Somogyi Néplap, 1973. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-09 / 33. szám
Kissinger Bangkokba érkezett A Saigontól mintegy hetven kilométerre lev5 Binh Phong falu már régebben a népi erők fennhatósága alatt él. Képünkön: A DIFK zászlai lengenek a lakosság egyik nagygyűlésén, amely a tűzszünetet üdvözli. (Telefotó: AP—MTI—KS) Waldheim Pakisztánban Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, aki szerdán délután érkezett Űj Delhiből Rawal- pindibe, még este több mint egyórás megbeszélést tartott Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni elnökkel. A tanácskozás után a pakisztáni államfő fogadást adott vendége tiszteletére. A vacsorán Waldheim beszédet mondott, s kijelentette, hogy az olyan kétoldalú megállapodások, mint például a Pakisztán és India között létrejött szim- lai egyezmény, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az ENSZ is lépéseket tegyen a fennálló vitás problémák megoldása érdekében. Bhutto ezzel kapcsolatban az ENSZ felelősségének kérdését feszegette és hangoztatta, hogy véleményé szerint a világszervezetnek közbe kellene járnia Indiánál az 1971-es decemberi indiai—pakisztáni háború 90 ezer pakisztáni hadifoglyának kicserélése érdekében. A világszervezet főtitkára folytatja pakisztáni tárgyalásait. (Folytatás az 1. oldalról.) BANGKOK Tegnap délélőtt déHcetet- ázsiaii körútja első állomására Bangkokba érkezett Henry Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója. Kissinger ma Laosziba, majd onnan Hanoiba, végül Peking- be látogat. WASHINGTON A taníkmni öbölben működő négy amerikai aknasaedó hajó már háromnegyed részben megtisztította az aknáiktól azt a vízferületet, amely támaszpontul szolgál majd a VDK vizeinek teljes aknátlanítását végző hajók számára. J"" ‘' A Pentagon szóvivője szerint az első akció zökkenőmentesen bonyolódik le és hamarosan véget ér. • • • A saigoni külügyminisztérium szóvivője közölte: Ausztrália tájékoztatta a dél-vietnami kormányt, hogy szándékában áll a VDK elismerése. Ausztrália diplomáciai kapcsolatban aü a Saigon! rendszerrel. « • • A DÄ-Vietnamiban élő nemzeti kisebbségek képviselőivei tárgyalt csütörtökön Thieu elnök. Ezt követő sajtóértekezletén ismjjt megpróbálta a DNFF-re hárítani a felelősséget a tűzszünet sorozatos megsértéséért. NICOSIA Makariosz újabb öt évre a Ciprusi Köztársaság elnöke Újabb mélypontra zuhant a dollár árfolyama Egy hét alatt 11 milliárd márka a támogatásra A nyugatnémet kormány mentőövébe kapaszkodó amerikai dodiLárt már csak »nyugat-európai összefogás-« mentheti meg, — ezzel a szemléletes képpel indítják a legújabb dollárválságról szóló tudósításaikat a nyugati hírügynökségek. A nyugatnémetek és a japánok hivatalosan ellenzik a márka, illetve a jen felértékelését, a dollár árfolyama azonban a szerda délelőtti átmeneti stabilizálódás után tőzsdezáráskor újabb mélypontra zuhant, amiből a pénzpiac szakértői arra következtetnek, hogy Bonn-nák és Tokiónak esetileg mégis csak át kell értékelnie álláspontját. Shultz amerikai pénzügyminiszter egyébként megerősítette, hogy a New Yortk-i Szövetségi Tartalék Bank az elmúlt napokban «szerény keretek között, ugyancsak beavatkozott a külföldi tőzsdéken, hogy legalábbis bizonyos mértékben fenntartsa a tőzsdei árfolyamok szilárdságát«. Több tízezres tömeggyűlésen köszöntötték csütörtökön délben a ciprusi főváros lakosai Müriartosz Makariosz elnököt harmadik újraválasztása alkalmából. Makariosz érsek az alkotmány értelmében — minthogy csütörtök déli fél egy óráig, a jelölési határidő lejártáig, ellenjelöltet nem állítottak — újabb öt évre a Ciprusi Köztársaság elnöke lett. Ez év januárjában az elnök- választási kampány hivatalos bejelentésekor ciprusi hazafiak nagyszabású mozgalmat kezdeményeztek Makariosz támogatására. aki a szigetország függetlenné válása — 1960 augusztusa — óta áll az ország élén. A Görögországhoz való csatlakozást követelő Grivasz tábornok hívei az elnökválasztási kampány idején különböző provokációkat szerveztek, azzal a szándékkal, hogy megfélemlítsék Ciprus lakosait, akik az ország függetlenségét, területi egységét kívánják, s nem akarják, hogy Ciprus külföldi hatalmak katonai bázisává válj élt A Grivaszt támogató csoportok terrorista akciói, melyek elsősorban a NATO és a nyugati imperialista körök érdekét szolgálták, nem érték el céljukat. Makariosz újjáválasztása minden bizonnyal elő fogja segíteni a görög és török közösségek képviselői közti tárgyalások sikerét, a ciprusi probléma békés megoldását. Szakadatlanul áramlik a dollár N y ugat - N émetországba, és a Szövetségi Bank csak további jelentős összegű vásárlásokkal tudja az árfolyamot a megengedett legalsó szinten tartani. Csütörtökön a délutáni óráikig .a nyugatnémet központi bank több mint egymilliárd dollárt vásárolt fel, ami körülibélül há-rommil- liárd márkának felél meg. Az NSZK egy hét leforgása alatt immár több mint 11 milliárd márkát fordított a dollár támogatására. Von Wechmar kormányszóvivő csütörtök délutáni sajtó- értekezletén elmarasztalta «zokat a hirügynökségéket, amelyek szerinte torz értelmezést adtak Apel külügyi államtitkár, illetve Brandt szövetségi kancellár Brüsszelben élhangzott kijelentéseinek. E sajtójelentésekből ugyanis ól van kén bontakozott ki, mintha a nyugatnémet kor£ rriárjyfő nem zárta volna ki a pénzpiac megosztásának lehetőségét. Az Egyesült Államok katonai támogatást ígért Jordániának A »félhivatalos« látogatáson az Egyesült Államokban tartózkodó Husszein jordániai király Washingtonba érkezése óta megbeszéléseket folytatott Nixon elnökkel, Rogers külügyminiszterrel és Richardson hadügyminiszterrel. A tárgyalásokon az amerikai fél további anyagi és katonai támogatást ígért a hasemita uralkodónak. Husszein a Washington Evening Star-News című lapnak adott interjúban elmondotta, hogy kész különtárgyalásokat folytatni Izraellel, amennyiVasutassztrájk az Egyesült Államodban Megbénult a forgalom 16 északkeleti államban Az Egyesült Államokban 16 északkeleti állam vasúti forgalmát megbénító sztrájk kezdődött csütörtökön 0 óra 1 perckor, miután szerdán éjfélkor lejárt a 30 napos »önkéntes lehiggadási időszak«, amelyet a munkaügyi minisztérium korábban megszabott a munkabeszüntetés elodázására. Az ország legnagyobb vasúti társasága, a Penn Central 28 000 dolgozója a munkacsapatok létszámának csökkentése. azaz 5700 munkás állásának megszüntetése, illetve a. munkaintenzitás növelése elleni tiltakozásul sztrájkol. A sztrájk következtében megszűnt a vasúti személy- és teherszállítás Washington, New York, Philadelphia és Boston nagyvárosi körzeteiben. Ronald Ziegler, a Fehér Ház szóvivője közölte, hogy »Nixon elnök tisztában van a Penn Centrallal kapcsolatos helyzettel«, de »jelenleg nem időszerű«, hogy a Fehér Ház megjegyzést fűzzön a fejleményekhez. Szükségállapot Dominikában Joaquin Balaguer dominikai elnök szerdán kihirdette az országban a szükségállapotot. Mint mondotta, az intézkedésre a vasárnap partraszállt tíz gerilla elleni hajtóvadászattal kapcsolatban került sor s célja az, hogy elejét vegyék »az 1965-öshöz hasonló polgárháborús helyzet kialakulásának«, s »fenntartsák az országban a békét és a nyugalmat«. Balaguer elnök szerdai rádió- és tel evízióbeszéd ében közvetett utalást tett rá, hogy a tíz beszivárgott gerilla vezetője valóban a holtnak hitt egykori ideiglenes elnök, Caa- mano ezredes. Az elnök megerősítette azt a hírt, hogy kedden a hadsereg egységei ösz- szecsaptak a gerillákkal. Balaguer a tömegtájékoztatási eszközök biztosította nyilvánosság előtt vádolta meg újból Juan Bosch volt elnököt, a Dominikai Forradalmi Párt vezetőjét azzal, hogy ő áll a genllatevékenység mögött. ben a rendezés »fő elveit« diplomáciai csatornákon keresztül már korábban mindkét fél elfogadja. A jordániai király ezzel ösz- szefüggésben célzott arra, hogy az Egyesült Államok szerinte közvetítő szerepet játszhat a közel-keleti konfliktus politikai rendezésében. Azt mondotta, hogy Jordánia »rugalmas álláspontot« foglalna el az Izraellel folyó tárgyalásokon Jeruzsálem és a Jordán folyó izraeliek által megszállt nyugati partvidéke kérdésében. Végül kijelentette, mielőbb szeretne találkozni Szádat egyiptomi elnökkel, hogy megvitassák az izraeli—arab konfliktus tárgyalásos rendezésének kilátásait. JERUZSÁLEM Mose Dajan izraeli hadügyminiszter Jeruzsálemben zsidó ügynökségek képviselőinek találkozóján mondott beszédében elismerő szavakkal szóit mind Husszein király elgondolásairól, mind az Egyesült Államokról. Hosszú az út a békéig Noha hosszú és nehéz utat kell még megtenni, amíg Dél-Vietnamban és a két másik indokínai hadszíntéren, Laoszban és Kambodzsában valóban békének nevezhető állapot alakul ki, rend-' kívül mozgalmas és sokrétű politikai, diplomáciai tévé-» kenység bontakozott ki — párhuzamosan azzal, hogy a tűzszünet életbe lépését követő napokban lassan elcsendesedtek a harcok Dél-Vietnamban. Saigonban megkezdte tárgyalásait a megállapodást aláíró négy fél — a VDK, a DIFK, az Egyesült Államok és a saigoni rezsim — képviselőiből összetevődő négyes katonai bizottság. Feladata a megállapodás különböző gyakorlati kérdéseinek megvitatása és megoldása. Közöttük az, hogy az amerikai csapatok kivonását és a hadifoglyok cseréjét lebonyolítsák. Ez a bizottság 60 napig folytatja tevékenységét. Ezt követően már a két dél-vietnami fél képviselőiből álló bizottság lesz az a szerv, amely a megállapodás előírásainak megfelelően tárgyalásokat folytat a tűzszünet végrehajtásáról és a délvietnami politikai rendezésről. A kétoldalú bizottság tanácskozásainak első, előkészítő részét Párizsban tartotta. Ezt követően Saigonba teszi át székhelyét a bizottság. Tevékenységének időtartamát nem határozták meg, hiszen ez a rendezés jelenlegi szakaszában el sem képzelhető. Külföldi megfigyelők szinte egybehangzóan kételkednek abban, hogy a dél-vietnami politikai rendezés gyors üf-mben, normális körülmények között lebonyolódhat A megállapodás tartalmazza ugyan a politikai kibontakozás kereteit, mivel meghatározza, hogy a két félnek meg kell alakítania a nemzeti egyetértés és megbékélés tanácsát. E szerv feladata az lesz, hogy előkészítse és lebonyolítsa az ország politikai jövőjét eldönteni. hivatott választásokat. Több mint kétséges azonban, hogy a közeli jövőben odáig fejlődik a helyzet, hogy e választásokra valóban sor kerül. Végeredményben a megállapodás nem döntötte el a hatalom kérdését Dél-Vietnamban, csak új kereteket adott a küzdelemnek. Thieu kijelentései és egész sor terrorintézkedése arra mutat, hogy nem veszi komolyan a megállapodásnak azt a kitételét, hogy demokratikus választások útján a dél-vietnami népnek kell döntenie az ország politikai intézményeiről és kormányáról. Mindenesetre az első és "legfontosabb lépések megtörténtek az Indokína békéje felé vezető úton: a dél-vietriami tűzszünet érvényben van, s az amerikai csapatok távozása megkezdődött. Ez utóbbival kapcsolatban még Északon is vár egy sajátos feladat az amerikaiakra: az aknák eltávolítása a VDK kikötőinek térségéből és a belső vízi- utakról. Miközben az amerikai és észak-vietnami illetékesek megkezdték tárgyalásaikat az akció lebonyolításáról, amerikai aknaszedő hajók érkeztek a helyszí re, •ogy megkezdjék az akaák felszedését. A jelek szerin', ez nem lesz könnyű és egyszerű feladat, mivel az aknák egy része nem a felszínen úszik, hanem a tengerfenékre sü'y- lyedt, s felkutatásuk és hatástalanításuk veszélyes és hosszadalmas folyamat. Politikai értelemben az ak- naszedési akció kiterjed egész Indokínára. A tűzszünet aláírása természetesen nem maradt hatástalan a kambodzsai és a laoszi helyzetre sem. Biztatóak a kibontakozás jelei Laoszban, ahol az elmúlt hetekben ugyancsak tűzszü- neti megállapodásról folytattak tárgyalásokat a királyi kormány és a hazafias front képviselői; — miközben az amerikai légierő tovább folytatta a légitámadásokat a felszabadított laoszi területek ellen. Egyes jelentések szerint február közepére várható, hogy a két laoszi fél aláírja a tűzszüneti megállapodást, s akkor ebben az országban is politikai mederbe terelődik a küzdelem. Kevésbé biztatóak egyelőre a kambodzsai helyzet kibontakozásának körvonalai. A kínai védnökség alatt álló Szihanuk herceg Pekingben kijelentette, hogy nem hajlandó tárgyalni a Lón Nol- rezsimmel. Kissingerrel viszont szívesen megvitatná a kambodzsai helyzet rendezésének kérdéseit. Egyelőre nem tudni, hogy az am.eriKai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, aki "február közepén Thaiföldre, Laoszba, azután Hanoiba, majd ötnapos látogatásra Pekingbe utazik, találkozik-e Szihanűkkal. Kissinger útiprogramja izgalmas kérdéseket vet fel. Előzetes jelentések szerint a VDK vezetőivel részben a tűzszüneti egyezmény végrehajtásáról kíván tárgyalni, részben a VDK és az Egyesült Államok közötti állandó kontaktus megteremtéséről, ami idővel elvezet a diplomáciai kapcsolatok felvételéhez. Kínában — az indokínai kérdések mellett — nyilván szóba kerülnek a kínai—amerikai kapcsolatok fejlesztésének problémái, továbbá az ázsiai és távol-keleti térség problémaköre. Előzetes jelentések szerint Kína is hajlandó részt venni a nemzetközi Vietnam- értekezleten, amely február 26-án kezdődik Párizsban. Részvevői a megállapodást aláíró négy fél, a tűzszüneti ellenőrző bizottság tagjai, továbbá a Szovjetunió, Francia- ország, Anglia és Kína, A nemzetközi konferencia politikai hatósugara nem korlátozódik Vietnamra. A konferencia remélhetőleg hozzájárul egész Indokína békéjének helyreállításához, s ezzel a nemzetközi légkör további enyhüléséhez. K. J. Észa k-ír ország Huszonegyre emelkedett a februári veszteséglista öt halott, több mint húsz súlyos sebesült, véres összetűzések a brit katonák és protestánsok, protestánsok és katolikusok között, gyújtogatások, a normális élet teljes megbénítása — ezek jellemezték a szélsőséges protestáns Anglia ismét demonstrál Világosan kifejezett politikai színezete van azoknak a haditengerészeti gyakorlatoknak, amelyeket Anglia rendez a jövő héten Gibraltár partjainál. A haditengerészeti gyakorlatok egyik célja, hogy ismét demonstrálják Anglia »jogát« Gibraltárra, amelyre már hosszú évek óta igényt tart Spanyolország. A másik cél, hogy feszültséget teremtsenek a Földközi-tengerenegy olyan pillanatban, amikor az európai kontinensen érzékelhetően fokozódik az enyhülés. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy »véletlenül« éppen ezekkel a haditengerészeti gyakorlatokkal egyidejűleg az angol légierők ejtőernyős desszan (gyakorlatokat rendez Ciprus szervezetek kezdeményezésére szerdán lezajlott 24 órás általános sztrájkot. Belfastban protestáns fiatalok csoportjai erőszakkal akadályozták meg a munkásokat, hogy munkahelyükre jussanak, az országos méretű energiahiány lehetetlenné tette az üzemek, kórházak és iskolák többségének működését. A tüntetést megszervező szélsőséges protestáns terroristák automata fegyverekből lövéseket adtak le három meggyilkolt katolikus fiatal temetési menetére, házakat, éttermeket gyújtották fel Belfast katolikus lakta körzeteiben. A szerdal áldozatokkal — közölte a brit szóvivő — 21-re emelkedett az észak-írországi zavargások februári veszteséglistája, az elmúlt négy év során .pedig összesen 717-en vesztették életüket hasonló incidensek alkalmával.