Somogyi Néplap, 1973. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-13 / 36. szám

Mindig másokért — röviden Bizonyos napokon reggel hét helyett hatra siet be a kis raktárhelyiségbe, gyorsan ösz- szeírja az ételrendelést (a fer­tőzőosztályon fekvők ugyanis más-más diétát kapnak), az­után vért vesz, előkészíti a vizsgálati anyagokat. A régi betegek nem csodálkoznak ezen, legföljebb az újak közül kérdi meg némelyik: — Hová megy, Mária nő­vér? A szimpatikus mindig na­gyon barátságos ápolónő ilyenkor csak annyit mond szerényen: — Egy kis társadalmi mun­ka. Erdélyi Mária, a megyei kórház fertőzőosztályának részlegvezető ápolónője vala­mikor az öreglaki Állami Gazdaság kertészetében dol­gozott. Olvasta, hogy lehet je­lentkezni ápolónőnek, s rá­szánta magát. Debrecent azon­ban nem tudta megszokni, ál­landóan honvágya volt, hiá­nyoztak a szülei, a testvérei. Az igazgató megértette a lel­kiállapotát, s csak annyit kért, amikor elbúcsúztak, hogy föl­tétlenül folytassa tanulmá­nyait, ha majd közelebb is lesz ápolónőképző. Már el is feledkezett az ígéretéről, ami­kor egy nap fölvételi vizsgára hívó levelet kapott Kaposvár­ról. Negyven lányt vettek föl a száz jelentkező közül — ő is köztük volt. Mégis nehezen szánta rá magát a tanulásra, az ismételt felszólítás után. egy hónappal később jelentke­zett az ápolónőképzőben. Ak­kor bizony még álmában sem gondolta volna, mennyi estét tölt a kőnyVek mellett életé­ben. Azt sem, hogy mennyi­re megszereti a hivatását, s majd húsz év múlva az egész­ségügy kiváló dolgozója lesz. Lelkes lányokból áüt az el­ső csoport, szíwel-lélekkel ta­nultak, s még a vándorzászlót is elnyerték a régebbi kép­zők elől. Egy év után a buda­pesti klinikákon szerezték meg a szakmai gyakorlatot. Az oklevél megszerzése után a marcali kórházba került, ő volt ott az első, aki kétéves bentlakásos tanfolyamot vég­zett. A kaposvári kórházban I tizennyolc éve dolgozik, még­pedig három hetet leszámítva mindvégig a belgyógyászat épületében. Sokat segítettek neki a munkatársai, az szb-titkár. — Te, Mária, most alakítjuk új­já a pártszervezetet, rád is szá­mítunk — mondták neki öt- venhétben. Majd: Te, Mária, iratkozz be a hetedik-nyolca­dik osztályba. Amikor elvégez­te: Te, Mária, mi lenne, ha nekirugaszkodnál a középisko­lának. A tanulás minden szabad idejét lekötötte, társadalmi munkára már nem jutott. A szakszervezeti titkárnő sok­szor megkérdezne, ha találkoz­tak az udvaron: tanulsz-e még, Mária, mert számítunk rád utána. A sors úgy hozta, hogy még az érettségi előtt, hatvan­öt májusában rábízták a bér­felelősi tisztet a szakszervezet­ben. Először nem sok gyakorlata volt, úgy szedegette össze a tudnivalókat a többiektől. A tisztsége miatt gyakran képvi­selte társai érdekét a kórház egyeztető bizottságának tár­gyalásain, sőt még egy tanfo­lyamra is elküldték az elnök helyett. Egy nap aztán közöl­ték vele, hogy őt javasolták a Területi Munkaügyi Döntőbi­zottságba. — Miért éppen engem? — lepődött meg. — Azért, mert van gyakor­latod a munkaügyi viták el­döntésében. Szíwel-lélekkel látott mun­kához. Érezte, hogy a TMDE elnöke szívesen veszi, ha nő is van a bizottság tárgyalásán, mert ahogy mondta, ilyenkor biztos a humánum. S ő csakugyan érző ember­ként fieyelte az ügyeket, örült, ha sikerült megegyeznie a dol­gozónak és a vállalatnak, bán­kódott, ha rosszindulatot ta­pasztalt. Különösen haragu­dott arra a jogtanácsosra, aki szinte tánclépésben lejtett ki a teremből, amikor sikerült mindent a fiatal — s egyet­len hibát eLkövető — gépko­csivezetőre hárítania. Szívesen emlékszik vissza arra az ügy­re, amikor kiharcolták egy szakácsnő igazát A szövetke­zet tíz százalékkal csökkenteni akarta a fizetését, mondván, hogy nem vette észre, mi hiányzik a raktárból. A bala­toni italbolt vezetője azonban, aki hozzányúlt a készlethez, kifizette a számlát és odébb­áll!. A szövetkezet képviselője nagyon meglepődött, amikor a bizottságban ülő ápolónő za­varba hozta keresztkérdései­vel. Különösen jólesett, hogy a szakácsnőnek milyen nagy örömet szereztek. Erdélyi Máriára mindig szá­míthattak, különösen a múlt év második felében vett részt sokszor a TMDB munkájában. Természetesen a most már munkaügyi bíróságként műkö­dő testületben is számítanak rá, mint ülnökre. Eddigi lelki- ismeretes társadalmi munká­jáért a Szakszervezeti mun­káért jelvény arany fokozatá­val tüntették ki a közelmúlt­ban. A kórház vezetői kétezer forintot és hat nap jutalom- szabadságot adtak a kitünte­tés mellé. Ezzel a szakszerve­zeti tanácsban végzett tevé­kenységét is elismerték. Mária nővér a kórház Be­loiannisz utcai házának egyik garzonlakásában lakik. Estén­ként életrajzi regényeket ol­vas, vagy pedig hímez. Ahogy mondja, a kalocsai ki varrást nem lehet abbahagyni, ha be­lekezd, a tv-t azonban közben- közben nézheti. Utazni na­gyon szeret Járt már a Szov­jetunióban, azután Lengyelor­szágban, Csehszlovákiában, az NDK-ban, az Al-Dunán, Bul­gáriában és Törökországban. S közben lencsevégre kapta, ami megtetszett. A kis Szme- nát még az első, szovjetunió­beli útján vásárolta. Havonta egyszer hazautazik a szüleihez, a két fiútestvéré­hez öreglakra. Édesanyját — ő vöröskeresztes titkár — két évvel ezelőtt kitüntették. Ami­kor a múlt vasárnap otthon volt, újságolta, hogy ő is kap ám »arany jelvényt-«. Az édes­anyja megölelte, s azt mondta: — Büszke vagyok rád, lá­nyom! Sopron vagy Pécs utcáit jár­va sokszor jutott eszembe: gazdag ezeknek a városoknak a múltja, mélyek a város tör­ténetének, építészetének gyö­kerei, csodaszépek az óvárosi lakóházak, szobrok és terek. Idő kellett ahhoz, hogy meg­tudjam: Somogybán is meg­találhatom azt a műemléki gazdagságot, amelyet másutt. Igaz, hogy itt — szűkebb ha­zánkban — más jellegűek a műemlékek; inkább a falvak, puszták rejtik a múlt szép emlékeit. Legutóbb — talán két hete —Breuer Marcell professzor mondta, hogy legtöbbet a ma­gyar paraszti-népi építészettől tanult. S lám, éppen ebben leg­gazdagabb Somogy. Amit megtudhatunk Somogy műemlékeiről, azt a megyei tanács vb mellett működő műemléki albizottság és a Ta­nácsi Tervező Vállalat jóvol­tából, egy nagyarányú felmé­rés eredményeként született »Somogy megye műemlékei­nek jegyzéke- című — most már nyomdába került — kéz­iratban találhatjuk. Csaknem egy évig dolgoz­tak a szakemberek — építész, műemlék-szakmérnök, fotós — a jegyzék összeállításán. Be­járták a megye minden zu­gát, felkutatták a műemléke­ket, a műemlék jellegű épü­leteket, a népi műemlék la­kóházakat, a városképi jelle­gű épületeket, és a természet­ben fellelhető, védettséget ér­Népi jellegű lakóház Gigében. éves bükkfa és a vörsi Kis-B*- laton. A műemlékjegyzék a műem­lékvédelmi albizottságok or­szágos értekezletére — me­lyet ez év nyarán Kaposváron rendeznek — 800 példányban készül el. Remélhetjük, hogy a nyomdában a nagyszerű fo­tókat — melyeket Toldy Kont építész készített — kitűnő mi­nőségben sokszorosítják, s a könyvecskét szép kiállításban adják a szakemberek és az érdeklődők kezébe. A műemlékvédelmi albizott­ság — Szabó Tünde építész szakmérnök vezetésével — ez­zel a munkával méltó módon ünnepli Kaposvár centenáriu­mát. Dr, Györky Zoltán Fotó: Toldy Kont Faragott tomáckapu Csökőlyben. Lajos Géza Már nemcsak seprés Eltűnnek a „kéményseprőjárdák” A téli kéményseprőmunka nehézségeit es veszélyeit tu- dakoió kérdésemre Hankai Ferenc, a Somogy megyei Ké­ményseprő Vállalat igazgatója elmondta, hogy egyre keveseb­bet járnak dolgozóik a »ké­ményseprőjárdán«. — Ma már igen ritka az olyan ház, ahol a kémény t csak a tetőről lehet tisztítani. Az új épületek lapos tetővel készülnek, és a régieknél is zömével már a padlástérből történik a tisztítás. A régi kéményseprési mód a fokozott balesetveszélyesség mellett te- tőrongálódással is járt, és a kéményseprőjárdák rendben tartása is elég költséges volt. Ma már a házak többségénél a tisztítónyílást a padlástérbe helyezik. Ennek ellenére ez a foglalkozás most is elég bal­esetveszélyes. Sok gondot okoznak például a korhadt, csúszós, sokszor életveszélyes padlásfeljárók. Tavaly télen előfordult, hogy leesett egy dolgozó a létráról, s hatvan napig hiányzott a munkából. Ez a foglalkozás nagy óvatos­ságot igényel, hiszen egy-egy kéményseprő naponta 50—60 padlásra mászik feL — Van-e rendszeres baleset­védelmi oktatás? — A művezetők negyed­évenként tartanak foglalkozást a kéményseprők számára ké­szült »Munkavédelmi útmu­tató« alapján. Az oktatáson rendszerint az évszakkal kap­csolatos szakmai előírásokat beszélik meg. Nemrégiben pél­dául a munkaruháról, a téli baleseti forrásokról, a gyári munkáknál érvényes szabá­lyokról esett szó. És még arról mi a teendő, hi a háznál ha­rapós kutya van. Talán moso- lv««!*’ató. ez mégis a leegvako- rlbb ba1 eseti források közé tartozik. Énnen tevn*io harap­ta meg egy emberünket a ku­tya. A baleseti lehetőségek aaá- ■a viszonylag atért nagy, A kutya mint baleseti forrás mert nem a vállalat gondosko­dik a megfelelő munkafeltéte­lekről, hanem a ház tulajdo­nosa. Ha a munka biztonságos elvégzésének feltételei nem adottak, tehát korhadt a pad­lásfeljáró vagy a tetőjárda, nem megfelelő a tetőnyüás, vaigy balesetveszélyes a pad­lás, dolgozóink megtagadhat­ják a söprést. — A tavalyi fűtési szezon­hoz képest kevesebb lett-e a munkájuk? Gondolok itt a korszerű fűtés terjedésére. — A seprések száma némi­leg csökkent, ugyanakkor sza- oorodtak a korszerű fűtésmó­dokkal összefüggő kémény­seprői munkák. Az igényekhez alkalmazkodva tavaly tizenhat alkalmazottunkat képeztük ki olajkályha-szerelőnek. Az idén újabb dolgozóinkat küldjük ehhez hasonló tanfolyamra, ahol többek között megtanul­ják a cserépkályhák átalakítá­sának módjait is olajtüzelésű­re. — Tehát mondhatjuk-e, hogy a kéményseprőmunka minőségi átalakuláson megy át? Érezteti hatását ez a fia­talok szkrnai iránti érdeklődé­sében? — Eléggé elnéptelendett szakma a mienk. Vidéken több kerület van kéményseprő nél­kül. Jelenleg a megyében hat húsz év körüli dolgozónk van, reméljük, a jövőben többen lesznek. — Milyen gondokat okoz, hogy a seprések és a díjbesze­dések ideje nem mindig esik egybe? — Az újabb rendeletek sze­rint kéthavoinkónt tisztítunk, a díjat pedig negyedévenként szedjük be. Ez az eltérés bi­zony sok gondot okoz dolgo­zóinknak, akik maguk szedik be a pénzt is. Tálán abból a szempontból jó ez a rendszer, hogy a fizetés a munka fok­mérőjévé válik, mert például a nem, vagy rosszul elvégzett munkáiért a lakó nem fizet. Dolgozóinknál! negyedéven­ként több mint százezer szám­lát kell kifizettetniük. A be­folyó összeg több mint két­százezer kéményseprés mun­kád! ja. B. F. demlő fákat, réteket, ligete­ket. Somogybán 37 műemlék — ebből egy népi műemlék épü­let —, 226 műemlék jellegű épület — köztük a legtöbb a népi lakóház —, 12 városképi jellegű ház és 20 természeti emlék — védettséget érdemlő fa. rét, legelő és erdő — ta­lálható. A műemlékjegyzék gondosan ismerteti adataikat, fotót s néhány rajzot is kö­zöl a jobb megismerés érdeké­ben. Kaposváron öt műemléket találunk, köztük a várromot, a megyei tanács épületét és a híres szentjakabi klastromot. Kilenc műemlék jellegű épü­letünk van, olyanok mint az Arany Oroszlán gyógyszertár, és a mezőgazdasági szakiskola diákotthona. A városképi jel­legű védett emlékek közt el­sősorban Meggyesi Ferenc al­kotását, a Rippl-Rónai kutat kell említenünk. A műemlék jellegű népi la­kóházak közül — mert csak­nem mindegyik csodálatosan szép — nehéz a »kiemelés« Talán a Csököly, Dózsa György utca 64. sz. alatti ház, és a Gige, Rákóczi út 12. sz. alatti porta a legmegragadóbb. A természetes emlékek sorában olyan szépségeket találunk, mint a rinyabesenyői több száz — Szörnyű dolog történt velem — vonszolt le kedvenc borkimérésébe Bux Márton barátom. — Képzeld, nem is­mertem meg a nejemet! — Izabellát? Pedig öt ne­héz összetéveszteni! — vála­szoltam finoman. — Biztosan sokat ittál... — Az igaz, de ez előfor­dult velem máskor is. Mindig megismertem Izabellát, ha másképp nem a hangjáról. Ami most történt, az valósá­gos krimi­Gyorsan lehajtott három deci csengődét, és belekezdett a történetébe. — Képzeld, hazamegyek, ás csendes a lakás. Amikor be­toppantam, nem fogadott nyájas köszöntés, amit úgy megszoktam éveken át: hol voltál te ntolso disznó?... Paróka A konyha üres. A kis szoba is, ahol eddig varrogatni szo­kott a drága. Üres volt a há­lószoba is. A gyerekek szo­bájából azonban fény és halk muzsika szűrődött ki... Be­nyitok. A gyerekek magnója szól. A tükör előtt egy vörös nő üldögél, s előtte konyakos üveg. A nő bámulja magát a tükörben, iszik, cs dohány­zik ... Óvatosan kémlelek át az ajtón: ki lehet ez a nő? Izabella pongyolája van raj­ta, és a haja... — Ne a hajiról mesélj: a lényegről! — Az a lényeg... A nő hajzata vöröses lila rolnikba csavart ferde toronyszeruseg­— Ki volt a nő, megmon­danád végre? — Igen. A nejem, Izabella ült a tükör előtt. Miért nem ismertem föl? Nos, azért mert parókát viselt. — Parókát? — Igen. Nyolcszázért vá­sárolta. Az egész káestém rá­ment! De még ezt se bánnám. A baj az, hogy hordja is ezt a szörnyűséget. Nemcsak ott­hon, hanem a hivatalba 'V/ közértben, mindenül. Amióta megvan ez a paróka, a szomszédok nem váltanak jegyet a cirkuszba. — A paróka nagy divat! — A paróka nagy marha­ság! Egészségtelen és ronda. Tv-jegyzet Boldog órák A kartotékrendszerrel, kom­puterrel, pszichológiával, »ma­gányosságkioldó klubbal« fel­vértezett mammutvállalat vi­lága régi témája az elgépiese- dés miatt aggódó művészet­nek. Madách falanszter színe — ez a realisztikus álomjele­net — már-már aktuális idő­szerűséget nyer napjainkban, holnapjainkban még inkább. Hova vezet, milyen társa­dalmi talajból fakad, hogyan deformálja, mechanizálja se­matikussá az emberi kapcso­latok izgalmas érzelemrend­szerét ez az ember teremtette és embertől mégis idegen gé- piség? Felelt erre már Kafka is, s felelt erre Joe Orton da­rabja is vasárnap. Az ember a gépcsápok bűvöletében figyeli a képernyőt: minden idegszá­lát leköti ez a száraz, szikkadt játék. Mintha kiszivattyúzták volna helyszíneiből a levegőt, s egy gépagyú gondviselésre — Nincs igazad. Praktikus és csinos. — Nem láttad Izabellát! — A nők ezzel sok időt ta­karítanak meg. Nem kell többé a fodrásznál ülni. — Az igaz. Viszont úgy cserélik külsejüket, ahogy akarják. Tegnap Izabellám szőkén jött haza. Az ő vö­rösét elcserélte a személyze­tis Margóval. Saját férjük nem ismer rájuk ... Éjjel­nappal töröm a fejem, hogy mi lesz ennek a vége ... — Aki sókat töpreng, an­nak kihullik a haja. Mit szól hozzá a nejed, ha egyszer bi- llárdkopaszon jelensz meg? — Kaposzon, én? Majd vá­sárolok egy göndör fürtű pa­rókát magamnak ... Elvégre egyenjogúság van, vagy mi a fenol Abai Pál lenne bízva minden. Akár Dante mondatát is felírhat­nánk: »Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel...« Majd reménykedik, majd gon­dolkodik, majd elintéz min­dent helyetted a Vállalat. A Vállalat, melynek kutyahűség­gel tartozol — továbbá tarto­zol a oég uniformisának, a cég által vásárolt művégtag­nak a visszaszolgáltatásával. Ez a játék abszurd helyze­teken át jut a végkifejletig. S az abszurditás az embertől idegen. Mégis az emberért szól most. Mikor roppan össze a szinte bábként mozgó, élő, zsugorodott lelkű portás? Ami­kor rájön arra, hogy fél év­százados munka alatt egyet­len emberi kapcsolata sem ala­kult ki a körülötte levőkkel. Mintha búvársisakot hordott volna a fején, amelyen külö­nös érzelemkiszűrő berendezés biztosítja, hogy csak az jus­son el az agy sejtekig — ami a tőkés mammutvállalat érde­ke. Az elgépiesedés ellen pro­testáló, s a társadalmi hátte­ret okozati viszonyban hang­súlyozó rendezésben került képernyőre a darab. Száraz, szenvtelen, fakó já­tékmodor — kitűnő színész­gárda alakításai, amelyek egé­szen különös reakciót válta­nak ki: szinte bénultan kap­csolódik a néző a látottakhoz, nagyra értékeli azokat, gon­dolatsort indít meg mindez, valahogy mégsiruas kedve tap­solni hozzá és nemcsak azért, mert a képernyő előtt ez ne­vetségesnek hatna. T. T. Somogyi Néplap! 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents