Somogyi Néplap, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-23 / 69. szám
4 fogyasztók érdekében Összehangolt ellenőrzések Somogybán Nemcsak a boltban, az üzemben is A FOGYASZTÓI érdekvédelem helyzetéről tárgyalt tegnap a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége. A szakszervezetek mindig behatóan foglalkoztak ezzel a témával, a Központi Bizottság novemberi állásfoglalásai, a SZOT elnökségének január 15-4 határozata azonban még tervszerűbb, színvonalasabb munkára serkenti őket a megyében is. A korszerű módszereket és szemléletet jól tükrözte az a jelentés, amelyet Müller Lajos, az SZMT köz- gazdasági bizottságának vezetője terjesztett az elnökség eié. Dóri János, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának munkatársa szerint azért korszerű ez a jelentés, mert a termelés oldaláról közelíti meg az érdekvédelmet. S ezt a vitára is ki lehet terjeszteni, mert nagyon szenvedélyesen ugyanebben a szeülemböi folyt. A fogyasztók érdekeinek védelme már akkor elkezdődik, amikor egy-egy döntést előkészítenek, amely a lakosság éLeSkorüiményeát érinti. A mostani jelölő gyűlések is bizonyítják, hogy az embereket na már nemcsak az áruellátás érdekli, hanem az is, hogy milyen a bolthálózat. Éppen ezért az SZMT elnöksége a megyei tanács vb-ve] kötött együttműködési megállapodás alapján elsősorban a városok peremkerületednek és . kis községeknek a kereskedelmi és vendéglátóhelyi fejlesztését szorgalmazza majd az V. ötéves terv előkészítésekor. Az SZMT közgazdasági bizottsága rendszeres kapcsolatot tart a megyei tanács kereskedelmi osztályával. Az SZMT elnöksége döntés előtt minden olyan árintézkedést véleményez majd, mely a lakosságot jelentős mértékben hátrányosan érinti. A SZOT elnökségének határozata szerint az SZMT feladata, hogy ellenőrizze a fogyasztási cikkeket gyártó, a szolgáltató ■ és a kereskedelmi forgalmat lebonyolító tanácsi vállalatokat, szövetkezeteket Az üzlet- és árpolitikát vizsgálják meg a szakemberek a megyei tanács kereskedelmi osztályával ösz- széhangoit terv alapján a. vállalatok, szövetkezetek központjaiban. Müller Lajos elmondta, hogy az igali áfész- nél kezdik, majd folytatják a Somogy megyei Ásványvíz- és Szikvízi pari Vállalatnál. Ezenkívül két kereskedelmi vállalatnál megvizsgálják a maximált árak képzését Pápá János, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője ismertette, hogy 1972 második felében 672 ezer forintot kellett elvonná a megyében néhány vállalattól helytelen árképzés miatt. A felelősségre vonás sajnce elmaradt a vállalatoknál, ehelyett magyarázkodtak. Az SZMT elnöksége ezért' foglalt állást ügy, hogy szigorítsanak a megyében az állami árellenőrzésen, a felelősségre vonás pedig következetesebb legyen az eddiginél. Továbbra is fontos a társadalmi kereskedelmi ellenőrök rendszeres munkája, lépjenek föl még szigorúbban, ha kevesebbet ménnek, többet számolnak a boltokban és a vendéglátóhelyeken. Ezt elősegíti, hogy Kaposvárom, Siófokon, Fonyódom, Boglárom, Balatonszentgyör- gyön, Marcaliban, Barcson és Nagyatádom ellenőri csoportokat szervez a szakszervezet, s gondoskodik arról, hogy rendszeresen figyeljék a fogyasztási cikkek árát, az olcsóbb cikkekkel való