Somogyi Néplap, 1973. május (29. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-04 / 102. szám
Május végén találkozik Nixon és Pompidou Nixon amerikai elnök május 31-én és június 1-én Izlandon találkozik Georges Pompidou francia, elnökkel — jelentették be csütörtökön hivatalosan az amerikai és a francia fővárosban. A rövid közleménnyel kapcsolatban a-nyugati hír- i ügynökségek megállapítják: a Nixon—Pompidou eszmecsere — amelynek ténye már ismert volt, ■ csupán az időpont és a helyszín kijelölése váratott magára — az amerikai elnök őszre tervezett nagyszabású nyugat-európai körútja nyitányaként értékelhető. New York polgármestere Moszkvába utazott John Lindsay, New York polgármestere, szerdán este felesége társaságában Moszkvába utazott. Lindsay Vlagyimir Promiszlov moszkvai polgár- mester meghívására hétnapos látogatást tesz a Szovjetunióban. Letartóztatások Argentínában Hajsza a baloldal ellen Egy névtelen telefonáló bejelentése alapján az argentínai rendőrség szerdán Buenos Airestől északra egy elhagyott lakásban megtalálta Jósé Palmeiro Fernandez holttestét. A 24 éves, spanyol születésű orvostanhallgató a rendőrség közleménye szerint egyike volt annak a két motorkerékpáros merénylőnek, .akik hétfőn agyonlőtték Hermes Quijada ellentengernagyot. (Quijada gépkocsivezetője ugyanis lövéseket adott le a tovaszáguldó motorosokra, és egyiküket megsebesítette. Hétfőn kapott sebeibe halt bele tehát két nappal később a Népi Forradalmi Hadsereg elnevezésű ge- rililaszervezet fiatal tagja.) A rendkívüli állapot bevezetését követően néhány óra leforgása alatt 18 személyt tartóztattak le Buenos Airesben »szélsőséges csoporthoz való tartozás« vádjával. Egyelőre nem ismeretes az őrizetbe vettek kiléte,' de politikai körökben nem tartják kizártnak, hogy.a szükségállapotot a hadsereg a haladó személyek elleni fokozott hadjáratra használja föl. Alejandro Lanusse tábornok, Argentína elnöke csütörtökön találkozott az időközben hazaérkezett perónista Hector Camporával, aki az alkotmány értelmében május 25-én foglalja el az elnöki posztot. A leendő államfő rezidenciáján megtartott megbeszélésen az elnökön kívül — aki egyben a hadsereg főparancsnoka — jelen lesz a haditengerészet és a légierő parancsnoka is. Brandt hazautazott Washingtonból Közös közlemény kiadásával ért véget Willy Brandt nyugatnémet kancellár kétnapos hivatalos washingtoni látogatása. A közös közleményt Brandt ismertette a tárgyalás végeztével tartott sajtóértekezleten. Ezen a kancellár megvédte a Közös Piac mezőgazdasági politikáját, és gyakorlatilag arról biztosította az Egyesült Államokat, hogy az Európai Gazdasági Közösség meg fogja tenni a szükséges engedményeket. A Nixon elnök és Brandt kancellár tárgyalásairól kiadott közös közlemény szerint a két államférfi az Egyesült Államok és az NSZK közötti kétoldalú kapcsolatokat, Amerika és Nyugat-Európa jövőbeni együttműködésének kérdéseit — ezen belül katonai problémákat — továbbá a kelet—nyugati kapcsolatok távlati kérdéseit és egyéb nemzetközi politikai témákat vitatott meg. Nixon amerikai elnökkel folyatott kétnapos tárgyalásainak befejeztével csütörtökön elutazott Washingtonból Willy Brandt nyugatnémet kancellár. Bonnba a késő esti órákban érkezett meg különrepülőgé- pén. " ' a kongresszusnak külpolitikai üzenetét Számvetés az erőviszonyokkal — Vádaskodás a VDX ellen Nixon elnök csütörtökön átküidte a kongresszusnak szokásos évi külpolitikai üzenetét, amely — az elnök bevezető szavai szerint — »kicövekeli politikánk filozófiai kereteit, és ebben az összefüggésben vizsgálja a fő irányzatokat és eseményeket.« Az elnöki »üzenet« a »potenciális fő ellenfelekkel«, a Szovjetunióval és a Kínával való »új viszony kiépítését« tárgyalja. Megállapítja, hogy. 1969 januárjában a hatalomra került Nixon-kormányzat olyan új világhelyzetben találta magát, amelynek »kihívásával bárki is lép hivatalba, szembe kellett néznie: Amerikának változtatnia kellett külpolitikája filozófiáján és gyakorlatán«. A külpolitikai átértékelést kikényszerítő tényezők között első helyein említi az Egyesült Államok »nemzetbiztonsági politikája feltételeinek alapvető megváltozását«, nevezetesen, hogy »a negyvenes évek közepétől a 60-as évek végéig terjedő időszakban az amerikai fölény a Szovjetunióval való hozzávetőleges stratégiai egyensúllyá alakult át«. A külpolitikai üzenet ebben Kormányellenes akciók Chilében Nem nyugszik a szélsőjobb Tíz napon belül másodszor szállta meg a felbujtott tömeg Santiagóban a munkaügyi minisztérium épületét. Az akciót szerdán hajtotta végre 800 idénymunkás, béremelést és munkakörülményeik megjaví- i tását követelve. LIBANON Ismét dörögtek a fegyverek Bejrutban Riadókészültség a szíriai gerillatáborokban A libanoni hadsereg egységei harckocsikkal és páncélos járművekkel támogatott támadást intéztek a Palesztinái gerillaegységek támaszpontjai ellen. Képünkön: Libanoni harckocsi gerillaellenes akcióban. Viszonylag nyugalmas éjszaka után csütörtökön hajnalban ismét fegyverzaj verte föl a bejrúti utcák csöndjét. A város számos pontján bambák robbantak és géppuskatűz ropogott. Alig pár órával a lövöldözések kiújulása előtt a bejrúti rádió közölte: a két fél képviselői megállapodtak abban, hogy véget vetnék az összetűzéseknek s mind a hadsereg alakulatait, mind a Palesztinái gerillákat a szerdai összecsapások előtt elfoglalt állásaikba rendelik vissza. A bejrúti rádió közlése szerint Amin Hafez libanoni mill iszterelnök valamivel éjfél után — hadügyminisztere és belügyminisztere társaságában — összeült a Jasszer Arafat vezette Palesztinái küldöttséggel, hogy megvitassák a hadsereg és a gerillák közt kirobbant ellenségeskedéseik elsimításának lehetőségeit. A mintegy négy órán át tartó tanácskozás után Hafez mdniszSomogyi Néplap Dr. Salvador Allende köz- társasági elnök a közeli elnöki palotából a minisztériumba sietett, hogy személyesen tárgyaljon a munkásokkal. Megbeszéléseinek eredménye egyelőre nem ismeretes. Al- lende a minisztériumból távozóban »íorradalomeLlenesnek és gyávának« bélyegezte a feltehetően ismét az ultraradikális Baloldali Forradalmi Mozgalom (MIR) által szervezett akciót. A jobboldal most egyébként íz élelmiszer- és ipari alap- nyagellátás megnehezítésével elégedetlenséget igyekszik szítani a tömegekben és a Népi Egység ellen próbál hangulatot teremteni. A reakció nem elégszik meg a politikai küzdelem törvényes eszközeivel, s az utóbbi időben egyre többször nyílt erőszakhoz is folyamodik. A napokban a Haza & Szabadság elnevezésű szélsőjobboldali szervezet 200 tagja a Santiago tartományban levő Melipilla helységben megtámadta a városházát, elrabolt számos dokumentumot és vandál pusztítást végzett az épületben. A fasiszták a rendőrség megjelenésekor gépkocsikon elmenekültek. az összefüggésben mutat rá. hogy az Egyesült Államoknak felül kellett vizsgálnia a hidegháborús korszak politikáját amelyben »a két fő nukleáris hatalom látszólag feloldhatatlan konfrontációja uralta a nemzetközi színteret, ily módon felfokozva a helyi és regionális feszültségeket is«. A Szovjetunió és az Egyesült Államok erőviszonyaiban végbement alapvető változás folytán — mint az elemzés rámutat — az »ellensúlyt« kereső Nixon-kormányzat külpolitikája Pekingnek nagy szerepet szánt. Az elemzésen ennek ellenére vezérfonalként vonul végig az a felismerés, hogy a »kínai ellensúly« beépítésével. illetve Nyugat-Eu- rópának és Japánnak a kapitalista világon belüli viszonylagos megerősödésével kialakuló »sokpólusú világban« a nemzetközi helyzet alapvető meghatározója továbbra is a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyának alakulása. A dokumentum egyébként »történelmi mérföldkőnek« minősíti a SALT-megállapodásokat és a szovjet—amerikai kapcsolatokról Moszkvában aláírt 12 alapelvet. Hangsúlyozza, hogy a két ország kapcsolataiban bekövetkezett pozitív változás »a nemzetközi kapcsolatok új korszakának lehetőségét nyitja meg, és ha sikerrel járunk, a szovjet—amerikai kapcsolatok átalakulása korszakunk legfontosabb eredményének bizonyulhat«. A vietnami tűzszüneti megállapodással kapcsolatban az üzenet azt az ismert álláspontot hangoztatja, hogy a háborúból való »tiszteletreméltó kibontakozás« a Nixon-doktri- na alkalmazásának és az Egyesült Államok »nemzetközi hitelének« előfeltétele. Azt állítja, hogy az Amerikai Egyesült Államok lekiismeretesen tejesítette kötelezettségeit, majd ismételten a párizsi egyezmény megsértésével vádolja a VDK-t s katonai újra- beavatokozással is fenyegetőzik. Az üzenet szokatlanul szóki- mondóan leltározza az Amerikai Egyesült Államok és a kibővített Közös Piac között, illetve az amerikai—japán kapcsolatokban éleződő kereskedelmi, gazdasági, valutáris ellentéteket. Az elnöki üzenetben rövid fejezet tekinti át az Egyesült Államok és egyes kelet-európai szocialista országok kapcsolataiban bekövetkezett változásokat. Megemlíti azt is, hogy Rogers amerikai külügyminiszter tavalyi budapesti látogatása, illetve a vagyonjogi egyezmény megkötése nyomán Magyarországgal »javultak a normálisabb kapcsolatok kilátásai«. A terjedelmes és jellegzetesen amerikai szemléletű dokumentum a torzítások ellenére is józanabb számvetést tükröz most, mint az elnökválasztás évében előterjesztett elnöki üzenet. Törvénytervezet a külföldi beavatkozásról Az amerikai képviselőház nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó albizottsága nyolc szavazattal égy ellenében. eiío_. gadótt égy törvénytervezetet. Ez kötelezi áz elnököt, hogy a külföldi konfliktusokba beavatkozó amerikai erőket 120 nap után vonja ki, ha csak a kongresszus külön fe] nem hatalmazza a fegyveres alakulatok további bevetésére. A törvénytervezet értelmében az elnök az amerikai fegyveres erők külföldi konfliktus- í ba történő beavatkozását követő 48 órán belül köteles jelentést tenni a törvényhozásnak. Az amerikai szenátus demokrata. .pártcsoportja .szótöbbséggel olyan ' módosítást csatolt a katonai megajánlási törvénytervezethez, amely — ha a kongresszus mindkét háza elfogadja — véget vethet az. amerikai légierő kambodzsai támadó akcióinak. A demokrata szenátorok által beterjesztett módosító indítvány ugyanis megvon minden anyagi eszközt az Egyesült Államok kambodzsai hadműveleteinek finanszirozásától. Csehszlovák—n yugatnémet gazdasági tárgyalások Bonnban Bonnban tagnap tárgyalások folytak Csehszlovákia és a Német Szövetségi Köztársaság Újabb tárgyalás a Renauit-míívek sztrájkolóival terelnöík fölkereste Frangié libanoni elnököt és beszámolt neki a Palesztinái vezetőkkel kötött megállapodásról. A gerillák és a kormány közöt létrejött megállapodás ismertetése után a bejrúti rádió hajnalban bejelentette, hogy csütörtökön délelőtt Bej- rútan kívül öt libanoni nagyvárosban — Tyrben, Szidon- ban, Tripolában, Baalbekben és Nabatájában — két órára felfüggesztik a kijárási tilalmat. (Továbbra i£ érvényben marad azonban a gyülekezési és tüntetési szabadság korlátozása.) A szerdán kezdődött fegyveres összetűzések vesztesége 31 személy — közülük 12 katona. 129-en megsebesültek. (A. sebesültek közül 40 libanoni, 89 Palesztinái.) A libanoni baloldali pártok és haladó erők szerdán este 24 órás általános sztrájkra hívták föl az ország lakosságát a délelőtti véres események elleni tiltakozás és a Palesztina! ellenállás ügyének támogatása jegyében. A Bejrutban megjelenő Le -Grient — le Jour cúnű lap (Telefotó: AP—MTI—KS) csütörtöki számában arról tudósít, hogy a Palesztinái fel- szabadítási hadsereg Szíriában állomásozó egységeit riadókészültségbe helyezték, »tekintettel egy lehetséges libanoni beavatkozásra«. Szadat egyiptomi elnök mély sajnálkozását fejezte sí a libanoni hadsereg és a Palesztinái gerilláik súlyos véráldozatot követelő konfliktusa fölött, s annak a véleményének adott kifejezést; a hasonló incidensek kizárólag a közös ellenség érdekeit szolgálják — közölte csütörtökön dr. Asraf Ghorbal elnöki tanácsadó. A libanoni fegyveres erők és a fedajinok összecsapása a legjobb ajándék, amelyet az arabok fölajánlhatnak közös ellenségüknek. Számíthat-e ennél többre Izrael? — teszi fel a kérdést az A1 Gumhurija kommentárja. — Bárki legyen is érte a felelős, haladéktalanul véget keU vetni a vérontásnak, azért, hogy a libanoniak és a fedajinok a közös ellenség elleni harcra tartoCsütörtökön folytatódnak a múlt hét végén megkezdett tárgyalások a Renault-művek igazgatótanácsa és a szakszervezetek között a dolgozók követeléseiről, elsősorban egy új, igazságosabb besorolási rendszer kialakításáról. Miután az igazgatóság hajlandónak mutatkozott a tárgyalások folytatására, szerdán a sztrájkoló 7000 betanított munkás újra fölvette a munkát a Renault- művék boulogne-billancourt-i főüzíemében. A szakszervezetek képviselői azonban hangsúlyozták: a sztrájk befejezése nem jelenti azt, hogy a dolgozók lemondtak volna követeléseikről. A régóta sürgetett tárgyalások megindulása azonban új helyzetet teremtett, ezért döntöttek úgy a dolgozók, hogy újból megkezdik a munkát. A több hetes sztrájk miatt 50 ezer gépkocsival csökkent a Renault-művek termelése. gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséről és bővítéséről. A csehszlovák küldöttséget Ivan Peter külkereskedelmi miniszterhelyettes, a nyugatnémet küldöttséget Detlev Rohwedder gazdaságügyi minisztériumi államtitkár vezette a megbeszélésen. A nyugatnémet gazdaságügyi minisztérium hivatalos szóvivője a tárgyalások után kijelentette: mindkét fél véleménye szerint »komoly lehetőségek« mutatkoznak a két ország árucseréjének megélénkítésé- re. A francia nukleáris kísérletek Ausztrália kormánya nem hagyja annyiban Gough Whitlam ausztráliai miniszterelnök csütörtökre rendkívüli minisztertanácsot hívott össze. Az intézkedés oka Aymar Achille-F ould francia hadügyi államtitkárnak szerdán a francia nemzetgyűlésben elhangzott kijelentése, amely szerint Franciaország nem hajlandó sem beszüntetni, sem módosítani tervezett nukleáris kísérleti programját. Másrészt Lionel Murphy ausztráliai igazságöigymdndszter — mint koráéban megírtuk — igartihaaaak tearvereütet. tiUKH) i iwaeiemettei Ausztrál« és t*j- i késztesse. Zéland nevében haladéktalanul panaszt emel a hágai nemzetközi bíróságnál. Előkészületek történtek arra is, hogy az ausztráliai és az új- zélandi haditengerészet egységeit a francia nukleáris kísérletek térségébe irányítsák. Whitlam miniszterelnök azonban kijelentette: arra az akcióra csak »végső eszközként« kerül sor. Mint mondotta: Ausztrália megpróbál minden rendelkezésére álló eszközt fölhasználni annak érdekében, hogy Franciaországot állás- [ pontjának megváltoztatására EGYESÜLT ÁLLAMOK Kiadják a ravensbrücki SS-őrt A New York-i szövetségi bíróság úgy döntött, hogy Hermina Braunsteiner-Ryant, a ravensbrücki — később pedig a majdaneki — hitlerista koncentrációs tábor SS-őrnőjét kiadják az NSZK hatóságainak. Braunsteiner-Ryan kiadatását nemrég a lengyel kormány is kérte. A Trybuna Ludu ezzel kapcsolatban rámutat: ez az első eset, hogy az Egyesült Államok kiadja egy hitlerista háborús bűntettekkel vádolt ál- ■ampolgárát valamely más állam igazságügyi szerveinek. Ha azt a gyakorlatot folytatják, még körülbelül 50 amerikai állampolgár kerülhet Braun- steiner-Ryanéhoz hasonló helyzetbe. ^