Somogyi Néplap, 1973. május (29. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-12 / 109. szám

•y Ara: 80 fillér Somogyi Néplap XXIX. évfolyam 109. szám 1973. május 12., szombat Megalakult a megyei tanács Felszólalt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Tegnap délelőtt a választási •döszak befejező eseményeként megtartotta alakuló ülését So­mogy megye Tanácsa. Kellner Berndt, az ülés elnö­ke köszöntötte a tanácstagokat, az országgyűlési képviselőket, a megyei pártbizottság megje­lenít vezetőit, a városi tanácsok és a járási hivatalok elnökeit, a tömegsizervezetek és mozgal­mak képviselőit. Külön szere­tettel köszöntötte Losonczi Pált, a Központi Bizottság tag­ját, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökét, Németh Ferencet, a Központi Bizottság tagját, a megyei pártbizottság első titkárát és Horváth Albertet, a Miniszter­tanács Tanácsi Hivatalának fő­osztályvezető-helyettesét. Majd • felkérte a választási elnökség elnökét, dr. Túri Imrét, hogy számoljon be a választások le­bonyolításáról. Túri Imre töb­bek között arról tájékoztatta a tanácsot, hogy a községi és városi választási elnökségek a törvényes szabályozásoknak megfelelően látták ed feladatu­kat. A szavazást jó politikai légkör kisérte, a választók fe­lelősséggel es helyesen, éltek állampolgári jogukkal. El­mondta, hogy a tanácsok ala­kuló ülésüket iiend'ben, a tör­vényes követelményeknek megfelelően és az alkalomhoz illő ünnepélyességgel tartották meg. A helyi tanácsok — a ko­rábbi 77-tel szemben 101 me­gyei tanácstagi körzetbe« — törvényesen megválasztották a megyei testület tagjait. Dr. Túri Imire a megyei vá­lasztási elnökség nevében gratulált a tanácstagok megvá­lasztásához, és ászt kívánta, hogy mind a tanácsban, mind a választókerületben végezze­nek eredményes munkát me­gyénk egész közösségének ja­vára. A tanács ezután ügyrendi bi­zottságot választott, améLynek elnöke, dr. Mózes Gábor ta­nácstag jelentést tett a tanács­tagok mandátumának hitelesí­téséről és bemutatta a tanács­tagokat. Varga Károlynak, a Haza­fias Népfront megyei bizottsá­ga titkárának javaslatára a tanács 15 főben állapította meg a végrehajtó bizottság lét­számát. Ugyancsak ő terjesz­tette elő a tanácselnök, a ta- nácselnökhélyettesek és a vég­rehajtó bizottság többi tagjá­nak személyére vonatkozó ja­vaslatot is. Ennek alapján, ismét - Böhm Józsefet választatták meg me­gyei tanácselnöknek. Sugár Imrét, Kocsis Lászlót és Tóth Lajost pedig tanácselnök-he­lyettesnek. A végrehajtó bi­zottság tagjai lettek rajtuk kí­vül Balogh Lajos, a csurgói tsz elnöke, Bogó László, a megyei pártbizottság titkára, dr. Ge­lencsér István alezredes, a me­gyei rendőr-főkapitányság he­lyettes vezetője, Horváth Lász­ló, a Budapesti Finommecha­nikai Vállalat Kaposvári Gyá­rának igazgatója, Jordanics József, a Gárdonyi Géza Álta­lános Iskola igazgatója, Műdig István, a megyei tanács vb pénzügyi osztályának vezetője, Rostás Károly, a Kaposvári Városi Tanács elnöke, Segesdi Istvánná, a Pamutfonó-ipari Vállalat szakmunkása, Szaba­dos Dezső, az Állami Gazdasá­gok Somogy megyei f őosztá­lyának igazgatója és dr. Szeré­nyt János, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkára. Kassai János vib-titkár tisztsé­I généi fogva tagja a testület­nek. A tanács Sugár Imrét je­lölte ki általános elnökhelyet­tesnek. Megválasztásuk után a vb- tagok letették az esküt. Ezután az új tanács elnöke, Böhm József mondott beszédet. Böhm József beszéde-+■ Tisztelt Tanács! Kedves Elvtársnők, Elvtár­sak! Vendégeink! A megválasztott végrehajtó bizottság és a magam nevében köszönöm a megtisztelő bizal­mat, melyeit a tanácstagok sza­vazatukkal előlegeztek. Köszö­nöm, hogy e fontos tisztségre méltónak találtak, és felhatal­maztak bennünket arra, hogy a következő ciklusban a me­gyei tanács vezetőiként és a végrehajtó bizottságban dol­gozhassunk. Tudatában va­gyunk e megtiszteltetés jelen­tőségének és felelősségünknek is. Tudjuk, hogy megbízatá­sunkat a dolgozó emberektől kaptuk, és hogy e megbízatás addig lesz érvényben, amíg tu­dásunkkal, képességünkkel szolgáljuk szocializmust építő hazánk és Somogy megye la­kosságának érdekeit. Tisztelt Tanács! Munkánkat kedvező politi­kai légkörben és gazdasági vi­szonyok között kezdjük meg. Társadalmunk vezető erejének, a Magyar Szocialista Munkás­pártnak politikája jó, az em­berek bizalommal vannak iránta. Hazánkban szilárd a ruéphiataJam, erősödik a mun­kásosztály politikai ereje, szi­lárd gazdasági alapokra és csaknem három évtized ta­pasztalatán kialakult bizalom­ra épül a párt szövetségi poli­tikája. A munkás—paraszt szö­vetség és a népi nemzeti egy­ség erősödik. Társadalmi éle­tünk kiegyensúlyozott, a fejlő­dés egyenletes. Somogybán a megyei pártbizottság irányító, ellenőrző és segítő munkája jó feltételeket biztosít a tanácsi munkához. Az új tanácstörvény alapján a tanácsok megváltozott jelle­ge, megnövekedett feladat- és hatásköre, a tanácsi szervezet korszerűsítése kedvező feltéte­lekéit teremtett a helyi önálló­ság kibontakozásához, a lehe­tőségek jobb kihasználásához, a terület- és a településfejlesz­téshez, a lakosság életkörül­ményeinek javításához. Taná­csaink Somogy megyében is él­vezik a nép bizalmát, melyet a jelölő gyűléseken elhangzott felszólalások és a választási eredmények is bizonyítanak. Somogy fejlődési üteme az elmúlt két évben a gazdasági ágazatok többségében meg­egyezik az országos átlagszint- tei, néhány esetben nagyobb annál. A népgazdasági ágak és ágazatok — a korábbiakhoz képest — kiegyensülyozottab- ban fejlőditek. A termelést és a lakosság életszínvonalát közvetlenül befolyásoló fej­lesztés üteme kedvező. To­vább erősödött a korszerű szerkezetű ipar, amelynek ter­melési üteme is meghaladta az országos átlagot. A nagymérté­kű tanácsi támogatás éliLenére nem ilyen kedvező az építőipar helyzete, ahol a termelési ér­ték növekedése ellenére sem értük el a IV. ötéves terv első két évére kitűzött célokat. A mezőgazdaságban erőtelje­sebb a területi és a szellemi koncentráció. A szakosított ál­lattenyésztési telepek kialakí­tása mellett elkezdődött a nö­vénytermelési zártrendszerek megvalósítása is. Mezőgazda­ságunk — a megyére nézve a korábbinál kedvezőbb állami támogatási rendszer miatt — az erőteljesebb, korszerűbb fejlődés időszakát éli. Az elmúlt két évben megkü­lönböztetett figyelmet fordítot­tunk a lakosság életkörülmé­nyeinek javítására. Megépült a IV. ötéves terv első Ősét évé­re tervezett lakásszám 95 szá­zaléka; megkezdődött a nagy­atádi kórház építése; társadal­mi összefogás eredményeként megépült az öt évre tervezett óvodai helyek 51 százaléka, az