ellátást A TANÁCCSAL, a Minőségvizsgáló Intézettel, a megyebizottságokkal összehangolt terv a fogyasztók érdekeinek jobb védelmét eredményezi. L. G. Somogyi gazdaságok is nekivágnak... Több növényi fehérjét hazai termésből Szájatermesztési tanácskozás Bicsérden Munkaértekezletet hívott össze az Iregszamcsei Takar- mánytermesztés Kutató Intézet a Baranya megyei Bicser- den levő kotatóa i Vwnásán «znknsk az állaim) gazdaságoknak és termelőszövetkezeteknek a vezetői részére, melyek az idén részt vesznek szójatermesztésí kísértetekben. Mint azt az intézet igazgatójának, őr. Kumik Ernőnek a tájékoztatásából megtudtok, Somogy ból kilenc gazdaság vesz reszt az országos szójanrogramban, A rnnAmkmtítarm megyénk gazdaságainak vezetőin kívül ott wűt és felszólalt Hemer Endre, a Kozép-somogyi Ter- meJősaovetkezetek Területi Saaüw'etsegenek temaelesfej- Tenatéra csoportvezetője is. — Szövetségünk körzetéből a topomári—zimányi es a íösgyalám szövetkezet képviseltette magát Szeretnénk több és olcsóbb növényi fehérjéhez jutni az állatállomány reszere, méghozzá ügy, hogy a hazai termelésre es ennek a termésnek a feldolgozására az eddiginél jóval több gondot fordítanánk. Magas az importált fehérje ára, ez a mezőgazdasági nagyüzemek vezetői előtt közismert Ennél olcsóbbon élő lehet állítani itthon is, ha ehhez minden körülmény — megfelelő terű- lei, fajta, szakmai hozzáértés ■— adva van. Ezen a munkaértekezteten ismertették az intézet 1972. évi, az amerikai szó jófajtákkal folytatott hazai kísérleteit, megvitattunk sok tennivalót — Ebben a témában hogyan került kapcsolatba az intézet s szövetséggel? — A kutatóintézet felajánlotta hogy 1973-ban fölveszi a kapcsolatot a szövetség tsz- eavel, s elkezdi területünkön a szójatermesztést Szövetségünk tanácskozást rendezett Kaposváron, amelyen 7 olyan, tsz képviseltette magát, ahol a témát érdekesnek tartják. Ki— Milyen egyéb problémákat kell megoldaniuk a program sikere érdekében? — Itt van. mindjárt a fél- dolgozás. A natúr termés magas olajtartalmú, szójálisztté való direkt feldolgozásra nem alkalmas. Hazánkban jelenleg az olajipar dolgozza fél a szóját, ám kapacitásukat leköti a-napraforgó, a repce és az olajlen, minthogy ezek olajtartalma jóval magasabb a szójáénál. Szóiba jött a tanácskozáson, hogy takarmánylisztét készítő feldolgozókat, esettek társulással hozjeaentették: tudják, hogy te- j náraak létre nagyüzemek, hérjetakartnány 'biztosítása j Gondot okoz: az ilyen létesítsúatt szükség ven a szójára a korszerű állattenyésztés e nélkül nem létezhet — Milyen biztonsággal termeszthető a mi körülményeink között a szója? — Tavaly tavasszal «szagos kísérlet kezdődött az intézet által javasolt amerikai szójafajtákkal. Olyan fájták ezek, amelyek az- Amerikai Egyesült Államok legészakibb szójatermesztésí tájairól vamenyhez szükséges anyagi erő biztosítása a gazdaságok részéről. — Milyen közvetlen lévés várható már az «den a termesztésben^? — A kutatóintézet ebben az é\bon ezer holdon kezd — az ország különböző termőtájain — kísérleti termelést Szövetségünk tagszövetkezetei közül a toponári—zimányi. a lók_ tehát onnan, ahol az idő- j a göllei kapott négyjárás némileg hasonlít a négy. fajtát 5--5..hóLdra .az inmiénkhez. Kényes növény a | térttől, ehhez tenmeléstechszójabab, szakértelem és gondos munka kell a termesztéséhez. Legértékesebb termése például lent a földközelben található, így az egyenetlen talaj, a rossz kombájnbeállítás súlyos veszteségeket okozhat nalógiai javaslatot is ad te,le Ezekben a gazdaságokban bemutatókat szerveznek majd, s leszűrik a tapasztalatokat — mondta befejezésül a közép- somogyi tsz-szövetség esoporbvezetóaa. *. F. A téglások jelöltje Őszintén, szavakkal A jelöli, dr. Németh István beszél a választókhoz. Nehéz fi-riTcaii mimikát végző emberek gyülekeznek a kéthelyi téglagyár kns termében. Alig néhány perccel hat óra után Slezák Ferenc eiimök, a gyár vezetője már köszöntheti is a körzet választópolgárait, Szabó Istvánt, a község csúcsveízetöségiének titkárát, s átadhatja a szót Kiss Zoltán iskolaigazgatónak. Az arcokat Egyelem, amíg az előadó a község fejlődéséről, gazdagodásáról beszél. Arról, hogy Kéthély egyike a megye leggyorsabban előrelépő községeinek. Látom, többen egyetértőén bólintanak e szavak hallatán, s akkor is, amikor arról beszél, hogy ebben nagy érdeme van dr. Németh István tanácselnöknek. — Nem kell őt bemutatni, jói ismerjük valamennyien. Csaknem húsz esztendeje, 1954 óta ebben a munkáslakta körzetben jelölik tanácstagnak. Azóta minden, választáskor bizalmat kapott, s eg,a bizalom is erőt adott, hogy küzdjön a község fejlődéséért. Valameny- nyiünk érdekében készült a művelődési ház, az óvoda, az orvosi rendelő, az étterem, a presszó is. Járdáik, utak épültek, s ebben az évben átadják a vízmüvet, egészséges ivóvize lesz Kéttheüynék. Eddigi'munkája alapján a Hazafi« Népfront isimét dr. Németh Istvánt jelöli e körzet tanácstagjának. Valamennyi kéz a magasba emalked-Xt á szavazásikor. A választók kivétel nélkül a téglagyár dolgozói- Nem kenyerük a sok beszéd, mégis többen szót kértek, hogy elmondhassák önmaguk es társaik véftesnényét is. — Köszönjük, «mit a tanács ós dr. Németh István a községért tett. Ismerjük őt 1954 óta, s tiszteljük munkájáért Tudjuk, megérti gondjainkat s amiben lehet, segít A község as á elnöksége alatt nagyon sokat fejlődött Arra kérjük, hogy a tanács folytassa tovább a járdák és az utak építését mert sok új utca van, ahol erre nagy a szükség. Teremtsenek nagyobb sportolási lehetőséget a fiatalságnak, intézze el a tanács, hogy a házat építő héthelyiek helyben is kaphassanak a gyárból téglát, s ne kelljen azért távoli helyekre menniük. Orsós György, Hermanics József, Gelencsér Józsefné, Slezák Ferenc és Horváth Imre beszéltek így, őszintén, egyszerű szavakkal, aztán a jelölt dr. Németh István kért szót: — Köszönöm a bizalmat jó érzés az elismerés, az a tudat, hogy munkánkat helyesen, a köz érdekében végeztük. Jogosnak érzem azt a kívánságot hogy a lakásépítők helyben is vásárolhassanak téglát. A tanács felméri az igényeket megrendeli és el is osztja j a téglát A termelőszövetkezettel már megállapodtunk a sportpálya fejlesztésében, az idén öltözőt építünk. Előbb a vízmű építését befejezzük, azután folytatjuk tovább a járda- és az útépítést. A község kereskedelmi, hálózata korszerűtlen. Éppen ma állapodtunk meg az áfész vezetőivel egy ABC-áruház építéséről, mely a tervek szerint decemberre el is készül. De épül egy szolgáltatóház is. Községünk lakói az elmúlt években számtalan példáját adták annak, hogy felelősséget éreznek Kétheiy fejlődéséért. Azt kérem, hogy ez a felelősség a jövőből is nyilvánuljon meg. A kéthelyi munkásak, a téglásak jelöltje ismét dr. Németh István lett Csaknem két évtizedes munkájával érdemelte ki ezt az újabb bizalmat •. Sa.- L. Kesztyű és fantázia ryomogyi képviselő is Munkatársunk jelenti, a ParlamentbSl: ^ c-p-rt* Irrtnntí. termán dél~ J Felszólalás Somogy érdekében szót kapott tegnap dél után az országgyűlés tavaszi ülésszakán, a kormány elnökének beszámolóját követő »maratoni- vitában. Az átlagosnál jóval többen kértek szót; harminc képviseld mondta el véleményét. Közülük többen érintették részleteiben azt a témát, amelyet Böhm József, a Somogy megyei Tanács elnöke fejtett ki parlamenti felszólalásában. Böhm elvtárssal a felszólalást megelőző szünetben beszélgettünk. Miért és hogyan került sor arra, hogy ebből a témából felszólalás legyen? — ez volt a kérdés. A képviselőcsoport ülésén a megyéi tanács elnöke már ismertette elképzeléseit. Akkor úgy látszott. hogy a felszólalás szinte -kész-, s mór csak mondatokba kell önteni a vázlat- pontokat. A kezdet azonban sokkal régebbre nyúlik visz- sza. — Mikorra? __ Néhány éve az MSZMP é s a tanács megyei vezetői é\~ készítetté k Somogy középtávú fejlesztési tervét Ennek végrehajtásakor azonban figyelembe kell venni megyénk egyes területeinek kedvezőtlen adottságait is, amelyek miatt a ráfordított anyagi és szellemi energia nehezebben térül meg, mint másutt Hogy mit jelent ez? Hg előre oltárunk jutni, akkor állami támogatásra szorulunk. Hogy honnan és miből lehet ilyen támogatást kapni, a felszólalás erre is választ ad: a területfejlesztési alapbői. — Bölim elptárs a témát jól ismeri, hiszen a tanácselnök »hivatalból- is foglalkozik a legégetőbb problémákkal. Felszólalásában elsősorban a mezőgazdasági területekről és az ott élő emberek mindennapjairól, jövőjéről beszél. Nines azonban szó arról, hogy Somogy melyik területeire vonatkozik majd a fejlesztés, —. EJ;tfonrbacs. e tahi dombvidékre és a délsomogyi homokhátra. A hely pontosabb megjelölését szándékosan nem használtam, mert nemcsak Somogynak kérek állami támogatóst, hanem a többi hátrányos helyzetű mezőgazdasági területnek és terrnelőszövetkezetnek is. .Ez a gond, az ország egynegyedét érinti, Somogy megye Tanácsának, elnöke tehát az ország, s ugyanakkor szükebb hazájának jövőjét meghatározó gondokat vétett föl. Elmondta, hogy addig, amig a témából felszólalás lett, sokan működték közre, többen mondták el gondolataikat ezzel kapcsolatban. Körülbelül húsz ember véleménye és munkája is benne van abban a nyolc gépelt oldalnyi szövegben, amelyet Böhm elvtárs á ház elé terjesztett megyei tanács elnökét arról kérdeztem, hogy nem izgul-e a felszólalás előtt, — Egészséges drukk mindenkiben van, bennem is' — válaszolta mosolyogva. Ügy látszik, a felszólalás előtti izgalom nem múlik el maradéktalanul az idő ' haladtával. Böhm élvtárs ,zoly Nekünk ehhez kell ugyanis — az előző ciklust is beleértve — most szólalt fel hatodszor a Parlamentben. A drukkot természetesen az