Somogyi Néplap, 1973. május (29. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-16 / 112. szám

Tanácskozás a megyei bíróságon

i és

mit mond a közönség?

A társadalmi tulajdon védelméről

Gazdasági vezetőket, igazgatókat, főkönyvelőket és más

felelős beosztásiban levő dolgozókat hívott meg tegnap a megyei bíróságon tartott tanácskozásra a megyei főügyészség. Fontos kérdésekről, a társadalmi tulajdonról volt sző. Illetve arról, hogy mindazok, akiknek ez kötelessége, eléggé őrzik-e a gondjaikra bízott sok milliós értéket. S azok, akiket ez közvetlenül nem érint ugyan, mennyire tartják kötelességlüknek a közös vagyon, a társadalmi tulajdon védelmét.

Figyelmeztető számok

A megyei párt-vfo a múlt években több alkalommal is tárgyait a társadalmi tulajdon helyzetéről, s fokozott védelme érdekéiben több határozatot hozott. S hogy ennek a témának ismételt napirendre tűzése mennyire indokolt, az kiderült a tanácskozás előadójának, dr. Rimay László megyei főügyészihelyettes előadásából.

Ha aggodalomra nem is lehet ok, nincs, illetve a közelmúltban nem volt olyan nagy, a megyei közvéleményt felkavaró, a társadalmi tulajdont megkárosító bűncselekmény, a számok mégis figyelmeztetnek. Arra, hogy az eddiginél következetesebb, hatarozottaibb munkára, nagyobb társadalmi összefogásra van szükség valamennyiünk tulajdonának védelme érdekében.

— A társadalmi tulajdont sértő bűncselekmények száma az elmúlt időszakiban változó képet mutat, néhány évvel ezelőtt a csökkenés, 1969-től viszont az emelkedés jellemzi. A vagyon elleni bűncsélekmé- nyek.száma megyénkben meghaladja az országos átlagot, tavaly a társadalmi tulajdonban keletkezett kár 7 millió 363 ezer forint volt.

Szavaiból, az általa elmondott példákból is kitűnt az, hogy a gazdasági vezetőkre, az üzemek, vállalatok párt- és társadalmi, szervezeteire, a szocialista brigádokra igen nagy feladatok várnak a társadalmi tulajdon védelme érdekében. Balogh Lajosnak, a Vendéglátóipari Vállalat igazgatójának felszólalása is ezit bizonyította. Egy kisiparos az elvégzett munkáért 28 000 forintot kért tőlük, majd amikor a számlát alaposan ellenőrizték, megelégedett volna már tízezer forinttal is.

— Sok munka vár gazdasági vezetőinkre: fokozni az ellenőrzést, megalapozottabban dolgozni, ha valóban, eleget akarnak tenni a társadalmi tulajdon védelmével kapcsolatos feladatainknak — ez volt dr. Halász János megyei főügyész tanácskozást bezáró összefoglalójának lényege.

Átadni a módszereket, segíteni egymást

Jó lett volna, ha ezen a tanácskozáson több gazdasági vezető is szót kér, elmondja tapasztalatait, s így módszere- ! két, ötleteket ad egymásnak e j fontos munka következete- ! sebb, határozottabb végzesé- | hez. Csupán egyetlen, igazga- j tónak volt mondanivalója, s ezért a tanácskozás csak részben sikerült.

Ennek a tanulsága figyel- ! meztesse arra a gazdasági vezetőket: vizsgálják felül, mi az, amit eddig helyesen tettek, s mit kell a jövőben még jobban, következetesebben végezni — a társadalmi tulaj- dón eredményesebb védelme érdekében!

Szalai László

Telefonok

ALAPÍTÁSÁNAK tizedik évében élüzem címet kapott a posta Somogy megyei Távköz- I lesi Üzeme. A 160 műszerész, í műszaki, légvezetékes és adminisztrátor munkáját hivata- j losan tehát jónak értékelték. Bánsági István üzemvezető az első negyedévet elemző termelési tanácskozáson idézte az él- | üzemszint mutatószámait, majd a statisztikák után így fogalmazott:

— Miként döntött volna a közönség az élüzem cím oda- j ítéléséről, ha őket kérdezik?

[ Hogyan látják ők a munkánkat? Egy biztos, aki öt éve vár már telefonra s ki tudja, meddig kell még várnia, az nemet mondana. De — s ez a fontos — akikkel nap nap után kapcsolatban áll a távközlési üzem, akik szolgáltatásainkat igénybe veszik, többségükben elégedettek a munkánkkal.

Az üzem 160 dolgozója százmillió forint értékű vagyont kezel. Csaknem mindig nehéz körülmények között dolgoznak a kaposvári telefon-főközpontban — ahol a gépek miatt leszigetelték az ablakokat — nemegyszer 40 fokos a nyári hőség. Előfordult már, hogy a kondenzátorok szigetelése megolvadt, s csöpögni kezdett. Az egyre növekvő telefonforgalom miatt néha úgy peregnek a berendezések, hogy majdnem füstölnek. És a központra alig van panasz. Az előfizető az itteni állapotról nem sokat tud. Nem is kell, hogy tudjon. Mérgelődni legföljebb akkor kezd, ha »félrefut" a hívás. A statisztikák bizonysága szerint ez — szerencsére — ritkán fordul elő.

A nehéz körülmények között végzett pontos munka volt az egyik előfeltétele az élüzem címnek. A másik a mindig vállalkozó szellemű szakembergárda tennáakarása. A termelési tanácskozáson nemcsak az eredményeket sorolta]-:, hanem a tennivalókat is számba' vették. Apróságnak látszó, de nagyon fontos gondok megoldásának lehetőségeiről vitatés percek

koztak. Mutatóban néhány példa: hogyan lehetne még a fölszerelés előtt ellenőrizni az akkumulátorokat, a mikrofonokat, készülékeket? Miként lehetne meggyorsítani a hiba- elhárítást — betartva természetesen a nagyon szigorú munkavédelmi szabályokait is. És vállalások születtek, például, hogy a műszerészek — szabad idejükben — készülékeket vizsgálnak, a műszaki rajzolók pedig brigádfelajánlásként — munkájuk mellett — elkészítik a hiányzó rajzokat.

S a régi berendezések mellett az újak is lehetőséget adnak ésszerűsítésre, újításra. Általában a központszerelők és a műszerészek nyújtanak be sok ésszerű javaslatot. A gyorsabb hibakeresést és -kiküszöbölést szolgálják ezek. Az eredmény pedig: rövidebb ideig tart a zavar, kevesebb a panasz, zökkenőmentesebb a forgalom. Újítók nevét sorolják, Németh Gézát és Ripli Jánost említik a kaposvári főközpontból, Balogh Lászlót a siófoki gócközpontból. Postások, akik szeretik a munkájukat.

— A számok, amelyek az eredményeket jelzik, szépek — mondta Bánsági István. — Ezek révén össze lehet hasonlítani a mi üzemünket a többivel, de a munkán lehet és kell is javítani.

A Szakma Ifjú Mestere mozgalomnak itt évek óta szép eredményei vannak. S ezek után aligha meglepő már: minden tizenhatodik dolgozójuk felső fokú képzettséggel rendelkezik.

, A KEREKEN száz nap ju- talomszabadság, a pénzjutalom, az öt kiváló dolgozó cím a 160 ember együttes erőfeszítésének az eredménye. A Somogy megyei Távközlési Üzem által kezelt telefonhálózaton az ünnepség alatt is százával fűtötte,ji hívások. Eíz a munka szolgáltatás, és itt megállás nincs egy pillanatra sem.

K. L

Hiányos ellenőrzés

Dr. Rimay László ezt követően adatok felhasználásával arról beszélt, hogy a társadalmi tulajdon védelme melyik területeken a leginkább elhanyagolt. Elsősorban a mezőgazdaságban, a termelőszövetkezetekben s az építőiparban igen magas a társadalmi tulajdoniban keletkezett kár aránya. Elmondta a főügyészhelyettes azt is, hogy a legnagyobb kárt a szándékos és gondatlan rongálások okozzák; ezt követi a lopás, a hűtlen és hanyag kezelés, a sikkasztás, valamint a csalás.