általános iskolai tantermek 52 százaléka, emellett a súlyos ál­talános iskolai tamtsrem-éllá- tottság enyhítésére emelt prog­ramot dolgoztunk ki, melynek eredményeként 1975 végére 7 új általános iskolát építünk 65 millió forintos költséggel. Az elmúlt két évben korsze­rűsödött a megye közúti háló­zata, jelentősen javult a jó ivó­vízzel ellátott lakosság ará­nya. Egyenletesen fejlődött a kiskereskedelmi hálózat, ör­vendetes, hogy a növekedés az ellátatlan területekre, a váro­si peremkerületekre és a kül­területi lakott helyekre is ki­terjedt. A kiskereskedelmi áruforgalom növekedési üteme több okból, elsősorban a lakos­sági pénzbevételek mérsékel­tebb növekedése miatt, lelas­sult. A lakosság pénzbevételé­nek növekedése a megye gaz­dasági szerkezete miatt az or­szágos átlagnál kisebb. Me­gyénk nagyüzemi munkásságá­nak helyzetét is kedvezően be­folyásolta a Központi Bizott­ság 1972 novemberi határozata. Az elmúlt ciklusban a ta­nács további intézkedéseket tett a településhálózat fejlesz­tése és a tanácsi hálózat kor­szerűsítése érdekében. Ennek eredményeként Somogybán a városi lakosság aránya 24 szá­zalék. A 246 község közigaz­gatását 6 nagyközségi. 22 köz­ségi önálló és 67 közös köz­ségi tanács látja él. Az eredmények mellett szá­mos gonddal és nehézséggel küzdünk. Ezek közül a leg­fontosabbak: lelassult a terü­leti iparfejlesztés Kaposváron és Marcaliban, de Barcs térsé­gében sem kielégítő ütemű. A célkitűzések megvalósítását kedvezőtlenül befolyásolja az építőipar helyzete és a beru­házói lazaság. Mivei a megye foglalkoztatott lakosságának 41 százaléka a mezőgazdaság­ban dolgozik, és a családok 42 százaléka csak a mezőgazda­ságból él, igen nagy gondot okoz, hogy a mezőgazdasági üzemek 50 százaléka kedvezőt­len termőhelyi viszonyok kö­zött gazdálkodik. Az elmúlt két évben a ta­nácsi szervezetben bekövetke­zett jogi és szervezeti változás nehezítette munkánkat. A pártszervektől időben és folya­matosan rendszeres segítséget kaptunk; a lakosság részéről megnyilvánuló bizalom és a korábbinál erőteljesebb támo­gatás biztatást és erőt adott nekünk. A központi, a megyei és a helyi vezető szervek po­litikai és gazdasági törekvéseit széles körű akciókkal támo­gatta a megye lakossága. A szocialista brigádok, az üzemi közösségek részéről megvaló­sult társadalmi felajánlások forintértékét fokozza a közös feladatokért érzett felelősség és tettrekészség. Engedjék meg, hogy a me­gyei tanács és a magam nevé­ben megköszönjem a kormány­nak, a megyei pártbizottság­nak és Somogy megye lakos­ságának, hogy megyénk to­vábbi fölemelkedéséért, előre­haladásáért, a somogyi embe­rek életviszonyainak javítá­sáért és biztonságérzetének fo­kozásáért folytatott munkánk­hoz segítséget nyújtottak. Tiszelt Tanács! A következő négy évben nagy feladatokat kell megol­danunk a párt politikájának megvalósításáért. A megye gazdaságának — mindenek­előtt iparának — fejlesztése, a kijelölt településeken új ipari munkahelyek létesítése az egyik legfontosabb feladatunk. Mivel Kaposvár és a járási székhelyek fejlődésére az ipar serkentő hatással volt. e tele­pülések további fejlődését is az iparfejlesztéssel alapozhat­juk meg. Igaz, hogy az ipar- fejlesztéssel a kulturális, egészségügyi és kommunális ellátásban feszültségek mutat­koznak, ezek azonban a fejlő­dés következményei. A megol­dásukon fáradozó emberek al­kotó munkája sikerélményt ad. s a legnagyobb boldogságot biztosítja azok számára is, akiknek fő hivatásuk ügyünk & az emberek szolgálata. Somogy megye gazdasága ma is mezőgazdasági jellegű, és még hosszú időn át az ma­rad. Ezért változatlanul nagy figyelmet keü fordítanunk a mezőgazdaság fejlesztésére. Igaz, a mezőgazdaságban a foglalkoztatottak létszáma szá­mottevően csökken, azonban a lakosság 42 százaléka életszín­vonalának és életkörülményei­nek szempontjából ez az ága­zat a meghatározó. Emellett a megye lakosságának 76 száza­léka ma is falvakban él, és e településekre a mezőgazdaság van a legnagyobb hatással. Az elmúlt két évben a megyei vezető szervek kialakították a megye mezőgazdaságának fej­lesztésével kapcsolatos állás­foglalásaikat, amelyeket mun­kánkban érvényesítenünk kell. Ezek alapján törekedjünk az indokolt területi és szellemi koncentrációra, az egyes ága­zatokban nélkülözhetetlen sza­kosításra, a zárt termelési rendszerék megvalósítására. Továbbra is mindent meg kell tennünk a termelőszövetkeze­tek vezetésének erősítéséért. A megye lakossága életszín­vonalának és életkörülményei­nek alakulása szempontjából egyre nagyobb jelentőségű az idegenforgalom. Ennék fejlesz­tésére éppen olyan tudatosan kell törekednünk, mint az ipar és a mezőgazdaság fejlesztésé­re, hiszen a megye lakossága egyhatodának helyzetét köz­vetlenül vagy közvetve befo­lyásolja. Jelentős szemléletbe­li változásra is szükség van, mivél ma is sokan úgy tekin­tik, hogy a Balaton csak teher a megye számára. Nyugodt lelki ismerettel állíthat juk: a Balaton ügye és fejlesztése fontos megyei érdek is, »áldás és nem átok« Somogy számára. Az urbanizáció Somogy me­gyében több irányú feladatot jelent; egyrészt erősítenünk kell városainkat, továbbra is segíteni kell új városok kiala­kítását. a nagyközségek és a székhelyközségek fejlesztését; másrészt figyelembe kell ven­nünk, hogy Somogy település- hálózata aprófalvas szerkeze­te miatt a lakosság nagyobb része még hosszú ideig falusi lakos marad. Ezért árra kell törekednünk, hogy a falvakban a városihoz hasonló életkörül­ményeket teremtsünk. Kiemelt feladatunk a lakosság életszín­vonala javításának érdekében, a foglalkoztatottság biztosítá­sa mellett, az egészségügyi, szociális, kulturális, kommu­nális ellátás fejlesztése; a tár­sadalom egyes rétegei helyze­téneit javítása. A kommunális ágazatban változatlanul kiemelt feladat­nak kell tekintenünk a lakás­építést, a közműfejlesztést, a közlekedési helyzet javítását, a kulturális ágazatban az ál­talános iskolai tanterem, a fel­szereltség és a kollégiumi el­látás gyors ütemű javítását, egészségügyi és szociális téren a járóbeteg-ellátás zsúfoltságá­nak csökkentését és a szociá- j lis otthonok hálózatának fej­lesztését. Folytatnunk kell a kereskedelem fejlesztését a vá­rosokban és a kiemelt közsé­gekben. s nagyobb figyelmet kell fordítanunk az ellátatlan területekre. Fokozni kell a ta­nácsok árellenőrző tevékenysé­gét is. Fontos kötelességünk elősegíteni, hogy a lakossági szolgáltatás jobban közelítsen az országos átlaghoz. Feladatainkat csak hatéko­nyabb tanácsi munkával való­síthatjuk meg. Fokozottabb fi­gyelmet kell fordítanunk a he­(Fólytastas a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents