Somogyi Néplap, 1973. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-26 / 225. szám

I Szovjet burgonyatermesztési géprendszerek Statisztika A Lábodi Állami Gazda­ság burgonya termelési rend­szere iránt mind nagyobb ér­deklődés nyilvánul meg. A ta­pasztalatok szerint ez az in­tenzív termelési módszer hoz­zásegíti a mezőgazdasági üze­meket ahhoz, hogy megoldód­jon az a sok gond, ellentmon­dás, mely az utóbbi időkben jellemezte a burgonyaterme­lést Érthető, hogy az új úton járó Lábodi Állami Gazdaság adott otthont tegnap egy je­lentős országos rendezvény­nek. A Szovjetunió budapesti nagykövetségének kereske­delmi képviselete, az Agro- tröszt, a Mezőgazdasági Gép­kísérleti Intézet a gazdasággal közösen itt rendezte meg a szovjet burgonyatermesztési géprendszerek bemutatóját Országos bemutató a Lábodi Állami Gazdaságban i i A tanácskozáson részt vet­tek Alekszander D. Fomin, a a moszkvai Traktorexport igazgatója, Dmitrij J. Lev- csenko, a nagykövetség ke­reskedelmi képviseletének ve­zetője, megyei, járási párt- és állami irányítók, és az ország minden részéből mintegy há­romszáz szakember. Ahogy Dmitrij J. Levcsenko elmondta, az SZKP XXIV. kongresszusa határozatának értelmében a Szovjetunió igen nagy gondot fordít a mezőgaz­dasági munkák_ komplett gé­pesítésére. Hetven országba exportálják gépeiket: Magyar- országra a hosszú lejáratú ke­reskedelmi megállapodás ér­telmében a mostani tervidő­szakban 22 500 traktort, mint­egy hatezer kombájnt, ezer út­építő gépet és berendezést, és Óránként 15 tonna.,termést válogat a burgonyaosztályozó gép. Az érdeklődőktől kísérve vizsgázik a Barátság kombájn. körülbelül hatvanmillió rubel értékű különböző mezőgazda- sági gépeket szállítanak. A tervidőszak eddig eltelt két és fél éve alatt az/országáink közötti áruforgalom mintegy 400 millió rubellel meghalad­ta a tervezettet. Utalt a keres­kedelmi képviselet vezetője arra is, hogy a lábodi inten­zív burgonyatermelési rend­szerbe is szovjet gépek épül­nek be. Tavasszal 75 hektáron az általuk gyártott géppel ül­tették el a burgonyát, most ugyanfcsak szovjet, a Barátság névét viselő kombájnnal taka­rítják be a termést. (A gépről szóló ismertetőt hallgatva megtudtuk, hogy ez a kom­Cipészek — szalagon Szűk a terem. Fehér ragasz- [ tóanyag illata keveredik a j nyers gumi kellemetlen szagá­val. Középen hosszú asztal ter­peszkedik: kotényes férfiak ülik körül. Ölükben félig | vagy éppen elkészült cipő. Sis­tergő zaj szab határt a beszéd- j hangoknak. Kis kézi gépek j dolgoznak a fal mellett, s az j öregek orrhegyére csúszik a dioptriás szemüveg. Cipészek. A szakma' kihalóban van, egy­re kevesebben választják a po­ros, piszkos műhelyt, és egyre kevesebb a talpalni való, javí­tásra szoruló cipő. A Kapos­vári Bőripari Szövetkezet há­romféle tevékenysége közül a készárutermelés, vagyis a ke­reskedelmi igények kielégítése a legfontosabb. Méretes rész­lege már kevesebbet forgal­maz, a javító tevékenység pe­dig egyre kisebb. Hatalmas tekercsekben áll a bőr. Szélükön a minőséget bi­zonyító pecsét. Fiatalasszony teregeti őket gép alá, s kések Vágják egyenlő formára a barna, fekete bőröket. A cipő felsőrésze készül belőlük: a minőséget jelző pecsétből már többé-kevésbé meg lehet álla­pítani a cipő tartósságát is. — Ahol vastagabb a bőr, on­nan kerül ki a cipő orra, a vékonyabból a sarokrészt vág­juk — mondja. A gép nagy csattanással préseli az anya­got, majd az összekötözött cso­magokat átviszik abba a mű­helybe, ahol ügyes kezek állít­ják össze a lábbeliket. Több­ször megesik, hogy az első osz­tályú bőr helyett harmad­vagy negyedosztályú érkezik. Az anyagbeszerzés különösen nehéz, előfordul, bogy a szö­vetkezet rendkívül kevés bőrt kap. Mihez kell értenie egy cipész szakmunkásnak? Elvileg vala­mennyi munkafolyamathoz. A gyakorlat azonban mást mu­tat. A munkások szalagrend­szerben dolgoznak, és elég, ha valaki saját munkafolyamatát ismeri kitűnően. A kicsire sza­bott ablakokon alig szűrődik be világosság. A levegő kevés, s ezek szintén elriasztják a kezdő szakmunkásokat. — Talán mindenekelőtt ar­ról kell beszélni, hogy nagyon kevesen választják a cipész­szakmát, s az is megesik, hogy egy idő után más -munkahely után néznek. Sajnos, ez ellen semmit nem tehetünk’. Olyan munkakörülményeket biztosí­tani, mint amilyenek az ország nagy cipőgyáraiban vannak, nem tudunk. Kis szériában ál­lítjuk elő termékeinket, és ke­vesen — nyolcvanheten — dolgoznak a szövetkezetben. Előfordult — mondja Csapó József elnök —, hogy nagyon ügyes, szorgalmas fiatal szak­munkás két hét után, vállálva a kevesebb fizetést, más mun­kahelyre ment dolgozni. — Mennyit keres itt a szak­munkás? — Teljesítménybérben dol­goznak. Havonta átlag 2500 forintot. Az utánpótlás nem egyedül a szövetkezet gondja. Az áfész-ek is panaszkodnak, hogy a lakossági szolgáltatásoknak ez a fajtája kihalóban van. Huszonegy éve cipész Ékes János. »Szalagon« dolgozik, a cipő felsőrészét szorítja kap­tafára. A nyolc óra egy részé­ben minőségellenőr. Naponta kétszáz pár cipő készül el. — Mit jelent egy cipésznek szalagrendszerben dolgozni? — Arra céloz, hogy kizáró­lag azonos munkafolyamatot végzek? Igen, ez így van, de minden évben újat tanulunk. A hagyományos módszereket már szinte el is felejtettük. Igaz, még mindig a kézi mun­ka megy, mert kevés a gép. — Mit tesznek azért, hogy elfogadhatóbb munkakörül­ményeket teremtsenek — kér­dezem Scheller Erzsébet fő- fönyvelőt. — Az a helyiség, ahol ter­melőmunka folyik, rendkívül kicsi. Ez meghatározza a fej­lesztést is. Hozzávetőlegesen harminc-negyven százalékkal nőne a termelés nagyobb és jobban gépesített teremben. Évente száz-százhúsz ezer fo­rintot- fordítunk erre is, első­sorban kisgépet vásárolunk. A készárutermelés áttelepítésére az idén már sor került volna, eddig még csak 3 kiviteli tervek készültek el. Kétmillió forintot a szövetkezet önerőből adna az áttelepítéshez. Az első félévet jól zárta a szövetkezet. A termelési érték a múlt év hasonló időszaká­hoz viszonyítva tíz százalékkal növekedett, ugyanúgy, mint az árbevétel. A jó eredmények mellett azonban egyre rosz- szabbul áll a szakmunkáskép­zés. A szövetkezet dolgozóinak nagy többsége néhány év múl­ta nyugdíjba megy — s nincs utánpótlás. R, G. bájn, a talaj- és az éghajlati viszonyoknak megfelelően két változatban készül, 10 óra alatt 3—3,5 hektár termését takarítja be, és átalakítható cukorrépa -betakarításra is.) Dr. Padi László, a gazdaság igazgatóhelyettese röviden vá­zolta az üzem fő jellemzőit, és részletesen szólt a kialakí­tott burgonyatermelési rend­szerről. Somogybán ehhez a rendszerhez ebben az évben mindössze négy termelőszö­vetkezet csatlakozott 72 hek­tárnyi területtel, jövőre vi­szont már tíz , szövetkezettel kötöttek megállapodást ezer hektárra. Számokkal és té­nyekkel bizonyította, hogy a két fő követelménynek, a ter­melékenységnek és, a gazdasá­gosságnak megfelel ez a mód­szer. A múlt- évben például a termelt holland fajta 288 má­zsát adoft hektáronként száraz művelésben, az idén. előrelát­hatóan elérik a hektáronkénti 310 mázsát. A bevezető gondolatok után igen nagy érdeklődés fo­gadta a gyakorlati bemutatót. A termesztés géprendszeréről ezúttal valóban teljés képet alkothattak magúknak a rész­vevők; a mélyszántó ekétől, a burgonyaosztályözóig a ter­melés komplett gépsorát lát­hatták üzem közben. Nehéz lenne eldönteni, hogy melyik munkaeszköz váltotta ki a leg­nagyobb érdeklődet, de két­ségtelen, hogy a szovjet bur­gonyaültetőt, a Barátság kom­bájnt és az osztályozót a sze­merkélő eső ellenére is hosz- szasan tanulmányozták a rész­vevők. Az intenzív zárt termelési rendszer napjainkban egyre inkább terjed. A géprendsze­rekről átfogó képét nyújtó be­mutató minden bizonnyal jól szolgálta a korszerű módszer gyorsabb elterjesztését. V. M. Szedik a burgonyát az inkei homokon A burgonyaföldön embere­ket alig látni. Kombájnok sze­dik fel a sárga gumókat, pót­kocsira rakják, és csak a tá­roló épületében nyúl hozzá először az ember, amikor kü­lönválasztja a vető-, az étke­zési és az ipari burgonyát. — Mekkora területen termel a gazdaság burgonyát — kér­deztük Illyés Józseftől, az in­kei Rákóczi Tsz elnökétől. — 138 holdon. Ebből még 125 holdon nem szedtük fel a terményt. Három kombájnunk dolgozik. Sajnos, négyéves gé­pek, gyakorta meghibásodnak, I és ilyenkor hosszú időre ki­esnek a munkából. Az alkat - I részek nehezen szerezhetők be, i és rendkívül drágák. Egy hát- 1 só ponyva, amelyik körülbelül A két négyzetméteres, 11 600 fo­rint. Jó, ha egy évig használ­ható. Javítani nem lehet, a szolgáltatóipar nincs fölszerel­ve ehhez szüksége^ javítógé­pekkel. Kézzel viszont nem győzzük a szedést. Az idén verbeccsel is próbálkoztunk, am ennek használata sem ho­zott jó eredményt. A száraz homoktalajon a verbecs villái közvetlenül a burgonyagumó­kat ütik meg, így; jelentős ré­szük megsérül, tájolásra alkal­matlanná válik. — Milyen burgonyafajtát termesztenek? — Gülbabát, somogyi sárgát és keszthelyi 550-est. A ter­mésátlagokat még .csak meg­közelítő pontossággal lehetne megmondani, mivel a betaka­rított burgonya között sok a föld, és majd csak a teljes tisz­títás után lehet végérvényesen megállapítani a termésátlagot. — Hova szállítják a ter­ményt? — A Somogy és a Zala me­gyei MÉK vállalattal van szer­ződésünk. — Mennyit hoz ez a növény az idén a szövetkezetnek? — Bevételi tervünk 3 millió 200 ezer forint. A burgonya mellett az ősz másik jellegzetes növénye a kukorica. Ennek szedését a hé­ten kezdik el Inkén. Szárítója nincs a gazdaságnak, ezért nem kezdhették korábban a kukorica betakarítását. A ter- 1 mény egy részét a gabonafor- i galmi vállalatnak adják el, 30 1 —40 vagonnal pedig silóznak. A napokban egy középkorú vezetővel beszélgettem. Amikor már mindent megtudtam a munkájáról, inkább csak udvariasságból megkérdeztem, hogy van-e még valami újság. Rám nézett, eibiggyesztetté a szá­ját, és keserű-indulatosan azt mondta: »Mi újság? Az, hogy utálok statisztika lenni«. Gondolom, Önök is megle­pődték volna. Nem szóltam, vártam a folytatást. »Miért cso­dálkozik? Észrevehetőé nélkülem is, Hogy hová jutunk. Lassan már nem is vagyok ember, nem vagyok nő és anya, csak szám, kimért százalék, statisztika. Utálom ezt a sze­repet, elegem van belőle. Mást se hallok, mint hogy én az­tán igazán nem szólhatok semmit. Párttag vagyok, vezető már jó néhány éve, és választott testületi tag —árait aka­rok még? Néha már úgy érzem, nem is a' világnézetem, a munkám, a közéleti érdeklődésem vitt idáig, lmnem az. hogy kellettem a statisztikáihoz. Meg az, hogy nő vagyok — úgy mellesleg. Most ez a »divat«. Nőket a vezetésbe. Itt is, ott is javítani kell a nők arányát, őszinte törekvésnek tartom ezt. De miért ilyen lélektelenül? Utálok statisztika lenni«. Első hallosra megdöbben az ember. Azután megkísérli összerakni a mozaikot, élménymorzsáit, tapasztalatait. És egyre közelebb kerül ahhoz, hogy odaálljfon ennek a negy­venöt éves asszonynak az oldalára, aki »befelé« zsörtölődik kissé; aki megelégelt egy társadalmi jelenséget, s kimondta azt, amiről bizonyára kevesen beszélnek, de amit annál többen erezhetnék már. Beszéljünk ma erről, talán nem lesz hiábavaló. Mielőtt bárki is statisztika elleni támadásnak erezné so­raimat, vagy netán az irányítás módszerének bírálatát vél­né fölfedezni, néhány közhelynek tűnő, de annál igazabb megállapítást szeretnék idézni. íme: »A statisztika a töme­ges társadalmi, gazdasági jelenségek és folyamatok leírása, feltárása és elemzése olyan adatok segítségével, amelyek számszerűen kifejezik e jelenségek fejlődését, színvonalát, összetételét, egyes jelenségek összefüggéseit. Szerepe nőtt az ellenőrzésben, a társadalmi fejlődés törvényszerűségeinek és összefüggéseinek vizsgálatában«. Ehhez aligha kell .bármit is hozzáfűznöm. Legfeljebb annyit, hogy megtanultunk bánni a számokkal és a száza­lékokkal. Hozzájuk fordulunk az elemzés, a következtetés­levonás, a döntés kapcsán, s ez természetes. Az utóbbi idő­ben azonban — emberszeretetünkkel és -becsülésünikkel el­lentétben — gyakran az embereket és cselekedeteiket is statisztikaként tartják nyilván. Ezztel háttérbe szorítják az embert, elszürkátik, s még azt is meg merném kockáztatni: az elidegenítés egy sajátos megnyilvánulását készítik elő. Ezt már nem szabad szó nélkül hagyni. ^ Figyeljék meg, mennyire megtanultunk százalékban gondolkodni és kifejezni emberi mozzanatokat. Egy tömeg­szervezeti vezető nemrégiben 'újságolta, hogy Somogyiból küldöttség utazik a fővárosiba, országos értekezletre. Dör­zsölte a tenyerét, mert sikerült jó szociális összetételt kiala­kítani. Azt mondta: a választott küldöttség 50 százaléka munkás, 33,3 százaléka paraszt, 16,7 százaléka értelmiségi. Hozzátette, hogy a delegációban 33,3 százalék a fiatal és 16,7 százalék a nő. Ez nagyon hangzatos. Mégis többet mon­dott volna így: a hattagú küldöttségben három munkás, két paraszt és egy értelmiségi utazik Budapestre, közöttük két fiatal és egy nő. A százalékok ugyanis pontosan ugyan­azt fejezték ki. Hát itt tartunk. Az abszolút szám rendsze­rint többet mond, mint a százalék, s ennél js többről árul­kodik az, hogy kik azok, és mivel érdemelték ki megyénk képviseletének jogát. Mert biztos, hogy kiérdemelték. Csak az ember néha »elhalványul« a statisztika mögött. Pedig a , statisztika is az emberért való. G ondoljanak például a legkülönbözőbb választásokra. Helyes és nélkülözhetetlen módszer, hogy központi­lag meghatározzák a képviselet különböző aranyait — éppen a demokratizmus érvényesítése céljából. Vagyis megállapítják, hogy a társadalom (a tömegszervezet vagy -mozgalom) struktúrája szerint melyik osztály, réteg mi­lyen arányban képviseltesse magát a vezetésben. Ezekben az előírásokban megfontoltság, jó szándék és bizalom van. Az a jogos feltételezés, hogy a társadalom minden rétegé­ben vannak olyan kiválóságok, akik érdeklődésük, felké­szültségük, munkájúk alapján méltók a többiek képvisele­tére. A kérdés az, hogy a kiválasztás, a jelölés nehéz, fele­lősségteljes munkájában megtalálják-e az igaziakat, vagy asupán az előírás, a statisztika kedvéért ültetnek be embe­reket a testületekbe csak azért, mert nők, fiatalok, munká­sok *.'agv parasztok. Tehát a »keretek megtöltésével, a vég­rehajtással van bajunk néha. Ügy is mondhatnám, hogy — sokszor sebtében — a statisztikához keresnek embert. Ma­gyarán: formálisan tesznek csak eleget kötelességüknek. Ilyenkor érzik a választók és gyakran a választottaik is, hogy hadilábon állnak a statisztikával. Beszélhetnénk az erkölcsi elismerés egyik fontos meg­nyilvánulásáról, a kitüntetésről is, hasonló vadhajtásokat tapasztalhatunk. Hányszor hallani: »Igaz, hogy X. sokkal jobban dolgozik, régebben is van a vállalatnál, mindenkép­pen méltóbb lenne rá, de hát nőpolitika is van a világon. Ezért Y-t terjesztjük föl, nem tehetünk _ mást«. Nyilvánvaló, hogy központilag szabályozni kell a lehetőségeket. De úgy gondolom: nem jó, ha a statisztika kedvéért tüntetünk ki embereiket, s nem azért, mert munkahelyükön kiemelkedő érdemeket szereztek, s többet tettek a közösségért, mint mások. Higgyek el, a kitüntetetteknek se jó, ha statisztiká­nak érzik magukat. Ismerek egy csendes, halk szavú asszonyt, régóta figye­lemmel kísérem életútját. Egy Balaton-parti üdülőben dol­gozik, hat általánossal kezdte lánykorában, ö az örök elé­gedetlen — önmagával. Elvégezte a hetedik nyolcadikat, az­után beiratkozott a gimnáfciumba. Nem az a típus, aki eg­zisztenciát hajszol mindenáron. Csupán többet akar tudni és jobban dolgozni. Már egy kicsi emberke is volt a szíve alatt, amikor érettségizett, de azután se nyugodott meg. Szakmunkás-bizonyítványt szerzett, s »várományosként« könyvelték el. Előléptették — nem sokkal a nőpolitikái hf^ tározat megszületése után, »Számítunk magára, főnöke rö­videsen nyugdíjba megy, keU az utód«. A főnök betegeske­dett is, nyugdíjba készült, ö meg dolgozott, kereste az újat, a jobbat, s azóta rend, fegyelem tapasztalható az üdülőben. Nem nézték jó szemmel a változást. »Bosszul indult, ked­ves; túllépte a hatáskörét, nem lesz jó vége ennek« — mondta egyszer a főnöke. S mire elérkezik a váltás ideje? alighanem »bebizonyítják«, hogy az asszony alkalmatlan a vezetésre. De százaléknak jó volt. Általa is javult a veze­tésben foglalkoztatott nők aránya. Nem csodálkoznék — ámbár sose mondott ilyet —, ha ő is »utálna« statisztika lenni. A z eltúlzott statisztikai szemlélet ellen kellene ten­nünk valamit. Hiszen nem nehéz megérteni, hogy az előzetes arány, a százalékokba rögzített követel­mény mindig valami nemes társadalmi célt fejez ki. De so­hasem követeli, hogy százaléknak nézzük az embert, ezál­tal önérzetébe gázoljunk, és elhomályosítsuk valódi érté­keit. .Végtére is nejn az ember szolgálja a statisztikát Jávori Bel»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents