Somogyi Néplap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-01 / 152. szám
Homty Márta: Néphagyomány A somogyi képzőművészek 'pécsi tárlatának anyagából. Győr ke Zoltán VÍZPARTON Halcsontvázak szikkadnak a fűben, hangya-hadseregek ostroma után. Kopoltyúk lezárt rácsai között áfzuborog a langyos délután. Térdig vízben felhúzott szoknyajti fűzek öblítik hálóingüket. Vízfenékre süllyed az árnyékuk, Vajon ki kötött a nyakukba követ? Vastag idomú szoborként állnak a fogak közt csendet őrlő tehenek. Lepényt szaggatnak izzó homokra, ventillátor-farkuk űzi a légyét. Árnyékába húzódik az erdő, a délibáb lépcsői leomlanak. Füttylasszót dob nyakamba egy rigó, gyújtásként ég el bokor tövén a nap. Csillag-pikkelyek száradnak az égre; libegve száll le a tájra az este. Hold-ejtőernyője a fákon akad. Por és harmat ül a levelekre. Korszerű műveltség Népies szómagyarítás AZ ELŐZŐ CIKK befeje- seképpen arról szóltunk, hogy minden tantárgynak, minden tudománynak megvan a maga egyszeregye, amit nem lehet gpndolkodás útján kitalálni, amire nem lehet -rájönni«, amit adott esetben meg kell tanulni, hogy bármikor felidézhető módon elraktározhassunk tényeket, adatokat Ám eddig csak az egyszeregy típusú tanulnivalókról szóltunk. Eléggé kézenfekvő, hagy a felnőtt ember számára nem elégséges, ha csak annyit tud a világról, annak mennyiségi, nyelvi, művészi, fizikai, kémiai, földrajzi, biológiai tudományos és gyakorlati dolgairól, mint amit egy általános iskolás kisdiáknak 4—8 év alatt el kell sajátítania. A világ megtanulandó, méghozzá kívülről megtanulandó »egyszeregye« sokkal—sokkal gazdagabb, bonyolultabb, hogysem az. aki egy kicsit is tájékozódni akar a természet és az ember dolgaiban, mellőzhetné. De még a lexikont se nagyon lehet használni, ha sok-sok tény nincs előre elraktározva — saját fejünkben. Nézzünk egy példát! Üssük föl a Magyar Irodalmi Lexikont Balassi Bálintnál. Rögtön az elején megtudjuk, hogy nevét kétféleképpen írta: Balassinak és Balassának is. Azt is megtudhatjuk a lexikonból, hogy 1554 októberében született és 1594-ben halt meg. Mindössze negyven évet élt. De már a következő sorok egyikében ez áll: -Élete jellegzetesen nyugtalan, reneszánsz élet«. Mármost mit csinál ezzel a meghatározással az, aki nem tudja, mi az, hogy reneszánsz? Ahhoz már tudni kell valamit fejből, hogy hol keressen ... 'alamit már korábban meg kellett tanulnia a művészetek történetéből, ha úgy tetszik egyszeregyéből, hogy tudja, melyik lexikon után nyúljon, egyáltalán -eszik-e, vagy isz- szák« azt a reneszánszt? Jó, hát ezt megtanultuk, nyúlunk a művészettörténeti lexikonért, nézzük meg. mi van itt a reneszánsz címszó alatt. AZT MONDJA a szöveg: -Szó szerint: újjászületés, a XV—XVI. századi európai kultúra és művészet összefoglaló elnevezése. Kettős értelme van: 1. Mint egyetemes I történeti fogalom a kor politikai—társadalmi életére, a tudomány, az irodalom és a művészet egy bizonyos jelenségére vonatkozik. 2. Stíluskategóriaként elsősorban a művészettörténet használja, főleg a XV—XVI. századi olasz művészeitekre és szélesebb értelemben stiluskategó- :"'kánt«. '.ztán folytatja még a lexi- n hosszan—hosszan, pél- ékkal illusztrálva a XV— XVI. század elsősorban olasz- országi művészetének történetével. Rögtön jegyezzük meg, hogy aki nem tudja, mit értsen a stílus szó alatt. tovább keresgélhet a lexikonban, pedig csak Balassi Bálintról szeretett volna megtudni valamit. S ha, mondjuk, a hosszú leírásból már megismerte, mit kell értenie -reneszánszon, még mindig nem biztos, hogy azt is tudja, mi a -reneszánsz egyéniség«. Pedig a lexikon Balassit éppen ezzel jellemezte! Ahhoz, hogy valaki jól értse ezt a meghatározást, • hallani kellett már valamit Leonardo da Vinciről, festészetéről, tudományos, sőt hadászati munkáiról, Michelangelo freskóiról és verseiről, a Mediciekről és a zsoldosvezérekről, s csak ezekután lehet fogalma arról, milyen is az a reneszánsz egyéniség, ami lám, Balassira is jellemző. A korszerű műveltséghez mindez hozzá tartozik? Nem feltétlenül. Balassi csak példa, hogy kiderüljön, nem lehet mindent az önálló gondolkodásra meg a lexikonokra bízni. Rendkívül sok dolgot el kell raktároznunk a fejünkben, ha igazán műveltek, tájékozottak akarunk lenni. Ezek nélkül az emlékezetünkben megőrzött tények és adatok nélkül, nincs a gondolkodásnak fogódzója. Gondolkodni csak valamin lehet, a semmin, az ürességen, az ismeretek hiányán legföljebb, csak a filozófus meditálhat. Azért kellett erről ilyen hosszasan beszélni, mert mostanában mintha divattá válna. hogy a korszerűség jegyében a tanulást, a megtanulást, az adatok fejben való elraktározását, feleslegesnek tartsuk. A sok adat, tény ismerete már-már a korszerűtlenség' látszatát kelti. Ez pedig nevetséges. Semmifajta műveltség nem képzelhető el megfelelő — és nem is kis számú — adat — és tény is- meretfc nélküL rete adja az igazi korszerűséget? Ez legalább ugyanolyan nevetséges feltételezés, mint az előző. Ha manapság sokan szidják, támadják az iskolát és mindenfajta oktatási intézményt, az adatok és tények -bifláztatása« miatt, akkor az nem azért van, mert az adatok jelentős részére nincs szükség. (Természetesen vannak olyan adatok és tények, amelyek elvesztik fontosságukat. Közismert példa, hogy a gőzgépről, a gőzmozdonyról a jövő iskolájában feltehetően egyre kevesebbet fognak tanulni a gyerekek, de az is valószínű, hogy a gőzmozdony tényét, mint a műszaki fejlődés egy fontos állomását, soha nem lehet elhagyni, ismerete nem. válik feleslegessé.) A probléma gyökere ott van, hogy az iskolákban korábban — s részben még ma is j— az adatokat, a tényeket önállósítva;' "S'valódí össze - függésekből kiemelve tanították. Ha egy érettségiző diáknak az a fontos, hogy tudja, mikor született az író és mikor halt meg, mikor házasodott meg és mikor írta egyik vagy másik fontos versét, mert feleletében ezt értékelik elsőrendűen, akkor nyilvánvaló, hogy az érettségire való felkészüléskor biflázni fog. S A PÉLDÁKAT lehet szaporítani. Ha a történelmi tudást a csaták és békekötések évfordulóján mérik, akkor minden diák — s minden pedagógus. akinek ez a dolga — azzal foglalkozik, hogy a gyerekek a csaták és békekötések dátumait minél jobban »bevágják«. Ilyen gyakorlat volt, részben van is. A támadások tehát jogosak, csak éppen a fürdővízzel együtt a gyerekeket is ki akarják önteni. Gondolkodtatni kell — tényekkel. Ez a dolog veleje, s ez a rteheze is. Amikor két-háromszáz esztendeje először vittek magyar legényeket a császár szolgálatába, erőszakos kato- nafogdosással vagy a toborzás csábításával (ennek német nevéből, a Werbungból lett egyik jellegzetes zenei műfajunk, a verbunkos), a német katonai nyelv szavaival csak úgy tudott megbarátkozni a magyar parasztfiú, hogy a maga nyelvéhez és észjárásához igazította, így lett a magyar katonák száján a Schildwache (őrszem) silbak, a Wachparade (díszőrségváltás) vakparádé, a takarodót jelző Zapfenstreich pedig capistráng. Ha szabadságra mentek, űrlapot kaptak