Somogyi Néplap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-18 / 14. szám
Vöröskeresztesek között Kongresszus előtt «Az országos vezetőség az alapszabály 10. paragrafusa alapján határozatot hozott, hogy 1973. április 26— 27-re összehívja a Magyar Vöröskereszt IV. kongresszusát.« Gazdag névsorral indultunk el Kaposvárról — a Magyar Vöröskereszt Somogy me: gyei Szervezetétől — megyei körútra. Vöröskeresztes alapszervezetekhez, járási és községi tanácsokhoz kopogtattunk be, üzemi csúcsvezetőséget kerestünk föl, s a Vöröskeresztben is elismerésre méltó munkát végző orvosokat, gyárigazgatókat. Voltak, akik a munkájukról adott tájékoztatást fontosnak tartva könnyebben beszámoltak a III. kongresszus óta elért eredményekről, mások természetes szerénységgel fogalmaztak. A tapasztalatok kedvezőek. Nem mindenhol még, de egyre általánosabb az, amit I — korábban — a siófoki párt- í bizottságon hallottunk: Emelkedett a vöröskeresztes tevékenység rangja. Számítanak a munkájukra a falvakban, az üzemekben — megy esze rte. Most a teljesség igénye nélkül — mert úgy érezzük, mindent nem tudunk elmondani erről a nagyszerű munkáról — megpróbáljuk érzékeltetni, mi történt Somogybán a két kongresszus között Kertész Istvánná 1966 óta tagja a görgeteg! alapszervezetnek, s választott titkára is. Százkét társadalmi munkást számol maga körül, a lakosság tíz százaléka kapcsolódott be abba a széles körű tevékenységbe, amit az itteni alapszervezet végez. — A Vöröskeresztben foglalmaztuk meg először, hogy vi- rágosítsuk, parkosítsuk az utcákat. Az aktívák közvetítésével eljutott ez a gondolat minden házhoz, így értünk el sikert. A községi tanács példát látott ebben a szorgalomban, és elhatározta, hogy fásítással még szebbé varázsolják a falut. J — Kertész Józsefné háza falán ott a Tiszta udvar, rendes ház tábla. Hány ilyen van még a faluban? — Mintegy hatvan ház kapta meg eddig, s úgy számoltuk, hogy 1973-ban is megérdemli újabb tizenöt-húsz. — Tervük? — öregek napközijét szeretnénk. A tanács támogat bennünket, a tsz-től kérünk helyiséget. Ügy gondoltuk: ta- j vaszra be is rendezhejtük. Marton István tanácselnök- í kel a csokonyavisontai helyzetről beszélgettünk. Ügy tudjuk, | példaszerű a tanács és a vöröskeresztes alapszervezet közötti kapcsolat. — A három vöröskeresztes titkár munkahelyként is találkozott a tanáccsal. A feladatokat közösen határozzuk meg, s a Vöröskereszt munkáját figyelemmel kísérjük. A taglétszám emelését tanácsunk is fontosnak tartja, de az elismerésre méltó munkát ebben személy szerint Hornai Józsefné, Horváth Jánosné és Csík Lászlóné alapszervezeti titkárok végezték: harmincötről százhetvenre emelkedett a tagok száma. Közösen értékeljük évről évre a tisztasági mozgalmat is. A területi gondozást is fontos feladatunknak tartjuk, hiszen községünkben a háromszáz nyugdíjas közül egyedülálló mintegy negyven ember. A háza betegápolásban sokat tesz a Vöröskereszt. Horváth Józsefné községi könyvtáros, alapszervezeti titkár. ö is megtanulta Marton Istvántól: tisztelni kell az embert. — Szociálpolitikai előadó voltam a tanácson. A Vörös- keresztben is a családvédelem áll a legközelebb hozzám. — Befolyásolja-e a munkáját, hogy ön nő? — Talán fontosabb: az egyéniség. De mint anya, közelebb érzem magamhoz a gyerekes családokat. Az öregekről való gondoskodásban pedig az is fűt, hogy férjemmel, gyerekünkkel együtt élünk a szüleimmel. Naponta találkozom az öregek gondjaival... — ön könyvtáros ... Forgatják-e az emberek az egészség- ügyi szakkönyveket? — Az egészségügyi felvilágosító előadásokat is a könyvtárban rendezzük. Innen egy lépés a szabadpolc, ahol megtalálhatók azok a szakkönyvek, amelyeket tulajdonképpen senki sem nélkülözhet ma már falun sem. Azt hiszem, egy kicsit népszerűek is nálunk az egészségügyi szakkönyvek. Soós Dezső a barcsi járási . hivatal művelődésügyi osztá- I lyának vezetője. Sokat tesz az ifjúsági vöröskeresztben a fiatalok, az iskoláskorúak egészségügyi felvilágosítása érdekében. Elhárítja a dicséretet. — Sikerült megtalálnunk az iskolákban azokat a pedagógusokat, akiknek szívügyük az ifjúsági vöröskeresztes munka. Hét iskolánkban tíz éve ugyanazok a felelősei ennek a területnek. — Mi a nyitja ennek? — Célt láttak ebben a munkában pedagógusaink. Tudják, hogy a nevelési terv magvalósítása szorosan kapcsolódik az ifjúsági vöröskeresztes munkához. Külön kiemelném a Nagylányok iskolája című tan ■ folyam fontosságát és eredményét járásunkban. A kongresszusi határozatokat figyelembe véve többet törődtünk az elmúlt években az alsó tagozatos gyerekek egészségügyi nevelésével is. — Mit lehet elvégezni ebben a korban a feladatból? — A megbízatásos rendszer alapján — tisztasági felelősök vannak az osztályokban — ellenőrizzük rendszeresen a higiéniai szokásokat. A barcsi járásban négy vöröskeresztes tanárelnök kapta meg eredményes munkájáért az országos elnökség kitüntetését: Nagy Andorné (Babócsa), Püski Lajos (Barcs), Szőlős Gyuláné (Csokonyavisonta) és Antal Terézia (Somogytarnóca). Az orvosi hivatás kiteljesedésének egyik lehetősége a vöröskeresztes munkába való bekapcsolódás. Tudja ezt dr. Szekeres László balatonmáriai körzeti orvos is. A Balatonmá- ria külterületének vöröskeresztes alapszervezetéről, a tagok aktivitásáról mondott dicsérő szavaikon túl még valamit megtudtam: — Vöröskeresztes aktívák hozták létre itt azt az orvosi rendelőt is, amelyben most társadalmi munkában rendelek. Speck Sándorné gyógyszerésszel, vöröskeresztes elnökségi taggal közös »bőrönd- patikát« csináltunk, látva, hogy nem elég felírni a receptet. Mert nagy távolságra van innen a gvógyszertár, ezért a legfontosabb alapgyógyszereket rendszeresen kihozzuk a rászorulóknak. Csaknem valamennyien közvetlenül is találkozhatunk a megyében szorgalmasan tevékenykedő vöröskeresztes aktívákkal, s munkájuk eredményével. I Horányi Barna Múlt századi statisztika Siófok nagyapóink korában Általában karácsony táján szokták közzétenni nagyapáink idejében, hogy menynyi is volt a szezonban az állandó, legalább egy hétig, egy helyben időző fürdővendégek száma a Balatonon. Nos, nyolcvan évvel ezelőtt a somogyi statisztika azt mutatja: alig haladta meg az ötezret. Siófokon 1892-ben 1306 volt a nyaralást kedvelők száma. (Ebben az időben Füreden 2893-an, Hévízen 540-en, Almádiban 382-en laktak az idényben. És hogy a külföldi üdülőhelyekkel is legyen ösz- szeh ason lítás un k: Pöstyén ugyanakkor 3482 üdülővendéget tartott nyilván.) Siófok aztán az egy évvel korábban alakult Siófok Ba- latonfürdő RT-nek köszönhette azt, hogy tíz év j múltán megnégyszereződött azoknak a ■ 'özsé.