Somogyi Néplap, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-05 / 129. szám

*0«Nl* ft* fl LAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Ára: 80 fillér Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIX. évfolyam 129. szám 1973. június 5., kedd Országgyűlési bizottságok tanácskozása a Parlamentben Tegnap a Parlament gobe- | lintermében dr. Gonda György i elnökletével ülést tartott az | országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága. A múlt : évi állami költségvetés végre- i hajtásának tapasztalatait ele- j mezte; s a képviselők rnegvi- I tatták a tanácsok pénzügyi gazdálkodását is. Ugyancsak tegnap tartott ülést Gácsi Miklós elnökleté­vel az országgyűlés ipari bi­zottsága. ' Mindkét bizottság vitájában többen kifejtették véleményű­ket; a jogi, igazgatási és igaz­ságügyi bizottsában felszólalt Szokola Kdrolyné dr. somogyi képviselő is. Készülődés a moszkvai világkongresszusra Elénk munka a nemzetközi békemozgalomban Az őszi moszkvai béke-vi­lágkongresszust megelőzően a nemzetközi békemozgalom pezsgő munkáját jelzi az is, hogy megélénkültek a delegá- ciócserék: fővárosunkból is több küldöttség utazott kül­földié, s érkeztek vendégeink is. Az Országos Béketanács de­legációja dr. MoVnár Béla al- aLnökmék, a.Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárának nács meghívására — Varsóba. Vass Istvánná, az OBT alel­nöke, az Elnöki tanács tagja vezeti ezt' a küldöttséget, amely megbeszéléseket folytat a két mozgalomnak a béke- világkongresszusra készülő­déséről, együttműködéséről. Budapestre érkezett az össz- indiai béke- és szolidaritási szervezet küldöttsége, élén Nawal Kiskoré Shamuíval. a vezetésével hétfőn Panamába szervezet végrehajtó bizottsá­utazott. Bészt vesz Panama, Mexikó és más közép-ameri­kai országok első békekong- ressizusán; utána látogatást tesz Ecuadorban és Venezue­lában. Bókemozgailmd delegációnk utazott — a lengyel béketa­gának tagjával. A delegációt az OBT látja vendégül. Hét­főn eszmecserét folytattak az indiai vendégek az OBT ve­zetőivel a kétoldalú kapcsola­tokról és a moszkvai béke-vi- lágkongre&szus előkészületei­ről. Befejeződött az indiai parlamenti delegáció látogatása Focfc Jenő, a Miniszterta­nács elnöke, hétfőn délelőtt hivatalában fogadta az indiai parlamenti küldöttséget, mely d,r. G. S. Dhillonnak, az in-1 diai népi kamara elnökének vezetésével hivatalos baráti látogatáson tartózkodik ha­zánkban. A szívélyes légkörű beszélgetésen részt vett dr. Beresztóczy Miklós, az or­szággyűlés alelnöke, valamint C. B. Muthama asszony, az Indiai Köztársaság budapesti nagykövete is. Ay indiai parlamenti kül­döttséget fogadta Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke is. Apró Antal, az országgyű­lés elnöke, hétfőn este a Vö­rös Csillag szállóban vacsorát adott az indiai parlamenti küldöttség tiszteletére, amely befejezte hivatalos magyaror­szági látogatását. (MTI) ' A Minisztertanács elnökének vezetésével Prágába érkezett küldöttségünk a KGST XXVII. ülésszakára Ma kezdődik a delegációk tanácskozása Vietnami—amerikai megbeszélések Kissinger ismét Párizsba megy Óvatos bizakodás az újabb vietnami tárgyalások előtt Tisztázni szeretnék az izlandi félreértést A héten több síkon is élénk diplomáciai tevékenység színhelye lesz Párizs. Ismét a francia fővárosba érkezik Henry Kissinger, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főta­nácsadója. hogy He Dúc Thóval, a VDK kormányának kép­viselőjével a vietnami helyzetről tárgyaljon. Ezután pedig Jobert francia külügyminisztert keresi föl, hogy megkezdje a múlt heti reykjaviki francia—amerikai csúcstalálkozó két­oldalú konzultációt. Nguyen Co Thrach, a VDK küiügyminiszter-helyettese es William Sullivan, az Egyesült Államok külügyi államtitkár­beszéléssorozat után azzal uta­zott el Párizsból, hogy a tár­gyalásokon (amelyeknek célja a Vietnamról szóló párizsi helyettese vasarnap hat órán j megállapodás szigorú tiszte- át tanácskoztak a Párizs kör- i letben tartósának biztosítása nyéki Gif sur Yvette-'ben a ; volt) »jelentős előrehaladás« vietnami békemegállapodás j történt. Közben William Sul- rendeLkezéseinek végrehajtó- J livan amerikai külügyi állam­áéról. A két politikus — a hí- titkár Saigonban tárgyait, s rek szerint — Le Dúc Thónak, a Vietnami Dolgozók Pártja pb-tagjának és Henry Kissin- gernek, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanács­adójának június 6-ra (szerdá­ra) kitűzött újabb találkozó­ját készíti élő. A megbeszélé­seket a vietnami és az ameri­kai diplomata hétfőn a Pá­rizs környéki Le Vesinet-ben folytatta. A demokratikus Vietnam külügyminiszter-helyettese az első konzultáció után nyilat­kozott az újságíróknak. Egye­bek között aláhúzta, hogy a kambodzsai problémában vál­tozatlan a VDK álláspontja. E probléma megoldása Kambod­zsa szuverenitásának hatáskö­rébe tartozik. A VDK a pári­zsi békemegallapodás 20. cikkelyének végrehajtását sürgeti, s ez kimondja, hogy az összes külföldi katonai erő­nek be kell szüntetnie hadmű­veleteit Kambodzsában. Mint ismeretes, Kissinger a legutóbbi — 30 órás — meg­így az újabb Le Dúc Tho— Kissinger találkozó kimene­tele elé párizsi diplomáciai körökben óvatos bizakodással tekintenek. Ugyanakkor Jobert francia külügyminiszter arra készül, hogy tisztázza Kissingerrel azt a »-félreértést«, amely Wa­shington és Párizs között rög­tön az izlandi csúcstalálkozó után támadt. A csúcstalálko­zón ugyanis Nixon és Pompi­dou nem hozott konkrét dön­téseket a vitás politikai és gazdasági kérdéseikben, ha­nem csak a további tárgyalá­sok eljárási módjában egye­zett meg. Ám rögtön a talál­kozó után kiderült, hogy ezt a megegyezést másképp értel­mezik Párizsban, mint Wa­shingtonban. A francia kor­mány ugyanis -szigorúan csak a kétoldalú tárgyalások után akarja folytatni az Atlanti Szövetség »modernizálására« irányuló konzultációt, s egye­lőre mindenképpen el akarja kerülni a részvéteit egy több­oldalú értekezleten. Attól tart ugyanis, hogy azon kisebb­ségben marad álláspontjával, és az amerikaiak könnyedén érvényesíthetik akaratukat. Kissingernek az izlandi csúcstalálkozó után tett nyi­latkozatából azonban kitűnt, hogy az amerikaiak továbbra is ragaszkodnak az »atlanti csúcskonferencia« mielőbbi megtartásához, és az izlandi megállapodást úgy értelme­zik, hogy a kétoldalú konzul­tációknak rövidesen egyoldalú külügyminiszteri tanácsko­zásba kell torkollniuk. Focfc Jenőnek, a Miniszter- tanács elnökének vezetésével hétfőn magyar küldöttség uta­zott Prágába, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsá­nak kedden kezdődő XXVII. ülésszakára. A küldöttség tag­jai: Valyi Péter, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, a Ma­gyar Népköztársaság KGST- képviselője, Párái Imre, az Országos Tervhivatal elnöke, Keserű Jánosné, könnyűipari miniszter, Szita János minisz­terhelyettes, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkár­ságának vezetője és Papp László, a Magyar Népköztár­saság KGST-képviselőjének helyettese. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, dr. Csanádi György köz­lekedés- és postaügyi minisz­ter, dr. Várkonyi Péter állam­titkár, a Minisztertanács Tá­jékoztatási Hivatalának elnö­ke, dr. Gál Tivadar, a Minisz­tertanács titkárságának veze­tője, Marjai József külügymi­niszter-helyettes, valamint Frantisek Dvorski, a Cseh­szlovák Szőcialista Köztársa­ság budapesti nagykövete. A magyar delegációt a prá­gai repülőtéren hubomir Strougal, a csehszlovák kor­mány elnöke, Frantisek Ha- tnouz, a KGST végrehajtó bi­zottságának elnöke, a kormány elnökhelyettese, Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára, továbbá Vaclav Hula, Matej Lucan és Jan Gregor minisz­terelnök-helyettesek, Rudolf Rohlicek pénzügyminiszter, Josef Simon kohó- és gépipari miniszter, valamint dr. Ivan Rohal-Ilkiv külügyminiszter­helyettes fogadták. Ott volt Vince József, a Magyar Nép- köztársaság prágai nagykövete iái. m áiLA Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és Vályi Péter, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, a Magyar Népköztársaság KGST-képviselője. es a nagykövetség több vezetS-j nefe lésmaSeKw# ma, június beosztású munkatársa is. I 5-én délelőtt kezdődik Práágá- A tagállamok kormányfflM (Folytatás a 2. oldalon.) A nemzetközi Vietnam-konferencia felhívása A stockholmi nemzetközi Vietnam-konferencia végre­hajtó bizottsága háromnapos rendkívüli ülést tartott a svéd fővárosiban. A tanács­kozáson a világ 30 békeszer­vezetének 50 képviselője vett részt. E tanácskozás részvevői a vasárnapi zóróülésen két fon­nemzetkózi szervezeteket, a parlamenteket és kormányo­kat: fokozzák befolyásukat annak érdekében, hogy a sai- goni adminisztráció és az Egyesült Államok tartsa be a párizsi, megállapodást. A má­sik határozatiban az összes dél-vietnami fogoly szabadon bocsátását és a Kambodzsa Panelek — egyedi megrendelésre A biztonsági értekezlet előkészítése Hekmkibea Döntések számos vitatott kérdésben A hét közepén befelezik a munkát tos határozatot fogadtak el. Az j egyikben sürgetik a világ köz- i elleni amerikai legitámada- ■»élemenyet, az országos es sok beszüntetései követelik. A Budapesti Építőipari Ktsz szobi egyedi tervek szerint is készít er:r' zott nagy fesztávolságú, din r ” relékét gyártanak. Termékeik T mányos űíérntéri és járdaépíté si előregyártó üzemében •raveileket. Többek kö- igénybevótetű tetőpa- 'találhatók a hágyo­A döntések vikendje volt szombaton és vasárnap a hel­sinki tanácskozáson. Az euró­pai biztonsági konferencia elő­készületeit végző nagyköveti tanácskozás végigdolgozta a két pihenőnapot és határozott számc» régóta vitatott kérdés­ről. A 34 részvevő ország képvi­selői elfogadták a konferencia háromszakaszos lebonyolítá­sáról szóló dokumentumot és kijelölték az egyes szakaszok helyszínét: a külügyminiszte­ri találkozó Helsinkiben, a bi­zottsági szakasz Géniben, a magas szintű záróülés ismét Helsinkiben lesz. A diploma­ták ezenkívül jóváhagyták a 4. napirendi pont (a konfe­rencia lehetséges folytatása) bizottsági feladattervet és je­lentős lépéssel vitték előre a 2. pont (gazdasági együttmű­ködés) szerkesztését Ezzel szemben hétfőn nem sikerült befejezni a 3. pont (a kultu­rális együttműködés) kidolgo­zását. Jóllehet a három napiren­di pont szövegeiben vannak még tisztázásra váró kisebb részletkérdések és dönteni kell a konferencia összehívá­sának időpontjáról, most már bizonyosara vehető, hogy a konzultáció a hét közepén be­fejezi az előkészítés művét. A konferencia mértékadó forrásaiból származó értesülés szerint a konferencia 4. napi­rendi pontjával nem külön szakértői bizottság, hanem a három másik bizottság mun­káját összehangoló koordiná­ciós bizottság foglalkozik majd. A munkabizottság vasárnap csaknem hatórás ülésén a dip­lomaták dűlőre jutottak a 2. pont úgyszólván minden ne­héz kérdésében: tető alá hoz­ták a bevezetőt, a kereskede­lemre, a műszaki-tudományos és a környezetvédelmi együtt­működésre vonatkozó szöveg­részt A szocialista országok dip­lomatáinak értékelése szerint az ésszerű kompromisszum szellemében létrejött doku­mentumok kifejezik a szocia­lista országok legfontosabb tö­rekvéseit. (MTI) Luxembourgban ülésezik a Közös Piac külügyminiszteri tanácsa Hétfőn délelőtt Luxem­bourgban megnyílt a Közös Piac külügyminiszteri taná­csának ülése. A jelenlegi megbeszélések célja elsősorban az EGK tagországai közti el­lentétek elsimítása, bérré tervezett kereskedelmi tárgyalásai — az úgynevezett »Nixon-forduló« — előtt. A napirenden szerepel még a földközi-tengeri országokkal folytatandó kereskedelmi po­uamaum a nagyo- lentétek elsimítása, illetve litika megvitatása i ’-riemek, mo^aAlapok közös álláspont kialakítása ati ®-2.-oédB­á- iV,; i , , irareajRiapoK «pzos álláspont kialakítása a«: (K. is. KeptuiAon: Kiemelik a sablonból a kész pancüelemeket. Jmyugati országoknak

Next

/
Thumbnails
Contents