Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-21 / 272. szám

Kurázsi mama

Másodszor állított színre

jrecht-daraoot Babarczy László Kaposváron. Következetes

rendezői munkáját dicsértük a Koldusopera láttán, s hasonló következetességet érzünk most is a Kurázsi mama brechti előadásmódjában. Szándékosan írok módot, s nem modort ; jóllehet ez könnyebb választása lett volna Babarczynak. Még életében jelezte Brecht, hogy milyen veszélyes könnyelműség az, ha csak dramaturgiája külsőségeit alkalmazzák, modorossá, stílusfelszínné seké- lyesítve a lényeget.. De milyen nehéz ezt a lényeget megragadni félreértés nélkül úgy, hogy a rendező szuverén alkotómunkát végezzen, s ne tűnjön »-restaurátornak-“, aki egyik kezében a darabbal, másikban a reá maradt modell- könyvvel, dramaturgiai utasításokkal, színházelméleti munkákkal irányítja a színrevitelt, s az minden célja, hogy olyan előadást alkosson, amilyen az eredetiben, a Berliner Ensemble színpadán lehetett...

S éppen a Kurázsi mama az, a darab, amely tételes megvalósítása a brechti elveknek, ha úgy tetszik mintapéldája az epikus színháznak, tanító szándékkal áthatott, elidegenítő elemekkel átszőtt. S mégis csak a darab maga a »-szent- írás-«, minden egyéb utalás és utasítás kritikával kezelhető, ha nem is mellőzhető. Valahogy ezt az arányos és intelligens »kritikai-« közelítést su» gározta Babarczy rendezése, mindezt persze nagy küzdelemben — ezt éreztem ugyanis a darab nézése közben —, s minden erény a kritikus következetesség gyümölcse.

A Kurázsi mama művészi példázat a háborúról. Közvetlenül egy másik »mama-«, a spanyol Carrar asszony színpadi balladája után született 1938-ban. A spanyol polgárháború asszonyalakja után a harmincéves háborúhoz fordul Brecht, mert nagyon lényeges és igaz dolgokat szándékozik

elmondani a háborúról korának és főként polgártársainak, akik a nemzeti nagyság és gazdagság, a hitleri eszmék bűvöletében, az első vérszagoktól elbódulva öltöttek barna inget, s imádták azt az új bálványt, melyet a horogkereszt jelképezett.

Logikusan eszült, egymásra eyu.o színeken át, egy hétköznapi, eleinte rokonszenvesen magabiztos asszony his- friájában mutatja be, mi lesz a sorsa annak a sakál termé-H szetű nőnek, aki »megadóztat-1 ja« a háborút. Természetes tehát, hogy másként lehetett és kellett játszani ezt a darabot a világháború idején, 1941-ben Zürichben, ugyancsak másként a háború füstölgő romhalmazán, és megint másként 1973- ban Magyarországon, a kaposvári színházban. Mindig másként, de mindig egy-egy rendező Brecht-hitétől átitatva, s úgy, hogy a lényeg — s ez az, ami soha nem lehet más — ne sikkadjon el: tanuljunk Kurázsi mama sorsából, a körülötte levők pusztulásából, és ítélkezzünk mindezek felett. Lehetetlen nem ítélkezni, s tanulságok nélkül fölkelni a széksorokból mindaddig, amíg érvényes a refrén:

»Elmúlt a tél. Süss fel, te nap. Űj fű borul ma holtra már. De aki még nincs föld alatt, Kapcát cserél és talpra áll.«

Brecht aktualitását, a Kurázsi mama érvényességét jól hirdeti Babarczy színpada. Mintha háborús fametszet kelne életre, olyan ebben a zöldesszürke, »katonaszínű-« vi- Pauer Gyula minden

díszlete és jelmeze. És ahogy a düreri metszet valamennyi fő- és mellékalakját alaposan mustrára foghatjuk, úgy a brechti színpadon nincs hang- súlytalan mellékalak. Az »en- semble-jelleg«, az együttes játék volt az, ami a Koldusopera sikerét olyan emlékezetessé tette. Most is éreztük az erre irányuló rendezői igényt.

