Somogyi Néplap, 1973. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-02 / 205. szám
Népművészet teltei, ecsettel Király Ihis neve még nem szerepel lexikonokban, de elég volt ahhoz, hogy a nevével fémjelzett pályázat megmozgassa az ország legkiválóbb népművészeit. A nemrégen elhunyt, híres kalocsai pingálóasszony emlékére a Bács-Kiskun megyei Tanács hívta nemes vetélkedésre a népművészet három ágának — a pingálás, a mintaírás és a népi hangszerkészítés — legjobb mestereit. Az egy megyéből kiinduló, de országos népművészeti seregszemlévé izmosodott kezdeményezésnek egyértelmű sikere van. Ez pedig a pályázatot nemcsak kiíró, hanem annak sorsa felett szíwéL- lélekkél bábáskodó Megyei Népművelési Tanácsadónak köszönhető. Nem elégedtek meg a pályázat — még oly széles körű — közzétételével sem,, hanem megkeresték a leghatásosabb módszert, hogy valóban eljusson felhívásuk azokhoz;, akikre számítani lehet Érkezett is pályamű, levél, az ország minden pontjáról: volt közöttük fiatal, eddig ismeretien kezdő és jelentkezett Vankóné Dudás Juli, a híres népművész is; megírta hol látható legújabb faira festett alkotása. (Ehhez és a pingáló- asszonyok többi munkáihoz házhoz megy majd a zsűri, hogy eldönthesse a benevezek teljesítményét.) Már az első pályázati leltár is érdekes: 24 citera, 5 köcsögduda, 3 lopótökfurulya, 1 tamlburica és 1 tekerőiant (más néven nyenyere). Ezenkívül a pingálók 80 tojást, 35 festett tányért küldtek be, a mintaíróiktól pedig 25 mintázott textüanyag érkezett. Különösen dicséretre méltó: a Népművelési Tanácsadó ügyesen és hozzáértéssel módot teremtett arra, hogy a zsűrizésre váró anyag legszebb darabjai közszemlére kerüljenek. Kecskeméten a díszítőművészek nyári tárlatán mutatták be a pályaművek legérdekesebb darabjait. A legnagyobb érdeklődést a népi hangszerek keltették, azok közül is az egy darabból faragott citerák. Több hangszert küldött a Szeged melletti Sándorfalva híres citeraze- nekarának vezetője, Budai Sándor, aki a Rózsa Sándor című film zenei felvételénél is közreműködött. Hasznos volna a pályázat anyagát országos vándorkiállításon is bemutatni, ahol az alkotók neve melléit. mindenütt meg kellene említeni azt a népművészeti egységet — szövetkezetei, művelődési házat, zenekart, szakkört —, amelyik otthont adott a pályázónak. P. M. S zarvas Kálmán harmincéves gépészmérnök rajongott a csúnya nőkért. Felújjongott a gyönyörűségtől, ha egy kellemetlen külsejű nő szembejött vele az utcán, görbe lábakkal, keszegsoványan és olyan arccal, mint egy rosz- szul előhívott fénykép. Jó ideig tudott gyönyörködni a házmesternében is, aki olyan volt, akár a megereszkedett luftballon, és rekedt basszusa betöltötte a bérházat. Ezért nem cserélt lakást Szarvas, bár módjában lett volna, de sajnált megválni ettől az esztétikai élvezettől. Ömaga egyébként jóképű férfi volt, szőke, magas, és mindig a divatnak megfelelően öltözve. Sokszor szemeztek vele kimondottan szép nők is az utcán, de ő csak a kimondottan pocsék nők pillantását viszonozta. — Menj el pszichológushoz! — ajánlotta sajnálkozva egyik barátja, aki unta már Szarvas örökös áradozását a csúnya nőkről. — Azt hiszem, te beteg vagy. — Mert gyűlölöm a konvenciókat? — nézett rá megütközve a mérnök. — Mert meglátom a görbében az egyenest, a szabálytalanban a szabályost, a csúnyában a szépet? Mert a szerelemben is egyéniség vagyok?! Ha ez betegség, akkor vállalom... Sértetten adta meg a kölcsön kért százast, és nem aMt Gazdálkodás a koltúra pénzével Egy népi ellenőrzési vizsgálat tapasztalatai ó Kritikában A Kritika című művelődéspolitikai folyóirat augusztusi száma nagy közérdeklődésre számot tartó cikket közöl egy népi ellenőrzési vizsgálat tapasztalatairól. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság munkacsoportjai hat megye 163 településén végeztek vizsgálatot, hogy megállapítsák: jól használják-e föl a különböző forrásokból (állami költségvetés, vállalatok, szövetkezetek, áfész-ek tsz-társu- lások stb.) származó és a központi irányelvek szerint kulturális célokra fordítandó összegeket. Néhány megállapítást közlünk itt csupán — futólagosán kiragadva egyet-mást a terjedelmes jelentés tételeiből —, mert a vizsgálat eredményének a kulturális ősz- szegekkel rendelkező intézmények további gazdálkodásának irányítására — véleményünk szerint — magas tájékoztató értékük van. Megállapítja a jelentés, hogy lényegesen javult az ifjúság szórakozási-művelődési lehetőségeit előmozdító szervező munka. Az elmúlt dulások. Jóllehet ezeknek céljuk, hasznuk, sőt kulturális funkciójuk is van, néhány szövetkezet — elsősorban mezőgazdasági — más, ugyancsak fontos kulturális jellegű kiadás kárára szervez kollektív utazásokat. Szembetűnő a kultúrára költendő összegek más jellegű,— elsősorban reprezentációra történő — fel- használása. A megvizsgált 163 termelő üzemben — meglehetősen elkedvetlenítő adat — ételre, italra és egyéb reprezentációs kiadásokra a kulturális alapból három millió forintot fordítottak, s ez az összes kulturális jellegű kiadás 18 százalékát jelenti. A Kritikában közölt cikk táblázatokkal, adatokkal bizonyítja, hogy ez a helyzet a rendszertelen vagy hiányos ellenőrzésből is következik. Külön fejezet foglalkozik a művelődési otthonok hálózatának gondjaival. A vizsgálat megállapította, hogy az utóbbi időben a kis csoportokra épülő kulturális rendezvények a sikeresek, s ahol ezekre — sok jó példa van erre — nem sajnálják a pénzt, ott máris nagy eredmények mutatkoznak. Kedvezőtlen azonban, hogy a művelődési házak felszereltsége — az előadóterNazim Hikmet Az élet Az élet nem gyerekjáték. Komolyan kell venned, Ahogyan a mókus teszi: Mástól nem vár semmit s nem reménykedik a túlvilágban. Nincsen egyéb dolgod, mint élni. Az élet nem gyerekjáték. Komolyan kell venned. Nagyon komolyan, Hogy összekötözött kézzel falhoz állítva, Vagy fehér köpenyben a laboratóriumi lombik fölé hajolva Meg tudjál halni az emberiségért Meghalni emberekért, akiknek arcát sem ismered, S abban a hitben, Hogy nincsen szebb és becsesebb, mint az élet. Komolyan kell venned, Annyira komolyan, Hogy hetvenéves korodban olajfákat ültetsz, Nem a gyermekeidnek. Hanem azért, mert nem hiszel a rettegett háláiban És az élet javára billen a mérleg. Boldog Balázs fordítása Varga Rudolf M ADÁRIJ E S ZTÖ K három évben a vizsgált egységeknél az ifjúsági klubok száma 49-ről 82-re emelkedett. Az »Egy iskola — egy üzem« társadalmi akció hatására a közoktatási intézmények támogatása 1972-ben az előző két évhez viszonyítva összegszerűleg a hétszeresére növekedett. Kedvező jelenség, hogy évről évre növekszik a kulturális alapokból finanszírozott társadalmi ünnepségek (esküvők, névadók) száma. A korábbihoz képest mind többet fordítanak szaktanfolyamok szervezésére, különböző oktatási formák bevezetésére — ez a tendencia kiváltképpen a szövetkezeteknél figyelemre méltó és máris érezteti pozitív hatását. Kedvezőtlen, sőt káros jelenségeket is feltárt az elemzés. Megállapította például, hogy a felelősen gazdálkodó egységek általában nem készítenek hosszú távra érvényes kulturális fejlesztési tervet. Rendszerint a korábbi évek tapasztalatait veszik alapul, szinte megismétlik, s ez gyakran stagnáláshoz vezet, noha nagy igény volna az előrelépésre. Indokolatlanul terhelik a kulturális költségvetést igen sok helyen a külföldi kiránmeké, a kluboké — még mindig hiányos, noha az irányelvekben pontosan meghatározták, milyen ütemben és mértékben kell fejleszteni ezeket. Az anyagi gondok a saját jellegű bevételek minden áron való növelésére késztetik ugyanis a művelődési házak vezetőit, s így gyakran engednek a kultúrpolitikai célokból és silány produkcióknak adnak otthont. A bevételek több mint 70 százaléka alacsony - színvonalú, szórakoztató rendezvényekből és teremibórekibői származik. Részletesen elemzi a KNEB vizsgálat a közművelődési könyvtárak tevékenységét; a könyvállomány összetételében, az olvasók növekedésében igen lényeges javulást állapítva meg. A jelentéssel való behatóbb megismerkedés elsősorban azok számára fontos, akik egy-égy terület kulturális ősz- szegeivel gazdálkodnak. A kedvezőtlen jelenségek bírálatához ugyanis gazdag tényanyagot, az egyes helyeken nagyon sürgős változtatáshoz hatásos érveket ad. Emelem kalapomat a tna- dárijesztőik előtt. Emelem kalapomat, és meghajtók előttük. Emelnék ők is, nem hajlik rá a kezük. Van amelyiknek (kalapja sincs. Bizalmat-; lanul biccentenek köszönésemre. Azt hiszik, gúnyolódom velük. Gyanakvóan néznek, nem lopni jöttem-e? Mintha még valamit elvihetnék a földről. Mászkálok a letarolt, saét- hordott határban, az elhagyott mezőkön. Madárijesztőikkel ■beszélgetek. Elhagyott madárijesztőkkel. Kdfeszítve két karjuk a kék égre. Közelről nézem őket. Északtöl-dólig, napkelettől addig, ahol lenyugszik, addig ér a kezük. Fekete földbe leszúrt, frissen faragott falábukkal talán gyökeret is eresztettek. El ne fújja őket a szól! Fáradtak és kimerültek a madárijesztők. Kikelettől tómíbhullásig dolgoztak. Őrizték a földet. Egész nyáron, gürcöltek egy öltözet rossz ruháért. Ennyi a kialkudott bérük. Egy foltos nadrág, szakadt ing, kinőtt kabát, fekete kalap. Cipője egyiknek sincs. Szeretnék valami bakancsot, csizmát a lábukra. De nem tudom, hogyan lehetne úgy odaadni, meg ne sértsem őket: Ebben a teljesítményen alapuló társadalomban nem jut nekik lábbelire? Mégis emelt fővel végzik munkájukat, teljesítik rendeltetésüket. Éjjelenként hallani csak nyögésüket a szélben. Megtelik a határ gönceik, rongyaik suhogásával. Miről fbeszélihetoek ilyenkor a madárijesztők? Milyen titkokat suttognak el? Panaszkodnak a madarakra. Panaszkodnak az emberekre. Láttak ők megjelenni éjféltájt sötétarcú zsiványokat, zsákkal. Idegen arcú embereket. Mozdulatlanul kellett végignézni a rablást. Csak szívük vert gyorsabban. Lépni nem léphettek. Földbe vannak verve. Hajnalban arcukon harmatkönny csurgóit. Emelem kalapomat a madárijesztők előtt. Emelem kalapomat, és megäiajlok előttük. Kiszámolta-e valaha is valaki, hány mázsa terményt ment meg a tolvaj madaraktól a madárijesztő? Kezeskedem értük. Az ő tenyerükhöz egy szem mag sem tapadt. Láttak rablást, pazarlást. Halált érdemelnek érte? Nyár vértanúi sorakoznak sötéten az őszi Nap végső sortüze elé. Mit látok a szemükben? Mi az a furcsa .fény? Bánat a neve. Bánat és sértődöttség. Életükön. át sértődötten, Csak dolgozni akartak, és tönkremenni. Fekete feilviáltójelek az időben. Magányosan élők. Fegyvertelen őrök. Emelem kalapomat a madárijesztőik előtt. Emelem kalapomat és meghajtók előttük. Szeretném megadni nekik a végtisztességet. Kimenni a mezőre, ásóval, kapával. Sírt ásni. Eltemetni őket Jeltelen sírok. Füvek, fák a síremlékek. Öregek már a madárijesztők. Az egy évszakú madár- ijesztők. Az éjjel-nappal dolgozók, vigyázok. Öregek már. Tüdejük beomlott, térdük megroggyant. Lábnyomaikat benőtte a mező. Szeretném eltemetni őket. Eltemetni, mielőtt a fagy szabadon engedi veszett ebeit. Legyen nekik könnyű a tél! Behavazott mezők alatt jó mély sírokat. Az évszakok röntgenképén elő ne jöjjenek! Földből kinövő kezek, kinéző szemek. Kapjanak jó mély gödröt a hontalapok. Ne legyenek 'homtalamjok a madárijesztők! Nem a senkiföldjét őrizték. Mégsem hívta őket senki az asztalához,- ágyába senki nem fektette őket. Emelem kalapomat a madárijesztők előtt. Emelenj, «talapom at és meghajtók előttük. Kékülnek arcaik. Kifagy rá a könny. Hullámot verő búzatáblák tengertelen föveny- partjain kószáinak gomolygó ködben. Fák fölött forog a fagy. Halálos ítéletet lengenek a lehulló levelek. Az öreg madár-ijesztők még egyszer végigbotarkálinak a tájon, fekete köpenyben, mint fekete lepkék, kibontott szalma ősz hajuk lobog. Késes szél szur- kálja hátba őket. Fejük fölött vijjognak a vészmadarak. Szürkületkor megindulnak. Estére hét határból összegyűlnek. Tüzet raknak őszi éjggal. Körbe ülik. Füst könnye i-' be a szemük. Büszkén viselik arcukat az égbe készülők. Öklüket rázzák fölfélé. Reggelre az üszkös gallyak, a hamu körül égy sem marad. Nem marad temetetlen madárijesztő. Senki sem tudja hová lettek. Holdsugárra feküdtek, elszálltak a vadli- bákkal, vagy a forgószél kapta-e fel őket? Sqmogyi Néplap Tóth-Máthé Miklós föatezepencse szóba többet azzal a barátjával. Az igazgatónak is tudomására jutott a dolog. Valószínűleg a titkárnőtől, aki szép arccal és hibátlan alakkal feszült a kandi szemek előtt, de Szarvas felé hasztalan feszített. Egy napon magához kérette Szarvast az igazgató. Konyakkal és külföldi cigarettával kínálta. — Nézd, fiam — \ kezdte, mert az igazgató atyja volt az üzemnek, de legalábbis szerette, ha annak tartják ß beosztottak. — A munkád ellen semmi kifogásom. Azt hiszem, ezt a premizálásban is figyelembe vettük, hanem a magánéleted ... Nem tetszik nekem, hogy te Berényiné körül forgolódsz. — Elvált asszony — mentegetőzött Szarvas. — De olyan, mint a második világháború! — csattant föl az igazgató, aki sokkal jobban emlékezett