afölött érzett aggodalom is kiváltja, hogy vajon műyen visszhangja lesz a felszólalásnak. Ettől azonban — mint később kiderült — nem kellett . tartania. Már a közvetlenül utána felszólaló képviselő is reflektált rá. Helyeselte a somogyi tanácselnök által elmondottakat, egyetértett azokkal S&avt Márts Valóságos szíhkavalkád fogad a pécsi Kesztyűs Ktsz fo~ nyódi telepének raktárában. Páncsics István, a telep vezetője így tájékoztat: «— Most a. papagájszínű sí- kesztyű a sztár. Ezért szinte mindén alapszínnel dolgozunk, számtalan formában variálva ezeket Később azután az is kiderült, hogy ez a bizonyos »számtalan-«: pontosan kétszáz különféle modellt jelent. Fonyódon zömmel sí- ka&ztyűket készítenék, részben bérmumkábán, részben vásárolt alapanyagból. Mintegy százharminc asszony és negyven férfi kattogtatja a gépét, varrja a díszeket szabja a kesztyűk egyes részeit A gépi szabászatban és a diszí- tővarrodában két műszakban dolgoznak, a többi részlég egymúszakos. Az exportra szäMtott sí- kesztyűt már nagyüzemi módé» gyártják. Ezt Fonyódon fejlesztették ki, igazodva a rendelt mennyiséghez: 1971- ben 45 ezer, 1972-ben 67 ezer párat készítettek. Olyan távoli . országokba is szállítanak, mint Kanada és Űj-Zéland. Ebben az évben a terv 70 ezer pár, ennek október 30-ig kell elkészülnie. — Miért? . — A világ . »havas-« tájain októberben már indul a áíszeigazodnunk, hogy termékeink idejében jelenjenek meg a piacokon. Ebben az évben már a bélések is itt készülnek. Kasírozott szoftot, ezt a puha, magyar gyártmányú alapanyagot használják. A bélés és a huzat között egy vékony szigetelőréteg van, amely akadályozza az átnedvesedést. Végignéztük a gyártási folyamatot. A felhasznált alapanyag zerge, bárány, ló és szarvasmarha bőre. A bőrökéi rendkívül finomra sa dolgozva kapja a telep. Ha nem bérmunkáiban készítik a kesztyűket, akkor kemény valutát ■ kell érte fizetni, más esetben azonban a partner nyersanyagával dolgoznak. A bőrt szabó gépek — »stanco- lók-« — 10 tonnás nyomással vágják ki a megfelelő mintát Páncsics István bemutatta a működését is: a rendkívül éles kések nem roncsolják a bőrt. — Minek alapján mintázzák a díszítő varrásokat? — Vagy a megrendelő küld műszaki rajzot, illetve egy vázlatot, vagy szabadon, fantázia alapján. Minden évben elkészül egy mintakollekció is, ezeket bemutatjuk a piacokon.A megrendelők igényesek, kényes ízlésűek. Osztrák , kívánságra készülnek például a partner nemzeti száriéit mutató piros-fehér síkesztyűk, amelyeknek a kézhát felőli oldalát az ország címere díszíti. A dolgozókat darabbér alapján fizetik. Gyorsan, pontosan, megszokott mozdulatokkal dolgoznak. Lassan sétálva nyomon lehet követni egy-egy darab elkészülését a szabástól a kész termékig, így. ismét eljuthatunk a raktárba, ahol egymás mellett tornyosulnak a szebbnél szebb kesztyűk. Kék-sárga, feketepiros, fekete-sárga — nem is lehet felsorolni a variációkat. Európa szükséglete 8 millió pár síkesztyű egy évben. Ehhez viszonyítva a Fonyódon készített 140 ezer darab nem sok. Ám a külföldi téli sport- centrumokban ott vannak ezek is. És hogy a tervezésben szűk-, ség van a fantáziára? Csak Páncsics István a múlt évben 20 modellt tervezett. Mészáros Attila