Somogyi Néplap, 1973. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-29 / 99. szám

Honismeretünk fejezeteiből Fiatal alkotók fóruma . .1 ,1 Verseghy Ferenc népi fazekas munkáiról Ortilos nyomában T.>- .«V-*» * 1 * • szeaélvdíszében olvasható az ■ VÉS m & A honfoglalás 'idején, a | lyeaett »székelyek-« végállomá- | az írott források azonban nem kelet-erdélyi vad vidé- j sait jelezték. értenek egyet abban, hogy me­ken, a két Küküllő kö- j István Zákány környékén '■ tvtk nemzetség uralkodása idé­zőit várta a magyarságot a ! határőrséaet állított fel a Drá- i jén virágzott ez a partvidék.« székely nép, mely valószínűleg j Z-\ örtüosnak régi neve 0, Eör az, m°gy me*ye “ a kapkodó voit. 1481-ben a Berzence mel­huzodott a közlekedéstől távol j tolnai vidék körű] volt véve j ;etti, elpusztult Szent Erzsé­eso vadonba, mint az avarok- j j ooo előtte keltezhető földvár kai ide sodródott onogurok ivadéka, a magyarságnak kö­zeli rokona. Azok a magyar törzsek, amelyek Erdélyen nyomultak keresztül, maguk­kal sodorták a székelység déli ágát, mely a Nagyküküllő mentén élt. A rokon székely nép rendelkezésére bocsátotta a menekülve előnvomulóknak terepismereteit, s török szokás szerint a hadak élén haladt. A széke] ységnek ez a kisodort része ott telepedett meg, aho­vá a mögötte jött törzsek ki­nyomták: Biharban, Nyugat- Magyarországon és Dél-Bara- nyában. Az előőrs szerepét — a ke­leti lovasnépek szokása sze­rint — a magyarság is olyan rokontörzsekre bízta, akik újabban csatlakoztak a törzs­szervezetbe. Ilyenek voltak a nyugati határ mentén letelepí­tett besenyők. Hasonló szolgá­latot teljesített a székelység is. E nép zömét, még a hon­foglalás korában, a magya­rokhoz csatlakozott rokomnép alkotta, mely az együttélés és a magyarokkal való elkevere- dés nyomán nyelvében is igen hamar magyarrá lett. A besenyőkkel együtt széke­lyek őrizték a nyugati hatá­rokat. Ahol Zala határán (a Dráva táján) a dunántúli és az alföldi nyelvjárási terület érintkezik, ott találta meg Se­bestyén Gyula a régi határjel­ző gyepűket, melyek az ő ku­tatásai szerint a határokon hadászati szempontból elhe­V. F. 1973. Egy habán tál szegélydíszében olvasható az alkotóra utaló monogram az évszámmal, amely Verseghy Ferenc népi fazekas első ön­álló kiállítására is emlékez­tet. A népművészet személyte­lensége és az alkotás egyénhez kapcsolódó tulajdonsága kü­lönös módon ötvöződik a népi ... - . - , A fazekasok munkáiban. Évszá- '• dúl elő. elhagyott helykent. Az .. - ..., Az uralkodóház szállásaitól ! itteni Földvár-hegy is valaha 1 , bet-vár tartozéka. Az 1550. évi rakkal, melyek a Somogyba | adólajstromban Ör néven ter­vezető fő útvonalakat őrizték.1 katonai segédnépek település­tömbjei választották el. A me­gyének várakkal, valamint be­senyő és székely határőr né­pességgé] körülzárását kiegé­szítette a különböző törzsekből eredő katonai telepek láncola­ta. Itt főleg olyan törzsnévi helynevű településeket talá­lunk, melyekkel Géza fejede­lem a megyét körülzárta, és melyek telepítése a X—XI. század fordulójára jellemző. S omogy délnyugati részén több olyan földvár ta­lálható, melynek múlt­ja, eredete ismeretlen vagy kevéssé ismert. Zrínyi-Újvár helyén állt Kecskevár, ettől északra Asszonyvár-hegy, mely a népmonda szerint nevét egy régi vártól vette, melyet az el­lenség ellen egy nő védett. Sa- lavár Zákány határában volt. Zákányváráról Szeghalmi azt írja, hogy hajdani pogányvár. A mai Örtilos mellett van Földvár, melyről a Sárközi ál­tal 1810-ben lemásolt Bél Má­tyás-tél e Notitia a következő­ket mondja: »Földvárnak