Somogyi Néplap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-19 / 15. szám
AI .MSZMP SOMOGY MEGYEI ailOTTSÄGÄMAK l-APJA XXIX. évfolyam, 15. szám. Péntek, 1973. január 19. ■ ......... HOL NAP ELŐSZÖR Kaposvári melléklet Előbb közöljük a rádió- és tv-műsort BánmUyen furcsán hangzik is. ma éjjel, amikor a rotációs gép megindul, hogy kinyomja a szombati újságot, a nyomdászok nem a megszokott nyolc, hanem eggyel több, azaz kilenc oldalt készítenék elő az dióimba, öntéshez. Az újság persze továbbra is nyolc oldalon jelenik meg, csak az ötödiken találnak más cikkeket és képeket a kaposváriak, s megint másokat, akik a megye többi településén étnek. Szombatonként ugyanis ezután kaposvári melléklettel jelenik meg a lap. Ez teszi szükségessé, hogy a heti rádió és tv-műsort egy nappal előbb, szombat helyett pénteken, közöljük. A Somogyi Néplap hasábjain többször foglalkoztunk azzal, hogy Kaposvár száz évvel ezelőtt lett rendezett tanácsú város. Tavaly a vári kommunisták képviselői a városi pártafctíván elfogadták a centenárium megünneplésének programját. Ez a kaposvári meflfliéklíet megjelenését is tartalmazza. S hogy mit olvashatnak a megyeszékhelyen élők az idén ötvenezer megjelenő mellékletben? Cikkeket, riportokat, tudósításokat a város fejlődéséről, a tervekről, az elképzelésekről; aztán a város múltjáról a centenárium szellemében. Ez Azok az olvasóink, akik a megye más városaiban, községeiben élnek, ugyanúgy tájékozódhatnak Kaposvár fejlődéséről, mint eddig, hiszen az eseményekről továbbra ,is azonnal beszámolunk a lap hasábjain, a város ' gazdasági,’ társadalmi, kommunális, közművelődési helyzetét elemző írásaink ugyancsak az egész megyébe eljutó oldalakon lesznek. ■ ■ Ma éjjel is megindul a rotációs gép. Amikor elkészül a vidékibe menő újság, a nyomdászok lecserélik az ötödik oldal formáját. Aztán újra indítanak, s már nyomja is a gép a Somogyi Néplapot az egyoldalas kaposvári melléklettel. Ezután minden péntek éjjel fölkerül a »kilencedik-« oldal a gépre. .} ■ Ügyeletes riporterünk megkérdezte: Meddig lesznek lucskosak az utak? Amilyen váratlanul tydlott kanos- íe 32 első hó, éppen olyan hir- p 'télén kezdett el olvadni is. S az utakon való járás a falvakban, városokban egy csapásra kellemetlenné vált a kásásodó, pigzkosbama latyakos > hótól —. Mikor takarítják el? — kérdeztük Széles Pétertől, a Közúti Igazgatóság igazgatójától. — Igazgatóságunk csak,a város területén húzódó főközlekedési utakról takarítja el a hetett tolni. A városban _azon- bán megakad a padkákon. Ami havat az úttesten hagynak a hóekék, arra rögtön sót szórunk. S hogy a járművek ezen a sózott rétegen járnak, úgy enged az fel fokozatosan. Kaposváron — ha újabb hóesés közbe nem szól — az átmenő utak felülete is többségében fekete lesz. Csak ehhez a padkádról is el kellené szállítani a kásás havat. Megkérdeztük Somoskövi Istvánt, a városi tanács költségvetési, üzemének főmérnökét is: — llj'én jól még egyik évben Űj sztereorádió készül a Videoton-ban TARKA A székesfehérvári Videotonban már gyártják az 1972-es BNV-n bemutatott és kiváló hangminőségével, hangerejével nagy sikert aratott RÄ—4324 típusú rádiókészüléket. (Jelenleg ez a legkorszerűbb.) Az új rádióból több száz darabot át is adtak