Somogyi Néplap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-12 / 9. szám

Mindenről szó esett Szubjektív sorok egy tanácskozásról Mozaikfal — Székesfehérvárra A tanácskozás megle­hetősen hétköznapinak ígérke­zett. Hivatalos megjelölése: »szokásos év eleji«. S ha jól meggondolom, semmiben sem különbözött a tucatszor hal­lott, végigunatkozott, s az ásí­tó- és firkálókedvet gyarapító értekezletektől. Csak éppen a tartalmában. A megszokott, talán egy ki­csit már korszerűtlennek is számító értekezleti kereteket kitöltötte az izgalmas gondok­kal törődés, a javítás szándé­ka, a vibráló vitahangulat, s a gondoknak és érzéseknek valami — korábban ritkán tapasztalt — vegyüléke. S minden szó az alapkérdéseket érintette. A kaposvári MÁV-állomás- főnökség szocialista brigádve­zetői ültek össze, hogy megvi­tassák az új év teendőit. Mint mondtam, minden teljesen köznapian indult. Horváth Sándor, az állomásfőnök rész­letes beszámolójából megtud­tuk, hogy az állomáson 1972- ben 14 brigádban 219-en dol­goztak, s ez a szám az összlét- számnak csaknem a fele, de ez a szám meghaladja az or­szágos átlagot. A brigádok munkájának szemléltetésére az állomásfönök elmondta még, hogy tavaly pontosabban jár­tak a személy- és a tehervona­tok, jó volt a szállítási tonna­terv és a kocsikihasználás is. A brigádok között egyre terjed az újítási kedv; példaként megemlítette, hogy a Törzs- gárda szocialista brigád három újítást is beépített vállalásai közé, s ezt a cseppet sem egy­szerű feladatot kétszáz száza­lékosan túlteljesítve oldották meg. Az általunk csak nagy vonalakban ismertetett beszá­moló egyebek között kitért a patronálási mozgalomra is, amelynek aktualitását két do­log adja: részint egy, a közel­jövőben napvilágot látott kor­mányhatározat, másrészt a ka­posvári MÁV nevelőintézet, ahol viszont sohasem lehet elég a segítő kéz és a jóakarat. Az óhatatlanul összesítő, s így az egyéni jellegzetessége­ket érzékeltetni képtelen be­számoló — amely mégis teljes körképet adott a MÁV-brigá- dok munkájáról — utána meg­ismerhettük a brigádok mun­kájának emberi oldalát. A felszólalásokból. A szép számú felszólaló kö­zött az értekezletek világában megismert típusoknak majd­nem mindegyikével találkoz­tam. Volt olyan, aki minden harmadik mondatát azzal kezdte, hogy »egyetértek főnök elvtárssal«. Akadt magamuto­gató. aki a fórumot kihasznál­va önmagát helyezte a reflek­torfénybe. Hozzászólása során fokozatosan megtudtuk: milyen tisztségeket is visel. Volt szen­vedélyesen szóló, mások hig­gadtan mérlegelve, s megint mások szelíd humorral mond­ták el véleményüket. De végül ÍS nem az a fontos, hogy hogyan, hanem mit mondtak. S a túlnyomó többség mondanivalójából tö­kéletesen hiányzott az a for­mális elem, amely az ilyen tanácskozások erejét és haté­konyságát teljesen lebéklyózza. Példaként — sajnos — csak néhány jellemző vonását tud­juk a vitának idézni. A munkahelyi demokrácia alapvető tételét érintette be­számolójában már az állomás­főnök is, amikor arról beszélt, hogy a brigádvezetőket foko­zottabban be kell vonni azok­ba a döntésekbe, amelyek a brigád életét akár a legcseké­lyebb mértékben is érintik. (A megfelelő légkör alapvetőbb feltétele ez — véleményem szerint —, még az üzemi szer­vezettség olyan sajátos egysé­gében is, mint a vasút.) S a brigádvezetők hozzászólásából is kiderült, hogy igen mélyből fakadó igény van erre: pél­dául kérjék ki a brigád véle­ményét, amikor szolgálati ér­dekből egyik vagy másik bri­gádtagot más munkahelyre (te­hát más brigádba) helyeznek át. Ugyancsak a munkahely: demokráciát érintette az a fel­szólaló is, aki szóvá tette, hogy a Pécsi Igazgatóságon, amikor elbírálják, hogy meg­kaphatja-e a fölterjesztett bri­gád az arany-, az ezüst- vagy a bronzjelvényt, következete­sebben járjanak el. Előfordult ugyanis, hogy miután egyik­másik brigád nem kapta meg a fölterjesztés alapján a meg­felelő fokozatot, a kaposvári­aknak kellett »futkosni«, hogy legalább a bronzhoz hozzájus­sanak. (Az érem másik oldala, hogy egy-egy fok^ ' odaítélé­sének komoly anyag következ­ményei is vannak: tehát az ál­lomáson is jóval alaposabban meg kell hányni-vetni, hogy kit terjesszenek föl.) Szó esett a patronálásról is. és jó volt látni, hallani, hogy a vita klasszikus szabályainak megfelelően alakult ki a leg­helyesebb álláspont. Hadd idézzem egyik asszonyka fel­szólalásának részletét: »Ha egy-egy intézeti gyereknek ve­szünk egy mikulást vagy blúzt, az alig több a semminél. A patronálás, úgy érzem, ennél jóval több. De ahhoz, hogy va­laki gyerekkel foglalkozzék, hasson rá, annak először is otthon, a saját családjában kell rendet teremtenie, s a jó családi légkört kialakítani. Aki ezt nem tette meg, annál nem sok értelme van a patro nálásnak.« Szóba került még, sok egyéb mellett, hogy az egysé­ges brigádmunkát akadályoz­za, ha a brigád négy csoport­ban dolgozik, s így a közös munkának egyáltalán nincse­nek meg a feltételei. (Az állo­másfőnök megígérte: amennyi­re lehet, segíteni fognak.) Né­hány brigád viszont felaján­lotta segítségét és munkáját a női jegyvizsgálók siófoki és tabi szálláshelyeinek építésé­re, tatarozására is. A tanácskozás végén úgy éreztem: nemcsak a szokásos év eleji értekezleten vettem részt, hanem ízelítőt kaptam az egyre izmosodó és kibonta­kozó üzemi demokrácia »tan­tervéből« is. _ __ C supor Tibor A székesfehérvári MSZMP Megyei Bizottságának oktatási központjában ez évben állít­ják fel a 32 négyzetméteres mozaikfalat, amit Somogyi János festőművész készített. Ké­pünkön: A művész munka közben. Hogyan élnek Somogyváron ? Beszélgetés a falusi népművelésről lanuár végén klubdélután Klub a sínek mellett A ház mellett elhúz egy vo­nat, s egy kicsit várni kell, hogy az ember átjuthasson a másik oldalra. A vörös tég­lákkal kirakott falon hatal­mas villanyóra jelzi az időt, vele szemben a nyitott épü­letben prüszköl egy mozdony, javításra vár. Alig tíz méter­re tőle régi vasúti kocsi; az ablakai olyan kicsik, hogy alig szűrődik be rajtuk vilá­gosság. — Ott volt a régi klub. So­ha nem tudtuk igazán laká­lyossá. otthonossá tenni. Ta­lán húsz méter hosszú, de na­gyon keskeny. Művészet volt az asztalokat, székeket elhe­lyezni. Lehetetlen kihasználni ilyen célokra, és így nem is szívesen tartózkodtunk ott. Vékonyak a falai, itt pedig ál­landóan jönnek-mennek a szerelvények, beleremeg a föld is, nagy a zaj... Mindig szerettünk volna meleg, ba­rátságos klubot teremteni, amellyel nem kell szégyenkez­nünk más KISZ-szervezet előtt — mondja Bak László, a kaposvári fűtőház KlSZ-szer- vezetének titkára. — Hány fiatal tartozik az alapszervezetbe ? — ötvenhármán vagyunk. Ügy érzem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy új klub létesíté­séhez kezdjünk. Nagyobb he­lyiségben. Alig egy hónapja talán an­nak, hogy ez az elképzelés megszületett A tervezgetése- ket a megvalósítás követte, és nemsokára elkészült az új klub. Saját erőből, társadalmi munkával, az oktatóterem he­lyén. Hogy most mennyit ér? Töhb tízr - ?r forintot. A szá­mok persze sokszor nem ta­karják az igazságot, még ha oly nagyok is, amelyeken csak ámulni lehet. Az értéke nem csupán ebben rejlik, ha­nem az áldozatos munkában, a naponta megnyilvánuló tenniakarásban. S ennek az eredményeként a fűtőiházi fia­talok már. december végén bevonulhattak a pompásan be­rendezett klubba. — Szerettük volna szilvesz­terkor egy kis ünnepséggel megnyitni a klubot. Számol­nunk kellett azonban azzal, hogy az év utolsó napján nem egyedül üdítő italt fogyaszt az ember, s mivel az épület a sí­nek mellett helyezkedik el, fokozott a balesetveszély. Ezért már a kezdet kezdetén úgy határoztunk, hogy a klubban örökre megtiltjuk a szeszes ital fogyasztását. — Sokat szeretnénk kirán­dulni: megismerni az országot és városainkat — fűzi még hozzá Bak László. — Jó len­ne kapcsolatot teremteni a pécsi, a dombóvári és a du­naújvárosi igazgatóság KISZ- fiataljaival is. Mindez most már megvalósulhat, nincs akadálya. Szellemi vetélkedő­ket tervezünk, ezekre meghív­juk őket, s utána saját klu­bunkban vendégeljük meg a csapatokat. — Miluyr lesz avatása? a klub igazi — Milyen programot állí­tottak össze? — Szeretnénk egy kis folyó­irat-olvasót. Könyvtárunk már van. Elsősorban azokra a fiatalokra gondoltunk, akik vidékről járnak be dolgozni, és hazautazásukig még van idejük. Számukra lehetőség van arra, hogy a munkaidő után itt elfoglalják magukat, szórakozhatnak, beszélget­hetnek. Két éve a városi KISZ-ibizottság megjutalma­zott bennünket egy televízió­val, tavaly magnetofont kap­tunk. A politikai oktatásokat is itt, a majd negyven szemé­lyes teremben fogjuk megtar­tani. — A politikai oktatás melyik formáját választották? — Mivel sokan járnak tő­lünk marxista középiskolába, a politikai vitakörre gondol­tunk. A villanyszerelő szakmában dolgozó KISZ-fiatalok vállal­ták a klub világításának meg­oldását. Kék, piros, sárga fényárban úszik a szoba. A mozaiklapos padlón középen futószőnyeg. Hátul, az egyik sarokban, a szekrényben sakk és társasjátékok várják a ki­kapcsolódni vágyó fiatalokat. 1 — Január végén. Klubdél­utánt szervezünk... Az elsőt. R. G. A bizakodásnak zseblámpa- izzó-fénye sem látszik a sze­mükben. Hozzászoktak, hogy úgy vegyék az életet, ahogy van, és nem hisznek csodák­ban. Már ami a népművelést illeti. Ha mégis sikerül Golo­bics Zsuzsának Somogyváron bizonyítania és változtatná, úgy veszik, hogy ajándék ... — Ismeri Golobics Zsuzsát? Németh Ernőnek, a fonyódi járási hivatal művelődésügyi osztálya vezetőjének tettük fel először a kérdést. — Nem ismerjük a kulturá lis tevékenység: t. Fonyódon érettségizett, somogy vári. A községi tanács kérte, hogy ír­junk róla jellemzést; nem tudtunk mondani semmit. Miért fontos, hogy kicsoda Golobics Zsuzsa? Mert nép művelő lett. A fonyódi járási hivatal irodájában Németh Ernő osz­tályvezetővel legfőbb gond­jukról, a népművelésről be­szélgettünk. Évről évre válto­zik a fonyódi járásban a nép­művelői gárda. — 1972-ben a mi járásunk­ban négy főhivatású népmű­velő vált meg a munkától, a községitől. Buzsák, Somogyvár, Lengyeltóti, Balatonszent- györgy községekről van szó. — A négy népművelő mi­lyen okból távozott? — Ketten magasabb pozí­cióba kerültek, egy családi okok miatt mondott föl, egy volt alkalmatlan. Éppen So­mogyváron. — Golobics Zsuzsa példája azt igazolja, hogy — piaci nyelven fogalmazva — nincs választék sem. — Képesített népművelőiből való igaz: nincs. Kértem Szombathelyről, személyesen is jártam ott, de a végzős hall­gatóknak már megvan a he­lyük. A zöme marad Vas me­gyében, mások pedig városba készülnek, lehetőleg könyv­tárba ... — Ez nem biztos, hogy a hávatásszeretet igazolása. — Azt hiszem, nem tudjuk vonzóvá tenni igazán előttük a falusi népművelést. — A somogyi községek sa­ját maguknak nem tudnak kitermelni« tanult népműve­lőt? — Ügy látszik, nem. Egyet­len község sem tudott ilyet orodukálni. — Oka? / — A népművelés feladatai­tól való idegenkedés. — Nehéz? — Nehéz. — És ha felkészült rá? — Elmegy más pályára. — Tehát mégsem erre a hi­vatásra készült. A járási hivatal művelődés- ügyi osztályán természetesen nem ülnek karba tett kézzel, hanem igyekeznek segíteni Golobics Zsuzsának és min­denkinek. De tudják, nem biz­tos, hogy ez a segítség meg­hozza az eredményt. Tulajdonképpen ugyanezek­kel a kérdésekkel kopogtattam be a somogyvári községi ta­nács elnökéhez. Fuller József­hez is. — Milyen fontos ember fa­lun a népművelő? — Annyira fontos, mint a tanácselnök vagy az iskola­igazgató. De talán mindany- nyiuknál nehezebb az ő fel­adata. A mi munkánkat tör­vények írják elő, s mások az eszközeink is. A népművelő: változtat. A megyed könyvtár könyv­tárost kért, mi többet: népmű­velőt akartunk. Nem lehet mindent egyszerre! Stirpák Sándor, a Rex-gyár balsorsú igazgatója nagyot trombitált kék kockás zseb­kendőjébe. — At kozott nátha! No, hol is hagytam abba? Megvan! Tisztelt termelési értekezlet! Amint mondottam, gyártmá­nyaink minőségére az utóbbi években igen sok a panasz. S ami különösen bosszantó: na­pilapok, hetilapok a nagy nyilvánosság előtt kritizálják áruinkat, termékeinket. Kü­lönösen sok a panasz a luxus csomagolású, fényezett »Rex« timsóra. Számtalan panaszos levél jelent meg róla a kü­lönböző sajtótermékekben. Íme, néhány megjegyzés a sok közül: »A »Rex« timsó kétnapos használat után szilvalekvár- szerű péppé vált. Miért csi­nálják ezt velünk? Tisztelet­tel: Temeslaki Rudolf, apát- lan-anyátlan árva.­»Borotválkozás közben el­vágtam az arcomat. Aaonnal használatba vettem a két napja vásárolt »Rex- timsót. Azóta mindkét orcám olyan, mint egy hegyvízrajzi térkép. E timsó fő tulajdonsága, hogy elősegíti külsérelmi nyomok létrejöttét. Azonnali intézke­dést kérünk! L. Z.­»Rovid leszek. »Rex« tim­sót használtam. Címem: La­jos kórház, 117-es kórterem.« Stirpák dühösen csapta az asztalra a levélköteget: — S mit írt minderre De- begényi kartárs, akit azzal bíztam meg, hogy válaszol­jon a panaszos levelekre? Tessék: »Panaszának jogos­ságát elismerjük. Utasítottuk kereskedelmi osztályunkat, hogy máskor ne vegyenek át selejtes árut.-. Más: — »Kö­szönjük,, hogy felhívta fi­gyelmünket a -Rex- timsó hiányosságaira. Utasítottuk dolgozóinkat, hogy a jövő­ben ...- stb. stb ... Kérdem a tisztelt termelési értekezle­tet, meddig mehet ez égy? A teremben néma csend honolt. Szórakozott, kifeje­zéstelen tekintetek bámulták a gyár kéményéből gomolygó szürke füstöt. — Mi tehát a teendője gyá­runk kereskedelmi osztályá­nak? A panaszos levelekre eddig írt válaszaink sablono­sak, semmitmondóak. Nem győzik meg a vásárlót arról, hogy nekünk van igazunk. Azonnal szerződtetnünk kell néhány aranytollú írót, egy- pár szellemes írásművészt, valamint tudósokat, akik a főhivatású népszerű ismeretterjesztő stí­lusban válaszolnak a köteke­dő vásárlónak ... Be kell bi­zonyítanunk, hogy a Rex- gyár feladata magaslatán áll... Világos tehát, hogy mi a teendőnk. Továbbfejleszt­jük, javítjuk, csiszoljuk gyártmányaink védelmében írt válaszlevelek minősé­gét ... Magáról a timsóról majd legközelebb beszélünk. — Jól választottak? Ismeri Golobics Zsuzsát? — Ismeri a farkas és a medve meséjét? Hát ő az, aki: »lesz ember«. — De milyen? — Nem tudjuk. Igyekvő, szorgalmas, megfogadja a sza­vunkat, kéri a segítségünket. — Somogyvár vajon miért nem »termelte ki« a maga ta­nult népművelőjét? — Golobics Zsuzsát elküld­jük Szombathelyre, hogy ta­nuljon levelezőn. Idegen nem jöhet, mert lakást nem adha­tunk. Évente két-három peda­gógus is hiányzott a tantestü­letből. Ennek kárát a gyere­kek látták. Nincs pedagógus­lakás ... Az idén épül egy. — Milyen főbb feladatok várnak az új népművelőre? — Az olvasottság fokozása mindenekelőtt, aztán az isme­retterjesztés, a lakosság felvi­lágosítása. Háromezer ember él So­mogyvár tanácsi körzetében. Közönságtoborzáshoz szép szám. De vajon van-e hely­ség, ahol helyet foglalhatnak? A klubkönyvtár kis helyisé­gén kívül más nincs. — És építenek-e? — A tanulmányi terveket már elkészítettük. A negyedik ötéves tervben nem építhe­tünk, a következő ötéves terv­ben szeretnénk. — Valami tehát hiányzik a somogyvár iák életéből. Ettől nem élnek egy kicsit nehezeb­ben? — Azt a hiányt, amiről ed­dig tulajdonképpen beszélget­tünk, mi, vezetők érezzük in­kább; és aztán abban is meg­nyilvánul, hogy nehezebben megy a szervezés. De érzik az emberek is, mert nemigen tudnak mit kezdeni a szabad idejükkel. — Mit csinálnak ilyenkor, télen, délután négytől lefek- végis Somogyváron az embe­rek? — Újságot olvasnak, rádióz­nak. Sok házban van tévé is. A közösségi élethez azonban nincsenek meg a feltételek. — Nem formális ezek után népművelő al­kalmazása? — Nem. Mindennek ellené­re is kell dolgozni, tenni. Ki­sebb csoportok elférnek a klubban. Biztosítani kell a kö­zösségi életet, a művelődést. Horányi Barna Galambos Szilveszter Somogyi Néplap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents