Somogyi Néplap, 1973. május (29. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-25 / 120. szám

Most Van nevető harmadik a labdarúgásban is. — Ez bizo­nyosodott be szerdán este a göteborgi stadionban, ahol minden eddiginél több hazai szurkoló meg négyezer oszt­rák »Schlachtenbumler« vias- kodása mellett a svéd csapat került ki győztesként a svéd— osztrák mérkőzésből. Azaz: mi lehettünk a nevető harma­dikak, mert egy döntetlen — vagy netán osztrák győzelem — esetén a magyar válogatott már csak külső szemlélője le­hetett volna a VB-selejtező- , nek. Minden úgy alakult, ahogy ; mi vártuk. Az osztrákok túl J magabiztosak voltak, s talán egy kissé félvállról is vették , az »idegenlégiósok« egy ré- | szét nélkülöző svéd csapatot. ! Erre fizettek rá. A zvéd győzelem egyszeri­ben új helyzetet teremtett a VB-selejtezőnek ebben a cso­portjában. Ausztria ugyan to­vábbra is csoportelső. Az oszt- 1 rákok nyolc pontja azonban a végelszámoláskor legföljebb papíron lehetne elég a győze­lemhez, a valóságban nehe­zen képzelhető el Ilyen foly- ' tatás. Inkább az a valószínű, ! bogy június 13-án a Népsta­dionban a magyar—svéd ta­lálkozó lesz hivatva feleletet adni arra, hogy a magyar, j avagy a svéd csapat utazhat-e majd Münchenbe. A gesztenyét Miét kikn j párták nekünk, de ez nem je- i lenti azt, hogy már a miénk a babér. A svéd győzelem megteremtette a lehetőségét annak, hogy a magyar válo­gatott kiharcolhassa a tovább­jutást, s így most már a mieinken a sor. Szerdán este a tv képernyője előtt örül­tünk. hogy a svéd csapat jól futballozott, örültünk a lát­ványos Grahn-gólnak, amikor a nyurga svéd csatár feje ma­gasabbra emelkedett, mint az osztrák kapus keze. S amikor véget ért a nem minden iz­galom nélküli mérkőzés hajrá­ja, egyszeriben rádöbbentünk hogy egy ilyen jó svéd válo­gatott ellen a Népstac" >nban csak egy nagyon is »fe’Vvult« magyar csapat érhet el sikert. Nem szabad ugyanis elfeledni, hogy Svédország labdarúgói már nekünk is okoztak kelle­metlen meglepetést. Aztán az, hogy előttük is megnyílt az út a továbbjutásra, bizonyosan föllelkesíti a svédeket. Az a helyzet ugyanis, hogy egy népstadion.beLi svéd győzelem után Valettában Málta ellen már nem lenne nehéz dolguk. Illovszkv Rudolf szövetségi kapitány is ott volt Göteborg­ban. Látott mindent, és nyi­latkozott Korábban azt jelez­te, hogy a héten közli a mó­dosított válogatott keret név­sorát. Nem kétséges: a lecke feladatott a labdarúgó-válo­gatott szakvezetőjének. Mert Svédország edlemében csak olyan magyar nemzeti tizen­egy harcolhatja ki a győzel­met, amely meg tudja csillog­tatná a régi magyar labdarú­gó-erényeket. Aztán alkalmaz­kodni is tud a sok mozgásos, kilencven percen át lendületes labdarúgáshoz, amit a svéd csapat játszik. A svéd váloga­tott jó, ezt az Ausztria'elleni j mérkőzés is igazolta. De úgy érezzük: most elérhető közel- I ségbe került a müncheni VB- döntő Magyarország labdarú­gói számára is. K. S. 62 induló volt a Sió Kupa autóversenyen Klink János (Bp. Spartacus) az abszolút győztes Tizenkettedszer rendezte a Magyar Autóklub Siófoki Cso­portja a balatoni idénynyitó keretében a Sió Kupa elneve­zésű országos meghívásos autós ! ügyességi versenyét. Az or­szágnak szinte minden részé­ből érkeztek vei-senyzők a ha­gyományos tornára, amely színes programot biztosított az első üdülőknek. Végül is hat­vankettőn álltak rajthoz a ha­jóállomás előtt megépített pá­lyán s az abszolút győzelmet ismét KlinJc Janos, a Bp. Spar­tacus vemenyzője szerezte meg ; Austin gépkocsijával. Az erős ■ mezőnyben, jól szerepeltek a t Kaposvári Dózsa versenyzői ; is. 600 cm’-ig: 1. Gulyás Imre í (P. Volán) Trabant. 60 rap, 2. | Fodor József (P. Volán) Tra- i bánt. 61 mp, 3. Várhegyi Sán­dor (Hódmezővásárhely), Tra- | bánt. 63 mp. 850 cm’-ig: 1. Kovács Rezső (K. Dózsa) Fiat,' 70 mp, 2. Ta­jvali Ferenc (Győri Volán) Fiat, 74 rrvp, 3. Otolecz Árpád (K. Dózsa) Fiat, 75 mp. 1150 cm’-ig: 1. KTÍnk János (Bp. Spartacus) Austin, 57 ! mp. 2. Zalan Lajos (K. Dózsa) Austin, 61 mp. 3. Bécsi József . (K. Dózsa) Austin, 72 mp. 1300 cm’-ig: 1. Hollós György (Bp. Casco) Zsiguli. 69 mp. 2. Epstein Ferenc (K. Dózsa) Zsi- j guli, 75 mp, 3. Kovács Lajos ! (Budapest) Zsiguli, 66 mp. 1500 cm’-ig: 1. Eszes László (K. Dózsa) MO-408, 78 mp, 2. Dr. Gyócsi János (K. Dózsa) P. Fiat, 80 mp, 3. Radványi Já­nos (Siófok) P. Fiat, 92, mp. 1500 cm’ fölött: 1. Tóth Já­nos (K. Dózsa) BMW. 69 mp, 2. Simor Gyula (Pécsi Volán) VW 1600, 69 mp. 3. Makk Im- ; re (Balalonföldvár) BMW, 77 i mp. Nők: 1. Klink Jánosné (Bp. Spar­tacus) Austin, 67 mp. 2. Cser- : venka Ilona (Bp. Spartacus) Trabant, 75 mp, 3. Korányi j Attiláné (Bp. Afit) Trabant és Kovács Rezsőné (K. Dózsa) Fiat, 76 mp. A győzteseik és heflvezettek a Siotour, illetve a Magyar Autóklub tiszteletű ijait kap­1 ták. TGKC Csak a Vasas nem nyert a kilencedik fordulóban Érdekes küzdelmeket hozott a tekézők összevont megyei csapatbajnokságának kilen­cedik fordulója. A kaposvári csapatok általában jól vették az akadályt. A Vasas kivételé­vel mindegyik együttes győ­zött. A megtorpanó K. Vasas­nak gyengén ment Pécsen a közlekedésiek ellenében. A Siófoki Szövetkezet újonc csa­pata nehezen tud megbirkóz­Siófok női és Nagyatád férfiesapata a kézilabda-bajnokság élén A K. Vasas nyerte a rangadót Változatlanul a vidéki kézi­labdacsapatok játsszák a veze­tő szerepet a megyei bajnok­ságban, és ez már nem is új ebben a sportágban. Nagyatád régen központja már a kézi­labdázásnak. Most trónkövete­lőként megjelent a Fonyódi Petőfi csapata is. A Somogyi B. SE ténylegesen, Fonyód a vesztett pontokat tekintve elő­zi meg a bajnoki táblázaton a sokszoros bajnok K. Vasast, noha a rangadón a kaposvá­riak legyőzték az éllovast. A nőknél a Siófoki Bá­nyász együttese eddig még nem talált legyőzőre. Jól vet­te az első akadályokat a fiatal kadarkúti csapat, a K. Ruha­gyár együttese, ök ketten, to­vábbá a K. V. Lobogó pályá­zik a tavaszi idény befejezté­vel a bajnoki címre. A megyei bajnokság újonca, a Kaposvá­ri Ruhagyár nem tud felnőni testvércsapata, a Kadarkúti Ruhagyár mellé. Csak az igye­kezet dicsérhető a kaposvári ■^apátnál. Férfiak: K. VASAS—SOMOGYI B. SE 15:13 MARCALI VM—TASZÁR 14:17 SEGESD—B.-SZEMES 47:14 B.-BOGLÁR—FONYÓD 19:24 SIÖFOK—NAGYBERKI 26:17 Barcs—K. Gazdász elma­radt, mert a kaposvári csapat nem jelent meg. A kiírás sze­rint 10:0-ás barcsi győzelem­mel igazolták. A bajnokság állása: 1. Somogyi B. SE 7 6 2. K. Vasas 7 5 3. Fonyód 6 5 4. Siófok 7 4 5. Segesd 7 3 6. Taszár 7 4 7. Marcali VM 7 3 8. Barcs 7 2 9. B.-boglár 7 2 10. Nagyberki 6 1 11. K. Gazdász (x) 6 1 12. B.-szemes 7 — 1 188:86 1 127:105 1 148:98 1 184:154 128:103 138:123 89:94 132:172 141:173 130:168 — 5 69:108 1 — 7 98:191 — j Nők: TAB—ÖREGLAK 8:7 K. VASAS IZZÓ- NAGYBAJOM 29:6 KAPOSVÁRI RUHAGYÁR- BALATONSZEMES 1:21 BALATONBOGLAR— K. V. LOBOGO 3:23 MARCALI GIMN.—TAB 9:13 SIÖFOK—ÖREGLAK 20:7 A bajnokság állása: t. siófok 6 6-------90:» 12 2. K. V. Lobogó 6 5 — 1 95:3» 10 3. Kadarkút! Ruhagyár 6 5 — 1 91:37 10 4. K. Vasas Izzó 6 4 — 2 104:36 8 5. Tabi MEZŐGÉP 6 3 1 2 39:42 7 6. Marcali Gimn. 7 3 — 4 86:62 6 7. B.-szemes 6 2 1 3 37:38 5 8. Nagybajom 8 2 — 4 39:88 4 9. B.-boglár 4 1 — 3 22:50 2 10. Öreglak 8 -------- 6 32 :W — 11 . Kaposvári Ruhagyár 3 ------- 5 4:169 — ( x) =» Egy büntetőpont levonva. Dolgozókat alkalmaznak 16. évüket betöltött lányokat szö- vötanulónak fölvesz a PTM An­gyalföldi Szövőgyár. A betanulási dő 8, ill. 12 hét. Ezen Idő alatt kb. a havi fizetés 1200 Ft, és napi egy ‘ijrlntért biztosítunk ebédet. A ké- ibbiekben jó kereseti lehetőség a -eljesítéstől függően, 2500 forinttól. Lakást minimális térítésért bizto­sítunk. Jelentkezés írásban a gyár munkaerőgazdálkodásán: 1138 Bu­dapest, Szekszárdi u. 19—25. Siófoki üzemünkben állandó munkakörben alkalmazunk érett­ségizett számlázót. általános admi­nisztrátort. Kézzel-írott önéletraj­zot kérünk, a siófoki hirdetőbe. »Gépírás szükséges« jeligére. (109716) A nagyatádi Ady Endre Gimná- um fölvesz hivatalsegédet június i-tel. Jelen ikezési korhatár: 45 ires korig. Jelentkezni lehet min- ennao 8-től 4 óráig a gondnoki ódában (11029) Villanyszerelőt és segédmunkáso- it fölvesz az áramszolgáltató vál­lat üzemigazgatósága. Kaposvár, itinca S. u. 5/b. (147385) Pályázatot hirdvtütrx a Balaton- IclJén (Szent István utca) üzemelő 301-es zöldség-gyümölcsboltunlt ve­zetői és vezetőhelyettesi munkakö­reinek betöltésére, valamint az 501-es, siófoki a Fő utcán üze­melő zöldéég-gyümölcsboltunk ve­zetői és vezetőhelyettesi munka­köreinek betöltésére. Kereskedői szakképesítéssel, gyakorlattal és tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal ren­delkező személyek jelentkezhet­nek. A pályázatokat írásban kér­jük beadni a MEK-központ sze­mélyzeti vezetőjéhez. Cím: Kapos­vár, Noszlopy G. u, 12. (147432) A TAURUS CAMPINGARUGYA" fölvesz 16. évüket betöltött női dolgozókat betanított munkára, egy-kél-három műszakos munka helyre. Jelentkezés: TAURU1­CAMPINGARUGYAR, Bpcst IX., Lenhossék u. 3. Telefon: 140-860, 136-880. (5868) Erősáramú táv­vezérlésben gyakorlattal rendelkező • ai _ ____líra i ni a nem hivatalos NB III. légkörével. K. Volán—Pécsi Bányász 6:2 (2706:2528) Ld.: Horváth L. 484, Ládo- nyi Cs. 473, illetve Berta 461, Labdavszki 439. K. Fáklya—Dombóvári Szöv. 5:3 (2660:2626) Ld.: Szakály 488, Kertész 454, illetve Topa 472, Tarsoly i 466. K. Spartacus—Mohács S:2 ! (2491:2449) Ld.: Kiss L. 459, Hász 430, j Németh 429, Juhász 420. K. Közút—Siófoki Szöv. 5:3 (2360:2308) Ld.: Rédei 423, Mettner 417t illetve Peltzer A. 395, Ta­más 394. P. Volán—K. Vasas 6:2 (2421:2301) Ld.: Turbéki 430, Menko 414, ill. Szigeti 425, Horváth 404. Kétszáz fiatat természetjáró táborozása Balatonfenyvesen Tegnap mintegy kétszáz kö- j zépiskolás fiatal természetjáró | vette birtokába a balatonfeny- j vési KISZrtábort. -Itt rendezik j az ODOT Somogy megyei nagy j találkozóját. A fiatalok, a-kik ’ a KISZ, az MHSZ, a Termé- I szetbarát Szövetség és a Tá­jékozódási Futó Szakszövet­ség hívására érkeztek, város- ismereti versenyüket a tábor­ban döntik ei. Szombaton tú­ra lesz a balatonszentgyörgyi Csillagvárhoz. Ezen a kömyé- ! ken rendezik meg a tájékozó- i dási futók versenyét is. Jelentkezni lehet: a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat TMK-vezetőjénél. (11042) A Szuloki Petőfi Mg. Tsz 2 csa­ládot fölvesz a sertéstenyészetéhez, egy családot a kézi fejésü tehené- \ szetéhez. Szolgálati lakást biztosí­tunk a munkahelyen. Csak több éves gyakorlattal rendelkezők jö­hetnek számításba. Jelentkezés a tsz-irodán. (11023) j A SOMOGY MEGYEI VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ VÁLLALAT fölvesz vegyészmérnököt Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Kaposvár, Füredi u. 37. sz. alatt, a főmérnöknél. (147063) Váltakozó sikerrel szerepeltek fiatal vízilabdázóink Két győzelem, két vereség a heti mérleg a Kaposvári Vas­út fiatal vízilabda-csapatainál. Különösen imponáló volt az úttörő II. csoportban a ka­posváriak nyert mérkőzése a Bp. Honvéd ellenében. | EREDMÉNYEK Ifjúsági 11. CSMSK—K. Vasutas 7:5. Serdülő II. K. Vasutas—Elektromos 8:5. Üttörő I. A O. Dózsa—Kaposvári Vasút 6:1. Úttörő II. K. Vasutas—Bp. Honvéd 9:5. MÁJUS 25 PÉNTEK Orbán Milyen lesz az időjárás! / ▲ várható időjárás ma estig: Időnként ni n§W> vfkvő felhőzet, szórványosan záporok, jiivata*«»*- Mérsékelt, napközben megélénkülő, a zivatar alatt megerősödő északnyugati'.szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet net phisx 22—27 fok között lesz. — Baráti találkozót ren- Hoznék az NDK-ban dolgozó magyar fiatalok KlSZ-saer- vezetei és az FDJ a X. VIT tiszteletére június 9-től 11-ig a Cottbus megyei Knappen­see partján. A háromnapos táborozásom ott Lesznek azpk a fiatalok is, akik Somogy- ból mentek ki az NDK üze­meibe. — Olsavstsky Éva, a kapos­vári Csiky Gergely Színház művésznője játssza Klütaim- nésztra szerepét Gyurkó László Szerelmem, Elektra című drámájában, a szolno­ki Szigligeti Színházban. — 66 ezer forintot jutta­tott a lengyeltóti áfész a környező községek kulturális és sportégyesüLeteinek. Egye­dül a buzsáki művészeti együttesek 20 ezer forintos támogatásban részesültek. — Asszonykára* alakult Ta-száron. A Hazafias Nép­front ■ községi bizottságának kezdeményezésére asszony- kórus alakiulit Taszáron. Az új kórus a holnap esti mű­soros esten mutatkozik be első alkalommal a község lakói előtt. — Kilencszáz éves jubileu­mára készül az Alföld pati­nás városa, Szolnok. Az év­forduló előkészítéseként a múlt évben nagyarányú tár­sadalmi munkäakcio indult: üzemek, vállalatok, iskolák, szocialista brigádok kapcso­lódtak be a városépítő mozgalomba. Kizárólag tár­sadalmi erőből egy év alatt negyvenhét kiemelt feladatot oldottak meg, kishíján húsz­millió forintot érő volt a tár­sadalmi munka értéke. — 1800 pár NDK női szan­dál érkezett tegnap a Dél- dunántúli Cipönagykereske- delmi Vállalat kaposvári le- rakatához. A nyári lábbelik szállítását rögtön elkezdték a kiskeresikedeimi üzleteknek. — Csórd akuton új bányát nyitott a Tatabányai Szénbá­nyák somlyói bányaüzeme. A márciusban megkezdett te­reprendezés, valamint a két táró kihajtása után tegnap érték el a szénréteget 100. il­letve 150 méteres vágattal. A tervek szerint 1974 tava­szán érik el a szénmező ma­gasabban fekvő részét és megindítják az első gépesí­tett frontfejtést. Hajtóvadászat - majmok uián Még mindig sikertelenül folytatják a hajtóvadászatot Bilbao környékén kilenc ma­jom után, »akik« Rotterdam­ból érkeztek egy hajó fedél­zetén, hogy egy spanyolorszá­gi rezervátumban kapjanak új otthont. Nyilván az utazás viszontagságai dúlhatták fel a majmokat, mert »felhábo­rodásukban« sikerült kitör­niük ketrecükből és azonnal futásnak eredtek. Néhányu- kat rövid időn belül sikerült elfogni. Kilenc azonban még mindig bújkál. Az állatszál­lítmánnyal érkezett harminc oroszlán láthatóan jobban vi­selte az utazást, mert eszük ágában sem volt faképnél hagyni kísérőjüket. — A Féléiéin bérc című filmben látott hasonló -ka­land« játszódott le a minap Avignon közelében. Egy 20 tonna dinamitot szállító ka­mion tüzet fogott és csak a kocsikísérők, valamint a se­gítségükre sietett gépkocsive­zetők lélekjelenlétének kö­szönhető. hogy nem ismétlő­dött meg a filmbeli tragédia. Egy évvel ezelőtt, 1972. május 25-én halt meg — 91 éves korában — Ásta Niel­sen dán színésznő, a némafilm korszakának nagy sztárja, 72 némafilm főszereplője. Tizen­két éves volt, amikor a Kirá­lyi Operaház kórusába került, majd a Dagmar-szinházban epizódszerepeket alakított. A film számára első férje, Urban Gad, a neves rendező fedezte föl. A figyelmet »A züllés út­ján-« című divatos erkölcsrajz­ban hívta föl magára, s Ásta Nielsen neve fogalommá vált. Olyan világsztár lett, akit nem a múló divat, hanem sokoldalú jellemábrázoló képessége emelt az élvonalba. Játszott vígjáté­kokban, drámákban, mai és klasszikus témájú történetek­ben. Legnagyobb alakítása a Hamletben volt. Minden szere­pében egyéni, hiteles alakítást nyújtott. Sajátos maszkja — fehér, sápadt arc, feketén ár­nyékolt szem — típust terem­tett; így ábrázolták világszerte hosszú éveken át. a végzetes asszonyt. Fő érdeme azonban, hogy a jellemábrázolást, a szi­tuációteremtést a film világá­ban is művészi rangra emelte. — A Jubileumok megyei pályázat eredményhirdetése holnap délután lesz a Latin- ca Sándor megyei Művelődé­si Központ színháztermében. — Kétnapos Balaton körüli utazáson vesznek részt ma és holnap az ország idegenfor­galmi szakemberei, a Siotour és a Veszprémi Idegenfor­galmi Hivatal rendezésében. — Borbemutatót rendez ma a Vendéglátó Vállalat fonyó­di Sirály éttermében a Me- csek-vidéki Pincegazdaság az általa palackozott, forgalom­ba hozott borokból. A külön­böző fehér és vörös borok mellett többféle pezsgővel- is megismerkedhetnek a meg­hívott szakemberek. — Munkába állt a K—26 típusú szovjet helikopter a Móri Állami Gazdaságban. A szőlő és gyümölcsös permete­zését* kezdték el. A légi nö­vényvédő bázis létesítésére két Fejér megyei és kát Ko­márom megyei gazdaság tár­sulást alakított, a helikopter­rel évente 24 ezer hold sző­lő, gyümölcsös. valamint szántó permetezését, fejtrá­gyázását és vegyszeres gyom- - irtását végzik el. — Bővült a szállítási kapa­citás a Somogy meg. _ .Ás­ványvíz- és Szikvíz pa . v al- lalatnál. A közelmúltban vá­sárol talc három darab négy, illetve öttonnás gépkocsit, s ezzei összesen húszon.i: „m teherautóval várjak a nyári szezont. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a .a!:u.,b. „ti és a küzü.e- teket, hogy isi-, m. .is td-án, 28- án és 2J-en K.-p^,.., ..éti. a Kossuth L. ute..oan. az ./ . 4. utcától a Balatonlelle leié eső szakaszon az utca végéig áram­szünet lesz. Kaposváron 1973. május 30-an de. 7.30 órától du. 15.30 éráig a Cseri úton az álfatgazdaságtól az Egyenest útig. a - i-hrgyi be­járóig és a Gá G. utcában, valamint az ezt: o. nyíló utcák­ban áramszünet ’esz 1973. május 30-án du. 12.30 órá­tól 16 óráig a Cseri ütőn az Erdő­sor utcától az Állami Gazda­ságig. a Kecel-hegyi (eljáróban, az Erdősor utcában a Vak Boty- tyán utcában és az ezekből le­ágazó felső úton lesz áramszünet. 1973. május 30-án de. 7.30-tól du. 15 óráig Zimany község egész területén áramszünet lesz. (11052) — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és a közüle- teket, hogy 1973. május 28-án, 29- én, 30-án és 3!-én a Sirmi köz­ben a Kapos-rét soron, a Sziget­vári utcai oldalon, a Kis-Róma- hegyben, a Szigetvári utcában a Sirmi köz bejáratáig, a Zrínyi utcában, a Jedlik A. utcában a Kapós-hegyig, valamint a Hegy­alja utcában és annak folytatá­sában szakaszosan áramszünet lesz. - (110280 02677446

Next

/
Thumbnails
Contents