Somogyi Néplap, 1973. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-02 / 27. szám
Munkásbéremelést — A fordulópont: Sztálingrád gyre több szó esik nulnkásbéremelésekról a műhelyekben és az építkezéseken. Most már nem azt latolgatják az emberek, mit is jelentenék a központi elképzelésék, hanem azt, hogyan hajtják végre az 6 vállalatuknál a kormány határozatát. Egyik munkás ismerősöm mondja, hogy mostanában sokam megállítják a 'gyárudvaron a szakszervezeti bizottság tagjait, s nekik szögezik az előkészületekre vonatkozó kérdéseiket Ez az ellenőrzés azért helyes, mert nagy politikai felelősség hárul a szakszervezeti tanácsokra, a szakszervezeti bizottságokra a béremelés helyi végrehajtásában. S ahogy legutóbb a Szakszervezetek Megyei Tanácsának ülésén megfogal mázták, nem ülhet ölbe tett kezekkel egyetlen szakszervezeti bizottság sem, haladéktalanul neki kell látni a fölméréseknek. A megyei pártbizottság idei januári határozata fontosnak tartotta, hogy a munkásbéremelés végrehajtásához az SZMT hathatós segítséget nyújtson. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa ennek szellemében kiemelte azt, hogy a szakszervezetek egyetértési jogukkal élnek a bérfejlesztésben. A kitűzött célokat csak úgy lehet elérni, ha ezekben a hetekben minden üzem, vállalat szákszervezete tevékenysége központjába állítja az előkészítést. A kormány határozata alapján a minisztériumok január 31-ig közölték a vállalatokkal, hogy a szakmunkások, a betanított és a segédmunkások arányának, a munkakörülményeknek, a műszakszámnak és a nők létszámának alapján mennyit kapnak béremelésre, s milyen elvék szerint kell ezt az összeget felhasználni. A központi béremelésből az iparban dolgozó szakmunkások annyit kapnák, hogy bérük legalább nyolc százalékkal, a segéd- és betanított munkások annyit, hogy bérük legalább négy százalékkal emelkedjen. Az építőipari szakmunkások és termelésirányítók minimális béremelése 6,5 százalék, a segéd- és a betanított munkásoké 3 százalék. Ezenfelül elsősorban azok kapnak még emelést, akiknek az átlagosnál nehezebb a munkáfeltételük és -körülményük. A központi ősz- szegen felül a vállalatok is emelnek bért a saját keretük bői. Nagyon fontos, hogy ezt az összeget differenciáltan, a munka minősége és mennyisége szerint osszák eL Ahogy például a Somog> megyei Finommechanikai Vállalat személyzetise mondta, a vállalati kereteket úgy lehel érdem szerint elosztani — s ez megfelel a munkások igazságérzetének is —, ha az kar többet, aki többet tesz, job' minőségű terméket ad ki a kezéből, jobban vigyáz a gé pére, ésszerűsítéseken töri a fejét stb. A szakszervezeti . bizottsá gok feladata azon őrködni, hogy a vállalatok az előírásoknak megfelelően osszák el a saját bérfejlesztési keretet a munkás- és alkalmazotti bérek arányában. Fennáll ugyanis az a veszély — erre minden szakszervezeti szerv figyelmét felhívta az SZMT —, hogy esetleg nagyobb részt akarnak adni azoknak a műszakiaknak, alkalmazottaknak vagy kisegítő állományúaknak,’ akik a központi béremelésből — természetesen — nem kaphatnak. Ha bárhol ilyen törekvést ta- I pasztái a szakszervezet, a leghatározottabban ki kell állnia a kormányhatározatban pontosan megfogalmazott elvek mellett. Az előkészítés legtöbb helyen már megkezdődött Felmérik, hány szakmunkás, betanított és segédmunkás dolgozik a vállalatnál, mennyi a termelésirányító, mennyi a nő, a" fiatal. Jó példa erre a Pa- mutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára, ahol az szb bérbizottsága megkezdte ezt a munkát, s még a nőfelelőst is bevonta az előkészítésbe. Mindenhol gondot okozhat a munkásbéremelés előkészítésekor, vajon kinek az egyetértési jogáról van szó. Természetes, hogy nem egy személyben a szakszervezeti titkár, hanem a szakszervezeti tanács vagy bizottság mint testület egyetértéséről. Az első nerctől helyes a gyár vagy üzem nyilvánosságát bevonva, a bizalmiak, törzsgárdatagok véleményét meghallgatva eldönteni mi legyen az elosztás elve, a iifferenciálás rendszere. Az előkészítés egyik sajátsá gos megyei vonása, . hogy a gyáregységeknek