Figyelmeztető az a megállapítása, hogy a kispolgári mentalitás, a vagyongyűjtés! szenvedély, a nyereségvágy a bűncselekményeknek csaknem 30 százalékánál tapasztalható. S elgondolkoztató és tanulságos a fiatalokkal kapcsolatiban tett észrevétele. A űatalkőri bűnözésben ugyanis első helyen áll a vagyon elleni bűncselekmény, a csoportos bűnelkövetés. Az ilyen korú bűnözők elleni küzdelemben nagy gondot okoz a faluról városokba kerülő fiatalokkal való foglalkozás hianya.

Hatékonyabban,

következetesebben

— A X. pártkongresszus azt a feladatot szabta meg számunkra, hogy magasabb színvonalon építsük a szocializmust. Ez viszont arra is kötelez bennünket, hogy az eddiginél magasabb színvonalon 0vj.uk, védjük a társadalmi tulajdont — szólalt fel dr. Sólyom Gábor, a megyei rendőr -íőkapiLarrysag véaeto- jet

Ebédidő

Pihennek a kapák. A kezek most apró zsebkéseket markolnak, és nem a gyomokat vágják erős csapásokkal, lendületes karmozdulatokkal, hanem a szalonnát s a kenyeret szelik, az üveget emelik a szájhoz. Tiz asszony ül a zöld füvön, a bokrok előtt. Nem annyira a nap, inkább a szél elől menekültek a bozóthoz. A porrogszentkirályi Aranyimező Termelőszövetkezet dolgozói.

A hajladozóitól elfáradt derék, az elgémberedett láb most pihen. Erőt gyűjt a tíz asszony, mert fél ötig még hosszú a délután. Csendesen beszélgetnek, ilyenkor minden szóba kerül. Munka közben is társalognak, de az nem az igazi. Olyankor távol állnak egymástól, a fenyőcsemeték között hajladozva gyak- ren nem érteni, mit mond a másik, de evés közben jólesik a beszéd, kiabálni sem kell. Itt, a bokrok tövében vitatják meg a tv műsorait, a faluban történteket. Szóba kerül a Hosszú forró nyár, a Minden lében két kanál, és az is, hogy ki megy férjhez a faluban, vagy kihez kopogtatott be a kaszás jövevény.

— Ha ezek a fák megnőnek, koporsót készítenek belőlük — mondja valaki.

— Meg mást is. Bútorokat, | gerendákat, az pedig nagyon

is az élethez tartozik — szól közbe egy másik asszony. — A halált nem szabad emlegetni, eljön úgyis, ha itt lesz az ideje.

Tél óta dolgoznak itt az asszonyok. Először elültették a facsemetéket, aztán jött a kapálás. Mindig a bokrok tövéiben ebédelnek, és most, hogy kitavaszodott, már nem sietnek annyira. Hidegben az ember csali bekapja azt a pár falatot, aztán rohan, mert meggémberednek a tagjai, de most jólesik evés után egy kicsit még ölbe eresztett kézzel üldögélni. Csak pár percig, hiszen a kis fenyők már türelmetlenül várják ápolóikat. »Szabadítsatok meg a gyomoktól, mert megfulladunk!« — integetnék ágacskáikkal.

S a kapák újra meglendülnek, az ebédszünet véget ért D. X.