már a kereskedelemnek. A KISZ kb felhívása 10X10 a X. VIT-re A Majgyar Kommunista If-] fiatalokat, számot kell adniuk a j havat, de a hó szállítás? még melléklet azért nyit új fejese- j ott sem á mi feladatunk. Meg-, tét a lap történetében, mert | jegyzem, hogy a városon ki- utoljára * a múlt század végén ívül. már mindenütt fekete az i sfem voltunk ellátva gépekkel, nyomtattak Kaposvár címmel | utak felülete, a havat ugyan- I mint az idén — „mondta. — hetilapot. i is ott egyenesen az árokba le- 1 Vannak hófélszedo gépeink is, __ ' ----- -----------— -------- ■ ' .____________de a hó még annyira kicsiny, h 'oiyií^ató^áöltóg ez^íiAav gé; pék %ü|í;ftááználbatőlL - 'Ezért' munkába állítóttuk összes cgú- miélű ekénket, s ezek már javában túrják is a havat az utakról Ahová nem férnek oda — feljáróknál, buszmegállóknál —, ott kézi lapátolással segítünk Ó9 ha esne a hó! A szemüvegeseknek könnyű Megeredt a hó. De úgy csinálja, hogy van is meg nincs is. A járdán a járókelő hóesésben közlekedik, a gépkocsivezetők viszont vígan dúskálhatnak a latyakban. S egy-egy jólsikerült fröccs után megnézhetik magukat a gyalogosok ... Érdekes módon nézik .is. Ott, helyben.,. Mintha nem lenne mindegy; térdig vagy nyakig »terítették-e be« őket. Csak a szemüvegesek nem tekergetik a nyakukat, derekukat. Rezdülés nélkül mehetnek tovább. Könnyű nekik. A pápaszem üvegét elsötétítő, formás sárgyöngyök ugyanis egyből megmutatják: alapos munkát végzett-e a gépkocsi- vezető. Bár a jól végzett munkának ez az öröme — járókelőknek persze ürömé — nemcsak az olyan keskeny és gödrökkel rjól felszerelt« utcára korlátozódik, mint a kaposvári Honvéd utca. Tegnap délután háromkor például a Kossuth Lajos utca park felőli oldalán »spriccelt« le egy kisgyereket az AE 41—13 forgalmi rendszámú zöld személygépkocsi ... Hogy a megengedettnél gyorsabban ment-e? Honnan tudhatnám. A világért sem1 akarok alaptalanul vádaskodni. De az biz- j dänuiH’. tos, a fröcsköléshez untig elég, gyorshajtás. ha valaki a megengedett sebességgel hajt bele egy-egy tócsába. Könnyű elképzelni azt is, ha a felnőtteket »szemüvegig'« lepi el a latyak, meddig borít el egy gyereket. Bizony, a feje búbjáig. S otthon aztán magyarázhatják szegér nyék,' hogy ők »istenbizony« nem hemperegtek semmiféle pocsolyába... ki hiszi el nekik. Azt a gyereket, akit tegnap a Szabadság park mellett »spriccelt« le a *játékos kedvű« gépkocsivezető, —- csak az mentette meg az igazságtalan vádaskodástól, hogy Dele wsát az édesanyja is. így saját szemével láthatta, ki tette tönkre csemetéje nagykabátját. Most persze szinte hallom, I ahogy a sofőrök felzúdulnák: j »Hát még lassabban menjünk? \ Akkor akár gyalog is járha- j tunk.« Hát... nem bánom. Ha \ S3? ÄgfÄ STSl I MÁV Pécy Wn, m &*■***«#»*■ r*' S5fS.