ne­vezik, mivel földhányásból származik, és a Dráva térsé­géből még mindig kiemelke­dik, kettős árok vonul az egész erődítmény körül, mélyen ki­ásva. Két megbízható forrás is homályban hagyja, hogy mi­lyen korszakban lett emelve. A nép Zrínyinek tulajdonítja, őrhelyül szolgált. Földvár kör­nyékén a középkorban falu volt. Még most is találhatók téglatörmelékek és épületkő- maradványok. Ez minden bi­zonnyal a régi ör községgel azonos, amely a török idők alatt elpusztult, ugyanis az 1565—66. évi török kincstári fejadójegyzék szerint itt össze­sen egyetlen adóköteles házat találtak. A mai község újabb telepü­lés. Neve 1864-ben ör vagy Ti­los, közönségesen Tilos név alatt ismeretes. A névből kö­vetkezhetve és az elmondot­tak aiapján megállapítható. át őrzött. örökölt motívumok születnek újjá egy-egy népi fazekas keze alatt, magukon viselve a fa­zekas tehetségét. ‘ tormaérzé­két. A torma- és motívumkincs adott, a legfontosabb megha­tározója a tárgynak. De ezer­nyi variációra ad módot ez a forma- és színvilág! A kiállító személyének és munkásságának bemutatása előtt egy olyan emberről kell szólnunk. aki meghatározta Verseghy Ferenc pályáját. Tamás László, a gyerek Ver­seghy Ferencet szülőként be­fogadó népművész, a kaposvá­ri fazekasság hírének meg­I alapozója. a habán kultúra j felébresztője indította őt út­ra. Abban a biztos remény- | ben, hogy lesz — és lesznek Befejeződött a tudományos diákkörök XI. országos konferenciája Eredményhirdetéssel fejező­dött be tegnap Debrecenben a tudományos diákkörök XI. or­szágos konferenciája élelmi­szer- és fagazdasági szekciójá­nak háromnapos tanácskozása. Az ország huszonkét egyetemi és főiskolai karáról több mint háromszáz részvevője volt az í lésnek. s öt alszekcióban. ki- -'ncvenhárom előadás hang­zott el. Dr. Ács Antal, a Debreceni Agrártudományi Egyetem rek­tora záróbeszédében hangsú­lyozta: a mostani diákköri konferencia is bizonyítja, mi­az ifjúságpolitikai elvek gya­korlati megvalósításának. A nagy számú előadás és vita igazolta, hogy a tanulást össze lehet kapcsolni tudományos munkával, eszköze lehet a fia­talok tudományos gondolko­dásra való nevelésének. A háromnapos konferencia a MÉM által alapított díjak ki­osztásával ért véget. Minden alszekcióban egy első. két má­sodik és három harmadik dí­jat adtak ki. Ezenkívül szék-1 dónként a tsz-ek. az állami I gazdaságok, a vállalatok és az | intézmények által alapított kü- j löndíjakkal jutalmazták a leg­B lyen nagy lehetőségei vannak j jobb dolgozatok szerzőit. egyike volt azoknak a földvá raknak, illetve katonai tele­peknek, melyek a Somogyba vezető fő útvonalakat őrizték a X—XI. században. Ezt a fel­tevést az is'alátámasztja, hogy a délre vezető útvonalak át­járói a .Dráván itt voltak. Az Örtilpssai határos Zákánynál kelt át a Dráván IV. Béla ki­rály a tatárok elől menekülve. Kádán pedig Buda alól a Veszprém—Zalavár—Zákány felé vezető hadiúton gyors ütemben indult a király üldö­zésére. 1357-ben Zákányban vámról, illetve révről van ok­leveles adatunk. A középkor­ban, és később is az Örtilos- hoz tartozó Szent Trinitason (ma Szentháromság-puszta), ahoi valamikor bazilika állott, vámszedőhely volt. él Mátyás a Dráván át­vezető négy útról tudó­sít. Ezek közül kettő postaút, az egyik Kanizsáról vezet a zákányi állomáson át Horvátországba, a másik Hor­vátországból Zákányon ke­resztül Iharos Berény. Nemes Vid, Marczali, Nagy Lak, Szöl- lős Győrök, Szemes, Sió Fok, Székesfehérvár érintésével Bu­dára. A fő- vagy nagyút egyike Kaposvártól kiindulva Seges- den át a kakonyai átkelőhely­hez a másik Segesdről Gyé­kényesen át a dörnyei átkelő­helyhez vezet. Örtilos földvárának és a környező váraknak határőrző szerepük minden bizonnyal már akkor megszűnt, amikor I. László a g'yepűvonalról ki­tolta az országhatárt dél felé. A besenyő és a székely határ­őrök valószínűleg később be­olvadtak a nemességbe, ugyan­is az 1660. évi dézsmaváltság- jegyzék több nemest tüntet fel a régi községben. Belénessy Alajos — folytatói a kaposvári faze­kasságnak, és a habán se hiá­ba támadt föl megyénkben. Verseghy Ferenc valóban fiatal emberként került to mesterség megbecsült folyta­tói közé. Huszonhárom éves, és 1972 őszétől a htsz dolgo­zója. Az ízlésesen megrendezett Részlet Verseghy Ferenc kiállításából. kiállítás két részre tagolódik. | sütőedényei, tálai és nagy edé- Az egyik falon Verseghy sár- j nyei formailag is érettek. A közi edényei láthatók, a má- j habán a maga finomkodó stí- sikon a habánok. Használatra j lusával tulajdonképpen ellen­szánt fazekasmunkáinak fő tété a markánsabb sárközinek, erényük éppen a praktikus- Verseghy habén munkáin még sóguk. Ezért is készít különö- i nem érzékeljük kellően ezt a sen szívesen készleteket. j finomságot, két készletének A mesterség régi képviselői ! kivételével talán, amelvek jel­Ha­három évig tanulták a népi fa- | zekasságoi, és újabb háromévi gyakorlat után tudtak valójá­ban produkálni. Verseghy Fe­renc ezt a hat évet négyre fa­ragta le, A kiállítás legértékesebb darabjai a sárközi forma- és i színvilághoz kötődnek. Sárközi j togatóit. zik, hogy jó úton halad, bán tányérai átlagosak. Ám ezzel együtt is jónak értékelhetjük Verseghy Ferenc népi fazekas eddigi, nagyon szorgalmas miunkáját, mely a mesterségbeliség megalapozá­sáról győzi meg a kiállítás lá­H. B, Amatőrök «résen éé Talán sohasem volt még a hivatásos színházi művészet­nek olyan pontos és varázsos tükre, mint az amatőrmozga­lom. Ez a mozgalom ugyanis hosszú ideig abból élt, hogy másolta a kőszínházakat, s I természetes tehát, hogy ke- j vesebb tehetség s lehetőség .híján-csak a felszínt, a smin­ket vették át, továbbá a pó­zokat, a műbajuszt, a széles, teátrális gesztusokat. (Főleg a vidéki széplelkűeket jelle­mezte ez a két világháború között...) Azóta az amatőriz­mus sokat komolyodott, a ha­zai és külföldi tapasztalatok rákén ysze rí tették a fölisme­résre: akkor lesz bérelt helye az előadóművészetben, ha nem azt csinálja, amit a nagy szín­ház, hanem azt, amit az nem, vagy úgy, ahogy az nem ... Mégis, akkor érezzük az ama­tőrmozgalom legtöbb hibáját, ha elfeledkezik »mivoltáról-«, és színházat akar játszani... Csakhogy ez nem színházját­szás, hanem utánzás, pózolás, néha majmolás. Az amatőrnek tehát résen kell lennie, nemcsak a társa­991 dalmi kérdésekben, az aktuális mondandóban, hanem a já­tékszíni formavilágban is. és azt érdemes csinálni, amit testre szabott. Amit testre tud szabni, ami nem lötyög rajta, rosszul varrt, kölcsönvett ru­haként, ami nem slampos. Azt hiszem, ha a hivatásos elő­adók önkritikára kényszerül­nének, néha a műkedvelők utánzása tükrében ismerhetné­nek leginkább hibáikra. Té­vedés ne essék, ez nem kiok­tatás akar lenni, hanem bizo­nyos tanulságok végiggondo­lása, olyan tanulságoké, me­lyek e sorok írójában a pécsi Amatőr Színpad kaposvári be­mutatója láttán fogalmazódtak meg. Szöllösi Margit ugyanis Krónikatöredék gímmel ön­álló műsorral kezdte az estet. Sajnos tudomásul ' kell ven­nünk: az önálló műsorok di­vatját éljük. Néződ vagyunk — néha neves művészek előadá­sában is — olyan műsorok­nak, amelyekben nem a gon­dolat, a mondanivaló a bábája a