Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-20 / 299. szám
lit menti fák... j városiasodás folyamata /J Kaposváron felgyorsult. Ez szükségszerűvé tette az ember és környezete egymáshoz való viszonyának vizsgálatát. A környezetvédelem a város jelenének és közeljövőjének érdekében való munkálkodás. Környezetünk egyik legfontosabb tényezője a város útjai mellett és a parkokban telepített növényzet. A hajdani »virágos Kaposvárral" történt valami, melynek okait az urbanizáció fokozott ütemében és a városban élők szemléletében egyaránt meg- j találjuk. Ez a »valami« pedig j a város növényzetének lassú, de egyenletes elsorvadása. Tavasz óta figyeltem Kaposvár kilenc utcája (Bajcsy- Zsilinszky, Beloiannisz, Kossuth Lajos, Dózsa Gyögy, Kisfaludy, Noszlopy, Honvéd, Rippl-Rónai utca és a vasúti híd mente) és öt parkja (Szabadság park, Színház park, Múzeum kert, Jókai liget, Cseri park) növényzetének állapotát. Semmi olyat nem fedeztem föl, amit a laikus ne venne észre: a növényzet nagy része elhanyagolt, állapota romlik annak ellenére, hogy néha munkálkodnak megóvásán. A vizsgálódás eredményeképpen elmondható, hogy csak a Beloiannisz utcai és a vasút menti fák veszélyeztetettek, de kifejezetten rossz a Dózsa Gy. a Noszlopy és a Honvéd utcai fák állapota is. A parkok közül csak a Szabadság park növényzete ápolt és egészséges, veszélyeztetett helyzetben van a Cseri, a Színház park és a Múzeum kert. A Jókai liget »megritkítása« után nem következett be a fák rendszeres ápolása, ezért ;i növényzet leromlott. E megállapításokat lehet önkényesnek nevezni. Lehet ellenérveket sorakoztatni, lehet munkaerő- és pénzhiányra hivatkozni. Csakhogy a fák. a növényzet nem az érvektől, hanem a gondosabb, az urbanizációval együtt jelentkező, nap mint nap újabb ártalmakat figyelembe vevő, tudományos ieénvű kezeléstől lesz jó állanotban, örömet, felüdülést nvúitva a városban élő embernek. Miért romlik a városi növényzet állapota. mi teszi tönkre az út menti fákat? Néhány tényező a sok közül: a j »körülaszfaltozottság«, mely- | nek következtében a talajban nagy az oxigénhiány. Kivesznek a nitrogén, kálium, magnézium stb. tartalmú tápanya- í aok. A fákat gyakran sértik | | meg gyökérzetüknél az útjaví- J tási munkálatok során. A gép- j kocsik kipufogó gáza a lombozatot silányítja. Az ártalmak ellen meg kellene védeni a fákat. A légáteresztő tányér talaját mesterségesen kellene szellőztetni és öntözni, a talajba humuszt és műtrágyát adagolni (évente legalább egyszer), a »sebeket« gondosan el kellene zárni. Alapjában tehát fennáll a fák megmentésének lehetősége. Mégis felmerül a kérdés: ez a munka- és pénzigényes tevékenység várőshigiémai, környezetvédelmi szempontból jogos és szükséges-e? A városi növényzet hatása a sűrűsödő forgalom, a szaporodó olaj- és gázfogyasztó tüzelőberendezések miatt nélkülözhetetlen az ember egészségvédelme szempontjából. / smert tény, hogy a városi levegő több port tartalmaz, mint a vidéki, különösen az erdei levegő. A város fák nélküli központjában (Május 1. utca és Ady E. utca) több mint 500 milligramm az egy négyzetméterre jutó napi porlecsapódás. Ezzel szemben a Szabadság parkban és közvetlen környékén a porlerakódás mértéke kisebb, mint 100 milligramm négyzet- méterenként és naponta. A fák leveleik felületén megkötik a port, melyet az esővíz lemos és a csatornákba szállít, ezután a megtisztult lombazat ismét képes levegőportalanító hatásának kifejtésére. Egy ember számára egy év időtartamra olyan mennyiségű oxigén szükséges, amennyit egy 30—40 négyzetméter alapterületű, több rétegű vegetáció termel. Ez ma még biztosítottnak látszik Kaposváron, de sokkal több és igényesebb munka kell ahhoz, hogy 5—10 év múlva is így legyen. A város levegőjének hőmérséklete 0,5—1,5 Ceícius fokikai mindig magasabb, mint a várost övező területeké. Ezzel együtt jár, hogy a városi levegő legalább 5 százalékkal szárazabb. A két terület közti különbség nyáron olyannyira