Somogyi Néplap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-15 / 164. szám
A két barcsi bajnokság E* * gárda nyerte májas 1-én a Népstadionban a Szabad Föld Kupát. Álló sor balról jobbra: Mayer György edző, Pintér, Otartics, Karsai, Kuczkó, Bódis, Winkler, Kiss. Guggolnak: Hoff er, Börcsök» Gyergyák, Tóth, Dóczi, Gulyás. Az 1072/73. évi bajnokság »viha-, pos befejezése-« ugyan még manapság is szóbeszéd tárgya So- | mogyban, a tény azonban tény marad. Ez év őszétől a Barcsi SC | labdarúgó-csapata szerepel majd a Nemzeti Bajnokság III. osztályában. A másik bajnokság lényegesen könnyebben született meg. Barcs fiatal futballistái Dunaújvárosban győztek. Manapság majdnem ugyannyi szó esik az úttörő-olimpián szerzett aranyéremről, mint a nagy csapat elsőségéről. A megyei bajnokságban szereplő együttessel kezdjük. Amikor a múlt esztendőben a kiesés ténnyé vált a Dráva menti járási székhelyen, sokan temetni kezdték a labdarúgást. Úgy mondták, sok-sok időre lesz szükség, amíg újra talpra tud majd állni a Barcsi SC csapata. Nem is volt alaptalan az ezzel kapcsolatos aggály. Annak idején a Pécsi Dózsa »elrabolta« Tóthot meg Gulyást. Az idősebbek abbahagyták, volt aki el is távozott. Talán csak a sportkör elnöke, Pandur FeA Dunaújvárosban áttérd-olimpia« nyert barcsi csapat és edzője, Mayer György. rcnc meg néhány egyesületi vezető hitt abban, hogy egy év alatt ki lehet köszörülni a csorbát. Az út azonban nem volt töretlen. Különösen az elején nem, amikor nagyon érződött a kiesést követő megrázkódtatás. Jó pár olyan pontot is elhullajtott a Barcsi SC, mely az eredeti tervekben a pozitív. oldalon szerepéit. Az őszi ItLéav oei'ejeztével azután sok minden történt. Annak nagyon sokan örültek, hogy Mayer György, az általános iskola igazgató-helyettese, a korábbi edző visszatért. Nem volt bizalmatlan a labdarúgó tábor Szóvári György edzővel szemben sem. A közvélemény azonban azt vallotta, hogy most, amikor a csapat vázát azok a játékosok alkotják, akik annak idején tagjai voltak a háromszoros Pajtás Kupa győztes együttesnek, akkor szerencsésebb dolog, ha az a tréner ül a kiapadón, aki ezeket a fiúkat nevelte. Ez be is bizonyosodott. Azután jól jött a Barcsnak a pécsi fúzió. Dehogy akarjuk túlértékelni a fiatal Gulyás és Tóth tudását, erre azonban nagy szükség volt. Az történt ugyanis, hogy a PMSC megalakulásával egy időben a BSC visszaigazolta két játékosát. Gulyásék visszatérése növelte a csapat önbizalmát. Ez érződött a sikeres MNK-sorozatban. ahol a 32-es nagydöntőig jutott el a Barcs. Még inkább a Szabad Föld Kupában. A Népstadionbeli kupagyőzelem után Barcson mindenki azt hitte, hogy most már nem lehet elhódítani a bajnoki címet a BSC-től. mégis a vugén izgalmas körülmények közepette dőlt el a bajnokság a barcsiak javára. Fordulópontot jelentett a kapo- lyi vesztes meccs. A rangadón már a Barcs kezében volt a győzelem. amikor egy öngól szétzilálta a sorokat, és csaknem szerte- foszlatta a reményeket. Mindenesetre az a tény, hogy Barcs csapata a további rangadókon győzni tudott, s felzaklatott idegállapotban is nyert a megismételt mérkőzésen a K. Vasutas ellenében, azt mutatja, hogy nem érdemtelenül került a bajnoki cím a Dráva mentére. Az a tény pedig, hogy