Somogyi Néplap, 1973. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-03 / 78. szám
Le kellett adniuk a kulcsokat A FŐMÉRNÖK AZ ÁLLAMOSÍTÁSRÓL Az ember a vas Vojkovies István, a Nagyatádi Konzervgyár főmérnöke, az államosítások 25 éves évfordulóján megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát. A NAGY IRODAHÁZ, ahol a főmérnököt szokásos napi munkája közben találom, szokványos: olyan mint az utóbbi i néhány évben épült egyéb épületek. Kicsit szigorú, berendezése egy cseppet puritán és célszerű. A falai között zajló élet, a mindennapi munka is szokványos, a külső szemlélődő számára eseménytelennek tűnik. Jellemzőbbnek érzem, hogy az irodaház tőszomszédságában épült üzemcsarnokok korszerűségben, tisztaságiban, szellősség és világosság tekintetében fölveszik a versenyt a másik épülettel. — Hogyan kezdődött? Kezének néhány mozdulata egy kis zavart tükröz, szeme, arca — talán a feltoluló emlékek miatt — jóleső elégedettséget — Szétlőtték, leszerelték a gyárat 45-ben — mondja —, s amikor a' legjobban ment a munka, a helyreállítás, akkor kerültem én a gyárba. 1947-et írtak akkoriban, amikor fiatal kölyökként az épületek között tébláboltam, ámulva a nyüzsgés, a sok ismeretlen dolog láttán. Segédmunkásként alkalmaztak. A Láng Gépgyár főszerelője vett maga mellé, emlékszem, kompresszorokat szereltünk. Ekkor láttam életemben először ilyen bonyolult szerkentyűket, hát hogyne tetszett volna a dolog. Még aibban az évben — furcsa véletlen —, pontosan augusztus 20-án megindult a munlka, mégpedig — most is emlékszem — paradicsomsűrítményt készítettünk. Csöbör Kálmán bácsi keze alatt tanulgattam a munkát, ő volt a konzerwnester akikor. Már akkor-benne volt a levegőben az államosítások szele, de az emberek többet suttogtak, mint amennyit tudhattak. Aztán a következő évben, március 25én Budapestre hívták az egyik munkásnőt, Antal Erzsébetet, aki akkor már szakszervezeti tanfolyammal a háta mögött politikailag viszonylag képzettnek számított. S amikor visszaérkezett, közölték; átveszi a gyár irányítását, s a volt tulajdonosoknak le kell adniuk a kulcsokat, s el kell hagyniuk a gyár területét. — Milyen volt akkor a ham- 1 gúlát? — Milyen lett volna? Nehogy izzó hangulatú tömeg- gyűlésekre számítson, meg lelkes szónoklatokra. Ez a környék nem, vagy csak alig látott az előtt ipari munkást. Akik 1938-tól itt dolgoztak, azok sem voltak a szó klasszikus értelmében vett munkások. Jobbára csak magamfajták, akik falun, a kapa nyele mellett nőttünk feL Emlékszem, volt, aki kimondottan sajnálta a tulajdonosokat, mások meg éppen ellenkezőleg, az öklüket rázták: Megmutattuk nekik! Az annyuk...! De hát ami itt volt, az nem is hatott túlontúl lelkesítőén. Ócska, szimpla tetős, pajtaszerű valamiben dolgoztunk, ha télen esett a hó, akkor az »-üzemben« is fújhattuk ki a szemünkből a pelyheket. Manufaktúra volt ez, nem gyár! De azért mégis... Az, hogy munkás, közibénk való munkás lett az igazgató, s az államosítás után rögtön kifizették a két hónapja elmaradt béreket, lelkesedéssel, s valami feszült várakozással töltött el valamennyiünket. Könnyűnek és "nagyszerűnek látszott minden. — Pedig nem minden szempontból volt az. — Persze, hogy nem. Minden korszaknak megvan a maga gondadagja, problémaköre, csak persze korszakonként más és más. Vojkovies István szavadból a kiérlelt tapasztalat magabiztossága cseng Nemhiába, életének nagyobbik felét itt töltötte, itt ette meg kenyere javát. Először mint segéd- majd szakmunkás, később konzerv- mesterként és gyártásvezetőként, 1961-ben lett főmérnök, s a megszaporodott gondok mellet egyéni élete is mind több energiát követelt. A napi sürgésforgás, hajsza, szervezés, töprengés után otthon még jószerével a derekát sem ért rá kiegyenesíteni: várták a könyvek, a tanulás. Úgyszólván megszakítás nélkül. Tipikusan munkásvezető- sors az övé. Jellegzetes emberi sors. — Ezt írja meg — mondja — ez szeretném... S mondja, mondja, sorolja, dátumszerűen, pontosan, szinte az utolsó kis csavarral is elszámolva, hogy mi is történt a gyárban azóta, amíg »a kis manufaktúrából itt komoly üzem lett«. Amíg az ötvenes években jól ismert, sötétlila vegyes íztől (nagy tömbökben árulták az üzletekben) eljutottak a korszerű töltésű, csökkentett cukortartalmú befőttekig, mart hiszen így kívánja a modem táplálkozástudomány. A szárított kukoricától, nedves gyapottól (!), túrótól, a gyorsan felhasználható, magas tápanyagértékű zöldségkonzervekig, s a ládás, hordós, ömlesztett »kiszereléstől« a praktikus, eldobható műanyag csomagolásig. S ma már, a nagy exportszállítások idején szinte csak az üzemi krónika lapjaira kívánkozik az 1956-os akció, amelynek jelszava és tömör lényege: lekvárért szenet! Készítményeikért a mecseki szénbányáknál közvetlenül kapták az üzemeléshez szükséges szenet. S AMI TALÁN a legfontosabb : gazdaságosssági eredményeik alapján tartósan az iparág élvonalába vannak! Vojkovies István személyisége, emberi tartása, gazdagodása együtt történt a gyár fejlődésével. Attól elválaszthatatlanul, összeforrva, szorosan. S mint a pedagógusnak a csengőszó, valószínűleg azt jelenti neki a gyárban nap mint nap felharsanó, délután kettőkor a műszakváltást jelző szirénahang. A mindig újat kínáló, értelmes hétköznapok küzdelmét, örömét. Csupor Tibor , A vasporos, olajfoltos micisapka úgy simul a fejére, mint- | ha soha nem viselne ’más fei- fedőt. Pedig gyakran cseréli fel kalapra, szerelői munkaruháját utcai öltözékre, amikor pártmunkája a gyáron kívülre szólítja. Itt, a huzatos szerelőcsarnokban azonban ez a legcélszerűbb viselet. Látszatra kettős életet él tehát: »micisapkäsat« és »kalaposat«. De gondolkodása, magatartása más öltözékben, eltérő környezetben és körülmények között is, a munkapadok mellett és a tárgyalóasztalnál — ugyanaz: a kommunista munkás és pártmunkás eggyé fonódott, őszinte, emberi magatartása. Füle István — a fiatalok már Pista bácsinak szólítják — a barcsi gépgyár lakatosa és egyben párttitkára. Immár kilencedik éve irányítója az ötvenkét fős alapszervezetnek. Az ember és a vas, az élő és a holt anyag formálására, munkálására tette föl életét. — Melyik a keményebb? — Mindegyikkel »szót lehet érteni«. Csak ismerni kell a tulaj donságait. Volt ideje, lehetősége, hogy megismerje az embereket és a munkát. A hatgyermekes vi- sontai ácssegéd fia korán kezdte a kenyérkeresést. Tizen- nógyéves korában kepés aratóként, cséplőgép mellett dolgozott. Azután a vassal ismerkedett, inasíkodva egy falusi mester mellett Ahogy azonban nagykorú lett, a mozgalom vált élete további meghatározójává. Segédlevelét a felszabadulás évében szerezte. Két év múlva az akkor alakuló helyi gépállomáson kapott munkát. A csendes, higgadt, kiegyensúlyozott életű, a koránál öregesebb gondolkodású fiatalemberre hamar fölfigyeltek: saját falujában tanácselnö(k-he- lyettessé választották, majd függetlenített párttitkár, később öt község pártinstruktorá lett — Milyen volt a falusi pártmunkás éLete az ötvenes évek első felében? j, —-Szóban és írásban, kdkül- I döttek, eligazítások és körle- | velek formájában zúdultak I ránk az egymásnak gyakran ellentmondó