Urlaub helyett, főtisztjüket, a Feludmarss&llt pedig fölmarsainak tisztelték. Amint e példákból is látjuk, a nép egyszerű fia az ismeretlen, szokatlan, nyelvérzéke számára homályos, furcsa vagy nehezen kiejthető szót ösztönösen helyettesítette olyannal, amely hasonló az idegen szóhoz, és »van valami értelme«. Az idegen, ismeretlen, szokatlan szavaknak ilyen naív, értelemkereső átalakítását, »megmagyarosítását« népetimológiának nevezzük, mivel főként a nép nyelvében fordul elő. A név nem szabatos, mert az etimológia a szó eredetének nyomozását jelenti, itt pedig arról van szó, hogy mesterségesen valami értelmet viszünk, ill. erőszakolunk a szóba. Voltaképpen az olyan tréfás szófejtést kellene nép- etimológiának neveznünk, mint azt. hogy a káposzta azért kapta nevét, mert egy bizonyos Káp hozta hazánkba. Hasonló a Főt község nevét magyarázó monda: Szent László a mogyoródi csatában lenézett a dombról, s megkérdezte: »Mi az a folt a völgyben ?« Sok helynévhez fűződik hasonló hagyomány. A népetimológia ma is eleven, s ha a művelődés lehetőségeinek bővülésével es a falu zártságának megszűnése folytán a népnyelvben erő. sen visszaszorult is. a köznyelvben és a szaknyelvekben gyakran felbukkan, újabb példákkal szaporítva a népetimológiák sorát, amelyből viszont kikopnak a régebbiek, s a szó helyes alakja váltja fel őket. A filoxérát aligha mondják már valahol is szilokféregnek, sem a mappát makkfának. A chirurgussal együtt kihalt a olyan kedvelt édesség már, hogy marcifánkra áhítozzunk. A Cuba és Portorica szivar sem olyan közkeletű, hogy guba vagy portorigó szivart kérjen valaki a trafikban. Viszont megszületett a yorkshire sertés magyar párja, a józsír sertés (holott éppen hússertés fajta), a piacon 1kandallódinnyét (cantaloup) és sugárbébit kínálnak (kicsiny, édes dinnyefaj,ta, az angol sugar = cukor szóból). A tövises iglice gilicetövissé változott, s megjelent a burgonya veszedelme, a kóró- rágó bogár (kolorádóbogár). Ha pedig a jóból is megárt valakinek a sok, szódabikát vesz be, megrövidítve a szóda-bikarbonát vegytani nevét. De egyes szakmák és technika nyelvében is találunk népetimológiás szókat. A kohászatban használatos kúpo- lókemence nem kúp alakja miatt kapta nevét, hanem a német Kupelofen »magyarításával«. Autósok réme a kerékabroncs kilyukadása vagy kiszakadása (németül Durchdefekt), amely természetesen nagy durranással jár, ezért a magyarban durrdefekt lett. Az autó kocsiszekrényét sokan karosszériának értik és ejtik, holott a francia caros- serie egyszerű szó. A nyelvi tudat fejlődésének jele. hogy a szorosan vett népi népetimológiák száma erősen megcsappant. Helyettük viszont egyre gyakoribbak a humoros szándékú, játékos szócsavarintások, mint pL az ugrómókus, a diszpancser, a televiziló és a majomméz ... Ezek persze csak tréfás beszédbe illenek. A népetimológiás szóalko- tósnak—azonban van komoly szerepe is a szókincs életében. A nyelv története folyamán több, így keletkezett szó meggyökerezett a használatban, A főiskola elvégzése után egy kis hivatal alkalmazottja lettem. A gyakorlati idő végén behívatott a főnököm. — öntől szeretném tudni, miért nem jött be ma Dan- dara? — Talán valami terve van vele? ... — próbáltam elterelni a figyelmét. Az igazság ugyanis azt volt, hogy Dandara kora reggel vadászni ment, s megkért, hogy erről senkinek egy mukkot se sezóljak. — Igen, igen, D andarára ?ennék kíváncsi, hisz együtt dolgoznak, nemde? — 0, kérem, éppen az imént volt benn. De különbén is, tudnék én