növekszik, hogy az egyébként 20 Celsius fokú és 73 százalék relatív páratartalmú levegő a városmagban gyakran 30 Celsius fokúvá és 40 százalékos páratartalmúvá válik. Ez már az ember teljesítőképességét csökkentő »katlanhőség«. Kaposváron is tudott, hogy a városmag »túl melegszik« a következők miatt: — a zártsorú épületek, a beton és az aszfalt nappal elnyeli, tárolja a hőt, éjszaka pedig kibocsátja; — az üzletek és a háztartások fűtése nemcsak a lakásokat, hanem az utca levegőjét is melegíti; — a városmag fölött harang alakú páratömeg keletkezik, ami- gátolja a tárolt meleg távozását. Ezeknek a tényezőknek az a hatásuk, hogy az éjszakai lehűlés csak korlátozott. A “katlanhőség« ellen, az emberi teljesítőképesség megóvása érdekében — a kellemes hőmérséklet és páratartalom megteremtéséhez — az út menti fák vízpárologtató képességét föl kell használni. Jó példa erre a Beloiannisz utca, ahol a hársfák sora évente egyenként kb. 5—6000 liter vizet párologtat el. Ha Kaposvár utcáin a meglevő fákat igényesen gondozzák és a fák egészségesek, 500 fa visszatartaná a csatornákba folyó víz- mennyiséget, azt elpárologtatná, s ezzel a város hőmérsékletét mindenkor javítaná. A Beloiannisz utcai fasorban 1972 júliusában nagy hőségben mérést végeztem. A levegő 3.5 Celsius fokkal alacsonyabb hőmérsékletű és 18 százalékkal magasabb páratartalmú volt, mint a Kossuth téren. Mindezekkel azt kívánom bizonyítani, hogy a kaposvári fákat érdemes gondosan, az eddiginél nagyobb ráfordítással ápolni. Évekkel ezelőtt, ilyenkor tél kezdetén kis csapatok járták az utcákat, és ha csak nyesegették is a fákat, de legalább tettek valami hasznosat. Ez évben eddig nem találkoztam gondozóbrigáddál. irrt aposvár még nem küzd olyan környezetvédelmi bajokkal, rr»int a nagyvárosok. Ezért most kell a meglevő vagyonnal — köztük az utcák, terek, parkok növényzetével — jól “sáfárkodni«, így elkerülhetjük, hogy évek múlva tetemes költséggel pótoljuk a mulasztást. Ha most tanulunk a nagyvárosok tapasztalataiból, kevesebb gondunk-bajunk lesz akkor, amikor már a »mi kis városunk« is belép a nagyvárosok sorába. Dr. GySrky Zoltán Petőfi lengyel fordítója Beszélgetés Aleksander Nawrockival A múzeumi csöndben a tárgyak emberi hangon felelnek annak, aki kérdő szemmel jár közöttük. Itt. a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum termeiben találkoztam Petőfi ^Sándor lengyel fordítójával. — Aleksander Nawrocki — mutatkozott be az idegen. — Lengyel—magyar néprajzszakot végeztem .... Aleksander Nawrocki egy számunkra talán különösnek :etsző lélektajzzal vezette be beszélgetésünket. |— A lengyel emberek a halottak napján étellel kínálják asztaluknál az eltávozott hozzátartozókat. Természetesnek veszik, hogy nekik is tányért raknak az asztalra és abba ételt... Lengyelországban a legnép- ' szerűbb Petőfi-vers a Szeptember végén. Nem érzik pa- tetikusnak a költemény befejező sorait sem. A lányok azt mondták nekem egy ifjúsági Üubban, hogy a versben íróiakra szeretnének hasonlítani... A beszélgetés Petőfi lengyel fordítójához is közelebb vitt. 1940-ben született Varsó környékén. A lengyel fővárosban a Szikra kiadónál dolgozik, és f két verseskötete jelent meg a mai napig. 1966-ban Rozsda- színű gyümölcsök, 1969-ben Jelenlét címimeL A harmadik I kötet 1974-ben hagyja el a nyomdát — mondotta, a címe Az idő geográfiája. — Dolgozom egy regényen is, ennek témája az emberi lelkiismeret. — Mikor ismerkedett meg Petőfi verseivel? — A negyedik elemiben. Lengyelül tanultuk az iskolában a Négy nap dörgött az ágyú című költeményt. Tudatosan 1967 óta foglalkozom Petőfivel. Az első önálló Pe- tőfi-válogatás 1971-ben jelent meg Lengyelországban, egy olyan sorozatban, melyben eddig Petrarca, Schiller, Goethe, Paszternák szerepelt. Hozzátenném: már a múlt századiban is foglalkoztak a lengyel költők Petőfi fordításával. — ön melyik Petőfi-verse- ket szereti? — Elsősorban a népies verseit fordítottam, a Fa leszek, ha fának, a Pacsirta szólt... Szék eddig nem jelentek meg lengyelül. És a Szeptember végén — a legszebb Petőfi- vers» — Milyen költőnek tartja Petőfit? — Ügy szeretem, mint embert. És olyan költőt ismertem meg benne, aki nagy egyéniség. Nem »szent ember«, hanem nagy költői egyéniség. Sokoldalú volt. Filozófus — az Apostol-ra gondolok —, ugyanakkor a könnyedség, a finomság megszólaltatója. — Az évfordulóról hogyan emlékeznek meg Lengyelországban? — Már én is tartottam néhány élőadást Petőfiről, elsősorban fiataloknak, ifjúsági j kluboknak. November elején lengyel—magyar estet rendeztünk Petőfi emlékére. A magyar színészek és a lengyelek az anyanyelvükön adták elő Petőfi legszebb költeményeit. — Közel áll a mai lengyel fiatalokhoz is Petőfi? — Ha meggyőző költészetet ismerhetnek meg, nagy elismeréssel adóznak a tehetségnek. A lengyel fiatalok befogadták Petőfit, elismerik. — Ügy tudom, hosszabb ideje tartózkodik Magyarországon, s szinte valamennyi nagy városunkban járt. Időközben dolgozott is? — Hernádi—Jancsó új filmjét fordítottam lengyelre — Wajdának. Ez a koprodukció a Petőfi-évfordulóra készül. Bem és Petőfi kapcsolatáról szól, Teleki Sándor emlékiratai alapján. HL B. Csak ketten játszották Sárga virág, kék virág Medve léptű, űzött farkas fáradságú férfi jön át a réten, leül az árok partjára, méregeti a robbanni készülő tavaszt, inaiba beleitta magát sok ezer tétova lépés emberőrlő egyformasága. A csavargóhoz táncos léptű, patak nevetésű lány lopakodik és megajándékozza üde kacagásával, sima hajával, tiszta gyermekségével. Jelenlétével. Ez — gyarló utánmon- dásban — Sántha Ferenc idillikus, rendkívül üde és nagyon sok gondolatra ingerlő, szinte páratlan tömörségű Sárga virág, kék virág című írásának tartalma. Amikor olvastam, többször megálltam a sorok, mondatok, képek után. Micsoda forrástisztaság, micsoda értelemtisztelet, érzelmes játékosság, fért ebbe az írásba- Micsoda ember- ismeret, micsoda emberszeretet! Milyen végtelenül igényes megszólítása az olvasónak. Milyen jó ez, amikor a mai próza vagy kisepika formabontás zűrzavarában, néha szinte a hülye gyermek tudatzavarára emlékeztető, idegfárasztó, ré- busz rejtélyű novellák után egy ilyen kristálytiszta írást tart az ember a kezében. És milyen jó, hogy vannak vállalkozó kedvű műkedvelők, akiket megigéz ez a szépséges irodalom, akik újraélik, ajkukr; veszik Sántha szavait, akik eljátsszák mindazt, amit nagyszerű kortátrsunk megírt. Hétfőn este a megyei könyvtár pódiumán egy kislány, Oláh Edit és egy Horváth Sándor nevű fiatalember, a Latinca Stúdió tagjai adták elő. A gyepszőnyeget szürke szőnyeg helyettesítette, az árokpartot kényelmetlen kemény ség-i kockák jelezték a tavasz sárga meg kék virágait vázából kikapott, félig hervadt őszirózsák. És én mégis sárg- virágót meg kék virágot láttam, éreztem a tavaszi föle nyers szagát, és ez a két sze replőnek köszönhető elsősorban. , Horváth Sándor neve mell- úgy illesztem a műkedvelő jelzőt, hogy azzal azt szeretném elmondani: rendkívül nagy fo gékonysága van a játék iránt különös tehetsége arra, hog' az emberséget megfogalmazz szerepében, és rokonszenves egyénisége igen gyorsan na gyón közeire hozta hozzánk. A kislány pedig tökéletes /gyér mekszereplŐ, ezt a figurát bájos, de nem bájolgó előadása, természetessége hitelesíti legjobban. A Sárga virág, kék virág tükrözi legjobban a stúdió két vezetője, az est rendezői Klujber László és Szilágyi J< nos munkájának legszebb erényeit is, hogy kitűnően forrasztották eggyé a gyermek- és felnőttszereplők játékát. Az esten bemutatták még Sántha Ferenc Sokan voltunk és Nácik című írásainak dramatizált változatát is, és egy Csokonai-összeállítáét. Az utóbbiak közül a Nácik emelkedik ki, a Csokonai-összeállí- tás igényes válogatás, de néhol kidolgozatlan, s nem mindig logikus szerkesztésű. A sze- ' replők közül Karádi Mihály, Gelencsér Imre gyermekszereplőkre, Hargittay Teréz kitűnő versmondására. Lantos Zsófia, Merth László, Miklós Sándor és