fellépésnek, hanem az a di­vat, hogy «másnak is van önálló műsora, nekem is 'Az erkély a negyedik eme­leten van. Keletre néz, fogad­ja a hajnalokat. De hajnal­ban es délelőtt tízig az erkély mindig üres. Hetenként egy­szer teleaggatják a drótokat nedves ruhával. Akkor az öregember nem ül ki délelőtt '-kor. Minden egyéb napon, március huszonegyediké óta, kijön, hacsak néhány órára is. Esőverte kerti szék meg máz­tól kopott-szeplős hokedli, ez az erkély teljes bútorzata. Az öregember kilép az aj­tón, szembefordul a délelőtti fényességgel. Még nem ül le. Nyújtózik, mélyen szívja ma­gába a levegőt. Keshedt-hor- padt melle lassan emelkedik, mgjd megint összeszűkül. A szertartás naponta ismét­lődik. Pontos, megszokott mozdulat a napszemüveghez, igazítás az orrnyeregnél. Az egyik zsebből előkerül a gyu­fa és a zsebrádió, s piám a hokedlin áll. A másik zseb­ben cigaretta van. Ez is el­foglalja helyét a rádió és a gyufa mellett. És most kö­vetkezik a leülés, majd egy karnyújtás, és megszólal a rá­dió. Az öregember arca fürdik a napfényben. Apró rezdülé­sekkel igazit néha a tartáson, hogy a fényből minden ba­rázda mélyére jusson. Ha fel­hó kuszák a nap elé, egy ki­ét Öregember az erkélyen csit elkomorul az arc. Hosz- szú percekig igy marad az aszott test. Merevek az ölbe ejtett kezek, mozdulatlan az öregember. A rádióból mu­zsika szól. Az épület előtt, lent és messzire nyúlón, kertek van­nak. Gyümölcsfák, arasznyi zöldhagymák, ribizkebokrok. Egészen közelről hallik a ve- rébcsivitelés meg a rigó­fütty. A rádióban a muzsikát föl­váltja a beszéd. Híreket mon­danak. Az öregember most meg­mozdul . Kezébe veszi a ciga­rettát és a gyufát, s rágyújt. A hírolvasó bemondó arról beszél, hogy a dél-vietnami amerikabarát kormányzat ka­tonái megszegik a tűzszüne­tet. Az öregember mélyre szívja a füstöt, és arra gon­dol, hogy háború van. Ott és most ember embert öl. Le­kapcsolja a rádiót. Csak a madarak hangja marad. Szép, tiszta hang. Mintha pletykát adna tovább a veréb, s a rigó cifrázva-trillázva nevetne a jó eseten. Az öregember tsz erkélyen arra gondol, hogy régen hal­lotta a pacsirtát. Az aztán érti a módját! A friss barázdák fölött vagy tíz méterre szin­te megáll a levegőben, szár­nyainak szapora lebegtetésé­vel tartja magát egy helyben, ő a kocsideszkán ül, onnan nézi a madár mutatványát. Kezében percekre megnyug­szik a bicska, nem vág da­rabot á szalonnából meg a kenyérből. A pacsirtát figye­li, és hallgatja énekét. A lo­vak a kocsiderékból eszik a szénát. Orrukba olykor szé­napor kerül, s olyankor han­gosan prüszkölnek. Ez zavar­ja a legényt, és bakancsával türelmetlenül toppant. Ta­vasz van. kukorica alá szánt­ja a földet. Hűséges madár, gondolja, mert délelőtt észre­vette, hogy őt kíséri, s mla- hányszor megállt, hogy a ta­ligán igazítson, az is megállt ott fönn a levegőben. Most meg talán azt figyeli, mit eszik ebédre. Hm. Ez meg csak énekel, délidőben is fúj­ja a magáét. De szépen csi­nálja, annyi szent! Az öregemb&r elmerengett, i moot föteäisszen, mesh a Ha­még körmére ég a cigaretta. ragszik önmagára, mert szeretett volna egy kicsit ál­modozni. Éppen azon törte volna a fejét, hogy valóban szénát vitt-e akkor magával a Tölgyesi dűlőbe, vagy már tavaszi zöldet dobott a sarog­lyába . .. Atkozott cigaretta, gondolja, és már nem tud még egyszer olyan pontosan visszatérni a szántáshoz, a pacsirtához. Elengedi magát a széken. Jobban hátradől, mert köz­ben magasabbra kúszott a nap az égen, és ő az arcával követni akarja. Éppen bele­törődik, hogy azért szép a ri­gófütty is, amikor hangos aj­tócsapkodás és indiánüvöltés után egy hétéves kisfiú per­dül ki az erkélyre. »Nagyapa, aranyé só! Tessék nezni, arany eső!