Í“T .,22 * júsági Szövetség, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió ifjúsági' osztálya a X. világií- júsági Találkozó alkalmából vetélkedőit hirdet. A vetélkedő célja: száz VIT-küldött kiválasztása. A pályázók a X. VIT -programjának jnegfékíio ,■ helyrétekben adnak számot szocialista hajátékkészfiégükröl, kezdeményező és kapcsolatteremtő képességükről- Az országos vetélkedő legjobbjai az alapszer- vezefá, járási, kerületi, városi, majd megyei versenyek után a rádió és a televízió nyilvánossága élé kerülnek. ■ < ■ A-»10x10 a X. VIT-re<* crmű vetélkedőre minden 14—26 év zánk eredményeinek,- ifjúsá- ■ közötti, magyar fiatal jelent gurik életének, a KISZ teivé- | kezhet a KISZ helyi alapszer- kenységének, a haladó ifjúsági i vezetsinéiL, 1973. február 15-tg. vilagmcnzgálomnak az ismere- ; B^gfob tájékoztatást és úbmu- féróü, politikai felkészültségükről. Bizonyítaniuk kell, hogy megfételóan tudják képviselni a találkozón a magyar ! adnak. tatót a. KI£Z járási, kerületi, városi -és megyei bizottságai Jutalom a vasúti rongálok leleplezőinek Meghökkentő intézkedésről Ián nem ólyq,n nehéz megta- **°k számára akik leleplezik Nagyobb mérvű reng nylni: a pocsolyák - fröpese- a vasutl kocsfk falóit. Esze- mar meghaladja az c . ... . 3 ..... a eTt.ekn ronöala-: nntos hatart is — e ni szoktak, de az esetek nagy többségében kikerülhetők. B,. Zs. gyorsvonati másodosztályú jegyet kap .a bejelentő. Bárhová kérheti, érvényes oda-vissza. Nagyobb mérvű rongálás, ami ötezer forint a kisebb értékű rongáld-! rintos liatárt is — gondolom, sok leleplezéséért — mondjuk gyújtogatás, általános törés-zú- kiljncstörés, bőrhuzat-hasoga- zás stb. esetében — a lelep- tás, ahlaktörés stb. — egy; lező jutalma a kár nagyságáKét teherkocsi közé került Szinte megsemmisült a Trabant A képen. is látható Trabant j kezd Takács István tphefgep- [ forint/ (A' két' 'tehergepkocsi- kórképe: csaknem teljesen lp- i kocsija elé. A hátulról megta- ban keletkezett kar 500—500 szakított orr-rész, inkötegek- j szított, tönkrezúzott- kocsit ek- j forint.) Horváth Sándor elien ként lógó huzalfoszlányoK, a , kor a másik teherautó kapta í szabálysértési, eljárás indult. * hátsó féle is összétört, ablak-| el, s szabályosan megfordítva, j Az ilyen vizes, lucskos idő- dárat»okkal: van tele körülötte j a legkevésbé sem szabályos ál- j nek még, akkor: is fokozottabb az út sűrűn kásás felszíne, j lapotban hagyta ott. i óvatosságra kellene inteni Métereken keresztül láfhpa- és ] A baleset során Bodrogi Já- | núndenkít, ha történetesen csodarabok, a karosszéria mű-‘ könnyű sérülést szenve-, nem léteznének a KRESZ anyagrészecskei csikorognák, a dett, és a kára mintegy 20 ezer ‘ megfelelő előírásai- kerekek és talpak alatt. Mi is történt tegnap délelőtt Kaposváron, a Májú? 1. utca és 'a Hársfa utca kereszteződésénél. Bodrogi Jänos, I C£> 16— 77-es rendszámú Trabant 1 tulajdonosa, lassított a gyógyszertár eiőtt, hogy bekanyarodjon a Virág utcába, s behúzódott a felezővonal mellé- Közben 4 hiftífi mögött rr ;az ilyen síkos úton a megengedettnél nagyobb sebességgel hajadé — Horváth Sándor u?gy szakácsi lakos SC 17—59-es rendszámú tehergépkocsijával mgr nem tudott lefékezni, s belerobant a várakozó személyaűtóba. A nagy lendülni a Trabantot va- lóságfsi t^vágta az út közs- péne, egEnes^sss a sz&sás&a ép;«SS1É r p m m w val arányosan több (legfeljebb azonban három) személyre egy menettérti útra, vagy egy személy részére legfeljebb három menettérti útra érvényes gyorsvonati jegy. Mindenki szeret tiszta, világos és viszonylag ép vonaton utazni, leszámítva tálán a notórius rongálok kicsiny, de megszállott táborát. S ebből következően — gondolom — mindenkinek szemet is szúr, ha az ifjú szerelmest éppen vele szemben kapja el az ihlet, s rántja elő éles kését, hogy imádottja nevét a bőrülésbe vésve örökítse meg. Hasonlóképpen álig hiszem, hogy különösebb lelkesedést váltana ki — kiváltképp most, januárban —■, ha garázda .