utasítások. , Bíztunk a pártban, és .nagyon szerettük volna jól megvalósítani a politikát. De őrlődtünk a felsőbb követelmények és a falusi realitások között, önmar- cangolóan kerestük az összhangot. Szinte naponta kerültünk szembe hol a felsőbb vezetéssel, hol a hajdani cselédekkel, parasztemberekkel, sorstársainkkal. De legtöbbször önmagunkkal. Napirenden voltak a túlkapások. Emlékszem, az egyik portáról el akarták vinni beszolgáltatás fejében az anyakocát is. Nem engedtem. Nagy ügy lett belőle. Szervezete nem bírta a hatalmas és egyre fokozódó megterhelést. Az ellentmondások szorításában idegrendszere felmondta a szolgálatot. Ötvenöt végén került szanatóriumba, ahonnan úgy jött haza, hogy orvosai egyelőre nem javasoltak számára eddigihez hasonló munkakört. Hajdani munkahelyére, a gépállomásra ment vissza. Három év múlva azonban újra hívta a mozgalom: faluja tanácselnökké választotta. Öt évig állt e poszton. — Ez az időszak sem volt sokkal könnyebb. A tsz-szer- vezés, a közös gazdaságok kialakításának gondja és felelőssége megint csak a faltál vezetők próbatétele volt. — Van-e haragosa? — ötvennyolcban egy asa- szony nekemtámadt, amikör a lovakat a közös gazdaságba kellett eLyezetpi. Azóta nem beszéltünk. Ließet; "Hogy "meg mindig neheztel rám. Egyébként ma ő a tsz egyik legszorgalmasabb tagja. 1964-ben jött az akkor induló gépgyárba dolgozni. Azóta jár be naponta csokonyavison- tai házából, áltól feleségével és fia családjával él együtt. Kilencedik éve párttitkár, az azóta egyre fejlődő gyárban. — Mi a legnehezebb ma a pártmunkában? — Felelősséggel képviselni a gyárvezetőség helyes törekvéseit, ugyanakkor a dolgozók érdekeit. A kettő ugyanis időlegesen, átmenetileg eltérhet egymástóL — Mi teszi könnyebbé? — Az emberek ma bátrabban, nyíltabban politizálnak, tájékozottabbak, műveltebbek, mint másfél, két. évtizeddel ezelőtt. Értőbben vitatkoznak. — A párttitkári munka legszebb mozzanata? — Nehéz a választás. Talán a bizalom számos megnyilvánulása a pártoníkívüiliek részéről is. De a legünnepibb érzés a párttagsági könyv átadása, amikor új taggal gyarapodik az alapszervezet. . Paál László Azt mondják az ott dolgozó emberek: »ez egy nemzetközi sertéstelep«. Mert hogy az etetőberendezés Olaszországiból, a fűtés technológia Ausztriából, a takarmánykeverő Dániából, a tároló Spanyol- országból érkezett. A szárító amerikai típusú. És a sertések? A kanok angol, a kocák svéd lapályok. »De az utóbbiak saját tenyész- tésűek« — így mondják a csurgói Zrínyi Termelőszövetkezet szaktelepén. S azt is megtudom, hogy igen »kényes« fajták. »Ha máshová telepítik őket, s hangosabban szólnak hozzájuk — rájuk ütnek! — hát sokkot kapnak.« S ha már a »sertéslélektannál« tartunk, ne hagyjuk em- lítetlenül, hogy a gondozók szerint ahány állat, annyi »egyéniség«. Van vidám természetű, morcos, álmos, kezes, veszekedős. De egy jó gondozó könnyen meg tudja szerettetni magát velük. Milyen is ez a telep? Olyan, mintha nem is állattenyésztő objektum lenne. Hanem mi? Ha a Balaton partján terülne el, nyugodtan nézhetném üdülőtelepnek is. Mert ezek a tetszetős, könnyűvázas épületek olyanok, mint a nagy tó mentén a formás hétvégi házak. Ezüstösen csillognak a felhők közül kíváncsiskodó nap sugaraiban. Legföljebb az az oldalukhoz támaszkodó, tölcsérszerű en szűkülő tartály lehet gyanús. A takarmánytároló. Ott messzebb azok a fura alakú tornyok, áramvonalas tetejű épületek mag talán egy kísérleti központ részei? Nem. A takarmánykeverés és -szárítás korszerű bázisai. Ezek önálló egységei a telepnek. Sétámon Kepler Ferenc, a csurgói Zrínyi Tsz főállatte- nyésztője és Berkes István telepvezető kísért éL A »házigazda« — akárcsak a főállat- tenyésztő — nagy állatbarát. Agrármérnökként kezdte, azután tanár lett a csurgói szak- középiskolában, majd újra a te-oea találj timinkák S most yNemzetközi** telep Csurgón Serté§(enjcsz(cs "álában" a telepért ő a teljes jogú felelős. A kanszálüás volt az első »állomás«, ahol megálltunk. Hatalmas állatok pihentek ott. Kovács István szaporodásbio- lótgus laboratóriumában beszélgettünk, ahol minden idegent tisztelet fog el, ha a sok műszerre pillant. A naplók árról tanúskodnak, hogy tervszerű munka folyik itt. »Megtervezik« a szaporulatot. A munka a telepen tavaly augusztusban indult meg. Azóta ezernyolcszáz kismalac született. S azt hiszem bujkál abban valami elégedettség is, amit Kovács István szakszerűen kijelent: »A malacok alomszáma 9,8«. Vagyis: kocánként átlagban csaknem tíz rózsaszínű malac születik. A piac ezt a típust kívánja. Nem zsíros, pigmeratmentes, szapora. A főállattenyésztő még hozzáteszi: »Intenzív kultúránál«. Hogyan is épült fel ez a modern »sertésgyár«? Nem csalás, nem ámítás: határidőre elkészültek vele, s a költségirányzatnak megfelelő szám »jön isi« a végelszámoláskor. A terveket a MEZÖBER Somogy megyei kirendeltsége készítette, a telepet a nagyatádi TÖVÁL építette. De dolgoztak itt a Csurgói Napsugár Ktsz és a tapsonyi gépjavító dolgozói is. Kétéves munka volt. Tíz úgynevezett »termelőépü- let« készült éL A kocaszállás négyszáz állatot fogad be, a vemhesítő száznyolcvanat, a négy fiaztató kétszáznegyvenet, a két elflhizlálda kétezer - négyszázat, a két utóhizlalda kétezer háromszázat Ha majd teljesen üzemelni kead a te- lUfc ecsete B.kme es M «asr I hízót szállítanak el innen. Impozáns épületek, nagy számok. S nem is távoli jövő az, amikor teljesen benépesül majd a telep. 1974-ben már erre számítanak Csurgón. Az idén? Kétezerhatszáz hízót indítanak a vágóhidak felé. Miközben végigjárjuk az épületeket — a »várandós« kocák lakrészét, a kismalacos állatok épületet, s a »kamasz- kodó« malacok háza táját —, Berkes István telepvezető elmondja a gondokat: »Látja? A kocák kuitricájániak konstrukciója nem a legjobb. Alig van mozgási lehetőségük. Nem tudjuk megfelelően' tisztán • tartani azokat a részeket, ahol nem lejtős a padló. »Korcsolyáznak« az állatok. A világítás viszont megfelelő, talán túlzott is. Az etetőkocsik drágák voltak, s nem mindenütt tudjuk jól kihasználni ezeket. Van, ahol hagyományos módszerrel gyorsabban, megy az etetés. A vemhesítőnél — látja? — ritkák a rácsok, átjárnak az egyikből a másikba az állatok.« Az öröm? »A fűtés tökéletes, a szellőzőberendezéssel sem volt eddig baj. A padozat minősége megfelelő a koca- szállás kivételével. S hogy erről én is beszéLjek: nagyon szép látvány ez a telep.« Vagyis: azokat mondja el általában, amiket mindál új telepnél ej szoktak mondani. Mert »menetközben« jobban kiderülnek a hibák, de az új telep nem várt előnyei is. Meet még dolgoznak a bejárat melletti épületen, de néhány nap múlva már lesz hol Öltözni, tisztálkodni az itt dolgozóknak. Abban az épületben . kap helyei as iroda, a mellék- i I helyiség, a kazán, az étkezőszoba is. Desz itt tmk-javítóműhely, elektromos főelosztó központ, s ki tudja még mi nem! És az emberek? Tizenhét gondozó kell majd a teljes üzemelésihez. Szakmunkások és betanított munkások. Itt Csurgón — a lengyeli szakiskola kihelyezett osztályában —szereztek képesítést munkájukhoz. Tizennégyen szakmunkásoklevelet kaptak közülük. Még mielőtt a telep felépült volna, négyen hathetes szakmai gyakorlaton vettek részt az Agárdi Állami Gazdaságban. Sokat láttak, sokat tapasztaltak, s ennek nagy hasznát veszik most. Parragi Imréné is szakmunkás. »Könnyebb munkánk van itt, mint azoknak, akik hagyományos telepen dolgoznak. Tisztábban lehet tartani a kocákat, malacokat. Ha a szociális épület is elkészül, valóságos paradicsom lesz itt. Most ezerkilencszáznegyven állatra ügyelünk. „Egyenruhában“ vannak a gondozók. Fehér kötényben, kék nadrágban, kék kabátban, gumicsizmában. A vendégeknek is fehér köpeny »dukál«. S elkerülhetetlen a kéz és a cipő fertőtlenítése. A tsz vezetői nem akarják, hogy betegséget, kórokozókat hurcoljanak be ide az idegenék. Ilyennek láttam a csurgói szaktélepet. De mondják: mire legközelebb erre vetődök, még sze/bb lesz. A telepvezető gondolatban, már kijelölte, hol nyílnak a rózsák, hová ültetik a fákat. Pázsitra lép majd az értoeŰj társasházak Marcaliban Épül a két negyvenkét lakásos, OTP-társasház Marcaliban, a Berzsenyi lakótelepen. Az új lakásokba még ez évben beköltöznek Tervtárgyalás után Lengyeltótiban za ilesfen t üs-fln ! A megye termelőszövetkezeteiben lassan befejeződnek a tervtárgyaló közgyűlések. Lengyeltótiban e hónap 24-én tárta a tsz vezetősége a tagság elé a terveket. Egy héttel a közgyűlés után az ez évi feladatokról beszélgettünk Reizer Józseffel, a szövetkezet főag- ronómusával. — Viszonylag feszített tervet készítettünk. Megemlítettük, a korábbi évek botlásait, melyekből sokat tanultunk. Az biztos, hogy még egyszer nem követjük el őket. Természetesen azon vagyunk,. hogy gazdálkodásunk minél eredményesebb legyen. Ehhez a feltételek adottak. Szakgárdánk nagy része fiataL Nem igaz, hogy a fiataloktól nem lehet alapos és eredményes munkát várni. Az nem vitás, hogy akik az iskolapadokból ide kerülnek, nem rendelkeznek olyan tapasztalatokkal, mint az, aki tíz éve dolgozik a szakmában, de a felkészültségük megfelelő, jól irányítanak, és meglátásaik, elképzeléseik is általában helyesek. Nem elégszenek meg azzal, ami van, mindig többet akarnak, és ez az, amit nagyra kell értékelni A lelkesedést, a többet akarást tükrözik a gazdaság tervei. A növénytermesztésben és az állattenyésztésben egyaránt sok újjal álltak elő. 1974-ben csatlakozni kívánnak a CPS kukoricatanmesztési rendszerhez. — A kötelezettségvállalás nagy, de végre a kukoricatermesztés is megfelelő rangra siaeiketíh&L A part- e» a tanácsi szervek nagy segítséget nyújtanak ebben. Nyolcszázezer forint dotációt kapuink a szárítóberendezés megépítéséhez. A termőterületet nyolc- százról ezerháromszáz holdra i növeljük. Az állattenyésztés is jelentős változáson megyét-Az,új, korszerű sertéstelep már üzemel, 230 kocát helyezték el a? épületekben. A fájtát még nem választották ki, magyar nagy fehér, angol lapály„'és ka—hyb tenyészanyaggal. dójgbznak, s hogy a, három közül melyik marad, azt majd az eredmények döntik eL — Mivél a sertéstelepünk elkészült, jól üzemel, Elkezdhet j ük a szarvasmarhatartás korszerűsítését. A programot az üzem önállóan készítette el. A beruházási igény kilenc- millió forint. Több új épületet építünk, és a régieket is fel kell újítani. A tehénlétszámot három év a’att 200-ról 400-ra szeretnénk emelni. A szükséges takarmányt az üzemen belül megtermeljük. így a vásárlást a minimálisra tudjuk csökkenteni. A terveket a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Es kifejezésre jutott a vélemény: kiki a saját erejéhez mérten mindent megtesz, hogy a köz javát szolgáló szép elgondolások valóra váljanak. D. TL Somogyi Néplap
