Somogyi Néplap, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-17 / 140. szám
500 év 500 iskolai könyvtár Napjainkban a könyv, •z olvasás a társadalmi érdeklődés középpontjában van. Népfrontankétokon vitatják meg írók, pedagógusok, könyvtárosok, szülők az olvasás szerepét Sajtóviták folynak a gyermekirodalomról, újságcikkek elemzik a könyvtárak — köztük az iskolai könyvtárak — ellátottságát, az olvasók összetételét. A könyv megszerettetésében, az olvasóvá nevelésben jelentős funkciójuk lehetne az iskolai könyvtáraknak. Tény azonban, hogy az erre illetékes állami, tanácsi szervek komoly anyagi támogatása ellenére is ezen könyvtárak többsége korszerűtlen, könyvállománya szegényes. Hitelt érdemlő vélemények szerint az iskolai könyvtárak a jelenlegi fejlesztési ütem mellett kb. 2000-ben érnék el a mai igényeknek megfelelő szintet. Ivem megnyugtató ez a perspektíva. A tanácsok minden — s remélhetőleg az eddiginél nagyobb — támogatása mellett is szükség van a társadalmi segítségre. Van annak tán öt éve is, hogy az egyik Pest megyei nagyközség iskolájában tapasztaltam: a délutáni tanítás befejezése után a gyerekek egy része nem széledt szét, várta a termelőszövetkezet könyvelőnőjét. A könyvelőnőt, aki társadalmi munkában vállalta, hogy a községi könyvtár kihelyezett fiókját hetente egyszer kezeli, kölcsönöz gyerekeknek, felnőtteknek. A folyosón ott állt az iskolai könyvtár egyetlen könyvszekrénye is. »-Ami abban van, azt már minden gyerek rég kiolvasta — mondta az igazgató —, 6 nem valami változatos a községi könyvtár kínálata sem.« Azt hiszem, ez a példa eléggé jellemző. Jelzi, hogy az átlagosnál akár egy kicsit is odafigyelőbb iskolai nevelőmunkával a gyermekek érdeklődését is fel lehet kelteni á könyv, az olvasás iránt. Ügy tűnik, a szándékok cselekvéssé érett időszakában jelent meg az idei gyermeknapon a Hazafias Népfront Országos Tanácsának felhívása. Adjunk jó könyvet minden gyermek kezébe! Kedvező időszakban indult útjára az 500 év — 500 iskolai könyvtár mozgalom. A szándékhoz méltó évfordulóhoz kapcsolódik; 500 éve hagyta el a sajtót az első, Magyarországon nyomtatott könyv, Hess András: Chronica HungaToruma. És most fordítsuk meg kérdést. Az első jelek azt mutatják, hogy a népfront felhívása halló fülekre talált, az 500 év — 500 iskolai könyvtár moz- > galom méltó lesz az évfordulóhoz és méltó lesz a — ma emberéhez. Az első távirati jelentések már hírül adták: a józsefvárosi Somogyi Béla utcai Általános Iskolának ezerkötetes könyvtárat és háromezer forintos könyvutalványt nyújtott át az Állami Könyvterjesztő Vállalat képviselője; s hogy ezekben a napokban, Hajdú-Bihar megyében a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat három iskolai könyvtárat gazdagít értékes ajándékkal. A Hazafias Népfront Országos Tanácsához naponta érkeznek az érdeklődő, felajánlást bejelentő telefonok, levelek, üzemi kollektívák, szocialista brigádok, magánosok érdeklődnek a segítés, a könyvek, könyvtárak átnyúj- tásának lehetőségeiről, módjairól. A népfrontban kedves epi- , zódként emlegetik: a felhívás másnapján az első jelentkező egy magányos budapesti asszony volt, keresztrejtvényen nyert 30 forintos könyvutalványát küldte be. A könyvtárak spontán, őszintén segítő szándékú társadalmi támogatása nem teljesen előzmények nélkül való. Van néhány nagy múltú, híres kollégiumi könyvtárunk — a debreceni, a sárospataki, a pápai —, amelyet egyebek között egykori diákjaik támogatása tett naggyá. Szép szokás napjainkban, hogy, az iskolai évzárókon a legjobb tanulók, a legszorgalmasabbak juíalomkönyvet kapnak iskolájuktól, az ifjúsági szervezettől. Szép szokást, szép hagyományt lehetne kialakítani — illetve feleleveníteni — azzal, hogy az iskolától, az alma má tértől elváló diákok könyvet ajándékoznának egykori iskolájuknak. Mindenképpen figyelemre méltónak ítéljük egy lehetséges, másik szép hagyomány- teremtés ötletét, amelyet ugyancsak a mozgalom meghirdetői, a népfront munkatársai vetettek föl: most folynak az 5 10. 20 éves érettségi találkozók előkészületei. Megható mozzanatai ezeknek a találkozóknak az iskolalátogatások, az egykori élmények felelevenítései, a közös vacsorák, bankettek, ám ugyanilyen szép és nemes célt szolgáló mozzanata lehetne egy könyv elhelyezése az egykori iskolai könyvtár polcain. Az; 500 év — 500 iskolai könyvtár mozgalom alig néhány hetes, csupán céljáról és a felhívás első visszhangjairól lehet számot adni. S az első jelek nyomán a jogos bizakodásról. A szükséges bizakodásról, hiszen — miként a felhívás hangoztatja — »gyermekeink, a holnap művelt nemzedéke, a jövő érdekében cselekszünk«. D. G. Bizonyítvány Már nem lehet a dolgokon változtatni, jöjjön hát, aminek jönni kell, bármit is írnak a bizonyítványba, emeld fel a fejed, kisdiák, ne baktass búsan, hazafelé, nem vagy te Karinthy-hös. A bizonyítvány magyarázatán ne töprengj. Hiszen kinek is tartoznál magyarázattal? Apádnak? Nem állítod őket nieg- lepetés elé. Hiszen naponta megnézték az ellenőrző könyvedet, környezettanulmányozás címén többször is meglátogatott az osztályfőnököd, aki ilyenkor könyörtelenül lerántotta viselt dolgaidról a leplet. Jó szüleid pedig ott voltak minden szülői értekezleten, tehát pontosan tudják, hogy matematikából menthetetlenül elégtelen vagy, fizikából épp hogy csak átcsúsztál, és édes anyanyelvűnkkel kapcsolatban is, katasztrófa sújtott. Persze azért nem úszód meg simán. Feléd repül majd egy • szomorú, szemrehányó mondat: »Te lusta kutya, én a te helyedben nagyon szégyellném magamat.« Egyéb megtorlás nem érhet. A csokoládét nem vonhatják meg tőled, mert ugyebár a fejlődésben levő szervezetnek nagy szüksége van az édességre. Mozira is kénytelenek ezután is pénzt adni, mert a gyermek kulturális szqmjásá- gát igenis: ki kell elégíteni. Apád egy dühös pillanatában fogadkozott, hogy elmarad a balatoni nyaralás, ha nem javítasz a bizonyítványodon. De tudod jól, hogy a Balcsi már régen elintézett ügy, s mert nincs nagymama a háznál, kénytelenek magukkal vinni téged is. De a bizonyítványt azért csak meg kell magyarázni. Meg kell magyarázni a rosszmájú szomszéd néniknek és szomszéd bácsiknak. Ám bukott férfiú, ez sem a te feladatod. A szülők magyarázzák meg helyetted. Tegnap már végighallgattam egy mama magyarázatát, miszerint az ő Benőkéjét teljesen igazságtalanul buktatják meg magyar irodalomból. Mert úgymond, legalább a közepest megérdemelné az a gyerek. Valósággal falja a betűket, az utolsó pontig kiolvassa az újságok sportrovatát, de betűimádatára igazán az a jellemző, hogy egyszer-két- szer ma már nehezen keríthető detektívregényt találtak a párnája alatt. Csakhát a magyartanár! Nagy családból származik, azt mondják, kilencen voltak testvérek, ezért elnyomja az egyszem gyerekeket. A földrajztanár meg — aki mellékesen osztályfőnök — irtózatosan nagyevő, kedvenc eledele a friss tormás virsli. Legutóbb meglepetésszerűen érkezett hozzánk, csak egy kis téliszalámi volt itthon, meg teasütemény. Pechünk volt, kérem. Ez a kis balszerencse a közepestől fosztotta meg a mi Jenőkénket. A tornatanárnő viszont hiú páva. Képtelen elviselni, hogy én csinosabban öltözködöm mint ő. Az énektanár? Lakáskérelmet adott be a tanácshoz, de eddig még választ sem kapott rá. Rajtunk tölti ki a bosszúját, pedig az én uram semmiről sem tehet, ő csak egyszerű tanácstag. Az igazgató? ö igazán jó ember. Sőt, túlságosan jó Ügy táncol szegény, ahog£ a tanárok fütyülnek. De az én tutyimutyi uram még azzal sem mert úgy beszélni, mint férfi a férfivel... Simon Lajos Kiss Zoltán A könyv Betúerd ötben sorsok sora. Lángok képei! Szép szenvedések és emberarcúik vonagléeai. Szívekben sajgó ti tikos szerelmek vad lázadása. Béke a harcbán . . . De »véres kard«, ha kart kanba ölit a