Somogyi Néplap, 1973. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-14 / 37. szám

A K. Rákóczi még Tereden a Somogyi Néplap Kupában Két forduló után a négy csapat közül már csak a Ka­posvári Rákóczi neon vesztett pontot A sportág berkeiben úgy mondják, hogy a K. Rá­kóczi »-kupaspecialista-*. Ta­valy biztosan nyerte el a So­mogyi Néplap serlegét Nyá­ron a Totó Kupában is ugyan­olyan biztosan győzött. De nemcsak e két sikeres kupa- szerepléssel dicsekedhet a csapat A két lebonyolított kupa­forduló azt igazolta, hogy szükség van az Ily enfajta tor­nára. Megkedvelték a csapa­tok az SN Kapát, de a közön­ség ás. Vasárnap Kaposváron és Nagyatádon egyaránt 500— 500 szurkoló volt kinn a pá­lyán. Hyenkör télen, amikor nem az igazi bajnoki ponto­kért folyik a küzdelem, a fél ezer néző nem kevés. Két forduló után máris úgy tűnik, mintha a K. Rákóczi az idén is szeretné birtokába ven­ni a Somogyi Néplap serlegét. Az együttes az eddigi két mér­kőzésen helyenként jól ját­szott, s megérdemelten áll a táblázat élén. A nagyatádiak besorolása helyesnek bizonyult Nagyatá­don örvendeznek, hogy csa­patuk jó együttesek ellenében készülhet a tavaszi nagy csa­tákra. Jól élnék a lehetősé­gekkel a sportvezetők, akik ezt a sorozatmérkőzést úgy akarják kamatoztam!, hogy együttesük majd a bajnok­ságban is helytálljon. A Táncsics SE-nél nem es­nek kétségbe, hogy eddig a vártnál gyengébben ment a csapatnak. Még nagy terhelé­sű edzések folynak az együt­tesnél. Tavaly jól bevált ez a felkészülési mód, hiszen ak­kor is gyengén szerepelt a Táncsics a kupában, s kitű­nően a tavaszi fordulóban. A K. Vasas csatárai most rúgták az év első gólját nyil­vános mérkőzésen. Reméljük, hogy az NB Hl. egyik legered­ményesebb csatársora valóban megtalálja góllövő cipőjét már a kupában, azt követően pedig a tavaszi bajnokságban. Téli sportélet a siófoki látásban Manapság nem is egyszc verőfényes napsütésben kerge­tik a kerék ' bőrlabdát a s:. foki járás labdarúgói az edzc séken meg az edzőmérkőzése ken, mintha már itt is lenne a tavasz. A kép azonban csaló­ka. A legnépszerűbb sportág­ban még csak a készülődés fo­lk. Benn a termekben azon-. . an nincs megállás,. nincs pi- .énő, sőt most ván az igaz' nagyüzem«. Az MTS siófoki városi, já­rási tanácsa a sportági szak- szövetségekkel együtt szer­vezi, irányítja a téli sportese­ményeket. Tanulj, hogy taníthass — ez a jelszava a járás tizen­négy leendő szakvezetőjének. — Nálunk rendszeresen fo­lyik az edzőképzés. Segéded­zők készülődnek a »vizsgára«. Kézilabda, röplabda, kosárlab­da, labdarúgás, torna, sportlö­vészet és tenisz szakágazatok mozgósították a hallgatókat. Hetenként vannak a konzultá­ciók. Dicséretes az a szorga­lom, mellyel a jelöltek igye­keznek megismerni sportágu­kat, elsajátítani azt úgy, hogy a későbbiek során tanítómes­terei lehessenek annak. Nem látványos sportmunka ez, vi­szont a jövő sikereinek az alapja — mondta Kovács Béla, a sporttanács elnöke. Rendszeres csapatbajnokság az asztaliteniszezőknél Harminc versenyzővel kezdődött a megyei sakkbajnokság &z utóbbi eestenclókoeE etegge Az is jó hír, hogy a sokszoros vérszegény volt Somogybán a me- s bajnok, ér. Túri Sándor ismét gyei sakkbajnokság. A legrango- ; részt vesz a versenyen (az utóbbi sabb versenyre csak tessek-Iássek időben mint levelező játszott nem­adta le nevezését egy-egy jobb já- zetközi tornákon). Ott volt a rajt- tékos.' A lelkes fiatalok, akik asz- ; nál a somogyi. sakkozás doyenje, tálhoz Ültek, nem mindig tudták Szűcs Károly bácsi. Nyolevan- bizonyitani, bogy ott van a helyük . nyolc éves, s bizony a múlt évi a legjobbak között. j győztes dr. Mattiénak nagyon meg Mintha az 19TS. évi bajnoki torna i kellett küzdenie ellene a győze­Az előrelépés elengedhetet­len feltétele a rendszeres spor­tolás. Egyetlen sportág sem kivétel ez alól. Viszont az is igazság, hogy »járási szinten« nem minden sportágban lehe­tett a múltban hétről hétre folyó csapatversenyeket ren­dezni. Az asztaliteniszezők ko­rábbi kísérletei nemegyszer megbuktak. Most azonban úgy fest, hogy nem. Tizenegy férfi- és hét női csapat nevezett az idei téli járási bajnokságra. Kovács Jó­zsef tanár és munkatársai agi­táltak a sportköröknél. A ne­vezés számadatai azt mutat­ták, hogy jó szervező munkát végeztek. Lassacskán befeje­zéséhez közeledik a bajnokság, s mondhatnánk, nincs is zök­kenő. Örvendetes, hogy Szi­lágyiék mellett sorra jönnek fel a fiatalok. Olyanok, mint Siklósi Kati, akit a Kaposvári Vasas »rabolt el«. A kis Wolf Anikót is »kiszemelték« már maguknak a megyeszékhelyen. Egyszer — s tán nem is so­kára — már nem csupán az zal büszkélkednek majd a sió­fokiak, hogy »a kaposváriak tőlünk vittek el«, hanem ma­guknak nevelik a versenyző­ket • - ■ Teremröplabda-bajnokság két fronton Noha Siófok a járás szék­helye, röplabdában még ma is inkább Tab a bázis. Az olyan lelkes és hozzáértő szakember, mint D. Kovács Imre, tartani tudja a színvonalat. Eredmé­nyesen népszerűsíti a röp­labdázást a tabi gimnázium- i ban és a környező sportkö­röknek Most rivalizálás in­dult meg Tab és Siófok kö­zött, de elmondhatjuk, hogy ez a versengés nagyon egész­séges, az egész járás röplabda­sportját előrélendítt A járási sporttanács a szaikszövetséggel együtt koordinálja a munkát, két tornateremben folyik mást mulatni. A rajt várakozáson felül jól kikerüli. A nyitányon har­minc sakkozó jelent meg, közülük kettő csillagos X, osztályú* öt I,, huszonhárom pedig IL osztályú versenyző* örvendetes; hegy * mezőny -to­vább fiatalodott. Az indulásra jo­gosultak között ugyan csak négy ifjúsági versenyző van., de a na­gyobbik hányad hanniao évnél fiatalabb. lemért. Két forduló lijfcán már csak hat I versenyző százszázalékos: Keller, Kollár, dr. Túri, Hógye, Horváth es dr. Mathé nyerte meg mindkét mérkőzését, L fordulós Balia—Vass döntetlen, Kollár— ; Dávid 1:0, Háhn—Vajtiió 01, dr. Túri—Rózsa 1:0, Bálint—Horváth 0:1, Keller—Imre i :03 Schmideg­ugyanazon torna. Tizennégy férfi- és öt női csapat kezdte meg a küzdelmeket Ha ezzel szembeállítjuk, hogy Kaposvá­ron alig-alig lehetett induló­kat találni a Kovács ítezső Kupa küzdelmeire, akkor még inkább sokat mond a tizenki­lenc induló. Nem kétséges, hogy minőség tekintetében ma még a K. Dózsa és a K. Vasas Izzó révén Kaposváré a veze­tő szerep. A sportág alapja azonban ebben a járásban jó­val szelesebb. A mai sok csa­patból hamarosan minőségi egyesületek is kiválhatnak. Félszáz labdarúgó-csapat A íéffi sportágaik közül fen­tebb kiragadtunk kettőí-hár- inat Nem szóltunk a »nem hivatalos« jeges versenyekről, melyeket a Balaton menti köz­.... _____................................... . ségekben a hivatalos progra­[ Varga döntésién. Szűcs—dr. Máthé í mon kívül is rendeznék, Koc­i ®:1> Iiary?s—y1, G5uüer— csolváznak. hokiznak a evere- Beney l.-O, Fekete—MateeviczI 1 .-0, ! Parragi—Heinrich 0:1, Kiss—Várao­Teremlabdarúgó-torna ^kes~Eir<i5s ia­volt Tászár on “kdSt-GVuiier x*, vám«*­• Kollár 0:l, Heinrich—Schmideg A Ta&zcüd Szőnyl SE kitűnő tor- 0:1, Benei—Bálint o:i* Dávid—Szűcs nacuarnoka egyre nagyobb forgal- ; 0:i, Horváth—Berkes 1:0, dr. mat bonyolít le. Itt folyik a me- j Máthé—Fekete 1:0, Varga— gyei terem kézilabda kupa küzd e- j döntetlen, Erdős—Darvas 1:0, Ma­lemsorozata- Hét közben a labda- i teeviczi—Hálin o:l, Erdélyi—dr. Tú­li 0:1, Vajthő—Keller 0:1, Vase— Lovász 0:1. Rózsa—Kiss 0:1, Imre— Parragi 0:1.. A svájci rendszerű megyei baj­nokság versenyeit február 17-én, szombaton folytatják. Vasárnap lesz a negyedik forduló. rúgok la birtokukba vették a csarnokot. A Szőnyi SE a KISZ öv­vel karöltve teremlabdarúgó-tor­nát rendezett öt csapat részvéteié­vel. A győzelmet Taszár II, csa­pata szerezte meg. 7ólia hajtatóházak, ponyvák, zacskók, zsákok csolyázrtafe, hokiznak a gyere­kék. Nem említettük a kosa­rasokat, akik szintén egyre jobb eredményekkel hívják fel magukra a figyelmet. Nem beszéltünk a spartakiádokról, melyeket hat körzetben ren­deznék meg a középfokozat- Ma- j ban. Innen lehet megváltani a belépőjegyet majd a siófoki járási döntőre. Bevezető sorainkban azon­ban említettük a labdarúgó­kat. - A sportág berkeiben ma már közismert, hogy rangja van a siófoki járási bajnok­ságnak, ahol csaknem félszáz j csapat küzd a bajnoki ponto­kért. Az I. osztály mellett a IL osztály A és B csoportjá­ban szerepelnék a csapatok, örvendetes, hogy ma már MINDEN MÉRETBEN MEGRENDELHETŐK PEGS, NAGYPOSTA VÖLGYI MÜANYAGÜZEMBEN Telefon: 15-993. csaknem valamennyi sport­körnél megvan az ifjúsági együttes, s a felnőttekkel pár­huzamosan folyik az ifik baj­noksága, A járási I. osztályban a márciusi rajt előtt következő a helyzet: 1. Kísbárapáti 11 8 1 2 $134 17 2. Nagyberény 11 3. BaLatoneridréd 7 2 2 28:17 16 11 7 2 2 23 US 16 4. Ságvár 11 5. Balatonszabadi 6 $ 2 22:16 15 11 6 — 5 30:23 12 6. B. Vasas 11 7. BalatoixősaÖd 5 2 4 21:23 12 11 4 3 4 25:17 11 8. Fiad H 9o BalatoKsszem’es 5 2 4 27 .23 11 11 3 4 4 27:24 9 IC. Zamárdi ti 2 2 7 21:26 6 11. Kőröshegy 11 12. Soroogymeggyes 1 1 9 13:40 3 11 2 9 9 Ml 2 Az ifjúságiaknál a Balatoni Vasas, a II. osztály két cso­portjában Nagycsepely, illetve Kapoly csapata várja első he­lyen a tavaszi rajtot K. & ökölvívás Az ü. Dózsa nyerte a csapatpontversenyt Sajószentpeteren Sajószentpéteren három na­pon át országos I. osztályú ökölvívótornát bonyolítottak A marcali járás lakosságának új szolgáltatást végez a MARCALI ÁFÉSZ Rádió, televízió, magnó GARANCIÁLIS ÉS KÉSZPÉNZES javítását vállaljuk 1973. FEBRUÁR 5-TÖL. A meghibásodott eszközöket MARCALI, KAPOSVÁRI U. 2. SZ. ALATT LEHET LEADNI. (Irodagép és háztartási gép, olajkályha, hűtőgép műszerészrészlegmél!) TELEFON: 174. HÍVÁSRA HÁZHOZ MEGYÜNK! le, melyre az egyesületék el­küldték legjobbjaikat. Az in­dulók száma azonban elma­radt a várakozástól, még öt- venen sem lépték kötelek kö­zé. Az összesített pontverseny« ben az Üjpesti Dózsa csapata 19 pontot gyűjtött, a Bp. Hon­véd 14, az MGM Debrecen 13 pontjával szemben. A K. Dózsa versenyzői közül Varga László szerepelt a leg­eredményesebben, a könnyű- i súly győztese lett. Varga J mindhárom mérkőzését meg­nyerte A papírsúlyban a ka­posvári Kozma a döntőig ju­tott, itt azonban vereséget szenvedett az újpesti Sallaitól s második lett. A harmatsúly­ban Horváth L., a váltósúly- ! ban Budai a harmadik helyen i végsett. FEBBUAB 14 SZERDA Bálint Milyen lesz az időjárás; A várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, előbb a Dunántúlon, majd az ország többi részén is havas esőkkel, esőkkel. Elénk, időnként erős déli, délnyugati, majd nyugatira, északnyugatira forduló széL A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: plusz I—plusz 6 fok között lesz. — Képzőművészeti küldött­ség utazott Moszkvába ked­den a Puskin Múzeum Mai magyar szobrászművészet cí­mű kiállításának holnapi megnyitására. — 1,3 millió forint értékű munkát végzett tavaly a barcsi Vörös Csillag Tsz épí­tő és karbantartó brigádja. Az egy főre eső termelési ér­ték 168 ezer forint volt. — Elkezdték a konzerv- fagyialt készítését a Vendég­látó Vállalat kaposvári Édes­ke bisztrójában. Naponta 50 kilót mérnek ki. — 4 583 000 forint volt az össZberuházás összege tavaly a somogyszili Petőfi Tsz-ben. Ehhez 1 005 000 forint állami támogatást kaptak. — A Balatoni Nyári Egye­tem intéző bizottságának tegnapi ülésén Veszprémben dr. Bodor Endre egyetemi ta­nár bejelentette, hogy az idei rendezvényeken a ha­gyományos — lengyel, né­met és olasz nyelvű — elő­adásokon kívül angol nyelvű szekciót is szerveznek, amelynek 120 részvevője — valamennyien pedagógusok — az Egyesült Államokból érkeznek hazánkba. — A budapesti Lánchídon megszűnik a közúti közleke­dés február 15-én. A 472 mé­ter hosszú hídszerkezetet alapos »orvosi« vizsgálat alá vetik. Az előzetes felméré­sek szerint a hídon körülbe­lül 100 000 szegecset cserél­nek ki, majd újra mázolják. A híd felújításának befejezés sét július 15-re tervezik. — Veradonapot tartottak tegnap a budapesti Finom- mechanikai Vállalat 3. szá­mú kaposvári gyárában. Nyolcvanan adtak térítés- mentesen vért. — »Esemyőgyárat« építe­nek a Fejér megyei Válón. A községben működik a Fővá­rosi Ruhaipari Vállalat eser- nyőkészitő üzeme, ahol je­lenleg 36 nő dolgozik egy ré­gi lakóházban, kezdetleges körülmények között A válla­lat most korszerű üzem épí­tését kezdte meg, s a terme­lést megháromszorozza. Az egymillió forintos költséggel épülő korszerű üzemben az idén előreláthatólag 600 000 esernyőt készítenek. — Nemzetközi környezet­védelmi értekezlet kezdődött Washingtonban 72 ország részvételével. Az értekezlet célja olyan konvenció kidol­gozása, amely megtiltaná bi­zonyos kihalófélben levő ál­latfajták vadászását. — A világ országai 1972­ben az előző évi 2 471 000 000 tonnával szemben 2 598 000 000 tonna kőolajat termeltek ki. A Shell konszern jelentése szerint a tavaly a Közel-Ke­leten kitermelt 912 millió tonnás kőolajmennyiség elő­ször haladta meg az ameri­kai kontinensen kitermelt kő­olaj mennyiségét ÉRTESÍTÉS A Kaposvári Városi Tanács V. B. Igazgatási Osztálya ér­tesíti a lakosságot, hogy a Magyar Néphadsereg alaku­latai 1973. február 15-től 28- ig éjjel-nappal éleslövésze­tet hajtanak végre a sántosi katonai lőtéren. Kérjük a város (község) lakosságát és az erdészet dolgozóit, hogy a fenti időben a lőtéren és an­nak biztonsági területén ne tartózkodjanak, mert az élet- veszélyes. A biztonsági őrök felszólításának tegyenek ete­í — Minden eddigi rekordot megdöntött a gépkocsilopá­sok száma Olaszországban tavaly. A virágzó bűnözési ág olasz művelői összesen 175 900 gépkocsit tulajdoní­tottak el, s ezzel messze túl- tetrtek Anglia, Franciaország és az NSZK gépkocsitolva­jain. Az olasz rendőrség, amely meglehetősen remény­telenül küzd ellenük, kiszá­mította, hogy 1972-ben há­rompercenként loptak el egy gépkocsit Itáliában. — Tűz ütött ki hétfőn este Massachussetts amerikai ál­lam legszigorúbban őrzött börtönének több részében. A hatóságok zavargásra számí­tottak és száz rendőrt hívtak ki, hogy álljanak készenlét­ben, de három óra múltán sikerült minden baj nélkül eloltani a tüzet. — Két új, szocialista ér­ni ért küzdő brigád alakult a bárdudvarnoki Munkásőr Tsz-ben. Most először a kö­zös gazdaságban a traktoro­sok Zselic, a szerelők pedig Béke névvel alakítottak bri­gádot a kitüntető rím elnye­réséért — Nagysikerű hangver­senyt adott tegnap este az Erkel Színházban a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett művészegyüttesének énekka­ra és szimfonikus zenekara. Az est műsorában Bach, Schumann- és Wagner-mű- vek szerepeltek, ősbemutató­ként első alkalommal hang­zott el Petrovics Emil »Ott essem el én« című H. kan­tátája, amelyet Petőfi Sán­dor és Illyés Gyula sorai alapján komponált a szerző. — Jelentkezni lehet a Ma­gyar Iparművészeti Főiskolá­ra az 1973—1974-es tanévben építész, formatervező, ötvös, tipografika, szilikát- és tex­tilipari tervező tanszékekre, illetve szakokra. A felvételi vizsgára a jelentkezést már­cius 10-ig kell beküldeni a főiskola címére. — Ittasan, jogosítvány nél­kül vezette motorkerékpárját tavaly márciusban Csurgón a 22 éves porrogszentkirályí Balogh József segédmunkás és egy villanyoszlopnak üt­között. Utasával együtt meg­sérült. A Kaposvári Járásbí­róság négy hónapi — két év­re felfüggesztett — szabad­ságvesztésre és ezer forint pénzbüntetésre ítélte, két év­re pedig eltiltotta a gépjár­művezetéstől. Kutyaexport A MAVAD tavaly csaknem 30 százalékkal több kutyát adott el külföldön, mint 1971- ben, s várhatóan az idén és a következő években tovább nő a kutyaexport A legkere­settebb kutyafajta a vizsla, melynek két fajtáját, a rö­vid- és a drótszőrűt exportál­ják. A legtöbben természete­sen a vadászatokra alkalmas, úgynevezett bevadászott ál­latokat vásárolják. Egy va­dászvizsla ára 500 és 1200 dollár között van. Egyre töb­ben érdeklődnek a fehér- és feketepulik, a kuvaszok és komondorok iránt is. — Magánosok, közületek, fi­gyelem! Zöld, kék és fehér szí­nű, modem mintás katedrálüveg, 4,5 és 6 mm-es kirakatüveg, 850 cm . széles kertészeti fólia kan- ható Székesfehérváron, a közü­leti üvegboltban! Palotai a. 80. Telz a-au, cssfiá*

Next

/
Thumbnails
Contents