Somogyi Néplap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-07 / 157. szám
Egyetlen akadály a gáz bekapcsolása Már áll az óvoda A KISZ-építőtábor fiataljai is segítenek JÓL. HALAD a szocialista brigádok mozgalmának pénzéből készülő óvoda építése. A költségvetési üzem dolgozói március közepén kezdték meg a munkát, és bár a tervet egy kis késéssel kaptak meg, a mai napig a munkák hetven százalékával végeztek. Az épület áll. és a kőművesmunkát hamarosan befejezik. Mint Kovács Gyula főepítésvezető el- j mondta, eddig csak a Pázmány Péter utcai óvoda építésénél használtak pólásztlnol gyöngybe tont. amelynek súlya a ha- \ gyományos panelelemekének alig fele. Megemeltem a poli- sztirolgyönggyel teli, amber j nagyságú műanyag zsákot —' és bár nem vagyok díjbirkózó — fél kézzel könn.vedén elbírtam. Mint magtudtam, az új paneltípus hang- és hőszigetelő tulajdonságai jpval felülmúlják a hagyományos épületelemekét. Mind a négy huszonöt személyes foglalkoztató ablakai délre néznek, az északi oldalon csak kiszolgálóhelyiségek lesznek. A könnyűszerkezetes épület mennyezete szintén új eljárással készült. A lakkozott »hajópadló« bunkóiéit fölött különleges műanyag panelek biztosítanak tökéletes szigetelést. Ottjártamkor az építkezésen egy kőmű vés brigád dolgozott, de megérkeztek már a víz-, gáz- és villanyszerelők is. A nagy értékű gázkazánok és a meleg vizes konvektorok beszerelése csak ezután következik. — Az építkezés tervszerűen halad, mégis mi okoz gondot? — kérdeztem Kovács Gyulát. — A Dózga György utca eg az óvoda területe között több mint négy méter szintkülönbség van, ennek áthidalása csak nagy földmunkával lehetséges. — Hogyan oldják meg? — Kilencedikén érkezik meg a KISZ-építőtáborból a fiatalok első csoport/a. Segítségükkel a földmunkával sem késünk. Igen jelentős az 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet társadalmi munkafelajánlása. A fiatalok főként az épületgépészeti munkákban segítenek majd. A másik — talán még az előbbinél is súlyosabb — gondunk. hogy a Gázszerelő és Szolgáltató Vállalat a gázcsatlakozási tervet nem hagyta jóvá. mert a SOMBER elmulasztotta beszerezni az úgynevezett energiafelhasználási felmentvényt. A SOMBER-nek föltétlenül meg kell kérnie a kissé ijesztő nevű engedélyt, hogy ne kessen a gáz bekapcsolása. Az óvoda építési költsége csaknem négymillió forint. Eltérés csak esetleges árváltozás esetén lesz. — Mi jöhet közbe, ami az átadási határidőt veszélyeztetné? — Ha ’augusztus 20-ra megjönnek 4 kazánok, es ha a már előbb Említett gázprobléma megoldódik, az átadási határidőt betartjuk ugyanazok a brigádok vesznek j részt, melyek a Pázmány Pé- ! ter utcai óvoda építésénél mát sok tapasztalatot szereztek a : polisztirol gyöngypanel elemek felhasználásában. Ha valami j előre nem látható hiba késleltetné az átadást, tartalék mun- i kaerőket is tudunk mozgósí- 1 tani. — Nem okoz-e gondot az I Irányi Dániel és a Dózsa j György utca közötti háztömb i belsejében épülő óvoda meg- ; közelítése? — Az óvoda a Május 1. és a Dózsa György utca felöl is jól megközelíthető lesz. AZ ÉPÍTKEZÉSEN serénykedő munkások véleményét legjobban Kurucz Gyula fűtő- szerelő szavai jellemezték. — Sokan vagyunk itt kisgyerekesek. Nagyon megért1 jük, milyen fontos, hogy mind több apróság járhasson óvodába. Egy munkáscsalád anyagi, helyzetén sokat javít, ha mindkét szülő keres, ennek előfeltétele, hogy a kicsit biztos helyen tudják. H. F. A szeptember elsejére elkészülő új óvoda száz család gondjait oldja meg. Kaposváron történt 100 ÉVE, 1873 júliusának el- ’ só hetében szinte