Somogyi Néplap, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-31 / 203. szám
é Atlétika Szombathelyen, a serdülő ridékbajnokságon több somogyi fiatal atléta is rajthoz állt. A sportiskolás Dóri (1960-as korosztály) a magasugrásban 155 cm-rel a 3. lett. Ugyancsak 3. helyet szerzett Takács (KSI) a diszkoszvetésben 32.08-cal. A fiúk gerely- hajításában Farmosi (K. Gaz- dász) 29.60-nal a hatodik helyen végzett. Budapesten állt rajthoz egy atlétikai viadalon Tóth Ferenc, a K. Dózsa kalapácsvetője. aki korábban sikeres műtéten esett át. A Dóz;>a-at- léta idei legjobbját érte el. 59.64-et dobott. Kettő a legjobbak közül j Nem kétséges, hogy az országos lovasbajnokság második fordulójában Kaposváron ! Ákos Ajtony, a Budapesti Lo- ! vasklub versenyzője .volt a ; legnagyobb egyéniség. Azt leg- i följebb titokban reméltük, j hogy Kövi András, a Mező- j gazdasági Főiskola fiatal lovasa is »dobogóra állhat« v | majd. Magyar bajnokságról- , i lévén szó., sok kitűnő ver- | senyző járt i kaposvári via- ! dalon. Közülük a leg smerteb- bet. Ákos Ajtonyt es Kövi Andrást mutatjuk be olvasóinknak. Ákos Aitony 1957 óta lovagol. A szakvezetők nagy tehetségnek tartották. és ebből már sokat igazolt is a BLK fiatal versenyzője. A bajnoki forduló "nagy számaiban« győzijtt, olyan lovak nyergében, mint az Őzike meg a Tériké, avagy a Fáklyás. •■akivel« hibapont nélkül jutott át a 170 cm-es magasságon is. — Fiatal ember és máris , oktató? Sorsoltak az MNK-ban K. V asutas —Barci és Siófok K. Rákóczi mérkőzés a döntőbe jatéisért Mint arról már hírt adtunk, négy 'somogyi csapat áll még a Magyai Népköztársaság Kupában. Tegnap a labdarugó-szövetségben meghatározták a kupa további programját. Bárdosi Emil, az SLSZ titkára ismertette a sorsolás eredményét. Eszerint a Kaposvári Vasutas a Barcsi SC csapatat fogadja, a Siófoki Bányász vendége pedig a Kaposvári Rákóczi lesz. E két találkozón a tét a döntőbe jutás. A szerdai kupafordulóról beérkezett jelentések szerint mindenütt sportszerű légkörben került sor a találkozókra. Az, hogy érvényesült a papírforma, valójában azt jelenti. hogy az NB 11-es K. Rákóczi, az NB III-as Siófok és Barcs, no meg a megyei csapatok közül legtovább jutó Kaposvári Vasutas komolyan felkészült az MNK-ra. Szeptember 5-én 15.30 órakor Kaposváron a K. Vasutas a Barcsi SC csapatát fogadja. Szeptember 12-cn lesz Siófokon a Siófok—X. Rákóczi középdöntő. Szeptember 19-en .kell lejátszani az MNK megyei döntőt. A megyei kupagyőztes képviseli a továbbiakban a somogyi színeket a Labdarúgó MNK- ban. * Eszék—Kaposvár —Pécs autós raliye Harmadszor is a kaposváriaké a csapatserleg Nyugodtan nevezhetnénk barátság versenynek is. vagy a más sportágakban divatos hatórmenti találkozónak a jugoszláviai Eszék, valamint Pécs és Kaposvár autóversenyzőinek esztendőnkénti versenyét. Harmadik éve. hogy Kaposvár is bekapcsolódott e küzdelmekbe. melyet korábban Eszek és Pécs kezdeményezett. Az idei v.adalon a somogyi színeket a most már autós szakosztállyal rendelkező Kaposvári Dózsa képviselte — teljes sikerrel. Miként az e őző két évben, most is Kaposvárra került a csapatserleg. A Lucz—Otolecz. Karg—Epstein ösz- szeállítású Kaposvár I. csapat fölényes biztonsággal szerezte meg az első helyet. Lucz András sikert sikerre halmozott, s a végleges értékelés szerint a torna abszolút bajnoka lett. Vasarnap hajnalban rajtoltak Eszékről a versenyzők. Udvarnál leptek át a magyar határt, azután Pécs—Szigetváron át futottak be Kaposvárra, ahol mintegy ezer néző várta a rallye 31, részvevőjét. Elhangzott olyan vélemény, hogy «túl könnyű« volt a feladat. Ez al- j kálómmal inkább csak az ügyességi próbák jelentettek nehézséget. Hiányzott az autóversenyzés egyik legnehezebb ága: a hegyi szakasz vagy a gyorsasági próba. Illetve ezek teljesítése nem jelentett különösebb gondot. A verseny rendezői ügy véleked- j nek, hogy a három város hagyó- | mányos viadalán nem ez utóbbi a j legtöbb szempont. A mostani rallye is segített meg inkább elmélyíteni a barátságot a két magyar klub és az eszéki között. Eredmények: I. 600 ccm : I. Lucz András. Kaposvár (Tra- j bánt), 2. Kardos Lajos, Pécs, (Trabant), 3. Bors Dezső, Pécs (Trabant). II. 78i ccm: 1. Jurkovms Valdemár. Eszék (Fiat). 2. Müi;er István. Pécs (Fiat), 3. Bulics Jasu, Eszék (Fiat). III. 1150 ccm: 1. Otolecz Árpád, Kaposvár (Fiat 850). 2. Vraics Jasu. Eszék ; (Fiat Sport C). 3. Bécsi József, Ka- ; posvár (Austin). IV. 1150 fölött: 1. Karg Ferenc. Kaposvár (Austin). 2. Tóth János. Pécs (Zsiguli), 3. Varga Tibor, Pécs (Zsiguli). Csapatversenyben 1. Kaposvári Dózsa I. csapata, 2. Pécs L, 3. Kaposvár II. A verseny abszolút győztesét, Lucz Andrást az eszékiek kéthetes porecsi üdüléssel jutalmazfak. — A fiatalokkal foglalkozni nagyon szép feladat. Csak évre vagyok fiatal, mert lovas- berkekben' lassan már, öregnek számítok. Ezért is jutottam el odá;-g. hogy oktatok, lovagolni tanítok. Saját elveimet igyekszem átplántálni mindenkibe,, aki lovas akar lenni. Azt, hogy a ló nem sportszer. Amikor leszállunk a nyeregből, nem szabad megfeledkezni a hűséges versenytársról. — Valamit a jövő terveiről? — Még sokáig szeretnék lovagolni. Azután, ha befejezeti} versenyzői pályafutásomat, úgy gondolom, valamelyik vidéki lovasbázison folytatom. Talán éppen Kaposváron, mert úgy fest, itt nagyon eleven - lovaselet van kialakulóban. Kövi András \ nevét ma még nem ismerik olyan jól, mint Ákos Aj lányét. "Balszerencséjére« ő a lovassport kevésbé látványos ágazatát, a díjlovaglást választotta. A Kaposvári Lovasiskola tagja, de pécsi »gyökér«. A Mezőgazdasági Főiskolán folytatja tanulmányait. Lovát, a Dicső Il-t is Pécsről hozták utána. Naponta hathét órát dolgoznak együtt. — A főiskola után milyen tervei vannak? — Versenyezni szeretnék. Mi tagadás, jólesett, hogy a mostan; bajnoki futamon i-lyen jól ment. Nagyon féltem | e versenytől, mert a lovam i másfél hónapig betegeskedett. I Ügy volt, hogy esetleg nem is ! tudok indulni. A mostani ! eredmények után nem marad más. mint még keményebben dolgozni, azután beiratkozom az edzőképző iskolára, mert ha befejezem versenyzői pá- I lyafutásomat, akkor én ised- ! ző szeretnék lenni. N. J. TEKE A Kaposvári Városi Tanács V. B. művelődésügyi osztálya értesíti az érdekelt szülőket, hogy az óvodai felvételi kérelmeket az illetékes körzeti óvodánál 1973. szeptember 1—5-ig leket benyújtani A felvételi kérelmeket társadalmi bizottság bírálja el. Kérjük a kedves szülőiket, hogy a felvételeik eredményéről szeptember 12-től az óvodáknál érdeklődjenek. (240076) A Peltzer—Horváth kettős a párosverseny győztese A Somogy megyei Teke Szövetség első ízben írta ki a másutt már népszerű párosbajnokságot. A sportkörök által kialakított párosok érdekes küzdelmet vívtak. Az egyik versenyző a Spartacus-pá- lyán. a másik a Volán tekecsarnokában végzett 100—100 vegyes gu- ritást. Az összesített eredmény alapján állapították meg a végső sorrendet. A tizenkét pár verenyéből a Peltzer—Horváth (K. Volán) kettős került ki győztesként. Különösen Peltzer Károly volt elemében, aki a spartacus-pályán 26 iával szárnyalta túl az eddigi pályacsúcsot. Az új rekord 536 ía. Eredmények 1. peltzer—Horváth, K. Volán (536+451) 987 ía 2. Kiss—Bélavárl, K. Spart. (498+465) 963 fa 3. Hász—Végh, K. Spartacus (474 4-470) »44 fa 4. Buni—Schleining, K. Spart. (4714-471) 942 fa 5. Boeskor—Ládonyi Cs., K. V. (4724-449) 921 fa 6. Nagy—1Tóth, K. Kórház (4474-438) 885 f$ Buni győzött az öregül úk versenyén A korábban lebonyolított, városi egyéni szenior bajnokság első tíz helyezetje szerzett jogot a megyei döntőn való indulásra. A K. Volán sporttelepén kiemelkedő eredményeket értek el az «öregek«. A győztes Buni 500 fa fölötti teljesítménnyel fölényesen nyert. 