Következetes volt az előadás abban, hogy elvigyük magunkkal, hogy több legyen mint a »híres« és a köztudatban a nagy női alakítások netovábbjaként élő Kurázsi ma ma szép színházi élménye Pallót bocsátott a széksorok közé, tekintetünkkel körüliár hattuk a színészt, jól megért bettük a songok bölcsességét.

Következetes volt a címszerep megformálásában is. A Kurázsi mamát nem szabad túljátszani, s nem is igazán jó a nagyon színes, mozgékony vibráló egyéniség, hanem jobb úgy, ahogy Olsavszky Évr megformálta, egyszerű, ravasz markotányosnénak, erős

acsarkodó torokhanggal, meglepően, szinte zavaróan tiszta énekhanggal. Hiszen ítéletünk kimondásához hozzátartozik az, hogy voltaképpen egy zsugori nőt látunk, aki végű1 eszelős kalmára lesz a háborúnak. A darab szerint a há-l borúval együtt változik életkora. Babarczy színpadán nem látjuk megöregedve — ez nem is baj, hiszen a sakáljellem időtlenségét sugallja.

Kattrin megformálása ból sugárzik legjobban a brechti örökség ereje, Babarczy tudatosan állítja előtérbe rongyaival, kacska lábával, bénult nyelvével. Monori Lili hangtalanul mondja el a legtöbbet a háborúról, ő az a csupaszív, békét áhító torz gyermek, akinek szülőanyja a . harcok hiénája, és nemzője

lágban

Ortutay Cyula könyve:

maga a vérontás. Kár, hogy a dobjelenetben a magasba és a sötétbe dugták el, és a musFényes, tiszta árnyak

kéta körüli hajcihő túlságosan is elvonta a figyelmet róla. A

Kiváló néprajztudósunk e legújabb művének bevezető fejezeteiben a folklórral, a népművészettel, a népmesével, a néptánccal, a népi énekekkel foglalkozik. A szerző a pedagógus és a tudós egyesített i eszközeivel, meggyőző erővel domborítja ki ezek nagy jelentőségét a nemzeti kultúra szempont j ából.

Az egyes fejezetek együttesen és külön-külön mind alkalmasak arra, hogy az előbbiek szeretetére és megbecsülésére tanítsák az olvasót,

A szerző a továbbiakban valóságos kultúrtörténeti dokumentumnak nyilvánítható tanulmányokkal emléket állít azoknak a tudósoknak, íróknak, művészeknek, akik az utolsó fél században nemzeti művelődésünk, társadalmi haBartók Béla, Devecseri Gábor, Babits Mihály, Erdei Ferenc, Veres Péter, Szabó Pál, Baj- csy-Zsilinszky Endre, Dési Huber István, illetve Sík Sándor, Kner Imre és mások portréit, az értékes emlékezések során.

A jeles költőbarátról, a szegedi fiatalok kimagasló alakjáról: Radnóti Miklósról több tanulmány, vázlat vagy személyes élmény fölelevenítése ad hiteles képet.

Művelődéspolitikai kérdések, a szocialista nevelés feladatai, problémái, célkitűzései mind helyet kaptak az Európa-szerte ismert kiváló tudós és író kitűnő stílusú könyvében. A munkát a Szép- irodalmi Könyvkiadó adta ki.

kis pallón a rikító kalappal meg a piros cipellővel eljátszott lányos vágyakozása egy néma song volt. S a többi songot is innen hallottuk. Kötekedően figyelemkeltő volt Olsavszky Éva és Kóti Árpád Salamon-dala. Az est egyik legjobb színészi teljesítményét nyújtó Kun Vilmos a Hórák dalát fanyar áhítattal adta elő, teljes meggyőzéssel. Meg kell említenünk Szabó Kálmán és Reviczky Géza elismerésre méltó teljesítményét is.