Szarvasnál a második világháborúra. — Abszurdum, hogy egy jóképű, fiatal mérnök egy múmiának hordozza a feketét. Ez úgyszólván ... visszatetszést szül a dolgozók között. Rontja az esztétikai közízlést! — nagyot fújt, majd enyhuttebb hangon tette hozzá: — Remélem, nem haragszol, hog\) ezt így kerekperec megmondtam... Szarvas nem haragudott. Az igazgatójára különben sem szokás haragudni egy fiatal mérnöknek. — Ennek örülök — sóhajtotta megkönnyebbülten az igazgató, majd csavarintva egyet a témán, s megkérdezte: — Vasárnap mit csinálsz? — Még nem tudom — hazudott Szarvas diplomatikusan. — Akkor szeretném, ha eljönnél hozzánk ebédre — nézett rá atyai melegséggel az igazgató. £ s töltött még neki a konyakból, majd hozzátette: — Otthon sokkal nyugod- tabban beszélgethetünk, A mérnök megköszönte a meghívást, és vasárnap sötétkék ruhában, öt szál szekfü- vel a kezében, becsöngetett az igazgató budai villájába. Olyan szép lány nyitott neki ajtót, hogy Szarvas majdnem visszafordult. De aztán arra gondolva, hogy ez talán a háztartási alkalmazott, bement, és az öt szál szekfűt finom meghajlással átadta az igazgatónénak. Az mosolyogva megköszönte, majd elnézést kért, hogy utánanéz az ebédnek. — Addig Andrea szórakoztatja — mondta, és rámutatott a belépő szépségre, akivel a mérnök az ajtóban már találkozott. — Andrea, a lányunk. Andrea leült Szarvassal szemben, és megkérdezte, ki a kedvenc írója. A mérnök megmondta, aztán ő is megtudakolta Andrea kedvenc íróját. A kedvenc zeneszerzőknél tartottak, amikor bejött az igazgató. Üdvözölte Szarvast, majd nemsokára magukra hagyta őket. — Utánanézek a nyulaim- nak — közölte. A kedvenc festőknél tartottak, amikor behozták az ebédet, és a kedvenc táncdal- énekeseket sorolták, amikor Szarvas elbúcsúzott, azzal az ígérettel, hogy a jövő vasárnap is eljön. — Fúj, de szép lány! — gondolta a busz felé ballagva, és aznap nehezen aludt el a lelkifurdalástól, hogy egy ilyen szép nővel csapta agyon a vasárnapját. — És ráadásul az igazgatóm lánya! — morfondírozott kétségbeesetten. — Ilyen átkozott balszerencsés csak én lehetek! Egy valamirevaló igazgatónak szemüveges, nyiszlett, izgalmasan pocsék lánya szokott lenni, ez meg akár egy szobor ... Az alakja hibátlan, a haja mint az éjszaka, olyan sötét, a szeme mint két gyémánt, a hangja mint az üvegharang ... Akár a mesében. Jaj, de szerencsétlen vagyok! A következő vasárnap újra elment, hiszen még nem tudta, ki a kedvenc feltalálója Andreának. Majd az utána következő vasárnap újra, mert még hátra voltak a sportolók és a kedvenc rablóbetyárok. ztán egyik nap elmentek együtt moziba. Es amikor a sötétben Szarvas megfogta a szép lány szép kezét, úgy érezte, egy elvet dob el magától, és egyéniségét levetve, mint egy zakót, ő is beáll az ódon ízlésű férfitársak szürke tömegébe. Amikor egy év múlva kijöttek a központi házasság- kötő teremből, nagyon szé- gyellte magát, hogy annyi csúnya nö közül végül is csak egy szépet tudott kifogni és vett el feleségül. — Ráadásul az igazgatóm lányát — sóhajtott fel. —. A végén még kineveznek főmérnöknek ... Mibe keveredtem?! Es karján a tüllökbe göngyölt tüneménnyel, szomorúan, de sorsába hősiesen beletörődve lépdelt a felvirágozott Chevrolet felé.
