Somogyi Néplap, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-18 / 65. szám

eU4G PROLETÁRJAI, EGYESÖLJETEK] I forint M S ZMP XXIX. évfolyam 65, szám 1973. március 18,, vasárnap Szerdán kezdUIk az országgyűlés tavaszi ülésszaka Mini ismeretei: az Elnöki Tanács az affiaortmámy 22. pa- najgrsjfúsáihalk" (2) bekezdése alapján szerdára összehívta az országgyűlést, hogy. a napi­rendi javaslataik: között várha­tóan- szerepel majd a Mirrtez- bartafltács etoäköniek beszámo­lója a kormány munkájáról. (Kommentárunk a 2. oldalon.) Folytatódik a moszkvai konferencia Magyar felszólalás 1 Számvetés gondokkal, eredményekkel, feladatokkal Választásra készül az ország népe Március 21 ■re készülünk Koszorúzást ünnepség a Latinca-szobor előtt — Tóth Lajos-emlektábiat avatnak a szakmúnkásképzö kollégiumában A péedsek déhríássl bizottsági '■lések után szombaton délelőtt Monet plenáris ülést tartott a moszkvai konzultatív beketa- láBtozó, amely az őszi beke- ▼íiágkongresszus előkészítésé­vel kapcsolatos elvi és gya­korlati kérdéseket vitatja meg. A szakszervezetek házának jasdopcsarmokáhan íolyó ta­nácskozáson felszólalt dr. Zse­bók Zoltán Kossuth-díjas pro- tejére és a helyi Országos Béketa- ! meghatározására. . A tanácsi választások jelöld gyűléseire kéthetes — már­cius 26-ig tartó — országos eseménysorozat kapcsán az ápri­lis 15-i választások politikai jelentőségéről nyilatkozott Ben- csik István, a Hazafias Népfront főtitkára az MTI munka­társának. ‘ *' — Növeli az idei, választások jelentőségét — mondotta a-fő­titkár —, hogy olyan" időszak­ban történik ez a kiemelkedő belpolitikai esemény, amikor jó lehetőségek vannak a helyi gondok feltárására, számbdvé- fcládatok A -'jelölő nács alánoké, a tanácskozó- | gyűléseken is — igazolják ezt son -részt vevő magyar delegá- eio vezetője. A béke erdekéber. még meg­oldandó világméretű problé­mák felsorolása után arról szólt, hogy Magyarországon éppen e, szerteágazó feladatok miatt nagy érdeklődéssel fo­gadták a béke-világkongresz- szus eszméjét, s a magyar bé- kemozgalom alapos tudoma- .■nyos munkával igyekszik rá felkészülni. Megemlítette, . hogy kiváló hazai szakembe­reink az utóbbi időben több az első hét tapasztalatai — jó­részt ilyen témákról esik szó. ’A tanácsi választásokhoz most annál is inkább alkalmas idő­ben vagyunk, mert a közel­múltban voltak olyan esemé­nyek, amelyek az országos feladatokat nagyon jól hatá­rozták meg: az MSZMP Köz­ponti Bizottságának novembe­ri ülése és az országgyűlés der­cémben ülésszaka foglalkozott a fő kérdésekkel, az ország előtt álló feladatokkal, célok­kal. Természetesen ezekkel a célokkal már a X. pártkon- resszus is foglalkozott, figyelemre méltó tanulmányt . készítettek Európa, jelenéről és jövőjéről, a környezetvédelmi Hazafias Népfront úgyszintén, problémákról es az államközi : amikor közzétette az 1971. évi gasdatagj 'kapcsolatok kérdé- választási programját Azóta jelről, 1 azonban eltelt két esztendő, . A magysr delegáció vezető- ! így feltétlenül helyes és hasz- je végű! köszönetét mondott a nos a feladatoknak a jelenlegi szovjet alíjmiKk- es a szovjet | helyzet szerinti áttekintése és békebusottsagnak a világkong- ; közvetlen meghatározasa. Most iwamif. eiökésaítés#iez. való abban a biztos tudatban be- kiea^kedö