újabb serdülő országos bajnoka van a barcsi labdarúgásnak, a jövő szempontjából- biztat szép reményekkel. Bizonyos, hogy az elmúlt bajnokságra ma már mind kevesebbet emlékeznek vissza Barcson, inkább arról esik szó, hogyan lesz a folytatás. A Barcsi SC ugyanis majd a Nemzeti Bajnokság III. osztályában bizonyíthatja, hogy méltó a Somogy megye bajnoka címre. K. S. Al IMOLNAPI műsort műsor Mindkét csapat győzni akar a mai kupamérkőzésen Helyi rangadóra kerül sor a Nyári Kupában ma a csen sportpályán: a Táncsics SE és a K. Rákóczi méri össze erejét. Eddig a két forduló során a Táncsics 4, a Rákóczi 3 pontot gyűjtött, tehat amelyik csapat ma nyer, az az élen marad. Döntetlen esetén a Táncsics vezetné továbbra is ezt a csoportot. A K. Rákóczi minden számiba jöhető játékost szerepeltet, és a Táncsics is a rendelkezésre álló legjobb csapatát küldi pályára. TEKE Megkezdődött a Balaton Kékszalag ifjúsági verseny Az idén is megrendezi a megyei tekeszovétség a már hagyományos Balaton Kékszalag if jüsági versenyt. Eddig a versenysorozatot csak fiúk számára rendezték meg, az idén azonban változtattak a rendezők a hagyományokon, s most a leányok is versenyeznek a Balaton Kékszalagért. A fiúknál a dombóvári és a veszprémi versenyzőkön kívül indultak a K. Volán, a K. Spartacus és a K Közút versenyzői is, míg a nőknél a veszprémi csapaton kívül itt van az FTC és a Bp. Beloiannisz is. A kaposvári színeket itt a K. Spartacus (képviseli. A verseny szombaton délelőtt kezdődött és ma délelőtt 10 órakor a Spartacus-pályán folytatódik. A Szovjetunió sakkcsapata Európa-bajnok Magyarország a harmadik Az angliai Bath-ban befejeződött az 1973. évi sakkcsapat Európa-lbajnokság. Az utolsó 1 fordulóban került sor a Szov- ' jetunió—Magyarország mérkőzésre. A szovjet együttes 5:3-ra nyert, ezzel bebiztosította, sőt fölényessí tette Eu- rapa-bajnoki elsőségét. A szovjet sakkrválogatott ezzel ötödször nyerte el egymás után az Európa-bajnoki címet A második helyért folyó harc a magyar és a jugoszláv csapat között déli szomszédaink javára dőlt el. Az utolsó fordulóiban nagyarányú győzelmet arattak Lengyelország ellen, és végeredményben egy ponttal előzték meg a magyar együttest. Jugoszláviáé lett az ezüstérem, Magyarországnak a bronz jutott. A «1 egbriU íánsabb játékért« liiírt díjat a szovjet Tál kapta az angol BotteriU ellepi játszmájáért. A »legjobb eredmény« díj Szpasszkijnak jutott a jugoszláv Gligoriccsal vívott játszmájáért. D jövő vasárnap Kaposváron vendégszerepei a Ferencváros Kaposvár város centenáriuma és a K. Rákóczi SC 50 éves jubileuma alkalmából érdekes mérkőzés lesz vasárnap, július 22-en. A magyar bajnokság egyik legn epszar úbb csapata, a Ferencváros vendégszerepei a Rákóczi-pályán, A Ferencváros—K. Rákóczi barátságos labdarugó-mérkőzésén a zold-feherek komplett csapattal állnak fel, s előreláthatólag szerepelnék az újonnan igazolt labdarúgók is. A mérkőzés előtt a Somogy megyei ifjúsági válogatott—K. Rákóczi utánpótlás mérkőzést rendezik meg. Ezen a napon a K. Rákóczinak a Nyári Kupa kiírása szerint a Maza-Szászvárral kellene itthon játszania. Az FTC vendégszereplése miatt azonban a kupamérkőzést már szerdán délután lejátssza a kaposvári zöld-fehér gárda. A szerdai kupamérkőzés délután 5 órakor kezdődik. A SOMOGY MEGYEI TANÁCS KÖRHÁZÁNAK (KAPOSVÁR) igazgató főorvosa PÁLYÁZATOT HIRDET nyugdíjazás folytán megüresedő E. 302/A kulcsszámú pénzügyi osztályvezetői állás betöltésére Pályázati feltételek: egyetemi (főiskolai) végzettség, vagy középiskolai végaettseg és legalább 10 évi eü. szakmai gyakorlat, és a munkakör ellátásához szükséges felsőfokú képesítés. Kizárólag az előírt feltétellel rendelkezők pályázatát vesszük figyelembe. Illetmény ksz. szerint, megegyezés alapján. Lakás az álláshoz nincs biztosítva. VÖRÖS CSILLAG: Matiné de. fél ll órakor: A BETYÁROK BOSSZÚJA. 4 és 7 órakor: WEST SIDE STORY. I—II. Bernstein világhírű musicalié színes amerikai filmen. Dupla .olyárral. (VII. 18-ig.) :abad IFJÚSÁG: 4. 6 és 8 órakor: A PRÉRI. ,oper regényei nyomán készüit j únss, szinkronizált román—fran- J ..a—angol film. (VII. 15-ig.) LATINCA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor: A FELKELŐ NAP ! ORSZÁGA. Színes, bolgár útirajz- í film Japánról. RÁKÓCZI MOZI: Du. 4 órakor: MOURET ABBÉ ; VÉTKE. Emile Zola regényének j színes, szinkronizált francia—olasz filmváltozata. 14 éven felülieknek, j DÓZSA KERTMOZI: 8 órakor: KOMA KALANDJAI. I Színes, szinkronizált szovjet film. NAGYATÁD: 5 és fél 8-kor : MORGIAN A, A KÉK | SZEMŰ MACSKA. Színes csehszlovák film. 14 even felülieknek. TELEVÍZIÓ Budapest 10.00: Csak gyerekeknek! 10.30:. IX. nyári úttörő-olimpia. 10.50— 12.20: Az emir kincse. 15.28: Műsorismertetés. 15.30: Magyar Derby. 16.10: Kávétermesztők. 16.20: Süsü keselyű. 16.40: Az emberiség kenyere. 17.10: Mézesfazék. Kollégiumi komédia. 17.45: Reklámmüsor. 17.50: Delta. 18.15: Büszkeség es balítélet. 18.40; Reklámműsor. i8.4ő; Tv-sláger lista. 19.15: Esti mese. 19.30: Hét. 20.25: Hírek. 20.30: Az összeesküvés. Tévéjáték. 21.40: Sztravinszkij: Tavaszi áldozat. 22.15: Hírek — Sporthírek. Jugoszláv tv 9.00: Magyar nyelvű vasárnapi I magazin. 10.55: Víziút. 11.25: Guii- ver. Folytatásos gyermekfilm. 11.55: Csillagos ösvények. 16.00: Jugoszláv autóba j nokság. Minősítő mérkőzések az I. osztályú bajnokságba való bejutásért. 18.15: Doku- mentumfilm. ]S.30: A Pál utcai fiúk. Magyar játékfilm. 20.35: A sumadiai ember. Tozovac. 2*1.35: Régi melódiák. 21.50: Sportszemle. 22.40: Hét tv-nap. Osztrák tv 16.30: Indián mesék. 16.40: Ifjúsági műsor. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Operakalauz. 18.30: Dokumentumfűm a Grand Canyon" ról. 19.30: Tv-hírado. 19.40: Sporthírek. 20.15: Ügynökök kíméljenek! Film. 21.55: Sporthírek, tv-hirado. KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. 6.10: Kellemes vasárnapot! 7.25: Múzeumi híradó. 7.28: Nagy csaladok. 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Zeihrer- müvek. 8.39: Hányszor mondjam? 10.00: Hírek. 10.03: Vladimir Horowitz chopin-műveket zongorázik. 10.25: Reklám. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.00: Hírek. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Tiszta szívvel. 13.10: Lammermoori Lucia. 14.00: Lakott itt egy sárkány . . . J.4.20: Facio Santilian és a Los Manchu- cambos együttes műsorából. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.00; Hírek. 15.08: Művészlemezek. 16.00: ötven évvel Petőfi előtt. 