett mostanában.) Azokra a regényekre — és meg nem írt regényekre — gondolunk, amelyek társadalmunk művészetének mindennapjaiból, írói elkötelezettségéből, a történettudomány legújabb eredményeiből, azok történelmi materialista értelmezéséből fakadnak. 'Korból, korunkból tehát. Irodalomtörténeti tény, hogy akkor szaporodott különösen a történelmi regények száma, amikor az íróknak nem adatott meg, hogy a jelen égető és nehéz kédéseivel nyíltan szembenézzenek. Bizonyos történelmi helyzetek felvázolásával adtak kulcsot a jelennek, sorok közötti utalással és más eszközökkel, nemegyszer történelmi »hamisítások«, anakronizmusok árán is. A hatvanas években felvirágzó, a hazai, társadalmi kérdéseket bátran és őszintén felvető kisregény-, riportregény-, szociográfiai dokumentumregény termésben érthetően nemigen kaptak helyet az említett ún. ál- történeti művek. A történelemmel való sz< .és, az erőmerítés, a nem . ejtett üzenetek átadása«, hanem korok, hősök álarc nélküli, őszinte megrajzolása, a múlt igazi ábrázolása, vagy ahogy Darvas mondta, a »hittudat« regénye az, amit A törökverő is képvisel. S ehhez mindenképpen a marxista tör- ténelemf elfogás lehet alap, mert gondoljunk csak az eg- zisztenci arista műalkotások deheroizáló, kilátástalan történelmi képet festő módszerére A törökverőben éppen az a nagyszerű, hogy nem szépíti hamissá, nem színezi túl a történelmet, tiszteletreméltó tényhűséggel, művészi izgalommal próbálja egésszé, hitelessé összerakni Hunyadi János arcát S nem hiányzik ebből az arcból a ránc sem, a kegyetlenség sem, de ott ragyog szemében magyarságé- i nak tudata, nemzetóvó szándéka. Babonák, pestisjárványok, bolondériák, oligarchapraktikák szövevényében keresi helyét az ifjú katona, s találja meg posztját a bán, Európa puritán, de önfeláldozó védelmezőjeként. Amikor a legnagyobb, akkor lesz Darvas könyvében igazán szikár, akkor ragyognak szemében leginkább a harcos ellenséggyűlöletének szikrái, s akkor hisszük el neki a hriálos ágyon elmotyogott szavakat — jobbágy katonáira tekint a vezér —: »ti vagytok az ides ország«. A realista alapállású történelmi regénynek hagyományai vannak irodalmunkban, jócskán visszamehetünk időben, ha A törökverő elődeit keressük. A romantikus történelmi regény virágzásával egy időben alkot, a különös valóság-látású Kemény Zsigmond. Gondos korrajzhi- telességre törekvés hatja át a Zord időket éppúgy, mint a Rajongókat. Nehéz történelmünk sóhajainak, a fölégetett földeknek, a hadakat nyögő éveknek krónikásai szép számban akadtak azóta is irodalmunkban. Legjobb talán Móricz Erdély-trilógiáját ajánlanunk összevetésre. Szinte szerves folytatásának tekinthető A törökverő. És éppen az idén húszéves egy másik regény, 1953-ban jelent meg Szász Imre kuruc kori valóságot idéző könyve, a Szól a síp. (Lehetne persze például hozni Jankovich: Hulló csillagok-ját, vagy La- czkó: Rákócziját, amely Her- cegh Ferenc anekdotázó, »in- timeskedő« Pro libertate-já- val szemben sokkal elevenebb, hitelesebb portré.) A Szól a síp szerzőjét méltán állítja a Irodalomtörténet ama szerzők sorába, akiket így jellemez »... a hangsúlyt a nemzeti feladatok megoldásában a nép áldozatvállalására tette, s mindezzel az új szocialista nemzettudat formálását szolgálta ..,« Azt hiszem, túlzás nélkül lehet mondani, éppen napjainkban folytatódik a sor. Elismerő kritikák kísérték Moldova György új kisregényét, a Negyven prédikátort, melyet a Kortárs közölt folytatásokban, majd könyv alakban látott napvilágot. Első személyes, »memoár« jellegű mű ez, Kocsi Csergő Bálint emlékezése, ízig-vérig realista, óriási életutat tömörítő, lebilincselő krónika. Ráadásul olyan kort idéz a szerző, amelyet eddig jórészt mellőzött a szépirodalom, jóllehet szépirodalmat és nem szép irodalmat jócskán termő korban, a hazai vallás- háborúk időszakában játszódik. A reformata és a katolikus vallás híveinek sok véráldozatot követelő, hitvitákban bővelkedő ideje ez, a háttérben nagyhatalmi politikai érdekek húzódnak. Az előtérben azonban az új, az »emberibb« vallás híveit, s azoknak szenvedéseit látjuk. A mesteri szerkesztés azonnal megragad bennünket: az elismerésre méltóan összegyűjtött tényanyag okos rendszerezése, a túlzott, agyonmesélő részletezést elkerülő, de minden lényeges kortünetre rámutató elbeszélés. A műből rendkívüli intenzitású hangulat árad, teljesen kitölti az olvasó képzeletét, s mégis, nem képzelgésre, történelmi »ringatózásra«, hanem gondolkodásra késztet. A hittudat, az elkötelezettségvállalás realista balladája ez is. Álarc nélküli hősök vonulnak fel. S még milyen sokan vannak e hősök, mai »énekmondóra« várva! Tröszt Tibor flz államelmélet Biszku Béla írása a Béke és Szocializmus új számábat A fejlett szocializmus problémáiról szóló cikksorozat keretében ezúttal Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára »Az államelmélet és a szocialista demokrácia fejlődése« című írását közli a Béke és Szocializmus 10. száma. Idézi a X. kongresszus határozatát, amely megállapítja, hogy az államelmélet, a szocialista demokrácia továbbfejlesztése a szocializmus teljes felépítésének egyik központi feladata. A cikk ismerteti, hogy a kongresszus óta milyen intézkedések születtek e feladat megvalósítása érdekében. A választási rendszer továbbfejlesztése, tanácsrendszerünk társadalmi-politikai szerepéül szovjet kultúra hete a magyar rádióban 'Az idén november 5—11-e között rendezi meg a magyar rádió a szovjet kultúra hetét. November 5-én, a szovjet rádió napján, elsőként a Kossuth adón Halló, itt a Ju- noszty! címmel jelentkezik az ifjúsági rádió összeállítása A Petőfi adón grúz, orosz, észt, kazah költők versei hangzanak el, majd a moszkvai Állami Filharmónia szimfonikus zenekarának hangversenyét közvetítik a moszkvai rádió programjából. November 6-án Majakovszkij verseiből sugároznak válogatást. Az esti órákban a Petőfi adón a 6-os stúdióból Viktor Jeresko zongoraművész estjét közvetítik. November 7-én Szergej Jeszenyin költeményeit tolmácsolják ismert művészek a Kossuth adón. Beethoven- és Mozart-művek csendülnek fel Leonyid Kogan hegedűművész interpretálásában, a szovjet Melódia hanglemezgyár újdonságait bemutató műsorban. Csapó György Utazás szovjet földön című sorozatában szovjet emberekkel való találkozásait, úti élményeit eleveníti föl. A Petőfi adón Bach-mű- veket játszik Szvjatoszlav Richter. November 8-án sugározzák Halkovics János műsorát: Látogatás a Pjatnyickij együttesnél címmel. Az esti órákban a Szovjetunióról szóló riportműsort sugároznak. November 9-én Szergej Rah- maninov játszik felvételről, saját műveiből és Chopin alkotásaiból. A késő éjszakai órákban mai szovjet zeneszerzők műveivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. November 10-én a Kossuth adón A negyedik portré című rádiójáték szerepel a programban. A Petőfi adón Lázár Eszter és Zsoldos Péter a moszkvai Csajkovszkij-kon- zervatórium történetéből elevenít föl érdekes epizódokat. November 11-én Alekszan- der Biok verseiből hangzik el válogatás, majd szovjet előadóművészek klasszikus szerzők műveit játsszák. A Petőfin a reggeli órákban kerül mikrofonok elé Kabalevszkij Kantáta a reggelről, a tavaszról és a békéről című műve. nek növelése, a törvényhozói és igazgatási munka korszerűsítése, az igazságszolgáltatás fejlesztése, az állami szervek pártirányításának hatékonyabbá tétele mind ezt a cél t szolgálta. Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára »A kommunisták felelőssége az imperializmus elleni közös harcban« című cikkében megállapítja: a szocialista országok kommunista és munkáspártjai olyan közös külpolitikai irányvonalat érvényesítenek, amely megfelel a népek érdekeinek. Ez az irányvonal egyszerre elvi és rugalmas. A szocialista közösség államainak közös külpolitikájához való viszony ma mind nyilvánvalóbban mutatja, ki védelmezi a békét, a biztonságot, a népek érdekeit, és ki áll szemben mindezzel — állapítja meg a cikk. A hatalmas üdülő teljesen néptelen volt. Az élénk színű függönyöktől megfosztott ab- lakszemek fáradtan, közönyösen bámulták a kerítésen túli őszi világot. A hajdani friss pázsit helyén sárgállott a fű, s a virágok elnyílva hullottak a földre. A férfi végigjárta a széles kerítést, bizonyos melankóliával bámulta az elhagyott épületek sorát, a lengő- és lánc nélküli hinták nevetségesen szögletes vázát. S akkor észrevette a kutyát. Hatalmas farkaskutya volt, két sárga szemében meglepő értelemmel, s a fülei mint a késpengék feszültek előre. A férfi megfordult, visszafelé indult. A kutya hozzá igazította lépteit, okos szemével figyelte minden mozdulatát. — Fene nagy dög!— gondolta a férfi. — Nem lenne jó összeakaszkodni vele. Megnyílt Czinkotay Frigyes képkiállítása ÜJ MÜVEINEK bemutatójával Czinkotay Frigyes a szülőföld iránti vonzalmát fejezi ki, gesztusként is éppen a centenáriumi évre tervezte kaposvári kiállítását. Látomásos tájábrázolásokat látunk tőle, belső emberi érzések hatják át műveit. A somogyi tájakat megidéző képek mellett a külföldi utazások visszaderengő emlékeivel is találkozunk hétfőn megnyílt kiállításán. Emlékezés és jelenidejűség egyszerre történő megjelenítése teszi érdekessé és értékessé művészetét. A TIT-székházban Martyn Ferenc Kossuth-díjas festőművész mondott megnyitó beszédet. — Az a megtisztelő feladatom, hogy itt, szülővárosomban — és most — egy kaposvári festő kiállításán rövid bevezetőt mondjak. Nem éppen elfogódottság nélkül. Mert bárhol, messze vagy közel él az ember, szülővárosára úgy gondol, mint az élet, a létezés kezdetére — mindazt, ami előtte megtörtént, azt többé- kevésbé megtanulta —, a szülőhely élménye azonban mindenkor szubjektív, valami egészen és kivételesen, szinte titokzatosan az egyéné. A másik ok — ebben a percben — a számvetés igénye, a festő kiállítása, olyan festőé, akinek útját, fejlődését húsz esztendeje — úgy gondolom — híven és pontosan követhettem, s amely út nem volt izgalmak, küzdelmek nélküli, ám ugyanakkor lépésről lépésre emelkedő irányú. Az elmúlt évek során ismételten hallgattam őt munkájáról, hivatásáról. Mindenkor lelkesen beszélt, a mai modern állatorvos sokrétű feladatáról, munkakörének, teendőinek hosszú soráról, nemegyszer éppen a gyakorlat és a tudomány mai, új és újabb összefüggéseiről — el kell mondanom, fölöttébb tanulságosan. De — kérdezhetnénk —, vajon ez a reggeltől estéiig tartó munkakör adott-e témát a festő Czinkotay Frigyesnek ezen a kiállításon — ahol az utolsó három esztendő termése látható —, találkozunk-e a munkahelyek, vagy például az állatok anatómiájának ábrázolásával. Hiszen a reneszánsz óta rajzokon, festményeken újból és újból megjelennek a tanulmányok, híressé vált alkotások, amelyeken a vágóhidak felakasztott, kettévágott, hatalmas állatait ábrázolta a festő. Hogy csak egyetlen példát mondjak, a budapesti képtárnak ama drámai alkotására gondolok, mely félhomályban tár elénk azonos témát. Nos, az első pillanatban — azt hiszem —, nemmel kell válaszolni. Czinkotay Frigyes nem ábrázol levágott állatokat, áruval megrakott piactereket, ahogy azt ismerjük a régi alkotásain. Ám — és az észrevétel gondosabb indoklást követel —, talán meglepő az, amit mondani szeretnék. Az, hogy Czinkotay Frigyes gondolkodásában, azután előadásmódjában, festői modorában, ahogy a tájat, a házat, a kerteket, a fát, a Balatont ábrázolja, ahogy szinte kettényitja és a belsejét kutatja, közvetíti, abban bizonyára van valami az anatómiával állandóan foglalkozó szemléletéből. Igaz, ez a külsőt és belsőt egyszerre látó szemlélet jellemzője korunknak, ez a kísérletező kutató, tudni vágyó és akaró szándék velejárója mindennapunkban az irodalomnak és a képzőművészetnek egyaránt. De tartsuk emlékezetünkben, Czinkotay Frigyes végső soron mégis csak szabad idejében, vasárnaponként, szabadsága és utazásai alkalmából festő, két műszakban dolgozik,, ahogy ma mondják. És