1. Buni (K. Spartacus) 504 fa 2. Papp (K. Kórház) 453 fa 3. Kelemen (K. Vasutas) 438 fa 4. Kiss (K. Kórház) 423 fa 5. Jani (K. Közút) 420 fa 6. Bóli (K. Közút) 401 fa TENISZ Biztos pécsi győzelem Balatonbogláron A B. MEDOSZ az ifjúsági megyei bajnak Zsúfolt programot bonyolítottak le a balatonboglári teniszpályán. Itt került sor a Pécsi Spartacus— Balatonboglári MEDOSZ NB Il-es mérkőzésre. Az eredmény a várakozásnak megfelelően alakult. Pécs—Balatonboglár 7:2 A somogyi csapat pontjait Harmati Frigyes, valamint a Harmath Gy.—Harmath F. páros szerezte. Ugyancsak Balatonboglár vo’.t a színhelye a megyei ifjúsági csapatbajnoki döntőnek. Itt is a papírforma érvényesült. A balatonboglári fiatalok tudásban magasan fölötte állnak a kaposváriaknak. B. MEDOSZ—K. VBKM Vasas 6:0 Győztesek: Szabó. Kovács. Katona. Gombossy. a Szabó—Gombos- sy, illetve a Kovács—Katona páros, j AUGUSZTUS 31 PÉNTEK Erika Milyen tesz az időjárás.' ^ várható időjárás ma estig: Időnként fölszaka- dozó felhőzet, szórványosán1 előforduló esőkkel, zivatarral. Napkö. ben egy kissé .megélénkülő, változó irányú szél. Erős ^hajnali párásság, egy-két helyen köd. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 21—26 fok között lesz. A távolabbi kilátások (keddig) : Felhőátvonulá- sok, főként az időszak elején többfelé cső, helyenként zivatar. Szeles, az évszakhoz képest hűvös idő. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 10—15. a legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között lesz. — Somogy egy kulinyiul fotó., szemével címmel kiállítást rendezett L. Simanóvics, a Kalinyinszkaja Pravda fotóriportere testvérvárosunkban. Képeit a nyáron készítette megyénkben, s ‘ ez az első ilyen kiállítás Kalinvin- ban. i — Hazaérkezett az MSZBT háromtagú küldöttsége a Szovjetunióból, ahol a Szovjet-Magyar Baráti Társaság meghívására töltött egy hetet. — Műszaki könyvnapok kezdődnek október 10-én. Az idén nyolc kiadó 45 könyve jelenik meg erre az alkalomra. csaknem 300 ezer példányban. — 88 új bentlakásos középiskola nyelik meg Kubában a tanév elején. Ezek <fr. iskolák 44 ezer diákot fogadnak. Ezek a mindennel fölszerelt "iskolakombinátok« elsősorban a mezőgazdasági központokhoz kapcsolódnak. — Riasztólánc alakult a Balaton menti szőlővidéken, mivel a csapatokba verődött seregélyek veszélvzetetik a termést. A leghatásosabb riasztó eszköznek á vadász- fegyverek. a kgrikás ostor, a kolomp és a kereplő bizonyultak. de Badacsnoy környékén néhol sorozat lötiésre beállított 'karbidágyúkkal is védekeznek. — Tovább bővítik a Kozmetikai és Háztartásvegy- ipari Vállalat új, /zalaegerszegi gyáregységét, s így újabb termékekkel gyarapodik a 80 fsjta kozmetikai cikk és mosószer. — Divatbemutatót négy alkalommal rendez az ősz folyamán. a KIOSZ nőiszabó- szakosztálya. E rendezvényekre, melyek egyúttal a szakmai továbbképzést is szolgálják, a Geliért-szálló- ban kerül sor. — Az egymilliomodik kempingezőt fogadták tegnap délután Balatonbogláron. A vendég á csehszlovák Ladisz- lav Méri borász és szőlész, aki három gyermekével egy Léva melletti faluból érkezett a Siotour .balatonboglári Sellő kempingjébe. Az egymilliomodik kempingező emléklapot, ajándékkosarat és ingyenes üdülést kapott. — »Hangolnak« a szarvasbikák a Duna menti gemenci erdőségben. Az igazi szarvas- bőgés kezdetét szeptember első hetére várják, de a szarvasbikák már itt-ott hallatják hangjukat. — Összeomlott több ház a hatalmas esőzések nyomán Guatemala város nyomornegyedében. A romok alatt — a feltételezések szerint — húsznál többen lelték haláluk?J Hona^ai fölháborodás Emmanuel Hamel francia képviselő fölháborodott inlerppllá- ciót intézett a belügyminiszterhez, követelve a nemzetgyűlés épületével szemben, a Szajna partján levő strand bezárását. A honatya ugyanis hivatali szobájából naponta «kénytelen volt« megfigyelni, hogy a strandon levő fiatal hölgyek melltartó nélkü? élvezték a nap bariiító hatását. Hamel szerint a toplessbe öltöző, napfürdőzők nemcsak a «szégyen árnyékát vetették a parlament épületére«, hanem «aláásták a francia nők esztétikai és morális tekintélyét u.« 10 évvei ezelőtt, 1963. augusztus 3l-én halt meg — 81 éves korában — Georges Braque viálghírü francia festőművész. Tizennyolc esztendős volt, amikor vidékről felkerült Párizsba. Rövid ideig az École des Beaux-Arts és az Academic növendéke volt. Néhány évig Antwerpenben dolgozott, majd a francia mediterrán vidéken. 1903-tól Cézanne hatására új irányba fordult, s Pi- cassóval együtt (de tőle függetlenül) kubista képeket festett. Végigpróbálta a kubizmus minden fázisát; ö vezette be a mode’n festészetbe csenóélet- elemként a zeneszerszamokat, s ő használt először festményein tipográfiai elemeket. i9227ben neoklasszicista képeket alkotott, majd Sz. Gyagiljev balettjéhez készített díszletet. A 20-as évek után alakult ki művészetének legönallóbb stílusa, sajátos formanyelve, amelyet intellektuális hűvösség, parnasszista klasszieizálás és nagy kulturáltság jellemez. Úgyszólván a modern festészet. formai enciklopédiáját alkotta meg festészetében'. Művészete modern hangvétele mellett is klasszikus veretű. Nemcsak festőként volt felmérhetetlen ha'ása, hanem hozzájárult a modern iparművészet formai megújulásához is. Grafikusként szintén a legkiválóbbak közé tartozott. Az első művész, akinek gyűjteményes kiállítását még életében a párizsi Louvre-ban rendezték meg. — Az NSZK-jégrevű műsorára szervezett egynapos j kirándulást Budapestre a j Siotour kaposvári . kircndelt- | sége. Szeptember vegén a Somogy—Zala megyei Vas- és I Műszaki Nagykereskedelmi j Vállalat dolgozói utaznak két napra Zágrábba. Ez lesz az j utolsó kirándulás, amelyet a j kirendeltség az utószezonban ! lebonyolít. — Fölrobbant egy gázpa- j lack, majd lángba borult egy i négyemeletes épület tegnapra virradóan , a mexikói Guada- \ fajarában. Négy személy éle- I tét vesztette, 35-en. megsebesültek. — Kétmillió dollár értékű szerződést kötött — öt évre szólót — a Ferunion Külkereskedelmi Vállalat a John Jenkins céggel. Anglia .egyik legtekintélyesebb üvegkerés/ kedelmi vállalatával magyar ólomkristály kehelyszéria szállítására. — Tűz ütött ki Haiti fővárosában, az elnöki palota őreinek hálótermében. A hivatalos közlemény szerint rövidzárlat okozta a tüzet, de ez már két hónap alatt a második eset. — Lezuhant két Starfighter típusú vadászgép a délarizonai Ajo városka közelében. Mindkettőn tanuló pilóták tartózkodtak. Rossz „viccéri“ — ezer dollár Áz Egyesült Államok kormánya 'keresetet nyújtott be a phoeníxi bírósághoz két személy ellen, aki »viccjjől« azzal ijesztette meg g repülőtéri hatóságokat, hogy kézi ! csomagjában robbanószerke- 'zet lapul. A fejenként 1000 dollár büntetés kiszabását indítványozó kereset szerint a büntetés célja az volna, hogy a közvéleményt meggyőzzék: »ezek a dolgok egy cseppet sem humorosa1!;«. — A VOLÁN Utazási Iroda 1973. október 6-án 5 napos társaskirándulást indó. Jugoszláviába, az isztriai félszigetre. Részvételi díj: 1320 Ft + 350 Ft költőpénz. Jelentkezni lehet a VOLÁN Utazási Irodában, -neizsenyt u. 1. sz. alatt és a 12-22Z telefonon szep- 1 tember 5-ig. iilíOd)