Dessau zenéje keményebb, bonyolultabb, mint Kurt Weill muzsikája. Rendkívüli módon partnere azonban a szövegnek.

ladásunk zászlóvivői voltak.

Gy. Z.

Tröszt Tibor

LÁTOGATÓ

T

enyerében tartja a kettévágott almát, őrzi, ahogy a foglyul ejtett madarat szokás. Apja hozta, tíz perce, hogy megjött, a folyosón még visszhangzanak a léptei. Nem ér rá, most is ;csak úgy szökött be a kocsiból. A főnöke elfoglalt ember, egész nap vinni-hozni kell az autóval. A kisfiú nem szereti apja főnökét. Az a bácsi egész nap apával lehet.

Szép alma, gyönyörű, piros • héja, vajszínű, ikrás a húsa. Már ott illatozik az orrom alatt.

— Egyél] — biztat apró látogatóm.

— Leülsz?

Vállat von, azután a fehér szék szélére tornássza magát. — Nem unatkozol?

— Szeretnék — mondom de lefoglal a betegségem. — Apróság — legyint a fiú. — A bajom?

Bólint. Az asztalra teszi az alma egyik felét, a másikba beleharap.

— Hallottam a nővérektől, hogy nemsokára meggyógyulsz. De addig fájni fog.

— Ne mindig rólam beszéljünk. Mesélj, hogy kerültél be.

— A mandulám miatt. El tudod képzelni, hogy tud az fájni?

Kalimpál a lábával, leröpül a papucsa, be az ágyam alá. Ugrik utána, mint a csík.

— Látom, már jól vagy.

A válasz az ágyam alól

szűrődik:

— Ne hidd, csak leplezem.

Olyan búsan mondja, hogy

elnevetem magam.

— Aztán miért takargatod?

— Nem szeretem, ha csak azért cirógatnak, mert beteg vagyok. Egyedül apa tudja, hogy még csak lábadozok. ö ismeri a színtiszta igazságot.

— Nekem nem mesélhetnéd el?

Fölkapja a fejét.

— Nem mese az, mondom. Kivették a mandulámat, gyógyul a seb, de más bajom is van. Csak nem találják.

— Sokat vizsgáltak már?

— Nem is tudnak a másik betegségemről. Titkolom.

— És hol fáj?

Kezét a hasára szorítja, tá- tott szájjal mélyet lélegzik, az orrán sípolva menekül a levegő. Megismétli háromszor.

— Ez most miért volt?

— Iffy gyógyítom magam. Én találtam ki. Igaz, szédülök utána egy kicsit.

Már türelmetlen vagyok.

— Miért nem mondod, hol fáj?

— Te is jókat kérdezel. Ha én azt meg tudnám mondani.

— Szúr?

Újra legyint.

— Ne is találgasd, mert én se tudom. Beteg vagyok és kész. Ha játszom, elfelejtem, meg az iskolában se jár ezen az eszem.

A fiatal, szőke nővér teát hoz, meg tiszta huzatot a párnámra. Fenyeget, hamarosan injekció is lesz. Alkudozom, ha lehet, pirulában adják. Egy ideig türelmesen magyarázza, miért nem lehet, aztán már porol: hogy félhet egy fiatalember ennyire egy tűszúrástól. Nem várja meg, míg elmagyarázom, nem a tűszúrástól tartok, hanem attól, hogy utána megint rosszul leszek. No, majd az orvosnak.

A fiú tátott szájjal hallgatja a diskurzust, s amikor a nővér behúzza maga mögött az ajtót, odasúgja:

— Ugye, milyen kegyetlenek?

— Dehogyis. Én szeretem

őket. Jó, ha bejönnek.

— Én csak azt nem szeretem bennük, hogy mindig nekik van igazuk. Az este is

Múltat idéző fotókiállítás

Megrendítő képsor a felszabadulás előtti Magyarországról; így éltek a húszas-harmincas években a nincstelenek — mutatja az a fotókiállítás, amelyik tegnap nyílt a Latinca Sándor Megyei Művelődési Központban. A szociofotók hitelesen megőrizték azt a világot, melyet annyian elhagyni kívántak. József Attila verssorai jutnak a néző eszébe. Reprodukciónk a kiállítás egyik legmegdöbbentőbb erejű alkotását mutatja be. Escher Károly készítette, a címe: Kilakoltatottak.

Foglalkozásuk: gyágytornász

Szenvedések folyosója— ezt adta címül a fizikoterápiás részleg folyosóján elhelyezett füzetbe írt soraihoz egy volt beteg. »Itt minden embert fájdalom gyötör. A hosszú gyógykezelés hatására azonban enyhül a kín, a szorongás fölenged.«

Néhány perc múlva 10 óra. Kezdődik a vállsérültek foglalkozása. Bácsika görbe bottal, főkötős falusi asszonyok. Fiatal alig van.

»Általános emberi tulajdonság, hogy egy idő múlva elfelejtik a sok jót, amit elesett betegként kaptak. Én nem szeretnék ebbe a hibába esni, áldozatos munkájukért fogadják hát egy idős asszony köszönetét.«

— Jobb! Bal! Felhúzzuk a vállat... Le... Körözünk a karral!

Itt is ott is nyögés hallatszik. — Nem bírom megfogni. Jaj, ropog minden csontom. — Mikor előkerülnek a piros pettyes labdák, egy pillanat alatt eltűnik a fájdalom. Az egyik idős parasztasszony babos kendőjét még torna közben sem teszi le. Kezdetben — mint mondják — nagyon félt. hogy megtudják otthon a faluban: idős ember létére pettyes labdával játszik. Igen, játszik. Felszabadultan, mint a gyerekek. Néha ugyan felnyög, de egy pillanattal később már ismét nevet, sőt viccelődik is.

A másik teremben, az úszómedence mellett két fiatal gyógytornásznő ad utasításokat a mozgássérülteknek. i

— A gyógytornász egy kicsit orvos és testnevelő tanár egyszerre. Az orvos munkájából átveszi a gyógyítás módszereit és a szükséges szakmai ismereteket, a pedagóguséból az emberekre hatni tudást és a türelmet. A budapesti gyógytornászképzőben, ahol végeztünk, talán ez utóbbit igyekeztek leginkább belénk oltani.

A gyógytornán részt vevő mozgássérültekben sokkal nagyobb a céltudatos kitartás, mint a többi emberben. Meggyógyulok! Én is tudok majd futni, és labdázni! Meggyógyulok, ez ösztönzi őket szívós munkára. A nyáron Siófokon egy fiatalember könnyelműen ugrott be a vízbe. Nyaki gerincsérülést szenvedett. Ez részleges bénulással is jár. Hónapokig tartó gyakorlások után javult csak az állapota, ö hitte a gyógyulást, és talán ez volt a legfontosabb.

Néhányan azt gondolják, aki beteg, feküdjön, majd meggyógyul. Ez nem igaz. Itt a baleseti osztályon különösen nem. Például egy törés esetén, már a begipszelést követő nap mozgatni kell az egészséges tagokat. Hatheti fekvés után talán föl sem tudna állni a beteg.

A nyáron volt eset, hogy kétszázötven emberrel is foglalkoztunk egy nap. Ma is többen lesznek száznál. Egy alig hároméves kislányt a nagymamája hozott el gyógytornára. »Üde nem feküdünk

azt mondja a nővér: eleget mászkáltál, futás aludni. Hát honnan tudja ö, hogy én mennyit járkáltam, azt meg végképp nem sejtheti, hogy álmos vagyok-e. Nem hallgatják meg az embert, csak hajtogatják a magukét.

Ingatja a fejét nagy komolyan. Tényleg mérges lehet a korai takarodok miatt. Az injekció fölött nem tér napirendre.

— Te tényleg nem a szúrástól félsz? Mert én attól. Mielőtt bevittek a műtőbe, valami keserű orvosságot eresztettek a torkomba. Hirtelen lefolyt, borzasztó keserű volt. Hát én ebből a keserűből inkább háromszor kérnék, csak ne adjanak injekciót. Persze, azért ezt ne mondd meg a doktor bácsinak, mert biztosan haragudni fog rám. Ha akarja, hát adja.

Megkérem, nézze meg az órát.

— Késő van, aludnod kell. Reggel várlak.

— Te még ébren maradsz?

— Én se sokáig.

— Apa reggel megint bejön. Nem ígérte, de tudom. Jaffát hoz nekem, mert unom ezt a sok teát. Meg könyv is kellene, az Egri csillagok. Elég nagy vagyok már hozzá, igaz?

Most nem megy nekem a beszéd, nagyokat nyelek.

— Lélegezzél te is jó mélyet. Majd én vezényelek, egy-kettő, egy-kettő. Ugye, hogy jobban vagy? Ha apának fáj a feje, ráparancsolok, mélyet lélegezzen. Utána mindig mondja, elszállt a baj, s nevetni is van kedve. Apának sokat fáj a feje, jól tenné, ha mindig így lélegezne. Apa még nem járt orvosnál, egyszer hallottam, amikor mondta a főnökének, hogy doktor úgysem segíthet rajta.

A fiú rést nyit az ablakon. Ahogy nyújtózkodik a kilincsért, hálóinge a hónaljáig csúszik. A könyöke csupa seb.

— Elestél?

— A lépcsőn. Rohantam, apa tejet akart inni.

Már előbb is meg akartam kérdezni, persze, tapintatosabban, de most kiszaladt a számon:

— Miért mindig csak apát emlegeted? Anyát nem szereted?

Ügy forgatja a szemét, hogy abból látszik: gondolkodik a feleleten.

— Az ember szereti az édesanyját, akkor is, ha messze van. Pesten egy bácsival. Te nem tudtad? Hallgatok.

— Reggel visszajövök. Ha hozzák az injekciót, ne vitatkozz. Én se szoktam, és apa sem tenné.

Pintér Dezső i

le?« — kérdezi nyafogva a sajnálkozó nagyit. Nem, nem, nézd csak, már itt is a »doktor néni«.

Beszédjavítás és báb játszás

Igazi alkotóközösséget hozott létre G. Sólymos Neszta, dr. Muray Jenöné és Szabó Gyuláné. Közös munkájuk eredménye a kaposvári Fegyveres Erők Klubja Pacsirta együttesének produkciója, az Erdei történet című bábjáték.

Hogyan kezdődött? Dr. Muray Jenőné megyei logopédus beszédfejlesztő verseket írt. G. Sólymos Nesztának mint szerzőnek már sok sikeres bábjáték fűződik a nevéhez. Hozzá fordult dr. Muray Jenőné. így született meg az Erdei történet, melyet Szabó Gyuláné, a Pacsirta együttes vezetője rendezett. A figurákat a darab írója tervezte.

ír is, dramatizál is G. Sólymos Neszta. Egyik sikeres játékát a Népművelési Intézet jelentette meg Kiskönyvtár- sorozatában, Egy békéscsabai bábfesztiválon a dramaturgiai díjat kapta ezért a munkájáért.

Mi lesz az Erdei történet sorsa? Jövőre a Pacsirta együttes ezt mutatja be a békéscsabai nemzetközi bábjá- tékfeszti válón. A mesejátékot Sün Ödön és a kisnyulak címen megjelenteti a Népművelési Intézet.

Az alkotói közösség együttműködésére távlati terveik is vannak. Dr. Muray Jenőné beszédjavító, -fejlesztő verseiből újabb feldolgozások készülnek.

Somogyi Néplap! 5