Somogyi Néplap, 1973. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-25 / 224. szám

Tjü zielt SzjwkeiziSslfj,! Bod Lajos fővadász Szabó Istvánná nemesvidi lakos panaszára adott válaszát az alábbiakkal szeretném kiegé­szíteni: Engedély nélkül hasznos vadat befogni tilos és sza­bálysértést megvalósító cselekmény. Számos megtörtént esetből tudjuk, hogy a fogságban tartott őzbak szabadon engedve — valószínűleg a fogság hatására kialakult ősz tönélet zavarai miatt — veszélyezteti az embereket. A szóban forgó özbak is megtámadott három személyt. A vad a természet egyik ékessége. Napjaink techniká­ja és a modern, gépesített mezőgazdaság jelentős károkat okoz állományunkban. A vad fokozott óvása környezetünk védelmét is jelenti. Szabó Istvánnénak a szerkesztőséghez írt sorai is a vad iránt érzett szeretetét tükrözik, és a sé­rült őzgida felnevelése is erről tanúskodik. Mégis azt kell megállapítani, hogy a vadásztársaság hivatásos vadásza helyesen döntött, amikor az őzbakot ártalmatlanná tette, hiszen emberek, gyermekek védelmé­re intézkedett így. Szabó Istvánné — ha nem is a szakmai kívánalmai szerint járt el — őszinte segítőkészsége mégis vitathatat­lan, és szándéka elismerést, köszönetét érdemel. Tisztelettel: (gJLezi Q-jlyy.tx megyei vadászati felügyelő Tisztelt Szerkesztőség! Utcánkban 1960-ban készült el a járda. A tanács fel­hívta a figyelmet arra, hogy a lakók rendszeresen tartsák tisztán. A szemetet nem, a felhívást azonban azóta elfújta a szél. Tanácstagunk rendszeresen látogatja a lakosságr azzal a céllal, hogy orvosolja a panaszokat. Mi az utca vé­gén lakunk. Az előttünk levő négy házhely előtt akkora bozót van, hogy egy kisebb őserdőnek is beillette. Még szerencse, hogy fenevadak nincsenek, így azután a délutá­ni műszakból hazatérő lányoknak nincs mitől tartaniuk. A mi utcánk az említett házhelyek kivételével a leg­szebb utca lehetne az egész faluban. De így Beleg csúfja. A házhelyek tulajdonosai nem tesznek eleget kötelezettsé­geiknek. Mit kellene tenni? Tisztelettel:■ ZKüetön lílla. Beleg, Széchenyi u. 185. (Mondjuk összefogni a falu ifjúságát, és segíteni a tulajdonosok­nak a rendcsinálásban. A megszégyenítés sem rossz módszer! Szerk.) Üj rendelet az építkezések során előkerülő leletek védelméről Az óbudai, a pécsi és az or­szág más nagyobb építkezésein gyakran kerülnek felszínre ér­tékes építészeti emlékek, kép­zőművészeti alkotások vagy muzeális tárgyak. . E lelet­anyag megm’entése érdekében — a Művelődésügyi Miniszté­riummal egyetértésben — új rendeletet adott ki az Építés­ügyi és Városfejlesztési Mi­nisztérium. A Tanácsok Közlö­nyében most megjelent rendel­kell függeszteni, és gondoskod­ni kell arról, hogy a lelet és környezete — a szakértői vizs­gálatig — érintetlenül marad­jon. A múzeumok a bejelentés alapján a lelőhelyet kötelesek haladéktalanul megtekinteni, és a felszínre került muzeális tárgyat biztonságba helyezni, illetve intézkedni a műemléki jelentőségű építmény állagá­nak hatékony megóvásáról. A kivitelező az első fokú építés­évfolyam, 224. szám. Kedd, 1973. szeptember 25. tTársadalmi munkában Szüreten Tanulnak a szakszervezeti propagandisták Október közepén kezdődik a szakszervezeti politikai okta­tás a megyében. Ez teszi idő­szerűvé, hogy a propagandis­ták kétszer egyhetes tanfolya­mon készülnek a megnöveke­dett feladatokra. Az SZMT az idén a balaton- boglári SZÖVOSZ-üdülőben rendezte meg a vezető propa­gandisták és a propagandisták iskoláját. Tegnap reggel kez­dődtek meg a második turnus foglalkozásai. Szeptember 17-e és 29-e között több mint száz- nyolcvan üzemi, állami gazda­sági, intézményi propagandis­ta tanul. Az előadásokat a me­gyei pártbizottság, az SZMT, a Megyei Oktatási Igazgatóság munkatársai tartják a bogiári továbbképzésen. A hallgatók megismerked­nek azzal, mint fejezi ki a munkáspolitikai a társadalmi életet, foglalkoznak a terv- gazdálkodással. a vállalati ön­állósággal, a közösség szerepé­vel az egyszemélyi vezetésben. Szerepel a programban a fejlett gazdálkodás, a korszerű munkaverseny, a szocialista iparfejlesztés feladatai me­gyénkben című téma is. Ehhez kapcsolódik az az előadás, mely a szakszervezetek helyé­vel és szerepével, az állami, gazdasági szervekkel való együttműködésével és a mun­kamegosztással foglalkozik. A propagandisták bizonyára jól felhasználják majd munkájuk­ban a szocialista brigádok és a művelődés, a tudományos­technikai fejlődés és a ma em­bere című téma alapos megvi­tatását is. Az egy hetet kellemessé te­szi a tervezett sportverseny, badacsonyi kirándulás. Szeptember végén ország­szerte megkezdődik a szüret. Vasárnap Nagyberkiben a vá­rosi KISZ-bizottság felhívásá­ra 130 kaposvári fiatal dolgo­zott társadalmi munkában. A nagyberki Egyesült Kaposvöl- gye Tsz ebben az évben kezdi meg először három új fajtának a szüretét. A szakemberek 3500 hektoliter »nedűt« várnak a királyleányk^, a tramini és a | zöld veltelini levéből. A ka­posvári diákok munkája nagy segítséget jelent a tsz-nek, 142 mázsa szőlőfürt került a prés­házba. A társadalmi munká­ban a különböző vállalatok, is­kolák szép számmal képvisel­tették magukat. Legtöbben a textilművekből, a villamossági gyárból és a mezőgazdasági fő­iskolából jötték. A hét vége baleseti krónikája kezes kimondja: ha a föld fel­színe alól építkezés, bánya- művelés közben lelet kerül elő, a munka felelős vezetője 24 órán belül táviratban köteles értesíteni a budapesti Törté­neti Múzeumot, Pest megyében a Fesrenczy Múzeum igazga­tóját, 'Komárom megyében a tatai Kuny Domokos Múzeu­mot, az ország többi részében pedig a megyei múzeumokat, vagy a Nemzeti Múzeum ré­gészeti adattárát. A bejelentéssel egy időben a lelőhelyen végzett munkát föl Tartozás El nem évülő tartozásról szólt az az asszony, aki fölke­resett a szerkesztőségben. Ar­ról, amit gyermeki hálának hívunk. Egy sírra hívta fel a fi­gyelmet a Keleti temetőben. Osztálytársa nyugszik ott, im­már több éve. Az a sír azóta gazos, elhanyagolt. Az elhunyt fia nem gondoztatja. Pedig jó állásban lévő ember, egy fa­lu vezetői közé emelkedett. Kocsija van, az átlagosnál na­gyobb keresetei Megbecsült ember a munkája után. Vala­kiről azonban megfeledkezett. Arról, aki azzá tette, ami. Az anyjáról, aki taníttatta, ne­velte. Még a halála is a jel­lemző arra, hogyan szerette a fiát. Csomagot vagy pénzt ment feladni annak, aki ak­kor idegenben tanult a főis­kolán. Nem tudta, hogy ezek lesznek az utolsó lépései. Az asszony, aki bejött a szerkesztőségbe, és elmesélte ezt a történetet, nem állta meg sírás nélkül. Arra kért, a világért se írjam ki a fia­talember nevét, akinek pirul­nia kellene az elhanyagolt sír miatt. Hátha mások — más tartozók is — magukra veszik... E. E. ügyi hatóságot is köteles hala­déktalanul értesítem a leletről, és annak helyét a hatósági in­tézkedésig érintetlenül kell hagynia. v Skoda és Moszkvics az árokban Ittas vezetés, gyorshajtás — Kórházi jelentésünk a sérültekről A rendelet értelmében sza­bálysértést követ el és 5000 fo­rintig terjedő pénzbírsággal sújtják azt, aki az építkezés során előkerült leletet nem je­lenti haladéktalanul, és a lelő­helyet a hatóság intézkedéséig nem hagyja érintetlenül. A vasárnapi egyirányú M 7-esen igen gyér volt a forga­lom, este hét óra után alig le­hetett kocsival találkozni. Szombaton sem volt nagy bi­zalmuk a turistáknak az időjá- | ráshoz, mert nemigen me­részkedtek a balatoni utakra, í A bevezető sorok után szeret­Új szociális létesítmény Üj épület készült el a Csur­gói Sajtüzemben, a dolgozók örömére. A modern létesít­mény — közvetlenül az üzem bejáratánál — a munkások szociális ellátását javítja nagy­mértékben. Mintegy száz em­bernek teremt korszerű lehető­séget a munka utáni tisztálko­dásra, öltözködésre. Az élel­miszeriparban, s ezen belül a tejiparban egyébként is szigo­rú előírások szabályozzák, hogy milyen legyen a szociális helyiség és a felszerelés álla­pota. Korábban az üzemi léte­sítmények egyáltalán nem fe­leltek meg az előírásoknak, ezért volt szükség az új beru­házásra. Az építkezés 2,3 mil­lió forintba került. Noha az építők — a Nagyatádi Tövéi — nemrég még a kisebb hiá­nyok pótlásán dolgozott, a lé­tesítményt már birtokukba vették az üzem dolgozói. nénk azt írni, hogy közlekedési szerencsétlenség sem történt az elmúlt víkenden a Balato­non, ez azonban sajnos, nem így van. Siófokon, a Dózsa György utca és a Fő utca keresztező­désében a harminckét éves ba- latonszabadi Moher István gépkocsivezető egy teherautó­val nem adta meg az elsőbb­séget a harmincöt éves nagy- berényi Kocsis János portás vezette motorkerékpárnak, és összeütköztek. A motoros sú­lyosan megsérült. Moher Ist­ván ellen büntetőeljárást in­dítottak. Balatonlellén ittasan, a meg­engedettnél gyorsabban hajtott egy Wartburg személygépko­csival a huszonhárom éves budapesti Tasnádi Attila gép­kocsivezető, és felborult. Az anyagi kár meghaladja a har­mincezer forintot. Tasnádi At­tila ellen büntetőeljárás in­dult, a jogosítványát már a helyszínen elvették. A harmadik balatoni bal­eset Bogláron történt. A har­minckét éves pécsi Gáspár Imre bádogos kisiparos Skoda személygépkocsijával szabály­talanul tért át az egyik for­galmi sávból a másikba, és elütötte az úttesten szabályta­lanul keresztülszaladó, hétéves helybeli Juhász Zoltánt, aki könnyebben megsérült. Gáspár Imre ellen eljárást indítanak\ A siófoki és a fonyódi ka­pitányság után több szeren­csétlenségről tájékoztatott bennünket a megyei rendőr­főkapitányság közlekedésren­dészeti osztálya is. Hencse és Lad között figyel­metlenül vezette Skoda sze­mélygépkocsiját a harmincki­lenc eves szigetvári Bella Zol­tán OTP-fiók vezető, megcsú­szott és az árokba borult. A személyautó utasa, a hetven­négy éves pécsi Mayer Ferenc lelkész súlyosan megsérült. Az anyagi kár harmincezer' forint. A nyomozás még nem fejező­dött be. Somogyszob és Nagyatád kö­zött gondatlanul vezette Moszkvics személygépkocsiját a huszonnégy éves nagyatádi Völgyi József tanácsi főelőadó, az árokba csúszott, majd egy fának ütközve állt meg. Az au­tó utasa, a harminckét éves somogyszobi Acs Károly aszta­los kisiparos súlyosan megsé­rült. Az anyagi kár körülbelül harmincezer forint. Völgyi József ellen büntetőeljárást in­dítanak. Igái külterületén motorke­rékpárjával felborult a negy­vennyolc éves kapoly-pusztai Magyar József erdész és meg­sérült. A baleset körülményeit még nem tisztázták. Magyar József tagadja, hogy figyel­metlensége okozta a szeren­csétlenséget : rosszullétre hi­vatkozik. Felhívtuk a siófoki kórház baleseti osztályának sebész fő­orvosát és megtudtuk, hogy Kocsis János kézközépcsonttö- rést szenvedett. A csont ugyan­ott törött el, ahol a közelmúlt­ban, amikor a balszerencsés motorost hasonló körülmé­nyek között érte baleset. A kaposvári megyei kórház baleseti osztályának adjunktu­sa elmondta, hogy Mayer Fe­renc sorozat bordatörést és agyrázkódást szenvedett, de már jobban van. Javult Ács Károly állapota is, akit borda­töréssel és agyrázkódással szál­lítottak a mentők a kórházba.- ip. m íob&ki __________________ál P árbajozó asszonyok Házasságtörésen érte férjét egyr madagaszkári asszony. Azonnal késpár­bajra hívta ki fiatal ve- télytársnöjét. A párbajt egy erdőben vívták, a győztes a megcsalt asszony lett. A fiatal nő belehalt a késszúrásokba. A párbajt végignézte a közömbös férj. s felváltva biztatta a vívókat. A győztest letartóztat­ták. Nemes indok Jenn C. negyvenöt éves francia vasutast bíróság elé állították, mert pornó­filmet árusított. A bíróság előtt így vé­dekezett : — Azért tettem, hogy pénzt gyűjtsék elhunyt fe­leségem sírkövére. A bíró rhegenyhült, és csak jelképesen bírságolta meg. Balról szebbek A cambridge-i egyetem tudósai több ezer fényké­pét, illetve az utóbbi négyszáz évben készült festményt vizsgáltak, és megállapították, hogy a legtöbb nő bal arca csino- < sabb. A nők nyolcvanhat százaléka bal profilból festette vagy fényképez- tette magát. Jó tanács Különös feliratú táblát állítottak fel a houstoni Rocky étterem elé: »Nehogy elváljon fele­ségétől, ha az nem tud főzni. Egyen nálunk, az asszonyt pedig tartsa hob- byként.« Kulcs lyuk nélkül Alex Johnston, heshboni (USA) földműves most ezután mondhatja, hogy van magtárkulcsa, de nincs magtárja. Az történt ugyanis, hogy egy reggel, amint kiment a földre, ismeretlen tette­sek elvitték az egész mag­tárt. Mire este visszatért a farmra, a magtárnak hűlt helye volt. Elefánt-ügy Az odesszai állatkertben egy elefánthölgy megbün­tette azt a látogatót, aki őt bosszantani akarta. A látogató cukrot nyúj­tott az elefánt felé, majd elhúzta előle és ezt a já­tékot ismételgette. Az ele­fánt-hölgy, »aki« meg­szokta, hogy megkínálják, és a látogatók kezéből óvatosan veszi el a kínált édességeket, eleinte tűrte a játékot, de az elefántok türelme is véges. A meg­sértett elefánjhölgy or­mányával megragadta és a medencébe dobta a kel­lemetlenkedő férfi látoga­tót, akit az állatkert al­kalmazottai halásztak ki onnan. Somogyi Néplap A2 MSZMP Se^nogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár. Latiné: Sándor u. 2 Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefons 11-510, 11-511, 11-11*. Kiadja a Somogv megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, oostafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrztink meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967 Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents