Somogyi Néplap, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-08 / 56. szám
Ha megszűnnek a megkülönböztetések, jelentősen növekedhet az export Vályi Péter nyilatkozata amerikai tárgyalásairól Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese az Egyesült Államokban tett tíznapos látogatása befejezése alkalmából nyilatkozatot adott a magyar sajtó washingtoni munkatársainak: Kijelentette: «■Látogatásunk célja az volt, hogy fejlesszük kereskedelmi és gazdasági kapcsolatain- kat, és ehhez megfelelő feltételeket teremtsünk.« A magyar—amerikai gazdasági egyezmény aláírása Washingtonban. Vályi Péter miniszterelnök-helyettes (balról) és William Rogers amerikai killKészülődés a második fordulóra (Folytatás az 1. oldalról.) mondotta Marchaie, majd rámutatott: csak így lehet megakadályozni, hogy a nemzetgyűlés többsége ismét az UDR uralma alá kerüljön, s az még élesebb formában folytassa az eddigi politikát. Végül bejelentette, hogy a FKP, a szociális la párt és a baloldali radikálisok mozgalma ebben a szellemben közös felhívást Intéz a franciákhoz, amelyet rövidesen nyilvánosságra hoznak. A francia Minisztertanács szerdal ülésén Messmer mi-, niszterelnök — mint később Lecat kormányszóvivő közölte — hangsúlyozta a második választási forduló fontosságát s a végeredmény bizonytalanságát, mivel a reformerjelöltek egy része továbbra is fenntartja egyéni jelölését. Messmer kiemelte: ez a tény súlyos következményekkel járhat azokban a választókerületekben, ahol szoros eredmény várható. A Miniszter- ügyminiszter. (Telefoto—ÁP—MTI—KSj tanács elnökhelyettese elmondotta, hogy két alapvető kérdéscsoportról folytak tárgyalások: egy kereskedelmi szerződés megkötésének előkészítéséről, továb- ' bá a régi, a háború előtt és a —* háború után keletkezett kölcsönös vagyonjogi követelések rendezéséről. A miniszterelnök-helyettes rámutatott: azóta, hogy az ötvenes évek elején az amerikai kormány fölmondta a Magyarországgal addig érvényben levő kereskedelmi szerződést, nincs kereskedelmi szerződésünk az Egyésült Államokkal, s azóta amerikai részről megtagadták a legnagyobb kedvezmény alkalmazását a két ország kereskedelmében. Most befejezett látogatása során a magyar küldöttség arról tárgyalt az amerikai kormány képviselőivel, hogy milyen kölcsönös intéz- kedéseket kell tenni egy új kereskedelmi szerződés megkötéséhez. Ebből a célból tárgyalássorozat fog kezdődni sfesáfiagyar. és amerikai, kereske- del mi szervék között, valószínűleg még az idén. Vályi Péter megjegyezte, hogy a magyar—amerikai ke- ,, reskedelem volumene még mindig nagyon alacsony, a kétirányú forgalom teljes értéke csak évi 45—50 millió dollárt tesz ki. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok részesedése a magyar külkereskedelemben kevesebb, mint 1 százalék. Az alacsony részesedés azoknak a megkülönböztetéseknek következménye, amelyeket az Egyesült Államok a szocialista országokkal szemben, így Magyar- országgal szemben is alkalmaz. Emiatt az oda Irányuló magyar kivitel néhány fontos — különösen magas vámtarifa alá eső — területén akadályokba ütközik. (Olyan területeken, amelyeken egyébként a magyar ipar számára jó piaci lehetőségek kínválkoz- nának.) Ennek a helyzetnek a folyománya, hogy az Egyesült Államokból származó import szintje ugyancsak viszonylag alacsony, mivel mi is .magasabb vámot vetünk ki az amerikai árukra, mint a lobbi fejlett tőkés ország termékeire. «Ha az Egyesült Államók megszünteti a megkülönböztetéseket, sz export jelentős növekedésére számíthatunk. Ebben az esetben természetesen magyar részről is ugyanolyan elbánásban részesítenék az Egyesült Államokiból származó importot, mint például a nyugat-európai országokból származó importot.“ — mondotta a Minisztertanács elnökhelyettese. Az amerikai tárgyalópartnerek arról tájékoztatták Vályi Pétert, hogy az Egyesült Államok kormánya a közeljövőben átfogó kereskedelmi törvényjavaslatot készült a kongresszus elé terjeszteni, s ennek keretében egyebek között rendezni kívánják a kelet—nyugati kereskedelem kérdéseit, köztük a legnagyobb kedvezmény alkalmazását a szocialista országokéi magyar amerikai tárgyalások után r ' Uj egyezmény Eredményesen ,zárult. Vályi Péternek, a Minisztertanács elnökhely etlesénék washingtoni ütja. A látogatás záróakkordjaként magyar-amerikai vagyonjogi egyezményt írták alá. Ez az egyezmény bizonyos, a két ország között régebben fennálló pénzügyi problémákat tisztázott és hozzájárult az államaink közötti kapcsolatok normalizálásához. Egyúttal — miként ezt az Amerikai Egyésült Államok kormányközleménye hangoztatja — a két ország között »a jövőre vonatkozóan előrevetítette a nagyobb fokú együttműködés időszakát«. A Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok további kedvező fejlődésére ugyanis megfelelőek a feltételek. S a’jövőben még jobbak lesznek, hiszen a fent mór idézett amerikai kormányközlemény ezt is tartalmazza: »Az Egyesült Államok kormánya megerősíti: arra .törekszik, hogy olyan értelmű felháfelmázást kapjon a2 Amerikai Egyesült Államok kongresz- szusától, amely kiterjeszti a legnagyobb kedvezmény elvének alkalmazását a magyar eredetű termékek kezelésére.-»« Szemmel látható az utóbbi időben Washingtonnak az a törekvése, hogy javitsá gazdasági-kereskedelmi kapcsolatait a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Talán szerepet játszik ebben az is, hogy a nyugati Világban immár hosszabb ideje tart a pénzügyi válság, nem szűnnek a dollár körüli bonyodalmak. Az élőbb említett tendencia gyakorlati megvalósulásának volt része Patolicsev külkereskedelmi miniszter látogatása az Egyesült Államokban, b az Egyesült Államok külkereskedelmi miniszterének a Szovjetunióban tett űtjá. Említhetjük David Rockefellernek legutóbb néhány szocialista országban — köztük hazánkban js — tett látogatását és más hasonló jeleket. Politikánk alapja a békés egymás mellett élés elVe. A két rendszer közötti békés versengés hívei vagyunk, és ezzel teljesen Összhangban áll a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztése a két világrendszer között. Természetesen az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök alapján. Szovjet—amerikai űrbiológiai értekezlet kai folytatott kereskedelmükben. Vályi Péter rámutatott, hogy éppen ezzel ötssne- függésben van jelentősége a magyar—amerikai vagyonjogi kérdések rendezésének, amely kérdésekét egyébként más fejlett tőkés országok viszonylatában Magyarország már korábban rendezett. A kormány elnökhelyettese ezután árról szólt, hogy az amerikai üzletemberekkel folytatott beszélgetések sorún a magyar kormányküldöttség tagjai nagy érdeklődést tapasztaltak a Magyarországgal Való kétirányú kereskedelem lehetőségei iránt. KANADA A kormány „túlélte“ az első bizalmatlansági indítványt Áz Űj Demokrata Párt és a Szociális Hitelpárt által támogatott kanadai kisebbségi kormány kedden 147:108 arányban «túlélte« a parlamentben az ellenzék bizalmatlansági javaslatát. Ez a kormány legújabb adóügyi Intézkedési terve ellen tiltakozott, amely — az ellenzék szerint — a nagytőkét juttatná előnyösebb helyzetbe. Észak-lrorszdg Még két zászlóalj — erősítésnek Cosgrave londoni útja A csütörtökre . kitűzött- észak-írországi népszavazás előestéjén két zászlóaljnyi angol katonával erősítették meg a tartomány 16 500 főnyi helyőrségét, a miliciá/t és a rendőrséget. A referendum azit a kérdést teszi .föl Ulster egymillió-kétszázezer választójának, hogy kívánja-e az Angiiéval fennálló unió folytatását vagy pedig csatlakozni akar Írországhoz (amelyből 1921-ben Észak -1 rorsaág kiszakadt). A népszavaizés kimenetele iem lehet kétségéé, minthogy az országrész egymillió 480 ezer főnyi lakosságának 65 százaléka protestáns és 35 százaléka katolikus. A protestánsaik ellen zik Írország újraegyesítését, mert félnék a katolikus egyházzal összefonódott írországi politikai rendszertől és az alacsonyabb életszínvonaWóL A brit kormány azt az álláspontot vallja, hogy nem változtatja meg Észak-Írország politikai rendszerét az ott élő lakosság többségének beleegyezése nélkül. A katolikus politikai pártok egy része és a demokratákat tömörítő katolikus szervezetek tüntetésekre szólították föl híveiket, és azt javasolták: a kisebbség bojkottálja a referendumot, minthogy annak kimenetele csak formaság, s csak élezi az ellentéteiket. Liám Cosgrave, az ír köztársaságban néhány nappal ezelőtt megtartott alsóházi választásokon győztes Fine Gael- munkáspárti koalíció, vezére ma, csütörtökön utazik Londonba bemutatkozó látogatásra, és a. «fehér könyvvel« kapcsolatos tárgyalásokra. * • • Belfast egyik katolikus negyedében az IRA (ír Köztár-. sasáigl Hadsereg) emberei agyonlőttek egy brit katonát. Ezzel 743-ra emelkedett az ulsteri villongások áldozatainak száma. Kedden a határ közelében bamba robbant egy 'egyvenak után kutató katonai Járőr mellett. Hárman megsebesülitek. Pokolgép robbant egy belfasti bútorüzletben is. Izrael ajánlata — egyiptomi kommentárral Izrael kedden este fölajánlotta, hogy 3 360 000 dollár kártérítést fizet a megszállt Sinai-félsziget fölött lelőtt líbiai utasszállító repülőgép áldozatai hozzátartozóinak. A.z egyiptomi kormány hivatalos, szóvivő je Izrael kártérítési szándékát kommentálva rámutatott: Izrael tévesen hiszi azt, hogy megvásárolhatja a világ lelki ismeretét, s el- haltgattethatja a világ felháborodását. A szóvivő nyilatkozatában utalt arra ír, hogy Izrael csak egy nagyhatalom támogatáséval követheti el bűntetteit. JAPÁN Az űrbiológiával és orvostudománnyal foglalkozó szovjet és amerikai szakértők február 26-tól március 6-ig értekezletet tartottak Moszkvában annak a megállapodásnak megfelelően, amely szerint a Szovjetunió és az Egyesült Államok együttműködik a kozmikus térség békés célú kutatásában és felhasználásában. Somogyi Népjaft Az értekezleten folytatták a szovjet Saöjuz-rtSzaljut es az amerikai Apollo-programok keretében végzett orvosbiológiai kutatások és kísérletek eredményeinek megvitatását. Együttes indítványokat dogoz- tak ki, továbbá az űrhajósok űrrepülés előtti és utáni vizsgálatának egyes módszereit tárgyalták meg. A szovjet küldöttséget dr. N. Curovszkij, az amerkla! küldöttséget pedig dr. Ch. Berry FŐtitkárok csúcsértekezlete Szerdán megtartották a japán ellenzéki pártok — a szocialista párt, a kommunista párt, a Komeito és a demokratikus szocialista párt — főtitkárainak csúcsértekezletét. A részvevők megállapodtak abban, hogy a parlamenten belül egységesen lépnek föl a Tanaka-kormánynak az ellen tarve ellesi» hogy fölemeli--*. vasúti viteldíjakat és a társadalombiztosítási díj összegét. Azt is elhatározták, hogy közösen vonják felelősségre a kormányt a jen újabb fölértékelésének és — ezzel összefüggésben — a tőkés vállalatok által foganatosított árufelhal- mozásoknak és spekulációknak a kérdésébe*. Megállapodás a két dél-vietnami fél közti fogolycseréről Szerdán — kétnapos szünet után — ismét ülést tartottak Saigonban a négyoldalú katonai vegyes bizottságban részt vevő küldöttségek vezetői. A csaknem háromórás, megbeszélésen — a nyugati hírügynökségeknek az amerikai szóvivőt idéző jelentései szerint — a saigoni kormányzat képviselője felajánlotta, hogy a délvietnami felek közötti fogolycsere következő szakaszának keretében kormánya 6300 foglyot bocsát szabadon. A nyugati hírügynökségek ezt az ajánlatot a jég megtöréseként értékelték. Esztergályos Ferenc nagykövet, a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságban képviselt magyar küldöttség vezetője erélyes tiltakozást intézett a katonai vegyes bizottsághoz amiatt, hogy a saigoni tábori csendőrség hétfőn a Tan Son Nhut-i légitámaszponton feltartóztatta a nemzetközi bizottság magyar és lengyel tagjait. A tábori csendőrség megakadályozta, hogy munkameg beszólás céljából belépjenek a DIFK képviseletének lrodáj í- ba. A saigoni kormányzat képviselője bocsánatot kért a történtekért. A négyoldalú katonai vegyes bizottság fogolykérdésekkel foglalkozó albizottságának saigoni ülésén tegnap megállapodás született a két délvietnami fél közötti fogolycsere második szakaszának lebo- nyolitásáról. Az AFP francia hírügynökség a DIFK szóvivőjét idézve arról tudósított, hogy a saigoni kormányzat és a DIFK által őrizetben tartott foglyok szabadon bocsátásának második sza. kaszát március 8-tól 11-ig bonyolítják le. A Reuter (angol) iroda erről — Bui Tin alezredest, a négyoldalú katonai 'vegyes bizottságban, helyét, foglaló VDK-küldöttség tagját idézve — azt Írja: csütörtökön Quang Tri térségében mintegy ezer dél-vietnami fogoly nyeri vissza szabadságát. . Az akciót egyébként Vietnam déli részének öt pontján fogják lebonyolítani: Quang Tri, Bpng Son, Dúc Pho, Tarn Xy térségében, valamint Saigontól mintegy 60 kilométerre északra. (Az ötödik átadási hely közelebbi meghatározásáról még tárgyalások folynak.) A dél-vietnami felek közötti fogolycsere második szakaszában a saigoni kormányzatnak 6300, a DIFK-nék pedig 1200 foglyot kell. átadnia. * * * Saigoni tájékozott köröket Idézve jelenti a Reuter angol hírügynökség, hogy a DIFK és a saigoni kormányzat között az érdemi tárgyalások március 15-én kezdődnek Párizsban. A felek Dél-Vietnam politikai jövőjének kialakításáról fognak tárgyalni. Ceausescu hazautazott Prágából Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, az államtanács elnöke, szerdán délután1 nem hivatalos baráti látogatását befejezve, kíséretével együtt, repülőgépen hazautazott Prágából. A repülőtéren a vendégeket Gustáv Hu- sák, a CSKP KB főtitkára és más vezető személyiségek búcsúztatták. Az elutazás előtt a prágai várban a két testvérpárt főtitkára megtartotta zárómegbeszélését. (MTI) El-Zajjat ázsiai körútra indult El-Zajjat egyiptomi külügyminiszter megkezdte ázsiai országokra kiterjedő körutazásait. Ez része a közel-keleti válság holtpontról történő ki- .mozdítását célzó egyiptomi ■diplomáciai. offanzívának. A külügyminiszter először Indiába utazott. Útjának következő állomása Peking lesz, majd március 18-án kétnapos látogatást tesz Pakisztánban, ahonnét Iránba és Irakba utazik. Március 26-án tér vissza Egyiptomba, és útban Hazafelé fölkeresd Szíriát is. El-Zajjat a meglátogatandó országok vezetőinek átnyújtja Szadat eünöik üzenetéit. Bengália nepe szavaz Március 7-én, szerdán reggel a Bengáll Népi Köztársaságban tizenhatezer szavazókör- zetben kezdődött meg a parlamenti képviselők megválasztása. A köztársaság mintegy 35 millió állampolgára arról dönt, melyik párt alakítson kormányt, melyik gyakorolja a hatalmat Bangla Deshben a következő öt év során. A Bang'a Desh Kommunista Pártja a valódi hazafias és de- mokrat'kus erők egységének létrehozását és megszilárdítását a társadalmi, gazdasági fejlesztés feladatainak sikeres végrehajtását, a lakosság életszínvonalának emelését tűzte ki céljául. A szerdán este befejezett választás után azonnal megkezdődött a szavazatok számlálása, és holnap, március 9-én. Hivatalosan nyilvánosságra Hozzák a nemzetgyűlés 300 képviselőjének nevét. (MTI) Kiosztották a TOT és a Központi SajlószolQd.al pályadíjait A múlt év októberében a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa és a Központi Sajtószolgálat szerkesztősége közös cikkpályázatot hirdetett a mezőgazdasági termelőszövetkezetek vezetői részére, hogy a megyei napilapokban való publikálás céljából írják meg a legjobb vezetési, munka- szervezési módszereiket, a munkaverseny és a szocialista brigád- mozgalom irányításában szerzett eredményes tapasztalataikat. A beérkezett írásokat az országos bíráló bizottság a közelmúltban értékelte, és az alábbi pályamüvekét részesítette díjazásban: Az átlagos feltételekkel rendelkező szövetkezetek kategóriájában I. díjat és a véle járó 7000— 7000 Ft jutalmat kaptak: Bakjai Antal tsz-elnök (Baksa, Ezüstkalász Tsz) és Szalóki László tsz-elnök (Adony, Március 21. Tsz). II. díjat nyert a vele járó 5000— 5Ö0Ö Ft jutalommal: dr. varga. Ernő főmezőgazdász (Abony, Ság vári Tsz) és Babies Ferenc főag- ronómua (Rém, Dózsa Tsz). EH. díjban hárman részesültek, a vele járó 4000—4000 Ft-oa jutalommal: Király Jenő tsz-élnök (Zalavár, Üj Idők Tsz). Horváth Károly tsz-elnök (Répcelak, Nagymező Tsz) és Kósa Antal tsz-elnök: (Kecskemét, Magyar—Szovjet Barátság Tsa*. IV. díjat és a vete járó 3000— 3000 forintot kapták: Juhász István tsz-elnök és Jenei Sándor z-eiönkhelyettes (Létávértes, -ranykMásZ Tsz).— rnp^^ztvft —, ' '-‘snrezt Mihály tsz-elnök (Barcs, Vörös Csillag Tsz), Simon Józsei tsz-gépcsoportvezető (Makó, Jó* zsef Attila Tsz), valamint Elek >Milos főugronómus (Mszőkovács* uza Üj Alkotmány Tsz). A kedvezőtlen adottságú Bzövet* -.ezeték kategóriájában I. díj nem került kiadásra. A II. díjat és a vele járó 5000- 3000 Ft Jutalmat Gulyás József tó agronómus (Lakítelek, Szikra Tsz és Kovács Árpád tsz-elnök (Főt Vörösmarty Tsz) kapták. III. díjban és a vele Járó 4000- 1000 Ft-ös jutalomban részesül Nyúl Ferenc főagronómua é Bánáti Lajos főkönyvelő (Lajos mizse, Népfront Tsz) — megoszt va —, valamint Gergely László fő agronómus (Bükkösd, Rákóc.í Tsz), Nyemecz j4nos tsz-elnö (Tárcái, Vezér Tsz). IV. díj nem került kiadásra. A pályázat ünnepélyes ered ményhirdetése a Termelőszövetke 'etek Országos Tanácsának kö* vontjában volt. ahol a zsűri álti arra érdemesnek tartott íráso szerzőinek dr. Nyíri Béla, a TO elnökhelyettese adta át a pályád: jakat. (MTI)