-'ben ü-.'ü'ő vendegeknek a S7* ’a a’rü: hovabö ideig C .'m tríía i . sz~ cea.c o07-er. üdültek Siófokon!) 1882-ben már kevés lett a szálláshely, és keserűen állapította meg az egyik fővárosi lap, hogy: »földes szobákba már nem szívesen költözik a vendég, de még a hozzá tartozó cseléd sem.« 1892-ben írta a eamási születésű, kitűnő tollú Beksics 'Gusztáv (aki mirt hír!aníró és Kemény '/ .:r, rnd író titkára ». ..A- : baj. iioi y kevés a kiiú , az utas, sík, még soká nem lasz cleg arra, hogy a balatoni gőzhajózás tovább fejlődjék. Hajóinak egész évben alig van dolguk, s a 6—8 hétig tartó fürdő időszak alatt is nagyon kevés akad... Ha egyszer a közönség megkedvelte a vízen való sétákat, s megismerte ezek gyógyhatá- sát, a Balaton sokkal nagyobb vonzással fog bírni, mint eddig. Üj korszak fog akkor következni a Balatonra... Ez máris közrehat a tavon való tartózkodás megkedveltetésé- re; de ügyes reklámokkal és főleg olcsó utazási és szállítási díjakkal még sokkal fokozottabb mértékben tehetik azt...« (Ebben az időben a személyvonatok menetideje Budapestről Siófokra 3 óra 41 perc volt, s hajóval egy óra alatt lehetett eljutni Füredről Siófokra.) A »Siófok Balatonfürdő Társaság« nyolcvan évvel ezelőtt nevébe fölvette a «Szál- oZarészvényes« szót is. Há- m szálloda'-an 100 teljesen .'jlszerelt szoba állt a vendégek rendelkezésére, és mint az egykori prospektus, «A Balaton fürdői, azok hatása és használata« írja: a Sió, a Hullám és a Fogas szállók még a -legkényesebb« igényeket is kielégítik. Volt kávéház és olvasóterem, zenecsarnok, és ha valakinek kedve tartotta, a nyár derekán részt vehetett a két-háramnapos »Siófoki Ürlovas-versenyeken.-, melyeken külön e célra felajánló dijakat lehetett elnyerni, hegy rr.r/en lehetett az -t, arról elég pár szavas idé- .et: «■Az éjjeli nyugalom megzavarása a fürdőközönség érdekében tilos. Az épületek esti | tíz órakor bezáratnak, a mely időn túl a haza érkező vendé- j gek zaj nélkül tartoznak szobáikat felkeresni.« A kora reggeli és a kora délutáni órákban 25 krajcár, a főidőben 30 krajcár volt akkor a fürdési díj! Érdemes fölfigyelni rá, mit jósoltak Siófok jövőjét illetően. «Általános az a nézet, hogy Siófok versenytársa lesz Fürednek. Részemről ezt kétségbe vonom, mert Fürednek olyan elvitázhatatlan érdemei, jó tulajdonságai vannak, a’ melyek Siófokéval nem azonosak. Van igen kedvelt sa- vanyúvíz-forrása, mely a forrásnál használva sok esetben ' jó hatással lehet; van iszapfürdője, vannak gőz- és szénsavas fürdői, a’ melyek igen sok betegnél nélkülözhetelen gyógyeszközök. Viszont Siófokon ott a páratlan tiszta, bársony föveny s a hatalmas hullámverés, melyet Füreden hiába keresünk. Amazt kitűnő közlekedése és a pompás légáramlat teszik ajánlottá, emezt a védett fekvés. Mindkét helynek meglesz ; azért a fürdőközönsége, s a versenytől nincs mit tarta- ; niok, sőt óhajtandó lenne, hogy a Balatonnak minél több helyén keletkeznének hasonló fürdők s gyógyhelyek, hogy a főváros rohamosan szaporodó népességének minden rétege találjon magának megfelelő üdülőhelyet a Balaton partján.« — írta dr. Preysz Kornél a máig is érvényes és bővebb kommentárt aligha igénylő sorokat Dr. Draveczky Balázs A% idei első hó NEVELÉSRŐL A „néma“ oktatók AMIKOIt Comenius arra szólított fel: »ha szeretjük az iskolát, szeressük a könyvet is, az iskolák lelket«, gondolom, természetesnek találta, hogy szeretjük az iskolát. Csak ezzel a hittel tekinthetett a holnap élé a viszontagságos idők küzdelmesen szép életű pedagógusa. Igaza volt: az iskola és a könyveik szeretető csak egyszerre valósulhat meg. Ha az egyikről megfeledkezünk, élőbb-utóbb tévútra jutunk. Helytelen volna kizárná a körből tankönyveinket, hiszen — ha vitatjuk is néha — bennük legimagvasabb a tudásanyag. Mégsem ezekre gondolunk ma már könyvet emlegetve, hanem a szak- és szép- irodalom megannyi értékes kötetére, amely nélkül a tankönyv vajmi keveset ér. Ezek a tanulmánykötetek, lexikonok, kéziszótárak, tudományos folyóiratok, társadalma-világnézeti, művészeti és kritikai lgpok, prózai művek vagy lírai antológiák viszont csak akkor tölthetik be funkciójukat, ha a tanulók is hozzájuthatnak, s így folyamatos használatuk, megismerésük az iskolai munka szerves részévé válik. A könyvek azonban — bér az iskola lelkét jelentik — nem testetlenéit: helyet is kívánnak. Kinek kell tehát szeretnie a iskolát, a könyvet? Mindenekelőtt a tervezőknek, hogy az épület szép legyen, s ne hiányozzék belőle a könyvtár se. Még elgondolni is szomorú, hány iskola épült föl — s nem is olyan régen, az ötvenes és hatvanas években — könyvtárhelyiség nélkül, vagy eleve korszerűtlen, szűkös könyvtárszobával. így aztán kiszorul a könyv onnan. ahol pedig leginkább kellene. Tudjuk, a tervezés is visszavezethető objektív gazdasági nehézségekre, de talán e kérdésben mégsem volna szabad túlságosan »mérlegelni«. Országszerte ismert viszonylagos lemaradásunk, amely az elemzett területre is kihat, nem lehet egyetlen szerv, egyetlen ember számára sem közömbös. A kabinet-rendszer, a szabadpolcos könyvtár a modern szemléletű oktatás velejárója. Ugyanakkor az iskolai könyvtár hiánya vagy meddő < elzártsága sajnálatos, gátló tényező. MEGYÉNK középiskoláiban erre is, arra is akad példa. Különösen kedvező változást hozott az 1972-es könyvév: hat középiskolában vezették be a szabadpolcos rendszert, s egy-két érthetetlen kivételtől eltekintve a könyvállomány is szépen gyarapodott. Persze, sokszor nem kis küzdelem árán változik a kép. Hiszen ahhoz, hogy a költők, írók szép és hasznos szándékú gondolatai eljussanak az ifjú olvasókhoz, sokak iskola- és könyv- szeretete szükséges még: az igazgató, a gondnok, a szaktanárok és a könyvtárvezető iskola- és könyvszeretete. S persze a tanulóké is. Milyen kár, hogy még csak kevés helyen veszik igénybe a KISZ- esek segítségét, pedig a fiatalok felelősséggel és szívesen végeznek könyvtári munkát (könyvismertetést, kölcsönzést, könyvtárügy eletet). Az olvasóvá nevelés egyik fontos feladata az iskolában folyó irodalmi nevelésnek, ezért nem lehet közömbös számunkra, hogy mit és hogyan olvasnak tanítványaink. S meg tudják-e különböztetni a giccsirodalmat a klasszikustól? Tőlünk függ, hogy művelt olvasókká válnak-e vagy csak a könnyed, értéktelen olvasmányokat igénylik. Már Comenius korában is gondot jelentett: »a tanulók meg a tanítók is hogyan mentesíthetnék magukat a fáradalmaktól, hogy háríthatnák át munkájuk és terheik nagy részét a néma oktatókra, gazdagítva magukat a sokágú műveltség kincseiben...« Valóban nem könnyű meglelni a helyes módszert, iitt sincs »egyedül üdvözítő«. A »sláger« könyvekről való beszélgetéstől kezdve a könyvajánláson át a szakköri műelemzésekig sok-sok lépcsőfokot meg lehet járni. Sokat lendíthet például a ‘könyvtáros munkáján a tanulóifjúság igényeihez igazodó változatos program. Az olvasni szeretők szívesen beszélgetnek a szerzőkkel az iskolai író—olvasó találkozókon, s egy-egy emlékezetes, közös színházi élmény is új meg új könyvekhez vezetheti el tanulóinkat. Milyen sokat megtudhatunk bontakozó egyéniségükről, ha Legkedvesebb könyveikről kérdezzük őket! S minden pedagógusnak tudnia kell, hogy az irodalmi mű gondolatiságával, érzelmeket keltő erejévé! a személyiségformálás igen hatékony eszköze. A KÖNYVBEN hatalmas lehetőség rejlik. A legjobb szaktanár sem képes a könyvvel vetekedő gazdagságban, szí- nessógben és elevenségben tanítványai el|é tárná a való világ képét, aminek megismertetése az igazi feladatútok. Ezért nem szabad elfelednünk Comenius intő szavait a könyvév után, 1973-ban sem. Szoliva Jánosné *4« iqazi világnyelv Régi barátok adtak egymásnak találkozót a budai nagyszálló éttermében. Hosszú idő óta nem látták egymást, volt miről beszélniük. Beszámoltak családjukról, azután Bogiári új témát dobott a társalgásba: — Bejártam a félvilágot, és alig van hely, ahol ne találtam volna magyarokat. Legutóbb vállalatom egy szerződés lebonyolítására Casablancába küldött. Képzeljétek, bemegyek a szálló vendéglőjébe, és a pincér hangos «jóes- téttel« fogad. A Gellértben volt régebben föpincér, onnan ismert. — Az semmi — szólalt meg Fűzfői —, én Hongkongban voltam külkereskedelmi megbízatással. A kikötőben egy cipőtisztító zsámolyára tettem a lábam. Amikor fizettem, a külföldi bankjegyek között ott kéklett egy húszforintos. A cipőtisztító meglátta, az arca fölragyogott, s elmondta, hogy Kovácsnak hívják, és nem akart pénzt elfogadni tőlem, a honfitársától. Szárszói legyintett: — Miért ne lehetne Hongkongban egy magyar cipőtisztító? Hallgassátok meg az én kalandomat! Nairobiból indultunk oroszlán:::! '.szítra. Az egyik néger a d:::i gél szélén magyarul kérdezte meg tőlem, vajon ez az első orosz- lánvadászatom-e. Kitűnt, hogy apja húsz évig élt Budapesten mint az akkori Ritz szálló kávéfőzője. Az én kísérőm kisgyerek korában tanult meg Pesten magyarul. Csokmányi is elmesélte kalandját: — Az én esetemet el sem fogjátok hinni. Ülök RMn évben egy ve 7 agy farrr.er ' . c sr Heg::! ;üitem voi.u hrgy ausztráliai b: T.Z :gyárul érdeklődött, hagy leülhet-e az asztalomhoz. Másnap elmentem az állatkertbe. Á kenguruk előtt az őr magyarul szólt rám, hogy ne etessem az állatokat. A madárházban megálltam a papagájok előtt. Az egyik zöld papagáj magyarul rikácsolta, hogy »Gyurrika vagyok!«. Itt görbüljek meg, ha nem igaz. Persze, érdeklődtem, és a magyar őrtől megtudtam, hogy egy volt pesti textiles ajándékozta a papagájt az állatkertnek ... Elhal1 gttt:k. A -s ’ en a sz'-riszéd esz: :.ál egy német vendég magyar cigányzenét rendelt a bécsi valcert játszó népi zenészektől, arrébb francia házaspár kérte az étlapot. Az asztaloknál angol, olasz és német szó hallatszott, a pincér pedig a kis magyar társaságtól is németül kérdezte meg, hogy mit vá1 asztottak az étlapról. Bop*'-! e—c r-«-!-----zte: — 7 ' ' n '•nsab7'enni, ha m-- ; .- r \:llani az e~' 't ... P-'Hsfj László