itt eszembe jut egy francia, gyakran idézett kifejezés, amivel ezt a második műszakot szoktát jelölni, néha utalva arra, hogy az élet egészéhez a legtöbb ember életében hozzátartozik egy második műszak, igaz, néha pusztán időtöltésnek, kedvtelésnek szánva azt. A XIX. század nagy klasszicista festője, Ingres hegedült, innét a kifejezés a »Violon d’Ingres« — az Ingres hegedűje. Kár, hogy erről a muzsikáról nem tudjuk, hogyan szólt, nem maradhatott róla dokumentum. De hát másoknak is volt Ingres hegedűje? Jobb, ha el sem kezdjük a felsorolást, mert a legtöbb embernek, csaknem mindnyájunknak, a legtöbb művésznek megvan a maga Ingres hegedűje, amin jól, közepesen, vagy csak igen szerényen játszik. De nem folytatom; szeretném itt elmondani, hogy Czinkotay Frigyes számára a festészet valójában nem második műszak. Húsz esztendeje, mióta kísérhetem útját, fejlődését, úgy érzem és vélem: számára a festés egyet jelent az élettel, a mindennap realitásával, a magától való természetessel, vallomás önmagáról, ' kifejeződés, közlés környezetéről, és mindenekelőtt valami vonzó, olykor nyugtalan és izgatott, gyakran egy árnyalati melankóliával elszínezett ragaszkodás a szülőföldhöz, Somogyhoz. A Kaposvárt körülfogó dombok tájaihoz. Végig és mindenkor Somogyot idézve, még ha kivételesen az ábrázolt vidék távoli országot int is felénk. AZ ITT LÁTHATÓ festmények — középméretű képek — az utolsó három esztendőben készültek. Még akkor is tekintélyes szám ez, ha megmunkálásuk módszerét nem ismerjük. Ezek a festmények ugyanis lassan készülnek; a szemlélődéstől, az átélt valóságtól hosszú az út az expresz- szív kézjeggyel megvalósuló eredményig, jóllehet nagy részét a későbbi mérlegelés, igényesség és kritika újból és újból az állványhoz, munkába állítja. Nem, nem különösen színes ez a Somogy és Kaposvár, rajzuk oldott, az alkonyat, az ősz, a felhős október ege tárul elénk. Végső fokon Czinkotay Frigyes festményei nem kópiái a látott világnak, hanem az itt élő, ide tartozó, otthonát kereső ember töprengései, vívódásai — igen, néha aggodalommal telten, máskor meg vígasztaltan, szinte félol- dottan a táj szemléletében. Martyn Ferenc egy — eddig nyilvánosság előtt el nem mondott — Rippl-anekdotával fejezte be meleg hangú, őszinte ‘ vallomását, Czinkotay Frigyes bemutatását. H. B. Somogyi Né^/opl 5 KALAND A kerítés sarkánál várta a gyerek meg az asszony. Falatoztak. A gyerek hatalmas szendviccsel birkózott, jólesett a hosszú mászkálás, futkározás után ezen a napfényes őszi vasárnapon. A kutya alig néhány méterre állt. Csak a kerítés választotta el őket. A merev, szoborszerű kutyatesten alig észrevehetően borzolódott a szőr, izmos lábain végig-vé- gigrángott egy-egy ín. Nedves, fekete orra idegesen mozgott. Két lépéssel közelebb jött... — Tolvajnak néz bennünket — gondolta a férfi. — Mit csináljunk? — Ott lóg a kerítésen a kardigánom — rémült meg az asszony. — El kéne hozni. De hogyan? Még egy harapást a lábamba, mi? Azt már nem. A másik is kislány korom óta látszik. Talán plasztikai műtéttel... — Ha közelebb lépek — így a férfi — azt hiszi, befelé tartok és rám ugrik. A környéken egy lélek, sincs. Ha elfutok, megkerget és a kutya gyorsabb... Valami bot kellene. A kutya megindult. Lekus- hadt, és ■ villámgyorsan kibújt a kerítés alatt! Ott állt előttük, érezték kileffenö nyelve mögül előgomolygó leheletét. Az asszony a férje kabátjához kapott... — Agyar! Fehér Agyar! — kiabált a gyerek diadalittasan, Jack London halhatatlan kutyahősét ünnepelve. — Apu, itt a Fehér Agyar! Egyél kutyus, nesze ... És a gyerek a szendvicset — szardínia paradicsomlében, kenyéren — a kutya elé hajította. Az gyorsan szájába ragadta, s iszkolt vele, nehogy visszavegye a meggondolatlan adományozó. — Gyorsan a kardigánt — súgta az asszony, s amikor a férfi a kerítéshez lépett, a hatalmas farkaskutya Fehér Agyarhoz teljesei méltatlanul, riadtan ugrott arrébb, és mohón nekilátott az uzsonnának. Cs. T.