16.10: A mosoly országa. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Kereszteslovagok. Regény. 18.10: Faluról falunak — muzsikával. 18.58: Hallgatóink figyemébe! 19.00: Hírek. 19.10: Zenekari muzsika. 20.11: Toldi szerelnie. 21.06: Ray Coniff együttesének hangversenye Las Vegasban. 22.00: Hírek. 22,10 : Sporthírek. 22.15: Verbunkosok, nóták. 23.00: Romantikus zene. 24.00: Hírek. 0.10—0.30: A dzsessz kedvelőinek. VÖRÖS CSILLAG; 5 és 8 órákon WEST REDS STORY. I—II. Bernstein világhírű musicalje színes amerikai filmen. Dupla helyarral. (VII. 18-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4 órakor: A TITOKZATOS RENDSZÁM. Szinkronizált, szovjet bűnügyi film. 6 és 8 órakor: ZABRISKTE POINT. Antonioni színes amerikai filmje. 16 évén' felülieknek. (VII. 18-ig.) DÓZSA KERTMOZI: 8 órakor: JÖTTEM. LÁTTAM. LŐTTEM. Színes olasz—spanyol w estem p ar ódia. NAGYATÁD: Fel 8 orakor: AZ 1. SZAMfT ÜGYN OK. Színes szinkronizált lengyel film. Balatoni filmszínházak műsora MAI MŰSOR: BALATONMARIA : SHERLOCK HOLMES MAGÁNÉLETE. THE PRIVATE LIFE OF SHERLOCK HOLMES. SZÜlRroni- zait angol film vígjáték. BALATONFENYVES, (fedett kertmozí): 8 órakor: BOLONDOS ÚJONCOK. LES BID ASSES EN FOLIE. Színes, zenés, francia filmvígjáték. FONYOD, (teremmozi): OSCEOLA. Színes, szinkronizált NDK-film. FONYOD (fedett kertniozl): 8 órakor: KAKUK MARCI. Színes magyar űlmmusical. 1« éven 1 felülieknek. BALATONBOGLAB: Fél6 és 8 órakor: A SVÉD ASZ- SZONY. CSELOVEK SZ DRUDOJ SZTORONI. Színes, szinkronizált szovjet-svéd film. BALATONLELLE, (fedett kertmozi): 8 órakor: VÁLÁS AMERIKAI MÓDRA. Szinkronizált, színes amerikai film víg játék. 10 orakor NASZEJSZAKA A BÖRTÖNBEN. LA SUPERSTESTI- MONE. Színes olasz filmvígjáték. 16 éven felülieknek. BALATONSZEMES, (fedett kertmozi): 8 órakor: QUEIMADA. Színes olasz film. 14 éven felülieknek. BALATONSZARSZÖ: Fél 6 és 8 órakor: AZ EZÜST-TÖ KINCSE. DER SHATZ IM SELBER- SEE. May Károly népszerű regé- nyének színes, szinkronizált, NSZK—jugoszláv fHmváitozaía. BALATONFÖLDVAR, (kertmozi): 8 órakor: BOB HERCEG Színes magyar operettfilm. ZAMARDI, (fedett kertmozi): 8 órakor: VALTER SZARAJEVÓT VÉDI. VALTER BRANI SARAJEVO. Színes jugoszláv kalandfilm. SIÖFOK, (kertmozí): 8 órakor: HARMADIK NEKIFUTÁS. Hányszor lehet az életet újra kezdeni? Magyar film- 14 éven felülieknek. SIÓFOK, (teremmozi) : Matiné: De. 10 órakor A CSODATEVŐ TÜZSZERSZAM. Fél 6 és fél 8 órakor: WEST SIDE STORY. I—H, Bernstein világhírű musicalje. Panorama, szélesvásznú, színes, kétrészes amerikai film. Dupla helyárral. HOLNAPI MŰSOR: BALATONMABiIA: SHERLOCK HOLMES MAGÁNÉLETE. THE PRIVATE LIFE OF SHERLOCK HOLMES. Szinkronizált angol fiimvigjaték. BALATONFENYVES, (fedett kertmozi): 8 orakor: JÁNOS VITÉZ. Az eisó másfél órás, színes magyar rajzfilm. 10 orakor: ZABRISKTE POÉNT. Antonicxni színes amerikai filmje. 16 éven felülieknek. FONYÓD, (fedett kertmozí): 8 és 10 órakor: AZ EZÜST-TÓ KINCSE, DER SHATZ IM SILBER SEE. May Károly népszerű regényének színes. szinkronizál-t NSZK—jugoszláv fűm változata. BAJLATONBOGLÁR: Fél 5 órakor: VALTER SZA- i RAJÉ VÖT VEDfL VALTER BRAíNI i SARAJEVO. Színes jugoszláv kaLandfilm. ___ 8 órakor: VÁLÁS AMERIKAI MÓDRA. Magyarul beszélő, színes, amerikai film víg játék. BALATONLELLE, (fedett kertmozi): 8 arakor: A FEKETE VAROS. Mikszáth Kálmán regényéből készült. színes magyar film. Dupla helyárral. BALATONSZEMES, (fedett kertmozi): 8 orakor: NASZEJSZAKA A BÖRTÖNBEN. LA SUPERTESTI- MONE. Színes olasz film víg játék. 16 éven felülieknek. BALATONSZARSZÖ : 8 cxrakor: HARMADIK NEKIFUTÁS. Magyar fűm. 14 éven felülieknek. BALATONFÖLDVAR, (kertmozí): 8 orakor: BOLONDOS ÚJONCOK LES BID ASSES EN FOLIE. Színes, zenes, francia fiLmvigjáték. 10 órakor: CSAK RA KELL NÉZNI. BASTA GVARDAKLA. Színes. zenés olasz film. 16 éven felülieknek. ZAMARDI, (fedett kertmozi): 8 orakor: LILA AKÁC. Színes magyar fiimvigjaték. 10 orakor: JÖJJÖN EL EGY KAVERA HOZZÁNK. VENGA PRENDERA. H. CAFFÉ DA NŐI. Színes olasz filmvígjátek. 18 éven felülieknek. Fölemelt hedyárraL SIÓFOK, (kertmozi): 8 órakor: A SVÉD ASSZONY. CSELOVEK SZ DRUGOJ SZTORONI. Színes, szinkronizált szovjet— svéd film. SIÓFOK, (teremmozf) í Fél 6 és fél 8 órakor: WEST SIDE STORY. I—II. Bernstein világhírű musicalje. Panoráma szélesvásznú, -színes, kétrészes amerikai film. Dupla helyarrÄL PETÖFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: A római katolikus egyház félórája! 7.30: Lionel Rogg Bach-mü- veket orgonái. 8.00; Mit hallunk? 8.25: A »-Nyitnikék-« postája. 8.55: Zenei anyanyelvűnk. 9.05: Az MRT gyermekkórusa reneszánsz kórusokat énekel. 9.25: Szívesen hallgattuk . . . 10.37: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 12.11: Százados szenzációk. 12.41: A balsors és a katona. Mesejáték. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.10: Színes népi muzsika. 15.49: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 16.00: Hírek. 16.05: Mit üzen a Rádió? 16.40; Az Ambrosian kamarakórus Morley- műveket énekel. 16.49: Bruckner: vn. szimfónia. 18.00: Hírek. 18.05: Parkok, terek. gyerekek. 18.35: Rigó Magda és Palló Imre énekel. 19.00: A vasárnap sportja. 19.30: Barbara Streisand és Frederic Francois énekel, a Marfer zenekar játszik. 19.50: 'Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek. 20.10: A Rádió dalszínháza. 20.50: Leopold Stokowski vezényel. 21.41: Tudósaink arcképcsarnoka. 21.56: Händel; ímeneo. 23.00: Hírek. 23.10: Made in Hungary. 24.00—0.10: Hírek. 3. MŰSOR: 8.00: Hírek. 8.06: Műsorismertetés. 8.09: Boris Christoff énekel. 8.29: Üj lemezeinkből. 9.45: Pécsi stúdiónk jelentkezik. 10.00: új Zenei Újság. 10.35; Zenés játékokból. 11.07; Az első csapat. Kisregény. 1*2.00: Hírek. 12.10: Wagner operáiból. 13.04: Vladimir Askenazi zongorázik. 14.00: Hétfő a baleseti statisztikában. 14.15: Francia muzsika. 15.21: Gabi. Rádiójáték. 16.00; Hírek. 16.05: Hallgatóink figyelmébe! 16.07: Az MRT énekkara énekel. 16.29: Csak fiataloknak! 18.00: Hírek. 18.05: Kocsis Zoltán zongoraestje. 19.25: Arabella. 20.25: A dzsessz kedvelőinek. 20.54: Beetho- vem-lemezeinkből. 22.06: Századunk zenéjéből. 23.00—23.10: Hírek. TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 16.45: Magyar nyelvű trv-napló. 17.40: Babjáték. 18.00: Gyermekkönyvekből. 18.30: Leszokom a dohányzásról. 19.00: Azt szeretnénk, ha lehetne . . . Ifjúsági műsor. 20.30: Kamerával a világ körű Mongólia. 21.00: Riport a Színház-, Film-. Rádió- és Tv-művé- szetn Akadémiáról. 21.30: Távbeszélő fülke. Tv-játék. 22.20: Kultúra és társadalom. Osztrák tv 18.00: Tudományos aktualitások. 18.25: Jó éjszakát, gyerkek! 18.30: Stan és Pan. Film. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-hirado és kulturális aktualitások. 20.06; Sporthírek. 20.15: Emberek a Shiloh-ta- nyán. Filmsorozat. 21.20: PS. A lovas játékok történetéből, 22.20: Tv-hiradó. 22.25: Tour de France. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.56: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.11: Budapest és a vidék kulturális műsorából. 3.15: Mit üzen a Rádió? 8.50: Klaus: Koncertzene fúvós- zenekarra. 8.56: Tizenkét szék. 9.26: Rádióbörze. 9.20: A hét zeneműve. Chopin-keringők. 10.00: Hírek. 10.05: Zsébrádioszínház. Profán trió. 10.28: Zenekari muzsika. 11.39: Mi és a nemzeti múlt. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Jeremiás Béla népi zenekara játszik. Szitái Gyula cimbalmozik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Barokk muzsika. 14.30: Behár György dalaiból. 14.40: A Lengyel Rádió napja. 15.00: Hírek. 15.10: Bemutatjuk új felvételünket. 15.29: A Lengyel Radio napja. Az arany róka. 15.50: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Ön hol ebédel? 16.27: Agay Karola énekel. Szendrey Karper László gitározik. 16.44: A Lengyel Rádió napja. Táncoló lengyelek. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.40: Filmklub. 18.00: Húszas stúdió. »Somogyból indulnak . . .•** 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.30: A Ra- diószínház bemutatója. 20.51: Hírek. 20.54: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik Kozák Gábor József vezetésével, Török Erzsébet es Palló Imre énekel. 21.30: Mikrq(láne. 22.00: Hírek. 22.20: Mozart: Repuiem. 23.15: Részletek Lehár operettjeiből. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Hajdú Mihály—Apriiy Lajos: Tavaszi motetták. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Kazacsay Tibor: Pantomin-szvit. 8.20: Lakatos György népi zenekara játszik. Kovács Lajos énekel, As both Gyula tárogatón játszik. 9.00: Hírek. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Georg Hann és Magda lan- culescu énekel. 12.40: A Lengyel Rádió napja. Lengyel képek. 13.00: Hírek. 13.03: Faragóbicska. 13.20: Bartók-, Kodály-, es Ravel- művek, 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig . .. 17.00: ötórai tea. 38.00: Hírek. 18.05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) 18.20: A Lengyel Rádió napja. A Lengyel Rádió férfikara énekel. 18.32: Új könyvek. 18.35: John Barbirolli vezényel. 19.48: Reklám. 19.53: Jo estét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika II. 20.25: Szórakoztató antikvárium ... 23.00*. Hírek. 23.15: Virágénekek. 23.30: A hét zeneműve. Clio pin-kenn gők. 24.00—0.10: Hírek. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. 18.05: Huszonöt perc beat. 18.00: Holnap közvetítjük. 18.50: Régi német kórusmuzsika. 18. L2: Magyar előadóművészek felvételeiből. 19.50: A Lengyel Rádió napja. Moniuszko: Halka. 22.27: A dzsessz kedvelőinek. 23.00—23.20: Hírek. A NAGYATÁD ES VIDÉKE ÁFÉSZ fölvesz szakképzettséggel rendelkező feEszolgálóka! és szakácsokat Jelentkezés: az áfész ig. elnökénél, Nagyatád, Petőfi u. 2. sz. alatt. (11347)