Somogyi Néplap, 1973. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-26 / 251. szám
Legy&nk mindnyájan mérgesek Védjük a munkások biztonságát embergépkocsiban Kaposvártól folyt a szó »agyon mérges rel utaztam egy a múltkoriban. Nagyatádig arról sok helyen mennyire megfe ledkeznek az embereknek a biztonságáról, egészségéről, i akik a pult mögött állnak, a ; gépek mellett dolgoznak, a gő- ; zölgő kondérok körében se- j ténykednek. Hibákat sorolt. : Utazott velünk a kocsiban la- | katos, közgazdász, mindketten egyetértőén bólogattak. Sajnos, így van ez. Sokan olyan szépen tudnak beszélni a munkavédelemről, de amikor tényleg tehetnének azért, hogy valóban a munkások védelmét szolgálják, egészen bosszantó »apróságokon« elcsúsznak. Valaki éppen nem figyel oda, meg se nézi azokat a szabályokat, amelyek a ceruzáját, a körzőjét irányítanák. Máskor a szépségért feláldozzák a célszerűséget, sőt az elemi biztonságot. Én is megcsodáltam kívülről a fonyódi postahivatalt. De ki gondolta volna, hogy milyen vitát kavart a lépcsőháza, amely nem felel meg az előírásoknak, balesetveszélyes, és a későbbiek során át kell építeni! Szinte anekdotába illő a pusztakovácsi bolt esete. A beruházó megfeledkezett arról, hogy víz is kell egy boltban. Az udvaron ugyan van egy betontetővel lefödött kút, de — főképpen télen — nincs az a nő, aki a fedelet megemelné. Hogy akkor honnan szereznek vizet? Hát a legközelebbi házból — föltéve, ha otthon vannak! A megyében jártomban-kel- temben sok gunyoros megjegyzést hallottam az SZMT munkaügyi felügyelőiről. Még a legfinomabb is olyasféle volt, hogy ezek eleve kukacos- kodó, minden kákán csomót kereső emberek, akiktől az is-' ten mentsen meg mindenkit. E megjegyzések táptalaja egy nagyon is téves szemlélet. Éppen a legfontosabbról feledkeznek meg, akik csak ebben látják ezeknek az embereknek az alapos vizsgálatait, s nem gondolnak arra, hogy kiknek az érdekében mérgesek, milyen veszélyektől kívánják megóvni a munkásokat, a mezőgazdaságban, a kereskedelemben, a vendéglátásban stb. dolgozókat. Esze ágában sincs egyetlen szakszervezeti felügyelőnek sem, hogy örüljön, ha hibát talál. Sőt, ez éppen elkeseríti, kiváltképp, amikor alapvető szabályokról feledkeztek meg a beruházók, a tervezők, a kivitelezők. Amikor eszükbe sem jut, hogy a boltos szeretné könnyen kinyitni az ablakot, a szakácsnő olyan mozaikkockán szeretne járni, amelyik recés, és nem csúszik. Amiről egész úton beszélgettünk, később témája volt az SZMT elnökségi ülésének is: a munkavédelmi szabály- sértések ellen benyújtott föl- lebbezések ügyében döntöttek. Nem egy szakszervezeti tisztségviselő csóválta bosszúsan a fejéit, amikor a hozzá tartozó területen észlelt hibákat sorolták. A döntések gyorsak és határozottak voltak. A fellebbezéseket elutasították, csupán egy esetben utasították a munkavédelmi felügyelőt új eljárás lefolytatására. Eltérő súlyú ügyeket hallgattam végig. A munkavédel»legrázósabb« ügyet. Egy megbízott főmérnök, valamint egy főenergetikus föllebbezé- sét azért utasította el az elnökség, mert nem tettek meg minden intézkedési azoknak a gépeknek a leállítására és megjavítására, melyek az ellenőrzés szerint közvetlen életveszélyt jelentettek. Pedig azok, akik a MEZŐGÉP Vállalat központi gyáregységében ezeken dolgoznak, egészen biztosan jobb kedvvel állnak melléjük, ha tudják, hogy nem fenyegeti őket semmiféle veszély. Sokan megrettennek attól a sok papírtól, amely egy-egy vizsgálat anyagát, a levelezést, a föllebbezést és a végső döntést tartalmazza. Pedig mindez a balesetek megelőzését szolgálja. Harc és vita nélkül azonban nem megy az okok megszüntetése. Vicclapba illő például a Pest-budai Vendéglátó Vállalat kifogáskeresése: utólagos mérésre volt szükség, hogy újra megállapítsa az SZMT munkavédelmi felügyelője, amit egyszer már megállapított. A vállalat nem »hitte« el, hogy az ablaknyitó szerkezet két méter huszonöt centiméter magasan van. Állította, hogy másfél méterre, iS akkor minek oda mechanikus távnyitó szerkezet. K áldott a Dráva mellől Beszélek majd tartalmas, szép életünkről... Az már kevésbé izgatja a vállalatot, hogy meg sem hívták a munkavédelmi bizottságot az ezerszemélyes ba- latonszárszói étterem üzembe helyezési eljárására. A fel- ügye’ők ugyanis már akkor el- mi bizottság vezetője azon- mondhatták volna, mi hiányban egyformán határozottan állt ki a munkások, a dolgozók érdekében, amikor megvilágította a hátteret. S az elnökség ugyanilyen határozottan döntött. Vegyük talán az egyik Államigazgatási dolgozók továbbképzése Balatonaligán (Tudósítónktól^ A Somogy megyei Tanács szervezésében hétfőn kéthetes továbbképzés kezdődött Bala- tonaligán, az alsóbb szintű tanácsok vfb-tiíikiáraii és igazgatási dolgozói 'részére. A mostani továhbképzes lényegében folytatása a tanácsi dolgozók továbbképzésének, hiszen a megelőző hetekben községi tanácselnökök és pénzügyi dolgozók bővítették itt ismereteiket. Ezt tudtuk meg Kasza Istvánnétól, a megyei tanács személyzeti és oktatási osztályának helyettes vezetőjétől. Külön témakörökben, a szakág jellegének megfelelően folyik a továbbképzés október első napjaitok — A vb-tótkároknak évente ismétlődően tartunk íéli továbbképzést — mondta megnyitó szavaiban dr. Kassai Já- nos megyei vb-titlkár. — Több célú ez a továbbképzés. Feladata a régi ismeretanyag »karbantartása’«, az elmúlt egyéves időszak munkájának értékelése; szó lesz a közelmúltban megjelent jogszabályok alkalmazásával kapcsola» tos tanácsi feladatokról is. Helyet kap az új tanácstörvény egyes rendelkezéseinek gyakorlati alkalmazása, a vezetéselmélet, és az ágazati szaíkigazgatasi feLadatók megbeszélése. Az igazgatásiban, dolgozók részére az új tanácstörvény életbe lépése óta elősaör szerveztek továbbképzést Útmutatást, segítséget kapnak a szakterületen adódó munkák jobb elvégzéséhez. Megbeszélik az új hatáskörökből adódó feladatokat, s az egységes jogszabály-értelmezést. Jelenleg a községi tanácsok 595 feladatkört látnak el, s ez már önmagában, is meigköveteli az alapos felkészültséget nemcsak a vezetőktől, hanem a szak- apparátus dolgozóitól is. Ennek a felkészültségnek kifejezésre kell jutnia a szakszerű, gyors 'és pontos ügyintézésben, hiszen a lakosság elsősorban ezen keresztül méri az államigazgatás helyi szervének munkáját Délelőtt előadásokat, délután konzultációt tartanak, aez utóbbit járásonként, a járási hívottal ok igazgatási osztály- vezetőinek irányításával. Gyakorlati feladatokait, úgynevezett esettanulmányokat oldanak meg az igazgatási ügyintézők, s lehetőség van a megoldás helyességének megvitatására is. A továbbképzés november 2-án fejeződik be. zik. Most utólag kénytelenek elrendelni nemcsak a föntebb említett szerkezet fölszerelését, hanem recés csúszásgátló mozaiklapok lerakását a konyhába, a zuhanyozó előterében stb. Az SZMT elnökségének döntése alapján szabálysértési eljárás indul egy tervező ellen is, mert kifelejtette az ablakok távnyitószerkezetét a kutasi ABC-aruházból. Mérgesek a munkaügyi felügyelők? Nem eléggé. Legyünk mindnyájan mérgesek, amjkor olyan hibákat észlelünk, amelyek emberek épségét, életét, egészségét teszik kockára. Ne csak mondjuk, minden tettünkben érződjön is, hogy a munkavédelem a munkások védelme! Lajos Géza. készülnek, kongresszus a délszávok VOVOSKI.O, Ulica Slobode. Tótújfalu, Szabadság utca. Horvát és magyar nyelvű helység- és uteané vtábl ák, ezt a kétnyelvű feliratot látni a délszláv községek valamennyi középületén is. Tótújfalu, La- kócsa, Po- tony, Szent- borbás. Több mint kétezer délszláv nemzetiségű ember él e Dráva menti somogyi községekben. Nagy eseményre, a Magyar- országi Délszlávok Demokratikus Szövetsége V. kongresszusé ra ahol a legutóbbi óta eltelt időről, életéről, jelenéről és jövőjéről lesz szó. Lezajlottak a küldöttgyűlések, a megyében levő délszlá- vokat