Elhagyottak

A cím után ítélve azt hihetnék, hogy néhány embertársunkról akarok tragikus képet festeni. Tévednének, mert elsősorban nem az emberekről fogok beszélni, hanem egy sokszor vitatott témáról, az elhagyott telkekről. S mert mögöttük is emberek vannak, nem hiszem, hogy kétségbe vonnák a téma létjogosultságát. Meg azután időszerűsége is vitathatatlan. Nem szeretném azt a látszatot sem kelteni, hogy »fölfedeztem« valami visszásságot, ellenkezőleg. Többen mégtették mái" ezt, és évek óta fáradoznak az »elhagyottak« fölkarolásán. Mindeddig azonban kevés eredmény- nyel. Pedig a megoldás sürgető. Ügy gondolom, az »elhagyottak« elsősorban a Balaton pártján okoznak gondot, de ismereteim szerint az ország más üdülőövezetében is keresik az »elveszetteket«, vagy inlkább tulajdonosaikat. A háború befejezése után csaknem harminc évvél éppen időszerű volna rendezni »státuszukat«. Csakhogy nincs jogiszabály. Azaz ami van, az például nem tesz különbséget, csibész, háborús bűnös, hazaáruló és tisztességes ember között, de azt sem bdzto- sítja, hogy a tanácsok valamilyen módon hasznosíthassák az elhagyott telkeket. így — más bajok mellett — akaratlanul is a nyerészkedés, a harácsolás melegágyát egyengetjük. Ezért kell hát beszélni róla.

Nem véletlen, hogy legjobban egyik Balatom-parti országgyűlési képviselőnk, Szokola Királyné dr. üti a vasat már 1968 óta. Tárgyalt az elhagyott telkekről a Somogy megyei képviselőcsoport is, legutóbb pedig főügyészségi vizsgálatot kértek. Javaslatok, tervek, előterjesztésiek születtek. A törvényalkotás azonban még várat magára. íigy hát az »elhagyottak« tovább nehezítik tanácsaink dolgát.

Miből fakad ez a visszásság? Kik hagyták el a telküket és miért? Vannak-e örököseik, s ha igen, miért nem jelentkeztek eddig? Az első kérdésre még csak lehet válaszolná, a többi azonban csaknem megközéüthetetilen,. A második világháború következtében sokan hagyták el az országot. Voltak, akiket üldözöttként hurcoltak el a deportáltak vagonjaiba zárva, mások háborús, népellenes bűnükkel menekültek a íeléLősségrevonás elől. De sok Baílaiton-parti telket hagytak el azok is, akik a felszabadulás után. disszidáltak. A telkek tulajdonosai ismeretlen, helyen vannak. Ki tudja, él- nek-e? És kik voltak közülük az elhurcoltak, kik a bűnösök? Ez utóbbiakra van törvény, vagyonuk az állam tulajdonába ment át. Csakhogy a csaknem 'harminc év után »felfedezett« telkek tulajdonosai ismeretlenek. Ki tegyen különbséget közöttük és hogyan?

Balatoni enyvesein mintegy százhúsz, Fonyódom, legalább hetven elhagyott telket tartanak nyilván. A siófoki járás négy községében ez a szám megközelíti a 3fl-at Mi lesz a sorsuk?

Bizonyára hallattak már az elbirtoklásról, mi ds többszőr irtunk róla. A jelenlegi törvény biztosí/tja, hogy ha valaki tiz évvel ezelőtt rábukkant egy gazdátlan telekre, azóta rendszel résén oda járt s fát ültetett, kerítést épített vagy parkosított (és ezt tanúkkal igazolni tudja), aikkor bírósághoz fordulhat a tulajdonjog megszerzéséért. Sokan éltek már ezzel a lehetőséggel, és nem eredménytelenül. Olvashatták bírósági jegyzeteinkben: a legkülönfélébb módszerektől eljutnak a hamis- tanúzásig is, csakhogy megszerezzek maguknak a telket. A lakosság háborog emiatt, az ügyeskedők sikere bántja igazságérzetét. És joggal. Nem tudják elviselni, hogy bizonyos emberek szemfülasségük, rámenősségük névén — törvényes hatósági eljárással támogatva — sokszor öitven-, nyolevan- vagy százharmincezer forint értékű telekihez jutnak. A nyerészkedésnek ez a formája is zavarja a közhangulatot. Ha továbbra sem teszünk ellene, hiába beszélünk arról, hogy mindenütt föllépünk a jogtalan haszonszerzés ellen, nem lesz hitele.

A

z »elhagyottak« azonban más bajokat is okoznak. Gondoljanak csak arra, hogy ezek a telkek szétszórtan helyezkednek el a különböző üdülőhelyeken. Akadályozzák például a tervszerű építést, az utcák kialakítását. Az üdülőhelyeiket csúfító foghíjakat miattuk nem lehet megszüntetni. De ez még minidig nem élég. Ma már telekhiány van a tó partján; a kereslet, az igény egyre nő. Az »elhagyottakra« nem lehet számítani. Nem pazarlás az, hogy a négyszögölenként 500—2000 forint értékű telkek gazdátlanul parlagon hevernek? S hogy szeméttelepnek használják őket? Nézzenek csak körül, ha arra járnak. A környék lakói az »elhagyottakra« hordják a szemetet Csak Fonyódon évenként 150—200 000 forintot költ a tanács arra, hogy eltüntesse Onnan a járványos megbetegedés melegágyait. És mégis a tanácsot szidják az emberek: »Súlyos milliókat költünk évente a Bala- ton-környék szépítésére, parkosítására. Micsoda dolog az, hogy a tanács mégis eltűri a dzsungelt, a bozótot és a szeméttelepeket?« És a tanács — valljuk be — tehetetlen.

Beszélhetnék az üdülőhelyek közművesítési programjáról. Lehet elhanyagolni, szabad kihagyni egy utcát — mondjuk a csatornázásból — csak azért, mert egy vagy kiét telek tulajdonosa ismeretlen, s a tanács nem vetheti ki a közműfejlesztési hozzájárulást? Nem szabad, nem büntethetik ezzel a többi lakót. Kénytelenek tehát magukra vállalni a terhet, pedig azt a pénzt másra is fordíthatnák.

Nem folytatom tovább a felsorolást. Azt hiszem, mindannyian érzik, hogy fontos politikai, társadalmi, állami érdek követeli az elhagyott telkek sorsának jogi rendezését. Megnyugtató, hogy akik hivatásuknál fogva fáradoznak azért, azok nem fukarkodnak a jó elképzelésekkel sem.

Kezeimbe került az az előterjesztés, amit Szokola Ká- rolyné dr. azóta már bizonyára eljuttatott a legfőbb ügyészhez és az országgyűlés jogi bizottságához is, amely javaslatot tehet a törvényalkotásra. A helyzetfölmérés után ésszerű javaslatok sorozatára találtam. A 'kiindulópont az, hogy rendeljék él az elhagyottnak vélt telkek nyilvántartását csakúgy, mint & bejelentési kötelezettséget. Azzal ugyanis, hogy a tanácsuk megismerik a villa- és telektulajdonosok lakcímét, két legyet ütmek egy csapásra. Kiderül, hogy melyik a gondozatlan, és melyik a valóban elhagyott ingatlan. Az előbbiek tulajdonosait így már kötelezni lehet a »rendcsinálásra«, az utóbbi telkeket pedig — a tervezet szerint — az OTP értékesíthetné, s a pénz az illetékes tanács fejlesztési alapját növelné. Hogy mennyire emberséges és előrelátó a javaslat, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy számit a volt tulajdonos vagy örökösének későbbi jelentkezésére. Ha öt éven bélül előkerül a volt tulajdonos vagy örököse, akkor a tanács visszaadja néki az OTP-tői kapott telekárat. Azt hiszem, a rendezés igazságos útja lenne ez.

& még egy fontos adalék: véletlenül siem követnénk el kegyeletsértést. Az új törvény alkalmazásával ugyanis nem fordulhatna elő, hogy a fasizmus áldozatainak vagyona ugyanolyan jogcímen kerüljön az állam tulajdonába, mint a háborús bűnösöké es hazaárulóké.

M

egkérdezhetnék meet: miért volt szükség e téma részletes .kibontására; végtére is ez a hivatalos szervek dolga. Mondtam, talán nem kell már sokat várná a megoldásra. És mindannyian segíthetünk ebben. Az elhagyott telkek fölkutatásával csakúgy, mint a háborús következményekből még ma is egyéni hasznot kovácsotok fölfedezésével.

Az elhagyott téSa-k Is nemzeti lönraarft-