Somogyi Néplap, 1973. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-31 / 255. szám
MEGÉRI A VILÁG! Egy fiatal, harmadik éve dolgozó tanárnő választotta pályamunkája jeligéjének ezt az Ady-versből vett idézetet. Pályakezdésének két és fél esztendejét foglalja össze színesen, hangulatosan. Legfőbb értéke azonban az önmagával szemben alkalmazott szigorúság. Az, hogy nem igyekszik az első évek óhatatlan és nem titkolt kisebb-nagyobb kudarcait, botladozásait a tantestület, a szülők vagy az igazgató nyakába varrni. Valószínű, hogy ezt az önvizsgáló, tárgyilagos hangvételt is figyelembe vette a bíráló bizottság, amikor dolgozatát megosztott harmadik díjjal jutalmazta. Megéri a világ? A pályamunka szerzője — Gyarmati Erzsébet, a Nagyberki Általános Iskola magyar-orosz szakos nevelője — határozott igennel válaszol. De nemcsak jeligéjével és írásával. Élet- szemléletével, céltudatosságával, munkájának máris miérhető eredményeivel. Véleménye, magatartása azt bizonyítja: jól érzi magát a munkahelyén. Mondhatná valaki: miért említésre méltó ez? Azért, mert manapság sok gondot okoz a fiatal szakembereknek a beilleszkedés az első munkahelyen; bizalmat szerezni, ilkalmazni a magával hozott riss elméleti tudást. Gyakori a konfliktus, amely nem is olyan ritkán 'befelé forduláshoz, cinizmushoz vezet. Némi szorongás benne is volt, nem tagadja. Hiszen ismerősei így intették: »Minden apró munkát, amihez másnak nem lesz kedve, rád sóznak. Kilógsz a közösségbőL Volt tanáraiddal nem lehet vitád, te nagy szájú!« Igen, az aggodalmait az is fokozta, hogy itt végzett, ebben az általános iskolában. Igazgatója — mostani főnöke — így emlékezik a pályaválasztás előtt álló nyolcadikos kislánynyal való egyik beszélgetésre: — Erzsi, mi leszel, ha megnősz? — Tanár. — Jó. Majd idejössz tanita- i. Persze, nem gondolta komolyan ő sem, hiszen oly sok az a nyolc esztendő. De a szomszéd községbelii — mosdósa kislány nem felejtette el a tréfás ígéretet: hazajött szüleihez, és megpályázta hajdani iskolája e^yik állását. Hogyan fogadták? Epizódokat sorol dolgozatában. Köszönési, megszólítási bizonytalanságok, a kartársi kapcsolat megannyi, eddig ismeretlen mozzanata, szokásai. A tantestület fele évtizeddel ezelőtt nevelője volt Dolgozatában ezt írja: — »Szeretettel, teljes jogú ta» nárként fogadtak.-« Persze, ez így összegezve, néhány év távlatában egyszerűnek, túlságosan is tövismentes pályakezdésnek látszik Persze nem egészen volt az. Sokat vívódott önmagával, amíg kialakította a körülményeknek megfelelő követelményszintet, a legeredményesebb nevelési eljárásokat. Azután olyan dilemmák is foglalkoztatták, hogyan vegyen részt a tantestület vitájában, merje-e kritikai észrevételekAz iskolaorvos rendelőjében Nincs idő Ha a középkorban találkoztam volna velük, bizonyára a, különös, puritán, kemény arcélű, zengő hangú énekmondók lettek volna, akiket nem az a cél vezet, hogy a vásárokra összegyűlt tömeget tréfákkal, cigánykerékkel és zaftos adomákkal szórakoztassák, hanem, hogy hősökről énekeljenek. A puritán, kemény, férfias arcéi rajzolódott elém, amikor Csoóri, Kása és Sára eddigi filmjeit láttam, és most is. Ez a végtelen művészi fegyelem, rendkívül