hoaájámlásáért. I szélhetünk a helyi — városi, ■Onrmpélyes KISZ'bizottsági ülés Kaposváron í Kjtíi!i!etések£t, jutalmakét adtak át 1 A kaposvári várod KJSZ- -bi2ottság tagnap délután kibő- vítaöt ünnepi ülést tartott a Fegyveres Ej\5k Klubjának SSÍnháztermébezL Megemlé­kezték március 15-<ről, majd kitüntetéseket, jutalmakat ad­tak át. A 125 év előtti forradalmi eseményeket a Fonómunkás .JÜssBínpad »Zengjék viasza az időnek'-“ című irodialnü össze- ájlíitáaa. idézte foL A forradaliTui ifjúsági napok gjkalmábol megyeszerte KISZ- lotüntetésakeit adományoznak ezekben a napokban a legjob­ban dolgozó. KlSZ-fda tatoknak. Eton az ünnepélyes rendezvé­nyein , Balázs Nándor, a me­gyei KXSZ-boLzottsátg titkára és Galamb László, a városi KISZ- b-izottság titkára adta át több fiatalnak a megérdemelt elis­meréseket. Az Ifjúságért ér­demérmet kapta Tóth János, aiz MHSZ megy« títkárhelyet- «jese. KISZ-érdeméremmel. tün­tették ki Boksái Ferencet, a siófoki járási KL&Z-hizott&ag titkárát. Kivaló ifjúsági vezeti kitün­tetést kapott többek között Galamb László, a KISZ vártai bizottságának titkaira és Mezei Lászlóné, a Kilián György If­júsági és Űttörőház munkatár­sa.. Többen pedig a KISZ kb dicsérő oklevelét és az erany- kioGzarűs KISZ-jélvényt vették ált. ErnlékpOaketteil tűri tették ki Kovács őrnagyot és Sípos rend­őrhadnagyot Tizein kaptak tárgyjutalmat jó KISZ-munkájük juitalrha- ként. Itt adták át a Kaposvár cehtenánúumániaik alkalmából rendezett asztalitenisz-baj- nioksáig helyezettéinek is a tárgy.i1 ríalmakat ' 1 Az ünnepséget a Us.ti.wfa Sándor Megyei Művelődési Központ gyermásszrap&dának a »Ki mit tud-hetvenkeriő« cí­mű vidám műsora tette hanr gulatossá. községi — pröblémákról, hogy az ország dolgai rendben írjen- nek. • . — A mostani választás is­meretesen abban különbözik az előzőektől, hogy ezúttal kü­lön van tanácstagválasztás. Most — és majd a továbbiak­ban .is.— négy évre választunk tanácstagokat; így a legköze­lebbi tanács tagválasz tás 1977- ben lesz. — A .parlamenti és a taná­csi választások négy-négy éves ciklusának elkülönítése nem csupán- formai különbség a korábbi gyakorlathoz ké­pest (jóllehet ez a szembeöt­lő), hanem lényeges tartalmi különbségről van szó. Ez pedig azt jelenti, hogy most, amikor a tanácstagokat választjuk: a helyi kérdésekre, a helyi prob­lémákra. irányul a figyelem; olyan —1 és arra méltó..— köz- megbizöttakat választunk, a | akiknek ezekkel a dolgokkal kell foglalkozniuk a közösség 'javára. A helyi témákkal való foglalkozás így a választások :élőtt is és után is az eddigiek­nél érdemibb leheti Ugyanígy: az országgyűlési képviselők választásakor a választópolgá­rok behatóbbal! foglalkozhat­nak az ország dolgaival, nem­csak annak a személyével, ^akit — parlamenti mandátum­mal — AZ országos ügyekben váló részvétellel bíznak meg- Ez a tartalmi változás tehát a leglényegesebb, S egyben e lő- segíif eoái hogy a■ tanácstör­vény és a választási törvény céljának megfelelően szélesed- ■ ion, - erősödjön a szocialista demokrácia. A szocialista de­mokrácia szélesedését, fejlő­dését szolgálja, ha a lakosság részvétele, a közügyekben ér­demben történik, a döntések előkészítésében és meghoza­talában való tényleges bele­szólással valósul meg. — Szervezés tekintetében is eltér a külön tanácsi válasz­tás az együttes választásoktól. Most ugyanis a fő feladat a megyei és a helyi szerveké, a megyei és a helyi népfrontbi- zottságoké, a megyei és helyi tanácsoké. S a szervek — ha­tározottan mondhatjuk — meg is tudnak feleina ennek a vá­rakozásnak. •Z Az 1971-ben elfogadott új tanácstörvény, amelyért rnint legmagasabb szintű jogsza­bályt az előző országgyűlés alkotott, s ez volt abban a ■ciklusban az utolsó törvény­hozói áfetus, szintén a demok­ratizmus fejlesztésének megfe­lelően sok lehetőséget bizto­sított a tanácsok fejlődéséhez. A nagyobb anyagi lehetősé­gek és a szélesebb jogkör hoz­zájárultak ahhoz, hogy a ta­nácsok a nép képviseletének és,' önkormányzata nak szervei­vé' 'fejlődjenek, s mindennek következtében nőtt a tanácsok önállósága. :— A Hazafias Népfronttal kapcsolatban úgy fogalmaztak a törvényhozók, hogy a nép­frontmozgalom a tanácsok tö- mcgpoUtlkai bázisa. Bizottsá­gaink a Hazafias Népfront V. kongresszusa óta megerősöd­tek és mind hatékonyabban valósítják meg a párt szövet­ségi politikáját, a lakosság minél szélesebb rétegeinek be. vonását a 'helyi feladatok megoldásába, a közéletbe. A »tanácsok tömegbázisa« azt (Folytatás a 2. oldalon.) A Tanácsíközjtársaság kükáál- tásának 54. évfordulóját ünne­peljük március 21-én. A felső fokú oktatása, intézeteikben es a középásikaláikbain kedden is­kolai ünhepségéken emlékez­nek meg a dicsőséges százhar­emléktáblánál, valamint a Krénusz-sáőbornál. A kaposvári városi pártbi­zottság március 21-én, szerdán délelőtt tíz óraikor koszorúzása ünnepséget rendez a Latinca- szobor előtt A gyülekező mun­minohárom napiról, s arról, kásokait, tsz-tagokat, dolgozó­hogyan őrizték meg a munká- sok a Tanácsköztársaságot em­lékezetükben s mint küzdöttek a második tanácsáUam létre­jöttéért. . A varosokban, járási szék­helyeken, a községekben a ha- ^oanáhyoknalk megfelelően megkoszorúzzák a tanácsköz­társasági emlékműveket, -rtáb­kat, fiatalokat már fél tíztől ténaené fogadja. A Tanácsköz­társaság- ötvennegyedok évfor­dulója alkalmából Somogyi József, a megyéi párt-vb tag­ja, a városi pártbizottság első titkára mond ünnepi beszédet Az 503. számú Szakmunkás­képző Intézetben reggel ki­lenckor kezdődik az ünnepség, az irodalmi színpad tamács­lákart. Apart- és:.tömegszerve- Wjíhw^ * Petöfi-emlék- zetek ünnepeket, meeemle- ^^ttakor a zetek ünnepségeket, megemlé­kezéseket szerveznék. Ka,po6váron ünnepséget és koszorúzást rendeznek a me­gyei tanács és a városi tanács kapuja alatt elhelyezett emlék­táblánál, a Nádasdi-erdőbem, a Kossuth téri emléktáblánál, Latomba Sándor egytkori laká­sa előtt, a Latinca század em­léktáblájánál. a párt egykori székhaza előtt, a Tóth Lajos­koMégiumfoan folytatódik az ünnepség. A kollégium, két év­vel ezelőtt vértté föl Tóth La­jos tizenJalences mártír nevét, s most emléktáblát lepleznek te a negyedik: emeleten. Pin­tér Kálmán, az intézet igazga­tója emlékiezaik meg a Tanács- köztársaságról s a névadó Tóth Lajosról. Ezután a KISZ-esek fogadalmat tesznek. Összegezés három hét után Tanácskozások — gyorsuló ütemben Utolsó simítások az első témakör szövegén László Balázs, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Helsinkiben csendben, de jó mederben és gyorsuló ütem­ben folyik az európai biztonsági és együttműködési értekez­let előkészítése — — úgyszólván ez mindem, amit a tudósító a tavasai koamújfcá- ciós forduló .harmadak hetének végén elmondhat a dipoii V>n- fererici-íerei'hDen és az azon kívül folyó diplomáciai tevé- kenységroi. i • A finn házigazdáik minden­esetre olyan biztosak a dol­gukban, hogy már meg is kezd- téfc az előkészületeket és jú­niusra a főváros szíveben kédó' modern vonalú Fin- palota mindennél föl­szerelve készen áll majd a külügyminiszterek fogadására Az előkészületek ütemének felgyorsulását jelzi, hogy az etaíúlt napokban, több. mint ikéthetes vajúdás után, várat­lan könnyedséggel sikerült le­zárni a legtöbb tényleges ne­hézséget magában rejtő első napirendi pont tárgyalását — a diplomatác az elvi vita és egyeztetés síkján tisztázták a biztonság megerősítésének po- hitílkaii és'katonai vetületeiti és a napirendi pontot átadták szövegezésre a szerkesztő mini- csoporbnak. Az érdeklődők természetesen szeretnének ér­tesülni az étért kompromisszu­mok főbb részletedről is, erre azonban egyelSre nincsen mód, hiszen, a napirendi pontokat tárgyaló murikabizottság és még inkább a mini csoport Ülései szigorúan bizalmasak. Ez viszont teljességgel érthe­tő, mivel az előkészitésnek eb­ben a kényes, nagy jelentősé­gű fázisában igazi érdekegyez­tetés már csak így lehetséges. ' Végezetül, még mindig az első napirendi pontnál marad­va, egyelőre nem világos, mi­lyen formában kerül majd be tematikájába a Föidközi-ten- geri térség biztonságának sa­játos problémaköre, amit csak az országok egy csoportja kí­ván a biztonsági értekezlet fó­ruma elé vinni. A teljes lét­számú munkabizottság ezzel a kérdéssel nem is iogiakvozott, az érdekelt országok viszont íéllegá'lié mini csoportot alakí- sottak javaslataik közös for­máiba öntésére. A jelekből kö­vetkeztetve valószínűnek lát­szok, hogy a konzultáció komp­romisszumos formuláit talál majd a kérdés napirendre tű­zésére. Itt, Helsinkiben egyébként, a konzultáciQhxnB közei álló kö­rökben és a megfigyelők kö­zött az a vélemény alakult ki, hogy miután a tanácskozás ab első napirendi pont »legna­gyobb fajsúlyú« problémáit megemésztette, a többi kosár tartalmának megvitatása és szerkesztésre történő előkészí­tése már könnyebb fekujat lesz. • Kitfsky osztrák kancellár Magyarországra látogat Focfc Jenőnek, a Miniszter- tanács elnökének meghívására dr. Bruno Kreisky, az Osztrák Köztársaság szövetségi kan­cellárja a (közéül, jövőben hiva­talos látogatást tesz Magyar- országon. ROMÁNIA Befejeződtek a magyar-román Izraeli Csapatösszevonások Szükséiállgpot ÜÉ1 lét isipien vegyipari gazdasági együttműködési tárgyalás k Március 15. és 17. között dr. Szekér Gyula nehézipari mi­niszter és Mihail Florescu co- npájh Vegyipari miniszter Bu­dapesten tárgyalásokat folyta­tott a két ország vegyipari együttműködéséről. Megáll a- pítöttáik, hpgy a két ország petroíkémial iparának gyors Ütemű fejlesztése — a komp­lex programnak megfelelően — mindkét tél számára elő­nyös agvütbmű''ö'Usre nyújt '«pt A kidolgozott ia- vas’'-' .'■ ';Ődil Vütönösen ie ■’’ic ' Ó.C P $zint-e tik'i5 Vííii/-suk'‘par terű- létén 197S : -1 magva1' síi-” dó koopenárió. A miniszterek véleményt «etéltek a toszferműtiágyA­iparban és a növényvédősber- ipanban megvalósítható együtt- műiködésrőL A szakiértők által javasolt növónyvédőiszer-ipari szakosodási szerződés koreté- ben a két ország 1980-ig vál­lal kötelezettséget növényvédő szerek és ezek alapanyagainak kölcsönös szállítására. Fóglalkóztalk egyéb, a vegy­ipar területét érintő témákkal is. Dr. Szekér Gyula és Míhaü Florescu szombaton jegj’ző- könyvet írt alá a tárgyalások* eredményeiről. A román vegyipari minise­iért fogadta Vdlyi Péter, a Minisztei-ianács elnökhelyet­tese. Mihail Florescu -szomba­ton vü£6izautazoU Busatestbe. Libanon határán A palesztmai ellenállási mozgalom megfigyelőállásai izraeli cas.patösszevonásokat jelentettek Libanon déli hatá­ra közeléből — közölte a WA­FA palesztinai hírügynökség. 1 A jelentés szerint az izraeli .(^PAtmozdulatok a Her­men hegység és Arkub. térsé­gében a legjelentősebbek- A WAFA hírügynökség bejelen­tése után biztonsági 'intézkedé­seket léptettek életbe a liba­noni hadseregben ás a körzet­ben levő gerillabázisokon is. , Jössze? Arafat, a Palesztinai Felszábadítási Szervezet, veze­tője. Dzsa.mil Kabbi libanoni ügyvezető beiügytniDtiSzterrel A kiterjedt havazások és i hóviharok következtében Ro- í mánia újabb hét keleti megyé­jében rendeltek el szüksigál- | lápotot. Hírek szerint több ke- tanácskozott az ország déli ha- íeti megyében teljesen magbé- tárainak katonai állapotáról. molt a forgalom, az összes út- * * * . vonalak járhatat. anná váltak. A WAFA hírügynökség Bej­rutban közzétett nyilatkozata azzal vádolja az amerikai, iz­raeli és jordániai titkos szol­gálatot, hogy felforgató akció­kat készít elő bizonyos arab országok területén. A, nyilatko­zat szériáit az egyiptomi ‘biz­tonsági szervek a közelmúlt­ban három jordániai kérpháló- zatot lepleztek le, amelyek sza­botázs-akciókat készítettek elő az egyiptomi fővárosban. * * * Abduszálam, DzsaUtld líbiai miniszterelnök váratlanul Kai­róba érkezett. Dzsallud kairói látogatásának céljáról senunit nem Bukarestben szombatra fo­kozatosan normalizálódott a helyzet. A reggeli óráktól kezdve 160 000 ember viasko­dott az ember magasságú hó­buckákkal. Ennek köszönhe­tően a főbb utakon ismét asz­falton folyhat a közlekedés és szabaddá váltak a külváros: üzemek felé vezető útvonalak is. A főváros utcáit 600 hóma­rógép járja. Számítások szerint a fővárost nem kevesebb mint 20 millió köbméter hó borítja A bukaresti meteorológia’ intézet hétfő óta következete­sen az időjárás javulását ígéri Ezt azonban igen sokan kétke- fogadják, hiszen a de­rűlátó prognózis ellenére Bu­karestre négy napig tartott hó­vihar zúdult és pénteken este a szükségállapotot az ország további megyéire kellett* ki­terjeszteni. így nem csoda, hogy a sajtóban és hivatalos helyeken égyre több epés meg­jegyzés hangzik el a meteoro­lógia címére. A bukarestiek szerint csak az állatkerti borz meg néhány gondozója tudja, hogy vasárnap estére megvál­tozik az időjárás. Az utóbbiak is csak a borz, jóvoltából, mely vasárnap mindvégig fészkében maradt és még enni sem jött elő. Az á latkertiek jól tud­ják. hogy ha a borz elbújik, vége a tavasznak. A bukaresti állatkert egyébként annak a meteoroióg'ai intézetnek a tő- szomszédságában van, amely vasárnap tavaszt, és napsüt -st ígért a bukarestieknek. Hát •ém borz-asztó? — teszi fel a i&rdest az Előre című lap.

Next

/
Thumbnails
Contents