valami rosszat mondani róla? — Természetesen. — Ugyan! ö az az ember, akinek a munka a mindene, önmagával mégcsak nem is törődik. — Na, ebből elég! Ne falazzon, tudom, hogy Dandara ma be sem Hitte ide a lábát. Ezért először- is tudni szeretném, hol van az a csavargó. Másodszor pedig tiszta képet akarok kapni magáról. Maga fiatal szakember, szeretném, ha nálunk maradna. Csakhogy, tudja, én kizárólag az őszinte munkatársakat szeretem. Tehát halljam! — De kérem, hát nem hisz nekem? — kérdeztem csalódottan. — Dandara igenis bent volt! — Sajnálom. Hol van Dandara? Utoljára kérdem! — Kár, hogy ennyire félreismeri munkatársait. Esküszöm, a nap még fel sem kelt, ám Dandara már bejött a hivataliba! és szótározott eleme lett a nyelvnek. Jellegzetes példája ennek a tubarózsa, amelynek vonzó, szinte népköltészeti hangulata éppen nem árulja el a szó eredetét. A virág latin neve ugyanis Polyantes tuberosa (a második tag jelentése: gumós; innen a tuberkulózis = gümőkór elnevezés). A nép a hangzásbeli hasonlóság alapján alkotta meg a költői virágnevet, amely aztán általánossá lett. A temető latin nevéből, a coemeteriumból alakult a magyar cinterem, amely a templom körüli — rendszerint bekerített — sírkertet jelentette. A nép néhol ma is így használja, de a századvégi irodalomban a két »értelmes« tagra bontott szó (cin + terem) új jelentést vett föl: lovagterem — ezt érezhette bele a szóba a képzelet — fémcsör- renésű fegyverekkel, páncélokkal, ónkupákkal. S vannak mindennapos szavaink, amelyekről nem is sejtjük, hogy népetimológia szülöttei. A szláv ulicából először ucca lett, de a szó annyira összekapcsolódott az út fogalmával, hogy végül a helyesírási szabályzat az utca alakot fogadta el. Hasonlóképpen iett az olasz tazza szóból a tálca — táca helyett — mintha a tál kicsinyítő képzős alakja volna. E régi példák mellett akad egészen új is, a pufajka (az orosz fu- fajkánál nyilván azért érezték kifejezőbbnek, mert viselőjét testesebbnek, puffadt- nak mutatja.) Természetesen a személy- és helynevek körében is gyakori a népetimológia. S ahogy a köznyelv is befogadja és szentesíti az így keletkezett szókat, a hivatalosan rögzített, törzskönyvezett helységnevek közt is bőven akad hasonló. mit. — Gyűlölöm a hazug frátereket! — o iította es megragadta a vállamat. Eltorzult arca fokról fokra közeledett. Annyira megijedtem, hogy eszméletlenül rogytam le a székre. Amikor magamhoz tértem, főnököm éppen vizet spriccelt az arcomba. Ügy rémlett, hangja szinte a föld alól szól hozzám. — Bocsásson meg. drága barátom. Nem bírtam magammal. De ez egyrészt a te hibád is. Hisz előttem nincs titok: tudom, hogy Dandara lóg a munkából. No, mondd nieg csak szépen, hol van? Lehelethalkan suttogtam: — Dandara benn volt... Főnököm akkor fellélegzett és könnyedén a telefonhoz lépett. Néhány pillanat múlva belépett Dandara! Elszörnyed- tem, de szememmel intettem neki, hogy nem árultam el. Váltamra tette a kezét: — Bocsáss meg, kérlek. Nem mentem vadászni, csupán ellenőriztem a megbízhatóságodat. Fel akartam ugrani, de nem volt erőm. — Gratulálok — mondta elégedetten a főnököm. — Megbízhatóságból kitűnőre vizsgáztál. Most már tudjuk, hogy a mi emberiink vagy, számíthatunk rád. Fenomenális! Előnyösebb besorolást kapsz! Ezzel egyidejűleg megkapod első feladatodat: Dan- darával elutazunk három napra vadászni... Kérlek, erről senkinek egy árva mukkot se! Fordította: Baráté RoatHa Kovalovszky Miklós C. Dorzsgotov Alkalmassági vizsga Főnököm keze ökölbe szó-
