Somogyi Néplap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-01 / 152. szám
EGY HÉT a világpolitikában „Folytatása következik” Azok a diplomatáik, akik az európai haderők és fegyverze- tük csökkentéséről Becsben ez év elején, január utolsó napján kezdtek el vitatkozni, eszmét cserélni, s tulajdonképpen egy későbbi konferenciát előkészíteni, most már megérdemelten mehetnék rövid szabadságra. A hivatalosan csak konzultációnak nevezett tárgyalássorozatban 17 európai ország — köztük hazánk és két óceámtúli ország, az Egyesült Államok és Kanada — képviselői vettek részt, hol a tárgyalóasztal mellett, hol csak egy pohár itallal a kezűikben, egy koktélon álldogálva. öt hónap eseményei, fordulatai, ízelítőt adtak abból, hogy milyen hosszú alkudozásra lehet számítani ez év október 30-tól kezdve a tulajdonképpeni haderő- és fegyverzetcsökkentési konferencián is. De a lényeg az, hogy már kitűzték a konferencia kezdetének napját, meghatározták a részvevők körét, megállapították, milyen ügyrend« alapján tárgyalnak majd. Jogos derűlátással lehet tekinteni a konferencia elé is, és ugyancsak szükséges viszszaemlékezni anra, hogy a szocialista országok már régen javasolták a külföldi katonai támaszpontok felszámolását, az idegen csapatok visszavonását, a fegyverzet csökkentését, 1966-ban a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének bukaresti ülésén már konkrét formába öntötték erre vonatkozó javaslataikat E sorok írója 1968-tól mostanáig több NATO-üLésen látta, hallotta, hogy miiként formálódott az »atlanti« országok vágya, elképzelése a »kiegyensúlyozott« csapatcsökkentésről. Azt reméltek, hogy a haderők | létszámának leapasztása, a külföldi csapatok visszavoná- | sa az ő javukra mehet végbe, magyarán: egy amerikai katona hazavezénylése ellenében akár két-hárcxm szovjet kato- j na távozását akarták elérni! A kölcsönös haderő- és fegy- [ verzetcsökkentés természetesen csak az egyenlő biztonság elve alapján jöhet létre. Az olyan »atlanti« elképzelések eleve elfogadhatatlanok, hogy egy majdani megállapodás minden olyan, szocialista országra vonatkozzék, ahol szovjet egységek állomásoznak, de ne írja alá a megállapodást minden, olyan NATO-ország, ahol amerikai csapatok vannak! S minthogy az »atlantiak« kihagyták Olaszországot | a konferencia teljes jogú és teljes elkötelezettségű tagjai közül, így a Magyar Népköz- j társaság sem vehet részt másként, csak megfigyelőként, különleges státussal... Ne feled- j jük, Itália nem csupán az az ország, ahol Goethe szavaival j élve a »citrom virágzik«, hanem a NATO déli szárnyának kulcsállama, tele NATO repülőterekkel, NATO támaszpontokkal, NATO parancsnoksá- ! gokkal! Ha Olaszországot nem í MAJCARIOSZ: Ctivasz tábornok bűnös terveket sző AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA Hétfő: Brezsnyev elutazott Washingtonból, Párizsba. Nyilvánosságra hozták a szovjet—amerikai közös közleményt. Kedd: Brezsnyev—Pompidou tárgyalások Rambouillet-ban. A közös piaci külügyminiszterek vitája és megegyezés Luxemburgban. Szerda: Általános sztrájk Uruguay- ban. Brezsnyev hazaérkezett Moszkvába. Üjabb kínai nukleáris robbantás. Csütörtök: Bécsben befejeződött a haderőcsökkentési tárgyalásokat előkészítő konzultáció. A Dél-vietnami ideiglenes Forradalmi Kormány új javaslata a párizsi tárgyalásokon. Péntek: »Ping-pong«-diplomácia Peking és Tajvan között. Meghiúsult katonai lázadás Chilében. Felértékelték a márkát. Szombat: A helsinki biztonsági értekezlet utolsó előkészítő aktusai. Kormányalakítási tárgyalások Rómában. vonják be egy majdani teljes [ elkötelezettségű megállapo- j dásba, akkor a NATO indoko-1 laltan és veszélyes előnyre tehetne szert. Helsinkiben már az utolsó simításokat végzik a Finlandia palotáiban, az összeurópai konferencia színhelyén, minden készen áll 35 ország vezető diplomatáinak külügyminisztereinek kedden kezdődő tanácskozásához. A küszöbön álló konferencia előtt joggal emlékeztethetünk a szocialista diplomácia sok éves erőfeszítéseire: 1969 márciusában a »budapesti felhí-1 vás« fogalmazta meg a biztonsági és együttműködési értekezlet szükségességét, azóta sok-sok kétoldalú tárgyalás során tisztázódtak a konferencia céljai. A Szovjetunió bé- keoffenzívája — amely az idén a Brezsnyev—Nixon, a Brezsnyev—Brandt és a Brezsnyev ! —Pompidou találkozókhoz ve- , zetett — megteremtette a kedvező feltételeket a konferencia összeültéhez. Leonyid Brezsnyev a hét elején fejezte be amerikai hivatalos látogatását, kedden, szerdán a Párizs közelében levő Rambouillet-ban tárgyalt a francia köztársasági elnökkel. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának utazását a világon szinte minden hírmagyarázó (a kínaiakat kivéve, akik egyetlen sornyi híradással sem szolgáltak az utazás tartama alatt) történelmi jelentőségűnek minősítette. A szovjet véleményekből kiemelhetjük a Pravda megfogalmazását: A Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatai gyakorlatilag új, minőségileg magasabb fokozatot értek el. Hozzátehetjük, hogy változások járnak ennek nyomában a nemzetközi helyzetben is. Természetesen nem úgy, hogy megszűntek volna a szocializmus és a kapitalizmus közötti ellentétek. De az élet realitásai, az erőviszonyok reális megítélésre kényszerítik a polgári politikusokat is. S igen jelentős, a szovjet—amerikai tárgyalásokon az amerikai fél is elfogadta, hogy felelős az egyetemes békéért, s megállapodott a támadó hadászati fegyverrendszerek korlátozásának alapelveiben. Egy lengyel lap megjegyzését idézzük: Kína első reagálása a szovjet—amerikai tárgyalásokra az volt, hogy újabb kísérleti robbantást hajtott végre. Mindenesetre ez furcsa fényt vet a kínai politikára és szembeállítja a pekingi vezetést Ázsia népeivel. A kísérleti robbantás okozta radioaktív szennyeződés aggodalommal töltötte el a japánokat éppúgy, mint az ausztrálokat, új- zélandiakat, akik pedig eddig inkább a francia kísérleti robbantások elleni tiltakozással voltak elfoglalva. A hét legfőbb nemzetközi eseményei háttérbe szorítottak számos olyan fordulatot, amely pedig máskor a címoldalakra kívánkozott volna. Az uruguayi katonai akciók, a chilei szélsőjobboldal újabb rohama, a Közel-Keleten Szadat egyiptomi és Kadhafi líbiai elnök hosszú tárgyalássorozata, aztán a dollár újabb válsága és a nyugatnémet márka felértékelése mind-mind érdekes, izgalmas jelenség. A jelek szerint mindegyiknek lesznek új következményei. Napjaink történetének krónikása így a végére odaírhatná: »Folytatása következik!« Pálfy József NEW YORK Javaslat az ENSZ főtitkárának A gyarmati kérdés megoldására alakított különleges ENSZ-bizottság pénteken olyan megállapodásra jutott, amelynek érteimében felszólítja Kurt Waldheimet, az ENSZ főtitkárát, hogy szüntesse be tárgyalásait a Dél-afrikai Köztársaság vezetőivel Namíbiáról. A gyarmati kérdéssel foglalkozó ENSZ- bizottság magáévá tette az ENSZ Nambibia- tanáicsáinak és az afrikai egységszervezet csúcsértekezletének álláspontját, amely szerint Waldheim tárgyalásai a dél-afrikai vezetőkkel károsak Namibia népének érdekeinek szempontjából. A bizottság megállapította, hogy a Délafrikai Köztársaság hivatalos politikája semmit sem változott a dél-afrikai lakossággal szemben, továbbra is katonai erő könyörtelen bevetésével elnyomják Namíbia népét és nem biztosítanak önrendelkezést számára. Japán növeli a hadsereg létszámát A japán parlament konzervatív többsége megszavazta a hadsereg létszámának felemelését célzó törvényjavaslatot. Politikai megfigyelők a kormány és a Liberális Demokrata Párt által keresztül erőszakolt döntést azzal magyarázzák, hogy Tanaka miniszterelnök július végén esedékes washingtoni útja előtt biztosítani kívánja az Egyesült Államokat arról, hogy Japán kész eleget tenni az amerikai követelésnek és fokozni az ország újrafelfegyverzésének ütemét. Mi több, Japán arra is kész, hogy megfelelő árat fizessen az amerikai nukleáris pajzs- ért. ' | Japán politikai körökben attól tartanak, hogy a kormány fegyverkezési politikája tovább növeli az ország belpolitikai válságát és'ennék közvetlen következményeként az ellentéteket Japán és az Egyesült Államok között. Ötéves az atomsorompo egyezmény A sikertelen puccskísérlet után Egész Chilében helyre állt a rend A leszerelésért, a nukleáris háború veszélyének végleges elhárításáért folytatott harc jelentős állomása volt az 1968. július 1-én aláírt úgynevezett atomsoroimpó- szerződés. A világpolitikában elfogadott szimbolikus elnevezés tökéletesen fedi az egyezmény célját és lényegét, sorompót kell állítani a nukleáris fegyverek további elterjedésének útjába. Az aláíró atomhataLmak a szerződésben arra vállaltak kötelezettséget, hogy nukleáris fegyvereiket nem szolgáltatják ki más országoknak, és sem közvetlenül, sem közvetve nem segítenek hozzá senkit, ilyen fegyverek előállításához. Az atomfegyverre] nem rendelkező államok pedig vállalták, hogy nem próbálnak beszerezni, és nem is gyártanak nukleáris fegyvereket. Az atomsorampó-szerződés: a levegőben, a víz alatt és a világűrben végzett nukleáris fegyverkísérleteket betiltó 1963-as atomcsend-egyezmény után újabb nagy lépés volt a termonukleáris világháború megakadályozása útján. Az azóta eltelt öt év bebizonyította a szerződés létjogosultságát, és ugyanakkor azt is, hogy az atomsorompó-megál- lapodás csak a kezdeti lépések egyike. A szocialista országok, és elsősorban a Szovjetunió kezdeményezésére újabb egyezmények jöttek létre. 1971 februárjában aláírták a tengerek és óceánok fenekén és altalajában nukleáris fegyverek elhelyezését betiltó megállapodást. Közvetlenül az atomsorompó- szerződés aláírása ütán javasolta a szovjet kormány az Egyesült Államoknak, hogy kezdjenek tárgyalásokat a nukleáris töltetek célba juttatására alkalmas stratégiai fegyverrendszerek korlátozásáról. Ezek, az úgynevezett SALT-tárgyalások — mint ismeretes —, azóta több nagy jelentőségű egyezmény megkötéséhez vezettek. Legutóbb Leonyid Brezsnyev amerikai látogatása alkalmával egy újabb SALT-megáilapodás irányelvei mellett, nagy jelentőségű egyezményt írtak alá a nukleáris háború megakadályozásának szükségességéről, és az erre irányuló közös szovjet—amerikai lépésekről. Ezeknek a kétségtelenül reményt keltő fejleményeknek lényege azonos felismerésen alapszik: Földünk békéjének, biztonságának megóvása érdekében újabb és újabb lépéseket kell tenni a tömegpusztító fegyverek esetleges felhasználásának kiküszöbölésére. Ebben a tekintetben pedig kiemelkedő az atomhatalmak felelőssége. Hiszen az atomháború veszélye annál nagyobb, minél több kézben vannak a nukleáris fegyverek. A nagyhatalmak anyagi lehetőségei és politikai súlya pedig biztosítékot jelenthetnek az atomenergia kizárólag békés célra való felhasználására. Az öt nagy atomhata- lom közül kettő, Franciaország és a Kínai Népköztársaság, azonban máig, sem hajlandó elfogadni a különböző nemzetközi egyezményeket. Ennek ellenére a világ nagyot lépett előre az atomsorompó egyezmény — amelyhez már több mint száz állam csatlakozott — aláírása óta. A nukleáris háború veszélye az utóbbi években bekövetkezett nemzetközi enyhüléssel párhuzamosan mindinkább csökken. A veszély végleges elhárítása érdekében azonban következetesen tovább kell haladni a megkezdett úton, újabb és újabb lépéseket kell tenni a teljes biztonságot nyújtó leszerelés felé. Újabb bombamerényletek Belfastban Péntek délután negyedmillió I santiagói dolgozó hallgatta a La Moneda palota előtt dr. Salvador Allende elnököt, aki a nap folyamán meghiúsított 1 katonai puccskísérletről be- | szélt. Allende mindenekelőtt a [ chilei munkásság fegyelme- | zettségét méltatta. »Ezt a napot a történelem nem felejti el. A munkások az első hívó szóra megszállták az üzemeket és harcra készen várták a kor- I • mány utasításait. A hadsereg és a rendőrség alkotmányhűsége azonban néhány óra alatt [ felszámolta a zendülést. A ka- j tonai lázadásért felelős szemé- J lyek nem kerülik el a felelős- j ségre vonást.« A második páncélos ezred I egy részének pénteki sikertelen felkelését követően egesz , Chilében helyreállt a rend, valamennyi tartományban érvényben van a rendkívüli állapot. Santiagóban a városközpontban több helyütt lövések nyomai látszanak a házak falán, sok száz ablak betört. A hivatalos jelentések szerint a délelőtti összetűzésekben négy polgári személy és egy katona vesztette életét, húszán súlyosan megsebesültek. A városban éjszakai kijárási tilalom va. Az utcákon katonai járőrök cirkálnak, melyeknek parancsuk van, hogy a megállást megtagadó járművekre tüzet kell nyitni. Mario Sepulveda tábornok, a santiagói szükségállapot kör. zetparbnesnoka. nyilatkozatban ^ögezte le, hogy a hadsereg támogatja az alkotmányt és a törvényességet Chilében. Az ország törvényes kormánya mellett foglalt . állást az ellenzéki kereszténydemokrata párt is. A fegyveres erők főparancsnokságának utasítására szombaton betiltották a Cooperati- va Vitalica és a Mineria ellenzéki rádióállomások működését. Pablo Rodriguez, a haza és j szabadság nevű fasiszta szervezet vezetője és öt társa, az államcsínykísérlet után politikai menedéket kért Ecuador santiagói nagykövetségén. Egyelőre nem ismeretes, vajon a ; chilei szélsőséges elemeket befogadják-e. Az északír tartományi választások szavazatainak ösz- sZeszámlálása közben is folytatódtak pénteken a lövöldözések és bombatámadások. Miután Belfastban pénteken délután két bomba robbant, amely nyolc embert megsebesített, késő este terroristák az északír fővárosban meggyilkoltak egy 31 éves protestáns férfit. Ezzel a több éve tartó zavargások halálos áldozatainak száma 839- re emelkedett. Néhány órával később ismeretlen me-, rénylők gépkocsijukból tüzet nyitottak egy 17 éves katolikus lányra, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Üjabb bombamerényletet hajtottak végre Észak-lrország ban. A robbanás nyolc embert sebesített meg és megrongálta a BEA angol légitársaság csomagraktárát. (Telefotó: AP—MTI—KS) Makariosz érsek, ciprusi elnök péntekén újságírók előtt elemezte az ország belső helyzete kiéleződésének okait. Mint elmondotta: a Ciprusi j Köztársaság kormánya olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyek megerősítik, hogy Grivasz tábornok bűnös terveket sző az országgal kapcsolatosan. Ha ezek a tervek megvalósulnának, — mutat rá Makariosz — ez elkerülhetetlenül polgárháborúhoz vezetne. A kormány további intéz- foediéseket tesz az ország biztonságának megerősítésére. Somogyi Néplap A nép széles rétegének támogatásával a kormányhű csapatok leverték a lázadást. Képünkön: Carlos Prats tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke (balról) jelentést tesz Allende elnöknek. A BUDAPESTI ALUMINIUMGYÄR FÖLVÉTELRE KERES női és féríi betanított, illetve segédmunkásokat Korszerű munkásszállás, házaspároknak IBUSZ-szoba, étkeztetés és magas kereseti lehetőség biztosítva Fölvétel esetén az utazási költséget megtérítjük. JeleraÖoezés: Budapest XIV, Erzsébet királyné út 57—61. Alumíiniumgyár, üzemgazdasági főosztály. Keletitől 67-es villamossal. (11293)