Somogyi Néplap, 1973. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-30 / 229. szám
* Ifjú örökösök Vágyomper A goiul másé, a ház az övék legyen Levert lakatok Harmincnyolcra összegyűlt a pénz, megvette a lel lei házat, Nem villa volt, vagy tágas, kényelmes épület, de szebbre nem futotta a téglagyári munkás fizetéséből. Jól megfértek a szoba-konyhás házban, pedig ekkor még velük lakott a fiúk is, aki hét év múlva megnősült, elköltözött. Múlt az idő, az öregember a hatvanas évek vége felé már sokat betegeskedett. Hatvanki- lencben meghalt a fiú. Kétségbeestek az öregek, ki viseli ezután a gondjukat. »A nagyapám az asztmája miatt sokat feküdt. Egyszer megemlítette nekem, hogy eltartási szerződést akarnak kötni egy házaspárral. Láttam is nagyapám házában az asz- szonyt sürögni-forogni. Nem messze laktak, könnyen átjárhatott. A nagyapám azt mondta, akkor is megkötik a szerződést, ha mi, az unokái ellenezzük azt.« Nem ellenezték. Hatvanki- lencben. karácsony másnapján a nagyszülők kérték az unokákat, hogy mint törvényes örökösök, adjanak beleegyezési nyilatkozatot. A két fiatalember nem sokat késlekedett. 1970. január 3-án megírták a papírt. Nagyszüleik eltartását nem vállalják, s ha azok valakivel eltartási szerződést kötnek. úgy ők a nagyszülőknek sem ingó. sem ingatlan vagyonára nem tartanak igényt. Dátum. aláírások. Három héttel később az öregek nyélbe ütötték a szerződést. A házaspár vállalta az öregek gondozását, élelmezését, minden decemberben egy hízódisznó s tüzelő átadását. Ha az öregek meghalnak, tisztességes eltemetésükről is gondoskodnak — ezt sem hagyták ki. szövetkezetben villanyszerelő. Soha semmi baj se volt vele, rosszat senki sem mond róla. Először az öregasszony halt meg 1971 októberében, s nem sokkal ezután — már halálos betegen — az öregember a siófoki kórházba került. Tavaly május 5-én az ő halotti levelét is kiállították. Az idősebb unoka elment a temetésre, a fiatalabb sem a nagyanyjáén, sem a nagyapjáén nem volt ott. Az idősebb a temetés után tíz nappal megjelent a leilei tanácson, az örökösödést firtatta. Azt állította, nincsenek rendben a nagyszülei volt eltartóinak örökösödési papírjai, s ebben a hitében állítólag a lengyeltóti közjegyzői iroda is megerősítette. Az unoka — testvére nevében is — jogaira hivatkozott, s közölte: esze ágában sincs beleegyezni abba, hogy a nagyszülők értékeiből akárki más is részesedjen. Tavaly augusztus 5-én bezörgettek a nagyszülők volt eltartóinak lakásán és az öregek házának a kulcsait kérték. Ok az örökösök, be akarnak menni — ennyi volt az indoklás. A látogatás nem minden előzmény nélkül zajlott le, a testvérek ügyvédileg is felszólították a házaspárt, hogy vita nélkül bocsássák rendelkezésükre az öregek értékeit. A házaspár nem tágított: ők tartották el az öregeket, szerződést is kötöttek, csak akkor állnak el a háztól meg — az egyébként meglehetősen szegényes — berendezéstől, ha erre őket a bíróság kötelezi. A két fivér nem sokra méltfetta a házaspár törvénytiszteletét, leverték a nagyszülők házáról a zárakat, újakat raktak föl. Nem mulasztották el megfenyegetni a férfit: be ne merjen menni, mert nem tudják, hogy fog kijönni. Az öregek szomszédja: »Az eltartók nem feledkeztek meg a kötelezettségeikröl. az öregektől soha nem hallottam panaszt rájuk. Az unokák igen ritkán nyitották rájuk az aj- t it, különösen a fiatalabb.« Az idősebb most huszonhét es, Pesten lakik, az egyik pgyárban technikus. A nvolc sztály után a szerszámkészí- ő szakmát tanulta ki. de később visszaült az iskolapadba. ; 1970-ben eredményesen belezte az autóközlekedési ■chnikumot. Munkaadója. mkatársai a legjobbat mond- ik róla. becsületesen dolgo- ■k. csendes. A kisebb huszonöt éves. untén a fővárosban él. az gyik pestkörnyéki termelőTERMELÖSZÖVETKEZETBK, ÁLLAMI GAZDASÁGOK, FIGYELEM! Tipizálás miatt eladunk 2 db Z. P. SZ. 100-as szovjet gabonatelszedőL Ár: megegyezés szerint: ■ -ő a A rló központjában. (Kaposvár, Malom n. 1W Érdeklődni: Suri Máriánál, telefon: 11-440. (240679) A férfi a tanácstitkárhoz kopogott be, mitévő legyen. A titkár ott volt, amikor az öregekkel a szerződést kötötték, tudja, hogy semmi törvenyel- leneset nem követtek el. A titkár azt javasolta: perelje be a férfi a fivéreket magánlaksértés miatt. A testvérek akkor már hadakoztak a nagyszülők vagyonkájáért. Az idősebb kétezer, a fiatalabb ezerötszáz forint pénz- büntetést kapott. Az ítéletet két bíróság is indokolta — mert a járásbíróságét megfellebbezték —, s teltek a papírok, miért bűnös a két testvér. A paragrafusok citálása, szerződések hitelének vizsgálgatása nem a mi dolgunk. Jogilag sem kétséges: a ház, a telek meg a berendezés a házaspárt illeti. Amiért mi ítélkezünk, azt nem foglalják törvénykönyvbe. Az emberséget nem lehet paragrafusokba szorítani, aztán a bűnösöket börtönnel, büntetéssel fenyegetni. Idővel a lelkiismeret sokkal kegyetlenebb büntetést szab KL Pintér Dezső A pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára fölvesz lg—4Q éves korú férfiakat liáromműszakos SEGÉDMUNKÁRA. Szállást a jelentkezés sorrendjében és korlátozott mértékben tudunk biztosítani, jelentkezés a gyár telephelyén. (11747) Nincs telitalálat a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 39. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 79 fogadó ért el, nyereményük egyenként 58 414 forint. Három találata 5385 fogadónak volt, nyereményük egyenként 424 forint. A kéttalálatos szelvények száma 146 923, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. Az igazgatóság hétfőn rendezi a lottó szeptemberi jutalomsorsolását. A húzáson a 36. játékhét szelvényei vesznek részt; s közöttük összesen 1110 nyeremény talál gazdára. Főnyereménye: 2 Zsiguli személygépkocsi és 7, egyenként 80 000 forint értékű lakberendezési utalvány. — Kommunista műszakot tartott tegnap az elektroncsőgyár KlSZ-bizottsága. 350-en dolgoztak a gyárban, s mintegy 150-en építették társadalmi munkában az üzem melletti sportpályát. — Üj műsort készít a Somogy Táncegyüttes részére Novák Ferenc, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének koreográfusa. A széki. nyírségi, gömöri és sárközi táncokból álló programjukat december elején. Kaposvár felszabadulásának évfordulóján mutatják be a közönségnek a megyeszékhelyen. — Három kaposvári építész kiállítása nyílik meg hétfőn Pécsen, a városi hírlapolvasóban. Égjed Tibor. Kampis Miklós es Lőrincz Ferenc, a Somogy megyei Tervező Vállalat építészei mutatják be elkészült épületeik makettjét, képeit, illetve tervrajzaikat, vázlataikat — Tegnap nyitották meg a Kilián György Ifjúsági es Üttörőházban a Kaposvári Tanítóképző Intézet és a mezőgazdasági főiskola hallgatóinak közös klubját a képző irodalmi színpadának és egy pol-fbeat együttes műsorával. — Társadalmi munkát szervezett tegnap a Kaposvári Húskombinát KlSZ-bizottsá- ga. A 120 fiatal mintegy 10 ezer forint értékű munkát végzett — Tv-játékot rendez Haj- dúfv Miklós Romain Rolland Farkasok című drámájából. amely jelenleg a Csi- kv Gergely Színház műsorán is szerepel. Túljutottak az életveszélyen a Stanek-csecsemök Végleg túljutottak az életveszélyen a Stanek-babvk — közölték pénteken a denveri orvosok. Az egyetemi klinika egyik szóvivője arról tájékoztatta a sajtót, hogy a szeptember 16-án született hatos ikrek öt életben maradt tagja »megbirkózott- a koraszülötteknél gyakran fellépő tüdőbetegséggel és jól érzi magát. Az öt csecsemőt most már — a többi koraszülött- höz hasonlóan — csak rutinjellegű orvosi felügyelet alatt tartják. A Stanek-hatosikrek a várt- ! nál hét héttel korábban születtek Az egyik gyermek néhány nappal születése után meghalt. Az ikrek édesanyja, Edna Stanek teherbe esése előtt »termékenységi pirulákat« szedett. — A Pénzügyi és Számviteli Főiskola 1974 75. tanév felvételi vizsgáira előkészítő tanfolyam indul Kaposváron. A kéttár- gyas tanfolyam díja 950 Ft. az egytárgyasé 349 Ft. Jelentkezni lehet a’ Somogy megyei Tanács pénzügyi osztályán — Fülöp Ferenc szakoktatási főelőadónál — UTi3. október íi-l*. SZEPTEMBER 30 VASÁRNAP Jeromos Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Nyugat felől megnövekvő felhőzet, főképp délután a nyugati és északi megyékben kisebb esők. A szél délnyugatira majd nyugatira f ordul és megélénkül. Hűvös éjszaka. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 16—21 fok között lesz. Ifjúsági vezetők kitüntetése Kitüntetéseket adott át tegnap az MHSZ kaposvári székhazában Szenes Imre, a megyei KlSZ-bizottság első titkára. Aranykoszorús KISZ- jelvényt kapott az ifjúsági mozgalomban folytatott honvédelmi tevékenységéért Németh György siófoki, Kecskés Ilona laikócsai, Fábián Lajos büssüi, Svéger Margit lábodi ifjúsági vezető. Kiváló Ifjúsági Vezető érdeméremmel tüntették ki Bukovics József tapsonyi és Tihanyi László kaposvári ifjúsági vezetőket — Éremművészeti kiállítás nyílt a budapesti művészeti hetek keretében a centenárium jegyében szombaton a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlat első termében a főváros történetéhez fűződő érmeket láthatnak az érdeklő— Szőlőt szed holnap és holnapután a nagyberki Egyesült Kapos Völgye Termelőszövetkezetben a Kaposvári Tanítóképző Intézet több mint száz hallgatója. — Két és fél millió forintért vásárolt eddig az idén gépeket a hetesi Egyesült Erő Tsz. Az idén meg mintegy, félmillió forintot költenek gépekre. — Három új gombaölő szer kísérleti forgalmazását engedélyezte a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. A Badilin Rosenfluid, a Bas- fungin és a Meltatox is — mindhárom az NSZK-ibeli BASF gyár készítménye — csak bizonyos feltételek megtartása mellett használható. — Kirándulásra utazik Harkányba október 13-án a tabi Egyetértés Termelőszövetkezet 30—35 nő dolgozója. A kirándulást a tsz nőbizottsága szervezte. 55 évvel ezelőtt, 1918. szeptember 30-án halt meg — 41 éves korában — Sza bő Ervin, a magyar forradalmi munkásmozgalom bátor harcosa és nagy műveltségű teoret- kusa. A tönkrement felvidéki polgárcsaládból származó ifjú egyetemi éveit Bécsben és Budapesten töltötte. A marxizmust közvetlenül Marx és Engels műveiből sajátította el, s 1902-től már a hazai szocialista értelmiség az aknor ib eves fiatalembert tekintette vezérének. ö kísérelte meg először azt, hogy nemzeti múltunk legfontosabb fejezeteit marxista szemlélet alapján újraértékelje. Politikai tevékenységét a század elején a szociáldemokrata pártban folytatta. Könyvátros- ként a magyar könyvátrügy legjelentősebb képvselőie lett, aki egvebek közt kitűnő agitá- ciós füzeteket írt a fiatalságnak, s leleplezte az 1848-as forradalmat meghamisító történetírást is. Egyik leglelkesebb híve volt az. 1903-os orosz forradalomnak: ellenzéki tevékenysége ezidötájt érte el tetőpontját. Nyíltan állást foglalt a háborúval és a polgári pacifizmussal szemben, és marxista módon fejtette ki a háború osztályjellegét. Szabó Ervin a magyar polgári demokratikus forradalom előestéjén ragadta el a halál. — Megkezdődött az általány« szüret a Balaton észak partjának történelmi borvidékéin. A szőlőérés kezdetén. a nyári aszályos időjárás miatt mennyiségi visszaesésre számítottak. Az elmúlt heti esőzések azonban kedvezően hatottak a szőlőbogyók létartalmának növekedésére. A szakemberek tapasztalatai szerint a korai fajták, főleg a rizlingszilváni, kiváló minőségű. A későbbi érésű olaszrizling szüretelésével ; legtöbb helyen még várnak, az időjárás ugyanis lehetővé teszi a további mi nőségj avulást. dők. Az érmék a magyar történelem budapesti történésének csaknem minden jelentékeny mozzanatát megörökítik. Karikaturistánk, hozzászólása hirdetésünkhöz — Lövészversenyt rendeztek a kaposvári 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tartalékosai. A felnőtt dolgozók közül 10 nő és 45 férfi vett részt a versenyen. — Az állatállomány koncentrálására számos beruházást valósítottak meg a siófoki Sió Tsz-ben. A központi majorban 480 férőhelyes, új sertéshizlalda épült; felújították, belső technológiájában korszerűsítették, és 103- ról 120 férőhelyessé bővítették tehénistállójukat. — 400 vagon szemes termény napi szárítására alkalmas berendezésekkel rendelkeznek a megye termelőszövetkezetei. A szárítóknak különösen a kalászosok és a kukorica esetében jut nagy szerep, a közös területnek csaknem kétharmadán ezeket a fövényeket termesztették az idén a somogyi tsz-ek. — A somogyi sertéstenyésztés és hizlalás alakulásáról közöl elemző írást Ostoros Istvánnak, a Kaposvári Húskombinát igazgatójának tollából a Vágóállat- és Hústermelés legutóbbi száma. A szerző foglalkozik az üzemekkel tartott kapcsolattal és a szakosított telepiek munkájával is. — A Kopemlkusz-év, Kopernikusz születésének 500. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt a Budapesti Műszaki Egyetem közpxmti könyvtárában. A kiállítás a kopernikuszi irodalom gazdag anyagából mutat be sok-sok művet. Az emlékkiállítás október 1-től egy hónapion át tekinthető meg. Szakmai továbképzö tanfolyamok. A Kaposvári Gépipari Szakközépiskola lánghegesztői es ívhegesztői tanfolymokat indít. Jelentkezhetnek azok a 18. életévüket betöltött személyek, akik legalább az általános iskola 8. osztályt elvégeztek. A tanfolyam részvételi dija: 850 Ft. Műszaki rajzoló I. (Jcezdö), műszaki rajzoló II. (haladó) tanfolyamok. Jelentkezhetnek azok az érettségivel rendelkező egyének. akik kedvet éreznek a rajzolói munka iránt. Részvételi díj: 70« Ft. A felsorolt tanfolyamokra a jelentkezési lap és a részvételi dij befizetését igazoló csekk beküldésével- lehet jelentkezni. | 1973. október 10-ig. Jelentkezési lap és fizetési csekk az iskola portáján vehető át, naponta 8-tó1 1 13 órái*. 1 — Tessék, azonnal beköltözhető! Százliteres káposztáshordó, heverő, szőnyeg, konyhabútor eladó. Kaposvár, 'ítEVJATH Olcsóbbak lesznek az Kgfa-filmek Az Qfotért Vállalat kitűnő külföldi üzleti kapcsolatainak legújabb eredménye, hogy az NSZK-beli Agfa-cég átlagosan 8 százalékkal olcsóbban szállítja Magyarországra a gyár amatörfilmjeit Az Qfotért az engedményt teljesen átengedi végleges árleszállításként a fotóamatőröknek. Így október 1-től 11 féle amatőr Agfa-film átlagosan 8 százalékkal olcsóbban kerül forgalomba. Többek között az Agfa Isopan F. 6x9-es fekete-feher negatív film most 36 forintba, az Agfa Color CT 18 fordítós diafáim 130 forintba kerül. Az árleszállítás több mint egymillió forint megtakarítást jelent az Agfa-fiimre fotózó amatőröknek. — Szilveszter Krakkóban, 1973. december 30-tól január 3-ie. A részvételi dij: 2200 Ft ■ költőpénz. Jelentkezni lehet: az lBUSZ-nai, Siófok, Fő utca 178. sz. alatt. — Egyetemi biológia előkészítőre 1973. október 8-ig fogad e) jelentkezéseket a TIT megyei és dél-balatoni titkársága. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és a közli- leteket, hogy 1973. október 3-án 8.00-tól 16.00 óráig a Május 1. utca páros oldalán az Irányi D. utcától a Dózsa Györj.y utcáig, az Irányi D. utca párafan oldalán, valamint a Május 1. u. 12. sz. berhazban áramszünet lesz. — Növelik a termőterületet. A toponár—zimányi Egyesült Erő Termelőszövetkezet jövőre tíz százalékkal növeli a cukorrépia jelenlegi száz hektárját. — Fianevelő erszénye, amint kiderült, madárnak is lehet. A Dél-Amerikában élő. vízben úszó picsarapie nevű madárnak mindkét szárnya alatt egy-egy zseb található, amelyben a fiókakat hordozza. Ezek a zsebek puha tollal fedett bőrlebenyeik. A fióka egy-egy ilyen zsebben még repülés közben is kényelmesen elhelyezkedhet — Elektronikus dadát szerkesztett két ukrán mérnök. A csecsemő agyaba szereit kis berendezés különösen érzékenyen reagál a nedvességre. Ha a csecsemő pelenkája nedves lesz. a »dada- mesz- szehangzó jelzéssel hívja fel a dologra a szülők figyelmét. — Tizenkét halálos áldozata és 30 súlyos sebesültje van a kolumbiai San Jerónimó- ban történt szerencsétlenségnek. Eddig tisztázatlan okokból összeomlott a San Jero- niimói színház épülete, amelyben a szerencsétlenség pillanatában 390 személy tartózkodott — Divatos jerseyruhák — bakifis-, lányka- és bébiméretben — olcsó áron kaphatók a kapiosvári Csibi gyermekruházati áruházban. (11771)