Somogyi Néplap, 1973. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-17 / 243. szám
Öt játékos búcsúzott Talán kevesen tudták a Táncsics—Fűzfő mérkőzésen, amikor az izgalmas jelenetek egymást követték, hogy milyen szép pillanatokat él át öt Táncsics-j átékos. Ludányi, Garamvolgyi, Lukácsi, Hangai és Lipták utolsó mérkőzését játszotta a kaposvári csapatban. Aki rendszeresen járt a Táncsics mérkőzéseire, annak nem kell bemutatni ezt az öt fiút A csapat gerincét alkották, s hiányukat bizonyára megérzik. A mérkőzés előtt sokan azt mondogatták, hogy ez az öt játékos már nem fog hajtani, s biztos, hogy a K. Rákóczit verő Fűzfőtől is ki fog kapni a Táncsics is. Az eredmény ismert. A találkozón úgy győzött a hazai csapat, hogy az éllovas fűzfőieknek egy pillanatig sem volt esélyük a 30. perc után még az egyik pont megszerzésére sem. Ügy játszott ez az öt fiú, mintha pályafutásuk végéig Táncsics-já- tékosok maradnának. S ezért külön dicséretet érdemelnek. Mert emlékszünk néhány évvel ezelőtt eltávozott olyan játékosokra is, akik az utolsó mérkőzéseken már hátat fordítottak a klubnak. A Táncsics-szurkolókkal együtt mi is azt mondjuk: szép búcsú volt, fiúk! F. L, Kádár János látogatása a Magyar Sakkszövetségben Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a Magyar Sakkszövetségben találkozott Portisch Lajos nemzetközi nagymesterrel és szekundánsával, Csőm István nemzetközi nagymesterrel. Kádár János gratulált Portisch Bajosnak a petrópo- líszi világbajnoki zónaközi sakkversenyen és a portorozsi hármas körmérkőzésen elért kiváló teljesítményéhez, amellyé! bejutott a nyolc világbajnokjelölt közé. Egyben szerencsekívánatait fejezte ki Csőm Istvánnak, akinek a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) a közelmúltban ítélte oda a nemzetközi nagymesteri címet. A jó hangulatú, baráti beszélgetés során Portisch Lajos bemutatta a két verseny legérdekesebb játszmáit. Kádár János sok sikert kívánt a világbajnokjelöltek párosmérkőzésein való további szerepléshez. A K. Vasas a vidék legjobb női asztalitenisz-csapata demelt volna a K. Vasas— Miskolci 0MTÍE női NB I-es asztaJitoiiEEHtnérközés vasárnap délelőtt Mer* alig kétta- caibnyáan voltaik a Berzsenyi Dániel Általános Iskola tornai- termében, ahol a találkozót rendezték. De ők legalább lelkesedtek, és szurkoltak a lányoknak. Azért, hotgy sikerüljön. győzni, amely után. a Vasasé a legjobb vidéki csapat cím. Bizony meg ke®ett izzadni a 15:10-ért, mert.a MisÉUTEStTJÜK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT, hogy őszi—tavaszi szállításra pontyivadék, tenyészponty, ienyészaannr. tenyész-fehér busa, tenyész pettyes busa, tenyeszharcsa, süHőivadék. előjeiyezheti Nagyobb tétel szállítása esetén a gazdaság a szállítást is vállalja garanciával (éLve érkezés). Érdeklődni lehet: Alsó-Somogy megyei HALGAZDASÁG, NAGYATÁD, telefon: 73. (11815) Labdarúgómért Lipták elől ment a kapus a Táncsics—Fűzfő mérkőzésen. Egy bizonyos!: több nézőt ér- ftoolci BMTE színeiben asztalhoz: állt Molnár Anna, a többszörös magyar válogatott a&z- taliteniszező is, aki biztos öt pontot hozott a vendégcsapatnak. A legfontosabb mérkőzést, a tizenharmadik győzelmet jelentőt Dobos vívta. Nagyszerűen küzdött. Akik meg »szabadok« voltak, s éppen nem játszottak, a csapattársak öklüket összeszorítva szurkoltak, hogy meglegyen a 13. győzelem. A Boldizsár, Dobos, dr. Harkányi, Lestyák, Várad! összetételű csapat nagyiszerű küzdelemben jobbnak bizonyult, mint a miskolciak. A mérkőzés után jogos volt a taps, s a Vasas-lányok önömé. Egyenletes teljesítményt nyújtottak az egész idényben. Megérdemeltein nyerték el a legjobb vidéki női asztali terasz-csapat címet. A kilencedik fordulót nagy | érdeklődés kísérte megyeszer- | te. A figyelem elsősorban a TÁNCSICS j kaposvári szereplésére irányult, mivél az NB II. Nyugati csoportjának listavezetőjével játszott. A mérkőzés érdekességét fokozta az is, hogy a K. Rákóczi az elmúlt fordulóban vereséget szenvedett a fűzfői pályán. A háromezer néző nem csalódott. A Táncsics jó játékkal lepte meg híveit, s odaadó, fegyelmezett játéíkával biztos győztese lett a mérkőzésnek. A csatársor lendületesen támadott, a hátvédek pedig keményen, de sportszerűen állították meg a fűzfőd akciókat. Az eddig veretlen fűzfői gárda Kaposváron elszenvedte első vereségét. A K. RÁKÓCZI Tatabányán vendégszerepeit, s ott simán kikapott. A KOMÉP meglepte a kaposvári csapatot, melynek védelme hamar megingott, s már a 4. percben vezetéshez jutott a hazai-csapat. Az 1:0 után csak nehezen tért magához a Rákóczi, s amikor újból játékba lendült, egy újaibb védelmi hiba után mar is 2:0 volt a tatabányai csapat javára. A kaposvári csapatnak, egy hónapon belül háromszor kellett idegenben játszania, ennek ellenére többet vártunk tőle. Az NIB Hl-ban nem játszott ebben a fordulóban a Siófoki Bányász, mert a PBTC a mérkőzés elhalasztását kérte A K. VASAS Kaposváron a PEA,C-cal játszott. Á kaposváriak élég ide- i gesen kezdtek, mivel a pécsi egyetemistáknál hagyományos a kaposvári jó szereplés. Nos, ezen a mérkőzésen a PEAC csak görcsösen, erőlködött Ezt a játékstílust sajnos átvette a Vasas is, így azután egy elég nagy iramú, de alacsony színvonalú mérkőzést láthattunk. Végül is a K. Vasas biztosan győzött. A BARCS otthonában fogadta a Bátaszé- ket. Nem sok öröme volt a mérkőzésben a hazai közönségnek annak ellenére, hogy a csapat megszerezte a két pontot. A csatársor nagyon vérszegényen játszott. A Bátaszék csak a kisebb képességű csaljatok közé tartozik, csatársora elég gyengén szövi az akciókat, igy a- barcsi védőknek nem sok dolguk akadt. Az biztos, hogy a jövőben többet kell nyújtania a barcsi csapatnak, ha jelenlegi helyezését meg akarja őrizni. Egy pontot szerzett a NAGYATÁD Mezőfalván. Az idegenben szerzett pont mindig jó teljesítménynek számít. Viszont nagy hiba, hogy a csatársor ezen a mérkőzésen is a helyzetek sokaságát hagyta ki. j Feltétlen javítani kell ezen, mert eredményesen csak úgy I szerepelhet tovább ez a gárda, j ha nemcsak helyzetet teremt, ‘ hanem azokat értékesíti is. TEKE Kikapott a Fáklya és a Közút Az összevont megyei csapatbajnokság 2. fordulójában győzött a Spartacus, a Volán és a Vasaij. Idegenben vereséget szenvedett a Fáklya és a Közút Az ajánlata a közületeknek: Nagy választékban kaphatók akkumulátorok az IMPORT ALKAiRÉSZ-KERESKEDELMI ÜZLETÁGNÁL Budapest, IX., Ease« út M—I«. Telefon: 472-194. (14976) 447, K. Spartacus—Komlói Bányász 6:2 (2761:2524) Ld.: Hász 492, Takács ill. Végh 476, Vincze 445. K. Volán—Mohácsi Farost 6:2 (2517:2294) Ld.: Horváth 447, Gulyás 401, Peltzer 438, Kovács 398 Szekszárdi Szöv.—K. Fáklya 6:2 (2458:2414) Ld.: Radó 432, Somodi 433, iili. Szabó 429, Hideg 420. K. Vásas—K. Közút 7:1 (2568:2405) Ld.: Samogyvári 470. Horváth 412, ÍR. Schilt 438, Juhász 412. ) Ma angol-lengyel VB-selejtezö Ma nagy fontosságú mérkő- i zést játszik Londonban Ang- ! lia es Lengyelország váloga- | tottja. A VB-sielejtező nagy J meglepetésre úgy alakult eb- ; ben a csoportban, hogy a len- j gyeteknek egy döntetlen is ! elég lenne ahhoz, hogy bejussanak a döntőbe. Az Európa- ; szerte na,gy érdeklődéssel kí- ! sért mérkőzést a magyar televízió is közvetíti. OKTÓBER Milyen lesz az időjárás? 17 SZERDA Hedvig A várható időjárás ma estig: Felhőátvonulasok, többfelé esővel, záporral, néhány helyen zivatarral. Elénk, több helyen megerősödő déli, délnyugati szél. Szeles, enyhe időre számíthatunk. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma< szerdán, 15—20 fok között lesz. — Petőfi-emlékkiáJ Irtást nyitottak meg Triesztben — a költő születésének 150. évfordulója alkalmából —, részeként annak a kiterjedt rendezvénysorozatnak, amely- lyel Olaszországban az évfordulóról az idén megjemlékez- nek. — Nagy sikerrel mutatkozott be a csurgói szövetkezetek Csokonai Táncegyüttese október 14-én a község ikö- zönségének. Ezzel a műsorukkal a KPVDSZ kulturális napokra készülnek. — Nagygyűlés volt tegnap a barcsi építőgépgyárban. Kiss Irén, aki küldöttként részt vett a békekongresszu- son, beszámolt a tapasztalatairól, majd a részvevők táviratban tiltakoztak a chilei fehérterror miatt. — Magyar partizanküldöttsóg indult tegnap külöMvoma- ton a Szovjetunióba. Az utazás több mint 390 részvevője egy napot Kijövben, két napot Moszkvában, három napot pedig Leningrádban tölt. — Az európai atomközpontokról tanácskozik Firenzében 27 ország 850 képviselője. — Kijárási tilalom van Boston Ohelsea nevű iparnegyedében a vasárnap esti tűzvészt követően, hogy elejét vegyék a fosztogatásoknak. A tűzvész több mint 1000 lakást és hivatali épületet elpusztított. — Elkészült Barcson, a község központjában az új kereskedelmi komplexum. A 7 millió forintos beruházásiban 10 lakás, cipő- és ruházati áruház, az Állami Biztosító barcsi fiókja és az ezek fűtéséhez szükséges kazán épült meg — A bioszféra védelme s a vele kapcsolatos kutatások állnak annak a varsói szemináriumnak a középpontjában, amelyen 25 ország és több nemzetközi szervezet képviseletében mintegy 150 szakértő tanácskozik. — Sürgős orvosi ellátásban kellett részesíteni a Velence melletti petrolkémiai gyár mintegy 50 munkását, akik a gyár kéményéből áramló kén- savfústtől mérgezést szenvedtek. A munkásság tiltakozó sztrájkkal követelte a munkavédelmi intézkedések javítását. — Belga képzőművészek kiállítása nyílik november 2-án az Ernst Múzeumban. A magyar naiv-művészeti kiállítást pedig ugyanakkor Havannában rendezik meg. Új atomjégtörő épül Az északi sarki szovjet hajózás fejlődésének nagy jelentőségű állomásaként értékeli az Izvesztyija egy új atomjégtörő hajó, az »-Arktika« építését. A híres »-Lenin-« atomjégtörőnél lényegesen nagyobb teljesítményű ►►Arktika« a világ legerősebb atommeghajtású jégtörője lesz. Atomreaktora gyakorlatilag korlátlan ideig biztosítja a hajtóművek üzemelését. A 140 méter hosszú és 3o méter széles hajótest már elkészült, belsejében csaknem 1300 különféle rendeltetésű helyiség van. — Női műlaikik pömsz félcipő nagy választékát találja a kaposvári (Május 1. utcád) nöidipö-szaküzietben, (11854) 170 évvel ezelőtt, 1803. október 17-én született, és 73 éves korában, 1876-ban halt meg Deák Ferenc államférfi, liberális politikus, a XIX. század magyar történelmének karakterisztikus alakja, »a haza bölcse« — így nevezték Őt országszerte. Jómódú Zala megyei középbirtokos családból származott, jogot végzett, 1833-tól tagja volt az országgyűlésnek, s több mint tíz esztendőn át az országgyűlési ellenzék egyik elismert vezére. Kezdettől liberális elveket hirdetett (közteherviselés, törvény előtti egyenlőség stb.), s 1848-ban a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere lett. Ekkor már fékezni igyekezett a forradalmi események továbbfejlődését, mérsékelni próbálta Kossuth politikáját, sőt a fegyveres harcot is elítélte. Még a szabadságharc idején visszavonult kehidai birtokára, majd 1834- ben Pestre költözött. A konzervatív arisztokraták behódoló készségével szemben ragaszkodott az 1848-as törvények visz- szaállításához, és várta a kedvező időpontot a tárgyalások megkezdésére. Ezt elő is segítette 1865 tavaszán híres, úgynevezett húsvéti cikkével, amelyből kicsendült a magyar birtokos osztály békülési szándéka. Az 1867-ben létrejött kiegyezésben kulcsszerepe volt; ugyanezt mondhatjuk róla a kiegyezést követő első évek liberális polgári törvényeivel kapcsolatban. Színházi kiállítások Űj kiállításokat rendez a Magyar Színháztudományi Intézet az év utolsó negyedében. Péntekien délelőtt nyílik »Fejezetek a Madách Színházról« egy — a nagy hírű színház múltját és jelenét bemutató — kamaratárlat, novemberben pedig a Csokonai- évfordulón Debrecenben mutatják be egy tárlaton a költő és a színpad kapcsolatait. — Elhalkult a szarvasbő- gés, véget ért az év legizgalmasabb vadászidenye a ge- menci erdő- és vadgazdaság területén. A bíráló bizottság elé került 60 agancs közül 25 kapott aranyérmet. A legszebb példány 13,70 kilogramm súlyú. — Téves címmel jelent meg tegnapi lapunk 8. oldalán a Mechanikai Művek Marcali Gyáregységéről szóló cikk: az üzemnek ugyanis tízmillió kondenzátor a terve, s 1971- ban 200 ezer db olajkályhát készített. — Magyar filmesteket rendeznek Bécsben és Ausztria több tartományának székhelyén felszabadulás utáni filmművészetünk legjobb alkotásaiból. A megnyitó hétfőn este a bécsi Collegium Hungaricum székházában. — A városi tanács terv- és munkaügyi osztálya a bontásra kerülő Damjanich u. 19., 21., 23. és 25. számú, valamint a Rákóczi tér 9., 10. és 11. számú épülete* két árverésen értékesíti — építé' sí engedéllyel rendelkező kapós1 vári lakosok részére. Az árverési 1973. október 24-én de. 9 órakor tartjuk a városi tanács II. emeleti karzatán. Kaposvári Városi Tanács V. B. terv- és munkaügyi osztálya. (11849) — Filmklub a Latinca filmszínházban! 12 archív filmből álló előadássorozat kezdődik október 19-én (pénteken du. 3 órakor Ifjúsági) és 20-án (du. 3 órakor felnőtt). Bérletek a Vörös Csillag moziban mindennap 3-tól 13 óráig, szerdán du. fél 5-töl a Ba- tlnca filmszínház pénztárában válthatók. Somogy megyei Moziüzemi Vállalat.