Somogyi Néplap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-08 / 158. szám

A legjobb mentő is elkéshet ÖT HALÁL Olyan, mint egy tanmese. A fiatalembert megbírságolták, mert agyomtertielte a csónak­ját. Szi tkozódott, s fogad ko­zott, hogy végiére jár a dolog­nak, mert nincs igaza a rend­őrnek. Másnap ismét a vizen járt, és szeme előtt játszódott le a tragédia: a túlterhelt csó­nak felborult, egyik utasát csak napok múlva találták meg. A fiatalember levelet írt a vízi rendészetnek, és meg­köszönte a bírságot. A kapi­tányságon nem egyet, hármat őriznek az ilyen tartalmú le­velekből. Amit látott, talán egy élet­re emlékezetes marad ennek a fiatalembernek. Biztos, hogy vigyázni fog magára. Érezte a halál közvetlen közelségét, ,s belátta, hogy a szerencsétlen­ség bárkit elérhet. A felvilágosító munka évek óta szakadatlanul tart. Nem­csak a sajtó, hanem a vízi rendészet is állandóan napi­renden tartja a vízi balesetek megelőzésének lehetőségeit. Túlságosan általánosnak lát­szik itt a lehetőségek emlege­tése, pedig ez az agyonkopta­tott szó most valóban megfog­ható dolgokat — nem is olyan sokat — takar. A megtartását néhány szabálynak, amelyet akkor sem lenne szabad szem elől tévesztem, ha nem foglal­ták volna paragrafusokba. Mindenki tudja, hogy szívgör- csöt okozhat a napozás utáni hirtelen vízbeurgás. Senki sem vitatja, hogy a gyönge úszónak nem szaibad a mély víz fölé kapálózni ... A négy­személyes csónakban csak né­gyen ülhetnek — ez is világos. De csak akkor, ha így beszél­getünk róla. Ha helyeselni kell a vigyázó szabályokat. Sok embert ugyanis szinte megbabonáz a viz Azokat is, akiknek a szárazon eszükbe sem jutna véteni az előírások ellen. A hullámok egyre bel­jebb csalogatnak, a pöttyös labda egyre távolabb esik a vizbe. S ha hatan kéretőznek a négyszemélyes csónakba, a máskor józan férfiú bólint: jöjjenek csak ... Ki érti ezt? A tragédia nem válogat; meg­fojtja az orvost, a rakodómun­kást. az autótelepi tisztviselő­nőt és a híres gyógyszerve-, gvészt is. Az elővigyázatlanság tehát nem függ az iskolázott­ságtól, inteligenoiától. A víz könyörtelen halállal bünteti a felelőtlent. Ha az utcán elájul egy em­ber, a mentők kórházba viszik, bekötözik, ápolják. Ha viszont az izzó naptól valaki elájul a umimatracon és belefordul a '/.be. nincs mentség. És elkés­1 hét a legjobb úszó is, aki se­gíteni akar... Két éve százharmincnégy embert mentettek ki a Bala­tonból, tavaly nyolcvanat. Gyors járatú motorosok vág­ják a vizet, s a legénységük lelkiismeretes, szakszerű mun­kát végez. Gyönyörű munka: életet mentenek! Aiki fölfoorult csónak vagy vitorlás mellett sem veszti el a lélekjelenlétét, már majdnem biztos, hogy megmenekül. Hiszen észreve­szik. ha nem a partról vagy a vízből, hát a levegőből. Mert a repülők fáradhatatlanul köröz­nek a víz fölött, s pilótáik nem késlekednek a jelentéssel, ha bajba jutottat látnak. Néha azonban minden erő­feszítés ellenére sem tehet mást a kapitányság, mint azt, hogy táviratot küld al szülők­nek, hozzátartozóknak: tragé- I cPia történt. Két éve harminc- ketten, tavaly huszonketten. az I idén — eddig — öten fulladtak a Balatonba. Nem lehet iga­zán örülni e csökkenésnek sem, mert a huszonkettő és az öt is végtelenül sok. Egy is sok, mert értelmetlen halál, mert megelőzhető, mert a butaság következménye. A statisztika reményeket ébreszt: a jó szó talán nem lesz falra hányt borsó, s nem járunk rossz úton. De ki meri megjósolni, hány halál lesz még a nyár végéig? Vagy akad. aki azt ál­lítja, nem történhet több sze­rencsétlenség ? Kint jártunk a vízen, s kilo­méter hosszan semmi másra, csak a víz csillogására kellett figyelnünk. Gondoltam — a rendőrtiszt nem. ő nem biza­kodó — igy is lesz ez, egészen addig, amíg vissza nem érünk a kikötőbe. Egyik helyen azért kellett megállni, mert hatan — egy pici gyermek is! — szo­rongtak a négyszemélyes csó­nakban. amott azért, mert messze sodródott gumimatra­cával egy fiatalember; másutt meg azért, mert kettő helyett hárman ültek a műanyagvitar- lásban. A fejünk fölött el-elsurranó repülővel egy percre sem sza- : kadt meg a rádióösszeköttetés. | Hajónk minden pillanatban kész volt.a mentésre. És a leg­nagyobb viharban sem veszte­getik az időt. Ha nem ez, hát a nagy rendőrségi motoros da­col a széllel meg a hullámok­kal. Már a nyár közepe felé já­runk, s az igazán jó idő csak most kezdődött. Sok embert megkísérthetnek a simogató hullámok. Pintér Dezső Módosították egyes valuták ártolyamát Az elmúlt hetekben a tőkés i százalékkal é6 az osztrák sehil­linget 4.8 százalékkal fölérté­kelték. Ezek az események valutapiacokon újból nagy fo­kú nyugtalanság alakult ki. Ez abban jutott kifejezésre, hogy az amerikai dollár árfolyama jelentősen gyengült az összes fontosabb tőkésvalutával szemben, s emell'ett a napok­ban a nyugatnémet márkát 5,5 Devizanem ' Potlékolt (100 egység) árfolyam, VII. 8-ig US-dollár 2476,83 kanadai dollár 2041,95 olasz líra (1000) 44.18 1 NSZK márka 883.11 osztrák schilling 121,32 svájci frank 741,13 belga frank 61,66 holland forint 851,55 francia frank 540,13 dán korona 395,85 norvég korona 415,ai svéd korona 545,36-panyol peso 42,85 Az új — és a további in­tézkedésekig érvényes — ár­folyamok azt jelentik, hogy mindazok (magyarok és kül­földiek egyaránt), akik dol­lárt, lírát és kanadai dollárt váltanák, be, forintban az ed­diginél kevesebbet kapnak, azok viszont — így a külföld­re utazó magyar turisták is — akik a jelzett valutákból vásá­rolnak, kevesebbet fizetnek. Ez*«»’ o».Vr. akik nyu­szükségessé tették, hogy a Ma­gyar Nemzeti Bank ife megfe­lelően módosítsa valutaárfo­lyamait Július 9-től kezdve a következő árfolyamok változ­nak meg: közép­A változás mértéke, forint százalékban VII. 9-től 2337.62 mínusz 6 2389.45 mínusz 6 40.66 mínusz 8 936,11 plusz 6 éunei plusz 5 779,19 plusz 5 62.89 plusz 2 868.5(7 plusz 2 550.94 plusz 2 403.75 plusz 2 424,11 plusz 2 556,28 plusz 43,72 plusz 2 gatnémet márkát, schillinget stb. váltanak be. forintban töb­bet kapnak, akik e valutákból vásárolnak, többet fizetnek. A turistaútlevéllel külföldre uta­zó magyarok a jövőben is 3300 forintért vásárolhatnak valu­tát, és ez — amennyiben a va­lutaellátmányt új-dollárban kívánják fölvenni — az új ár­folyamon számítva az eddigi 133 dodlár helyett 140 dollár­nak felel meg. Az árfolyamjegyzések vál­tozáséval kapcsolatosan a kül­kereskedelmet éirntő intézke- 1 dések ugyancsak július 9-i ha- I tállyal történnek meg. (MTI) Nincs öttalálatos a lottón A 27. játékhéten 5 találatos lottószelvény nem akadt, a nyereményösszegek a nyere­ményilleték levonása után a következők: a 4 találatos szelvények száma 88 darab, a nyeremény egyenként 48 413 forint, 3 találatos szelvény 7517 darab van, ezekre egyen­ként 283 forintot fizetnek. A 189187 darab 2 találatosok egyenkénti nyereményössze­ge 14 forint. Elhunyt Otto Klemperer Szombatra virradóra 88 éves korában meghalt Ottó Klem­perer, a világhírű zeneszerző és karmester — jelentették be Londonban. — Gazdagon visszafizette a munkát a babócsai termelő­szövetkezet 450 holdas rét te­rülete. A tavaszi ápolási, mű­trágyázás! munka eredménye­ként az első kaszálásból 50 vagon szenázst készítettek és 8 vagonnyi szénát kazlaztak. — Halálos villámcsapás ér­te Albertirsa határában Suda Jánosné 38 éves háztartásbelit és fiát, Suda János 18 éves tanulót: Vácszentlászlón Móri József 43 éves erdei munkást, valamint nyírkárász község­ben Matyi Istvánná 45 évest és leányát, Kozma Lajosné 18 éves helybeli lakosokat. — Belga siketnéma gyere­kek Kaposváron. A Balatonon nyaral a belgiumi Bruggéban levő Spermaile Intézet 40 nö­vendéke. Ebben az intézetben látási, hallási és mozgásszer­vi betegségekben szenvedő gyermekeket nevelnek. Teg­nap a gyermekek tanáraik vezetésével Kaposvárra láto­gattak. Megismerkedtek a me­gyeszékhely nevezetességei­vel, és ellátogattak a Siket- nema-intézetbe is. — Repülömodellező verseny Kaposújlakon. Az MHSZ me­gyei vezetősége és a Megyei Szakszövetség Kaposújlakon rendezte meg a szabadon re­pülő modellek bajnokságát. A vitorlázó felnőtt-kategóriá­ban Tóth István kaposvári versenyző, az ifjúságiak kö­zött pedig Stadler Kálmán, a Tóth Lajos iskola tanulója lett az első. A rádióirányítású modellek küzdelmét Münich Gyula, a csapatbajnokságot a marcaliak nyerték. — 160 000 forintos forgalom. Az iparcikk-kiskereskedelmi vállalat fonyódi Balaton áru­háza az idei szezon legmaga­sabb forgalmát a héten érte el: 160 000 forint értékű kü­lönböző árut vásároltak itt a haza í és a külföldi nyaralók. — Tábor Igáiban. Az MHSZ j a sorkötelesek gepjárműveze- . tői tanfolyamának nyári tá- ! borozását az idén Igáiban rendezte meg. Vizsga előtt a fiatalok két hetet töltenek az igali táborban, ahol elméleti és gyakorlati segítséget kap­nak a sikeres vizsgához. — A kempingek és a fizető- vendégszlogálat férőhelyeinek mintegy háromnegyede meg­telt a Balaton partján. Az Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, újabb záporokkal, zivatarokkal. Mérsékelt — a zivatarok idején megélénkülő —, változó irányú szél. A hőmérséklet alakulásában változás nem lesz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 34—29 fok között lesz. A szövetkezetek adják a nemzeti jövedelem egynegyedét JÜLIUS 8 VASÁRNAP Ellák A hatvanhárom országban 260 millió tagot számláló Szö­vetkezetek Nemzetközi Szövet­sége fél évszázaddal ezelőtt, 1923-ban határozta el, hogy minden évben megrendezik a nemzetközi szövetkezeti napot. Az Országos Szövetkezeti Ta­nács és a Csongrád megyei szövetkezetek koordinációs tanácsa az idén, Szegeden ren­dezte meg a nemzetközi szö­vetkezeti nap országos ünnep­ségét. Mintegy másfélezer ipa­ri, háziipari és mezőgazdasági szövetkezeti dolgozó gyűlt ösz­kok beszédeit, s megtekintsék a kulturális műsort. Hunyadkürti Lajosnak, a Csongrád megyei MÉSZÖV el­nökének megnyitója után Rév Lajos mondott ünnepi beszé­det. Ezután Szurdi István, az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány nevében köszön­tötte a magyar szövetkezeti mozgalom képviselőit. Mél­tatta az ipari és mezőgazdasá­gi szövetkezetek egyre növek­vő szerepét, jelentőségét. El­mondotta, hogy hazánkban ma 135 évvel ezelőtt, 1838. július 8-án született — éa 79 éves korában, 1917-ben halt meg — Ferdinand Zeppelin né­met feltaláló, aki a magyar Schwarz Dávid terveinek to­vábbfejlesztésével merev testű, kormányozható léghajót épített. A léghajó átlagos fajsúlya — mint ismeretes — kisebb a kör­nyező levegőnél, vagy azzal azonos. A statikai felhajtó erőt létesítő, a levegőnél lényege­sen kisebb fajsúlyú töltőgázt (általában héliumot, korábban pedig hidrogént) a léghajótes­ten belül hajlékony falú tartá­lyokban, cellákban helyezik el. A léghajó gyakorlati alkalma­zásával már az I. világháború idején kísérleteztek. A két vi­lágháború között a nagy lég- - hajók sorra elpusztultak (rész­ben hidrogéntöltésük, részben a kedvezőtlen időjárási viszo­nyok következtében). Nagy fe­lületük miatt főként a külön­ben is nehézkes föl- és leszál­lás volt leginkább veszélyes. A léghajókat ma már nem igen használják. Jövőbeni fel- használásukra — nagv terhek szállítására — csak akkor ke­rülhet sor, ha a le. és fölszál­lás feltételei biztosíthat ók. Önkiszolgáló ruházati áruház Barcson Befejezéshez közeledik Bar­cson a Somogy megyei Ipar­cikk-kiskereskedelmi Válla­lat ruházati kisáruházának építése, amely 2,1 millió fo­rintba került. Az önkiszolgáló rendszerrel működő kisáru- házat előreláthatólag augusz­tusiban adják át. A vállalat ezt követően szakosítja barcsi üz­sze Csongrádból, s más T él­alföldi megyékből — sói aik közt mintegy félszáz lengyel szövetkezeti dolgozóval —, már három és félmillió szövet- ikezeti tag tevékenykedik. A nemzeti jövedelemnek 1960- ban a 17 százalékát, tavaly pe­dig már csaknem a negyedré­leteit. — Űj út épül Nagykanizsa és Zalaegerszeg között. Zala hogy meghallgassák a szóno­szét állítatták elő. megye első igazán korszerű Dilemma nyolométer széles útját még ebben az ötéves tervben át­adja rendeltetésének a Be­tonútépítő Vállalat. Hány éves a múmia ? A lengyelországi Gliwicel- ben levő műszaki egyetem magfizikai intézetébe napon­ta érkeznek különös külde­mények: egyiptomi múmia, ősi csontok. Ebben a lengyel intézetben ugyanis meg tud­ják állapítani a hatvanezer évnél »fiatalabb“ állati, nö­vényi és ásványi leletek pon­— Az elmúlt hatvan év legsúlyosabb szárazsága pusz­tít Nyugat-Afrikaban. Az aszály súlytotta háromezer kilométer hosszú területen néhol a teljes állatállomány, összességében töb millió állat pusztult el. A katasztrófát szenvedő hat országban elve­szett a társadalmi össztermék több mint fele, az itt élő mintegy huszonöt millió la­kos közül tízmillió életve­szélyben forog. — HÁROM PÁRIZSI REND­ŐRT LETARTÓZTATTAK az­zal a váddal, hogy sorozato­san rablásokat hajtottak vég­re. Az egyenruhás betörők az elmúlt két év során a becs­lések szerint több mint 1,2 millió frankot raboltak össze. — Klaus Barbie háborús bűnös sziabad on bocsátását á Bolíviai Legfelső Bíróság el­rendelte. Barbie, aki Klaus Altimann néven rejtőzködött Dél-Amerikában, a második világháború alatt Lyon gesta- pofőnöke volt. A Bolíviai Leg­felső Bíróság később dönt ar­ról, teljesítik-e a francia kor­mány követelését, kiadják-e Barbiet, ha ugyan a gyikos gestapós ezt megvárja, es most elnyert szabadságát nem használja fel arra, hogy is­mét megszökjön az igazság­szolgáltatás elöl. — Cápákat észleltek csü­törtökön Civitavecchia part­jainál, Rómától 70 kilométer­re. A kikötői kapitányság megtiltotta a strandolóknak, hogy ötven méternél beljebb ússzanak, a csónakosokat el­tanácsolta a cápa vadászattól és árbocra húzták a cápave­szélyt jelző piros zászlót. előrejelzések szerint a forga­lom a jövő héten tovább nö­vekszik. — Befejeződött a szolnoki könnvüfémszerkezetes piac­csarnok építése, amelyből a Somogy megyei Mezőgazdasá­gi Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat is kivette a részét. A mindössze három hónap alatt felépített 4000 négyzetméteres csarnok (nyílászáróit készítet­ték és aluminiumborítasát szerelték a vállalat dolgozói. Gázolt a vonat Verőce határában a Vácról Szob felé közlekedő tehervo­nat elgázolt — eddig még is­meretlen körülmények között — a vasúti síneken négy ott- fartózikodó személyt. A bal­eset következteben Molnár Ferenc 24 éves technikus pa­taki, Búzás János 54 éves pá- lyamunikás ipolyszegi és Sza­bó György 43 éves pályamun­kás, hajdudorogi lakos a hely­színen meghalt. Tóth János 42 éves pályamunkást életveszé­lyes sérülésekkel, a mentők kórházba szállították. A rend­őrség a MÁV szakértőinek bevonásával vizsgálja a bal­eset körülményeit. tos korát. Az intézet különle­ges berendezésed legfeljebb 90—130 év eltéréssel állapít­ják meg. hogy hány éves pél­dául egy egyiptomi múmia. — Hajdani temetkezési helyre bukkantak a Borsod megyei Edelényben lakásépí­tés közben. A napfényre ke­rült fülkarikák, karperecek, valamint kerámiatöredekek alapján megállapították, hogy a hajdani településen avarko­ri sírok »keverednek» a hon­foglaláskori magyarság sír­helyeivel. A temető feltárását ősszel folytatják. — Bírókat sértegetett több beadványában az 58 éves ba­latonlelled Molnár Lajos rok­kantsági nyugdíjas. A Siófoki Jarasbirosag folytatólagosan elkövetett hivatalos személy sértegetése vétsége miatt négyhavi fogházra ítélte. — A Kaposvári Gépipari Szak­középiskola esti tagozata érettsé­gizettek részére pótfelvételt hir­det. 2 éves tanulmányi idő alatt gépipari szakközépiskolai érettsé­gi bizonyítványt szerezhetnek. Je­lentkezni lehet július 20-ig az is­kolában. (11322) Három tüzet okozott a villám Babócsán az Üj Világ Tsz egyik szalmakazla lobbant iangra. a tüzet a barcsi. a nagyatádi állami és a helyi ön­kéntes tűzoltók fékezték meg. A kár 24 ezer forint. A barcsi állami tűzoltókon kívül az oltásban a szigetváriak is részt vettek. Darányban az Üj Élet Tsz egyik lucernakaz­la gyulladt ki. A kárt 8000 fo­rintra becsülik. Somogycsicsó- ban tegnap egy falábakon ál­ló, nádtetős pajta és a benne tárolt széna gyulladt meg. s a tűz 6100 forint (becsült), kárt okozott a halgazdaság helyi üzemegységének. A tü­zet a csurgói és a somogycsi- csói tűzoltók oltották el. — Felrobbant egy bután­gázt szállító tartályvagon Arizonában. A lángok hamar elharapóztak a közeli erdő­be, hárman meghaltak, csak­nem hetvenen megsebesültek. — A Kossuth Mg. Termelőször vetkezet, Somogyszob, nyilvános vásár keretében elad négy igás­lovat. A vásár 1973. ju^ius bó 15-én de. 9 órakor lesz a termelőszövet­kezet majorjában. (103329) IBUSZ utak Kirándulóaut.óbus/. indul 5 napra Porecsba, a jugoszláv tengerpart kedvelt üdülőhelyére augusztus Ili­én. Részvételi díj teljes ellátás­sal 1650 Ft. plusz költőpénz. Elhe­lyezés a Hotel Lanternában. Három országon át: Ausztria— Olaszország—Jugoszlávia, szeptem­ber 20—2b-án, hét nap felpenzios ellátással. Indulás Kaposvárról autóbusszal Graz—Klagenfurt—Ve­lence—Zágráb útvonalon. Veleneé- ben városnézés, kirándulás Vero­nába és a Garda-tohoz. Részvételi díj: 4400 Ft plusz költőpénz. Elhe­lyezés 2-3 ágyas, hideg-meleg fo­lyóvízzel ellátott szobákban. Nyugat-magyarországi körút egy­napos pozsonyi kirándulással. Ki­rándulóautóbusz indul 3 napra szeptember 28-án Kaposvár—Bala- tonlelle—Veszprém—Zirc—Győr— M os on m ag y a róvá r—Po zs on y—S op_ ron—Szombathely—Nagy cenk— Kaposvár útvonalon. Részvételi díj: 2 éjszakai szállással. 3 főétke­zéssel. a csehszlovákiai kilépés költségével 600 Ft. Kirándulóautóbusz indul 2 nap­ra augusztus 21-én Szombathely- Kőszeg—Sopron—Fertőd—Győr— Pannonhalma—Veszprém útvona­lon. Részvételi díj: 2 főétkezéssel, turistaszállással 300 Ft. Kirándulóautóbusz indul Július 25-én a híres gemenci vad rezer­vátumba í napra. Részvételi díj 3 egy ebéddel 150 Ft. A felsorolt utakra július 19-ig lehet jelentkezni az IBUSZ Ka­posvár, Ady Endre utca 14. sz. alatti irodájában. i (11320)

Next

/
Thumbnails
Contents