kiürült a város: aki csak lehetette, a környékbeli szőlpspincékbe mene- 1 kük a nagy szárazság’ és a por elől. — Bokody Antal színigazgató bejelentette, hogy a hónap végén Kaposváron sze- l repel társulatával. — Megnyílt j az újjávarázsolt Sétatér, és a ■ kaposváriak kedvenc pihenő- j helye lett. Az elszaporodott j tolvajlásokat mutatta az ’ is. \ hogy az első napokon ellopták a parkőr ruháját és pénzét. — í Ugyanezekben a napokban J ! nagy felháborodást váltott ki j az öreg. megőszült városatyák között, hogy egy korábbi en- ■ gedélv alapján a Fő utcában, a megyeháza és a fiúgimnázium szomszédságában megnyílt a bordély ház. 50 EVE, 1923 júliusának első j napjaiban lezárták a .városi földigénylők névsorát. Ekkor j háromezer kaposvári agrár- 1 proletár kért földet. — Július 3-én a szabómunkások sztrájkba léptek, mivel a 32 százalékos béremelést a munkaadók _ nem adták meg. — Július 7-én a pécsi utcai elemi iskola átalakítása megkezdődött. Ugyanekkor megkezdődött a í polgári fiúiskola építési szemléje, illetve helyének kijelölése. Az építkezés megkezdésére azonban nem került sor. — j Nagy szenzációt jelentett a j városban G. M. Z. hadapród- I őrmester haiala, aki cigány- 1 zenés szerenád után szerelme ablaka alatt szíven lőtte ma- j gát. 24 lakásos bérház építése. —-1 elsején megkezdődött az első ' 25 EVE történt, hogy július , 2-án hivatalosan megalakult a Turul szállóban a Kaposvári j Labdarúgó Alszövetség. 3-án: a helyi sportrepülő szakosz- 1 tály fes megkezdte működését, j — 3-án közölte a helyi lap, | hogy a városban még előtör- j dúló munkanélkülisé'g íelszá- j molása hamarosan elintézést J nyer. — 4-én a KMTE—Dom- : bóvári VSE nyári kupa baj- j nokság 3:2 eredménnyel vég- J ződött. — A mozik műsora július 5—7-e között: A Városiban a Kglózok kapitánya című I amerikai szerelmi történetet, J míg az Apollóban A mindennapi kenyér című farmertörté- netet játszották. A. A. Jóformán nincs Kaposvárnak olyan része, ahol ne lennének építkezések. Stadler József, a városi Tanács építési osztályvezetője a városunkban folyó beruházások talán legjobb ismerője. Tőle kérdeztük meg; mi épül jelenleg Kaposváron? Először a legtöbb embert érdeklő és érintő lakásépítkezésekről mondott híreket. Az egyik fő lakásépítési terület a Kalinyin városrész. Jelenleg 276 lakás épül itt, a Honvéd utcában. A tizenhat épület egy részét még ez évben átadják. Az építők által eredetileg vállalt 191 lakás teljes átadása — az eddigi tapasztalatok alapján — nem várható az év végéig. Az idén folytatódik 132 lakás 10 szintes épületeinek az alapozása. Stadler József szerint a negyedik ötéves , összesen 120 szövetkezeti lakás átadását tervezik. A Buzsáki utcában rövidesen íViegkezdődik egy új 300 lakásos ifjúsági lakótelep építése. a Pázmány Péter közben pedig mór alapozzák a hetven- lakásos garzonházat. Az elmondottakon kívül a város különböző részein még 100—120 lakás építése folyik. Az új lakótelepek új iskolákat és óvodákat igényelnek. Az Arany utcai óvodát 50 hellyel bővítik. Az építők szeretnék szeptemberben átadni az új épületet. A Petőfi utcai 200 személyes óvodát é6 120 személyes bölcsődét 1974-ben adják át. A felsoroltakon kívül bővítik még a Pamutfonó-ipári Vállalat Kaposvári Gyárának és az elektroncsőgyárnak az óvodáját. Legfontosabb a lakásépítés Reggeli hangulat július 4-én, a mai kanadai Saskatchewan tartományban, az akkori Északnyugati Terület délkeleti részében, a Qu Appelle folyó partján mintegy harminc magyar- család — jórészt somogyiak —■ leverte az első sátor- karót. 1892-től Kaposvárnak nevezték a már több százra emelkedett lakók szerény településüket, A nyomor, a föld- és a munkanélküliség a múlt század 80-as éveitől egyre nagyobb számban kergette a tengerentúl,ra a magyar agrárproieta- riátus ezreit. Somogyból először a kapusi, az igali és a szigetvári járásból vándoroltak ki az agrárproletárok és a szegény parasztok. Nagy részük először az Amerikai Egyesült Államokba, és csak később Kanadába. Az első telepesek tulajdonképpen csaias áldozatai voltak. A kanadai kormány, egyrészt hogy a meg-megújuló indián fölkeléseket ellensúlyozza, illetve leverje, valamint a vasútépítkezéshez a megfelelő munkáskezet előteremtse, nagy toborzáshoz kezdett. A nyolcvanas években ügynökei révén sok európai bevándorlót telepített le. Különösen fokozódott ez az i 883-ös második Riel-téle indián fölkelés után, amikor a kanadai kormány elsősorban fegyverforgató bevándorlókat toborzott. Kapóra jött a szélhámos Eszterházy Pál ajánlata, aki jelentős pénzösszeg fejében megszervezte az úgynevezett Magyar Légiót. A telepeseket a székely határőrök mintájára fegyveres kiképzésre fogták a letelepülésük előtt. A tejjel és mézzel folyó Kánaán korántsem volt olyan ra1886 A kanadai Kaposvár évfordulóján gyogó, mint ahogy azt a ki- vándorlási füzetek lefestették. A kanadai Kaposvárt 1902- ben mar külön füzetecske ismertette magyar nyelven, s ennek több száz példánya került Somogyba. Állítólag az éghajlata hasonlít a hazaihoz. Az áprilisban vetett gabona júliusban beérett. Gyümölcs és zöldség bőven terem és a hatalmas legelőkön nagy az állattenyésztés. Magasak a mezőgazdasági munkabérek, a \ hazainak legalább háromszorosa. A füzetecske közli az ottani angol plébános felhívá- j sát, aki a kormány földakcióját ismerteti. Tulajdonképpen ez volt a kivándorlási mozgatóerő. Minden 18 éven felüli 160 hold földet kap, és ha három évig műveli és házat épít rá, csekély összeg fejébe» a tulajdonába megy. Néhány példát hoz az ösiakókra, így az 1894-ben letelepült Christ Istvánt említi, aki ott meggazdagodott. V alóban voltak kiugró esetek, de legtöbbnek a vasúttársaság hallatlanul nehéz erdőirtási munkálatai jutottak. Mindezt csak ott tudták meg. Sőt. az első telepeseket még a pénzükből is kiforgatta Eszterházy. Ha- 1 marosan összekülönbözött a : telepítés kaposvári kivitelezőjével, Zboray Tivadarral, mivel 1 öt ás becsapta. A szazadíor- dulcm egyrészt a meg gyökeresedett, a földet feltörő telepesek és munkások éltek a környéken. Ekkor Somogyból már nagy számban hajóztak át Kanadába. Csak Somogy- szilbót 1903 elején 69 ember, a környékbeli Gadacs és Dö- röcske községekből szintén sokan vándoroltak ki. Ekkor a kanadai Kaposváron és környékén már másfél ezer magyar élt. Mivel az első kivándorlók legtöbbje fiatalember voit. a későbbi években összeházasodott a környékbeli indiánokkal. A kanadai kormány tervei ellenére a magyar telepesek hamarosan az indiánok baratai lettek és segítettek* i * 1 kivívni jogaikat. Az 1960-as évek derekán Szabó László újságíró a környéken találkozott olyan lakókkal, akik magyar és indián nagyszülőktől származtak és egyformán beszélték az angol és magyar nyelvet. A tengerentúli Kaposvárinak , 1902-től riválisa lett a közelében létesült vasútállomás, amely Eszterhaz.vrol kapta a nevét. Kaposvárnak ekkortájt postahivatala is volt. ennek első kezelője Vass Gyula, majd Baráth István lett. 191.1- j ben éppen a negyedszázados í évfordulóján vették el tőle a postahivatalt. A Kaposvár nevet ezután egyre kevesebbet használtak. 1905-től a Saskatchewan tartományhoz tartó- j zott. és még jelentős farmer- í központként tartották számon, i 1907-ben, 1908- baji terméskő- • bői templomot építettek, melynek főbb forrnál hasonlítanak az óhazaiéhoz. terv utolsó évében a régi, roskatag, földszintes házakból álló Honvéd utca már csak emlék lesz. Az északnyugati városrész j télen megkezdte a tanácsi épi nagy ABC-áruháza ma már kicsi, ezért a sávház és a szolÉrdekes tanulmányterv ké- ! szüli a Klapka utcai általános iskola fedett tanmedencéjének 1 építésére. A munkát még a A kornyék kultúrtörténete j saltatóhaz között új szövetke- sokat köszönhet a letelepült ] zeti áruház épül. somogyi kivándorlóknak. Ök honosították meg a mezőgazdaságban a lovat. 1925-ben egyik honfitársunk virágzó telepközpontként látta, ahol élelmiszerüzletek. fatelep, szálloda, fürdő, biliárdklüb és egy alsó fokú iskola működött, kikor még sokan beszéltek magyarul,, és nagy szeretette] vették körül az óhazai honfitársukat. Többségük azóta mar »kanadaivá lett«, rzivükben azonban ma is szeretettel gondolnak apáik, nagyapáik szülőföldjére. Andrásey Antal E j A Kinizsi tömbbelsőben a I Somogy megyei Tanácsi Ma- | gas- és Mélyépítő Vállalat pa- í nellakásokat épít. December j 31-ig 36 lakást akarnak átadI ni, A lakótelep északi oldalán j a Tolna megyei építők dolgoznak az OTP rendelésére készülő lakóházakon. A Kinizsi | tömbbelsőben az ötéves terv során több mint ezer lakás épül. A Hegyi utcában a már meglevő két lakóépület, melléit I még Itat építését kezdik meg. Árvíz a Beloiannisz utca elején A legutóbbi felhőszakadáskor elmentem megnézni egy panasz okát. A hangsúly a nézésen van, mert más meghallgatni. s más szemügyre venni a bosszúság forrását. A közelmúltban szépen rendbe tették az úttestet a Beloiannisz utcában. A Mártírok tere utáni részen azonban sok baj van esős időben. Ugyanis a víz patakokban rohan az utca magasabban fekvő részeiről, sőt a Pete Lajos utcából is, s a kanálisok nem tudják elnyelni ezt a mennyiséget, a két oldalon magasan all a szennyes lé. Az igazi nagy problémát a járda »átalakítása« okozza. Száraz időben a kismamák bosszúsága a magasított járdaperem. Ezen csak nagy üggyel-bajjal lehet áttolni a gyermekkocsit. Rossz időben magasan áll a víz a járdán, A vályú szerű mélyedés elvezetné az esővizet, csak a rés nagyságát nem sikerült eltalálni, s a járdára ömlik a víz. mert az nem tudja elnyelni. Sajnos, ez veszélyezteti a házak szárazságát is. A/, utca elején lakók joggal elvárjak, hogy változtassanak ezen az állapoton, L. G. j'tá vállalat, és remélhetően íi ! jövő ősszel kezdődő tanévre j átadja az új iskolaépületet, í majd nem sokkal később az úszásoktatásra is módot nyúj- ! tó tanmedencét. Kiemelt beruházás az Irányi Dániel utcai áruház épí- ! tése. Bár a munka üteme még mindig nem az igazi, az épület ez év végére elkészülhet, jövőre pedig végre átadják rendeltetésének. A közműépítésről Stadler 'József elmondta: megkezdték a vízmű bővítését, hogy naponta 5900 köbméterrel több j vizet kapjon a város. A lakásokkal párhuzamosan épülnek ! a város új víz- és szennyvízvezetékei. Jelenleg a Cseri | úton és a Hársfa utcában dolgoznak az építők. lElsősorban a túlterhelt, öreg vezetékeket tehermentesítik. A fői orgalum utak felújítása folyamatos. Eddig a Beloiannisz utca útburkolata készült el, az építők már dolgoznak a Dimitrov, az Arany és a Hegyi utcában is. Még az idén megkezdődik a déli tehermentesítő út építése a Hársfa, a Zalka Máté és az Achim András utcán keresztül. Az építési osztályvézető csak néhányat emelt kj a mostani beruházások közül. Azokat, amelyek városunk legtöbb lakóját elsősorban erdekeihetik.