Somogyi Néplap, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-05 / 129. szám
Színvonalasabb munkát Aratási előkészületek Kaposmérőn az államigazgatásban A z új tanácstörvény több jelentős változást vezetett be az államigazgatási munkában azzal a céllal, hogy keretet adjon a tanácsok munkájának továbbfejlesztéséhez. Hatályba lépésével fokozódott a lakosság igénye a tanácsi munka iránt, de az új szabályozással megnőtt a fejlesztési célkitűzések gyorsabb megvalósításának lehetősége is. Erre az ad alapot, hogy a nem tanácsi szervekkel (termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, ipari szövetkezetek, vállalatok, áfész-ek) szorosabb lett az együttműködés, a megkötött megállapodások jelentős anyagi eszközök átengedését eredményezik, melyeket tanácsaink a lakosság egészét érintő fejlesztések megvalósítására használnak fel (óvo- -da, iskola, kollégium, vízmű stb.). Az elmúlt két év tapasztalatai alapján megállapíthatjuk, hogy a törvény elvei, célkitűzései helyesek voltak. Néhány űj rendelkezése azonban csak fokozatosan, az előfeltételek megteremtésével érvényesülhet. Az új tanácstörvény növelte a tanácsok önállóságát egyrészt azzal, hogy önkormányzati jelleggel ruházta feí, másrészt, hogy erőteljes intézkedések történtek az államigazgatás egyesítésére, a hatáskörök leadására. Az elmúlt; két évben a tanácsok jól éltek a már meglevő és az újonnan leadott hatáskörökkel, eredményesen oldották meg megnövekedett ’ feladataikat. A tanácsok munkájában kezd érvényesülni a területi elv: mindinkább felelősséget éreznek nemcsak az elsődleges tanácsi feladatok megvalósításáért, hanem a település egész fejlesztéséért, a lakosság életkörülményeinek javításáért. A tanácsok jelentős összegekkel támogatják a kereskedelmi, ' a szolgáltató- hálózat fejlesztését, az építőipari kapacitás bővítését. Lényegesen javult a tanácsok és a nem tanácsi szervek együttműködése. A nem tanácsi szervek 1972-ben Somogybán 158 millió forintot adtak át a tanácsoknak lakások, gyermekintézmények, kom- munális létesítmények építé- I séhez. A megyénk községeiben működő, nem tanácsi szervek évente mintegy 9 millió forinttal támogatják a különböző intézményeket (pl. a kéthelyi tsz 35 ezer forinttal segíti az öregek napközi otthonát, a Lábodi Állami Gazdaság 50 ezer forinttal a művelődési ház működését). Hasonlóan kedvező tapasztalatok vannak a leadott hatáskörök gyakorlásában. Ahogy a személyi feltételeket sikerül megteremteni, úgy javul a helyi tanácsok szakigazgatási szerveinek munkája, a lakosság ügyeinek intézése. M a már 30 tanács — melynek illetékességi köre 137 községre terjed ki — első fokú építési hatáskörrel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a községek lakosságának csaknem háromnegyed része saját tanácsán intézheti el építéssel kapcsolatos ügyeit. A helyi tanácsok vb szakigazgatási szervei intézik az iparigazgatási, gyámügyi, szabálysértési, birtokhá- bomasi ügyek többségét. E hatásköröket jól gyakorolják a helyi tanácsok, amit az is bizonyít, hogy évről évre csökken a fellebbezések száma. Az új tanácstörvény alapvető célja az államigazgatási munka további javítása és szocialista jellegének erősítése. Ennek érdekében felülvizsgálták, rendezték a hatásköröket, számos hatáskört alsóbb szervekhez adtak le. Ennek következményeként 20 százalékkal nőtt a községi tanácsokhoz érkező beadványok száma. Megyénkben a tanácsszervekhez 1972-ben' 974 560 db beadvány érkezett (ebből a községekhez 714 690 db), tehát minden somogyi állampolgár egy év alatt 2,7 esetben kereste meg a tanácsokat. Ez roppant nagy szám, és mutatja a tanácsi szervek megterhelését, de jelzi a további teendőket is. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a minisztériumok vizsgálják felül az állampolgárokat érintő igazgatási tevékenységet. Ki kell iktatni minden fölösleges mozzanatot az ügyintézésből, ezzel tehermentesíteni a tanácsi szerveket és gyorsítani a lakosság ügyeinek intézését, csökkenteni a bürokráciát. A másik teendő a községi és a városi tanácsapparátusokban dolgozok szakmai és politikai képzettségének, fel- készültségének javítása. Az ügyek 75 százaléka a községi és a városi tanácsokhoz érkezik, újabb hatáskörök leadása esetén ez az arány tovább növekszik. Ebben az évben gyakornoki rendszer bevezetésére kerül sor, ami lehetőséget biztosít az államigazgatási munkát élethivatásnak tekintő, sokoldalúan képzett tanácsapparátus megteremtésére. Több középiskolában állam- igazgatási szakkört hozunk létre a gyakornokok képzéséhez. A tanácsok széles körű nyilvánosság előtt végzik munkájukat, a la- j kosság naponta alkot véle- j ményt munkájukról. A tanácsoknak a lakosság körében végzett államigazgatási munkája a korábbi évekhez viszonyítva javul, de még nem hibamentes. Siófokon és Nagy- \ atádon ügyfélfogadó irodát j hoztak létre. Az ügyintézés j összességében törvényes. Fi- . gyelimeztető azonban, hogy az j ügyek 92 százalékát intézik 30 napon belül, tehát egy részét j csak hónapok múltán. Az' ügyeknek 95,6 százaléka fejeződik be első fokon, a többi fellebbezési vagy panaszfóru- i mon. Figyelmesebben, gyor- j sabban, körültekintőbben, na- gyobb hozzáértéssel kell tehat A mezőgazdasági üzemekben most a takarmánybetakarítás a legsürgetőbb feladat. A bálázógépek, a traktorok után szerelt kaszák teljes kapacitással dolgoznak, a gépműhelyekben viszont már a kombájnokat készítik elő aratásra. A gabonák kalászainak zöld színe lassan sárgába megy át, és ha beérett a termés, egy pillanatig sem lehet várni, a gépeknek addigra »bevetésre-« készen kell állniuk. — Június tizenötödikéig el kell készülniük a kombájnoknak — mondja Regdon Antal, a kaposmérői Új Élet Termelőszövetkezet főagronómusa. — Három géppel aratjuk a gabonát, egy pedig a borsótáblára megy. A terményszállítást egy hat és fél tonnás ZIL tehergépkocsi és öt traktorpótkocsi végzi majd. Amikor az alkatrészellátás került szóba, a főagronómus homloka ráncos lett. — Sajnos, kombájnalkatrészekből nagy a hiány — mondta. — Kaposváron keveset tudtunk beszerezni. Az anyag- beszerzőnk ma utazott el Budapestre, és ha ott sem sikerül megfelelő mennyiségű alkatrészt vásárolni, akkor még megpróbáljuk Debrecenben. Június 15-re azért remélhetőleg végzünk. Az igazság az, hogy egy kicsit későn kezdtük a gépek javítását, hiszen ez részben téli, illetve kora tavaszi munka. Akkor volt alkatrész is, de az élelmesebb gazdaságok felvásárolták. Különösen kombájn sebességváltót nehéz szerezni. Három emberünk dolgozik állandóan az aratógépeken, két szerelő és egy kovács. Természetesen, ha szükséges, a többiek is segítenek. Az aratási előkészületek mellett más munkából sincs hiány, az állandóan üzemben levő gépeket is karban kell tartani, a munka közben keletkezett hibákat ki kell javítani. A kaposmérői . szövetkezet j tavaszi kalászosokat nem termeszt. Az őszi búza, árpa ve- j tésterülete 816 hold, ehhez já- j rul még a 64 hold cukorbor- ! só, melynek »szüretelése« a | gabona aratásával esik egy időbe. Ha a szövetkezetnek sikerül beszereznie a szükséges pótalkatrészeket, akkor nem kell attól tartani, hogy a nyári munkacsúcs idején egy- egy gép több napra kiesik a termelésből. Tanácskozott a mezőgazdaság-fejlesztési albizottság 150000 holdon érik a gabona Társadalmi bíróságok - új igények szerint NAGYÜZEMEK, vállalatok | dolgozói sok helyütt emlékez- ; nek meg rá, hogy tíz, tizenkét j évvel ezelőtt nem volt ritka , esemény a társadalmi bírósá- | gok működése. Néhol helyes 1 okból, szükségesen — másutt viszont indokolatlanul is hagy j port fölverve kerültek ügyeik j szűkebb-tágaibb kollektívák j elé. Azután — éppen a torzu- j lásokat elkerülendő — ritkult a társadalmi bíróságok összehívása. sokan ügy tudják, hogy megszűntek, meri nem váltak be, nincs rájuk szükség. Jogalkotók és szakszervezeti tisztségviselők ezekben a hetekben vizsgálatokat, elemzéseket végeznek: valóban túlnőtte-e a társadalmi fejlődés azt a bizonyos, 1956-ban született intézkedést, amely azután 1962-:ben törvényerejű rendeletben is kimondta a társadalmi bíróságok kötelező megalakítását a száznál több dolgozót foglalkoztató üzemekben. Az Igazságügyi Minisztérium szakembereinek véleménye szerint ezt a törvényt és a társadalmi bíróságok korábbi működési elveit bizonyos fokig valóban időszerűtlenné tették az elmúlt esztendők. A jogszabály elavult, újat kell akotni, mely a mechanikus kötöttségek helyett modern elvekkel, a mai üzemi gyakorlathoz igazodva ! ad hatáskört és feladatokat. Nem arról van tehát szó. j hogy a társadalmi bíróságok teljesen megszűnjenek. Differenciálás, az ügyek helyes kiválasztása és a társadalmi igény figyelembevétele szükséges a működésükhöz; ott és akkor kell tevékenykedniük, amikor a munkájuk nem »formális«, hanem nevelő, eredményes lehet. A SZOT illetékesei most dolgoznak azokon, a javaslatokon, amelyek — az igazságügyi tárcával történő egyeztetés után — alapját jelenthetik a társadalmi bíróságok működését szabályozó korszerű törvénynek. Véleményünk szerint a következő ügyekben kívánatos hatáskört biztosítani a társadalmi bírósagoknak: a kollektívát is érintő, a szocialista együttélés szabályait sértő magatartás; fegyelmi vétség, mulasztás; munkaviszonnyal összefüggő szabály- sértések ; a dolgozók között felmerült becsületsértés, rágalmazás, könnyű testi sértés; esetleg vitás anyagi ügyek. Megfontolást igényel, vajon ne legyen-e módja a vallaiat Vezetőségének is eljárást kezdeményezni? Felmerült az is, hogy szabad kezet kellene adni a társadalmi bírósagoknak ahhoz, hogy maguk is indíthassanak eljárást. (Tudni kell, hogy eddig csak felszólításra, megbízásból járhattak el.) Igen érdekes es demokratikus javaslat ezeken kívül, hogy a dolgozók közvetlenül is kezdeményezhessenek szükség esetén eljárást, a szakszervezeti bizottságnak biztosított jogkörben. AZ OJ SZABÁLYOZÁS, a társadalmi bíróságok élethez közelítő megszervezese nem azért történik, hogy most egy- gyel több bírósági forum működjön. Korszerű, s a gazdasági, társadalmi következményekhez jobban igazodó társadalmi bíróságok megszervezése a cél. A hosszabb ideig tartó jogi, szakszervezeti egyeztetések után várhatóan a jövő ev ©lejen megszületik az ug jogszabály, I intézni a lakosság ügyeit, és | az akta mögött mindig az emMég mindig kevés a raktártér — Segítség a rászorulóknak j bért kell látni, j A tanácsigazgatás jelenlegi szerkezete hosszabb időre ki- : alakultalak tekinthető. Létre- i jöttek a közös tanácsok, és ez- | zel megteremtődött az előfel- j tétele a megfelelő létszámú apparátus kialakításának, a hatáskörök leadásának, az anyagi eszközök célszerű felhasználásának, a községek tervszerű fejlesztésének. A következő években a kialakult szervezeti kereteket kell tartatommal megtölteni, Dr. Kassai János, a megyei tanács vb-titkára Tóth Lajosnak, a megyei j tanács elnökhelyettesének vezetésével ülést tartott tegnap j Kaposváron a Somogy megyei ] Tanács mezőgazdaság-fejlesztési albizottsága. Több téma került napirendre, ezúttal két- j tőre térünk ki részletesebben. Dr. Veress László, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola j főigazgató-helyettese, a juh-1 tenyésztés fejlesztéséről, az ágazat fejlesztésének somdfeyi lehetőségeiről és a főiskolának e törekvésekhez nyújtandó számottevő segítségéről adott tájékoztatást. Elmondta, hogy megyénkben meglehetősen nagy területen található ki- j használatlan legelő. Ennek j egy részén erdőtelepítést jaA háztáji és a közös kapcsolata Csirkenevelés nagyüzemi módon A labodi Zöld Mező Termelőszövetkezet nagykorpád! üzemegységében találkoztunk Peti József állattenyésztési brigadvezetővei. Éppen a baromfitelepre indult, hogy megnézze kedvenceit, a szépen fejlődő. egyhónapos hampshire baromfiakat. — 4500 darab naposcsirkét vásároltunk — mondta a bri- gádvezetö. — Most egyhónaposak, 28—32 dekásak. A tsz- tagság igényeinek kielégítésére 50—55 dekás korban adjuk ! tovább nevelésre. Ezután már j nem sokáig kell tartaná, hogy | rántamivalók legyenek. — Hogyan nevelik a baromfiakat? — Három heten át minden két órában kapjak az uiditotapot. azutan pedig a nevélő tápot. Az önetetőíből j tetszésük szerint esznek. I Szalmaszecska van alattuk, ! abban kapir eálhat nak is. ier- mészetesen homofcró' illetve an ró sóderról sem •'"■’edke- aünk meg. melyből szántén csín égetnék A friss levegőt ventillátorral fúvatj uk közéjük. Már egészen, megszokták a ventillátor zúgását, és nem idegesíti őket. Ugyancsak megszokták az éjszakai világítást is. mert egész ej jel ég a villany. Bádog italéból isznak. — Van-e elhullás? — Van, de nem jelentős. 2 —3,5 százalékon belül van /az eladásáig. A tisztaság, a gondos kezelés, az állandó állatorvosi felügyelet, az állategészségügyi szabályok betartása mellett nem is szabad nagyobb elhullásnak lennie. — Hányán gondozzák a 4500 [ csirkét? — Két asszony, Strublics j Befőné és Dobos Józsefne. Naponta átlagosan tiz órai j dolgoznak nagy szorgalommal j es lelkiismeretességgel. — Kifizetődő a baromfine- I velés? — Számításaink szerint igen, különben nem foglalkoznánk vele — fejezte be tájékoztatását az állattenyésztési bri gad vezető. K J. vasoltak hasznosítási lehetőségként, de még ennél is kifizetődőbb — és gyorsabban megtérülő — befektetés lenne itt a juhászainak mint önálló ágazatnak a fejlesztése. Ez különösen a homokos talajokon mutatkozik célszerűnek. A Zselicségben a szarvasmarha-tenyésztés mellett ugyancsak a juhászat jöhet számításba elsősorban, mint az adottságokra épülő ágazat. A témáról több részvevő elmondta észrevételét, javaslatát. Solymossy Dezső, a megyei pártbizottság gazdaság- politikai osztályának munkatársa a fejlesztéssel kapcsolatos konkrét somogyi lehetőségek és feladatok rögzítését kérte; Dianovszky Sándor, az Állattenyésztési Felügyelőség igazgatója a megye juhászati eredményeit' ismertette; dr. Guba Sándor, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola főigazgatója az üzemi kooperációnak a bárányhizlalás korszerűsítésében betöltendő szerepét említette. A négyórás tanácskozás során a legtöbb szó az időszerű munkákról és az aratasra való felkészülésről esett. Kersák Jenő, a megyei tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztályának csoportvezetője elmondta egyebek között, hogy az áprilisi 97 milliméter- nyi csapadék után — ez hideg eső volt — májusban úgyszólván semmi sem hullott, következésképp néhány ezer holdon nem keltek ki a tavaszi vetések, s a terület egy részén a gazdaságok nem végezhették el a vegyszeres növényvédelmet. Ez utóbbi probléma elkerülésére a jövőben fokozottan igénylik majd a helikopteres vegyszerezést, mert így ez a munka a gyorsan növő gabonában is nagy területen és taposasi kar nélkül elvégezhető. Mintegy 150 ezer holdon kell aratni az idei nyáron. Ehhez a megye termelőszövetkezetei a tavalyi 751 kombájn mellett (ebből 74 az értékcsökkenési leírás folyamán teljesen amortizálódott) 83 új, az idén vásárolt arató-cséplővel rendelkeznek, s az aratás megkezdéséig még további 28 •kombájn várható. Ttraktorból 168 az idei gyarapodás, és 320- naík az érkezésével számolhatnak. Mint arról Eszterhai Sándor, az állami gazdaságok megyei főosztályának szaktanácsadója a részvevőket tájékoztatta, fiz állami gazdaságokban befejezéshez közeledik a csaknem száz kombájn fölkészítése az aratásra. Kékesi Jenő, a Somogy megyei Gabonaíelvásárló és Feldolgozó Vállalat igazgatója a jelenleg folyó és ezután induló gabonatároló-építésekről számolt be. Azt is elmondta, hogyan készül a vállalat a gabona átvételére, szárítására raktározására. Szavaiból kitűnt, hogy jóllehet épülnek rák,tárterek, azonban mintegy 11 100 vagon terményt csak raktártúlterheléssel, bértárolással. illetőleg szabadtéri szükségtárolókban tudnak elhelyezni. Mint ahogy eddig, az idén is szükség lesz arra, hogy a gazdaságok segítsék egymást. Vonatkozik ez a kombájnok majdani átcsoportosítására éppen úgy, mint az üzemi szárító berendezések kölcsönadá- sáea. Előzetes szervezéssel erre is föl kell készülni, hogy menet közben kevesebb zökkenő hátráltassa a már amúgy is nehéznek ígérkező munkát. H. F. Somogyi Néplapl 3 I