tájékoztat iiuk kell központjukat — VBKM, Egyesült Izzó, Finommechanikai Vállalat, Mechanikai Művek, ÉLGÉP, Május 1. Ruhagyár, Danuvia, Mosonmagyaróvári Mezőgazdaság: Gépgyár, Videoton —, elsősorban természetesen a nagyvállalati szakszervezeti tanácsot a központ és a gyártelep munkásbére közötti feszültségről. Amikor pedig összeül a szak- szervezeti tanács, a somogyi üzemeket képviselő tagok határozottan álljanak ki munkástársaik érdekében, amikor a nagyvállalat nyereségnövekedéséből származó bérfejlesztési keretet felosztják. A párt Központi Bizottságának novemberi állás- foglalása alapján szülei tett meg a kormány január 18-i határozata az állami ipar és kivitelező építőipar munkásainak és közvetlen termelés- irányítóinak béremeléséről, j amely március elején lép életbe. Megvalósítását minder érintett — sőt a megye egész közvéleménye — figyelemmel kíséri, a szakszervezeti szerveknek éppen ezért körültekintően és határozottan kell munkálkodniuk az elvek megvalósulásán. Ehhez mind a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, mind a szakmai megyebizottságok minden segítséget magádnak. L. G. „Az égbolt lángol a fejünk felett, a föld szinte fel- nyök lépéseink alatt. A tegnap !még békés házak üszkös falainak és kiégett ablakainak látványa valami kimondhatatlan gyűlölettel szorítja össze torkunkat” — írta 1942 augusztusában Sztálingrádról a »Nappalok és éjszakák« című riportjában Konsztantyin Szi- monov, aki abban az időben a Krasznaja Zvezda fronttu- dósítója volt. A Wermacht 1941 telén Moszkva alatt szenvedett vereséget. Ez volt az első csapás a villámháborűs stratégiára. Az óriási veszteségek ellenére 1942 tavaszára a német parancsnokságnak sikerült kiegészítenie a csapatok létszámát a keleti fronton, sőt még növelte a hadosztályok számát. A német vezetőség úgy döntött, hogy 1942 nyarán isimét támadásba lendül a keleti fronton. A támadás célpontja a Kaukázus és a Volga lett. Hitler arra számított, hogy ha csapatai Sztálingrád térségében elérik a Volgát, akkor a szovjet fegyveres erőket megfosztja az 'ipartól és a bakul olajtól A 6. német hadsereg egyik páncélos harccsoportjának augusztus 23-án sikerült elérnie a Volgát Sztálingrádtól északra. Ugyanezen a napon a németek súlyos légitámadást intéztek a város ellen. A város fölötti légi harcokban a szovjet pilóták 90 ellenséges gépet lőttek le. Szeptember 13-án közvetlenül a város alatt kirobbant az elkeseredett .küzdelem. A németek elfoglalták az uralkodó magaslatokat, köztük a híres Mamajev Kurgánt. Ezáltal abba a helyzetbe kerültek, hogy a terepet messzire beláthatták, és a várost nemcsak nehéz fegyverekkel, hanem kézi fegyverekkel is tűz alatt tarthatták. A szovjet csapatok a harcnak ebben a szakaszában több mint 700 ellenséges támadást vertek visz- sza. A szovjet hadvezetőség elgondolása az volt, hogy Sze- rafimovics helységtől délnyugatra, valamint a Sztálingrádtól délre fekvő tavak térségéből hatalmas csapásokat mérjenek azokra a német csapatokra, melyek a támadó hadseregcsoportok szárnyait fedezték, majd továbbfejlesztve a támadást Kalacs irányába, körülzárják és megsemmisítsék a közvetlen Sztálingrád alatt összpontosított német főerőket. November 19-én a délnyugati és a doni front, november 20-án a sztálingrádi front erős tüzérségi előkészítés után támadásiba lendült. A németek elkeseredetten védekeztek. A támadás első napján mégis Növényvédelmi tájékoztató Kémiai laimtóriümÉ a mezőgazdaság és a kimpzeivéielem szolgálatáén az elvek szerint a HMMÍ Emlékművek hirdetik a Mamajev Kurgánon Sztálingrád védőinek örök dicsőségét sikerült áttörni a védelmi vonalukat. November 23-án Szovjetsz- kij település térségében találkoztak a délnyugati és a sztálingrádi front csapatai. Mintegy 300 ezer német katona körül bezárult a sztálingrádi katlan.. A német parancsnokság sürgősen tartalékokat dobott át a szovjet—német front más szakaszairól és Nyugat-Euró- pából, majd december 12-én Kotyelnyikovo térségében ellentámadást indított. A német páncélosoknak 50 kilométernyire sikerült megközelíteniük bekerített csapataikat, de a