* Az öregember az ifjú csendháborító felé fordul. Ke­ze megpihen a borzas fején, majd lejjebb kúszik, s végig­simítja az arcot. »A tanár bá­csi mondta, hogy ez arany­eső. De láttunk virágzó ba- rackfákat is arrafelé, amerre útrcuNÍu&trak. És azt is mond­te, hogy a szünetben még egyszer elmegyünk. Te nem akarsz most sétálni, nagy­apa?« Az öregember bólint. A kis­gyerek a kezébe adja a ciga­rettadobozt, a gyufát, s a táskarádióval beszalad az er­kélyről. A cigaretta meg a gyufa szép lassan a helyére kerül, az egyik a jobb zsebbe, a másik a balba. Az arc még egyszer a kert irányába fordul, arrafelé, ahonnan a verébcsicsergés és a rigófütty hallatszik. Mintha régi verset idézne, keresve a csatlakozó sorokat, motyogja magában: »Az aranyeső sár­ga, a barackvirág olyan tílás színű. A körtevirág, ha majd nyílik, fehér lesz. Az arany­eső ágán nincs levél, csak csupa sárga virág. A levél zöld, mint a tavaszi vetés meg a rét fiatal füve. A pa­csirta? A pacsirta szürke. Vagy mégsem? Érdekes. A színére sohasem figyeltem oda. csak az énekére. Huncut madárja! Az énekével min­dent elintézett.« A gyerek most er vissza az erkélyre. Megfogja az öreg­ember kezét, a másikba bele­teszi a kampósbotot. Fehéret, mint amilyen a körtevirág. Az erkély már üres. Egy ágacska marad a hokedlin, telistele sárga virágokkal. kell...« Abban nincs semmi veszély, hogy önálló estre vál­lalkozik egy amatőr — mint ezt Győri Attila Petőfi-műsora láttán is megírtuk —, hanem akkor van baj, ha az ilyen műsorbeli »önállóság" kliséit visszaérezzük: tónusait, gesz­tusait és üresjáratait is. Szöl- lősi Margit visszaéreztette ezt, mert nem volt tiszta a mon­dandója, s éppen ezért nem kötötte le mindig a hallgató­ságát. Mintha szobájában, bú­torai között mondaná a ver­set. (Közrejátszik ebben az időnkénti beszédtechnikai botlás is.) Pedig Szöllösi Mar- gitot izgalmasan tehetséges­nek érzem, ezt viszont nem­igen mondhatom műsora ösz- szeállítójáról, s főleg nem az összeállító által beleszerkesz­tett saját költeményről... Vi­lágfájdalom. vagy inkább vi­lágfájósok keveredtek külö­nös hordalékként. Malamud, Konrád, Weöres néhány szép interpretációja mellett. Az Amatőr Színpad legtehet­ségesebb. legkiforrottabb egyé­nisége Stenczer Béla. Rend­kívül tetszett az általa szín­padra állított, és részben elő­adott Játsszunk novellát című egyfelvonásos. Különös tehet­sége van ennek a fiatalember­nek ahhoz, hogy az irónia es az önirónia finom határvona­lait meghúzza, a paródia és a pátosz éles határait pedig ősz- szemossa. Ráadásul rendkívül tisztán, érthetően beszél, mond verset, és mindent ért, megértet. Itt jegyezzük meg, hogy beszédtechnikái fejlesz­tésre még jócskán rászorul a pécsi egvüttes ... A művészeti vezető, dr. Szödy Szilárd Pe- tőfi-műsorát a Szóljatok, szép szavak! pécsi elődöntőjéről írt beszámolórakban már megdi­csértük. ezenkívül okvetlenül elismerést érdemel Vámos Miklós Cédulák című novellá­jának meglepően ügyes adap­tációjáért, és elmarasztalást a Búvárharang című novella meglepően ügyetlen adaptálá­sáért. Ez Utóbbi sem rosszabb novella, mint a Cédulák, csak­hogy nem tizenéves amatő­rökre szabott. A Cédulákat re - mekiül »koreografálták-, k rendezői ötleteket nem követi mindenütt egyenletesen a megvalósítás. Mégis nagyon magvas előadás volt a Cédu­lák; olyan irány, mely az amatőrizmus legjobb útjai fe­lé mutat. T. T. Somogyi Néplap | 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents