Somogyi Néplap, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-02 / 51. szám

Vályi Péter látogatása az amerikai kongresszusban Dr. Vályi Péter, a Minisz­tertanács elnökhelyettese és az Egyesült Államokban hiva­talos látogatáson levő kor­mányküldöttség tagjai — Nagy János külügyminiszter-helyet­tes, Szalai Béla külkereskedel­mi miniszterhelyettes és Feke­te János, az MNB elnökhelyet­tese — dr. Szabó Károly wa­shingtoni magyar nagykövet kíséretében csütörtökön dél­előtt látogatást tettek az ame­rikai kongresszusban. Ott a szenátus kereskedelmi bizott­sága látta őket vendégül. A befolyásos szenátusi bi­zottság elnöke Warren Magnu- son Washington állambeli de­mokrata párti szenátor. A magyar kormányférfiak és a szenátus kereskedelmi bi­zottságának tagjai kétórás kö­tetlen beszélgetést folytattak a két ország gazdasági és keres­kedelmi kapcsolatainak alaku­lásáról és . általános érdekű nemzetközi gazdasági problé­mákról. Csúcstalálkozóra készülnek a japán ellenzéki pártok vezetői Golda Meir Washingtonban A Japán Kommunista Párt elfogadta a Japán Szocialista Pártnak azt a javaslatát, hogy hívják össze az ellenzéki pár­tok főtitkárainak értekezletét annak megvitatására: hogyan működjenek együtt a konzer­vatívellenes ellenzéki egység­front gyakorlati megvalósítá­sa érdekében. A megfigyelők jelentősnek tekintik a JKP pozitív reagá­lását a szocialista párt javas­latába. Korábban ugyanis a Japán Kommunista Párt el- I utasította a részvételt az olyan . összejöveteleken, amelyeken I a középutas politikát folytató úgynevezett demokratikus szocialista párt is részt vesz. A demokratikus szocialisták pe­dig a közelmúltban változtat­tak mereven kommunistaelle­nes magatartásukon, s bejelen­Golda Meir izraeli miniszterelnök Washingtonban találko­zott Richardson amerikai hadügyminiszterrel. Meir minden eddiginél terjedelmesebb listát nyújtott be országa fegyver- igényéről. (Telefoto—AP—MTI—KS) tették: a parlamenten belül hajlandók együttműködni a kommunistákkal. A Japán KP a szocialista párt javaslatára adott válaszá­ban hangoztatja: az ellenzéki pártok főtitkárainak »csúcsta­lálkozóján« nemcsak a parla­menten belüli, hanem a parla­menten kívüli együttműködés és akcióegység kérdéseit is meg kell. vitatni. A politikai megfigyelők sze­rint az ellenzéki pártokat az készteti az együttműködés fo­kozásába, hogy az utóbbi hó­napokban tíz helyi választás­ból nyolcat elveszítettek. Mi­közben egymással versengtek, a hatalmon lévő Liberális De­mokrata Párt kihasználta a kedvező alkalmakat, és meg­erősítette pozícióit a helyi köz- igazgatási szervekben. gy látogatás margójára Re?ü!őg?p-$zerencsétSenség áldozata lett a lengyel és a cseiisziotáK beliigyiiiiniszter A lengyel távirati iroda (PAP) jelentette: a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága és a Lengyel Nép- köztársaság Minisztertanácsa mély fájdalommal közli, hogy folyó évi február 28-án késő este repülőgép-szerencsétlen­ség történt Szczecin közelében, A szerencsétlenség során éle­tét vesztette Wieslaw Ociepka, a LEMP KB tagja, lengyel bel­ügyminiszter, valamint a Len­gyelországban látogatáson le­vő Radko Kaska csehszlovák belügyminiszter és Michal Kudzej, a CSKP KB állami és adminisztratív osztályának vezetője, a CSKP KB tagjai. A katasztrófa áldozatául estek az említettek kíséretében levő személyiségek és a repülőgép személyzete is. A lengyel minisztertanács elnöke külön bizottságot kül­dött ki a szerencsétlenség okainak kivizsgálására. A hivatalos látogatáson Washingtoniban tartózkodó Golda Meir izraeli mindszter- elinök szerdán háromórás meg­beszélést folytatott Kenneth Rushsal, aká Rogers távollété­ben ügyvezetőként látja él a külügyminiszteri teendőket A megbeszélés után a miniszter­elnök-asszony magánjellegű eszmecserét tartott az ameri­kai kormány több magas ran­gú képviselőjével. Tegnap Golda Meir Nixon elnökkel tanácskozott '•yoji-'xPv'. ♦ ♦ ♦ KAIRO Az egyiptomi kormány egyik szóvivője szerdán Golda Meir izraeli miniszterelnök Wa­shingtonban tett kijelentéseit kommentálva ismételten leszö­gezte, hogy Egyiptom nem hajlandó közvetlen tárgyalá­sokba bocsátkozni Izraellel a közel-keleti konfliktusról. Olasz—angol pártközi megbeszélések Az Olasz Kommunista Párt háromtagú küldöttsége Enrico Berlinguer főtitkár vezetésé­vel február 26—28 között Lon- dqnban tartózkodott és tárgya­lásokat folytatott Nagy-Bri- tannia Kommunista Pártja vezetőivel. A tárgyalásokról csütörtökön közleményt adtak ki. Az OKP és Nagy-Britannia Kommunista Pártja leszögez­ték, hogy a vietnami tűzszü- neti megállapodás a laoszi bé­ke helyreállításáról és nemzeti egyetértés megteremtéséről szóló megállapodás az indokí­nai népek nemzeti felszabadí­tó harcának fontos győzelme, amelyet a Szovjetunió és a többi szocialista ország, vala­mint a világméretű szolidari­tási mozgalom támogatásával értek el. A közlemény kiemeli: fontos feladat a nyugat-európai or­szágok munkásai, szakszerve­zetei és baloldali pártjai kö­zötti kapcsolatok megerősítése. Ennek közvetlen célja pedig az, hogy közösen szálljanak szembe a nemzetközi monopó­liumoknak a népek életszín­vonalára, demokratikus sza­badság- és nemzeti jogaira gyakorolt nyomásával. 2 ISomogyi Néplap A DÉL-VIETNAMI PROVOKÁCIÓK UTÁN a négyes katonai bizottság Csütörtökön reggel Saigon­ban rendkívüli ülést tartott a VDK, a DIFK, az Egyesült Ál­lamok és a saigoni kormányzat képviselőiből álló négyoldalú katonai vegyes bizottság. Az indokínai háborúban fogságba esett amerikaiak szabadon bo­csátásáról és a tűzszünet al­kalmazásával összefüggő más problémákról tárgyaltak. Az ülés megtartását eredeti­leg péntekre tervezték, de Nguyen Duy Trinh-nek, a de­mokratikus Vietnam külügy­miniszterének és William Ro­gers amerikai külügyminisz­ternek szerdai párizsi eszme­cseréje nyomán időpontját egy nappal előbbre hozták. Ä bizottság csütörtök regge­li ülésén a küldöttségvezetők — Le Quang Hoa észak-viet­nami tábornok, Tran Van Tra tábornok, a DIFK küldöttség vezetője, Gilbert Woodward amerikai tábornok és Ngo Dzu tábornok, a saigoni rezsim képviselője voltak jelen. Az AP amerikai hírügynök­ség arról tudósít, hogy a négy­oldalú katonai vegyes bizott­ság rendkívüli ülésének meg­tartását Le Quang Hoa tábor­nok, a testület VDK-tagozatá- nak vezetője kezdeményezte. A tanácskozás eredményéről még nem érkeztek hírek. A de­mokratikus Vietnam küldött­ségéhez közelálló forrásból azonban — az AFP szerint — közölték, hogy Le Quang Hoa tábornok az ülésen előterjesz­tette az- amerikai foglyok sza­badon bocsátásának második szakaszára Vonatkozó teljes iratcsomót, így azoknak a fog­lyoknak a névsorát is, akiket a közeljövőben engednek sza­badon. A VDK szóvivője bejelen­tetté: a VDK-iiak Saigonba visszarendelt területi képvise­lői mindaddig a fővárosban maradnak, amíg nem szűnnek meg a saigoni kormányzat ál­tal szervezett provokációk és tüntetések Hanoi delegátusai ellen. * * * A saigoni rezsim külügymi­nisztériumának szóvivője csü­törtökön reggel bejelentette: a nemzetközi ellenőrző és fel­ügyelő bizottság úgy döntött, hogy miután három helikopte­rét találatok érték, felfüggesz­ti helikoptereinek üzemelteté­sét. A kedden és szerdán tör­tént incidensekről a NEFB szerdán este levélben tájékoz­tatta a négyoldalú katonai ve­gyes bizottságot. Jelentve egy­szersmind azt is, hogy mind­addig, amíg nem kap biztosí­tékokat