szovjet alakulatok szilárdan tartották a külső védelmi vonalat, majd ellentámadásba lendültek, és tovább nyomultak előre dél felé. December 29-én elérték Kotyel- nyikovót, szétzúzták a város helyőrségét, és elfoglalták a várost. A német csapiatok súlyos veresége a Don középső szakaszán és * Sztálingrádtól i délre eldöntötte Paulus, katlanba zárt 6. hadseregének sorsát. A szovjet parancsnokság 1943. január 8-án megadásra szólította föl a bekerített ellenséget, hogy elkerülje a fölösleges vérontást A feltételek elfogadásának határnapjául január 9-ét adták meg A szovjet ultimátumot a németek Hitler parancsára elutasították. Január 10-én, tehát egy nappal az ultimátum lejárta után, a szovjet csapatok megkezdték a bekerített hadseregcsoport felszámolását. A németek elkeseredetten védekeztek, a gyűrű azonban napról napra szűkült körülöttük. A német katonák helyzete romlott. Éheztek, megették lovaikat. Fogyott az üzemanyag és a lőszer. Tábori kórházaik zsúfoltak voltak sebesültekkel és betegekkel, de nem vpjt gyógyszer. Gőring- nek azt az ígéretét, hogy légi úton támogatást kapnak, a szovjet légi blokád a mi-ndA mezőgazdasági termelés intenzitásának növeléséhez, a több termék előállításához nem elegendő a termőterület növelése, az agrotechnika, a talajerő-visszapótlás, a fajta stb. tökéletesítése. A termesztett növényeket a vegetációs időszakban és a betakarítás után meg kell védeni a károsítok hatalmas seregével szemben. A jelenleg alkalmazott, növényvédelmi eljárások élére kétségkívül a kémia állt, mivel a vegyi- anyagok rendelkeznek a legnagyobb és leggyorsabb hálással. Szaporodnak azok a kemikáliák is, amelyek közvetlenül nem a növény védelmét szolgálják, hanem a növény életfolyamatait szabályozzák (növekedés, lombtalanítás stb.). A vegyszerek alkalmazása szükséges és elkerülhetetlen annak ellenére, hogy nem kívánatos tulajdonságokkal is rendelkeznek. A peszticidek többsége nemcsak a növényi kártevőket és kórokozókat pusztítja, hanem mérgező az emberre és a haszonállatokra is. A vegyszeres növényvédelem veszélyességének kiküszöbölésére, ill. minimumra való csökkentésére — kormány- és MÉM-rendeletek alapján — létesültek a megyei növényvédő állomások mellett működő növényvédőszer-anajitikai laboratóriumok. Megyénkben ez év tavaszától működik az új analitikai labrratórium. ahol rendszeresen ellc~ őrzik a termesztett növényekben, növényi terme- kekbén maradt növényvédőszer mennyiségét. A növényvédő állomás felügyelő: hálózatának dolgozói a termék forgalomba hozatalának idején mintákat vesznek, a laboratórium pedig e mintákból meghatározza, hogy a szermaradék nem lépi-e tül a meghatározott maximális értéket. Ha a termékben a megengedettnél több szer van, a tételt zárolni kell. Ugyancsak rendszeresen ellenőrzi a laboratórium a külföldről behozott növényi termékeket, hogy azok nem tartalmaznak-e több növényvédő szert, mint amennyi Magyarországon engedélyezett, ill. olyan vegyszert, amelynek használata nálunk tiltott. Minden növényvédő szerre meghatároztak egy úgynevezett élelmezés-egészségügyi várakozási időt, amelynek leteltével — ha az előírt véde- . kezési technológiát betartották — á termékben a szermaradék a maximálisan megengedett szint alá csökken. A technológiák betartásának ellenőrzése szintén feladata a laboratóriumnak: a várakozási idő elteltével a termőhelyről vett mintákban meghatározza a visszamaradt növényvédő szer mennyiségét, vagy megállapítja annak lebomlását. Az említett hatósági feladatain kívül hatékonyan részt \)esz az új növényvédő szerek kipróbálásában. Ennél a munkánál az a cél, hogy a mező- gazdaság a legmegfelelőbb, leghatásosabb szereket kapja. A laboratórium a kémiai analitika legmodernebb eszkö- | zeivel van fölszerelve — töb- j bek között gázkromatográffal 1 —, melyek lehetővé teszik a gyors és pontos vizsgalatokat. Párttitkár a pult mögött Egyszerű falusi vendéglő. Déleűőittönikén't kevés a vendég. Néha-néha betér valaki egy fröccsre, üveg sörre, vagy ha az idő hidegebb, egy félde- ci »iéliekimelegíítwne«. — Miklós bácsi, egy sört... — Laskái bátyám, egy felet, valami jó.erősét... Közvetlen, meghitt hangú szavaikból az tűnik ki, hogy ismerik és tisztelik is a púit mögött álló fehér köpenyes, javaíkorabeld férfit. — Tíz éve vezetem ezt a vendéglőt. Ismerek mindenkit, hiszen a forgalmasabb úttól eléggé (kiesik, lagimkálbb a helybeliek térnek be valamit fogyasztani. Engem is ismernek. Loskaá Miklós a böfoönyei áfész tapsonyi iítalboltjániak a vezetője. Félesége és leánya segít maki, hia sok a vendég, de leginkább egyedül áll a pult mögött. Nem ez a munkája érdekelt elsősorban, ö a községi párt- alapszarvezet titkára. Arra voltam kíváncsi, hogyan, egyeztethető össze a »teocsmá- rosá« hivatás és a pártszervezet irányútása. — Mindegy, hogy mit dolgosok az ember, lényeg, hogy. 'becsületesen, kommunistához méltóan lássa el feladatát. Szerintem nincs ebben semmi furcsáim való. Pánttá Ükár a legutóbbi vezertőségvátasztás óta vagyok, de ekifcte ts ewassn. át tevékenykedtem a pártvezetőségben. Higyje el, ezen a helyen is sokait tehet az ember, hiszen gyaikran kerül , szóba olyan kérdés, amelyik sokakat foglalkoztáit. Nem azt váltóm, hogy az ital feloldja a nyelveket, a gátlásokat, s akkor őszintébbek az emberek. Soha nem engedtem, hogy ittasan bárki is* polittdzáljan, sőt azt sem, hogy valaki itt leittaisod- jom. De tudja, sokan, amíg egy-agy pohár italt elfogyasztanak, kérdezgetnék a község fejlődéséről és más ügyekben is. A jövő minden itt élő, Tap- sanytoaz ragaszkodó embert fogiailkoiztbat — folytatja a párftdtfcár. — S nemcsak a helybelieket: Nagyszakácsi, Szenyér, Nemeskisfalud lakóit is, hiszen gyakran jönnék ide hivatalos ügyekben. Nekik is érdekük, hogy fejlődjünk, előbbre lépjünk. Ha eddig sokkal nem is dicsekedhetünk, az idei meg a jövő esztendő jelentős változást hoe. A terveket sorolja. A régen korSzerűtlennié vált vendéglő helyén modem, fnétagkonyhás bisztró, presszó lesz. A böhönyei áfész csaknem kétmillió forintot költ erre. Emlékszem egy megyei tanácskozásra, ahol egy idős íapsonyi tanácstag eipanaszol- ta, hogy a kisvendéglő korsze- rŰEÉtóaét, vaiansinst a fiá&gí kész iskola befejezését, bővítését csak ígérgetik, de nem valósítják meg. Most minderre sor kerül. Orvoslakás, rendelő, óvoda építése is szerepel a terviekben, valamint tanácsház építése, a kereskedelmi hálózat fejlesztése. Pártügyekre terelődik a szó. A nemrég tartott beszámoló taggyűlésen a község sorsa, jövője is szóba került A kommunisták úgy foglaltak állást: a község fejlesztésében mindenkinek közre kell működnie, s ebben elsősorban nekik kell példát mutatniuk. Sokféle területen dolgozó kommunistával, párttitkárrál beszélgettem az elmúlt évek során. Olyannak azonban, akit munkája a vendéglői pult mögé szólít — még nem. »Mindegy, hogy mit dolgozik az ember, lényeg, hogy becsületesen lássa el a feladatát ...« — ezt mondotta Lastern Miklós beszélgetésünk elején. — Kevés öyen megbízható, munkáját becsületesen, pontosan ellátó . emberit isimerek, mint őt — mond róla véleményt Szabó György, a böhönyei áfész elnöke. Ezt bizonyítja az a három káváié jelvény is, amelyet Laskai Miklós mint a tapsonyi szövetkezeti vendéglő vezetője eddigi munkájával (kiérdemelt. Saa-M László i muimra csökkentette. Hitler ekkor a harci szellem fenntartására hadianyag helyett kitüntetéseket, vaskereszteket küldött, a tábornokokat és a tiszteket előléptették. Paulust tábornaggyá nevezte ki. Ez azonban vajmi keveset változtatott a helyzeten. Január 21-én a Volgához szorított német harccsoportot két részre szakították. A város központjába szorult németek január 31-én letették a fegyvert. Paulus tábornagy törzsével együtt fogságba került. Két nappal később, február 2-án megadta magát a másik ellenséges harccsoport is. A fasiszta Németország február 7-én országos gyászt rendelt el az elvesztett sztálingrádi csata miatt « A sztálingrádi győzelem, amely döntő fordulatot jelentett az egész háborúban, magasra emelte a Szovjetunió katonai és nemzetközi tekintélyét, és előmozdította a nemzeti felszabadító harc kibontakozását az európai országokban. Jurij Plotnyikov ezredes, hadtörténész Somogyi Néplap