a Stágl házaspár lelkes, élményt adó, játékára, v eremen dúsára emlékezünk” szívesen. T. T. ELAINE HART MESSMER: tyeréb vagy Ha az ember háza Washingtonban éppen a minisztériumok és a követségek tövében helyezkedik el, önkéntelenül is tanakodni kezd, hogy vajon mi történik a kerítés túlsó oldalán, különösen a diplomata sor impozáns épületeiben. Nos, én két évtizeden át éltem e külföldi méltóságok közelében, de sohasem nyílt rá alkalmam, hogy bármelyikükkel is szóba elegyedjem. Egy szép nap aztán betértem egy kínai étterembe, s ott a tányérom mellett díszes kis cédulát találtam: »Vedd el amit kapsz, és ne áhíts többet!« Ez a kis papír sugallta; hogy behozzam a sokéves mulasztást. összeszedtem hát bátorságomat, s fölhívtam a kínai nagykövetséget, hogy megkérdezzem, pontosan mit jelent. A fiatal hölgy, aki fölvette a telefont, nagy kun- sogások közepette kijelentette, hogy valóban van Kínában eféle közmondás, és körülbelül megfelel annak,'- hogy »jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok«Megköszöntem a segítséget, s hozzátettem.: nagyon örülök, hogy közös vonásokat fedezek föl népeink között. Ekkor döntöttem el, hogy fölkutatom, vajon a világ többi részén is él-e ez a közmondás. A spanyol nagykövetségen szerencsével jártam. Amikor a »Jobb ma egy... stb.« spanyol változata után érdeklődtem, az értelmes hangú, de vidámságát leplezni nem tudó fiatal nő azonnal közölte: »Jobb egy a kézben, mint száz röptében«. Előre, meg se állunk Nepálig! Telefonon elmagyaráztam, hogy egy bizonyos közmondás érdekel, mire a kisasszony egy rendkívül élénk úriemberhez kapcsolt. Az biztosított rólt, hogy természetesen Nepálban is létezik ez a mondás. A bölcs nepáli imigyen elmélkedik: »Egy vak anyai nagybácsi is jobb, mint semmilyen«. Kezdtem úgy találni, hogy ez a kölcsönös előzékenység a nemzetközi kapcsolatokban túl szép ahhoz, hogy soká tartson. A francia nagykövetségnél aztán meg is kaptam a magamét: az ottani hölgy géppuskasebességgel darált valamit, de abban egy árva szó sem volt madarakról és közmondásokról- Amikor búcsút mondtunk egymásnak, viszonyunk némi kívánnivalót hagyott maga után ... A franciáknál elszenvedett kudarc után Skandinávia felé fordultam, ahol tudvalevőleg hűvösebb az emberek temperamentuma. Valamennyi skandináv ország hasonlóan válaszolt; egyikük szerint »-Egy madár a kézben több, mint kettő az erdőben«, a másik szerint »... több mint a háztetőn«, vagy »... több mint a faágon« .. • Lehet közülük választani. Az irakiak és a Szomáliák nem tartoznak éppen Skandináviához, mégis ismerik ugyanezt a közmondást. A német nagykövetségen egy rendkívül udvarias, idősebb hölgy közölte, hogy a németek úgy vélik: »Egy veréb a kézben jobb, mint egy galamb a tetőn«. A japánok szerint: »Ne üldözd a második nyulat, ha elkaptad az elsőt, mert mindkettő elszalad !« Az ír nagykövetségen egy előzékeny úriember biztosított róla, hogy a gazdag ír néphagyományban természetesen megtalálható ez a közmondás is. Felírta a telefonszámomat, és másnap visszahívott, közölvén, hogy Írországban »Jobb a pisztráng a hálóban, mint a lazac a tóban«. Igazán nagyon sajnáltam azt a szegény férfiút, akivel az olasz nagykövetségen tárgyaltam. Túl kellett kiabálni a háttérben süvítő gőzkalapácsot, de ez még semmi: először a személyzet egy, majd két, majd három tagja tárgyalta izgatottan a kérdést. Már éppen lemondtam róla, hogy valaha is egyezségre jutnak, amikor emberem diadalmasan kiáltotta bele a kagylóba: »Jobb ma egy tojás, mint holnap egy csirke«. Az oroszokat sem szabad kihagyni. Ezért fölhívtam a szovjet nagykövetséget, és egyenesen nekikszegeztem szokásos kérdésemet- Az ügyeletes tisztviselő hosszan fontolgatta a dolgot, majd válaszadás előtt még a biztonság kedvéért megkérdezte: “Hogy ' mondják a kakukkot angolul?« Ezután egy kis időre maiamra hagyott a készüléknél, végül közölte: »A kakukk a kézben többet ér, mint -a darumadár az égen«. Fordította: Zilahi Judit 5 Somogyi Néplap