tisztára érett belső csönd, alkotói tudatosság támasztja azt a képzetet, rogy holmi szikár, feketébe jurkolózó, hősi éneket zengő poétáknak képzelem őket. A mostani filmjük is olyan, mint egy hősi ballada. Ennek s története van, dióhéjba férő, s mégis terebélyes is, magvas is, tanulságos is. Egy börtönben játszódik a •selekmény, pontosan tíz évvel i Tanácsköztársaság után. Ná- lány forradalmár makacs éh- égsztrájkba kezd, s példájuk elharapódzik. A smasszerek — akikről valósággal tablónyi rajzot láthatunk — tartanak attól, hogy elharapódzik. No nem az éhezés, hanem ami mögötte van — a dac, a makacsság, a belső csönd, a szikracsiholó lélekerő. S innen már nincs messze az, hogy forradalmár legyen valaki. Még bent a börtön »kényelmet adó« falai között is. A börtönigazgató vitára kész, ő humanista, de helyettese, a főfegyőr már lövet, vallat, kínoztak ö »realista«. Nem csoda, ha végül is ő lesz az új direktor a fegyházban ... Egy kommunistát megölnek, azután még egyet. S a harmadik — nem törik meg. És milyen arcokat lopnak a balladába! Épp a napokban olvastam, hogy Fellini filmjeiben milyen rendkívül fontos szerepet kap a statisztéria. Vagy Romm filmjeiben például. Vagy BergmannáL S az egyik kritikus epésen hozzáteszi: bezzeg nálunk. S már idéz is egy példát. De hadd idézzek most egy ellenpéldát. Kidolgozott, átélt, felépített itt minden filmkocka. Egy-egy evő rah arca, egy bénult tekintet, egy alázatos mosoly, egy ostoba laposnézés valóságos tanulmány. Színes is, meg fekete-fehér is ez a film. Rendkívül hatásosan és logikusan változik a színtelenség a színnel, s ' mindig indokoltan. A rés, melyen át a külvilág kitárulkozik, csodálatos lehetőség Sára Sándor kamerájának. Rab szemével nézi a külvilágot. Este egy fogoly a börtönkórház mosdójának ablakából szegényes külvárosi házra bámul. Függöny télén ablakok: de a kamera varázsol, mert az alkotó arról akar mesélni, hogy az évekig börtönfalakhoz szokott szemmel varázslat történik. És a szegényes városi bérház mesevilággá színesül, akár egy türingiai villa: pedig itt érzik a paprikás krumpli szaga, az izzadás szaga, a szegénység szaga. A rabnak mégis gyönyörűség mindez. Alig van dialógus. Rövid egyenesek közötti vakkanások, káromkodások, kiszólások. Csak a hatalom képviselői beszélnek. Dicséret érte a filmíróknak, rendkívül választékosán, jellemzően, korukhoz, beosztásukhoz illő rátartiság- gal, okossággal és hülyeséggel is. A forradalmárnak a szeme beszél, dacos vonásai, megalá- zottsága és megalázhatatlan- sága. Erről szól legtisztábban a Nincs idő című filmballada. Tröszt Tibor kel illetni hajdani tanárainak munkáját, elmondja-e véleményét úgy, ahogy a főiskolán megszokta. »Megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy apró dolgokat emlegetek a pályakezdés nehézségeiként«. így értékeli kezdeti gondjait, ismerve több társa beilleszkedési keserveit, csalódásait. Differenciált fizetés, jutalom, segítő szándék, jó szó, bizalom. Érzi munkája, erőfeszítései elismerését. A beilleszkedés kétoldalú dolog — ezzel a gondolattal fejezi be dolgozatát, és erről folytatjuk a beszélgetést a tanári szoba egyik sarkában, — Igen. Aki ezt fölismeri, nyert ügye van. És akinek ezt segítenek fölismerni, még jobban jár. — Hogyan szánta rá magát az országos pályázatra? — A felhívástól függetlenül sokat gondolkodtam helyzetemről, bár menet közben nem rögzítettem tapasztalataimat. Gondoltam, van mondanivalóm, belevágok. Szeretek irogatni. — Hány dolgozat érkezett a pályázatba? — Ügy tudom harmincöt. Kevés. — Mit gondol, miért nem ragad több fiatal nevelő tollat 'tapasztalatainak közreadására? — Elsősorban kényelemből. Másfajta szórakozást keresnek. — Miről nem írt dolgozatában? — A szülőkkel való kapcsolatom alakulásáról. Ez külön téma is lehetne. Az például, hogyan lehet tekintélyt szerezni a fiatal pedagógusnak saját falujában. Hogy a szülök ne a nemrég még iskolás kislányt lássák bennem, hanem gyermekeik nevelőjét. Mindezt pedig úgy megoldani, hogy senki szemében ne tűnjön nagyképűnek. — Sikerült? — Ügy érzem, nincs több gondom, mint a régebb óta itt dolgozó kollégáimnak; akár a szülői értekezletek levezetésében, akár a* családokkal való kapcsolatokban. Persze, volt olyan szülő, aki szó nélkül galléron ragadott, mint egy kölyköt, és úgy intett a gyermekével kapcsolatban. De inkább azt érzem tipikusnak, amit egy másik lányos anya mondott: — Erzsi, nagyon jó, hogy kézbe vetted a fiatalokat a KISZ-ben. — Hogyan fogalmazná meg életcélját? — Jó pedagógus akarok lenni, és ezért elsősorban sokoldalúságra törekszem. Minél többet megismerni a világból. Párttag vagyok, sokat tartózkodom a fiatalok között, esti egyetemre járok. Oktatói munkám közben, a nyelvi laborban megismerkedtem a technikával, ami a fotózás felé is elindított. Űjabban színes diákkal próbálkozom. Évekkel ezelőtt néprajzi gyűjtéssel foglalkoztam. Ezt is szeretném folytatni. Szóval, a teljesség felé törekszem. Valóban: így éri meg a világ. Paál László Az új tanévben bővült az iskolaorvosi hálózat. A csaknem egészségvédelmén 290 körzeti gyermekgyógyász dolgozik. 130 ezer általános iskolás Sütő András kavicsa AZT ÍRJA egyik „úti tűnődésében” Sütő András: „—az a kavics került szóba, mit anyám ajánlott mindig a nyelvünk alá, ha ismeretlen-idegen városba indultunk... A játékos figyelmeztetés sohasem maradt el. »Aztán végy kavicsot a szádba! ... Hogy el ne felejtsd, ahonnan indultál.« Nehéz kavics ez. Sütő András azonban — s ezt új könyve, az Istenek és falovacskák is bizonyítja — mindig a nyelve alatt tartja. Anyám könnyű álmot ígér című könyvére figyeltünk fel először. Igaz, volt előtte egy regény, a Félrejáró Salamon, elbeszélések is. Ezek ■ cseppek voltak az irodalom tengerében. Az Anyám könnyű álmot ígér maga volt a tenger, melynek mélysége, ezer színe, vihara és nagy csendje, moraja és suttogása van. „Társadalmi megrendelés” volt erre a különös, definícióskatulyába nem szorítható műfajú könyvre. A romániai magyar író feladatot vállalt a „rendezni végre közös dolgainkat” nagy munkájából. Ezek a napló jegyzetek, melyek dokumentumregénnyé, több íves szociológiai, szociográfiai munkává' — nevezze, ki minek akarja! — „állnak össze”, s mívességük, jelentőségük csak a legnagyobbak olyan könyveihez hasonlíthatók, mint Illyés pusztai jelentése, Sántha „húszórás riportja”. Alig néhány hónappal később már „úti tűnődéseinek” első könyvét adta közre Sütő András, a Rigó és apostolt. Bárhol járt, „a mezőségi asz- szonyok ősi példája szerint az úti reménységgel együtt magával vitte itthoni fonnivalóját is”. A szülőföld gondjait. Űjabb »úti tűnődései«, esszéi az Istenek és falovacskák különböznek attól az 1970-ben megjelent könyvtől. Személyesebbek, még beljebb engednek bennünket az író szuverén világába. Megismerjük nemes misszióvállalásának indítékait; Tamási Áron, Kemény Zsig- mond műveinek gondozását, újabb és újabb kiadásaik sürgetésének jelentőségét. Sütő András „menet közben” vall róluk is, a feladatok leírása mellett írói arcukat, súlyukat is érzékelteti. Portréi, értékelései újabb színekkel gazdagítják a magyar irodalom néhány jelesének bennünk kialakult, kissé talán „merev” képét. Mi mindent tud Sütő András azokról, akik „tollára kerülnek”! Csak ilyen ismeretanyaggal szabadna mindenkinek írógéphez ülnie, ha valakiről — akár közismert, akár ismeretlen emberről — akar írni! Számomra legkedvesebb írásai azok, melyek egykori, s mostani közvetlen környezetével, barátaival, írótársaival ismertetnek meg. Nagy Istvánnal, Asztalos Istvánnal, Gaál Gáborral, Kemény Jánossal, Balogh Edgárral s a többiekkel. Visszaemlékezések, értékelések, „helykijelölések” ezek az írások, melyeknek műfaját szintén nehéz 1 lenne megállapítani. Lírai meditációk talán. A hajdani szerkesztőség, az irodalmi „kis- inasság” megéneklései. Van mondanivalója Szabó Pálról is, és milyen pontos találat: „... fegyveres őrszem annak az irodalomnak a kapuja előtt, amely az öncélú játékot irodalmunkban immár több mint hét évszázada a tudatlan gyermekekre bízta. „A ,fiatalon elhunyt Nicolae Tautu- ra emlékezve arra figyelmeztet: „a nemzetek, nemzetiségek tényleges, mély gyökerű, nagy lombú testvériségén még sokat kell munkálkodnunk”. Olyan jeles írók, elmék rü- gyeztetik ki gondolatait kérdéseikkel a Beszélgetések könyvrészben, mint Huszár Sándor, Beke György, Hajdú Győző. Hajoljunk egy kicsit közelebb egymáshoz. Közelségben nyílik á távlat is a helyes ítélethez” — sugallja. ERŐS GONDOLATI tartalma mellett Sütő András legnagyobb erénye egyéni, „otthonias ízeket” idéző nyelvezete. Példaként csak egy sornyi idézet: „Rajzás van. Zeng az udvar, akár a hangfogós mélyhegedű”. Sütő András új kötete csak fokozza a várakozást. Űjabb, az Anyám könnyű álmot ígér- hez hasonló súlyú nagyepikai művet várunk tőle. Leskó László „El kell lipni a nap, a csillagok tüzet” Hétfőn a megyei könyvtárban az ember, a természet, a tudomány és a technika világáról ifjúsági előadássorozat kezdődött. Kulin György csillagász »A galaxisok világa« című előadásában a csillagászat legújabb eredményeit ismertette. Megkérdeztem Kulin professzort : — Véleménye szerint a mai ifjúság érdeklődik-e a tudományos eredmények iránt? — Én egy mozgalmat vezetek, melynek nyolcezer tagja van. A baráti kör 60—65 százaléka fiatal. Ifjúságunk tudatosan készül a jövőre, ez büszAZ EMBERISME Vadász Gyurika a negyedik osztályba jár, és az osztálytársaival szemben az a nagy helyzeti előnye, hogy a tanító néni ott lakik a szomszédban. így mindent előbb tud meg róla, mint a többiek. S minthogy Gyurika gondolkodó elme, sok mindent kitalál, ami másoknak csak holmi értelmetlen jelenség lenne. A tanító néni 45 éves, törődött asszony, aki egyedül él, mert a nagy fia maga is családot alapított, az ura pedig már vagy tíz éve más nővel karonfogva jár a város másik végén. Néha azonban levelet kap tőlük. Hogy ki írta, a fia-e vagy az ura, azt arról lehet megtudni, hogy a tanító néninek mennnyire kisírt a szeme. Ha nagyon vörös, akkor az ura írt valami vádaskodó levelet. Ha csak kicsit vörös, és a tanító néni mosolyog sírás után, akkor a fia írta, aki nemsokára unokával ajándékozza meg a magányosan élő asszonyt. Gyurika tehát bölcsen figyeli a tanító néni minden otthoni mozgását, és helyesen következtet belőle. Gyurika sokkal előbb tudja, mint az osztály, hogy miről fognak másnap tanulni az iskolában mert a tanító néni szenvedélyes bemutató, aki mindenféle holt és eleven szemléltető eszközt elvisz a gyerekekhez az iskolába. Tegnap például a harmadik szomszédban egy kisnyulat kért, s egy kosárba téve letakarta, hogy a gyerekek ne fedezzék föl hamar a kosár tartalmát. Gyurika azonban már reggel fél nyolckor újságolta társainak: — Ma a háziállatokról tanulunk. A tanító néni egy kisnyulat hoz a kosárban. De ha kérdi, hogy mit hozott, ne találjátok ki azonnal, mert akkor rám gyanakszik. A tanító néni csakugyan hozott egy asztalterítővel letakart kosarat, s a tanítás elején megkérdezte a gyermekeket: — Na, mit hoztam? Találjátok ki, mi van a kosárban? A gyerekek ravaszul hunyorogtak és találgattak: — Kismacska! Kutya! Mókus! Kiscsirke! A tanító néni mindegyikre boldogan rázta a fejét: — Nem bizony! Tévedtek! A gyerekek mondtak még vagy tízféle állatnevet. Gyurika aggodalmasan nézte a tanító néni egyre jobban elszontyolodó arcát, azután hirtelen odasúgta a többieknek: — Most már igazán találjátok ki, mert megsértődik! Tarí János keségünk és reménységünk. Éppen itt, Kaposváron is van egy úgynevezett észlelő csoport Szentmártoni Béla vezetésével, tizenöt, maguk készítette távcsővel. A megfigyelés terén a magyar amatőrök a világranglista negyedik helyén állnak az Egyesült Államok, a Német Szövetségi Köztársaság és Anglia mögött. Az amatőr- mozgalomból nőnek ki tudományos intézeteink munkatársai. Soha kor még nem adott optimizmusra annyi lehetőséget, mint a mienk. A kutatások milliónyi lehetősége áll előttünk. Szent-Györgyi Albert már megsejtette, jó útra terelte a gondolatokat. Az életkutatásban a molekuláktól tovább kell lépiii az elektronokig. Ezek olyan csodálatos dolgok, amelyeket folytatni kell. Itt van az energiagondunk. Két világháború pusztította az emberiséget az energiaharc miatt. Az egész emberiség legnagyobb gondja a szénhiány. Atom, hasadóanyag is csak annyi van, amennyi a föld kérgébe bezáródott ezelőtt 4—6 milliárd éve. Ha elfogy, mi lesz? El kell lopni a nap, a csillagok tüzét. Ezen dolgoznak össszpontosított figyelemmel a fizikusok ezrei szerte a világon. Egy jó ötlet, megoldás, és le tudjuk hozni ezt a csodálatos energiaforrást. Hatalmas dolog ez, az egész emberiség jövője függ tőle. Én bízom a mai fiatalokban. A tudomány reális, minden ember számára követhető utat mutat, csak élni kell vele. Sz. Sz. Somogyi Néplap! 5