szürkeség röge. Oázis! Nem hint port könny ező szemekbe a múzsáik szent szülötte! Csiszár Elek: Tchervonat (A somogyi képzőművészek pécsi kiállításának anyagából) Sólyom László Tehetséges kislány FÖNT HEGYEN, SZABADSÄGVörös Csillag szállóval szemben állt a parkoló autók között, egy mustárszínű sportkocsinak dőlve. Dús, szőkére festett haját hátradobta, arcát a nap felé fordította. A legvalódibb 6zarvasbőrkabátja nyitva, alatta a legvalódibb pulóver feszült, a legvalódibb testek egyikén. Férfiszemem megakadt, sőt — mit tagadjam — meg is pihent rajta. De csak éppen hogy. mert ahogy pillái alól észrevett, rám nyitotta a nagy, sárga tekintetét és elmosolyodott Zavartan körülnézek, hátha nem engem illet ez a villanás, amely gúnyc« vagy kacér, vagy... — Csókolom — villogtatja rám ekkor egészséges fogsorát. A középső kettő szétálló lapát, de nem csúfítja. — Nem tetszik megismerni T — Nem tetszem — próbálom visszaadni gúnyos hangsúlyát. — Szül. Kozák Magda — dalolja. — Édesapámmal tetszett együtt járni. — Affek- tálva teszi hozzá: — Suliba. — Ó, persze, persze — ütök a homlokomra, majd a »le- tetszi kezelt« jogán a kezemet nyújtom. (Inkább azért, mert az arcom előtt hadonászó uj- ján a kérkedve mutogatott karikagyűrű apró és a kísérőgyűrű nem egészen apró brilljein megtörő napsugár a szemem szurkálja.) Nem soká tart a kézfogásunk, mert ő valami nagyon fontosat közöl velem, s az ujját is billegted hozzá — fenyegetőn. Igyekszem értelmes arcot vágni, és bólogatok, pedig nem értem egy hangját sem, mivel a harmaLadányi Mihály Záróra jön A vaksi alkonyat tört bottal sétál, leül mellém a parkban, mélyet szusszan. Egy asszony hozzám dől a villamosban, fűillata elszáll a megállónál. A kocsma nyütt, varjú taposta tarló, poharakban savanyú est pezseg. A kövér pénztárosnő rámdereng. Az ember — mondja isten — fázik s gyarló. Záróra jön, és ködtől csepegő fák köhögve ácsorognak utca hosszat. Tél lesz, s talán a darazsak is vacognak, akik mézes nyaramat kirabolták. Berták László Aztán Somogyi Népláfi r Weeber Klára: A nap mekg« A somogyi képzőművészek pécsi kióltttdsAnák íbói) Nem ejtettük ki a nevét, nehogy elrebbenjen, azaz: eszünkbe se jutott, hogy szóba is szorítható, hogy elrebbenhet, ha dióhéjként nem fogja össze szó, és elrebben, ha megnevezzük. Ült a jobbomon, ült a balodon, járt a balodon, járt a jobbomon, ki-be, otthona volt a testünk, de mindig háttal, mint Judás. Aztán átzuhant két szó között, emberivé magasztosult, azaz: megöltük vérérvényesen. Dohét kinek az ezüstjei 1—eoláák a sejtek tálát! dik kocsi kegyetlenül túráztatja a motorját. Eltart ez a játék néhány percig (vagy csak másodpercekig?) pontosan annyi ideig, amíg emlékezetemben lepereg a film. Tavaly ilyenkor fölkeresett Kozár Pál, bizonyos bolt vezetője, akivel négy elemit és négy gimnáziumot együtt »nyomtam le«. Magával hozta a kislányát, akivel kölcsönösen kezicsókolomot köszöntünk egymásnak. Néhány sablonos mondat után »őszintén szólva« kibökte. hogy »magyarán mondva« protekcióért jött hozzám. Próbáltam egyből szabadkozni, de ő hunyorítva legyintett. Sóhajtva megadtam magam, s hagytam, hadd mondja, hiszen amióta újságban kinyomtatják a nevemet, pem lep meg a mellemnek szegezett legfurcsább kérdés és kérés sem. Most is megadással vártam hát, amíg egykori osztálytársam fölsorolja egyetlen gyermeke érdemeit és értékeit, majd rátért a lényegre. — Tudom, neked egy szavadba kerül ‘— ütötte meg végre fülemet az egyhangú zümmögés után a tagolt szónoki fölszólítás — és ez a szegény gyerek bent van az egyetemen. A SZEGÉNY GYEREK, az atyai érvelést alátámasztandó, egyidejűleg a tükör előtt gyakorolt szende mosollyal bűvölt szemhéja alól. — Hát kérlek, ez nem egészen úgy van, ugyanis — kezdem a magyarázkodást, de amikor látom, hogy Zárkó (közben eszembe jutott, így hívtuk a süliban) a lányára pislog: »Nyugi, hadd bczél- jen!«, fordítok a szövegemen és megkérdezem: — Melyik egyetemre akar jelentkezni? (így könnyebb lesz megértetnem velük, miért épp oda nincs protekcióm.) — Azt teljesen rád bízzuk — dobja oldalt a fejét nagy szerényen Kozár Pál, s a kislánya szaporán bólogat, hogy »bizony, bizony, nem vagyok én olyan válogatós, mint amilyennek kinézek«. — Nem értem — tátom el a számat. És csakugyan nem értem.. — Tetszik tudni — szólal meg most hangosan is a »szegény kislány« —, bennem még nem alakult ki pontosan, vagyis... — Vagyis — veszi át h magyarázkodást az apja — magunk között szólva — nevet és kacsintgat, és bizalma jeléül közelebb húzza hozzám a székét. — Ma az érettségi, az semmi. Az ma annyi, mint a mi időnkben a négy elemi. — Avval legföljebb beállhatok apuékhoz a pult mögé, vagy leülhetek egy íróasztalhoz penészed ni bagóért — jön meg a kislány hangja. — Bocsánat, de valami elképzelése csak van. Ha nem is hivatás érzet, de szóval... Ej, no hiszen mégsem mindegy, hogy valaki ügyvéd lesz, vagy orvos, vagy mérnök! — Tetszik tudni, amikor kicsi voltam, mindig azt mondtam, hogy »kajauznéni akajok lenni« — gügyögi Kozár Magda —, de azóta a »kajauznéni« kiment a divatból. Hehehe... — Hihihi — helyesel neki az apja, és kérdezi a tekintetével, hogy mit szólok ehhez a szellemességhez. — Hát igen — mondom mély meggyőződéssel. — Szóval — szól helyeslésemtől bátorítva Kozár Pál őszinte szóval — a matematika nem a legerősebb alda- la, a vért nem bírja, a nyelvekhez nincs kimondott érzéke. De egyébként rendkívül tehetséges, és mint mondtam, nekünk mindegy. Ahova neked jobb a kapcsolatod. Magda tud alkalmazkodni. — Az nagyon fontos, de előbb le kell érettségiznie. Milyen lesz az érettségi bizonyítványa, kedves Magda? — Háát — kezdte válaszát a kislány —' tetszik tudni, ugye... — Tőled megkérdezte valaki a lapnál, hogy milyen volt az érettségi bizohyitvá- nyod? — segíti lányát az apa. — Fölösleges ezen vitatkoznunk! Az érettségi eredménye az első lépés, a felvételi vizsga sikere a második. — Értem — bólint sokat- mandóan volt osztálytársam, és föláll. — Pedig nagyon bíztam benned. — Nézd, Pali, döntse el a kislányod, hogy hova akar menni. Jelentkezzen, tegye le a felvételit, és majd annak az eredményétől függően meglátjuk, mit csinálhatunk. — »Meglátjuk! Mit csinálhatunk?« Csalódottan csóválja a fejét Kozár Pál. — Akár egy hivatalban lennénk. Bezzeg, ha te eljössz hozzám, nincs az a hiánycikk, amit én huszonnégy órán belül nem teremtek elő neked vagy akárkinek a régi srácok közül. — Sajnos, barátom, egyetemi helyeket nemhogy én, de maguk a professzorok sem tartanak a pult alatt. — Elhiszem — mondta volt osztálytársam. — Ha te mondod, elhiszem. Az előszobában értem utol őket. Szerencsére zárva volt az ajtó. Amíg illesztgettem, forgattam a kulcsot, megpróbáltam menteni a felújult barátságot. — Az ilyen szép kislány legrosszabb esetben férjhez megy. — Okos ötlet — nevetett rám a kislány nem egészen kislányosan, inkább hárpiához illő vicsorgással —, méltó egy újságíróhoz. — Aztán kihúzta magát, és rámfújt nagy önérzettel: — Majd férjhez megyek, ha akad olyan akit szeretek. MOST ITT ÁLLUNK szemben egymással. Szótlanul mosolyog, kicsit gúnyosan, s nagyon fölényesén. — Én vártam, hogy jelentkezzen — mondtam, hogy mondjak valamit. — Apu azt mondta, ha valaki nem exponálja magái igazán az emberért, akkoj úgyis hiába. — Meg sem próbált jelent kezni? — Nem. Még érettségi élőt megkérte a kezem Pubi — A szálló felé bök az állával — Tetszik ismerni? — Ö hogyne — mondán tekintetét követve némi meg lepetéssel, és mielőtt megaka dályozhatnám, kiszalad a szá mon —, ő is velünk járt su liba, eggyel följebb. — Mos hallom csak, mit mondtam sietve javítani szeretnék: - Fontos, hogy szeressék egy mást. — Hát igen — helyesel szú Kozár Magda. — Én nagyo szeretem őt — és vallomást aláhúzva, őszinte érzéssel si mogatja a kocsit.