nyolcán képviselik a kongresszuson. Egyik küldött Simora Vendel, a Dráva menti Egyetértés Tsz csúcstitkára. Vele beszélgettünk Tótújfaluban, a termelőszövetkezet Szabadság utcai központjában arról: hogyan éltek a múltban, és milyen ma az élet a Dráva mentén. — Itt születtem a szomszédos Potonyban. A saját életemen meg barátaim, társaim sorsán keresztül tapasztaltam, hogy a múltban mennyire lenéztek bennünket, nemzetiségi kisebbségeket. Gúnyoltak, csúfoltak, s ha valaki az iskolában anyanyelvén, horvátul beszélt, nyomban csattant a pofon. Veréssel, lelki terrorral igyekeztek kiölni belőlünk a nemzetiségi érzést. Fájó gyerekkori emlékeket idéz Simora Vendel. Egy olyan időszak emlékeit, amikor a délszlávokat, a szlávo- kat, a német ajkúakat alig vették emberszámba. — A mi gyerekeinknek ez ma szinte hihetetlen. Hiszen az iskolában horvátul is tanítanak, pártunk politikája pedig ösztönöz bennünket nemzetiségi kultúránk, hagyományaink ápolására. A Dráva Együttes táncaival, énekszámaival országos sikereket aratott; most szerepeltek Székes- fehérváron, és hamarosan Szolnokra mennek. Újságunk, a Narodne Novine rendszeresen közöl a mi községeink lakóinak életéről is írásokat, s* a pécsi rádió műsora naponta közvetít horvát nyelvű adást. Nemcsak a pártszervezet titkárának szavaiból hallhattam pártunk nemzetiségi politikájának érvényesüléséről. Erről győződhettem meg, amikor részt vettem a barcsi járási párt-végrehajtóbizottságnak azon az ülésén, melyen a nemzetiségi kérdésről tanácskoztak. Az intézkedések, a határozatok e nagyon fontos politika következetes végrehajtását szabták meg. Érdemes végigmenni a Dráva menti délszláv községek utcáin. Amikor húsz évvel ezelőtt erre jártam, bizony ví-1 gasztalan képet mutattak. Ma pedig valamennyiben új, modern, két-háromszobás házak tucatjait lehet találni. Álig van ház, ahol ne lenne televízió, s nagyon sok udvaron látni személygépkocsit. Kevés olyan szép iskola van megyénkben, mint a lakócsai. A termelőszövetkezet segítségével épült. Jövőre pedig óvoda készül. Épül a termelőszövetkezet szakosított szarvasmarhatelepe, amely nemcsak a legnagyobb, hanem a legkorszerűbb is lesz megyénkben. Üzemi konyhát, sütödét hoznak létre a termelőszövetkezet erejéből. Nemrégen, amikor egy jugoszláv pártmunkásküldöttség járt a termelőszövetkezetben, Nyári Pál elnök ezeket mondta: — Jól élünk, megtalálták és egyre jobban megtalálják számításukat a szövetkezetünkben dolgozó délszláv nemzetiségűek. S amikor Simora Vendel párttitkártól, a délszlávok egyik kongresszusi küldöttétől afelől érdeklődöm, hogy pártunk következetes nemzetiségi politikája milyen hatást vált ki az itt élőkből, így válaszol: — Ez elsősorban a szövetkezetért érzett felelősségben fejeződik ki. Az emberek szívesen és örömmel dolgoznak a közösért. A tavalyi árvíz idején százak építették a gátat, védték valamennyiünk vagyonát. De kifejeződik a politikai érdeklődésben, tevékenységben is. A kongresszusi küldöttek megválasztásán háromszázan, a legutóbbi tsz-elnök- választáeon pedig hétszázan vettek részt. Pártszervezetünkhöz nyolcvan kommunista tartozik, s az utóbbi időben több jól dolgozó termelőszövetkezeti fiatallal erősítettük sorainkat, olyanokkal, mint Vucseta István, tlolobics Gyula, Sulin Károly, Bunyevácz József és mások. Novoselo, Ulica Slobode. Tótújfalu, Szabadság utca. ITT, A DRÁVA MENTI Egyetértés Tsz központjában beszélgettem Simora Vendellel, a tsz pártszervezete csúcs vezetőségének titkárával, aki e szavakkal búcsúzott: — Nem tudom, hogy szót kapok-e majd a kongresszuson. Ha nem, akkor a szüneteket használam fel arra, hogy beszélgessek a többi küldöttel, s elmondjam, hogyan élünk itt a Dráva mentén. Beszélek majd nekik megváltozott, tartalmas, szép életünkről... ■Szalai László „Szabad idős*’ kesztyűk 1970 volt a »gyereke ipős« év. Addig csak utcai kesztyűket készítettek — 1970-ben. 117 ezer párat — a Pécsi Kesztyűs Ktsz fonyódi telepén.. Az idén már csak sikesztyűket gyártanak. A szabástól a csomagolásig mindent itt csinálnak. A világpiacon egyre keresettebbek az úgynevezett szabad idős kesztyűk. A téli sportokra egyre több embernek jut ideje. Az igények késztették a fonyódiakat a teljes átállásra. 1972-ben vettek részt először nemzetközi kiállításon, Hetvenöt éve termel áramot a tatabányai erőmű Hetvenöt esztendeje annak, hogy a Tatabányai Hőerőmű, az ország akkori egyik legjelentősebb üzeme megkezdte a villamoseniergia fejlesztését. Az évforduló alkalmából csütörtökön ünnepséget rendeztek a vállalatnál. Az üzem létrehozását a helyi szénbányászat megkezdése tette szükségessé. 1954-ben élte »fénykorát«, akkor fejlesztette a legtöbb — 420 millió kilowattóra áramot. Később újabb áramfejlesztő blokkokat építettek, s a Tatabányai Hőerőmű Vállalatnak ma már három gyáregysége dolgozik. Itt helyezték üzembe 1967-iben az első hazai gyártmányú 100 megawattos blokkot A tatabányai vállalat a 75 év alatt annyi viilamos- energiát fejlesztett, ami bőségesen fedezi egész Magyarország jelenlegi egy évi energiafogyasztását * s Berencz Árpád saját tervezésű kesztyűivel. ahol termékeik nagy feltűnést keltettek. Korábban is szállítottak ugyan külföldre, de mint Páncsics István telepvezető elmondta, az utolsó lökést ez a siker adta meg. A Magyarországon gyártott kesztyűk eljutnak a világ minden tájára. Kiváló minőségűek, a mindenkori divathoz alkalmazkodnak, és aránylag olcsók. Tavaly már a Tatai Kesztyűs Ktsz, ez év elején a Pécsi Kesztyűgyár, az utóbbi hónapokban pedig a Buda- gant Ktsz is . el kezdte a síkesztyűk gyártását. Ez utóbbiak mind a fonyóddak által kikísérletezett és bevezetett gyártási technológiát vették át. így a hazánkból kiszállított kesztyűk egységes technológia alapján készülnek. Fonyódon már nagyüzemi módszerekkel dolgoznak. 1973- ban Magyarországtól 170 ezer pár síkesztyűt rendeltek. Ebből 82 ezret a fonyódiak készítenek, s eddig 52 ezer párat juttattak el a megrendelőhöz. — Milyen alapjanyagokat használnak fel? — Zerge-, bárány-, ló- és szarvasmarhabőrt. Mindjárt hozzá kell tennem, hogy ezek világpiaci ára az utóbbi időben 50—60, némelyiké 80 százalékkal emelkedett. A bérmunkáiban elvállalt kesztyűkhöz saját és importból származó alapanyagokat használunk fel. Több mint kétszáz féle modell készül a tetepjen. Igazodni kell a megrendelő különleges igényeihez is. A külkereskedelmi üzletkötők és a vállalatok képviselői állandóan, jelzik a világpiac változásait. Az üzemeket azonban a vevők is fölkeresik. A sikesztyű-gyár - tásban a japánok a világpiac urai. Mégis érdeklődtek a fonyódiak termékei iránt, szorgalmasan villogtatták fényképezőgépeiket a mintakollékc: j bemutatásakor. Ezt részben a Tandmpex szakemberei, rész ■ ■ben a fonyódiak tervezője, Berencz Árpád állították ősz sze. Az igények országok szerin'; változnak. A svájciak pjéldáu'. a saját emblémáikkal díszítet’: kesztyűket kedvelik. 1500 pá .• készül résziikre St. Moritz”;.: felirattal, egy ott sorra kerü' ■ síversenyre. Az osztrák síző : is a nemzeti színnel díszítel : kesztyűket szeretik. Európa egy-egy évben 8 millió párat koptat el. A fonyódiak kinőtték már ", volt általános iskola épületé1. Színvonalon maradni csak bő vítéssel tudnak. Ez a legköze lebbi céljuk. Kétszázan do goznak a telepen, mindöt,' három adminisztratív dolgoz val. Az átlagéletkor 22 év. Ke resefcük jó, darabbérben do' goznak Egy-egy újonnan föl vett dolgozó hat hét után má ■ ebben a bérezési forrná’ ár kapja a fizetését, s öt-hat hónap kell ahhoz, hogy teljes értékű munkaerővé váljon. Augusztusiban sikerült először elérni, hogy nincs gond a munkaerővel. Az 1974-re szóló szerződések alapiján a két legnagyobb megrendelő már folyamatosan viszi az itt gyártott 105 ezer pár síkesztyűt, függetlenül attól, hogy szezon van-e a hóval borított francia, svájci hegyeken, vagy seim. . Mészáros Attfh. Somogyi Néplap