e repülések biztonságá­nak szavatolására, meghatáro­zatlan időre felfüggeszti a NEFB légi szállító, tevékenysé­gét. ♦ * * A. vietnami nemzetközi el­lenőrző és felügyelő bizottság elnöki tisztét— a korábban el­fogadott munkarendnek meg­felelően — március 1-től Esz­tergályos Ferenc rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, a magyar képviselet, vezetője tölti be. Mint ismeretes: a nemzetközi ellenőrző- és - fel­ügyelő bizottság egyes nemzeti képviseleteinek vezetői az an­gol ábécé sorrendjében ha­vonként történő váltással lát­ják el az elnöki teendőket. Elutazott hazánkból Ali ivasser luü iamed, a Je- mteni Népi Demokratikus Közátrsaság miniszterelnöke és honvédelmi minisztere. A fiatal, nem egészen harminc­éves államférfi vezetésével először látogattak el hozzánk egy távoli, érdekés ország vezertő politikusai, akik 1973. február 25. és március 1. kö­zött hivatalos tárgyalásokat f oly ta 6 tak Magyarországon. A barátság és a kölcsönös megértés szellemében föl:'..', tott tárgyalásokon — mint a tegnap kiadott .közös közle­mény hangoztatja — »véle­ményt cseréltek az időszerű nemzetközi kérdésekről, tájé­koztatták egymást országaik helyzetéről és megvizsgálták az együttműködés elmélyíté­sének lehetőségeit«. Ezek a megbeszél ések megerősítették, hogy a Ma­gyar Népköztársaság és a Je­meni Népi Demokratikus Köztársaság kormányainak álláspontja a legfontosabb nemzetközi kérdésekben azo­nos, vagy közel áll egymás­hoz. A magyar fél nagyra ér­tékeli a Jemeni NDK követ­kezetes antiimperialista poli­tikáját, szilárd kiállását a nemzeti felszabadító mozgal­mak mellett, s elszánt har­cát az ország függetlenségé­nek és társadalmi vívmányai­nak védelmében. Elítéli egy­úttal az imperialista erőknek és a reakciós rendszereknek a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság népe elleni fel­forgató és agressziós törekvé­seit. Az az ország Ugyanis, amelyet vendégünk képvisel, figyelemre méltó fejlemé­nyek színhelye. Az Arábiai- félsziget déli részén, az In­diai-óceán és a Vörös-tenger , mind kereskedelmi, mind stratégiai szempontból oly fontos bejáratánál terül el a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság, a minapi brit gyarmatból független állam­má vált Dél-Jemen. S ebben az országban most ..-azok van­nak hatalmon, akik a legkö­vetkezetesebben küzdöttek a brit kólónializmu.s ellen. Ök láttak neki most hasonló szi­lárdsággal egy sok tekintet­ben szocialista jellegű építő- munkának. A nemzeti frontban, Dél- Jemen vezető politikai erejé­ben együtt munkálkodik — a nagv jelentőségű föld- és egyéb reformokon — a kom­munisták és a progresszív na­cionalisták serege. A merész, előremutató gazdasági és szo­ciális intézkedések sok ellen­séget is szereztek- Dél-Jemen Nagy-britanniai sztrájkok „ Zűrzavar a parlamenti szavazás után A mozdonyvezetők szerdai országos sztrájkja után Ang­liában csütörtökön is a »zűr­zavar napja« volt. A 47 ezer gázipari munkás túlóraboj­kottja, munkalassítása,, mun­kahelyek szerint váltakozó sztrájkja miatt négymillió la­kásban csökkent a gáznyomás. Ezen a napon a Ford-gyár néhány angliai és észak-íror­szági üzemében is 3 napos béremelési sztrájkok robban­tak ki. A kórházi alkalmazottak több mint 200 ezer főnyi tá­bora csütörtökön ugyancsak sztrájkokat kezdett Angliában, hogy kiharcolja béremelési követelését. Kétszáz kórház­ban csütörtökön a segédsze­mélyzet egyáltalán nem jelent­kezett munkára. A hangulatot még inkább élezte a Heath-kormány úgy­nevezett inflációellenes törvé­nyének keresztülhajszolása a parlamentben. Szerdán este az alsóház harmadik olvasásban — 73 szavazatos többséggel — megszavazta a bérkorlátozási időszak második fázisának törvényjavaslatát. A törvény április végétől előreláthatólag az őszig körül­belül 7 százalékra zsugorítja össze azokat a béremeléseket, amelyek kárpótolhatják a dol­gozókat az inflációs áremel­kedésekért. A törvény most a lordok há­za elé kerül. Választásra készülnek Bengáliaban mai vezetőinek — külföldön, a iiyug„ü fővárosokban, a szomszédos, feudális Szaúd­Ará'uiábán, vagy éppen Eszas.- Jemen reaaciosai között. / »A felek támogatják az Arao-ie-sziget es az Arab- öböl nemzeti felszabadító inoz^ialnhániaK ivQzXisiinct, <aa idegen katonai támaszpontok és a reakciós rendszerek el­len, a nemzeti függetlenségért és a társadalmi haladásért« —• szögezi le a nözös közle­mény. — E térség nepeinek elvitathatatlan joga, hogy mindennemű kiiLóldi ' De- avaiitezás nélkül saját magút döntsenek nemzeti, társadat mi fejlődésük kérdéseiben.« A felék többek közt megái lapították, hogy »az izraeli saoldateszka makacs ragasz­kodása a megszállt arab terü­letek erőszakos bekebelezésé hez és ismétlődő kegyetlen akciói arcátlan kihívás az emberiség ellen, amely veszé­lyezteti a világ békéjét és biztonságát«. A két fél szükségesnek tartja az izraeli csapatok tel­jes és feltétel nélküli kivo­nását a megszállt arab terű- létekről és a Palesztinái nép törvényes jogainak biztosítá­sát. Hazánk tárgyaló küldöttsége a hivatalos esz­mecserék során megerősítet­te, hogy »teljes mértékben támogatja az arab országok jogos harcát az izraeli ag­resszió következményeinek felszámolásáért, és azért, hogy megteremtsék az igazságos és tartós békét a térségiben«. Egyetértettek abban is, hogy az európai országok viszo­nyának normalizálása, az európai biztonsági konferen­cia megtartása elősegíti a nemzetközi együttműködést, és hozzájárul az egész vilá« békéjének, biztonságának megerősítéséhez. »Azért jöttünk önökhöz — mondotta vendégünk repülő­téri búcsúbeszédében —, hog” a magyar—jemeni barátságot szilárd alapokra helyezzük. -Véleményem ■ szerbit ez: töké­letesen sikerült. Bár rövid időt töltöttem önöknél, vezetőik ­kel, valamint a magyar nép­pel való találkozásom sorár gazdag tapasztalatokra tet­tem szert...« A magyar és a dél-jemen; delegáció áttekintette a két ország baráti kapcsolatait, s elhatározta, hogy — mint a közös közlemény megfoga.- mazza— fejleszti a politikai, gazdasági, műszaki-tüdomá- nyos és kulturális együttmű­ködést a kölcsönös érdekek és a közös imperialistaellenes küzdelem alapján. SZOVJETUNIÓ Tagsági könyv Lenin nevére Az SZKP Központi Bizott­ságának 1972 májusi plénu­mán és a XIV. pártkongresz- szuson elfogadott határozatok értelmében csütörtökön meg­kezdődött a párttagsági köny ­vek és a nyilvántartási lapok cseréje a Szovjetunió Kommu­nista Pártjában. Az akció kö­zel tizenötmillió szovjet kor munistát érint. A hagyomány szerint az í számú párttagsági könyvet Vlagyimir lljics Leninnek, a párt alapítójának nevére áhí­tottak ki. Ezt az SZKP Kö ■- ponti Bizottsága mellett mű­ködő —I.erirr”­mus — helyezték A tagkönycsere során ki­adásra kerülő új párttagság: ’ jazolványokon Leóin kéo° -an, alatta Leninrek e sza- r°i: »A oárt korunk esze, be- -ötete és lelkiismerete«. Március 7-én általános választásokat tartanak a Bengali Népi Köztársaságban. Képünkön: Mudzsibur Rahman sejk Avami Ligájának aktivistája felesküszik a kormányfő kam­pányának támogatására. (Telefoto—AP—MTI—KS) Beiktatták Makar'ocz érseke t Makariosz érseket Ciprus el­nökeként szerdán újabb öt esztendei időtartamra beiktait- : a a parlament. Ez immár az ’•rsek elnökségének harmadik ariódusa. .Beiktatása alkalmából mon­dott beszédében Makariosz egységre szólította föl a sziget- ország lakosságát.

Next

/
Thumbnails
Contents