és részeg fiatalemberek bezúzzák az ablakot, kifeszítik az ajtót, vagy »csupán leszerelik« róla a kj- lirjcsét. Áz utas még azt is megkockáztatja (népi mindegyik!),, hogy az efféle garázdákra rászóljon, S aztán minden megy' tovább a maga útján. Az utas morog még valamit — úgy általában — az ifjúságról, keres egy másik fülkét, s ezzel részéről pontot tett az ügy végére. Csak akkor lesz Ismét hangos — de akkor aztán nagyon —, amikor visz- szafelé a forgandó véletlen folytán újra a megcsonkított vagonba kerül. Szitkainak árja előtt nincs gát, nincs meder. Most már ugygnis van kit, s mit szidni. A vasutat! Hogy miért nem intézkedett elég gyorsgm! Vajon a kitűzött jutalom képes lesz-e megmozdítani a közönynek ezt a feneketlen tengerét? Kíváncsian, de némi kétkedássdl vágjuk. Ráálltak — Ha a héten megnyerem a > főinyereményt a sorsjegye;^, új ruhát ve- ' szék mindazoknak, akik most megengedik, hogy megnyirbáljam a nyakkendőjüket —r— jelentette ki egy bártulajdonos Bilbao spanyol városban. Akár hiszik, akár nem, harminc állandó vendég belement a játékba. Részeg lehetett Egy londoni házdasz- szony, bizonyos Rose Fon-« tana sürgősen Skóciába akart utazni. Az eustoni (London) vasútállomáson beszállt egy 80 tonnás mozdonyba, es el akarta indítani. Mivel /Sehogy . sem sikerült neki, megkérdezett egy arra haladó rendőrt: — Mondja már meg, hogy kell ezt megindítani? A rendőrnek nem ’volt kedve tréfálni, s az asz- szonyt nyomban letartóztatta, — Részeg lehettem. Még kerékpárt sem tudok hajtani! — védekezett a háziasszony a bíróságon. A rendőr a tárgyaláson közölte, hogy , a hölgy , a letartóztatás pillanatában készenlétben állt, hogy . 100 kilométeres sebességgel . megindítsa a mozdonyt. A bíróság jóakaratúan félévi feltételes fogházra ítélte azzal a figyelmeztetéssel, hogy vonattal csak mint. utas közlekedhet. Válóé k ■ A megrögzött dohányzás válást okozott. • A, chicagói bíróság górt-- dós tanulmányozás • után elfogadta bizonyos M. Lo- riston válókeresetét. Art;, állította, hogy a felesége kegyetlenül bánik vele A feleség kegyetlensége abbán nyilvánult meg, hogy már hosszabb ideje csak azzal a feltétellel engedi férjét pipázni, ha fejét a kémény nyílásába dugáa. Kellemetlen helyzet Érdekesen végződött a polgármesterválasztás a brazíliai Mirandid-' városban, Mindkét jelölt 1099 szavazatot kapott Az esetet még különösebbé teszi, hogy két testvérről van szó: Joaquim és Francisco Alvares de Carvaí- hóiróL A kellemetlen helyzetet az idézte elő, hogy apjuk aznap nem szavazott, mert nem tudott választani két fia közül. Pedig az ő szavazata döntő lett volna. A választásoikat meg fogják ismételni. Somogyi Néplap As MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. Z. Telelőn: 11-510, 11-511, U-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őr?ünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967 Készült a Somogy megyei Nyorrida- lpari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farkas Béta igazgat*. Gk Tt.